Merígattál Alpár a nyakad nyúljon meg. Olyan volt mint ha ott lennék veletek. Veletek örültem én is. Igaz nekem is megvolt a magam öröme. Egy ktm adventure 1190 R 2013évj tulaja lettem. Igaz nem ilyen szép állapotú mint ez a gs. De az enyém. Az összefogás csodákra képes. Pacsi nektek. Ja és baleset menteset. Mindanyótoknak. ✌️👌👏😉👍
Na ez igazán jó meglepetés 👍😜 Gratulálok Szabinak az új géphez és neked is az ötlethez 😮 Jelenik meg az új 1300 GS és ha úgy gondolod meglephetsz engem is😂 😂😂
Na ez tetszett ! Átéreztem rendesen,hogy milyen érzés lehet elmenni egy motorért,és egy barátot meglepni egy szép motorral .Jó volt látni rajtatok a viszont örömöt ! (Ti ott inkább magyarul vagy románul beszélgettek,?Számomra érdekes ez az egész nyelv használet felétek,jó értelemben persze )
Nem nagyon alkudoztunk, már telefonban mondta a tulaj, hogy ennyi a vége, ennél olcsóbban nem adja, és nem is kellett, amikor megnézel egy motorot és a tulajt egyből látszik, hogy otthon kókányolós mindent is elrontó, lelakó ember e vagy nem, és a motorja is olyan. Egyelőre jó a gép, de használt járműnél mindig benne van az is, hogy valami baja van...aki ezt nem fogadja el, vagy nem vállalja be annak újat kell venni. Ilyen ez a használt motor/ autó vásárlásos buli.
@@AlparsMotoAdventure Viccnek szántam, ha valaki így kezdene nálam, vágnám ki mint macskát xarni. 🤣 Nagyon klassz állapotban van a motor, sok problémamentes kilométert az új tulajdonosnak.
Nekem az Úr nem adott testvért, ezért legyetek ti testvéreim a zÚrban. S most, hogy így rokonyságba kerűtünk, csakúgy mellékesen megjegyzem, hogy én egy Africa Twin CRF 1000L-re vágyok. Nna.
Szuper csapat!
Nagyon jó látni, hogy még vannak igaz barátságok.
Sok balesetmentes kilométert nektek!
Maradjatok ilyenek!
Köszi szépen, jól esnek ezek a sorok. Neked is hasonló jót kivánunk. 🤘😎
Fantasztikusak vagytok! Gratulálok az ötlethez, a kivitelezéshez :) Szuper videó!
Köszönjük szépen 😘
@@AlparsMotoAdventure 😘
Jo latni ilyen fiatalokat. Sok egeszseget, gratulalok.
Nagyon szépen köszönjük, viszont kívánjuk. 😁
Merígattál Alpár a nyakad nyúljon meg. Olyan volt mint ha ott lennék veletek. Veletek örültem én is. Igaz nekem is megvolt a magam öröme. Egy ktm adventure 1190 R 2013évj tulaja lettem. Igaz nem ilyen szép állapotú mint ez a gs. De az enyém. Az összefogás csodákra képes. Pacsi nektek. Ja és baleset menteset. Mindanyótoknak. ✌️👌👏😉👍
Köszönjük szépen, viszont kívánom neked is. 🤘😎
Szupi ötlet, jó kivitelezés és a videó is profi 🙂
Köszi Rece 🤘😁
@@AlparsMotoAdventure 🙂
Szuper videó, jó fejek vagytok. Grat a motorhoz!
Köszönjük szépen 🤘😎
Gratulàlok hozzá,jó vállasztás volt!🍻
Köszi Szabolcs nevében is 😁 jó motor tutira, és a másik dolog meg az hogy végre Szabi kapott egy méretben hozzá illő motort 🫣
13:20 🤘🏻
😎🤘
Ez aztán a meglepetés! A vigyort nem lehetett letörölni Szabi képéröl!( Mondjuk nem is csoda ) Gratulálok a géphez, sok balesetmentes km-t vele!
Nagy volt az öröm és a meglepetés az biztos. Köszi Szabi nevében is. 😁
Sok balesetmentes km-t kívánok hozzá, grat a motorhoz! :)
Köszi szépen Szabi nevében is. 😁
Na ez igazán jó meglepetés 👍😜 Gratulálok Szabinak az új géphez és neked is az ötlethez 😮 Jelenik meg az új 1300 GS és ha úgy gondolod meglephetsz engem is😂 😂😂
Lerajzolom és elküldöm jó 😂
Köszi Attila, megvárom az 1350-et, te úgy tudom az 50-es végűeket szereted jobban 😅
@@AlparsMotoAdventure Jó lesz most az 1300-as is és majd ha lesz 1350 akkor újra meglepetés majd 😄👍
@@AttisWay jó akkor egyszer 1300 s utána majd 1350 🤣🤘
@@TheOctabrain rendben, azt én is megnézném 😁🫣
Na ez tetszett !
Átéreztem rendesen,hogy milyen érzés lehet elmenni egy motorért,és egy barátot meglepni egy szép motorral .Jó volt látni rajtatok a viszont örömöt ! (Ti ott inkább magyarul vagy románul beszélgettek,?Számomra érdekes ez az egész nyelv használet felétek,jó értelemben persze )
Örülök, hogy tetszett. Az eladó román volt, így románul kommunikáltunk.
6:45 majd GPS visszavisz.
szerencsére visszataláltam, GPS visszavisz ha tudod a címet, de fogalmam sem volt hogy mi a cím 🙄
Egy jó alku tökéletes kezdete :Mennyit engedsz a feléből?
Nem nagyon alkudoztunk, már telefonban mondta a tulaj, hogy ennyi a vége, ennél olcsóbban nem adja, és nem is kellett, amikor megnézel egy motorot és a tulajt egyből látszik, hogy otthon kókányolós mindent is elrontó, lelakó ember e vagy nem, és a motorja is olyan. Egyelőre jó a gép, de használt járműnél mindig benne van az is, hogy valami baja van...aki ezt nem fogadja el, vagy nem vállalja be annak újat kell venni. Ilyen ez a használt motor/ autó vásárlásos buli.
Nagy igazság Alpár
@@AlparsMotoAdventure Viccnek szántam, ha valaki így kezdene nálam, vágnám ki mint macskát xarni. 🤣
Nagyon klassz állapotban van a motor, sok problémamentes kilométert az új tulajdonosnak.
@@raoulsilaghi2504 egylrtelmű, alkudni a helyszínen csak és ott is a jóizlés határain belül csak. Köszi a jókivánságokat Szabi nevében is.
Nekem az Úr nem adott testvért, ezért legyetek ti testvéreim a zÚrban. S most, hogy így rokonyságba kerűtünk, csakúgy mellékesen megjegyzem, hogy én egy Africa Twin CRF 1000L-re vágyok. Nna.
Oké Gyuri tesó, megjegyeztem 😁🤪