Megnézve ezt a beszélgetést , most már látom mi lehet a baj. Direkt a botrány miatt néztem meg ezt az adást, hogy lássam milyen személyisége van Enikőnek. Nyílván fél óra alatt nem lehet átfogó, csak felületes véleményt alkotni, de nagyjából látom már. Enikőnek szerintem baja van a nőiességével. Valamit nem tud elfogadni magán. Az egész nő egy görcs, és talán ezt palástolja ezzel a tenyérbemászó modorosságával. Az ,hogy az egész műsor elment a szakmázással, ez csak azt jelentheti, hogy a nő tök üres és unalmas. De azt hozzá kell tenni, hogy a folyamatos önmmagasztalásának hála" úgy látom gyorsan forog az agya, vigyázni kell vele mert gyorsan megvezeti az embert, ügyesen manipulál. A legszarabb kérdésekből is kihúzza magát, ügyesen taktikázik. Valamilyen komplexusa lehet, ezért mindig nyitva van a szeme, gyorsan felmérheti az embert és megtalálja a gyenge pontokat.
Mindig szomorú vagyok, amikor megérkeztek a célba, mert " elrepül" az idő. Viszont nagyon jó ez a formárum és csatorna, bízom benne, hogy sokáig megmarad! 👍
Annyiban szeretnék egyetérteni az előttem szólókkal, hogy a beszélgetés közben ténylegesen kitapintható volt a feszültség. Fakadhatott ez sok tényezőből, de szerintem leginkább abból, hogy esetenként a kommunikáció során a művésznő nem reflektált a kérdésekre, holott pedig azok rendkívül jók voltak. A vezetőséget szerintem meg nem egy nem határozza meg, van aki jó vezető tud lenni mindegy, hogy mi van a lába között, de van aki meg nem...
Miért csak a munka meg a munka, nem lehetne egy 30% a magánéletből is?Ha leülök egy ismerősömmel beszélgetni és csak a munkájáról beszél, egy idő után rohadtul unom .
De hát a munkájuk miatt érdekesek. A magánélet az nem tartozik a közönségre. Az amúgy is a bulvár világa. A bulvár szereplők szerencsére nem érdeklik a DTK-t.
De szépek vagytok . . Nagyon kedves videó . . Kriszta olyan szép volt az a gesztus, hogy Nagynénéd, Keresztanyudról beszéltél, megálltál .. Ez olyan tisztelet, szeretet, ösztönösen . . Enikő, Gyönyörű . . .Mióta csak él és tudunk Róla, és örökké :) Legyetek boldogok . . . Ma pontosan aktuális ez a videó, mert okt. 23. van . . Kellemes Emlé Ünneplést :) Idős vagyok nagyon . . Ott laktam a Pannónia Balzac sarkon valamikor, Rutkkai Éva, Somogyvári Rudolf, Bulla Elma idejében . . Sokat voltam abban a gyonyorű színházban . . .Még álmomban is megjelent, mielőtt újjáépítették és át adták '51 ben. . . Az benne az érdekes, hogy pontosan olyannak álmodtam meg tinédzser koromban, amilyen lett . . .Érjétek meg az öregséget, hogy legyen Nektek is sok-sok mesélni valótok . . Ha nekem ennyi van, mennyi lesz Nektek ? Sok. :)
végig imídzset épít, egy őszinte válasza nem volt szerintem. Ismerősöm volt dramaturg a vígben, tényleg mindenkivel ordít, ha kell ha nem. de utána bocsánatot kér néha.:) Amúgy egy női vezető is lehet rossz és egy férfi isjó... persze legyen több női.. inkább az a gond, hogy általában nem azok lesznek a vezetők, akik arra alkalmasak.
Börcsök szerintem 1000 szer jobb vezető lenne . Voltam egy interjún ahol ő volt az alany és öt kérdezték egy podium beszélgetésen . Természetes volt minden rezdülése semmi megjátszás semmi müvi. Az eszenyi borzasztó müvi nem csak a plasztikázott feje de minden.
A nők azt hiszik akkor tudnak jó vezetők lenni ha basáskodnak meg eltaposnak mindenkit. Ezt diktálja a társadalom. Rossz az alapfelfogás arról, mit jelent az "erő". Szerintem önmagunkon uralkodni nehezebb, mint kikelni magunkból :)
De jo, hogy 6:40-nel megszolal, hogy merre kene menni... Kulonben elalszom ezen a monologon, de lathatoan Kriszta is. Csak azt nem ertem, miert nem allitottad meg, vagy miert nem lett ez vhogy kivagva? Nem baj, tovabbra is birom a musort, van ilyen.
8 ปีที่แล้ว +66
Botrány rossz volt ez a rész. Olyan érzésem volt végig, hogy "politikáról, közéletről, magánéletről, szerelmekről, életstílusról, gyermekkorról nem kérdezünk, minden más mehet". A minden más kimerült a színházról beszélgetésben. Olyan érzésem volt, mintha két vadidegen utazna együtt, kényszerből beszélgetünk, s közben felépítünk a sebváltónál egy falat. Sikerült is az építkezés. Sajnálom, hogy ilyen lett! Lehet Enikőnek a beszélgetéshez nem az autózás a közege, hanem egy színházi nézőtér, amit teljesen megértek. Várom a következő részt! :)
A kilencvenes évek elején Vámos Miklós meghívta a Lehetetlenbe. Érdemes letölteni. Egyszerűen halálosan nagy élmény volt, az egyik legjobb a műsor történetében. Sziporkázó, vicces, önreflexív, nyitott fiatal nő volt, hangosan nevettem végig a történetein. Pár évre rá Fridi is meghívta, ott is ugyanez. Aztán eltelt pár év, és 180 fokos fordulatot vett. Nem tudom, hogy a hatalom torzította-e el ilyen mértékben, de egyszerűen borzalom. Egy megkeseredett, bevarrt torz öregasszonyt látok, ha nézem, iszonyatosan rossz kisugárzással. Ez a Törőcsik Maris nagyasszony-szerep pedig hidegrázás.
Kaszás Attila a másik fele volt és segítette őt. Még ha el is váltak, lélekben biztosa soha. Kíváncsi lennék, vajon tudná e segíteni őt? Nem tudom elképzelni Kaszás Attilát ebben a mai mocskos világban. Ő sem tüntetett volna, az biztos!
Egyetértek. Régen más volt Enikő, szerettem nagyon. Megváltozott, de ki tudja miért. Törések az életében avagy a hatalom....vagy mindkettő és még több?!...
Hogy ne lenne feszült, amikor a poltikusok szétbarmolták a magyar kulturális élet finanszírozását? Dörner György biztos nem feszült, hanem gördülékeny. Nála viszont szakmai színvonal nincs.
@@omgthisgetsworstuuuu1024 Miért fáj nektek, hogy színházat csinál Dörner? Egy kicsi színház, telt házas, nem farokverő Shilling előadások, nem perverz Alföldi darabok. Bírjátok már ki!
Nagyon szeretem a műsort és eddig minden részt láttam. Úgy gondolom, hogy eddig részekben sokkal megosztóbb személyiségek is voltak, akik egyértelműen és nyíltan válaszoltak a kérdésekre. Ebben a részben ezek a válaszok nem voltak meg. Sajnos...
Majdnem minden részt láttam a sorozatból, de ezt annak idején nem néztem meg, mert nem érdekelt. Most az aktualitása miatt elindítottam, sajnos messze ez a legunalmasabb mind közül. Látható, hogy nem kerülnek közel egymáshoz a beszélgetés során, mindkettő merev és ez valószínűleg nem Kriszta miatt van így. Gyanús, hogy csak úgy jött össze a műsor, hogy előre egyeztették a beszélgetést.
azta mindenit! imádom ezt a sorozatot...ez az interjú onnan lett izgalmas amikortól beléptetek a színházba...ott nyílt meg az Eszenyi, az utazós rész teljesen semmilyen volt, és ez biztos, hogy nem a ti hibátok és nem is a művésznőé...
Azt megnézném én is, meg őket kettesben, Krisztinek gyönyörű mellei vannak és feszesek is, biztos szilikon... xD Amúgy Kriszta SZFE-s, Enci viszont nem állt bele abba a történetbe.
Eszenyi jó színész, jól vezeti a Vígszínházat. Van, aki csak egyszerűen nem akar megosztani magáról privát dolgokat, szerintem érthető. Kriszta teljesen jól ráérzett meddig lehet elmenni nála.
Nagyon tetszik a sorozat, mindet megnéztem már. Annyi észrevételem lenne, hogy esetleg utómunkával a hangon nem lehetne erősíteni? A külvilág és a közlekedés zaja sokszor zavaró.
Többet vártam ettől a riporttól. Csak példaként említem Borbás Marcsit, Hegyi Barbarát vagy Szulák Andreát. Ők az elsőtől az utolsó percig érdekfeszítőek tudtak maradni. Az egyszerűségükben rejlik a nagyszerűségük. Ennek a műsornak a fő célja az őszinte kitárulkozás, ez pedig Enikőnek nem megy. Hiba volt őt erre a "szerepre" felkérni.
Nekem - a sok kritikus hanggal ellentétben - nagyon tetszett a beszélgetés. DTK teljesen helyesen, kizárja az aktuálpolitikát. Nem kellenek ide trollok. Én magam nem értek egyet Eszenyi Enikő politikai nézeteivel, nem is akarom azokat hallgatni. Viszont mint művész nagyra tartom, nagyon tetszett, amit a színházról, művészi pályáról, meglátásairól elmondott. De ennyi, nem vagyok kíváncsi ebben a végletesen megosztott társadalomban megfogalmazott politikai nézeteire. P.s: E.E. politikai nézeteivel azt hiszem egyet tudok érteni, csak akikhez ma idehaza köthetné, na azokkal nem tudok mit kezdeni, ilyen egyik kutya, másik eb alapon.
Beszélünk össze-vissza, parttalanul....mert irányított beszélgetéshez jobban kellene figyelnünk, blabla....nekem is széthullik a figyelmem, mert elvonja ez is, meg az is....
Naaa, azért annyira nem volt dráma ez az interjú. Végre nem csak a manírt, és az affektálós nyervogást adta elő folyamatosan. Nekem kifejezetten szimpatikus volt itt. Ennél már csak a Jakupcsek interjúban normálisabb és közvetlenebb. Fejlődsz Eszenyikém és tetszik, hogy néha ki tudsz esni a szerepedből :-)
Egyébként miért kéne egy vezetőnek (akár nő , akár férfi) "felemelnie a hangját"?? Egy normális főnök nem ordítva juttatja érvényre az akaratát, hanem kommunikációval.
Azt nem értem, miért nem szólalnak meg a régi, nagyok? Kern, Lukács, Hegedűs D. Stb? Börcsök,meg úgy tudom barátnője volt Eszenyinek! Én , az ő rendezéséről , annak idején kijöttem! De hát én öreg vagyok!
Egy élő legendától megkérdezni, hogy milyen más legendás színészekkel együtt játszani, háááát....... Földesi Eszter mondta ,,mit Nekem egy Lovasi, egy Gáspár Sándor után"....... Amúgy ha végig hallgattak volna, akkor is ez lett volna a legjobb interjú! 😂 Talán elfogult vagyok?! 😃
Eszenyi nem egy élő legenda. Korban sem tart még ott. Egy kritikust vagy kollégát nem hallottam volna úgy nyilatkozni hogy ő egy legenda.Vigyázni kell ezekkel a jelzőkkel. Törőcsik, Garas az legenda.Lehet hogy az lesz majd de ezt az utókor eldönti.Eszenyi ügyesen vigyázott arra nehogy túl mély vagy személyes legyen a beszélgetés...Érdekes mennyire különbözőek az utastársak. Enikő sok dologról nem beszélt, miért nincs gyereke pl? erről is kérdezhetted volna Kriszta. Szerintem ez most már nem lett volna intim kérdés.Sok veszteséget is hordozhat magában amiről nem beszél. Nem biztos hogy mindig jót tesz valakinek hosszútávon ha a szakmája és a színháza a családja.
Azt, hogy ki az élő legenda, nem mindig a kor dönti el. Inkább az elvégzett munka mennyisége és minősége. Máris válasz, hogy miért a színház a családja és otthona. 😃 Megvédeném DTK-t (nem mintha szüksége lenne az Én védelmemre) mivel személyes ismeretség okán, Ő már tudja, hogy hol van a határ személyeskedés (bulvár) és érdekes tudakozó riport között. 😃 És igen! Egyet értek veled. Sok érdekes és különböző kvalitású ember az útitárs. Ettől lesz egyre érdekesebb, és nézettebb ez a sorozat. 😃 Nekem is voltak olyan részek, melyek nem tetszettek annyira. Néha hangot is adtam, kritikai észrevételeimnek, mint ahogy most Te tetted ezt. 😃 Érdekes, hogy milyen sok érdekes és különböző gondolkodású néző van..... 😉
Laszlo Bajkai Eszenyit nem emlegetik legendaként ez biztos.Tehetséges színészként rendezőként vagy igazgatóként inkább.De inkább korfüggő szerintem.lehetnek valakinek legendás alakításai színházban vagy filmen de ettől nem legenda csak egy esetleges mérföldkő egy adott szerepben mint pl.Gábor Miklós Hamletje volt. Személyeskedés helyett fel lehet egy kérdést tenni úgy hogy az ne legyen az mégis érdekelheti a kérdezőt és akiknek készül az adás.Azért A DTK Showban - amit úgy harangoztak be mint a nem tudom mit - nagyobb volt a füstje mint a lángja bőven volt bulváros kérdés és téma.Krisztát ott nem is kedveltem igaz a műsort sem nagyon néztem.Most szimpatikusabb ebben a formátumban ahol nem az alényeg hogy van kisminkeve tapsolnak e cvagy sem milyen gönc van rajta.Vezetni kell, figyelni és nincs idő manírkodni, viselkedni mert ez az ÉLET nem lehet többször felvenni.
Konkrétan nem tudom miről szól a napi botránya, az sem érdekel melyik politikai oldalra akarják beállítani, sem az hogy hisztis....viszont csoda szép nő.
Megnézve ezt a beszélgetést , most már látom mi lehet a baj. Direkt a botrány miatt néztem meg ezt az adást, hogy lássam milyen személyisége van Enikőnek. Nyílván fél óra alatt nem lehet átfogó, csak felületes véleményt alkotni, de nagyjából látom már. Enikőnek szerintem baja van a nőiességével. Valamit nem tud elfogadni magán. Az egész nő egy görcs, és talán ezt palástolja ezzel a tenyérbemászó modorosságával. Az ,hogy az egész műsor elment a szakmázással, ez csak azt jelentheti, hogy a nő tök üres és unalmas. De azt hozzá kell tenni, hogy a folyamatos önmmagasztalásának hála" úgy látom gyorsan forog az agya, vigyázni kell vele mert gyorsan megvezeti az embert, ügyesen manipulál. A legszarabb kérdésekből is kihúzza magát, ügyesen taktikázik. Valamilyen komplexusa lehet, ezért mindig nyitva van a szeme, gyorsan felmérheti az embert és megtalálja a gyenge pontokat.
Nagyon tetszik a leírás. Egy jó pszichológushoz van szerencsénk? :)
Azt hogy leszbikus azt.
Köszönöm, nem, csak talán egy jó megfigyelőhöz:)
Kiváló elemzés szerintem is. De hozzátenném, hogy nem ez a személyiség a kivétel a színházi világban, hanem a normális :(
gyozop még jó hogy nem kért egy puszit a punciára mint marton kért sárosditól.
Mindig szomorú vagyok, amikor megérkeztek a célba, mert " elrepül" az idő.
Viszont nagyon jó ez a formárum és csatorna, bízom benne, hogy sokáig megmarad!
👍
Annyiban szeretnék egyetérteni az előttem szólókkal, hogy a beszélgetés közben ténylegesen kitapintható volt a feszültség. Fakadhatott ez sok tényezőből, de szerintem leginkább abból, hogy esetenként a kommunikáció során a művésznő nem reflektált a kérdésekre, holott pedig azok rendkívül jók voltak. A vezetőséget szerintem meg nem egy nem határozza meg, van aki jó vezető tud lenni mindegy, hogy mi van a lába között, de van aki meg nem...
…van, csak ritka
Miért csak a munka meg a munka, nem lehetne egy 30% a magánéletből is?Ha leülök egy ismerősömmel beszélgetni és csak a munkájáról beszél, egy idő után rohadtul unom .
De hát a munkájuk miatt érdekesek. A magánélet az nem tartozik a közönségre. Az amúgy is a bulvár világa. A bulvár szereplők szerencsére nem érdeklik a DTK-t.
és akkor megtudnánk, ki eszenyi enci lezbi párja, én kerekes vicára tippelek
De szépek vagytok . . Nagyon kedves videó . . Kriszta olyan szép volt az a gesztus, hogy Nagynénéd, Keresztanyudról beszéltél, megálltál .. Ez olyan tisztelet, szeretet, ösztönösen . . Enikő, Gyönyörű . . .Mióta csak él és tudunk Róla, és örökké :) Legyetek boldogok . . . Ma pontosan aktuális ez a videó, mert okt. 23. van . . Kellemes Emlé Ünneplést :) Idős vagyok nagyon . . Ott laktam a Pannónia Balzac sarkon valamikor, Rutkkai Éva, Somogyvári Rudolf, Bulla Elma idejében . . Sokat voltam abban a gyonyorű színházban . . .Még álmomban is megjelent, mielőtt újjáépítették és át adták '51 ben. . . Az benne az érdekes, hogy pontosan olyannak álmodtam meg tinédzser koromban, amilyen lett . . .Érjétek meg az öregséget, hogy legyen Nektek is sok-sok mesélni valótok . . Ha nekem ennyi van, mennyi lesz Nektek ? Sok. :)
végig imídzset épít, egy őszinte válasza nem volt szerintem. Ismerősöm volt dramaturg a vígben, tényleg mindenkivel ordít, ha kell ha nem. de utána bocsánatot kér néha.:) Amúgy egy női vezető is lehet rossz és egy férfi isjó... persze legyen több női.. inkább az a gond, hogy általában nem azok lesznek a vezetők, akik arra alkalmasak.
Ezt hívják nárcisztikus személyiségzavarnak...
Börcsök szerintem 1000 szer jobb vezető lenne . Voltam egy interjún ahol ő volt az alany és öt kérdezték egy podium beszélgetésen . Természetes volt minden rezdülése semmi megjátszás semmi müvi. Az eszenyi borzasztó müvi nem csak a plasztikázott feje de minden.
Örülök annak, hogy 3 évvel ezelőtt írtad a kommentedet, mert most itt a bizonyíték a jelenlegi helyzetre! ;)
A nők azt hiszik akkor tudnak jó vezetők lenni ha basáskodnak meg eltaposnak mindenkit. Ezt diktálja a társadalom. Rossz az alapfelfogás arról, mit jelent az "erő". Szerintem önmagunkon uralkodni nehezebb, mint kikelni magunkból :)
Huhh, bocsi sorry, ezt nem lehet 5 percnél tovább nézni.
Beszterczey Judit akkor ne nézd banya!!
Nagyon cuki
Csengeri Viola 💙💙💙💙Imádom Enikőt 💙💙💙
Annyira szereti önmagát Enikő, hogy még egy gyermek se fért bele az életébe.
Lesz bi, van az a filmje Encinek Tunyogi Henriettel, meg még más filmben is "játszott" lessz bit,
Akinek nincs magánélete, annak nincs erről mit beszélgetnie.
Miert nem kehet egy Film, Szinhsz, Muzsika hetilapot inditani?
Miért vállalja a beszélgetést, ha semmiről sem akar beszélgetni? Nem tűnt lazának és közvetlennek, mintha nyűg lett volna neki az egész.
Melinda Ambrus igazábòl a művészek nagyon komolyan veszik a hivatásukat!
De jo, hogy 6:40-nel megszolal, hogy merre kene menni... Kulonben elalszom ezen a monologon, de lathatoan Kriszta is. Csak azt nem ertem, miert nem allitottad meg, vagy miert nem lett ez vhogy kivagva?
Nem baj, tovabbra is birom a musort, van ilyen.
Botrány rossz volt ez a rész. Olyan érzésem volt végig, hogy "politikáról, közéletről, magánéletről, szerelmekről, életstílusról, gyermekkorról nem kérdezünk, minden más mehet". A minden más kimerült a színházról beszélgetésben. Olyan érzésem volt, mintha két vadidegen utazna együtt, kényszerből beszélgetünk, s közben felépítünk a sebváltónál egy falat. Sikerült is az építkezés. Sajnálom, hogy ilyen lett! Lehet Enikőnek a beszélgetéshez nem az autózás a közege, hanem egy színházi nézőtér, amit teljesen megértek. Várom a következő részt! :)
Hihi nincs magán èlete , gyereke csak s vígszínház volt neki
Milyen cuki ez az Enikő. Tökre tetszik a világlátása. Köszi a műsorért.
A kilencvenes évek elején Vámos Miklós meghívta a Lehetetlenbe. Érdemes letölteni. Egyszerűen halálosan nagy élmény volt, az egyik legjobb a műsor történetében. Sziporkázó, vicces, önreflexív, nyitott fiatal nő volt, hangosan nevettem végig a történetein. Pár évre rá Fridi is meghívta, ott is ugyanez. Aztán eltelt pár év, és 180 fokos fordulatot vett. Nem tudom, hogy a hatalom torzította-e el ilyen mértékben, de egyszerűen borzalom. Egy megkeseredett, bevarrt torz öregasszonyt látok, ha nézem, iszonyatosan rossz kisugárzással. Ez a Törőcsik Maris nagyasszony-szerep pedig hidegrázás.
Ja, nyilván fogalmam sem lehet erről, de szerintem a Kaszás Attilától való válás után indult el ezen az úton. Legalábbis időben eléggé egybeesik.
Kaszás Attila a másik fele volt és segítette őt. Még ha el is váltak, lélekben biztosa soha. Kíváncsi lennék, vajon tudná e segíteni őt? Nem tudom elképzelni Kaszás Attilát ebben a mai mocskos világban. Ő sem tüntetett volna, az biztos!
Egyetértek. Régen más volt Enikő, szerettem nagyon. Megváltozott, de ki tudja miért. Törések az életében avagy a hatalom....vagy mindkettő és még több?!...
Tetszett, de végig éreztem egy feszültséget a beszélgetésben, ami zavart.
Engem is sajnos. Kimért volt, nem gördülékeny beszélgetés.
Hogy ne lenne feszült, amikor a poltikusok szétbarmolták a magyar kulturális élet finanszírozását? Dörner György biztos nem feszült, hanem gördülékeny. Nála viszont szakmai színvonal nincs.
Draga. Eniko Jo hogy vagy
Athato Atl a dörner még igazgató? Azt hittem mikor csurka miépje szétoszlott mint a hulla akkor ő neki is vége lett.
@@omgthisgetsworstuuuu1024 Miért fáj nektek, hogy színházat csinál Dörner? Egy kicsi színház, telt házas, nem farokverő Shilling előadások, nem perverz Alföldi darabok. Bírjátok már ki!
"Ha egy nő felemeli a hangját..." ezt gondolom a saját abuzív viselkedéséből merítette :)
Bálint Schmidt ne gonoszkodj Bálint gazda
Nagyon szeretem a műsort és eddig minden részt láttam. Úgy gondolom, hogy eddig részekben sokkal megosztóbb személyiségek is voltak, akik egyértelműen és nyíltan válaszoltak a kérdésekre. Ebben a részben ezek a válaszok nem voltak meg. Sajnos...
Barbara Baranyai Barbi, szarok neked!
A ,,Bűn és bűnhődést" pedig nagyon szeretném megnézni!
Laszlo Bajkai v
Ne akard :(
Ez volt az egyik legunalmasabb...
Majdnem minden részt láttam a sorozatból, de ezt annak idején nem néztem meg, mert nem érdekelt. Most az aktualitása miatt elindítottam, sajnos messze ez a legunalmasabb mind közül. Látható, hogy nem kerülnek közel egymáshoz a beszélgetés során, mindkettő merev és ez valószínűleg nem Kriszta miatt van így. Gyanús, hogy csak úgy jött össze a műsor, hogy előre egyeztették a beszélgetést.
Enikő elképesztően gyönyörű! Mindegy h mit csinál a külsejével, de nagyon jól csinálja.
Nem tud méltósággal öregedni, laza tininek maszkírozza magát, miközben görcsös vénasszony. Inkább szánalmas szegény...
Enikő nagy tapasztalattal és tudással rendelkezik. További jó egészséget kívánok a munkájához.
álítólag pofonütött embereket, namost akkor lehet tőle kérni is ezt, én ezt tenném, tőle és Krisztától is
Nekem tetszett, és milyen szép, sugárzó nő, ez a hozadéka, ha valaki azt csinálja, amit szenvedélyesen szeret.
Írtó jók a kiegészítői!
Igen, én is azokra figyeltem.
Ennyi fogta meg a beszélgetésböl??
azta mindenit! imádom ezt a sorozatot...ez az interjú onnan lett izgalmas amikortól beléptetek a színházba...ott nyílt meg az Eszenyi, az utazós rész teljesen semmilyen volt, és ez biztos, hogy nem a ti hibátok és nem is a művésznőé...
Persze akkor a kamera hibája vagy mi🤡🤡
Nagyon tetszett!
Vessenek meg, de szerintem eléggé biszex módon mérte végig Krisztát 26.18-tól.
Azt megnézném én is, meg őket kettesben, Krisztinek gyönyörű mellei vannak és feszesek is, biztos szilikon... xD
Amúgy Kriszta SZFE-s, Enci viszont nem állt bele abba a történetbe.
@@madve99 😸
Lesz bi, van az a filmje Encinek Tunyogi Henriettel, meg még más filmben is "játszott" lessz bit,@@madve99
Eszenyi jó színész, jól vezeti a Vígszínházat. Van, aki csak egyszerűen nem akar megosztani magáról privát dolgokat, szerintem érthető. Kriszta teljesen jól ráérzett meddig lehet elmenni nála.
Enci nem akarta ezt most- úgy láttam. Máskor hallottam már élőben is, és nem pózolt így. Talán legközelebb :)
A vége tetszett, amikor a birodalmát mutatta be, előtte bele-beletekertem, pedig Eszenyi Enikő az egyik kedvencem.
Nagyon tetszik a sorozat, mindet megnéztem már.
Annyi észrevételem lenne, hogy esetleg utómunkával a hangon nem lehetne erősíteni? A külvilág és a közlekedés zaja sokszor zavaró.
Nagyon jó volt..
eddig minden riportot imádtam :) ezt is puszi a csapatnak érte :) :)
Elhallgattam volna még az Enikőt annyira egy csodálatos Nő. Kriszta jó a műsorotok....csak így tovább.
Többet vártam ettől a riporttól. Csak példaként említem Borbás Marcsit, Hegyi Barbarát vagy Szulák Andreát. Ők az elsőtől az utolsó percig érdekfeszítőek tudtak maradni. Az egyszerűségükben rejlik a nagyszerűségük. Ennek a műsornak a fő célja az őszinte kitárulkozás, ez pedig Enikőnek nem megy. Hiba volt őt erre a "szerepre" felkérni.
Ez borzasztó unalmas volt, ami nagyon meglepett.
Éva Horváth te vagy unalmas banya!
Nagyon szeretem az összeset, de ez most nem volt annyira jó, mint amennyire vártam!
Nagyon jó interjú! Enikő csinossága bónusz hozzá.
Cuki vagy, Kriszta! :)
Máté Zeleznyik te is cuki vagy Máté!
Legyen Kapás Bogiii is!!! :)
hambiadam szarok a kapás boginak!
koszonjuk a magas minosegu musorokat hetrol hetre :)
Kedves Enikő Ön kicsoda? tetszik az interjú.
🤣😂🤣😂
Nekem - a sok kritikus hanggal ellentétben - nagyon tetszett a beszélgetés. DTK teljesen helyesen, kizárja az aktuálpolitikát. Nem kellenek ide trollok. Én magam nem értek egyet Eszenyi Enikő politikai nézeteivel, nem is akarom azokat hallgatni. Viszont mint művész nagyra tartom, nagyon tetszett, amit a színházról, művészi pályáról, meglátásairól elmondott. De ennyi, nem vagyok kíváncsi ebben a végletesen megosztott társadalomban megfogalmazott politikai nézeteire.
P.s: E.E. politikai nézeteivel azt hiszem egyet tudok érteni, csak akikhez ma idehaza köthetné, na azokkal nem tudok mit kezdeni, ilyen egyik kutya, másik eb alapon.
Ez jó volt, tetszett!
#istandforvixinhaz
Egy embert az minösit, hogy miképp kezeli azokat, akik felett hatalma van.
Beszélünk össze-vissza, parttalanul....mert irányított beszélgetéshez jobban kellene figyelnünk, blabla....nekem is széthullik a figyelmem, mert elvonja ez is, meg az is....
Naaa, azért annyira nem volt dráma ez az interjú. Végre nem csak a manírt, és az affektálós nyervogást adta elő folyamatosan. Nekem kifejezetten szimpatikus volt itt. Ennél már csak a Jakupcsek interjúban normálisabb és közvetlenebb. Fejlődsz Eszenyikém és tetszik, hogy néha ki tudsz esni a szerepedből :-)
Egy riporter egyszerűen NEM zárhatja be a karját, ha a riportalanya beszél! Ő nem tudta feloldani Eszenyit.
Női Csatorna ahogy alinda sem . A szférás judit sem és senki sem.
Egyébként miért kéne egy vezetőnek (akár nő , akár férfi) "felemelnie a hangját"?? Egy normális főnök nem ordítva juttatja érvényre az akaratát, hanem kommunikációval.
Eszenyi filmre való, színházi rendezőnek nem annyira jó. Esetleg csinálhatna ilyen szocreálos vicces akciófilmeket. De akkor szerepeljen is bennük. ;)
Alisand de okos hozzászólás! Te buta!
Jó volt,szuper választás volt Enikő!Legyen meghívott Keresztes Ildikó is! :)
a Színház Víg Jaja! ;)
Ez nem arról szól ,hogy milyen a művésznő,csupán annyiról, hogy reklámozza , amit csinál.Unalmas.
Emese Imre igazad van, nagyon aranyos az Enikő!!
De aranyos ez az Enikő
th-cam.com/video/fMvFfjT02bc/w-d-xo.html Egy kis izelitő milyen is lehet ő ha “hisztis”...😏
tejóég XD
Azt nem értem, miért nem szólalnak meg a régi, nagyok? Kern, Lukács, Hegedűs D. Stb?
Börcsök,meg úgy tudom barátnője volt Eszenyinek!
Én , az ő rendezéséről , annak idején kijöttem! De hát én öreg vagyok!
Szegedi Erika,Harkányi Endre már évekkel ezelőtt elmondta.
Safa Pont tegnap mondtam a lányomnak!! Harkányi, majdhogy nem sírt, amikor galádúl elbánt vele. A művésznő!
Enci :3
Ha egy nő felemeli a hangját, akkor
EEEESKÜSZHÜNK, HOGY RABOK THOVÁBBB NEMLESZHÜNK!!!!!4!!!!4!!!!
Személy szerint semmi bajom Enikővel, a magánéletben is találkoztam már vele, szerintem csodálatos nő.
Bárki bármit mond, én nagyon szeretem❤
Rendkivul unalmas volt ez a beszelgetes. Az osszes kozott a leg leg gyengebb.
Julia Simonne Julis, hallgattál volna, okosabb maradtál volna!
Igazábòl ebben a női vezetői elképzelésben van igazság!
Egy élő legendától megkérdezni, hogy milyen más legendás színészekkel együtt játszani, háááát.......
Földesi Eszter mondta ,,mit Nekem egy Lovasi, egy Gáspár Sándor után".......
Amúgy ha végig hallgattak volna, akkor is ez lett volna a legjobb interjú! 😂 Talán elfogult vagyok?! 😃
az a jó az élő legendákban, hogy bármit meg lehet tőlük kérdezni. Enikőtől pláne! üdv, dtk ui. és nagyon köszi, hogy minden epizódot megnézel. :)
Észszerű (úgy tudom, hogy most már így helyes) válaszokkal, mindig meggyőzhető vagyok. 😃
Eszenyi nem egy élő legenda. Korban sem tart még ott. Egy kritikust vagy kollégát nem hallottam volna úgy nyilatkozni hogy ő egy legenda.Vigyázni kell ezekkel a jelzőkkel. Törőcsik, Garas az legenda.Lehet hogy az lesz majd de ezt az utókor eldönti.Eszenyi ügyesen vigyázott arra nehogy túl mély vagy személyes legyen a beszélgetés...Érdekes mennyire különbözőek az utastársak. Enikő sok dologról nem beszélt, miért nincs gyereke pl? erről is kérdezhetted volna Kriszta. Szerintem ez most már nem lett volna intim kérdés.Sok veszteséget is hordozhat magában amiről nem beszél. Nem biztos hogy mindig jót tesz valakinek hosszútávon ha a szakmája és a színháza a családja.
Azt, hogy ki az élő legenda, nem mindig a kor dönti el. Inkább az elvégzett munka mennyisége és minősége. Máris válasz, hogy miért a színház a családja és otthona. 😃
Megvédeném DTK-t (nem mintha szüksége lenne az Én védelmemre) mivel személyes ismeretség okán, Ő már tudja, hogy hol van a határ személyeskedés (bulvár) és érdekes tudakozó riport között. 😃
És igen! Egyet értek veled. Sok érdekes és különböző kvalitású ember az útitárs.
Ettől lesz egyre érdekesebb, és nézettebb ez a sorozat. 😃
Nekem is voltak olyan részek, melyek nem tetszettek annyira. Néha hangot is adtam, kritikai észrevételeimnek, mint ahogy most Te tetted ezt. 😃
Érdekes, hogy milyen sok érdekes és különböző gondolkodású néző van..... 😉
Laszlo Bajkai
Eszenyit nem emlegetik legendaként ez biztos.Tehetséges színészként rendezőként vagy igazgatóként inkább.De inkább korfüggő szerintem.lehetnek valakinek legendás alakításai színházban vagy filmen de ettől nem legenda csak egy esetleges mérföldkő egy adott szerepben mint pl.Gábor Miklós Hamletje volt. Személyeskedés helyett fel lehet egy kérdést tenni úgy hogy az ne legyen az mégis érdekelheti a kérdezőt és akiknek készül az adás.Azért A DTK Showban - amit úgy harangoztak be mint a nem tudom mit - nagyobb volt a füstje mint a lángja bőven volt bulváros kérdés és téma.Krisztát ott nem is kedveltem igaz a műsort sem nagyon néztem.Most szimpatikusabb ebben a formátumban ahol nem az alényeg hogy van kisminkeve tapsolnak e cvagy sem milyen gönc van rajta.Vezetni kell, figyelni és nincs idő manírkodni, viselkedni mert ez az ÉLET nem lehet többször felvenni.
Sajnos a "nagy tehetség szégyentele aljassággal jár, sok kiválasztott nép bélivel"!
Látszik a nőn, hogy mesterkélt. Az általa rendezett darabok kritikán aluliak. Többen előadás alatt és szünetben is elmentek...
Dániel Benett Czifrik ez hazugság!!! botrány!!!! BOTRÁNY!!! hogy merészelsz ilyet mondani?! Szégyelld magad!! Ez botrány!!!!!
Csupa szeretet az arca a színházban.
Kútvölgyi Zsike zseniális színésznő, aki sérülése ellenére is hatalmasat játszik!
Két intelligens hölgy jó műsor 🤗
Konkrétan nem tudom miről szól a napi botránya, az sem érdekel melyik politikai oldalra akarják beállítani, sem az hogy hisztis....viszont csoda szép nő.
Érdekes, színészként nem volt a kedvencem, mint embert nem ismerem, de ahogy a színházról beszél, hiszek neki.
😂
Le a kalappal dtk, hogy kibírtad...!
A botrány miatt néztem meg, háttérinfónak. Mindent értek...🥴😳
Nem lehet elégé imádni a Mövésznőt
Szomorúnak és kiégettnek tűnik Enikő, jobb ha kicsit pihen most.
Nagyon kegyetlen vilag de meg erdemeljuk
Szörnyella De Frász
Na neki is leáldozott de nem tudott szépen elmenni ..
Òcska ez az Enikő
Ez az interju elèg rosszul öregedett...
😂