Speedzone használtteszt: Ford Kuga: Mit tud 200 ezer után a Kuga?

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 10 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น • 172

  • @tzs0001
    @tzs0001 3 ปีที่แล้ว +27

    Ez a modell a 2-es fészlift. Nálunk 2016 év végén lehetett átvenni az első példányokat. A kulcsot zsebben kell tartani. A 150 lóerős tdci, hardveresen megegyezik a 180-as verzióval. Ráadásul mindkét szoftver benne van a motorvezérlőben, így egy szakember segítségével átállítható. Ezt a trükköt, persze más gyártók is alkalmazzák. A kuplung a kettőstömegű miatt fog hírtelen. Vegyes használatban az AWD kézi váltós 7 literrel eljár. A blokk PSA, de hengerfej Ford. Beltér: Valóban magas az ülés pozíció és a sima, nem elektromos, esetén az anyósülés magaságban nem is állítható Pl.: a Tucson-ban az első ülőlap öt centivel rövidebb. Hátul valóban nem nagy a hely kínálat, de a támla dönthető A műszerfal kuszasága a sofőr pozícióban könnyen megszokható és ergonomikus. Le tudod támasztani a csuklódat a navi nyomkodáskor. Az pedig, hogy a kijelzőt mélyre tették és árnyékoló is van felette, praktikus. Itt mutatták be a Sync 3 fedélzeti rendszert. Megy az androidauto és a carplay is. Évente jön ki a térképfrissítés amit pendrive-ról otthon is el lehet végezni. Az alap hifi valóban elég gyenge. A könyöklő alatti rekesz elég nagy és valamennyire hűtött illetve fűtött is, mivel ott megy hátra a klíma. Gyárilag van benne egy kis "polc" amit most nem láttunk. Csomagtér kapacitása a második üléssor mögött (a kalaptartóig pakolva) mini pótkerékkel, alsó pozícióban: 456L (EDGE: 600L).

    • @rollingcrow1510
      @rollingcrow1510 3 ปีที่แล้ว

      Szia, Én is olvastam erről a 150 LE-ről 180-ra állításról két perc alatt, de ez valóban működik?

    • @rollingcrow1510
      @rollingcrow1510 3 ปีที่แล้ว

      Nekem nem elektromos az ülés de az anyósülés magassága állítható

    • @tzs0001
      @tzs0001 3 ปีที่แล้ว

      @@rollingcrow1510 Az enyém első szériás volt, talán azért nem volt állítható. Villanyossal kértem, de ez az infó már nem került ki a gyárba, így lett alap.

    • @tzs0001
      @tzs0001 3 ปีที่แล้ว +1

      @@rollingcrow1510 Forscan+elm327

    • @andraskorte
      @andraskorte 6 หลายเดือนก่อน

      Gyárilag az intercooler és az intercooler csövek térnek el a gyári 180lovas verziónál. Nekem ezt mondták a fordosok, más különbség valóban nincs.

  • @LocutusH81
    @LocutusH81 3 ปีที่แล้ว +3

    Nekem egy mk3.5 focus van ugyanebből a szériából, gyakrolatilag megegyezik a beltér, de még a hátsó részen a hely-hiánya is :) Ezt korrigálták ki az mk4ben, betoldottak 5 centit a hátsó lábtérbe. Valóban nem elegáns a beltere, viszont nagyon jól működik, és kiválóan együtt lehet élni vele. Minden egyszerű, kézre áll, nem kell keresgélni semmit. Sok más autóról nem mondható el ez. És igen, jó a kormányzás, a rugózás, a pedálok. Az eklektikus belteret amúgy az mk3-mal kezdték el, és abban aztán tényleg rém gagyi műanyagok és gombok vannak. mk3.5 gyakorlatilag hipertér ugrás hozzá képest, pedig maga a beltér dizájn majdnem ugyanaz.
    A CD slot amúgy arra jó benne, hogy abba raksz telefontartót, aminek amúgy kifelejtették a helyét ugye :)

  • @tigrispanthera1542
    @tigrispanthera1542 3 ปีที่แล้ว +7

    Nagyon tetszett nekem a Kuga aztán egy 2 literes benzin 4x4 es Tucson lett a vége és nagyon szeretem , jó lett a teszt !!!!

  • @zoltanlovasz1681
    @zoltanlovasz1681 3 ปีที่แล้ว +28

    4 év, 200 ezer km és 5,4 millió? Csík, én megértem, hogy kell a szponzor, de erre bemondani, hogy nem járunk vele rosszul? Diszlájk.

    • @p.t9660
      @p.t9660 3 ปีที่แล้ว +1

      Ennyibe kerül amugy is ha megnézed a portálokon, dízelben ez a 200 ezer amúgy is semmi, ha meg autopályán volt használva jobbat nem is vehetnél.

    • @SaNyIkArCsI
      @SaNyIkArCsI 3 ปีที่แล้ว

      Mai árakhoz képest szerintem is korrekt.

    • @vezerandras426
      @vezerandras426 3 ปีที่แล้ว

      Sajnos az elmult egy evben nagyon felmentek a hasznaltauto arak. (is)

    • @timtom5359
      @timtom5359 3 ปีที่แล้ว +4

      5,4 millióért egy időzített bombát? Most kezdődnek majd a nagyobb felújítások, utána jó lesz megint sokáig. Köszi kb 7-8 ért inkább egy új fullos Vitara.

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว

      @@timtom5359 nézz rá majd egyszer a DW10 bajaira és alkatrészeire, minden bokorban van bontott cucc és tucatszám van utángyártott alkatrész, kifejezetten olcsón tartható darab, még a DPF probléma is ritka.

  • @balintszolosi2270
    @balintszolosi2270 3 ปีที่แล้ว +5

    Teljesen jó kis autó. Nem kell leszólni hogy minőségi anyagok hiányoznak. Van pár prémium ami hasonló pl.

  • @laszlocseh8462
    @laszlocseh8462 3 ปีที่แล้ว +4

    Növéremék autója volt céges volt 🙋‍♂️😄😄

    • @csehagnes2010
      @csehagnes2010 3 ปีที่แล้ว +1

      Fújva sem volt, de sok a hozzáértő…

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว

      @@csehagnes2010 visszavétel után szokott lenni lökhárító fényezés, ha sok a kavicsfelverődés - na nem megmondóember akarok lenni, csak pont láttam belülről a folyamatot pár éve, konkrét autóról nem tudok semmit :) (és pont azért merném megvenni, mert láttam, hogy jók az Eurofleet használt autói)

  • @daniellaszloizsak9311
    @daniellaszloizsak9311 3 ปีที่แล้ว +9

    Nem arról volt szó, hogy idén már nem lesz kárvertikál?

  • @timtom5359
    @timtom5359 3 ปีที่แล้ว +10

    CARVERTICALT tekerjétek át nyugodtan, egy Ford Escape van benne, köze nincs a teszthet, időpocsékolás :)

    • @sollly32
      @sollly32 3 ปีที่แล้ว

      A Kuga neve Amerikában Escape!

    • @timtom5359
      @timtom5359 3 ปีที่แล้ว +2

      @@sollly32 Jo de mi Magyarországon vagyunk és itt nézzük

    • @Petikert-gc3jx
      @Petikert-gc3jx 3 ปีที่แล้ว

      @@timtom5359 meg úgye a tesztelt tipusra semmit nem hozott volna a rendszer csak annyit mint az ügyfélkapus ingyenes,meg mindenhol amerikai autokat mutatnak ugye europában nem adják ki a biztositók ezt miért nem mondja a hombár fejével a csikos,elég embert lehúzott már a carverticar,gratulálok nektek.

    • @zsenyiber5041
      @zsenyiber5041 3 ปีที่แล้ว

      @@Petikert-gc3jx Neked megint mi nem tetszik troll? Jól beszél a Csikós huzzál máshova ha nem tetszik valami. Gondolom oltatlan vagy mi?

  • @04bfarkast
    @04bfarkast 3 ปีที่แล้ว +4

    Nekem bejött a fordnak ez az eklektikus belső formavilága. A focusban volt szerintem a legjobb.

  • @horidebill603
    @horidebill603 3 ปีที่แล้ว +16

    Csík úr ! Te ettől sokkal több vagy! Miért arulsz használt autót?

    • @kornelpaltesz4064
      @kornelpaltesz4064 3 ปีที่แล้ว +3

      Mert ezért kapja a fizetését.

    • @Sla-Y1986
      @Sla-Y1986 3 ปีที่แล้ว +2

      Hat illik hozzad a neved... Debil
      Hasznalt auto teszt, bemutatja.
      Hol latsz te itt árulast?

    • @sz_chris1973
      @sz_chris1973 3 ปีที่แล้ว

      @@Sla-Y1986 nem azzal van a baj, hogy bemutatja a használt autót, hanem azzal, ami az utolsó kb. 1 percben van. Mint egy rossz nepper, próbálja a beragadt autót rámelegiteni a nézőre, miközben előtte bruttó 30 oercben csóválja a fejét, hogy mi és miért nem tetszik neki. A Hitelesség. Az hiányzott az utolsó egy percből.

  • @boppzoli
    @boppzoli 3 ปีที่แล้ว +18

    Legalább az első lökhárítónak a színét eltalálhatták volna javításkor ... Na de 5.4 milla??? Na ne már!!! 😤

    •  3 ปีที่แล้ว +1

      Minőségi használt autók. Elérhető áron . Hihetetlen!

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว +3

      Már újonnan is eltér a fényezés műanyag és fém között, na most itt nyilván kavics miatt lett fújva, de egy prémium autó is tud így kinézni már a szalonban 😅

    • @petervarga4592
      @petervarga4592 3 ปีที่แล้ว +1

      A műanyag lökhárítő fényezése már új korában is eltér a fém fényezett felületektől. Láttam már többet és mindnél ilyen. Tehát nem biztos, hogy utólag fényezet (persze nem is lehet kizárni).

  • @gergo70
    @gergo70 3 ปีที่แล้ว +8

    ízlések és pofonok, de nekem tetszik a belseje, a müszerfal kialakítása.Nem sablonos , mint sok mai autónál, és a navi-t is kicsit árnyékolja a kiugró rész. Szerintem jól néz ki.

    • @kleroooo
      @kleroooo 3 ปีที่แล้ว

      Képeken nekem is bejött.
      Ülj bele. :) Nyik-nyekk-reccs-reccs-ropp-nyissz-nyössz.
      Ford KA feeling helykínálatban. Szűk.

  • @maresanya73
    @maresanya73 3 ปีที่แล้ว +4

    Mi a vicces a cd lejátszóban?

  • @flycorvus
    @flycorvus ปีที่แล้ว

    Érdekes infó hogy Jackie Stewart használt egy Ford Focust is járós autónak (aminek a futóművét nem kis részben az ő szaktanácsai alapján rakták össze a Fordnál)
    Egy rendben tartott Mk1 Focus ma is egy jól vezethető alsóközepes gép, csendes beltérrel - ha kicserélték az elfáradó tartóbakokat és szilenteket.

  • @gergelytamas6539
    @gergelytamas6539 3 ปีที่แล้ว +2

    Legjobb középen a Halo Master Chief sisak (navi pont olyan szemből és oldalról is) amúgy jó autók, én most is csodálkozom az árakon, 2018ban a Vaci úti Tescóban volt kitéve egy 1.5 Technology magas felszereltséggel újonnan 5 év garival 5,8ert. Most 5,4 5 évesen 200ezerrel…. Nem semmi.

    • @petervarga4592
      @petervarga4592 2 ปีที่แล้ว

      Az alap felszerelségű lehetett 5.8mi. vagy valami nagy leárazás lehetett. Az én Kugámat az első tulaj 6,7mil-ért vette 2018-ban titánium felszereltséggel.

  • @istvanvakulya8501
    @istvanvakulya8501 3 ปีที่แล้ว +8

    Nem néztem még vegig a videót,csak a cverticalig.... de a fújással kapcsolatban
    .. az első lökős tuti tüsszentve volt. Nézem tovább... :D

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว +1

      Géptető alapján valószínű a lökhárító kavicsnyomok miatt lehetett fújva

    • @istvanvakulya8501
      @istvanvakulya8501 3 ปีที่แล้ว

      @@petermolnar8667 Valószínű igen. Csak egy észrevétel volt, szép autó ettöl független :)

    • @petervarga4592
      @petervarga4592 2 ปีที่แล้ว

      Nem biztos. Az összes Kuga lökhárítőja eltérő árnyalatú a fémen lévő fényezéstől. A mienken is.

  • @lunawolf9534
    @lunawolf9534 3 ปีที่แล้ว +3

    Nem úgy volt hogy lehúzós cv-ál megy a levesbe idénre?

  • @saincz
    @saincz 3 ปีที่แล้ว +9

    Kicsit megtoldod,és veszel egy vadi új Scross-t 10 év garival.
    Méretileg belülről kb ugyanez,4-500 kilóval könnyebb,kevesebbet eszik.
    Jó,sokak szemében az csak egy Suzuki.
    Viszont ha reggel bele kéne ülnöm,megtankolnom,és nagyon messzire utaznom,akkor azzal nyugodtabban indulnék el...

  • @matraibuckalako
    @matraibuckalako 3 ปีที่แล้ว +13

    Tudom a választ, de ez eléggé idegesítő a Carverticalos rész, semmire sem jó.

    • @sandortamasmegyeri8872
      @sandortamasmegyeri8872 3 ปีที่แล้ว +1

      Tudja valaki, hogy meddig lesz még? (Meddig él a szerződés?)
      Amúgy át lehet ugrani, elég jól rá lehet érezni, hol szokott lenni a vége :)

    • @xFullNesx
      @xFullNesx 3 ปีที่แล้ว +2

      De jó valamire. Segít nekik abban, hogy továbbra is fenntarthassanak egy ilyen minőségű youtube csatornát. Szerintem örüljünk, hogy helyettünk a hirdetők fizetnek nekik, így nekik is lesz bevételük és mi is nézhetjük ingyen a műsort.

    • @sandortamasmegyeri8872
      @sandortamasmegyeri8872 3 ปีที่แล้ว +3

      @@xFullNesx Igen ebben teljesen igazad van, nem is általánosságban a reklámokkal van baj. Sőt a unix-on keresgélést kimondottan szeretem, abból látszik, hogy mennyibe kerül fenntartani az adott autót.
      Ezzel a reklámmal etikai problémák vannak.
      A Carvertical közismerten egy átverés. Az oldal csak mindenki számára ingyenesen elérhető adatokat tud mutatni az esetek 90%-ban, de persze úgy állítják be, és úgy állítja be ez a reklám is, mintha mindig lenne kép és részletes szervíz történet. Ami sima hazugság, az esetek többségében nincs. (Nem véletlenül sose a konkrét autót nézik meg, hanem küldenek nekik egy előre kikeresett jelentést. A konkrét autóról semmi se lenne :D )

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว +2

      @@sandortamasmegyeri8872 másik kommentre jött válasz tőlük, év közben szeretnék felmondani, de egyelőre “kell a pénz” avagy jóformán ezen múlik a létezésük :/

    • @sz_chris1973
      @sz_chris1973 3 ปีที่แล้ว +1

      @@xFullNesx érdekes, HAndrás múltkor az egyik adásban pont azt mondta hogy őt is kereste a CV, de ő nem adja nevét egy ilyen cégnek. Kb. Ennyi a lényege (tudom, más kategória a SZ, mint cég sok alkalmazottal meg HAndrás, a gyakorlatilag "egy személyes" youtuber

  • @Nagy-Zsolt
    @Nagy-Zsolt 3 ปีที่แล้ว +2

    A kifúrt üveget nem értem. Illetve a rácsodálkozást. Miben másabb a Kugáé, mint a régi Swifté, a 307-es Peugeot-é, Citroen C3-é, a Corolláé, vagy ezer másik ötajtós autóé?

    • @LML36
      @LML36 3 ปีที่แล้ว +1

      Tök jogos, nekem is a régi Swift jutott eszembe rögtön, azon is ugyanígy van megoldva (meg még egy pár Suzukin). :)

  • @petervarga4592
    @petervarga4592 2 ปีที่แล้ว

    Valóban olyan szignifikáns a kartámasz allatti tartónál használt anyag minősége? Milyen anyagminőséget várnál el ott? Egyébként eredetileg az aljában van egy posztószerű anyag ami javít az összképen.

  • @bendeguz3105
    @bendeguz3105 3 ปีที่แล้ว +1

    Nekem az első kuga van,237000 km még eredeti futóművel most irdomos elsőféket cserélni keveset fogyaszt jól megy nagyon szeretem pedig már volt sok másik márka!

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว

      Melyik motorral?

    • @bendeguz3105
      @bendeguz3105 3 ปีที่แล้ว

      @@petermolnar8667 Szia! Nekem a 2,0tdci 136 le-s van egy kicsit megvan húzva nagyon jó!!! Bele hajtottam már több mint 60 ezret,meg a bátyám 40ezer környékét tőle vettem át.

  • @mittudomain1641
    @mittudomain1641 3 ปีที่แล้ว +4

    Fúrt üveg: E46 Touring

  • @YELLOW-Official
    @YELLOW-Official 3 ปีที่แล้ว +6

    Új év, mégis c vertikál?
    Én sem értem fjordékat, a szélvédőt nem éred el, egy svédasztal van előtted. Máshol meg szűkös. Nem jól használják ki a teret.

    • @zsoltcsikos323
      @zsoltcsikos323 3 ปีที่แล้ว

      Idén fogjuk valahogy elejteni. De ahhoz kellenek átalakulások, mert ha nincs CV, most egyelőre nincs SZ se.

    • @YELLOW-Official
      @YELLOW-Official 3 ปีที่แล้ว

      @@zsoltcsikos323 persze, vágom ezt a részét.

    • @peterroland672
      @peterroland672 3 ปีที่แล้ว

      Miért akarod elérni a szélvédőt? Mit akarsz azon tapogatni?

    • @YELLOW-Official
      @YELLOW-Official 3 ปีที่แล้ว

      @@peterroland672 pl GPS-t feltenni, megtakarítani. Tudom vannak erre megoldások, csak nem valók semmire sokszor. Szerintem jó a tér kihasználás.

  • @nagyzoltan6874
    @nagyzoltan6874 3 ปีที่แล้ว +2

    Nem úgy volt hogy nincs több carvertical?

  • @andsaa4642
    @andsaa4642 3 ปีที่แล้ว +18

    5.4M sok 3.4M max

    • @p.t9660
      @p.t9660 3 ปีที่แล้ว +1

      Ennyi megmondtad a tutit , akkor meg se nézd mennyiért kapod a konkurencia hasonló korú és felszereltségü autóit.

    • @laszlotamas2210
      @laszlotamas2210 3 ปีที่แล้ว

      Az a +2 milla volt az én első gondolatom is!

    • @timtom5359
      @timtom5359 3 ปีที่แล้ว

      @@p.t9660 1 milla legyen hozzá még és inkább alkuval egy szintén 2017 es X3
      De ahol van ilyen re 5 fél, szerintem ott lehet még kuncsorogni a rokonoktól.

    • @p.t9660
      @p.t9660 3 ปีที่แล้ว

      @@timtom5359 Nézd ez így szépen hangzik csak piaci alapon te nem kapsz 17 x3 6.5 ért.
      Eleve 7 től indul az meg ki tudja milyen a legalja ez a ford nem lelakott kormány meg váltot kell cserélni vagy bőrözni és kész vacsi uj.

    • @timtom5359
      @timtom5359 3 ปีที่แล้ว +1

      @@p.t9660 A 7 az alkuval 6.5. Ennyit mindenki alkudik! Aki nem,az nem vesz olyan autot amilyet szeretne igazából.. Én ennél sokkal többet szoktam, mert úgy kell nézni minden kétszeresre van árazva. A kínálat legalja, de szerintem ez a Ford is az. A km miatt. Minden most fog kijönni rajta, fogyasztó társadalom vagyunk, így van tervezve. Tudják mikor kell eladni!

  • @tamaspapai4921
    @tamaspapai4921 3 ปีที่แล้ว +5

    Nem arról volt szó, hogy a Carvertical dobva lesz idei évtől, mert semmire sem jó, és ehhez adja a nevét a Speedzone? Ehhez képest sokadik video az idén, ahol Carverticalos rész van. Úgyse nézem meg, beletekerek, de kényelmetlen.

    • @csabasimon2657
      @csabasimon2657 3 ปีที่แล้ว

      Teljesen egyetértek. Oké, h szponzor meg minden, do rendesen ideges leszek amikor elkezdik ezt a f.ságot. De ebben a videóban a Zsolt hangján is hallani sztem, hva töke televanvezekkel a full érdektelen jelentésekkel

  • @RipMe
    @RipMe 3 ปีที่แล้ว +2

    A Veterán Autó Kft-től nem is lesz már használtteszt?

    • @highwayman2195
      @highwayman2195 3 ปีที่แล้ว +5

      igény az lenne rà. mármint a veterán autó tesztekre, nem ezekre a random szexhírdetésekre itt a kommentekben😀

    • @timtom5359
      @timtom5359 3 ปีที่แล้ว

      @@Takahasi-Yamamoto Nem vagy vele egyedül ;) Hulljon a férgese aki ideteszi!

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว

      @@Takahasi-Yamamoto szintén jelentgetem. Újabban olyan botok is vannak, akik egyszerűen csak lopnak egy kommentet a videó alól 🤨

  • @gaborkonyari5225
    @gaborkonyari5225 3 ปีที่แล้ว +10

    Nem sikerült jól az első lökös újra fényezése....

    • @gyorgy-h5w
      @gyorgy-h5w 3 ปีที่แล้ว

      Gondolom pályán megette a sok kavics ..

  • @szakalroland5559
    @szakalroland5559 3 ปีที่แล้ว +1

    A váltó akadással vitatkoznék, a 200ezer kilóméteres 3éves céges Mazda3-asban, ahogy öregszik egyre akadósabb a váltó! Idegeskedem is miatta, előzésnél stb... Suzuki SX4 is teljesen ilyen volt!

  • @Gyula6802
    @Gyula6802 2 ปีที่แล้ว +1

    Nekem is ford kuga autóm van, a panaszok ellenére is azt tudom mondani, hogy 2021 tavaszán 4.5 millióért jó autót vettem. Igaz 2015-ös MK2-es 2000-es dissel 106 e km, voltak kezdeti problémái az autónak, mert melyiknek nincs, akummlátor, kábelköteg, nyomásellenőrző senzor és ennyi. Összesen: 200.000 Ft ebben benne van a Fordnál a kötelező szervíz is. Az autó azóta probléma mentesen müködik napi használatban és nem eladó!😂😂😂

  • @Igazmad
    @Igazmad 3 ปีที่แล้ว +15

    Még jó, hogy nem drága autó! 🤣😂🤣

    • @minnesotaihighwayman1171
      @minnesotaihighwayman1171 3 ปีที่แล้ว +1

      Nono☝ "Nem volt egy drága autó újkorában sem". De most így 200e km futással, 4 évesen azért inkább drága, mint olcsó hasznàltautó😂

    • @Igazmad
      @Igazmad 3 ปีที่แล้ว +3

      @@minnesotaihighwayman1171 Nem tudom, hogy mennyi volt újonnan de az biztos, hogy most drága!

    • @imrevarga1690
      @imrevarga1690 3 ปีที่แล้ว +2

      5,4M ft az ára 😅 szinte ingyen van a tucat suv!ne szórakozzunk már ennyiért még ma is lehet autóbb autót venni. Műanyag műanyag hátán szűk elől hátul de legalább divatos. Csík úr véleménye, nem az enyém. Mégis minek kéne? Mégis miért ennyiért? Mégis minek lett bemutatva?😅

  • @MadMonroe90
    @MadMonroe90 3 ปีที่แล้ว

    Családba van Ford Galaxy ugyanezzel a 2.0 literes TDCi motorral. Eleinte szkeptikus voltam mert ugye PSA eredetü HDi motor lényegében és nem bíztam a francia technikába, errefel 400000 km van jelenleg a Galaxyba semmi egetverô meghibásodás nélkül. Engem meggyôzött, egy jól karbantartottat ilyen motort ajánlok mindenkinek

    • @noobzilla7547
      @noobzilla7547 3 ปีที่แล้ว +3

      Francia dizelnel nem nagyon kell jobb 😉

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว +1

      Ha megy az angol, Alan Howatt videóit ajánlom, ilyen motoros taxi flottát tart karban, rengeteg tapasztalatot megoszt :)

    • @MadMonroe90
      @MadMonroe90 3 ปีที่แล้ว

      @@petermolnar8667 Megfogom nézni, köszi!

    • @MadMonroe90
      @MadMonroe90 3 ปีที่แล้ว

      @@noobzilla7547 így van, a HDi nagyon ottvan és a dCi sem rossz ha 15000 km-nél cseréllnek benne olajat legkésôbb ;)

  • @robertgacsfalvi1683
    @robertgacsfalvi1683 3 ปีที่แล้ว

    Jó lett a teszt megint. Nekem a Mercedes ott a "dombon" na az kéne :-)

  • @csabahuszinka8377
    @csabahuszinka8377 3 ปีที่แล้ว +1

    Ahogy látom a fejtámlán valaki sokat szundizott jobb egyben 😀

    • @timtom5359
      @timtom5359 3 ปีที่แล้ว +1

      Pedig vannak már samponok zsíros fejbőrre.

  • @valentinhock3346
    @valentinhock3346 3 ปีที่แล้ว

    Én űltem mk3-as focus-ban és nem volt anyira tágas aminek tűnik és még a csomagtarto is kicsi volt, az f astrám is sokkal tágasabb!

  • @laszloszabo5981
    @laszloszabo5981 3 ปีที่แล้ว +1

    Tiszteletem! Ez nem PSA motor?

  • @endrepinter357
    @endrepinter357 3 ปีที่แล้ว +3

    Ez miért jó, hogy 2m-re ülsz a szélvédőtől? Látni parkoláskor a kocsi orrát egyáltalán?

    • @andrashari2725
      @andrashari2725 3 ปีที่แล้ว +1

      Miért te nézed ? lehet azt érezni, soha egyik autómnak se láttam még az orrát az üléspozíciómbol, ahogy a seggét se... érezni kell ;)

  • @TundeEszlari
    @TundeEszlari 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jó videó.

  • @imrevarga1690
    @imrevarga1690 3 ปีที่แล้ว +9

    5,4M ft az ára 😅 szinte ingyen van a tucat suv!ne szórakozzunk már ennyiért még ma is lehet autóbb autót venni. Műanyag műanyag hátán szűk elől hátul de legalább divatos. Csík úr véleménye, nem az enyém. Mégis minek kéne? Mégis miért ennyiért? Mégis minek lett bemutatva?😅

    • @GTombi
      @GTombi 3 ปีที่แล้ว

      Rengeteg lóvé igaz, de nézzük meg ma az új autó árakat. A mai Kuga hasonló felszereltség és motor szerintem 13+ millió…

  • @horidebill603
    @horidebill603 3 ปีที่แล้ว +17

    Értem ez üzlet. De ez annyira kereskedelmi. Már lassan szarabb lesz mint az RTL, reklámok, szponzorált kereskedelmi videó!

  • @bamlizoli
    @bamlizoli 3 ปีที่แล้ว

    Szóval azért jobb a pálcás motorháztető kitámasztó, mert nem lesz vele problèma? Azért ez ne legyen már érv. A kitámasztóteleszkópok azért elég sokat bírnak és, ha cserélni kell nem egy nagy tétel és igen, praktikus.

  • @arpadrubint334
    @arpadrubint334 3 ปีที่แล้ว

    Nem volt torve?

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว

      Kavics miatt szokták fújni a lököst

  • @zsoltminich4361
    @zsoltminich4361 3 ปีที่แล้ว +1

    (duratorq=hdi) ;)

  • @timtom5359
    @timtom5359 3 ปีที่แล้ว +4

    Jöttek a MADARAK a 150 ezrett futott Audi bitdi SQ5-re, ami a Porscheba lett hordva, hogy 6 ot adnak érte :D 8 ért hirdettem. 1 évig!! Majd jött az új tulaja és alku nélkül adott 8.2 öt, mert ilyen “új” használtautót még nem látott. Ez 5.4. Meg is érdemlik az emberek ezt a használtautó áremelkedést! Ilyenkor kicsit sajnálat is van bennem feléjük, hogy milyen romhalmazokért képesek most felárat fizetni!

  • @joetatar86
    @joetatar86 2 ปีที่แล้ว

    Jó a videó de kár hogy a tulaj nem adott listát az elmúlt 1 -1,5 év szervizeiről.
    Az lenne a lényeg….
    Az h nincs szétbarmolva kívül belül az jelentheti azt is h valami céges kocsi volt amit nem rugdostak szét a gyerekek.
    De hogy mennyi a szervizigénye 200.000 környékén arról nem tudtunk meg semmit sajnos.

  • @Petikert-gc3jx
    @Petikert-gc3jx 3 ปีที่แล้ว +5

    Végig reklám az egész .nagyon csúsztok le a lejtőn.

  • @ferencferenc2689
    @ferencferenc2689 3 ปีที่แล้ว +1

    Arra lettünk volna kíváncsiak hogy egy szervizben elmesélik mit kell benne cserélni, amúgy meg egy rommá tört, és ki tudja hogyan összetákolt kicsiért 5,4milliót?? Beteg

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว

      A carvertical jelentés egy teljesen másik autóról szól (fehér, amerikai import), tesztelt kocsin (ezüst, magyar első tulajdonostól) a kavicsfelverődések miatt fényezett műanyag lökhárító ne legyen már összetákolás :D

  • @szabolcskarda6011
    @szabolcskarda6011 3 ปีที่แล้ว +4

    Hát az enyèm 230 ezret gurult de kurvára nincs megkopva a váltogombja!

  • @Mindenis909
    @Mindenis909 ปีที่แล้ว

    Egy leendő tulajt amellett amit elmondtal a hiba lista és a motor megbízhatósága is érdekli.
    Érdemes lenne erről is beszélni.
    Bár nem néztem végig de hiányolom! Belsőről felesleges ennyit beszélni vagy tetszik vagy nem szerintem teljesen ok.
    Nem mindenki várja el a nemet premium minőséget, ára se annyi

  • @csabagyetko2988
    @csabagyetko2988 3 ปีที่แล้ว

    5.3,,,,viccesek vagytok:)

  • @laszlodeak2905
    @laszlodeak2905 3 ปีที่แล้ว +1

    Dik ez a hátsó lámpa ókor most hátul van vagy oldalt

  • @contfordiff
    @contfordiff 3 ปีที่แล้ว +3

    Hallatlanul érdektelen autó..... Mi lenne vele 200e után?😀

    • @bcsa
      @bcsa 3 ปีที่แล้ว

      Igazi antiautó, mint a múltkori Cee'd.

  • @sandorjanoserdei7188
    @sandorjanoserdei7188 3 ปีที่แล้ว +2

    Nem milyen érdekes ,hogy soha nem talált a Carvertikalos csak Amerikából behozot kocsikat ,valami hasonlót soha nem azt amiről éppen beszélünk.
    Egy vicc az egész, csak blamaljatok vele magatokat,na de tudjuk hogy van az a pénz ugye?

  • @petyaambrus2139
    @petyaambrus2139 3 ปีที่แล้ว +6

    Szia Csík! Nem kell állandóan fogni a váltót, és nem lesz hideg a kezed!

    • @arpadrubint334
      @arpadrubint334 3 ปีที่แล้ว +1

      nem is szabad a válton hagyni a kezet, mert idovel kiverodik a kulissza és foleg a váltót osszekoto szerkezet

  • @subotal
    @subotal 3 ปีที่แล้ว

    De jó lenne egy focus 1 teszt!

    • @gyorgy-h5w
      @gyorgy-h5w 3 ปีที่แล้ว

      Azt már elbontották a nagyját, tesztelték eleget. Nekem is van, lassan megy a bontóba..

    • @subotal
      @subotal 3 ปีที่แล้ว

      @@gyorgy-h5w
      Futnak még az utakon bőven!
      Neked nem volt vele szerencséd.

  • @MACI111
    @MACI111 3 ปีที่แล้ว

    Mikor választanom kellett golf vagy focus egyértelmű volt a focus...a műanyagok anyagok semmivel sem rosszabbnak...ez egy bulsitt...mar nem aktuális jo par évtizede...jo lenne erről lejonni már...

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว

      Melyik évjárat/generáció?

    • @MACI111
      @MACI111 3 ปีที่แล้ว

      @@petermolnar8667 2016

  • @Pasek72
    @Pasek72 3 ปีที่แล้ว +3

    Sziasztok ! Maximális tisztelet a munkátokért , de nincs lelki ismeret furdlásotok ,hogy a carvertical hamis semmit nem érő hirdetését reklámozzátok ? Mint inkább abbahagyjátok ? Csilliárdokat keresnek ti meg aprópénzért eladjátok a becsületetteket pedig ti is tudjátok szart se ér ! Na mindegy szép napot !!

    • @speedzonehu
      @speedzonehu  3 ปีที่แล้ว +1

      Mint azt már sokszor elmondtuk, van egy élő szerződésünk velük, amíg az nem jár le, addig ez van. A kötbért sem mi sem ti nem szeretnétek kifizetni. Amúgy meg ha nem talál az autóról semmi hasznos infót, akkor nem vonja le a pénzt, ennyit el tudtunk érni az elmúlt időszakban.

  • @10000pandora
    @10000pandora 3 ปีที่แล้ว +1

    200.000. Km 5.400.000.-forint 😂😂😂
    Ebben a kategóriában ezért az összegért 2020-as Ford Ecosportot kapsz amiben nincs 20 ezer km.
    Lukat a hasadba…Az értékesítési véna rendben ….👍
    Az anyag és előadás viszont profi mint mindíg…

  • @sz_chris1973
    @sz_chris1973 3 ปีที่แล้ว +3

    Ez az utolsó 1 perc elég nehezen emészthetőre sikerült. Zsolti, nem ezért szeretünk, hogy úgy beszélj egy autó teszt végén ahogy tetted itt a végén. Mint egy rossz nepper aki a beragadt autót próbálja mindenkire rámelegiteni. Értem hogy kell a bevétel, meg a szponzor, de a hitelességed többet ér ennél. Ez már a második olyan videó ahol én szégyellem magamat érte (első az a hulladék francia belpiacos elektromos bérautó volt). Az első 30 perc rendben volt, elmondtad pro és kontra az előnyöket hátrányokat. Majd a végén, mintha egy reklámszpotot csinálnátok agyba főbe dicsérve keresel rá vevőt.
    Szerintem jobban tenne a cég hirnevének is, ha csak olyan autót tesztelnétek, amit már eladtak, vagy akkor tennének be adásba.
    A hitelességed miatt nézlek, remélem idénre már most letudtuk ezt a kisiklást

  • @kzsotl1
    @kzsotl1 3 ปีที่แล้ว

    Én fordos vagyok, de nem győztél meg. 😅

  • @lacitoth97
    @lacitoth97 3 ปีที่แล้ว

    Páromnak ilyen van 35 ezerrel.
    Nagyon egyben van a kicsike. Nem gondoltam volna, hogy tudnak ilyen utazási kényelmet adni.

  • @Lazz-1006
    @Lazz-1006 3 ปีที่แล้ว

    Szia Csikós. Abban igazad van a beltér az gyenge. De amúgy egy jó autó.A családban volt ilyen 3 évig. Tavaly decemberben cseréltük le. Igaz az egy 1.5 benzin volt.

  • @pacicserepes5799
    @pacicserepes5799 3 ปีที่แล้ว +5

    Ez lett a Speedzone-ból 😭 elszomorító komolyan mondom, hogy szerelmi csalódás...

    • @kornelpaltesz4064
      @kornelpaltesz4064 3 ปีที่แล้ว +1

      Valamiből nekik is meg kell élni, nem lehet mindig amerikába utazni és mindenféle nyalánkságokat mutogatni

  • @zsoltmarton868
    @zsoltmarton868 3 ปีที่แล้ว

    Van itt olyan autó amelyik nem volt sérült, vagy fújva? Nem feltétlenül olyan nagy baj az ha javítva volt, csak akkor nem kéne hibátlannak titulálni. Legalább a tesztelőknek szóljanak már, hogy figyelj, itt, meg itt javítva volt.Megértem hogy elszálltak az árak de, hogy ez 200 000-rel közel öt és félért milyen jó vétel...Ja és megnéztem, még zöldek a fák amikor feltették az autót, most január közepe van.

  • @jbusi7
    @jbusi7 3 ปีที่แล้ว

    Ki van fúrva a hátsó üveg az ablaktörlőnek? Micsoda műszaki megoldás. Kia Sportage, Nissan Quashqai, összes Ford SUV, Aston Mini, VW-ek.
    Kulcsot zsebben kell tartani.
    Negyed millió km után nem ér 5 milliót. Azért van benne 199 ezer mert 200 ezer a lélektani határ. Egy keveset tolattak vele.

  • @tersi83
    @tersi83 3 ปีที่แล้ว

    Ez nem tudom mi volt, de rendes teszt tuti nem :(

  • @TheAchitori
    @TheAchitori 3 ปีที่แล้ว +4

    uuuncsiii

  • @kleroooo
    @kleroooo 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon drágák az alkatrészek, nem lesz olcsó a váltószoknya/sebváltó gomb.
    Mk 2.5 focusnál csak egyben lehet (pontosan ugyanez a váltógomb design), és cirka 55ezer Ft. Horror.
    Gigantikus csalódás volt anno ez az autó. Egy műanyag eklektikus kacat. A kortársaihoz képest borzalmas. Egy Tiguan ehez mérve egy RollsRoyce minőségérzetét adja, és ott két 190es ember is elfér egymás mögött (nagyobb ott sem) Kívülről so-so. De belül egy büntény. Az mk4 Mondi/Smax által behozott beltér remek volt. Szép, modern, fullos, és kellően puha anagok ahol kell. Ott is brutálisan spóroltak, sok gagyi anyag volt, de nem volt feltűnő. Ez, a következő éra egy bűntény, hatalmas visszalépés. Az mk3 focusban még elment, ott korrekt minőségérzet lett, és csak simán eklektikus volt, de nem ennyire rusnya. A slusszpoén, funfact, a Kugánál hogy az mk2.5 fóka ködlámpáját kapta meg :D Biztos sok maradt a polcon :D

    • @p.t9660
      @p.t9660 3 ปีที่แล้ว

      5000 ft bontóbol vacsi új :) a váltogomb.

    • @petervarga4592
      @petervarga4592 2 ปีที่แล้ว

      A váltógomb 25eFt a Fort Petrányinál.

  • @tiborvarro7479
    @tiborvarro7479 3 ปีที่แล้ว

    Csikós úr, úgy beszélsz róla mintha húsz éves lenne, de ez nem öreg autó csak sokant ment, pár éves, ahhoz képest 5,5 , M nagyon gáz egyébként, 200,000 km -t ment hasonló kategóriás autóert

  • @dobosharom1888
    @dobosharom1888 3 ปีที่แล้ว +1

    Lofaszt mazda ötlet. Jazz! Honda...

  • @JOEYNIX2
    @JOEYNIX2 3 ปีที่แล้ว

    Hát azért 5millio elég húzós ár egy ilyen autóért. Bár ízlések és pofonok...

  • @zsolth.2874
    @zsolth.2874 3 ปีที่แล้ว

    Ha a feléért adná, talán megvenném.

  • @robertkeri1421
    @robertkeri1421 3 ปีที่แล้ว +2

    5,4, egy 200.000-et futott dízel Ford-èrt? 😳
    Mert nyílván hülye vagyok...
    Ez a cucc, ennyiért ott marad, barátom!

  • @tvamos73
    @tvamos73 3 ปีที่แล้ว

    Erdekes auto. Annyira nem jon be.
    Nagyon ures ez a telep...

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว

      Hiány van új és használt autóból is, becsületesnepper is mutogatta nemrégiben beszerző körútján, hogy két helyre áll a nemet kereskedő egy autóval, stb

  • @zsoltjakab4785
    @zsoltjakab4785 3 ปีที่แล้ว

    5;4- ért biztos hogy nem!!!

  • @Robert-fp6fx
    @Robert-fp6fx 3 ปีที่แล้ว

    Az a bajom a Fordokkal, hogy kívül jól néznek ki, belül viszont nem nagyon. Gyenge anyagminőség, sok autó rettenetesen fapados.

  • @Andor-Szabo
    @Andor-Szabo 3 ปีที่แล้ว +1

    Mivan 5,4 et fizetsz egy négy éves kisebb Fordért ??? El vagyok tájolva.

    • @Andor-Szabo
      @Andor-Szabo 3 ปีที่แล้ว

      @@EGQP igen, nem nagyon követem, de hallottam
      ennek az autónak a szememben ennek ellenére is max 2,5 millió az értéke. Főleg 200 e el az órájában
      Már néhány éve is azt gondoltam h egy normális autót ma már 7 millió alatt nem is lehet találni újonnan. De ez nincs összhangban a fizetőképes kereslettel.
      Nagyon elszálltak az árak és szerintem ennek, sok más mellett fő oka, hogy a károsanyag-kibocsájtási normák miatt nagyon megnőttek a fejlesztési költségek. Az autók elképesztően komplikáltak lettek. Ami a szépségük is. De reálisan ezeket nem tudják sok millióan megvenni, még Európában sem, csak luxushitelre.

    • @petermolnar8667
      @petermolnar8667 3 ปีที่แล้ว +1

      @@Andor-Szabo Kia már most eladta 2022-te az összes autóját, brutális a hiány. Követek amerikai kereskedői csoportot, ott arcpirító árrésekkel dolgoznak némelyik népszerű típusnál, értsd egy használt autó árát teszik rá a listaárra pluszban, nem hogy még kedvezményt adjanak…🤭

    • @Andor-Szabo
      @Andor-Szabo 3 ปีที่แล้ว

      @@petermolnar8667 hu, mi várható itt? hülye covid