Én sosem éreztem ellenszenvet Jar Jar iránt, még volt egy kis képeskönyvem róla (Azt hiszem Jar Jar Vigyázz címmel) Oké, hogy néha fullon nyomja a kretént, de néhol C-3PO-t se kell félteni.
Márpedig bizony mondom néktek, ha nem kúrják el a karakterét, ő lehetett volna a filmtörténelem legnagyobb kettős ügynöke, ráadásul megteremthették volna, hogy ezen franchise-ban legyen a két legnagyobb csavar egyszerre: az "én vagyok az apád" mellett bejöhetett volna az is, hogy "Vader, téged csak szopattunk. Sosem hozhattad volna el az egyensúlyt az erőben, nem is te voltál a sith tanítvány, hanem Lord Jarjar. Téged csak figyelemelterelésnek használtunk, hogy amíg a sith nagyurak szervezik a birodalmat, az ellenállás azt hihesse, hogy a te kinyírásoddal(esetleg Palpatinéval) majd meg is nyerték a háborút". Ez a fordulat azért tetszik, mert egyrészt végre kompetensnek, méltónak mutatja be az erő sötét oldalán állókat, másrészt azt is, hogy a kis létszámuk ellenére mennyire jól képesek magukat és egymást pozícióba emelni, illetve megszopatni egy egész birodalmat a csalijukkal, aki ezt magáról sem tudja mellesleg. Kicsit gondosabb Jarjar-karakter felépítés kellett volna és mindenki úgy megy ki a moziból a6. rész után, mint akit elektromosan sokkolt Palpatine. Igazi cliffhanger, ami még Vadernél is sokkal erősebb főgonosznak ágyazott volna meg a következő 3 részhez. A filmtörténet legnagyobb kihagyott helyzete ez kéremszépen.
No pár dolog. - Örülök, hogy végre más is észrevette a keleti dolgokat :D - Ha nem siklik félre az egész tök jó lett volna. A legjobb csavar, hogy néha a legnagyobb idióta valójában a legnagyobb gonosz. - Hamarosan jön a meglepi :D
Pici kötekedés: Japánban nincsenek shaolin-papok. Azok Kínában vannak. Minden más stimmel. Nagyon jók a videóid, remélem gyakrabban láthatunk majd még Tőled ilyen és ehhez hasonló, színvonalas ismeretterjesztő munkákat. :)
Én 3 éves korom óta nézem a star wars filmeket és szerintem jar jar nagyon vicces volt, mindig röhögni tudtam rajta ,de most kivették a star wars ból, és már nem is nevetek egyik filmen se
Elhangzik isten, jar jar említi az első részben,mikor jinn mondja neki hogy semmi szükség arra hogy őt szolgálja. Erre jar jar dehogyne nincsem, így akarózza a isten. :)
Számomra a legszarabb legfeleslegesebb karakterek egyike. Utaltam a sztoriját, nem illeszkedik az egészbe, csak egy hentelos játék szereplője, semmi több. Galen Marek... broaf
Tudnál egyszer egy videót a huttokról készíteni, mindig is érdekelt hogyan tehettek azok a nagy meztelencsigák akkora hatalomra szert a peremvidéken, ahol köztudottan farkastörvények uralkodnak.
Ezt most látom. Pedig pont a napokban került hírbe, hogy van egy Teoria ezzel kapcsolatban :D Főleg, hogy az őt játszó színésznő azt vallotta, hogy Lucas forgatott Jar Jarral és a Sith nagyúrral közös jeleneteket :)
Amúgy a Clone Wars-ban van egy érdekes utalás amikor Jar Jar valami Politikai úton van és pár klón kíséri őt Akkor is Jar Jar "véletlenül" megöl egy csomó droidot erre mondja az egyik klón (poénosan) Jar Jarról, hogy: Van esze csak jól titkolja! Lehet hogy hülyeség de érdekes
Szerintem a teoria igaz méghozzá egy olyan dolog bizonyítja ami ebben a videóban nincs is benne. Többször előfordul hogy más karaktereket beszéltet.ez jól látható amikor ráveszi Qui Gont hogy vigye el magával a kiráynöt. Lehet látni hogy mozgatja a száját de nem hallani a hangját ez nem lehet véletlen mert animált karakter.
Szia super lett a videó mint az összes többi ;) Azt szeretnem meg megerdezni hogy te szoktal star wars konyveket olvasni?Ha igen elmondanád melyik tetszett neked a legjobban mert most könyv választás előtt állom?(Darth Plagus vagy Ahsoka)
5:31 - de elhangzik. Mikor Padmé bejelenti hogy terhes, Anakin azt mondja " Istenem, ez csodálatos" :D (angol szinkronban nem vagyok biztos, de magyarba tuti) Amúgy rohadt jó lett ez a vidi, már nagyon érdekelt ez a Jar Jaros teória, hogy ki az az épeszű bolond állítja azt hogy Ő egy sith xd De így egyáltalán nem is hangzik butaságnak csak furcsa bele gondolni:) xd
Szia! A sárga szemről tudnál esetleg videót készíteni? Mi az oka? A gyűlölet? De például Dooku szeme nem volt sárga, Maulé viszont igen, ha jól rémlik, Vaderé is. A III. rész után pedig Sidious szemei is vöröses-sárgák voltak.
Jar Jar esetében ez egy elég kemény fikció hogy sith. Ez kb az évezred átverése lehetne. Én imádtam fogykosan ( nagy arc volt ). Bár - és ezt szerintem sokan díjazták volna - sith-ként is elég kemény lehetett volna. Ha csak elképzelem kiráz a hideg. Megnéztem volna úgy is. Hogy mi lett volna ha. De így jó a történet ahogy van. Így is szeretem, és másképp is szeretném.
Szerintem Jar Jar, ha tudatosan lenne sith akkor az ölés vágya fölülmúlna rajta(mivel a szenátusba is szokott tevékenykedni), ezért egy idő után biztos hogy valamilyen konfliktusba kerülne egy-két jedivel. Ezen kivűl a nagyobb Jedi mesterek (pl.Yoda) megszokták érezni sithek közelségét vagy a veszély lehetőségét. Ezt sosem látjuk Jar Jarral kapcsolatban. Igaz hogy Jar Jar nagyon sokszor megúsz dolgokat(nagyából mindig), de én nem tudom elképzelni róla hogy ő sith lenne. Mindenestre ha sith is jól álcázza. Jó lett a videó !
ja Palpatineban is megérezték Jar-JAr sokkal nagyobb sith mint a többiek lehettek volna valaha de az ostoba nézők ki sirták a fílmből pedig egyértelmű hogy Palpatine ugyan birtokosa volt a sötétségnek de a manipuláció gyengén ment neki annál inkább Jar-Jarnak aki tényleg képes volt rejtve maradni a jedik figyelő elméje előtt
Az első részben amikor Qui - Gon Jinn, Obi Wan, Padmé és persze Jar Jar lerobbannak, Qui - Gon Jinn "zavart érez az erőben", és Obi Wan megerősíti, hogy "ő is". Ez persze Anakin miatt is lehet, de én ezen elgondolkodtam. 🤔
szóval, akkor az első részben valószínűleg Mr. Lucas sith-nek terveszte, ugye? lehet, hogy akkor végülis a klónok támadása is teljesen más lett volna nem? mondjuk feltételezzük, hogy Dooku ugyanúgy benne szerepelne a 2. részben, csak meghalna a végén. Jar Jar pedig a 3. film elején. Lehet, h a rule of 2 nem borulna fel: Pladis tanítványa Jar Jar, nem pedig Sidius-é. Jar Jar megöli Pladis-t, és tanítványul fogadja palpatin-t. És Palpatinnak igazából direkt nem lenne tartós tanítványa, csak pár akit feláldozhat céljaik érdekében. (mint Dooku-nak végül is Ventress) Szerintem lett volna ebből több is, jobban megíródott storyval is (ennek ellenére örülök, hogy nem így lett) :D
Nem Pladis hanem Plagueis :D de amúgy nem hülyeség amit mondasz, igazából a Klónháborúk alatt gyakorlatilag egyetlen egy Sith volt, az "ismeretlen" Sith nagyúr. Dooku, Griveous, Ventress és Savage is csak bábok voltak.
Áron Durkó Gondoltam, hogy rosszul fogom írni, mindig ez van :D gondolkodtam rajta, hogy megnézzem neten, csak akkor már a fél komment megvolt, és elvetette volna az egészet, úgy voltam vele annyit nem ér :D
Elvileg Lucas, Jar Jarral az első résznél még úgy volt hogy Sith csinál belőle a későbbiekben,így tuti hogy Sith (Az első részben.). Csak hát jöttek a nézők és szokás szerint elcsesztek mindent. Most is szidják a 7. rész hogy milyen szar lett.Közben meg az egész egy felvezetés a későbbi részekre! Régen meg Jar Jart szidták,és emiatt egy OP, szájtátós karakterről maradtunk le,mert ilyen csavarra biztos nem számított volna senki. Én személy szerint nagy hibának találom hogy anno Lucas nem fektetett több hangsúly Jar Jarba,hanem engedett a közönségnek (Khm azoknak a bolondságának.). Főleg hogy én nem keveset figyeltem Jar Jarra. Én voltam talán az egyetlen kivétel akit nem idegesített,főleg amikor Anakinnal beszél a filmekbeni párbeszédben. Látszik nagyon hogy tanította Anakint,és nem csak ami a videóban fel lett sorolva,hogy kigúnyolta a Jediket és hogy Padméra azt mondta hogy dögös. Ezen kívül volt még egymással párbeszédük. Tuti az lett volna a 3. részben hogy Sidius és Jar Jar egyszerre környékezi meg Anakint,hogy az még jobban örlődjön. Majd mialatt Anakin a Jedi templomot tisztogatja azalatt Jar Jar szépen megölte volna Sidiust. Vagy mivel azelőtt kijött az Új remény, a Birodalom visszavág és a Jedi visszatér,akkor is a háttérben hagyták volna Jar Jart,hogy elmenekül vagy valami. Tuti több lett volna Jar Jarban,de ezt már sose tudjuk meg,mert az első részben lévő Sithet szépen lassan leépítették utcai bohóccá. (Hacsak most nem alkot valamit vele a Disney!!!! Mert most is lehetne.)
Piszkosul nem tervezett ilyesmit Lucas. Az első rész legelső forgatókönyvében Jar Jar egy sokkal kevésbé komikus, és sokkal szándékosabban hősies karakter volt, például, mikor Utappau (ami a végső forgatókönyvre Naboo-ra lett átkeresztelve) királynője segítséget kér a Gunganek vezérétől, a vezér először elutasítja. Ekkora a száműzött Jar Jar előlép, és elmondja, hogy sok világot bejárt, sok mindent látott, és ha nem fognak össze a Gunganek és az Utappaunok, akkor mind meghalnak.
"ő a kedvenc sithem" Te jézus isten...no komment... Ott van vagy 30 SOKKAL és messze jobb sith a SWEUban (legends,legendák,Expaned Universe, stb stb ahogyan akarod hívni) Nihilus,Raven,Tulak Hord,Marka Ragnos,Valkorion,Darth Malgus,Darth Malak, Darth Sion, Darth Krayt, Darth Talon,Darth Bane,Darth Tenebrous,Darth Plagueis, stb stb stb.. Én konkrétan ki nem állhatom Jar jart egy szégyen karakter a 4. 5. 6. rész után és nemcsoda hogy a félvilág utálja. Lucas SEMMILYEN sithekkel kapcsolatos dologba nem akarta belevonni Jar Jart. Maga a Teória kreatív és érdekes, de semmi több.
Star Wars Kisokos. Tudom hogy ez nem a te világod, de a Shaolin Papok KÍNAIAK :) A karate a Japán. Csak szólni akartam hogyha egy videóban netán megint felbukkanna. :D
Nekem anno nem volt vele semmi bajom, sőt kedveltem is valahol, pont emiatt a "hülyesége" miatt, meg a beszéde is olyan "érdekes" volt. Volt akkoriban egy nyeremény játék, valamilyen termékkel kapcsolatban, sajnos már nem emlékszem miről volt szó, de adtak hozzá egy kódot, amit beküldve adott címre, kisorsoltak egy "életnagyságú" Jar Jar figurát a beküldők közt! Annyira szerettem volna megnyerni akkoriban, de sajnos nem sikerült...
A Shaolin Kung-Fu egy több mint 1500 éves kínai harcművészet. Kialakulását számos legenda és történet övezi. A legvalószínűbbnek tekinthető az, hogy buddhista szerzetesek fejlesztették ki elsősorban önvédelem céljából. Egyes leírások és elbeszélek alapján azokban az időkben sok támadás, fosztogatás érte őket, így templomaik és önmaguk védelmére rendszerezték addigi harci tudásokat, melyet az idők folyamán csiszoltak, újabb és újabb stílusokat megalkotva. A Shaolin szerzetesek sokáig a külvilágtól teljesen elszigetelve éltek, buddhista hagyományokat ápolva. Hosszú évszázadokig nem nyitották meg kapuikat és a belépő fiatalok, és gyermekek jellemzően a kolostor kapui mögött élték le életüket. A legfiatalabbak már 4 éves korukban bevonultak szerzetesnek.
Kihagytad a gyűlölt karakter leírásából, hogy igazából azt beszélik,hogy Lukács úr először kitalálta a gyerekeknek eladható boltokban árusítható figurát és a történet csak utána jött köré. Nem tudom viszont,hogy a 6-8 éveseken kívül kinek tudta eladni..
Ez hihetetlen de Darth Vader erek nem bírná mert ha Vader szabadjára engedné a dühét jajar lehol se lenne mert Vader anakin skylwalker a ki választot de a sötét oldalon még erösebb is
Azt kihagytad, hogy Jar Jar a Baljós Árnyakban rengetegszer a "szájába adja" az embereknek a szavakat, mivel rengetegszer megfigyelhetjük, hogy Pl. Padmé is amikor Jar Jar mellett beszél akkor Jar Jar is úgy tátog ahogyan ő beszél. Illetve később Ahmed Best, aki játszotta Jar Jart, kiírta asszem Twitterre, hogy jó látni ahogyan kiderül egy munka mögöttes szándéka. És szerintem Lucas tényleg Jar Jart szánta Sith nagyúrnak, de nyílván akkor teljesen más lett volna a folytatás. És meg kellett volna halnia, mert ugye nem Jar Jar lett végül az Uralkodó, hanem Sidious :D
Az elsőrészbe még nem tudtuk ki Darth Sidius . Egy csavaral megcsinálhaták vollna hogy csak gungenek adja ki magát vagy elopja vallaki testét stb. Dart Moll felbukanását is magyarázna a tatooinon.
Számomra azért érdekes ez a Jar Jar-t körülvevő gyűlölet, mert én úgy érzem ez ilyen (sok embernél) gyűlölöl, mert mas is gyűlöli, de mehindokolni nem tudná csak a sablon dolgokat. Ezek a teóriák nem rosszak szeretem, mert tényleg sok a véletlen, de az ember mar azért is csak elbohóckodja. Lucas se saját maga ellensége ha igy is gondolta a közutálat miatt változtathatta meg a véleményét. Számomra kellett az elsőrészbe még gyerekként láttam ajjajj de mikor már ( -ráeszmélek, hogy öreg vagyok -) Balfasz... igen... de a cselekményt viszi előrébb a maga módján. Tudom itt mindenki a világ legnagyobb Sith-je, Jedi-je lenne aki egy véletlen tüsszentéssel leszakítja a fél galaxist, de kellenek és vannak ilyen karakterek.
És akkor mi van ha nem a legnagyobb, hanem csak egy sötét erő használó lett volna? Tegyük fel nem is állt Palpatine felett. Így nem vesztette volna értelmét az egész sorozat.
Kedves Marci! Nem tudom látted-e ezt a teóriát: th-cam.com/video/SG0zAUkwYNA/w-d-xo.html , szerintem megérne egy videót (Én nagyjából kifejtettem a videó alatt, hogy hol is bukik meg az elmélet, de elég sokan látták a videót és sokan komolyan veszik, és az én kommentem nem hiszem hogy meg tud mindenkit győzni...)
Szia Kisokos! Azt szeretném kérdezni h nem csinálsz videót arról h palpatine tudta h qui gonn jinn fennmaradt mint erőlélek ugyanis megemlít egy ilyen mondatot amikor anakin már vader h: a halál felett csak egyvalaki aratott diadalt. szerintem egyértelműen az elhunyt jedi mesterre gondolt hiszen yoda is mondja h egy régi barát visszatért. egyébként az is érdekes h amikor vader ment a mustafarra lemészárolni a szakadárokat vader egyszer használta a vaapadod.
👑👑👑 🙏🙌🙇 JAR JAR 4 EVA! KÖSZI A VIDEÓT ! 🙈🙉🙊 Ennyivel tudom értékelni a szenvedésed😉 Nálam (az egyik) favorit karakter, De sajnos mindenki utálja, ezért legtöbbször szóba lehet hozni... Ha meg őszintén megmondom, hogy nem is a 'Birodalom visszavág' hanem a 'Baljós árnyak' örülhetek, ha nem vagyok leköpve kb. Ez az egyik oka, amiért nem szeretek Sw fanokkal beszélni semmilyen filmes témáról, (A kritikusok meg... Kritikán aluliak😂) Király a csatorna! Megy a like látatlanban mindig. Igyekszem nem kommentálni (ezt is kitörlöm, ha jönnek a gyökér megjegyzések. Szóval mégegyszer: Köszi a videót Nagyon jó lett! 👍👍👍
7:55 😕 Pontosan erről van szó... Engem pontosan az idegesít, hogy ezek a gyöpös agyúak, bele vannak állva a {'csillagok háborúja = új remény' ; minek kellett felújítani...; Szar a CGI; miért nem építenek meg mindent; Idegesíti őket JarJar Stb.} Ez hamar kiderül, hogy ilyen -e a "néző", vagy normális aki élvezni akarja a filmet, nem beleugatni,( ha az előbbi, már offolom is és inkább gyorsan leépítem... Az ilyenek nézzenek tomésdzserit b+😉) Emlékszem mennyivel jobban tetszett az EP I. Mint bármi más amit előtte láttam,( talán a ToyStory volt még ami ennyire tesztett annak idején) És milyen szinten elrontották az élményt a "felnőttek" meg a kritikák.
Jók ezek a videók és szerintem lehetne rajtuk javítani, ha törekednél rá, hogy kevesebbet hadarj, mert el tud venni az élményből. Ha mégsem, az sem baj, csak mondom.
Már mindenki ismeri a jó öreg b1-es harci droidokat , de nem mindenki ismeri a b1-es csillagvadászokat lehet valami kapcsolat ( mármint mert mind a kettő b1 )?
Én sosem éreztem ellenszenvet Jar Jar iránt, még volt egy kis képeskönyvem róla (Azt hiszem Jar Jar Vigyázz címmel) Oké, hogy néha fullon nyomja a kretént, de néhol C-3PO-t se kell félteni.
,,Jar Jar is the key to all of this” -George Lucas
Márpedig bizony mondom néktek, ha nem kúrják el a karakterét, ő lehetett volna a filmtörténelem legnagyobb kettős ügynöke, ráadásul megteremthették volna, hogy ezen franchise-ban legyen a két legnagyobb csavar egyszerre: az "én vagyok az apád" mellett bejöhetett volna az is, hogy "Vader, téged csak szopattunk. Sosem hozhattad volna el az egyensúlyt az erőben, nem is te voltál a sith tanítvány, hanem Lord Jarjar. Téged csak figyelemelterelésnek használtunk, hogy amíg a sith nagyurak szervezik a birodalmat, az ellenállás azt hihesse, hogy a te kinyírásoddal(esetleg Palpatinéval) majd meg is nyerték a háborút".
Ez a fordulat azért tetszik, mert egyrészt végre kompetensnek, méltónak mutatja be az erő sötét oldalán állókat, másrészt azt is, hogy a kis létszámuk ellenére mennyire jól képesek magukat és egymást pozícióba emelni, illetve megszopatni egy egész birodalmat a csalijukkal, aki ezt magáról sem tudja mellesleg.
Kicsit gondosabb Jarjar-karakter felépítés kellett volna és mindenki úgy megy ki a moziból a6. rész után, mint akit elektromosan sokkolt Palpatine. Igazi cliffhanger, ami még Vadernél is sokkal erősebb főgonosznak ágyazott volna meg a következő 3 részhez.
A filmtörténet legnagyobb kihagyott helyzete ez kéremszépen.
Azért utálták sokan, mert tudat alatt féltek tőle. Olyan hatalmas sith volt, hogy sötét hatalmát még a mozivásznon át is érezni lehetett.
Én imádom a beszédstílusát és vicceit :D
Tényleg eszméletlen sokan kértétek ezt a videót. Szóval remélem most megnyugodtatok :D
Lesz star wars 8 teoriàk/pletykák?
Star Wars Kisokos szerintem a jar jar vicces és kelett a filmben de van benne igazság
látta valaki a trollt 10:23-nál?
Úgy látszik akkor én vagyok az egyetlen aki jobban aludna enélkül.
utcai bohóc, nem pucér bohóc
No pár dolog.
- Örülök, hogy végre más is észrevette a keleti dolgokat :D
- Ha nem siklik félre az egész tök jó lett volna. A legjobb csavar, hogy néha a legnagyobb idióta valójában a legnagyobb gonosz.
- Hamarosan jön a meglepi :D
Decemberben meglátjuk
5:44 Obi-wan, Ezen szakadtam.
Micsoda háttérmese! :D Nagyon jól felgöngyölítetted! Hero vagy! Most már talán mindenki megnyugodott :D
+Zai Bízok benne 😀
végre!! nagyon vártam már ezt tőled :D
Ahoz képest, hogy Jar jar-ról beszélünk, eléggé el gondolkoztatott ez a teória! :D
Az eleje tényleg elég belemagyarázós, de aztán a végefelé már érdekesebb. Amúgy engem nem idegesített, szerintem vicces volt. :D
Obi Wan után a kedvenc karakterem az előzmény trilógiából! :D :D
Pici kötekedés: Japánban nincsenek shaolin-papok. Azok Kínában vannak. Minden más stimmel. Nagyon jók a videóid, remélem gyakrabban láthatunk majd még Tőled ilyen és ehhez hasonló, színvonalas ismeretterjesztő munkákat. :)
Mától lesznek :D Köszi a korrigálást
Te megérdemelnéd a 100000 feliratkozót is :) te vagy a kedvenc youtubeosom :)
Nagyon köszönöm!
Mindjárt 12k, Hajrá ! Megérdemled ;) Így tovább ! :)
+Magyar Sport Nagyon köszi!
Star Wars Kisokos Meg is lett :) Gratula :)
+Magyar Sport nagyon köszi!
Én 3 éves korom óta nézem a star wars filmeket és szerintem jar jar nagyon vicces volt, mindig röhögni tudtam rajta ,de most kivették a star wars ból, és már nem is nevetek egyik filmen se
Elhangzik isten, jar jar említi az első részben,mikor jinn mondja neki hogy semmi szükség arra hogy őt szolgálja. Erre jar jar dehogyne nincsem, így akarózza a isten. :)
Köszi, hogy megcsináltad ezt a videót, engem is érdekelt a véleményed erről a témáról.
+Magyarkuti Marton én köszönöm hogy megnézted
köszi hogy megcsináltad a videót
Majd lehetne videó Galen Malek történtéről. Aki egyetért nyomjon egy like-ot!
na bazzeg
itt van Kylo és tud magyarul!!!!!!!!!!😱😱😱😱😱😱😱😱😱😱😱😱😱
Számomra a legszarabb legfeleslegesebb karakterek egyike. Utaltam a sztoriját, nem illeszkedik az egészbe, csak egy hentelos játék szereplője, semmi több. Galen Marek... broaf
Vagy inkább Galen Balek történetéről?
Tudnál egyszer egy videót a huttokról készíteni, mindig is érdekelt hogyan tehettek azok a nagy meztelencsigák akkora hatalomra szert a peremvidéken, ahol köztudottan farkastörvények uralkodnak.
Lehet muszáj lesz. Bár annyira nem foglalkoztat a téma
engem is érdekel
Tudom későn írok de ha tudsz jól angolul akkor tessék. Itt ki van mondva minden : th-cam.com/video/OZczsiCfQQk/w-d-xo.html
Végre már mióta vártam rá!!!!
Ezt most látom. Pedig pont a napokban került hírbe, hogy van egy Teoria ezzel kapcsolatban :D Főleg, hogy az őt játszó színésznő azt vallotta, hogy Lucas forgatott Jar Jarral és a Sith nagyúrral közös jeleneteket :)
+Sinkó Viktória Hála a jó égnek hogy nem lett belőle semmi
8:26 miért értettem régen azt, hogy "Pucér bohóc lett a Naboo-n"
Miért? Nem azt mondja?
Jokat nevettem ezen a teórián 🤣✌️ jo video
Én inkább sírtam😀
Amúgy a Clone Wars-ban van egy érdekes utalás amikor Jar Jar valami Politikai úton van és pár klón kíséri őt Akkor is Jar Jar "véletlenül" megöl egy csomó droidot erre mondja az egyik klón (poénosan) Jar Jarról, hogy: Van esze csak jól titkolja! Lehet hogy hülyeség de érdekes
Valóban
Nem értem miért utálja majdnem mindenki jar jart amikor először láttam az új trilógiát először, nekem ő volt a kedvencem
Jut eszembe, érdekelne, hogy milyen lényekre hat/nem hat a jedi elmetrükk. Látnék róla videót.
Szerintem a teoria igaz méghozzá egy olyan dolog bizonyítja ami ebben a videóban nincs is benne. Többször előfordul hogy más karaktereket beszéltet.ez jól látható amikor ráveszi Qui Gont hogy vigye el magával a kiráynöt. Lehet látni hogy mozgatja a száját de nem hallani a hangját ez nem lehet véletlen mert animált karakter.
Szia super lett a videó mint az összes többi ;)
Azt szeretnem meg megerdezni hogy te szoktal star wars konyveket olvasni?Ha igen elmondanád melyik tetszett neked a legjobban mert most könyv választás előtt állom?(Darth Plagus vagy Ahsoka)
Kisfiu Random Ha ismered a kánon- legenda közti különbséget, és tanulni szeretnél akkor Plegues.
Szia! Naná! Én a Darth Plagueis könyven behaltam
2:44 beszartam😂😂
Fura videó lett! De azért Köszi!
5:31 - de elhangzik. Mikor Padmé bejelenti hogy terhes, Anakin azt mondja " Istenem, ez csodálatos" :D (angol szinkronban nem vagyok biztos, de magyarba tuti) Amúgy rohadt jó lett ez a vidi, már nagyon érdekelt ez a Jar Jaros teória, hogy ki az az épeszű bolond állítja azt hogy Ő egy sith xd De így egyáltalán nem is hangzik butaságnak csak furcsa bele gondolni:) xd
Angolban nem mondja.
Anika Girizd De a (nálunk) új "Thrawn" könyvben megemlítik istent.
Köszi :D Ezt inkább úgy értettem, hogy konkrétan megszólítani Istent
Szia!
A sárga szemről tudnál esetleg videót készíteni? Mi az oka? A gyűlölet? De például Dooku szeme nem volt sárga, Maulé viszont igen, ha jól rémlik, Vaderé is. A III. rész után pedig Sidious szemei is vöröses-sárgák voltak.
Csaba Molnár A sötét oldal használata és a gyűlölet az oka. Dooku tudta kontrollálni a gyűlöletét, ezért nem sárga a szeme.
Szia! Tutiii, hogy lesz
Sárga szem? Májbeteg a drága
2:29 az igaz hogy az erő minden élőre hat, nem a robotokra, de legendában volt egy erő használó asztromechanikai droid, ,,skippy".
Na erről nem fogunk beszélni az tuti
Grat!
Ahsoka mikor várható? :D
+Csaba Fehér hmm lehet megvárom a rebels végét egy teljes háttértörténettel. De més simán jöhet
oké köszönöm a választ:)
Jó lett volna ha így megcsinálják,nagy csavar lett volna
Jézus, nagyon régóta néztem fel erre a csatornára, akkor volt kb 600-700 subod, gratulálok, hogy így nő a csatorna 😀
Köszönöm nektek!
Jó videó, de mostmár jöhetne a 10 legnagyooooob Jedi :D
akkor örülhetsz ;)
7:27 így sem
Jar Jar esetében ez egy elég kemény fikció hogy sith. Ez kb az évezred átverése lehetne. Én imádtam fogykosan ( nagy arc volt ). Bár - és ezt szerintem sokan díjazták volna - sith-ként is elég kemény lehetett volna. Ha csak elképzelem kiráz a hideg. Megnéztem volna úgy is. Hogy mi lett volna ha. De így jó a történet ahogy van. Így is szeretem, és másképp is szeretném.
Szerintem Jar Jar, ha tudatosan lenne sith akkor az ölés vágya fölülmúlna rajta(mivel a szenátusba is szokott tevékenykedni), ezért egy idő után biztos hogy valamilyen konfliktusba kerülne egy-két jedivel. Ezen kivűl a nagyobb Jedi mesterek (pl.Yoda) megszokták érezni sithek közelségét vagy a veszély lehetőségét. Ezt sosem látjuk Jar Jarral kapcsolatban. Igaz hogy Jar Jar nagyon sokszor megúsz dolgokat(nagyából mindig), de én nem tudom elképzelni róla hogy ő sith lenne. Mindenestre ha sith is jól álcázza.
Jó lett a videó !
+Ju Ke Palpatinet megérezték? ;) nem. Javaslom nézd meg az készült videót, hogy miért nem érzékelték, a jobb megértéshez
ja Palpatineban is megérezték Jar-JAr sokkal nagyobb sith mint a többiek lehettek volna valaha de az ostoba nézők ki sirták a fílmből pedig egyértelmű hogy Palpatine ugyan birtokosa volt a sötétségnek de a manipuláció gyengén ment neki annál inkább Jar-Jarnak aki tényleg képes volt rejtve maradni a jedik figyelő elméje előtt
Az első részben amikor Qui - Gon Jinn, Obi Wan, Padmé és persze Jar Jar lerobbannak, Qui - Gon Jinn "zavart érez az erőben", és Obi Wan megerősíti, hogy "ő is". Ez persze Anakin miatt is lehet, de én ezen elgondolkodtam. 🤔
PFFFFF XDDD JÁR JÁR ???? lehetne egy videó Darth Plagueis-ről amúgy nagyon jó lett a videó!😀😀😀
+Levente Szemethy Azaz! Tuti, hogy lesz is
Star Wars Kisokos juuuuj de jooooooo lesz!!!!
szóval, akkor az első részben valószínűleg Mr. Lucas sith-nek terveszte, ugye? lehet, hogy akkor végülis a klónok támadása is teljesen más lett volna nem? mondjuk feltételezzük, hogy Dooku ugyanúgy benne szerepelne a 2. részben, csak meghalna a végén. Jar Jar pedig a 3. film elején. Lehet, h a rule of 2 nem borulna fel: Pladis tanítványa Jar Jar, nem pedig Sidius-é. Jar Jar megöli Pladis-t, és tanítványul fogadja palpatin-t. És Palpatinnak igazából direkt nem lenne tartós tanítványa, csak pár akit feláldozhat céljaik érdekében. (mint Dooku-nak végül is Ventress) Szerintem lett volna ebből több is, jobban megíródott storyval is (ennek ellenére örülök, hogy nem így lett) :D
Nem Pladis hanem Plagueis :D de amúgy nem hülyeség amit mondasz, igazából a Klónháborúk alatt gyakorlatilag egyetlen egy Sith volt, az "ismeretlen" Sith nagyúr. Dooku, Griveous, Ventress és Savage is csak bábok voltak.
Áron Durkó Gondoltam, hogy rosszul fogom írni, mindig ez van :D gondolkodtam rajta, hogy megnézzem neten, csak akkor már a fél komment megvolt, és elvetette volna az egészet, úgy voltam vele annyit nem ér :D
Így is felborulna. Csakis kettő létezhet. Se nem több. Se nem kevesebb. De kár Pagueisért :(
Elvileg Lucas, Jar Jarral az első résznél még úgy volt hogy Sith csinál belőle a későbbiekben,így tuti hogy Sith (Az első részben.). Csak hát jöttek a nézők és szokás szerint elcsesztek mindent. Most is szidják a 7. rész hogy milyen szar lett.Közben meg az egész egy felvezetés a későbbi részekre! Régen meg Jar Jart szidták,és emiatt egy OP, szájtátós karakterről maradtunk le,mert ilyen csavarra biztos nem számított volna senki. Én személy szerint nagy hibának találom hogy anno Lucas nem fektetett több hangsúly Jar Jarba,hanem engedett a közönségnek (Khm azoknak a bolondságának.). Főleg hogy én nem keveset figyeltem Jar Jarra. Én voltam talán az egyetlen kivétel akit nem idegesített,főleg amikor Anakinnal beszél a filmekbeni párbeszédben. Látszik nagyon hogy tanította Anakint,és nem csak ami a videóban fel lett sorolva,hogy kigúnyolta a Jediket és hogy Padméra azt mondta hogy dögös. Ezen kívül volt még egymással párbeszédük. Tuti az lett volna a 3. részben hogy Sidius és Jar Jar egyszerre környékezi meg Anakint,hogy az még jobban örlődjön. Majd mialatt Anakin a Jedi templomot tisztogatja azalatt Jar Jar szépen megölte volna Sidiust. Vagy mivel azelőtt kijött az Új remény, a Birodalom visszavág és a Jedi visszatér,akkor is a háttérben hagyták volna Jar Jart,hogy elmenekül vagy valami. Tuti több lett volna Jar Jarban,de ezt már sose tudjuk meg,mert az első részben lévő Sithet szépen lassan leépítették utcai bohóccá. (Hacsak most nem alkot valamit vele a Disney!!!! Mert most is lehetne.)
Engem se idegesített, sőt, én egyenesen szeretem a karakterét. És nagy adom a hozzászólásod, jobban nem lehetett volna megfogalmazi:)
Piszkosul nem tervezett ilyesmit Lucas. Az első rész legelső forgatókönyvében Jar Jar egy sokkal kevésbé komikus, és sokkal szándékosabban hősies karakter volt, például, mikor Utappau (ami a végső forgatókönyvre Naboo-ra lett átkeresztelve) királynője segítséget kér a Gunganek vezérétől, a vezér először elutasítja. Ekkora a száműzött Jar Jar előlép, és elmondja, hogy sok világot bejárt, sok mindent látott, és ha nem fognak össze a Gunganek és az Utappaunok, akkor mind meghalnak.
Jani én nekem sincs bajom a karakterrel. Teljesen egyetértek veled. :D
Én szerettem Jar Jart, mert aranyos volt.Egyébként ő a kedvenc sithem.
"ő a kedvenc sithem" Te jézus isten...no komment... Ott van vagy 30 SOKKAL és messze jobb sith a SWEUban (legends,legendák,Expaned Universe, stb stb ahogyan akarod hívni) Nihilus,Raven,Tulak Hord,Marka Ragnos,Valkorion,Darth Malgus,Darth Malak, Darth Sion, Darth Krayt, Darth Talon,Darth Bane,Darth Tenebrous,Darth Plagueis, stb stb stb.. Én konkrétan ki nem állhatom Jar jart egy szégyen karakter a 4. 5. 6. rész után és nemcsoda hogy a félvilág utálja. Lucas SEMMILYEN sithekkel kapcsolatos dologba nem akarta belevonni Jar Jart. Maga a Teória kreatív és érdekes, de semmi több.
Jobban bírnám jar - jart ha egy komoly sith lenne, persze ehhez el kéne felejteni az eddigi összes szereplését
Hihetetlenül jó fogalmazási készséged van! Remek videó lett!
+Uncle FergieTM Wow. Lekötelezel
Star Wars Kisokos. Tudom hogy ez nem a te világod, de a Shaolin Papok KÍNAIAK :) A karate a Japán.
Csak szólni akartam hogyha egy videóban netán megint felbukkanna. :D
Úgy látom valóban nem az én világom :D
Nekem anno nem volt vele semmi bajom, sőt kedveltem is valahol, pont emiatt a "hülyesége" miatt, meg a beszéde is olyan "érdekes" volt. Volt akkoriban egy nyeremény játék, valamilyen termékkel kapcsolatban, sajnos már nem emlékszem miről volt szó, de adtak hozzá egy kódot, amit beküldve adott címre, kisorsoltak egy "életnagyságú" Jar Jar figurát a beküldők közt! Annyira szerettem volna megnyerni akkoriban, de sajnos nem sikerült...
Jar jar a legnagyobb troll :D
Miért kell bántani szegény Jar Jart.😭😭😭😭Nem is idegesítő.😭😭😭
A saját apja is öngyilkos akart lenni miatta....
@@adampapp1123 Mikor rájött a hogy a fia a leghatalmasabb sith, hát persze hogy az akart lenni, vagy az egész nem volt más csak egy sith mesterkedése?
egyébként tényleg miért kell bántani?
Egyáltalán nem idegesítő, inkább vicces 😂😂
Jar Jar a saját elméjét sem tudja irányítan nem hogy másokét.
A Shaolin Kung-Fu egy több mint 1500 éves kínai harcművészet. Kialakulását számos legenda és történet övezi. A legvalószínűbbnek tekinthető az, hogy buddhista szerzetesek fejlesztették ki elsősorban önvédelem céljából. Egyes leírások és elbeszélek alapján azokban az időkben sok támadás, fosztogatás érte őket, így templomaik és önmaguk védelmére rendszerezték addigi harci tudásokat, melyet az idők folyamán csiszoltak, újabb és újabb stílusokat megalkotva. A Shaolin szerzetesek sokáig a külvilágtól teljesen elszigetelve éltek, buddhista hagyományokat ápolva. Hosszú évszázadokig nem nyitották meg kapuikat és a belépő fiatalok, és gyermekek jellemzően a kolostor kapui mögött élték le életüket. A legfiatalabbak már 4 éves korukban bevonultak szerzetesnek.
Az Öszvér is bohóc volt... de ettől még tudta irányítani a fél galaxist ;)
Lesz videó arról hogy Mace Windu még eletben van?
Elképzelhető
Kihagytad a gyűlölt karakter leírásából, hogy igazából azt beszélik,hogy Lukács úr először kitalálta a gyerekeknek eladható boltokban árusítható figurát és a történet csak utána jött köré. Nem tudom viszont,hogy a 6-8 éveseken kívül kinek tudta eladni..
Szerintem nekik sem nagyon
Akkor csak én imádom Jar Jar-t? Szerintem haláli 😅
A rule of two csak akkor nem sérül, hogy ha Darth Maul-t nem tekintjük sith-nek.
Csak egy vörös varacskos disznónak dubla végű nyársbottal a kezében.
Ez hihetetlen de Darth Vader erek nem bírná mert ha Vader szabadjára engedné a dühét jajar lehol se lenne mert Vader anakin skylwalker a ki választot de a sötét oldalon még erösebb is
Én bírtam Jar Jart. És ha ez mind igaz lenne, megcsinálták volna Lucasék, mégjobban bírtám.
Jar Jar miért lenne sith amikor ő az egyik legviccesebb figura a Star Wars-ban
Engem Jar Jar mindig megnevettetett.
Azt kihagytad, hogy Jar Jar a Baljós Árnyakban rengetegszer a "szájába adja" az embereknek a szavakat, mivel rengetegszer megfigyelhetjük, hogy Pl. Padmé is amikor Jar Jar mellett beszél akkor Jar Jar is úgy tátog ahogyan ő beszél. Illetve később Ahmed Best, aki játszotta Jar Jart, kiírta asszem Twitterre, hogy jó látni ahogyan kiderül egy munka mögöttes szándéka. És szerintem Lucas tényleg Jar Jart szánta Sith nagyúrnak, de nyílván akkor teljesen más lett volna a folytatás. És meg kellett volna halnia, mert ugye nem Jar Jar lett végül az Uralkodó, hanem Sidious :D
Attől függetlenül nem kellett volna meghalnia. Lehetett volna úgy is mint Darth Maul!
Igen. Azért nem tértem rá, mert Han Solonál is volt ilyenre példa. Valahogy nem találtam érdekesnek
Az elsőrészbe még nem tudtuk ki Darth Sidius . Egy csavaral megcsinálhaták vollna hogy csak gungenek adja ki magát vagy elopja vallaki testét stb. Dart Moll felbukanását is magyarázna a tatooinon.
Lehetne videó arról hogy ki volt joda mestere mert erről a témáról semmit nem találtam.
N'KATA DER GORMO a neve ;) Egyebkent ha tudsz egy picit németül akkor star wars stories csinalt rola videot :D
Jar Jar= Littlefinger
Szerintem igaz 🤔🤔
Számomra azért érdekes ez a Jar Jar-t körülvevő gyűlölet, mert én úgy érzem ez ilyen (sok embernél) gyűlölöl, mert mas is gyűlöli, de mehindokolni nem tudná csak a sablon dolgokat. Ezek a teóriák nem rosszak szeretem, mert tényleg sok a véletlen, de az ember mar azért is csak elbohóckodja. Lucas se saját maga ellensége ha igy is gondolta a közutálat miatt változtathatta meg a véleményét. Számomra kellett az elsőrészbe még gyerekként láttam ajjajj de mikor már ( -ráeszmélek, hogy öreg vagyok -) Balfasz... igen... de a cselekményt viszi előrébb a maga módján. Tudom itt mindenki a világ legnagyobb Sith-je, Jedi-je lenne aki egy véletlen tüsszentéssel leszakítja a fél galaxist, de kellenek és vannak ilyen karakterek.
+Coltkotkot Hogy kellenek az nem kétséges. Itt a megvalósítással van probléme
Rájöttem miért volt igazán gonosz Sidious. Nem azért mert kiírtotta a jediket, vagy több milliárd élőlényt. hanem mert jar jar-t életben hagyta :D :D
Darth JarJar
5:05 mi a zene?
Azt a végén még kiderül hogy Snoke valójában Jar-Jar :D
+Star Saber Azt próbálják meg
Akkor tuti hogy ki törne egy igazi csillagok háborúja :D
+Star Saber az tuti
Star wars akadémia mi történt jar jar tál a 66 parancs után?
2:31 megbassza XDDDDD 😂😂😂
Na igen az elsőnél tény kiverte a biztosítékot😅
Ha Jar Jar idegesítő akkor c-3po t be kellett volna olvasztani. Anakint meg ott hagyni a tatuinon
Szia őszintén részvétem hogy ezt a nem mondtok semmi de szakatam a röhögés úgy hogy igazad van. 😂😂😂😂
Szia! Nevetéstől? :D
Légyszi csinálj egy videót a birodalmi lovagokról!
6:23 A bal alsó sarokban az a két zöldfénykardos valaki úgy néz ki mint Ahsoka Tano ott a bal alsó sarokban Jar Jar Binks mellett.
Az egy klón csapatszállító hajó...
Dósa Norbert XD Ha XD De tényleg olyan mint ha Ahsoka Tano lenne
Nem tudom mennyire lehetséges, de egy videó a D23 exporol ?
Sajnos kétlem
3:59
Csak annyi hogy Kínai Shaolinok
És mi van azzal a Bajlós Árnyak törölt jelenettel amikor Jar Jar lezuhan a Naboo-n a vízesésnél?
Nyekken eggyet, majd túléli?
Nem esik le. Életben marad...sajnos
Jó volt
És akkor mi van ha nem a legnagyobb, hanem csak egy sötét erő használó lett volna? Tegyük fel nem is állt Palpatine felett.
Így nem vesztette volna értelmét az egész sorozat.
+pro shadow Ebben az esetben valóban nem.
Lehetne videó Abelothról én már nagyon régóta ismerem őt
+Zita Kovács Ahogy mondod!
am Lucas kb. 90%, h Jar Jar-t kulcsfigurának akarta, de a gyűlölködés miatt mégse csinálta meg
Hanna Tull tolta a kretént ja jar . Meglehetet volna ha beszéde normállis .De igy tull idegesitővollt.
Mi lett vele a harmadik rész után?
Udvari bolond lett
Ohh már értem! Köszönöm mester, az erő legyen veled! ;)
És az a vicc hogy ettől függetlenül tényleg felesleges volt Anakin halála mert hopsz.. valahogy egyszer csak visszatért Palpatine a 9. részben
létszi geonozisi rovarokrol csinálnál videót meg hogy mit tettek az el rabolt klonokal
Én szeretem Jar Jar-t
Kedves Marci!
Nem tudom látted-e ezt a teóriát: th-cam.com/video/SG0zAUkwYNA/w-d-xo.html , szerintem megérne egy videót (Én nagyjából kifejtettem a videó alatt, hogy hol is bukik meg az elmélet, de elég sokan látták a videót és sokan komolyan veszik, és az én kommentem nem hiszem hogy meg tud mindenkit győzni...)
Én szeretem jar jart
Szia Kisokos!
Azt szeretném kérdezni h nem csinálsz videót arról h palpatine tudta h qui gonn jinn fennmaradt mint erőlélek ugyanis megemlít egy ilyen mondatot amikor anakin már vader h: a halál felett csak egyvalaki aratott diadalt. szerintem egyértelműen az elhunyt jedi mesterre gondolt hiszen yoda is mondja h egy régi barát visszatért. egyébként az is érdekes h amikor vader ment a mustafarra lemészárolni a szakadárokat vader egyszer használta a vaapadod.
Szia! Itt volt mesterére utal Plaguiesre, aki valóban vissza tudott hozni embereket a sírból.
👑👑👑
🙏🙌🙇
JAR JAR 4 EVA!
KÖSZI A VIDEÓT !
🙈🙉🙊
Ennyivel tudom értékelni a szenvedésed😉
Nálam (az egyik) favorit karakter,
De sajnos mindenki utálja, ezért legtöbbször szóba lehet hozni...
Ha meg őszintén megmondom, hogy nem is a 'Birodalom visszavág' hanem a 'Baljós árnyak' örülhetek, ha nem vagyok leköpve kb.
Ez az egyik oka, amiért nem szeretek Sw fanokkal beszélni semmilyen filmes témáról,
(A kritikusok meg...
Kritikán aluliak😂)
Király a csatorna!
Megy a like látatlanban mindig.
Igyekszem nem kommentálni (ezt is kitörlöm, ha jönnek a gyökér megjegyzések.
Szóval mégegyszer:
Köszi a videót
Nagyon jó lett!
👍👍👍
7:55
😕
Pontosan erről van szó...
Engem pontosan az idegesít, hogy ezek a gyöpös agyúak, bele vannak állva a {'csillagok háborúja = új remény' ; minek kellett felújítani...;
Szar a CGI; miért nem építenek meg mindent;
Idegesíti őket JarJar
Stb.}
Ez hamar kiderül, hogy ilyen -e a "néző", vagy normális aki élvezni akarja a filmet, nem beleugatni,( ha az előbbi, már offolom is és inkább gyorsan leépítem... Az ilyenek nézzenek tomésdzserit b+😉)
Emlékszem mennyivel jobban tetszett az EP I. Mint bármi más amit előtte láttam,( talán a ToyStory volt még ami ennyire tesztett annak idején)
És milyen szinten elrontották az élményt a "felnőttek" meg a kritikák.
+EmberKeRT - Csatorna Erre szokás mondani kibek a pap, kibek a paplan. Ez minden filmnél így van
Legyen jar jar élete a 66 parancs után
Jó lett xD
Jók ezek a videók és szerintem lehetne rajtuk javítani, ha törekednél rá, hogy kevesebbet hadarj, mert el tud venni az élményből. Ha mégsem, az sem baj, csak mondom.
Ez a vége már..sajna
Nekem annyira nem volt idegesítő jar jar en nagyon szerettem őt
Már mindenki ismeri a jó öreg b1-es harci droidokat , de nem mindenki ismeri a b1-es csillagvadászokat lehet valami kapcsolat ( mármint mert mind a kettő b1 )?
Darth Bane is jöhetne elvégre ő a kettő szabálynak kitalálója.
Jogos