Csintalan Sándor: „Az ellenzék a tehetségtelen balf@szok gyülekezete” - Kérdések Órája

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 3 ต.ค. 2024
  • Kóczián Péter: A Kérdések Óráját azért találtam ki, hogy a politikusok, a közéleti szereplők olyan helyzetben legyenek, amikor fókuszáltan kell válaszolniuk a feltett kérdésekre. Azt remélem, hogy így kibeszélhetünk egy-egy témát, s megismerhetjük egy ember véleményét, álláspontját adott ügyben és témában. Interaktív a műsor, a nézők kérdéseit is felteszem, beépítem a kérdesek sorába. A magyar attitűd egyik meghatározó része a fel nem tett vagy elhallgatott kérdések sorozata. Ezek körét szeretném csökkenteni a Kérdések Órájával. A kérdésekhez sokszor állítások is tartoznak. Az állítások mögött megélt vagy másoktól átvett elképzelések állnak. Érdemes az igazságukat tesztelni azzal, hogy megkérdezzük azokat, akikhez az adott kérdés tartozik. A nyilvánosság azért van, hogy rákérdezzünk arra, ami foglalkoztat minket. A válaszok a válaszadókat minősítik. A mi dolgunk az, hogy kérdezzünk. A trágárságot és a lejáratást nem számítva, a nézők kérdéseit közvetítjük a kérdések eredeti formájában. Hozzászólásban és e-mailen is feltehetik a kérdéseiket. Minden héten szerdán 18:00-tól.
    A Kérdések Órájának ötödik adásának a vendége Csintalan Sándor, az MSZP politikusa, akivel a pártja jelenéről és jövőjéről, de a hazai baloldali politika lehetőségeiről is beszélgettünk - de szóba került Orbán Viktor és Magyar Péter neve-és pártja is - természetesen a nézőket is bevonva.
    Vendég: Csintalan Sándor
    Műsorvezető: Kóczián Péter
    Technikus: Sharqiya Nasser Viktor
    Iratkozzon fel TH-cam-csatornánkra ▶️ bit.ly/frisshi...
    Kövessen minket ▶️
    ▶ INSTAGRAM [ / frisshirek.hu ]
    ▶ FACEBOOK [ / frisshirek.hu ]
    ▶ TIKTOK [ / frisshirek.hu ]
    ▶ SPOTIFY [ bit.ly/frisshi... ]
    ▶ WEBOLDAL [ frisshirek.hu ]
    #frisshirek #politika #magyarpéter #ner #fidesz #orbánviktor #baloldal #csintalansándor #eu #tisza #mszp #interjú

ความคิดเห็น • 80

  • @zoltanvarga8712
    @zoltanvarga8712 วันที่ผ่านมา +11

    Tisztelt Frisshírek! Minél előbb rúgják ki a Kóciánt!

    • @JózsefMárványkövi
      @JózsefMárványkövi 21 ชั่วโมงที่ผ่านมา +1

      A hangja után fiú, v.lány?(bocs).😂

  • @oliverczovek7564
    @oliverczovek7564 วันที่ผ่านมา +18

    Tök idétlen magázódni, ha egyébként tegeződtök.

    • @katalinabadi1995
      @katalinabadi1995 วันที่ผ่านมา

      @@oliverczovek7564Álságos......

  • @zoltanvarga8712
    @zoltanvarga8712 วันที่ผ่านมา +13

    ez a kócián elég nagy barom! össze vissza hadovál,

  • @cassavates
    @cassavates วันที่ผ่านมา +4

    bocs, hogy mp még nem oldott meg mindent. ezért inkább üljenek a régi 70-30%-alkusok a rendeleti "parlamentben" még 100 évig jó pénzért. vagy várjunk 200 évet az organikus alulról szerveződésre, ami persze hogy jó - ha elkezdődik. értem. amúgy a zen nem obszesszió vagy az élénk érintettség és érdeklődés kiváltotta transz

  • @PaperBarbie
    @PaperBarbie วันที่ผ่านมา +12

    Kretén riporter

  • @edittoth8718
    @edittoth8718 วันที่ผ่านมา +24

    Csintalan Sándort mindig szîvesen hallgatom.

    • @katalinabadi1995
      @katalinabadi1995 วันที่ผ่านมา +3

      Én is ))) ragyogó elemző képessége van Csintalan Sandornak

    • @katalinabadi1995
      @katalinabadi1995 วันที่ผ่านมา +1

      Varjucska figyeljen jobban Csintalan úr gondolatmenetet szerintem

  • @evafelfalusi9132
    @evafelfalusi9132 วันที่ผ่านมา +12

    Ungár Pétert basztatják a hangjáért. 😢Ez az ember?????😅

    • @joepataki9659
      @joepataki9659 วันที่ผ่านมา

      Éva, a műsorvezető?

  • @csudijocsudijo5865
    @csudijocsudijo5865 วันที่ผ่านมา +1

    Jó volt!
    Pedig azt a kérdést, hogy az EU többi tagállama miért kereskedhet zavartalanul Kínával, közvetetetten az oroszokkal, Csintalan "elfilozofálta".

    • @juliannabasthyne9072
      @juliannabasthyne9072 วันที่ผ่านมา

      Más a gazdasagi kapcsolatépítés es a penzügyi előnyökért/függőségért bevállat politikai együttműködés

  • @bekezsuzsa4716
    @bekezsuzsa4716 วันที่ผ่านมา +8

    Okos ember oda nem lép vissza, ahonnan egyszer már kilépett. MSZP- be meg főleg nem! Van még egyáltalán ez a párt?

    • @haroldlloyd8621
      @haroldlloyd8621 วันที่ผ่านมา +3

      Gondolom kihívásnak tekinti.

    • @ErikaGazdag-xl2th
      @ErikaGazdag-xl2th วันที่ผ่านมา +1

      Van, polgármesterei vannak, képviselői.

    • @vince5601
      @vince5601 21 ชั่วโมงที่ผ่านมา +1

      De az a pénz igen…

  • @IldikóKószó-h2b
    @IldikóKószó-h2b วันที่ผ่านมา +1

    Miert olyan nehez a 60-70 korosztálynak átadni a lehetőséget , hatalmat a fiatalabbaknak …?

  • @laszlokiss23
    @laszlokiss23 วันที่ผ่านมา +1

    Demokratikus választások?
    Honnan jött ez az akárki?
    A "Demokratikus választások", az egyenlő esélyek, egyenlő feltételekkel kezdődik.
    Ha ez nincs biztosítva, már a legelején sem, a többi csak duma.
    Vigyék vissza további kezelésre!

  • @erzsebetzuban2138
    @erzsebetzuban2138 20 ชั่วโมงที่ผ่านมา

    Ha MP valóban akarna valamit csinálni, akkor Orbán Balázs nem maradhatna a helyén. Na mindegy. A fontos, hogy október 5-én meg tudja mutatni - kinek is - hogy sok embert tud összehívni.

  • @jelszarvas
    @jelszarvas วันที่ผ่านมา +8

    Ki ez a herélt kretén????

    • @XAUWE
      @XAUWE วันที่ผ่านมา

      apádat illene felismerni

  • @overTbi
    @overTbi วันที่ผ่านมา +3

    " A magyar hadsereget bevetni a magyar polgári lokosság eeeellllleenn" ????!!!!! aztaqrva. Ilyen törvény módosításra vajon mi szükség van? de tényleg.

    • @juliannabasthyne9072
      @juliannabasthyne9072 วันที่ผ่านมา +1

      Már megszavazták/törvénybe foglalták.

    • @gyongyihorvath9287
      @gyongyihorvath9287 22 ชั่วโมงที่ผ่านมา

      Csak senki nem figyel. Mindenki mereven nézi Magyar Pétert és azt hiszi, majd Ő mindent megold. ​@@juliannabasthyne9072

  • @nasahu01
    @nasahu01 วันที่ผ่านมา +14

    Hajrá TISZA Párt! Hajrá Magyar Péter!
    A kutya ugat, a karaván halad!

    • @mariaviczian9759
      @mariaviczian9759 วันที่ผ่านมา +3

      Merre?

    • @joachimhorvath1078
      @joachimhorvath1078 วันที่ผ่านมา

      Hajrá Magyar Péter, aki legjobb fidesz feleség volt! Hajra a Diákhitel központ vezérigazgatója, a legalkalmasabb ellenzéki vezető, aki mind pénzéért keményen megdolgozott !Hajrá Magyar Péter, a Magyar kielégítetlen nők álmainak bikája!

    • @vince5601
      @vince5601 21 ชั่วโมงที่ผ่านมา

      ⁠A Tiszába

  • @katalinabadi1995
    @katalinabadi1995 วันที่ผ่านมา +1

    Mit erőlteti 2026 ot??? Senki sem látnok!!!

  • @ÉvaNagynéBodzay
    @ÉvaNagynéBodzay วันที่ผ่านมา +1

    Ísten nyugtassa horn Gyulát! Az összes nyugdíjas neki köszönhető az ingyenes utazást! Oszt jonapot!!

    • @vince5601
      @vince5601 21 ชั่วโมงที่ผ่านมา

      Uram atyám…nem folytatom mert törölnék!

  • @ErikaGazdag-xl2th
    @ErikaGazdag-xl2th วันที่ผ่านมา +2

    Nincsenek szabad, demokratikus választások, ami 2010 óta folyik az nem demokratikus semmiben sem.

    • @vince5601
      @vince5601 21 ชั่วโมงที่ผ่านมา

      Nem is szavaztál ?

    • @ErikaGazdag-xl2th
      @ErikaGazdag-xl2th 20 ชั่วโมงที่ผ่านมา

      @@vince5601 Ettől függetlenül minden szavazáson szavaztam, de tudtam, hogy nem tud az ellenzék nyerni, mert a választási rendszer úgy van kialakítva, hogy a kormánypárt hatalmas előnnyel induljon, s most is hiába minden, ha nem azon van Magyar, hogy a mögötte állók erejével kikövetelje a szabad, egyenlő esélyeket adó választásokat.

    • @vince5601
      @vince5601 20 ชั่วโมงที่ผ่านมา

      @@ErikaGazdag-xl2th Ha tudtad,hogy el fogsz esni,miért nem ültél le előtte ?

  • @zsuzsakoles5501
    @zsuzsakoles5501 วันที่ผ่านมา +1

    Kérdező 0rbán hívő? Egyben a gazdaságot egyáltalán nem ért!

  • @szindekovicsjozsef358
    @szindekovicsjozsef358 23 ชั่วโมงที่ผ่านมา +2

    Ejj ejj Sanyibá

  • @taborossandor2588
    @taborossandor2588 วันที่ผ่านมา +2

    Tényleg ez hiányzott még???

  • @John-e2c3i
    @John-e2c3i วันที่ผ่านมา +2

    Még Csintalant.
    Kár hogy nem Havas készíti a ripirtot..

  • @vince5601
    @vince5601 21 ชั่วโมงที่ผ่านมา

    Észak-Koreába vele,de mèg a mai napon és ott is “maradona”!

  • @davidswierkiewicz1020
    @davidswierkiewicz1020 วันที่ผ่านมา +3

    ez az ember meg meg mer szolalni????????

  • @ferencjuhasz8328
    @ferencjuhasz8328 วันที่ผ่านมา +4

    Márra annyit ér mint a pártja ....

    • @ErikaGazdag-xl2th
      @ErikaGazdag-xl2th วันที่ผ่านมา

      Attól még a szar nem lesz lekvár, hogy felrakták a polcra.Vagyis a Fidesz nem lesz értékes, mert a polcon van.

  • @gyongyihorvath9287
    @gyongyihorvath9287 23 ชั่วโมงที่ผ่านมา +1

    Álellenzék,

  • @zsuzsakoles5501
    @zsuzsakoles5501 วันที่ผ่านมา

    Mit mond, s mit csinál?

  • @janomano1396
    @janomano1396 วันที่ผ่านมา +1

    Nem az volt a legjobb időszak amikor ment az olajozás?

  • @Kristof_Kertesz
    @Kristof_Kertesz วันที่ผ่านมา +2

    Nem vagyok megmondóember...majd megmondja. 🫶

  • @emikoussi14
    @emikoussi14 วันที่ผ่านมา +2

    Sándor, egyáltalán nem vagy bonyolult. A környezet olyan hülye, buta és sötét, hogy nem érti, amit mondasz. Pedig teljesen világos.

    • @attilaszigeti9894
      @attilaszigeti9894 วันที่ผ่านมา +3

      Legalabb valaki elvezi ezt a tartalmatlan habogast

    • @agyfero
      @agyfero วันที่ผ่านมา

      Aki változást akar,azt gáncsoljuk el!

    • @emikoussi14
      @emikoussi14 วันที่ผ่านมา +1

      @@attilaszigeti9894 Hát akkor te is a környezetbe tartozol.

    • @attilaszigeti9894
      @attilaszigeti9894 วันที่ผ่านมา

      @@emikoussi14 nyilvan nem tartozhatok a te premium kasztodba

    • @juliannabasthyne9072
      @juliannabasthyne9072 วันที่ผ่านมา

      ​@@attilaszigeti9894egyvita arrol szól, hogy követjük és meghallgatjuk a masik állaspontját, s azutan probalunk ervelni a sajat állaspontunk mellett. De ha maga az elején elvesziti a fonalat - nem tudja értelmezni a hallottakat -, akkor nyilvan ertelmetlen hablatynak érzi a beszélgetest.