most, hogy újra megnéztem felelevenítette bennem azt a mélységes felháborodást amit akkor éreztem mikor először szenesültem ezzel a megalázó eseménnyel
Értsétek már meg, hogy nem indult Ő a versenyen! Fellépésre hívták. Ő a Népművészet Mestere, Magyar Kultúra Lovagja Madách-díjas előadó. Egyszer tett egy kicsit gunyoros megjegyzést a friderikusz-féle show műsorokkal kapcsolatban, ez volt fridi bosszúja! Eszenyitől nem vártam mást, de hogy Presszer is részt vett a megalázásában, nem tudom hová tenni! Van az a pénz??? :((
Ha valaki nem lenne tisztában vele: annak idején a tv2 kereste fel Pista bácsit, és fellépésre hívták, amit Pista bácsi örmmel el vállalt, nem jelentkezett ő semmilyen tehetségkutatóba.
Fel tudnám rúgni az egész zsűrit, főleg a Friderikuszt. Pista bácsi hatalmas értéket hordozott még volt szerencsém tanulni tőle. Nem kicsit alázták meg itt.
tévedsz! nem Őt alázták meg hanem saját magukat járatták le ezek az élőlények. nem bántom ezeket, mert a primitívségükön nem tudtak úrrá lenni. erről nem tehetnek, ennyi ésszel ez jött ki belőlük.
Pál István a népzene hatalmas művésze!!!! Amúgy én is szerepeltem, pont a megasztár 5ben, és lehet, hogy én jelentkeztem, de azt kellett csinálnom amit mondanak. Úgyhogy egyszóval, a tehetségkutatók, és a média szégyeníti meg az embereket. Nekik az a nézetség. De ha hallgatjátok a Dankó Rádióban 4-től 5-ig a magyar népzenéket, Pál István igen nagy művész volt!
Ő nem egy mezei "bácsika"! Fellépésre hívták. Ő a Népművészet Mestere, Magyar Kultúra Lovagja Madách-díjas előadó. Egyszer tett egy kicsit gunyoros megjegyzést a friderikusz-féle show műsorokkal kapcsolatban, ez volt fridi bosszúja! Eszenyitől nem vártam mást, de hogy Presszer is részt vett a megalázásában, nem tudom hová tenni! Van az a pénz??? :((
Csatlakozom az előttem hozzászólókhoz!Pista bácsi Magyarország egyik gyöngyszeme,Isten éltesse még nagyon sokáig!A szemét TV2 meg sülyedjen el a szégyenében,és ezzel még nagyon diszkrét voltam!Azt nem szeretném leírni amit dondolok...Hajrá Pista bácsi,szeretünk!
Emlékszem erre az adásra. Akkor még nem tudtam kicsoda ő. Most, 31 éves fejjel újra meghallgattam és megkönnyeztem. Ez az a fajta tehetség, ami mára szinte teljesen kihalt, mivel nincs igény rá ebben a zenei és szellemi pöcegödörben, amivé fajult a komplett zeneipar. A TV2 pedig már akkor is egy ocsmány, bűzölgő ganédomb volt, akinek egyetlen dolog szent, a bevétel. Csodálom, hogy Presser ezt szó nélkül hagyta, de ha jól tudom, ezután nem is vállalt több évadot. Mára még mélyebbre, sokkal mélyebbre süllyedt a csatorna, de tény, hogy amit itt műveltek, az az évtized egyik mélypontja volt. Remélem még megérhetem, amikor az összes kis tévékettős geci egy csettintésre lesz munkanélküli.
Nekem az a fura, hogy egy taknyos énekelni nem tudó hülyegyerekre is rászánnak ennyi időt, az István bácsival meg nem engedik meg elénekelni 2 nótát. Holott azt hiszem van egy kis értékkülönbség.
+Ferenc Tu'ri Undoritóak! Megmondom neked én gyűlölöm a gyerekeket de nem azért mondom, de szerintem járt volna neki az esély, mert hát mégis csak 91 éves és jó hangja volt. Nyugodjon békébe!
@@drakeblackk Jaja, na mindegy nem is ez a lényeg, én személy szerint kedvelem a gyerekeket, mivel van egy négy éves öcsém, ezért szúrta csak a szememet a kommented 😃
A dédim 96 éves és gázmérgezést kapott meg eltörte 3 bordáját és leesett A lépcsőröl vagy 1000-szer de amikor kihívták a mentőket ezt mondta : engem hagyjanak békén mert ebédelni szeretnék ( thug life dédi XD )
És még 91 évesen is férfihoz méltón viselkedik, úri ember, a hölgyekkel udvarias,annak kérését vette figyelembe -Enikő kérte a huszárnótát, Fridi a másikat.
Fellépésre hívták. Ő a Népművészet Mestere, Magyar Kultúra Lovagja Madách-díjas előadó. Egyszer tett egy kicsit gunyoros megjegyzést a friderikusz-féle show műsorokkal kapcsolatban, ez volt fridi bosszúja! Eszenyitől nem vártam mást, de hogy Presszer is részt vett a megalázásában, nem tudom hová tenni! Van az a pénz??? :((
nem ő jelentkezett, a tv2 hívta meg ugyanis hivatásos zenész, csak erről a nézők szart se tudtak, úgy tálalták mintha versenyző lenne, kapott ugye számot is. Ebből anno óriási botrány volt, gondolták a szerkesztők milyen vicces lesz beküldeni a picsába a 91 éves népzenész bácsit ahol majd fridi és a közönség darabokra szedheti. Nem véletlen 1:29-nél mondja "még dudáltam is volna". Azt hazudták a szerkesztők, hogy ez neki egy koncertszereplés lesz. Hányás.
+Udvarhelyi Gergő öregapám is öreganyám is 87 évesen még tudott, valahogy internet nélküli gyerekkorukban akkor még divat volt :D és mély tiszteletem az ilyen embereknek. sajnos nem élünk örökké.
Ma Pál Pista bácsi gyogyulásáért rendeznek estet a Budai Fonoban 2014-10-23-án 18 órátol amiről a definiaTM1 videot készit az egész estről és rövidesen látható lesz... Aki tud jöjön el...
A kérdező szemtelensége pedig pofonért kiált. Ki az aki nincs jelen a zsűriből? Talán mert volt benne emberség; a többiekből hiányzik. Meg a rendezőből.
Fellépésre hívták. Ő a Népművészet Mestere, Magyar Kultúra Lovagja Madách-díjas előadó. Egyszer tett egy kicsit gunyoros megjegyzést a friderikusz-féle show műsorokkal kapcsolatban, ez volt fridi bosszúja! Eszenyitől nem vártam mást, de hogy Presszer is részt vett a megalázásában, nem tudom hová tenni! Van az a pénz??? :((
Ez milyen durva, hogy senki sem ismeri, nem tudják mit ér ez az ember, még a zsűriből se, az úgynevezett "magyar" és úgynevezett "magaskultúra" művelői, hát gratulálok mindenkinek. Nagyot csalódtam, a TV2-t eddig is "sokra tartottam" (ez itt méregerős irónia) a magyar kultúra támogatásában. Szóval egy kicsit minden jobban a helyére került. Akár meg is köszönhetném, hogy jobban kinyitották a szemem.
ปีที่แล้ว +2
91 évesen és milyen jó bőrben van a bácsi nem is remeg vagy valami mint a legtöbb idős ember max ugye mára már enyhén süket de tiszteletem neki hogy volt ereje arra hogy ide eljöjjön és kiálljon emberek elé hihetetlen
Arra lennék kiváncsi, hogy a Presser hogy számolt el a lelkiismeretével, amikor összeállt a Csík Zenekarral....(Bár igaz egy szót sem szólt a videón sem)
Meddig tűrjük még ezt???!!! Ébredj magyar! Ebben az egész műsorban egy igazi egyéniség van, és az Pista bácsi. A többi pedig egy gerinctelen, külföldi műsorokat utánozó majom! De még ahhoz sem értenek. A Friderikuszt pedig itt teljesen megutáltam. Az emberi hitványságnak a legalja.
nagyon szépen énekel.. jó egészséget kívánok István bácsinak .. Szépvolt. .. Le a Kalappal... : ) Friderikusz meg hogy került ide? mármint zsűrinek? nem az Rtl-nél kéne lennie? mind1 ..
No és ahhoz mennyire kell ostobának lenni, hogy ilyeneket írogass, te sötét tahó? Értsétek már meg, hogy nem indult Ő a versenyen! Fellépésre hívták. Ő a Népművészet Mestere, Magyar Kultúra Lovagja Madách-díjas előadó. Egyszer tett egy kicsit gunyoros megjegyzést a friderikusz-féle show műsorokkal kapcsolatban, ez volt fridi bosszúja! Eszenyitől nem vártam mást, de hogy Presszer is részt vett a megalázásában, nem tudom hová tenni! Van az a pénz??? :((
Bolondot járattak az öreggel. Egyik legnagyobb népművészünk és tréfából behívták ide, azt hitte fellépése lesz, nem tudta, hogy ez egy vetélkedő.
most, hogy újra megnéztem felelevenítette bennem azt a mélységes felháborodást amit akkor éreztem mikor először szenesültem ezzel a megalázó eseménnyel
Azta! Pityu bácsi nagyon tud! 91 évesen ez perfekt! Egy like Pityu bának!
Én továbbjutattam volna, mert hangja az volt.
Értsétek már meg, hogy nem indult Ő a versenyen!
Fellépésre hívták. Ő a Népművészet Mestere, Magyar Kultúra Lovagja
Madách-díjas előadó.
Egyszer tett egy kicsit gunyoros megjegyzést a friderikusz-féle show műsorokkal kapcsolatban, ez volt fridi bosszúja!
Eszenyitől nem vártam mást, de hogy Presszer is részt vett a megalázásában, nem tudom hová tenni! Van az a pénz??? :((
Ezt megkönnyeztem! Ő már akkor is élt, amikor voltak még emberek, és számítottak a belső értékek...gyönyörű!!!
Ha valaki nem lenne tisztában vele: annak idején a tv2 kereste fel Pista bácsit, és fellépésre hívták, amit Pista bácsi örmmel el vállalt, nem jelentkezett ő semmilyen tehetségkutatóba.
Potyecz Enikő Ki is derült, mit és kit nem is ismert még az ország nagyobb része tán. Micsoda kincsre bukkant, kit hallhatott-láthatott az ország!
velvet.hu/celeb/2010/05/12/pista_bacsi/
Elképesztő hangja van! Akarom mondani, elképesztő hangja volt. Nyugodjék békében! :)
Fel tudnám rúgni az egész zsűrit, főleg a Friderikuszt. Pista bácsi hatalmas értéket hordozott még volt szerencsém tanulni tőle. Nem kicsit alázták meg itt.
tévedsz! nem Őt alázták meg hanem saját magukat járatták le ezek az élőlények. nem bántom ezeket, mert a primitívségükön nem tudtak úrrá lenni. erről nem tehetnek, ennyi ésszel ez jött ki belőlük.
Az nem szégyen hogy nem engedték tovább, nem volt miért.
@@kubli82 Te miért nem zsűrizel? Talán még jó is, mert baromságokat csinálnál.
Pál István a népzene hatalmas művésze!!!!
Amúgy én is szerepeltem, pont a megasztár 5ben, és lehet, hogy én jelentkeztem, de azt kellett csinálnom amit mondanak. Úgyhogy egyszóval, a tehetségkutatók, és a média szégyeníti meg az embereket. Nekik az a nézetség.
De ha hallgatjátok a Dankó Rádióban 4-től 5-ig a magyar népzenéket, Pál István igen nagy művész volt!
Valóban 91volt akkor? 20 évet letagadhatna.
IMÁDJUK! A legnagyobb BÁCSIKA! RESPECT!!!!
Ő nem egy mezei "bácsika"!
Fellépésre hívták. Ő a Népművészet Mestere, Magyar Kultúra Lovagja
Madách-díjas előadó.
Egyszer tett egy kicsit gunyoros megjegyzést a friderikusz-féle show műsorokkal kapcsolatban, ez volt fridi bosszúja!
Eszenyitől nem vártam mást, de hogy Presszer is részt vett a megalázásában, nem tudom hová tenni! Van az a pénz??? :((
nyukodjon békében!!🌹💐
Csatlakozom az előttem hozzászólókhoz!Pista bácsi Magyarország egyik gyöngyszeme,Isten éltesse még nagyon sokáig!A szemét TV2 meg sülyedjen el a szégyenében,és ezzel még nagyon diszkrét voltam!Azt nem szeretném leírni amit dondolok...Hajrá Pista bácsi,szeretünk!
Nagyon szép hangja van én tovább engettem volna!!
Emlékszem erre az adásra. Akkor még nem tudtam kicsoda ő. Most, 31 éves fejjel újra meghallgattam és megkönnyeztem. Ez az a fajta tehetség, ami mára szinte teljesen kihalt, mivel nincs igény rá ebben a zenei és szellemi pöcegödörben, amivé fajult a komplett zeneipar. A TV2 pedig már akkor is egy ocsmány, bűzölgő ganédomb volt, akinek egyetlen dolog szent, a bevétel. Csodálom, hogy Presser ezt szó nélkül hagyta, de ha jól tudom, ezután nem is vállalt több évadot. Mára még mélyebbre, sokkal mélyebbre süllyedt a csatorna, de tény, hogy amit itt műveltek, az az évtized egyik mélypontja volt. Remélem még megérhetem, amikor az összes kis tévékettős geci egy csettintésre lesz munkanélküli.
Nekem az a fura, hogy egy taknyos énekelni nem tudó hülyegyerekre is rászánnak ennyi időt, az István bácsival meg nem engedik meg elénekelni 2 nótát. Holott azt hiszem van egy kis értékkülönbség.
+Ferenc Tu'ri Undoritóak! Megmondom neked én gyűlölöm a gyerekeket de nem azért mondom, de szerintem járt volna neki az esély, mert hát mégis csak 91 éves és jó hangja volt. Nyugodjon békébe!
@@drakeblackk Ezt nem a gyerekekre értette, hanem a huszonévesekre...
@@e1_offic1al35 De annál fiatalabb is csatlakozhatott akkkor is ha jól tudom, és voltak is. Jó régi komment:)
@@drakeblackk Jaja, na mindegy nem is ez a lényeg, én személy szerint kedvelem a gyerekeket, mivel van egy négy éves öcsém, ezért szúrta csak a szememet a kommented 😃
De aranyos..Igaz Magyar ember!❤️
szemétség.... ő az egyik legnagyobb élő hagyományörző magyarországon... és a tv2 meghívja "fellépni", persze erről szó sincs. kész átverés....
ez a bácsi apukám nagypapálya ! nagyon kedves , nyitott bácsi!nagyon szeretem
A dédim 96 éves és gázmérgezést kapott meg eltörte 3 bordáját és leesett A lépcsőröl vagy 1000-szer de amikor kihívták a mentőket ezt mondta : engem hagyjanak békén mert ebédelni szeretnék ( thug life dédi XD )
Nagyon szép a hangaja a bácsinak!❤
És még 91 évesen is férfihoz méltón viselkedik, úri ember, a hölgyekkel udvarias,annak kérését vette figyelembe -Enikő kérte a huszárnótát, Fridi a másikat.
Ha valaki 2019-ben nézi ezt akkor már ez a bácsi egy hónap múlva tölti be a 100.életévét😱
Amugy Jó Hangja van. :)
Fellépésre hívták. Ő a Népművészet Mestere, Magyar Kultúra Lovagja
Madách-díjas előadó.
Egyszer tett egy kicsit gunyoros megjegyzést a friderikusz-féle show műsorokkal kapcsolatban, ez volt fridi bosszúja!
Eszenyitől nem vártam mást, de hogy Presszer is részt vett a megalázásában, nem tudom hová tenni! Van az a pénz??? :((
egy igazi magyar hangot
R.I.P :(((((
A legmélyebb tiszteletem István bácsinak.
2015. március 2-án, 96 évesen halt meg. A zsűrit felrúgtam volna mert tiszteletlenül viselkedett vele
nem ő jelentkezett, a tv2 hívta meg ugyanis hivatásos zenész, csak erről a nézők szart se tudtak, úgy tálalták mintha versenyző lenne, kapott ugye számot is. Ebből anno óriási botrány volt, gondolták a szerkesztők milyen vicces lesz beküldeni a picsába a 91 éves népzenész bácsit ahol majd fridi és a közönség darabokra szedheti. Nem véletlen 1:29-nél mondja "még dudáltam is volna". Azt hazudták a szerkesztők, hogy ez neki egy koncertszereplés lesz. Hányás.
Isten éltesse, gyönyörűen énekel! Sajnálom, hogy nem furulyázott!
De ÚRISTEN ez 91 évesen hogy énekel! :) EZEK az igazi tehetségek sztem, nem azok akiknek 20 évesen jó hangjuk van!
+Udvarhelyi Gergő öregapám is öreganyám is 87 évesen még tudott, valahogy internet nélküli gyerekkorukban akkor még divat volt :D és mély tiszteletem az ilyen embereknek. sajnos nem élünk örökké.
Magyar nóta énekesként befutott volna a 70-es években. Kiràz a hideg. Valami fantasztikus volt.
Isten nyugosztalja (azóta) a bácsit.
- Hány éves, István bácsi?
- 1919. február 25-én születtem. xD
nagyon aranyos bácsi 😄
Nyugodjon békében 2015-ben ment el közülünk
Tök jó hangja volt
Ma Pál Pista bácsi gyogyulásáért rendeznek estet a Budai Fonoban 2014-10-23-án 18 órátol amiről a definiaTM1 videot készit az egész estről és rövidesen látható lesz...
Aki tud jöjön el...
A kérdező szemtelensége pedig pofonért kiált. Ki az aki nincs jelen a zsűriből? Talán mert volt benne emberség; a többiekből hiányzik. Meg a rendezőből.
Fellépésre hívták. Ő a Népművészet Mestere, Magyar Kultúra Lovagja
Madách-díjas előadó.
Egyszer tett egy kicsit gunyoros megjegyzést a friderikusz-féle show műsorokkal kapcsolatban, ez volt fridi bosszúja!
Eszenyitől nem vártam mást, de hogy Presszer is részt vett a megalázásában, nem tudom hová tenni! Van az a pénz??? :((
nagyon aranyos
Hajrá Pista Bácsi nagyon jó tetszik lenni!
Tisztelet!
mikor ITT van a csoda,
mièrt a nyugatot majnoljuk?
Rèszvètem,azoknak akin ismertèk,szerettèk.
tisztelet.
meghalt??????
@@petrapowa4776 sajnos igen. Már 2015-ben.
A történelem szólt :)
Nagyon jó az öreg
Nagyon szép a hangja
Meg a közönség is egy szemét banda..
Ez milyen durva, hogy senki sem ismeri, nem tudják mit ér ez az ember, még a zsűriből se, az úgynevezett "magyar" és úgynevezett "magaskultúra" művelői, hát gratulálok mindenkinek. Nagyot csalódtam, a TV2-t eddig is "sokra tartottam" (ez itt méregerős irónia) a magyar kultúra támogatásában. Szóval egy kicsit minden jobban a helyére került. Akár meg is köszönhetném, hogy jobban kinyitották a szemem.
91 évesen és milyen jó bőrben van a bácsi nem is remeg vagy valami mint a legtöbb idős ember max ugye mára már enyhén süket de tiszteletem neki hogy volt ereje arra hogy ide eljöjjön és kiálljon emberek elé hihetetlen
ő a legjobb
ÉLŐ TÖRTÉNELEM!
+kovacs48 Egyetértek,tiszteletet parancsoló személyiség.
Isten nyugosztalja Őt.
Arra lennék kiváncsi, hogy a Presser hogy számolt el a lelkiismeretével, amikor összeállt a Csík Zenekarral....(Bár igaz egy szót sem szólt a videón sem)
Áldja meg az isten!!!!
Jövő február 25-én már 98 éves lesz
Nyugodjon Békében!!
Az isten nyugasztaljon.. 😭
nyugodj békébe drága öreg
Mamám testvére is huszár volt
Lukács 23, 34... Isten éltesse sokáig, Pista bácsi!
Meddig tűrjük még ezt???!!! Ébredj magyar!
Ebben az egész műsorban egy igazi egyéniség van, és az Pista bácsi.
A többi pedig egy gerinctelen, külföldi műsorokat utánozó majom! De még ahhoz sem értenek.
A Friderikuszt pedig itt teljesen megutáltam. Az emberi hitványságnak a legalja.
Nyugodjon békébe!
😖azèr ne legyetek vele ilyenek!
Valóban meghalt.
Isten éltesse !
Nyugodjék békében Pista bácsi!
Nyugodjon Bekeben!! :(
nyugodjon békébe
Nyugodjék békében!
aranyos
nagyon szépen énekel.. jó egészséget kívánok István bácsinak .. Szépvolt. .. Le a
Kalappal... : ) Friderikusz meg hogy került ide? mármint zsűrinek? nem az Rtl-nél kéne lennie? mind1 ..
Ebben a korban a kommentelők nagy része nemhogy énekelni de még lelégezni sem fog...
aranyos bácsi:D
Most lenne 99 èves remélem él még.
De sukar a Pista bacsi !!XDD :D nagyon cuki ! :)
Szerintem jó hangja van és még,hogy tovabb jut..
Hello!
Valaki lenne olyan szíves megmondani mit énekel István Bácsi? Köszi előre is!
Miért nem jutott tovább ? :()
Undorító ! Nem csodálom hogy a Presser se vállalta el ezt többször .Így meg alázni egy akkor 91 éves embert.Friderikusznak jár az emberség díj.
Nyugodjon Békében István bácsi!!!!!!!!!!!!
Isten éltesse Pista bácsit!
Nyugodj békében!
70 évesnél nem néz ki többnek!
nekem tetszett :)
Tovább jutott amúgy?
A kis öreg 91 èves bácsi jò volt
Cuki a bácsi de kapjátok be TV2-sök!!!
Nem is néz ki 91 évesnek :o
Disznók elé gyöngyöt...
Él e még a kisöreg? Remélem igen :)
Sajnos nem...😔 2015ben elhunyt, 96 évesen.
Úristen.....Mi jöhet még??? :D
Elfogadnám nagyapámnak! Ő még most is képes gyermekként szemlélni a világot.
ezaz istván bá
csak a kőnyem hul
NYUGODJON BÉKÉBEN!
Az a baj, ha én 91 évesen bemegyek, akkor is ott lesz, hogy Név, kor, lakhely, és hogy mit dolgozok...
Nagyon nagy fej a bácsi. :)
igaza van lemonGuy nak!!!
ari a bácsi :)
omg wery old sade papa nice
na bácsi túl sok volt a reggeli pálinka ...:D azt haluzta bejuthat xd
Tudatlan. Bolondot járattak az öreggel. Egyik legnagyobb népművészünk és tréfából behívták ide, azt hitte fellépése lesz.
No és ahhoz mennyire kell ostobának lenni, hogy ilyeneket írogass, te sötét tahó?
Értsétek már meg, hogy nem indult Ő a versenyen!
Fellépésre hívták. Ő a Népművészet Mestere, Magyar Kultúra Lovagja
Madách-díjas előadó.
Egyszer tett egy kicsit gunyoros megjegyzést a friderikusz-féle show műsorokkal kapcsolatban, ez volt fridi bosszúja!
Eszenyitől nem vártam mást, de hogy Presszer is részt vett a megalázásában, nem tudom hová tenni! Van az a pénz??? :((
Nyugodjon békében!
omg wery old sade papa nice
Nyugodjon békében!