Arrivánál sokat dolgoztam rajta,én szerettem. Mentem egy kanyar ilyet,aztán 104-et. Az Auchanos teszt nagyon utaltam, akkor még nem volt lámpa,a körforgalomban,alig tudtunk kimenni rajta.
Jó lett! Én is szoktam ilyen videókat csinálni, bár az én felvételeim a tiedéhez képest a kanyarban sincsenek. Ezzel a busszal elég sokat utazom (hetente kétszer), már háromszor kezdtem el forgatni, csak mivel én reggel utazok mindig vele, a felvétel mindig egy nagy fail. Egyszer egy nyugdíjas csesztetett, hogy miért veszem fel, meg ilyenek (nem is volt fejmagasságban a kamera, pontosabban csak telefon), egyszer dugó volt, egyszer meg lerobbantunk. Most meg már nem biztos hogy érdemes belevágni, mivel sötétben indulok (de lehet hogy megcsinálom)
Köszi, örülök, hogy tetszik! Ezt a járatot egy hétköznap délelőtt vettem fel, szándékosan ezt az időszakot néztem ki, mert ekkor kicsi az esélye, hogy dugók vannak a vonalon. Sajnos én is jártam már úgy, hogy egy adott járatnál csak araszolgatunk hosszú percekig, ilyen pl. a tatabányai 54-es járat (10-12 perc volt csak az araszolás, igaz vágtam belőle amit mondjuk aligha lehet észrevenni ezért csak 6 perccel lett hosszabb a normál menetidőnél), majd azt valószínű, hogy újra felveszem, mert így nem igazán a legélvezhetőbb minőségű a felvétel.
Arrivánál sokat dolgoztam rajta,én szerettem. Mentem egy kanyar ilyet,aztán 104-et. Az Auchanos teszt nagyon utaltam, akkor még nem volt lámpa,a körforgalomban,alig tudtunk kimenni rajta.
A 204-es útvonala véleményem szerint is látványosabb és érdekesebb mint a 104-esé, nem véletlen, hogy a 204-esre esett a választás.😊
Jó lett! Én is szoktam ilyen videókat csinálni, bár az én felvételeim a tiedéhez képest a kanyarban sincsenek. Ezzel a busszal elég sokat utazom (hetente kétszer), már háromszor kezdtem el forgatni, csak mivel én reggel utazok mindig vele, a felvétel mindig egy nagy fail. Egyszer egy nyugdíjas csesztetett, hogy miért veszem fel, meg ilyenek (nem is volt fejmagasságban a kamera, pontosabban csak telefon), egyszer dugó volt, egyszer meg lerobbantunk. Most meg már nem biztos hogy érdemes belevágni, mivel sötétben indulok (de lehet hogy megcsinálom)
Köszi, örülök, hogy tetszik!
Ezt a járatot egy hétköznap délelőtt vettem fel, szándékosan ezt az időszakot néztem ki, mert ekkor kicsi az esélye, hogy dugók vannak a vonalon.
Sajnos én is jártam már úgy, hogy egy adott járatnál csak araszolgatunk hosszú percekig, ilyen pl. a tatabányai 54-es járat (10-12 perc volt csak az araszolás, igaz vágtam belőle amit mondjuk aligha lehet észrevenni ezért csak 6 perccel lett hosszabb a normál menetidőnél), majd azt valószínű, hogy újra felveszem, mert így nem igazán a legélvezhetőbb minőségű a felvétel.