A jövő zenéje S4E14 | A kereszténység jövője | Laborczi Dóra

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 3 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 21

  • @Wombat99999
    @Wombat99999 4 หลายเดือนก่อน +1

    Uristen, szegeny lany

  • @rekarakos1425
    @rekarakos1425 8 หลายเดือนก่อน +1

    Tetszett a beszélgetés, és szívesen látnék egy adást Dr. Kármán Mariannával a muszlim hitvilágról, közösségek helyzetéről Magyarországon.

  • @krisztinapap4198
    @krisztinapap4198 8 หลายเดือนก่อน +4

    Ez volt az első beszélgetés, ami egyáltalán nem tetszett. A vendég többször megpróbálta behozni az aktuálpolitikát a beszélgetésbe, pedig én pont azért szeretem ezt a műsort, mert végre egy hely, ahol nem politizálás folyik. Ezen kívül semmi érdekeset nem tudott mondani, pedig ez egy érdekes téma is lehetett volna. Az összes érdekes dolgot Rab Árpád mondta.

  • @tiborkadar9918
    @tiborkadar9918 4 หลายเดือนก่อน

    Miért nem beszélünk a Bokor közösségekről 😊?

  • @tothgabor100
    @tothgabor100 8 หลายเดือนก่อน +2

    Én nem úgy látom, hogy Magyarországon az emberek 50% hívő, kb. 10% inkább. Például egy közel 20 ezer fős településen a templomokban vasárnaponként van pár száz ember, vallási ünnepeken valamivel többen, a húsvét meg a nyusziról szól aki hozza a tojást.

  • @KockaCukor.
    @KockaCukor. 8 หลายเดือนก่อน +3

    Kerlek hivjatok a temaban ujra valakit. Arpi tudasa es gondolatai egy annyira jo beszelgetesnek lehetnenek alapjai.
    Vegig olyam erzesem volt, hogy a vendeg beszel, de nem mond semmit. Imadom a beszelgeteseiteket, most elöször maradt bennem hianyerzet. Nem szoktatok temat ismetelni, mi lenne, ha egy masik alkalommal altalanosan a vallasok jövöjet dobnatok be?😃

    • @langolohu
      @langolohu  8 หลายเดือนก่อน +1

      Volt már ilyen, Filippov Gáborral az első évadban:
      th-cam.com/video/fD8caGMPUlw/w-d-xo.htmlsi=kPf1OS-hIwCX4ZI_

    • @KockaCukor.
      @KockaCukor. 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@langolohu de jo! Köszi, hogy szoltatok. Eddig elkerülte a figyelmem.

  • @kovacsa44
    @kovacsa44 8 หลายเดือนก่อน +1

    Árpi gondolatai nélkül azt mondanám, hogy ezen az epizódon a shift+del segítene. Amikor meghallottam, hogy média szak, akkor nyilván nem vártam magvas gondolatokat; tudjuk, hogy milyen típusú emberek jelentkeznek kommunikáció/média/marketing stb szakra de még szerény elvárásaimat is alulmúlta a hölgy. Az "óriási mellénnyel a semmiről" tipikus esete. Sokan vannak, akik elvégeznek egy raklap bölcsész szakot, hosszú évekig tanulnak és azt látod, hogy semmivel nincsenek beljebb mint egy átlag 6 elemis. Hmm... A felsőoktatás tömegesítése, hogy a diploma lett az új érettségi, a doktori az új diploma, ez a téma megérne egy epizódot...

  • @blackmonsterhu
    @blackmonsterhu 8 หลายเดือนก่อน +1

    Isten egy téveszme.

    • @wicked_one123
      @wicked_one123 8 หลายเดือนก่อน

      Nem téveszme, hisz azt, hogy a rendszer aminek a részei vagyunk egy tudatos teremtés és fejlesztés eredménye erre már a matematika létezése is bizonyíték. De maga az "Isten" fogalom az emberi fantáziának a szüleménye. Ezért nem az a kérdés a lényeges, hogy létezik-e Isten, hanem az, hogy miért van az, hogy minden emberi közösség, ember emlékezet óta létrehozta a maga isteneit. Azért mert régen nem volt még pl matematika, meg fizika, így a fantáziájukra voltak hagyatkozva, ha meg akarták magyarázni a valóságot.

    • @zoltanholove5207
      @zoltanholove5207 8 หลายเดือนก่อน

      Ahogy te érted az Istent úgy tényleg lehet téveszmének nevezni. Az a fajta bácsi Isten, akire te gondolsz tényleg nem létezhet. Illetve, de! Az a Mikulás. Csak felnőtt korban, már illik tudni, hogy ráérős hajlaktalan bácsi, aki Karácsony előtt beöltözik piros ruhába, és mondogatja, hogy Hooo-hoooo-hóóóó. Az újszövetség úgy indít: Mt. 1:1 "Kezdetben vala az Íge. Az Íge Isten vala..." én itt semmilyen szakállas bácsit nem látok. Ez már egy világkép indulásból. Amit meg lehet erősíteni számos természettudomány irányából.

    • @Alvi126
      @Alvi126 8 หลายเดือนก่อน +1

      Egy blackmonster mimás proliságot mondana😅

    • @rezsonemeth1542
      @rezsonemeth1542 8 หลายเดือนก่อน +1

      Isten a világosság ahol ninncs ott sötét van te fel is vállalod black...

    • @rezsonemeth1542
      @rezsonemeth1542 8 หลายเดือนก่อน

      ​@@wicked_one123nem a matematika a bizonyíték , hanem a saját lelked. Mármint arra , hogy Isten nem valami , hanem valaki. És ez a valaki alapvetőbb minden valaminél, hiszen tudjuk hogy az univerzum csupa kis betüvel nem isten mivel nem örök. De egy gondolat, mint szellemi tény független a világtól és annak létezésétől. Ha majd semmi sem marad. Se tér se idő amik amúgy se léteznek akkor is igaz marad hogy itt most ez le lett írva. De ugye a kvantumfizika mutatja , mindent a megmérés tesz igazzá. De ki mérte ezt meg.