Nagyon aranyosak voltatok gyerekek.Eredményekben gazdag boldog jövőt kívánok nektek.Tartsátok meg hiteteket, mert az fog átsegíteni benneteket az élet nehézségein. Az atyának külön köszönet a hozzáállásért. Egy ingadozó.
Ez egy rendkívül jó beszélgetés volt! A levezetése is kiváló volt, László atya válaszai pedig nagyon világosak, letisztultak voltak és nagyon közérthetőek!! Nagyon jó lenne, ha egyre több ilyen pap járna közöttünk 🙏🙏
A pap valóban kedves, szimpatikus ember, de adja meg neki Isten, hogy minden szabad idelyében a Bibliát olvassa, hogy az Igére hivatkozzon mindíg, ha bárhol kérdezik, és ne egyházra, vagy halandó egyhàzvezetőre, mert csak az Isten a hiteles. Elképesztő a magyarázat a Krisztus testébe bújásról :) mint férfi.... A Biblia mindenkihez szól, nem csak paphoz, aki olvassa, azt a Szent Lélek minden igazságra elvezeti, így van megirva, hiszen ez Isten szava az emberekhez. Olvasd Máté 26: 26-28. Csak az írott ige kellene legyen az etalon minden hivő számára. Evangeliumok, Pál levelei minden jól érthető, erről az Úr Jézus gondoskodott, hiszen kapcsolatba akar lenni velünk, Ő a gondolatainkat is látja, és mindig segíteni akar. Kérjük Őt, és minden problémát segít megoldani, hiszen Ő a szabaditó, a kegyelem, a szeretet. Halleluja.
@@feherhermelin Nem a Bibliàt imàdjuk ès követjük, hanem Istent. A Bibliát jobb ha hozzàèrtők olvassàk. Mióta boldog boldogtalan szabadon èrtelmezheti a Bibliát , èrtelmezi is, ès mindìg fèlre. Ami akkor baj, ha hirdeti és vallàst is alapìt az új bibliaèrtelmezèse körè. Szerintem ne kètelkedj benne, hogy egy katolikus pap èrti a Szentìràst.
@@Shaara1 Szerintem meg igen. Sajnos. Nagy árat fizettem azért, hogy ezt belássam. Túl sokáig nem mertem elhinni, hogy nemcsak 1 katolikus pap nem érti a Szentírást, hanem az összes együtt se. A szolgálatban lévő papok csak azt hiszik, hogy az igazságot hirdetik, valójában a vallási hagyományt. A hagyomány egyfajta értelmezése a Szentírásnak. Ha valahol különbség volna a helyesen értelmezett Igazság és a hagyományos értelmezése között, akkor a papnak a hagyományosat kell hirdetnie, különben kirúgják. (Az olyan papok már nincsenek szolgálatban. Mert ellene mondtak a hagyományos értelmezésnek. "Az értelem és az akarat meghajlása kötelező...") Itt sajnos hagyomány-hit van, nem Isten-hit. Amennyire a hagyomány-hit egybeesik az Isten-hittel, csak annyira lehet Isten-hit is. Ezzel nem azt mondom, hogy helyesebb ha mindenki szabadon értelmezi a Bibliát (könnyen félre is). Hanem azt, hogy még az évezredes hagyományos értelmezések is tévedhetnek. Sajnos tévednek is (hit és erkölcs dolgán belülre olyat is, ami nem tartozik oda. Az olyanban nem tévedhetetlenek, lásd geocentrikus világkép). Ezek kivédésére pedig sajnos én sem tudok jobb módot, mint egyénileg is értelmezni a Szentírást, próbálni Istenre hallgatni, és nem összetéveszteni a hagyomány szavát Istenével. Sajnos az Egyház nem hajlandó szembenézni a hagyománya tévedéseivel, ettől van akkora viharban az Egyház hajója. Nem hallgat a figyelmeztetésekre, mert mindig jobban tudja, hiányos információk alapján is. Mivel én nem gondolom azt, hogy én mindig jobban tudom, ezért nem is alapítok új vallást a szerintem helyesebb Szentírás-értelmezésem köré. Sokkal jobban örültem volna, ha kereszténység látja be a hagyományos tévedéseit. De ehelyett csak én láttam be, hogy ők sajnos képtelenek belátni ilyen téren a tévedéseiket. Még ettől sem érzem úgy, hogy nem maradhatnék meg közöttük. Csak úgy érzem magam közöttük, mint aki a Titanicon utazik és már látja a jéghegyet és próbál figyelmeztetni rá, de a többiek rá se hederítenek sőt elhallgattatni próbálják. Úgy érzem magam köztük, mint a szőlőmunkásokhoz küldött követek egyike (Mt21,34-36 Iz6,8-11).
@@homay2 A hagyomány az, ami àltal a Szentírás túlèlte a történelmet. Noha a hitünkhöz egyik sem kell. Talàn èn vagyok szerencsès és mèg sosem csalódtam a papokban, ezért bízok a tanìtásaikban. Vagy tenyleg több van a hagyomànyban, mint amennyi kreditet adsz neki és mások. Szàmomra az Egyház azèrt autoritás mert nem vàltozik. Akkor is , ha a haladás nevében minden oldalról fojtogatják. Nem tudom milyen személyes tragèdiád szàrmazott a papok bibliai felremagyarázása miatt, de megkérdezném, mièrt vagy biztos benne hogy nem tudjàk mit beszélnek? Mièrt vagy biztos benne, hogy a tied jobb?
@@Shaara1 Idézem a kérdésedet is, mert jó és mert nem minden beállítással mutatja a youtube: „A hagyomány az, ami àltal a Szentírás túlèlte a történelmet. Noha a hitünkhöz egyik sem kell. Talàn èn vagyok szerencsès és mèg sosem csalódtam a papokban, ezért bízok a tanìtásaikban. Vagy tenyleg több van a hagyomànyban, mint amennyi kreditet adsz neki és mások. Szàmomra az Egyház azèrt autoritás mert nem vàltozik. Akkor is , ha a haladás nevében minden oldalról fojtogatják. Nem tudom milyen személyes tragèdiád szàrmazott a papok bibliai felremagyarázása miatt, de megkérdezném, mièrt vagy biztos benne hogy nem tudjàk mit beszélnek? Mièrt vagy biztos benne, hogy a tied jobb?" Miért lehetek biztos az igazamban? Ezt a kérdést folyamatosan felteszem magamnak. Igenis lehetünk tévedhetetlenek olyan dolgokban, amiket már kellő alapossággal megvizsgáltunk. (Ezért tévedhetetlen az Egyház erkölcsi tanítása is: mert az előttünk járó egyházatyák már kellő alapossággal megvizsgálták. És mert örök-érvényű, változhatatlan lelki igazságokról szól. Tehát megvizsgálták és nem fog megváltozni, ezért lehetünk biztosak benne. Ez igaz a változhatatlan, elméleti részére. De a gyakorlati alkalmazásába beleszólnak a fizikai lehetőségek is, amik tudnak korlátozottak lenni. A fizikai valóság folyamatosan változik, így a tévedhetetlen erkölcsi tanítás gyakorlati alkalmazása csak azokban az esetekben tud tévedhetetlen lenni, amikben a fizikai körülményeket is kellő alapossággal kivizsgálták már hozzá. Nem tud tévedhetetlen lenni azokban az esetekben, amiket még senki meg sem vizsgálhatott, de gyakran még azokban sem, amiket egyesek csak felületesen néztek át.) Vagyis a gyakorlatban, általában nem tud tévedhetetlen lenni az erkölcsi tanítás gyakorlati alkalmazása. Ennyi. Ez a téma paradox módon olyan, hogy azzal feltételezem a tévedésemet, ha biztos vagyok abban, hogy igazam van. Biztos vagyok abban, hogy nem lehetünk tévedhetetlenek olyan dolgokban, amiket még senki sem vizsgált meg. A vallási hagyomány mégis erre tanít, hogy higgyünk ilyen általánosítások tévedhetetlenségében is. Amik kijelentéseket tesznek olyan esetekről is, amiket még senki meg sem vizsgálhatott. Ez az amit már olyan sokszor megvizsgáltam/ellenőriztem, hogy valóban erre tanít a vallási hagyomány, nemcsak én értem rosszul. Ennek olyan sok gyakorlati következményét is végignéztem, hogy a számomra már tagadhatatlan. Már nem tudom csupán feltételezésként mondani („ebben esetleg tévedés is lehet”). Ez téves kell legyen! Ez alapján kell sajnos azt mondanom, hogy az összes pap együtt sem értelmezi jól a Szentírást. Ugyanakkor a sok utánajárás révén már nemcsak azt látom, hogy itt „valami” tévedés kell legyen, hanem azt is, hogy mi a tévedés. Minden tévedés valamilyen igazság ismeretének a hiánya. A téves általánosításoknál valamilyen megkülönböztetés az, ami hiányzik. A szóban forgó közösségi tévedéseknél már látom a hiányzó megkülönböztetést is, azaz az Igazság hiányzó részét is. Látom róla, hogy milyen gyönyörű összhangban van mindazzal, amiket más téren maga az Egyház is képvisel és tanít. Azoknak is sokkal mélyebb megértését adja. Ezáltal a Lélek is megerősít abban, hogy a valódi Igazság részére találtam rá. Ezért vagyok „biztos” abban, hogy „az én értelmezésem jobb”. Az sem mellékes, hogy a hiányzó Igazság észrevehető mindabban is, amiket az Egyház kritizálói próbálnak megfogalmazni évszázadok óta (legtöbbször pontatlanul). Nagyon jól tudom, hogy lehet tévedés az én értelmezésemben is. Nyitott vagyok más/jobb értelmezésre, de ahhoz érveket kérek! Olyan érveket várok, amikre még nem gondoltam. A kereszténység érveit már 20+ éve tanulom. Azonkívül utánajártam a tudomány érveinek is, konzultáltam szakértőkkel és sokak személyes tapasztalatát megismertem az interneten keresztül, néhány emberét személyesen is. Úgy érzem nagyon is sokat tettem azért, hogy kapjak érveket, jobb magyarázatot. Nagyon sokáig kezeltem csupán feltételezésként, hogy hátha csak nem jól értek valamit. De ennyi utánajárás után már bolond volnék nem elhinni azt, ami összhangban van ennyi tapasztalattal. Igaznak kell hinnem, amíg jobb magyarázatot nem kapok. Nem felelőtlenül dobálózok az „Igazság” szóval. „Talàn èn vagyok szerencsès és mèg sosem csalódtam a papokban, ezért bízok a tanìtásaikban” pontosan. Hiányos információk, túlélőhatás (survivorship bias), téves általánosítások. Ezekről beszélek. Én is bíztam a tanításaikban, amíg elviselhetetlenné és így tagadhatatlanná nem váltak a tévedéseik következményei az életemben. Ez nálam évtizedekbe telt. Jóval korábban is látszottak már a bajok, csak addig még letagadtam: ami nem létezhet, az nem is fájhat (minden rossz mástól van). Amikor már nagyok voltak a rosszak, még akkor is abban próbáltam hinni, amit mondasz: „több van a hagyomànyban, mint amennyi kreditet adsz neki és mások”. Én megadtam neki a kreditet/hitet, túlságosan is: biztos csak én nem értem még, de igaza van valahogy, csak keresnem kell hogy hogyan. Erre mondtam, hogy „túl sokáig nem mertem elhinni” hogy igaz lehet hogy mind tévednek. Én is befogadtam a téves hagyománytiszteletet, hogy az erkölcsi hagyomány szavát Isten szavának vegyük. (Erre nevel az Egyház, hogy ebben higgyünk.) Onnan nézve iszonyú elképzelhetetlen az, hogy a papok mind tévednének erkölcsinek tartott dologban. Mint a Mátrixban felébredni a kapszulában, olyan érzés volt ráébredni, hogy de igen: sajnos mind tévednek. Egy globális hazugságban hittem eddig. Nem szándékosan vezetnek félre, hanem tudatlanságból (Lk23,34). Az egész közösség tudatlanságából, amihez sajnos ragaszkodik a hívő közösség. A többit leírtam egy másik kommentben: th-cam.com/video/8z9yf3yfHmg/w-d-xo.html&lc=Ugw2SIpfOesyKSVSpfF4AaABAg „Szàmomra az Egyház azèrt autoritás mert nem vàltozik.” Nem az az autoritás, hogy nem változik, hanem az az Igazság nem változik, ami a rajtunk kívül álló valóságról szól, amiben élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel17,28): maga Isten és a Róla szóló Igazság az autoritás. Amiben az Egyház helyesen érti/ismeri/közvetíti Őt, abban ne is változzon, akárhogy fojtogatják. Ettől érték a hagyomány, ettől autoritás az Egyház (az ami benne az igazi autoritásról, Istenről szól). Amiben viszont az Egyház hivatalos álláspontja (ami nem azonos minden tagjának álláspontjával) még mindig valótlanságokhoz ragaszkodik - ahogy tette a geocentrikus világképpel is - azokban jobban teszi, ha enged a „fojtogatásnak” (figyelmeztetéseknek) ahelyett hogy továbbra sem változik. Ettől a változástól nem fog megváltozni maga a valódi autoritás (Isten) csak rájövünk, hogy mennyi mindent rosszul gondoltunk Róla. Ő ugyanaz marad amilyen mindig is volt. Rájövünk például arra, hogy túlegyszerűsítettünk. Tévesen általánosítottunk bizonyos dolgokat. Sokszor igaz, csak nem mindig. Nem igaz, hogy ami egyeseknek megy, az mindenkinek elérhető. A túlegyszerűsítések könnyű és széles út, ami a pusztulásba visz. Az életre vivő út finom megkülönböztetésekből áll, ezért keskeny ösvény. Isten nemcsak akkorka, hogy beleférne egy véges emberi hagyományba. Abban mindig feltételezni kell az Igazság teljességének a hiányát, azaz tévedést.
Monostori Laci atya csodálatos ember. Nagyon szeretem őt hallgatni. Minél több ilyen papra lenne szükség. Ha ilyen papok lennének többségben a magyar egyházban, több fiatal lenne hívő keresztény. Gréti és Nándi csodálatosan jól kérdeznek, remekül vezetik a beszélgetést.
Gréti és Nándi bólogató Jánosként viselkedtek, a valóban lényeges kérdéseket nem tették fel: hogy miben téved a hagyomány? Mert csak abban baj az, hogy "az Egyház még mindig itt tart", amiben még mindig téved. Ha a hagyománynak tévedése nincs, akkor megtérése sincs. Mert akinek tévedése nincs, annak megtérése sincs. Nem lesz több fiatal hívő keresztény, amíg az Egyház ragaszkodik a hagyományának olyan tévedéseihez is, amiket rajta kívül már mindenki más lát (meztelen császár esete). De az igaz, hogy az ilyen elragadó embereknek, mint amilyen Monostori Laci atya, az emberek elhiszik még a valóságuk tagadását is (hogy az a császár nem is meztelen). Tehát ha több ilyen ember lenne az Egyházban, akkor még többen elhinnék a valóságtagadást legalább átmenetileg (amíg a nagy büdös valóság rá nem ébresztené őket is az átverésre). Egy pillanatig sem gondolom, hogy Laci atya szándékosan verne át: ő nem tudja, hogy miben téved. Kár, hogy ha belátná (hogy miért meztelen a császár) akkor kirúgnák/elhallgattatnák őt is. Ezért nincs sokkal több ilyen pap az Egyházban.
Szenté avatàsról szó sincs a Bibliában, viszont mind szentek vagyunk mi hivők, akik Jézus követői vagyunk, a Korithusi levélben írva van. Egy bűnös ember nem döntheti el semmiképpen, hogy Isten előtt ki a szent. Akkor Isten elé helyezi magát. Bizony a hölgynek igaza van, nem fejlődik semmit az egyház, mert nem olvassák együtt a Szentirást, és így régi a pápák által kitalált szokások uralkodnak, a hívek így félre vannak vezetve. Nagyon szomorú ez, sok fájdalmat okoznak ezzel, az értünk halt Kristusnak.
@@feherhermelin az is szent, aki nincs kanonizálva, de fenn vagy a Mennyben. Aki kanonizálva van, az egyfajta példa a hiveknek, hogy ő az adott korban hogy élte meg a hitét.
Olvassuk csak el Pál apostol Timóteusznak írt első levelének 3. fejezetėt, milyen kritériumoknak kell megfelelni annak aki felvigyázói vagyis papi tisztségre vágyik. Pl az 5. vers “… ha valaki nem tud megfelelő vezetést nyújtani a családjának, akkor hogyan fogja gondját viselni Isten gyülekezetēnek?”
Én eltörölném a cölibátust. Ha valamelyik pap úgy dönt , hogy nem szeretne társat és családot az az ő döntése lenne és nem pedig kényszer . Amúgy hitelesebb lenne számomra egy példamutató családban elő hithű katolikus pap . Így egy kicsit fura hogy a házasság és a család szentségéről beszél valaki aki nem részesül benne .
Szerintem attól még, hogy valaki nem él házasságban abszolút beszélhet róla hitelesen és relevánsan. Papok sokszor rengeteg házas emberrel beszélnek és látnak jól és rosszul működő kapcsolatokat. Ez azért segíthet abban, hogy hasznos szempontokat adjanak. Egy pszichológus is tud segíteni anélküldolgokban, hogy ő maga személyesen átélné az adott hekyzetet.
@@adamrieger538 Tapasztalatom szerint a legtöbb pap ugyanakkor nagyon rossz tanácsokat ad és borzasztóan fals véleménnyel rendelkezik a házasságról. De általában azt sem nagyon értik meg, hogy milyen az élet dolgozó emberként, no pláne milyen az élet dolgozó házaspárként, ha még közben gyerekeket is nevelsz. Ott kezdődnek a gondok, hogy a legtöbb pap a tartós felnőtt kapcsolatokról is furcsa tapasztalatokkal rendelkezik. Általában az életvitelszerű dolgokat nem rendszeresen osztják meg néhány hasonló felnőtt emberrel, mint lenne az munkahelyen a kollégákkal vagy családban az idős szülőkkel és a házastárssal. A legtöbb pap ahhoz sincs hozzászokva, hogy akár egy hónapig valakivel valamilyen életközösségben él, aki neki nem alárendeltje vagy felettese. Ezért általában impulzív és felületes kapcsolatokat tartanak fenn és így is kommunikálnak. Szerzeteseknél viszont NAGYON más a helyzet. Ott általában zongorázni lehet a különbséget, pl ha az ember gyóntatót keres vagy lelki beszélgetést szeretne.
@@adamrieger538 továbbra is tartom amit írtam . Különben is Isten megteremtette a férfit majd belőle a nőt. Akkor miért kell egyedül élnie egy papnak ? Miért nem lehet egy társa ?
@@noraafrodite8944 Nincs kőbe vésve a dolog, ahogy ez a beszélgetésből is kiderül. Van ennek azért bibliai alapja bőven. Javaslom, hogy hallgasd végig :D .
@@adamrieger538 Én ezt értem , de sokkal jobb volna ha önként a szabad akaratából döntene úgy hogy neki nem kell feleség és gyerek nem pedig azért mert KELL. Tényleg ennyire kiakasztó , hogy én nem értek egyet a cölibátussal ?
18:57 sajnos nem (tudom helyekről, ahol régóta van). Ezzel pont nem értek egyet az atyával, hiszen ez eredetileg papi feladat, amit nyilván diakónus és akolitus is végezhet. (Ugyanakkor a lányok/nők ministrálásával nincs problémám.)
A bibliaban azt írja hogy minden férfinak legyen tulajdon felesége a paraznasag miatt a nőt pedig mint segitotars a katolikus papoknak sem bűn megnosulni azt mondja az Úr szaporodjatok és sokasodjatok nők nélkül hogy lehet kedves atya nyugodtan nosuly meg csak ajánlat H.Zo
Nagyon jó, hogy végre nyíltan kimondatott: homoszexuálisként csak az lehet katolikus, aki képes a cölibátusra (23:04: „valóban azt kérjük az Egyházunkhoz csatlakozni kívánó … homoszexuális személyektől, hogy … tényleg éljenek kvázi cölibátusban”). Sajnos azt már nem nyíltan mondta ki, hogy az erkölcsi hagyomány szerint a cölibátusra mindenki képes. De amiket mondott, azt összességében nem lehet máshogy érteni: „tényleg éljenek kvázi cölibátusban … Tudom, hogy ez sokszor nem könnyű, de nem is lehetetlen. Én nem egy és nem kettő olyan homoszexuális személyt ismerek, aki nagyon őszintén törekszik a tisztaságra és a Jóisten szándékai szerint való életre.” (23:15-43) Mi értelme volna törekedniük rá, ha ártana nekik mert képtelenek rá? Csak akkor van értelme, ha legalább annak a „nem egy és nem kettő” személynek nem árt, sőt sikerül meg is valósítaniuk elfogadható mértékben (jó kérdés hogy az mit jelent). De ha csak nekik lehetséges és a többieknek nem, akkor mi értelme volt megemlíteni őket? Nincs értelme az egésznek másképp, csak azzal a gondolattal, hogy ami egyeseknek megy, az mindenkinek elérhető. Tehát ha egyes homoszexuálisok képesek a cölibátusra, akkor a többiek is. Fizikai síkon lévő akadálya senkinél nincs. Sajnos ezt már nem mondta ki nyíltan, de másképp nincs értelme azoknak amiket kimondott. Ezt sosem szokták kimondani, ezért nagyon fontos felismernünk: az Egyház jelenlegi/eddigi szexuális álláspontjának csak akkor van értelme, ha mindenki képes a cölibátusra! Ezt a képességet nemcsak a homoszexuálisoktól várják el, hanem az elváltaktól is (igazságtalan módon csak a szentségi házasságból elváltaktól, és csak addig amíg nem tudnak papírt szerezni az előző házasságaik érvénytelenségéről és nem kötnek újabb szentségi házasságot). Sőt házasság előtt is úgy kell ítélni, meg a születésszabályozás terén is, mintha a nemi öröm nélkülözése senkinek sem ártana. Tehát egy kimondatlan közösségi hit az, hogy a cölibátusra való képtelenség nem is létezik (kivéve amikor már van hozzá olyan házastárs is, aki vevő rá a kellő gyakorisággal és kellő terméketlenséggel. Ha túl termékenyek együtt, akkor már fogamzásgátlás/kerülés is kellene, és azt is halálos bűnnek kell tartani: th-cam.com/video/54ajTgdi-jI/w-d-xo.htmlm03s ). Tévhit. Szeretném felhívni a figyelmet a Napfivér, Holdnővér c. filmben a Giocondo nevű szereplőre: ő elég közismert, közérthető és szemléletes példája annak, hogy vannak olyan emberek is, akik nem képesek a cölibátusra már házasság előtt sem! Akárhogy kérik is hozzá Isten segítségét, akárhogy böjtölnek/imádkoznak/vezekelnek, akkor sem megy és Isten sem adja meg hogy bírják: mert biológiai oka van. Biológiailag árt nekik a nemi öröm nélkülözése (őrjítő hatással van rájuk). Nem mindenki ilyen, de az, hogy létezhet-e ilyen (akinek biológiailag árt) és az ilyen minden esetben gyógyítható-e vagy sem, azok biológiai kérdések. Fizikai síkon lévő dolgok, egészségügyi/orvostudományi kérdések: nem hit és erkölcs dolgába tartoznak! De a tudomány még ma sem tudja mérni/kimutatni, hogy ki ilyen és ki nem, ki gyógyulhat meg ebből és ki nem (és miért nem). Így aztán lehet belőle hitbeli kérdést csinálni. Mindenből ami tudományosan még nem értett, nem mérhető, nem bizonyítható, lehet szerintem-szerinted kérdést csinálni: az is hogy a Nap kering-e a Föld körül vagy fordítva, csak egy véleménynek számított amíg nem lehetett mérni. Azonban az ilyen, még-nem-mérhető fizikai dolgokról szóló hitnek semmi köze nincs a keresztény hithez! Nem hit és erkölcs dolgában vannak! Azt a közösségi tévhitet, hogy mindenki képes a cölibátusra, a tudomány már rég meghaladta (mellesleg már Pál apostol is 1Kor7-ben), de sajnos még mindig csak közvetetten és sokaságban bizonyítható (mint pl. az atomi részecskék léte is csak sokaságban bizonyítható, egyesével nem tudjuk megfigyelni őket). Ma már a tudomány nagyon sok mindent felfedett/bebizonyított abból, hogy HOGYAN lehet valódi kényszer a cölibátusra való képtelenség, hogyan lehet önpusztító biológiai folyamat a nemi öröm nélkülözése (ezáltal biológiai szükséglet) és miért tud elháríthatatlan/gyógyíthatatlan lenni az ilyen. De egyéni esetekben még mindig nem tudja mérni/bizonyítani, hogy kinél van ilyen és kinél nincs, ki lehet képes a cölibátusra és ki nem. Ezáltal az Egyház megteheti, hogy még mindig „ugyanott tart”: tévesen általánosít, hogy mindenki képes a cölibátusra - az említett egyetlen kivétellel, amikor már van hozzá megfelelő szexuális érdeklődésű és terméketlenségű házastárs is. Ettől a kivételtől 1Kor7 is értelmezhető úgy, hogy ne lógjon ki a lóláb, valamint eleget tesz annak a megfigyelésnek/bizonyítéknak is, hogy sokaságban, „elvi szinten” el legyen ismerve a cölibátusra való képtelenség. „Csak” az összes többi élethelyzetben tagadja le a hagyomány a cölibátusra való képtelenséget, hogy az kényszeríteni is tud, és emiatt az érintetteknek olyankor csak csupa rossz választásuk van. Így ennek a tagadásnak a tévességét mindaddig nem lehet rábizonyítani az Egyházra, amíg a cölibátusra képtelenek nem mérhetők/bizonyíthatók egyesével is. Tehát NEM ABBAN téved az Egyház, ami helyesen hit és erkölcs dolgában van, hanem hit és erkölcs dolgába téved olyan eseteket is, amik nem tartoznak oda. Ilyet tett a geocentrikus világképnél is. Ezúttal az erkölcs terén: bűnnek nevez olyat is, ami nem bűn. Szabad választásnak tart kényszerhelyzeteket is, amikben fizikailag nincs is jobb lehetőség, mert letagad olyan fizikai korlátokat, amik még nem mérhetők/bizonyíthatók. Pedig egy gerincbecsípődés is tud kényszeríteni munkaképtelenségre, tehát olyan valami is lehet kényszer, amit se látni se mérni nem lehet. Sajnos az Egyház EZEN A TÉREN nem az általános erkölcsi elvek helyes és következetes alkalmazásával dönti el, hogy mi tartozik az erkölcs területén belülre, hanem az alapján, hogy a hagyomány mit mond bűnnek. Megengedte a hagyományának, hogy eldöntse, hogy mi tartozik az erkölcs területén belülre. Ezzel az Egyház megengedte egy tévedésnek kitett dolognak, hogy az döntse el önmagáról, hogy miben tévedhetetlen. Innentől fogva képtelen belátni a tévedését önként, majd csak kényszer hatására: amikor rábizonyítják a tévedését tagadhatatlanul, úgy hogy kénytelen lesz belátni. A helytelen hagyománytisztelet miatt az Egyház egész addig ragaszkodik a már hagyományossá vált tévedéseihez, amíg nem lehet rábizonyítani őket. Ezért keringett a Nap is a Föld körül egész addig, amíg valaki be nem bizonyította az ellenkezőjét. Még mindig ugyanott tartunk. Azt hogy meddig fogunk még itt tartani, mindenki elolvashatja Iz6,11-ben. A helyesen értelmezett erkölcsi tanítás szerint amikor valakinek csak csupa rossz választása van, olyankor a legkisebb rossz választása erkölcsileg helyes sőt szükséges. Mert az az elérhető legjobb, és azzal kerülhetők el a nagyobb rosszak. Egy cölibátusra képtelen embertől (aki nem tud képessé válni, Isten segítségét kérve sem) nagyobb szeretet az, ha a szexualitását szeretet-kifejezéssé teheti egy elkötelezett szeretet-kapcsolatban, mint ha magára hagyottan önkielégítget, netán váltogatja a partnereket. Ez igaz a válások után is, meg homoszexuálisan is. Ne nevezzük házasságnak az ilyen elkötelezett szeretet-kapcsolatokat (Mt5,32 Jn4,18), de a számukra akkor is ez az elérhető legnagyobb szeretet ezen a téren. Ezért szabad megáldani őket párként is, a közös életüket is. Nem megkülönböztetés nélkül minden rendetlen helyzetű párt, hanem csak amelyiküknek tényleg nincs jobb lehetőségük (pl. legalább egyikük képtelen a cölibátusra stb.) Erről beszélt volna Ferenc pápa, ha akarják helyesen érteni. A püspöki karunk azonban betiltotta az ilyen értelmezést, mert ellentmond a hagyományoknak. Ezzel az Igazság kimondását és elfogadását tiltották be: nem lehet Isten nevében/világosságával hirdetni a kényszerhelyzetben lévőknek a legkisebb-rossz azaz legjobb megoldásokat. Még megáldani sem lehet azokat, akik maguktól megtalálták. Ezzel a vádlót állítják Isten helyére az érintettek életében, akik így kénytelenek Isten világossága nélkül, a vádló istenképtől/erkölcstől elfordulva, a saját fejük után menve keresni a számukra élhető megoldásokat. Így persze nagyobb rosszak történnek meg. Pl. az az eszmény, amit a számukra hirdetnek a valóságukat tagadva, nekik hasonlóan félrevezető/káros, mint vakoknak a maratonfutás: ha nem adják fel a megvalósításán való erőlködést, akkor csak egyre jobban összetörik magukat benne. (Pl. Bese Gergő, Hodász András stb.) Mindettől csak egyre nagyobb rosszak történnek meg, és ezt az Egyház magának köszönheti. Sajnos nem a cölibátusra való képtelenség tagadása az egyetlen súlyos tévedése a vallási hagyománynak, az csak a jéghegy csúcsa, amiről a leginkább van közgondolkodás és tapasztalat. Akik kíváncsiak a vallási hagyomány sok más tévedésére is, mert szeretnének okosabban védekezni ellenük, mint az Egyháztól/erkölcstől teljesen elfordulva, azoknak megpróbáltam összefoglalni amiket én már látok: leveleid.hu/O827.pdf
Teljesen igaz, amit (feleslegesen) hosszan fejtegetsz ... Teljesen igaz az istentelen világban. De a hit az egészen más. Az természetfeletti! Nem annyiból áll, hogy imádkozom valamiért (pl. a szexuális vágyak megszűnéséért), és ha Isten nem adja meg, akkor arra a következtetésre jutok - emberi logikával -, hogy folytathatom úgy, mint az ima előtt (pl. kiélhetem a szexuális vágyaimat). A hit az mély, személyes kapcsolat Istennel. Mindennapos, folyamatos és állandó együttélés Istennel. Sok-sok kettesben csendben töltött idővel, Őt szemlélve és hallgatva, Őt fülelve és csendben maradva (értsd: kérések nélkül és még inkább olyan erőszakos kérések nélkül, amelyik mindenáron a saját akarat megvalósulását várja az imától!). Ennek - ti. a személyes természetfeletti kapcsolatnak - nyomát sem látom a hosszú fejtegetésedben. Szerintem éppen ezért hozod érvként a természettudományos megismerés folyamatát (a Nap kering a Föld körül vagy fordítva), aminek abszolút semmilyen relevanciája nincsen a hit világában. Istennek MINDEN lehetséges! Ő a biológiának éppen úgy ura, mint a fizikának vagy a pszihénknek. Ha kell, elveszi a rendetlen vágyakat. Ha pedig nem veszi el, akkor dolgod van vele, és a javadra fogja fordítani, ha élő személyes kapcsolatod van vele. Arról nem is beszélve, hogy még az emberi logika szerint sem függhet a jó vagy rossz kérdése attól, hogy sok-sok ima után mi történik velem. Az hogy a meleg párkapcsolat jó-e vagy sem az Isten szemében, semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy megszűnik-e a szexuális vágy vagy sem az ima hatására, hogy valaki "beteg" (?) lesz-e vagy sem attól, ha nem éli ki a vágyait. Különben is ... Mit számít, hogy valaki beteg lesz? Ha ez kell ahhoz, hogy üdvözüljön vagy hogy közelebb kerüljön az Istenhez már itt a földi létben, akkor jobb neki, hogy beteg lesz.
A női áldoztatók története Magyarországon régebbre nyúlik vissza! Magam 1989-ben a pécsi taizéi találkozón láttam először szerzetesnőt aki áldoztatott. Később a Kánon jogban utánnanézve kiderült, annak, hogy nök áldoztassanak nincs akadálya.
Nincs ilyen fogalom a Szentirásban, hogy áldoztatás. Az igazi áldozat már megtörtént, amikor Jézus Urunk önmagàt áldozta fel a kereszten, a bűntelen a bűnösökért. Erről emlékezünk meg, ahogy Jézus tanított, egy falat kenyérrel, ami a Ő megtört testét szimbolizálja, egy korty borral, ami a búntörlő vérre emlékeztet, és hálát adunk. Máté ev. 26: 26-27. /Károli forditás/ Nőket az úrvacsora osztásba nem vont be az Úr. Lehet ezt úgy is gyakorolni, hogy kiteszik ezeket egy asztalra, és elvehet belőle az, aki alázattal, bűnbánó szívvel emlékezik meg Jézus értünk hozott áldozatáról.
A ll. világháború után, amikor a román állam arra kényszerítette a görög katolikus papokat, hogy térjenek át az ortodox hitre, egyetlen cölebsz pap sem engedelmeskedet a nyomásnak, ellenben a görög katolikus nős papok mind áttértek az ortodox egyházba, a cölebsz papok pedig vállalták a börtönt, de nem lettek hitehagyottak.
Nem Isten rendelése, hogy a papok cölebátusban éljenek, ez a katolikus egyház találmánya, amivel sok bűnt követ el, mert szembe megy a Teremtő akaratàval. Lásd a mai állapotokat, de visszamenőleg is. A szekxualitást Isten teremtette, hogy szaporodjanak az emberek, legyen benne örömük, de keretet szabott hozzá, ez pedig a házasság.
@@Shaara1 Sajnos a gyakorlatban egyáltalán nem zárja ki a szexualitást az, hogy ha valaki nem házasodik. A cölibátus igazi értelmének csak a nagyon kis hányadát látjuk addig, amíg nem látjuk a cölibátusra való képtelenséget és hogy az miért rossz. Szerintem a cölibátus legfontosabb értelme és értéke az, hogy értékként felmutassa, hogy létezhet a cölibátusra való képesség és miért/mennyire jó, Isten akarata szerinti képesség az emberek számára. Így aki még nem veszítette el ezt a képességét, az tartsa nagy becsben, vigyázzon rá és erősítse. Mindezt teljesen tönkre lehet tenni azzal, hogy nem tesznek különbséget a cölibátusra való (fizikai) képesség és képtelenség között. Mert onnantól fogva nem is lehet gondolkodni erről a különbségről. A fizikai képtelenség letagadásával pedig hosszú távon sokkal többet ártanak, mint a cölibátus képességének értékként való felmutatásával. Ettől van az, hogy ma már csak keresgéljük, hogy mi értelme is van valójában a cölibátusnak, van-e értelme, nem kéne-e eltörölni stb.
Hát ezt a videót fólöslegesen néztem meg. Bíztam benne, hogy kapok valami plusszt, a katolikus egyházról. De csak még rosszabb véleményem lett. Mondhatnám azt is, hogy fél órán keresztül fűrészelték a vizet, és semmi értelme nem volt, semmit nem mondtak. Sajnálom, hogy még mindig itt tart a katolikus egyház!
Mit jelent az hogy "itt" tart? Hogy még mindíg Jezus tanításánál tart? Hogy mèg mindìg őrzi azt amièrt megalakult? Van tucatnyi keresztény gyülekezet, amelyek már jócskàn átìrtàk a keresztènysèget a haladás nevében. Neked az a tereped. Amìg azokra vàgysz, addig a katolikus vallàs sosem lesz neked elfogadható. Mièrt is erőltetnéd? Ès főleg mièrt akarnád megváltoztatni az egyetlen igaz vallast is, ledegradàlni a többihez nekünk, katolikusoknak, akik pont a krisztusi mivolta miatt tartoznak bele? Nem elèg neked az összes többi gagyi vallàs?
Kinek kell engedelmeskedni, Istennek, vagy embernek? Mi üdvözit, az Úr Jézus bűntörlő vére, vagy egy halandó egyházfő rendeletei? " Atyátoknak sem hivjatok senkit, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van" - ezt mondja ma is Jézus Urunk. - Máté ev. 23: 9. / Károli forditás/ Az első kérdésre nem tetszett válaszolni, oka van annak amiért a pápaság bevezette a cölebátust. Az egyházat anyagi érdekek vezérelték már Krisztus után a 3. századtól, amikor a világi hatalommal összefonódott. Ha nősültek volna a papok, a családok elvitték volna a pénzt a kasszájukból, igy Róma Isten törvénye helyett a saját elképzelését erőltette, aminek rengeteg bűn lett a következménye, a középkor irgalmatlanságán át, a mai napig láthatjuk. Nem ismerik Isten szavát a Bibliát, és így tévelyegnek, ami nem visz be az Isten országába. Nagyon veszélyes dolog ez, mert az Isten nem tréfál, minden szava megáll, el lehet veszíteni az örök életet. Még nagyobb a felelőssége annak, aki nem az Isten igéjét hirdeti. Máté ev. 7:21.
én társas kapcsolatban élek,de inkább egyedül élnék. Nagy hiba volt a társas kapcsolat. Pedig nem bántjuk egymást. Nem gondolom magam patológiás esetnek. Sokan vagyunk és az igazság sokarcú.
Az orvostudomány, amennyire én ismerem, nem szokott tévedhetetlen kijelentéseket tenni. Valószínűségekről beszél statisztikai adatok alapján. A valószínűségekbe beleférnek kivételek is. Pont a COVID taníthatott meg bennünket arra, hogy az emberek 1%-a is milyen sok (százezer ember egy ekkora országban is). Ezrek és ezrek lehetnek akkor is, ha csak egy ezrelékről van is szó. A téves általánosítások, sztereotípiák pont a kivételekről feledkeznek meg, és ezért nagyon ártalmasak. Elérik azt, hogy az emberek hiányos információk alapján is azt gondolják, eleget tudnak és nem is kell megtudniuk többet. Sajnos az erre való nevelésben élen jár az Egyház.
Nagyon aranyosak voltatok gyerekek.Eredményekben gazdag boldog jövőt kívánok nektek.Tartsátok meg hiteteket, mert az fog átsegíteni benneteket az élet nehézségein.
Az atyának külön köszönet a hozzáállásért.
Egy ingadozó.
Ez egy rendkívül jó beszélgetés volt!
A levezetése is kiváló volt, László atya válaszai pedig nagyon világosak, letisztultak voltak és nagyon közérthetőek!! Nagyon jó lenne, ha egyre több ilyen pap járna közöttünk 🙏🙏
A pap valóban kedves, szimpatikus ember, de adja meg neki Isten, hogy minden szabad idelyében
a Bibliát olvassa, hogy az Igére hivatkozzon mindíg, ha bárhol kérdezik, és ne egyházra, vagy halandó egyhàzvezetőre, mert csak az Isten a hiteles.
Elképesztő a magyarázat a Krisztus testébe bújásról :) mint férfi....
A Biblia mindenkihez szól, nem csak paphoz, aki olvassa, azt a Szent Lélek minden igazságra elvezeti, így van megirva, hiszen ez Isten szava az emberekhez.
Olvasd Máté 26: 26-28. Csak az írott ige kellene legyen az etalon minden hivő számára.
Evangeliumok, Pál levelei minden jól érthető, erről az Úr Jézus gondoskodott, hiszen kapcsolatba akar lenni velünk, Ő a gondolatainkat is látja, és mindig segíteni akar. Kérjük Őt, és minden problémát segít megoldani, hiszen Ő a szabaditó, a kegyelem, a szeretet. Halleluja.
@@feherhermelin
Nem a Bibliàt imàdjuk ès követjük, hanem Istent.
A Bibliát jobb ha hozzàèrtők olvassàk.
Mióta boldog boldogtalan szabadon èrtelmezheti a Bibliát , èrtelmezi is, ès mindìg fèlre. Ami akkor baj, ha hirdeti és vallàst is alapìt az új bibliaèrtelmezèse körè.
Szerintem ne kètelkedj benne, hogy egy katolikus pap èrti a Szentìràst.
@@Shaara1 Szerintem meg igen. Sajnos. Nagy árat fizettem azért, hogy ezt belássam. Túl sokáig nem mertem elhinni, hogy nemcsak 1 katolikus pap nem érti a Szentírást, hanem az összes együtt se.
A szolgálatban lévő papok csak azt hiszik, hogy az igazságot hirdetik, valójában a vallási hagyományt. A hagyomány egyfajta értelmezése a Szentírásnak. Ha valahol különbség volna a helyesen értelmezett Igazság és a hagyományos értelmezése között, akkor a papnak a hagyományosat kell hirdetnie, különben kirúgják. (Az olyan papok már nincsenek szolgálatban. Mert ellene mondtak a hagyományos értelmezésnek. "Az értelem és az akarat meghajlása kötelező...") Itt sajnos hagyomány-hit van, nem Isten-hit. Amennyire a hagyomány-hit egybeesik az Isten-hittel, csak annyira lehet Isten-hit is.
Ezzel nem azt mondom, hogy helyesebb ha mindenki szabadon értelmezi a Bibliát (könnyen félre is). Hanem azt, hogy még az évezredes hagyományos értelmezések is tévedhetnek. Sajnos tévednek is (hit és erkölcs dolgán belülre olyat is, ami nem tartozik oda. Az olyanban nem tévedhetetlenek, lásd geocentrikus világkép). Ezek kivédésére pedig sajnos én sem tudok jobb módot, mint egyénileg is értelmezni a Szentírást, próbálni Istenre hallgatni, és nem összetéveszteni a hagyomány szavát Istenével. Sajnos az Egyház nem hajlandó szembenézni a hagyománya tévedéseivel, ettől van akkora viharban az Egyház hajója. Nem hallgat a figyelmeztetésekre, mert mindig jobban tudja, hiányos információk alapján is.
Mivel én nem gondolom azt, hogy én mindig jobban tudom, ezért nem is alapítok új vallást a szerintem helyesebb Szentírás-értelmezésem köré. Sokkal jobban örültem volna, ha kereszténység látja be a hagyományos tévedéseit. De ehelyett csak én láttam be, hogy ők sajnos képtelenek belátni ilyen téren a tévedéseiket. Még ettől sem érzem úgy, hogy nem maradhatnék meg közöttük. Csak úgy érzem magam közöttük, mint aki a Titanicon utazik és már látja a jéghegyet és próbál figyelmeztetni rá, de a többiek rá se hederítenek sőt elhallgattatni próbálják. Úgy érzem magam köztük, mint a szőlőmunkásokhoz küldött követek egyike (Mt21,34-36 Iz6,8-11).
@@homay2
A hagyomány az, ami àltal a Szentírás túlèlte a történelmet. Noha a hitünkhöz egyik sem kell.
Talàn èn vagyok szerencsès és mèg sosem csalódtam a papokban, ezért bízok a tanìtásaikban. Vagy tenyleg több van a hagyomànyban, mint amennyi kreditet adsz neki és mások.
Szàmomra az Egyház azèrt autoritás mert nem vàltozik. Akkor is , ha a haladás nevében minden oldalról fojtogatják.
Nem tudom milyen személyes tragèdiád szàrmazott a papok bibliai felremagyarázása miatt, de megkérdezném, mièrt vagy biztos benne hogy nem tudjàk mit beszélnek? Mièrt vagy biztos benne, hogy a tied jobb?
@@Shaara1 Idézem a kérdésedet is, mert jó és mert nem minden beállítással mutatja a youtube:
„A hagyomány az, ami àltal a Szentírás túlèlte a történelmet. Noha a hitünkhöz egyik sem kell.
Talàn èn vagyok szerencsès és mèg sosem csalódtam a papokban, ezért bízok a tanìtásaikban.
Vagy tenyleg több van a hagyomànyban, mint amennyi kreditet adsz neki és mások.
Szàmomra az Egyház azèrt autoritás mert nem vàltozik. Akkor is , ha a haladás nevében minden oldalról fojtogatják.
Nem tudom milyen személyes tragèdiád szàrmazott a papok bibliai felremagyarázása miatt, de megkérdezném, mièrt vagy biztos benne hogy nem tudjàk mit beszélnek? Mièrt vagy biztos benne, hogy a tied jobb?"
Miért lehetek biztos az igazamban? Ezt a kérdést folyamatosan felteszem magamnak. Igenis lehetünk tévedhetetlenek olyan dolgokban, amiket már kellő alapossággal megvizsgáltunk. (Ezért tévedhetetlen az Egyház erkölcsi tanítása is: mert az előttünk járó egyházatyák már kellő alapossággal megvizsgálták. És mert örök-érvényű, változhatatlan lelki igazságokról szól. Tehát megvizsgálták és nem fog megváltozni, ezért lehetünk biztosak benne. Ez igaz a változhatatlan, elméleti részére. De a gyakorlati alkalmazásába beleszólnak a fizikai lehetőségek is, amik tudnak korlátozottak lenni. A fizikai valóság folyamatosan változik, így a tévedhetetlen erkölcsi tanítás gyakorlati alkalmazása csak azokban az esetekben tud tévedhetetlen lenni, amikben a fizikai körülményeket is kellő alapossággal kivizsgálták már hozzá. Nem tud tévedhetetlen lenni azokban az esetekben, amiket még senki meg sem vizsgálhatott, de gyakran még azokban sem, amiket egyesek csak felületesen néztek át.)
Vagyis a gyakorlatban, általában nem tud tévedhetetlen lenni az erkölcsi tanítás gyakorlati alkalmazása. Ennyi. Ez a téma paradox módon olyan, hogy azzal feltételezem a tévedésemet, ha biztos vagyok abban, hogy igazam van. Biztos vagyok abban, hogy nem lehetünk tévedhetetlenek olyan dolgokban, amiket még senki sem vizsgált meg. A vallási hagyomány mégis erre tanít, hogy higgyünk ilyen általánosítások tévedhetetlenségében is. Amik kijelentéseket tesznek olyan esetekről is, amiket még senki meg sem vizsgálhatott. Ez az amit már olyan sokszor megvizsgáltam/ellenőriztem, hogy valóban erre tanít a vallási hagyomány, nemcsak én értem rosszul. Ennek olyan sok gyakorlati következményét is végignéztem, hogy a számomra már tagadhatatlan. Már nem tudom csupán feltételezésként mondani („ebben esetleg tévedés is lehet”). Ez téves kell legyen! Ez alapján kell sajnos azt mondanom, hogy az összes pap együtt sem értelmezi jól a Szentírást.
Ugyanakkor a sok utánajárás révén már nemcsak azt látom, hogy itt „valami” tévedés kell legyen, hanem azt is, hogy mi a tévedés. Minden tévedés valamilyen igazság ismeretének a hiánya. A téves általánosításoknál valamilyen megkülönböztetés az, ami hiányzik. A szóban forgó közösségi tévedéseknél már látom a hiányzó megkülönböztetést is, azaz az Igazság hiányzó részét is. Látom róla, hogy milyen gyönyörű összhangban van mindazzal, amiket más téren maga az Egyház is képvisel és tanít. Azoknak is sokkal mélyebb megértését adja. Ezáltal a Lélek is megerősít abban, hogy a valódi Igazság részére találtam rá. Ezért vagyok „biztos” abban, hogy „az én értelmezésem jobb”. Az sem mellékes, hogy a hiányzó Igazság észrevehető mindabban is, amiket az Egyház kritizálói próbálnak megfogalmazni évszázadok óta (legtöbbször pontatlanul).
Nagyon jól tudom, hogy lehet tévedés az én értelmezésemben is. Nyitott vagyok más/jobb értelmezésre, de ahhoz érveket kérek! Olyan érveket várok, amikre még nem gondoltam. A kereszténység érveit már 20+ éve tanulom. Azonkívül utánajártam a tudomány érveinek is, konzultáltam szakértőkkel és sokak személyes tapasztalatát megismertem az interneten keresztül, néhány emberét személyesen is. Úgy érzem nagyon is sokat tettem azért, hogy kapjak érveket, jobb magyarázatot. Nagyon sokáig kezeltem csupán feltételezésként, hogy hátha csak nem jól értek valamit. De ennyi utánajárás után már bolond volnék nem elhinni azt, ami összhangban van ennyi tapasztalattal. Igaznak kell hinnem, amíg jobb magyarázatot nem kapok. Nem felelőtlenül dobálózok az „Igazság” szóval.
„Talàn èn vagyok szerencsès és mèg sosem csalódtam a papokban, ezért bízok a tanìtásaikban”
pontosan. Hiányos információk, túlélőhatás (survivorship bias), téves általánosítások. Ezekről beszélek. Én is bíztam a tanításaikban, amíg elviselhetetlenné és így tagadhatatlanná nem váltak a tévedéseik következményei az életemben. Ez nálam évtizedekbe telt. Jóval korábban is látszottak már a bajok, csak addig még letagadtam: ami nem létezhet, az nem is fájhat (minden rossz mástól van). Amikor már nagyok voltak a rosszak, még akkor is abban próbáltam hinni, amit mondasz: „több van a hagyomànyban, mint amennyi kreditet adsz neki és mások”. Én megadtam neki a kreditet/hitet, túlságosan is: biztos csak én nem értem még, de igaza van valahogy, csak keresnem kell hogy hogyan. Erre mondtam, hogy „túl sokáig nem mertem elhinni” hogy igaz lehet hogy mind tévednek. Én is befogadtam a téves hagyománytiszteletet, hogy az erkölcsi hagyomány szavát Isten szavának vegyük. (Erre nevel az Egyház, hogy ebben higgyünk.) Onnan nézve iszonyú elképzelhetetlen az, hogy a papok mind tévednének erkölcsinek tartott dologban. Mint a Mátrixban felébredni a kapszulában, olyan érzés volt ráébredni, hogy de igen: sajnos mind tévednek. Egy globális hazugságban hittem eddig.
Nem szándékosan vezetnek félre, hanem tudatlanságból (Lk23,34). Az egész közösség tudatlanságából, amihez sajnos ragaszkodik a hívő közösség. A többit leírtam egy másik kommentben: th-cam.com/video/8z9yf3yfHmg/w-d-xo.html&lc=Ugw2SIpfOesyKSVSpfF4AaABAg
„Szàmomra az Egyház azèrt autoritás mert nem vàltozik.”
Nem az az autoritás, hogy nem változik, hanem az az Igazság nem változik, ami a rajtunk kívül álló valóságról szól, amiben élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel17,28): maga Isten és a Róla szóló Igazság az autoritás. Amiben az Egyház helyesen érti/ismeri/közvetíti Őt, abban ne is változzon, akárhogy fojtogatják. Ettől érték a hagyomány, ettől autoritás az Egyház (az ami benne az igazi autoritásról, Istenről szól). Amiben viszont az Egyház hivatalos álláspontja (ami nem azonos minden tagjának álláspontjával) még mindig valótlanságokhoz ragaszkodik - ahogy tette a geocentrikus világképpel is - azokban jobban teszi, ha enged a „fojtogatásnak” (figyelmeztetéseknek) ahelyett hogy továbbra sem változik.
Ettől a változástól nem fog megváltozni maga a valódi autoritás (Isten) csak rájövünk, hogy mennyi mindent rosszul gondoltunk Róla. Ő ugyanaz marad amilyen mindig is volt. Rájövünk például arra, hogy túlegyszerűsítettünk. Tévesen általánosítottunk bizonyos dolgokat. Sokszor igaz, csak nem mindig. Nem igaz, hogy ami egyeseknek megy, az mindenkinek elérhető. A túlegyszerűsítések könnyű és széles út, ami a pusztulásba visz. Az életre vivő út finom megkülönböztetésekből áll, ezért keskeny ösvény. Isten nemcsak akkorka, hogy beleférne egy véges emberi hagyományba. Abban mindig feltételezni kell az Igazság teljességének a hiányát, azaz tévedést.
Monostori Laci atya csodálatos ember. Nagyon szeretem őt hallgatni. Minél több ilyen papra lenne szükség. Ha ilyen papok lennének többségben a magyar egyházban, több fiatal lenne hívő keresztény. Gréti és Nándi csodálatosan jól kérdeznek, remekül vezetik a beszélgetést.
Gréti és Nándi bólogató Jánosként viselkedtek, a valóban lényeges kérdéseket nem tették fel: hogy miben téved a hagyomány? Mert csak abban baj az, hogy "az Egyház még mindig itt tart", amiben még mindig téved. Ha a hagyománynak tévedése nincs, akkor megtérése sincs. Mert akinek tévedése nincs, annak megtérése sincs. Nem lesz több fiatal hívő keresztény, amíg az Egyház ragaszkodik a hagyományának olyan tévedéseihez is, amiket rajta kívül már mindenki más lát (meztelen császár esete).
De az igaz, hogy az ilyen elragadó embereknek, mint amilyen Monostori Laci atya, az emberek elhiszik még a valóságuk tagadását is (hogy az a császár nem is meztelen). Tehát ha több ilyen ember lenne az Egyházban, akkor még többen elhinnék a valóságtagadást legalább átmenetileg (amíg a nagy büdös valóság rá nem ébresztené őket is az átverésre). Egy pillanatig sem gondolom, hogy Laci atya szándékosan verne át: ő nem tudja, hogy miben téved. Kár, hogy ha belátná (hogy miért meztelen a császár) akkor kirúgnák/elhallgattatnák őt is. Ezért nincs sokkal több ilyen pap az Egyházban.
@@homay2 mire gondolsz? Hallgatunk.
Nagyon jó beszélgetés volt, köszönöm! Ügyesek vagytok, fiatalok!
Szenté avatàsról szó sincs a Bibliában, viszont mind szentek vagyunk mi hivők, akik Jézus követői
vagyunk, a Korithusi levélben írva van. Egy bűnös ember nem döntheti el semmiképpen, hogy Isten előtt ki a szent. Akkor Isten elé helyezi magát.
Bizony a hölgynek igaza van, nem fejlődik semmit az egyház, mert nem olvassák együtt a Szentirást, és így régi a pápák által kitalált szokások uralkodnak, a hívek így félre vannak vezetve.
Nagyon szomorú ez, sok fájdalmat okoznak ezzel, az értünk halt Kristusnak.
@@feherhermelin az is szent, aki nincs kanonizálva, de fenn vagy a Mennyben. Aki kanonizálva van, az egyfajta példa a hiveknek, hogy ő az adott korban hogy élte meg a hitét.
Olvassuk csak el Pál apostol Timóteusznak írt első levelének 3. fejezetėt, milyen kritériumoknak kell megfelelni annak aki felvigyázói vagyis papi tisztségre vágyik. Pl az 5. vers “… ha valaki nem tud megfelelő vezetést nyújtani a családjának, akkor hogyan fogja gondját viselni Isten gyülekezetēnek?”
Hm, hm, érdemes megmagyarázni azt is amit nem lehet ahelyett, hogy kimondanánk: meztelen a király?
Mire gondol a költő?
Én eltörölném a cölibátust. Ha valamelyik pap úgy dönt , hogy nem szeretne társat és családot az az ő döntése lenne és nem pedig kényszer . Amúgy hitelesebb lenne számomra egy példamutató családban elő hithű katolikus pap . Így egy kicsit fura hogy a házasság és a család szentségéről beszél valaki aki nem részesül benne .
Szerintem attól még, hogy valaki nem él házasságban abszolút beszélhet róla hitelesen és relevánsan. Papok sokszor rengeteg házas emberrel beszélnek és látnak jól és rosszul működő kapcsolatokat. Ez azért segíthet abban, hogy hasznos szempontokat adjanak. Egy pszichológus is tud segíteni anélküldolgokban, hogy ő maga személyesen átélné az adott hekyzetet.
@@adamrieger538 Tapasztalatom szerint a legtöbb pap ugyanakkor nagyon rossz tanácsokat ad és borzasztóan fals véleménnyel rendelkezik a házasságról. De általában azt sem nagyon értik meg, hogy milyen az élet dolgozó emberként, no pláne milyen az élet dolgozó házaspárként, ha még közben gyerekeket is nevelsz.
Ott kezdődnek a gondok, hogy a legtöbb pap a tartós felnőtt kapcsolatokról is furcsa tapasztalatokkal rendelkezik. Általában az életvitelszerű dolgokat nem rendszeresen osztják meg néhány hasonló felnőtt emberrel, mint lenne az munkahelyen a kollégákkal vagy családban az idős szülőkkel és a házastárssal. A legtöbb pap ahhoz sincs hozzászokva, hogy akár egy hónapig valakivel valamilyen életközösségben él, aki neki nem alárendeltje vagy felettese. Ezért általában impulzív és felületes kapcsolatokat tartanak fenn és így is kommunikálnak.
Szerzeteseknél viszont NAGYON más a helyzet. Ott általában zongorázni lehet a különbséget, pl ha az ember gyóntatót keres vagy lelki beszélgetést szeretne.
@@adamrieger538 továbbra is tartom amit írtam . Különben is Isten megteremtette a férfit majd belőle a nőt. Akkor miért kell egyedül élnie egy papnak ? Miért nem lehet egy társa ?
@@noraafrodite8944 Nincs kőbe vésve a dolog, ahogy ez a beszélgetésből is kiderül. Van ennek azért bibliai alapja bőven. Javaslom, hogy hallgasd végig :D .
@@adamrieger538 Én ezt értem , de sokkal jobb volna ha önként a szabad akaratából döntene úgy hogy neki nem kell feleség és gyerek nem pedig azért mert KELL. Tényleg ennyire kiakasztó , hogy én nem értek egyet a cölibátussal ?
18:57 sajnos nem (tudom helyekről, ahol régóta van). Ezzel pont nem értek egyet az atyával, hiszen ez eredetileg papi feladat, amit nyilván diakónus és akolitus is végezhet. (Ugyanakkor a lányok/nők ministrálásával nincs problémám.)
A bibliaban azt írja hogy minden férfinak legyen tulajdon felesége a paraznasag miatt a nőt pedig mint segitotars a katolikus papoknak sem bűn megnosulni azt mondja az Úr szaporodjatok és sokasodjatok nők nélkül hogy lehet kedves atya nyugodtan nosuly meg csak ajánlat H.Zo
Nagyon jó, hogy végre nyíltan kimondatott: homoszexuálisként csak az lehet katolikus, aki képes a cölibátusra (23:04: „valóban azt kérjük az Egyházunkhoz csatlakozni kívánó … homoszexuális személyektől, hogy … tényleg éljenek kvázi cölibátusban”). Sajnos azt már nem nyíltan mondta ki, hogy az erkölcsi hagyomány szerint a cölibátusra mindenki képes. De amiket mondott, azt összességében nem lehet máshogy érteni:
„tényleg éljenek kvázi cölibátusban … Tudom, hogy ez sokszor nem könnyű, de nem is lehetetlen. Én nem egy és nem kettő olyan homoszexuális személyt ismerek, aki nagyon őszintén törekszik a tisztaságra és a Jóisten szándékai szerint való életre.” (23:15-43)
Mi értelme volna törekedniük rá, ha ártana nekik mert képtelenek rá? Csak akkor van értelme, ha legalább annak a „nem egy és nem kettő” személynek nem árt, sőt sikerül meg is valósítaniuk elfogadható mértékben (jó kérdés hogy az mit jelent). De ha csak nekik lehetséges és a többieknek nem, akkor mi értelme volt megemlíteni őket? Nincs értelme az egésznek másképp, csak azzal a gondolattal, hogy ami egyeseknek megy, az mindenkinek elérhető. Tehát ha egyes homoszexuálisok képesek a cölibátusra, akkor a többiek is. Fizikai síkon lévő akadálya senkinél nincs. Sajnos ezt már nem mondta ki nyíltan, de másképp nincs értelme azoknak amiket kimondott.
Ezt sosem szokták kimondani, ezért nagyon fontos felismernünk: az Egyház jelenlegi/eddigi szexuális álláspontjának csak akkor van értelme, ha mindenki képes a cölibátusra! Ezt a képességet nemcsak a homoszexuálisoktól várják el, hanem az elváltaktól is (igazságtalan módon csak a szentségi házasságból elváltaktól, és csak addig amíg nem tudnak papírt szerezni az előző házasságaik érvénytelenségéről és nem kötnek újabb szentségi házasságot). Sőt házasság előtt is úgy kell ítélni, meg a születésszabályozás terén is, mintha a nemi öröm nélkülözése senkinek sem ártana. Tehát egy kimondatlan közösségi hit az, hogy a cölibátusra való képtelenség nem is létezik (kivéve amikor már van hozzá olyan házastárs is, aki vevő rá a kellő gyakorisággal és kellő terméketlenséggel. Ha túl termékenyek együtt, akkor már fogamzásgátlás/kerülés is kellene, és azt is halálos bűnnek kell tartani: th-cam.com/video/54ajTgdi-jI/w-d-xo.htmlm03s ).
Tévhit.
Szeretném felhívni a figyelmet a Napfivér, Holdnővér c. filmben a Giocondo nevű szereplőre: ő elég közismert, közérthető és szemléletes példája annak, hogy vannak olyan emberek is, akik nem képesek a cölibátusra már házasság előtt sem! Akárhogy kérik is hozzá Isten segítségét, akárhogy böjtölnek/imádkoznak/vezekelnek, akkor sem megy és Isten sem adja meg hogy bírják: mert biológiai oka van. Biológiailag árt nekik a nemi öröm nélkülözése (őrjítő hatással van rájuk). Nem mindenki ilyen, de az, hogy létezhet-e ilyen (akinek biológiailag árt) és az ilyen minden esetben gyógyítható-e vagy sem, azok biológiai kérdések. Fizikai síkon lévő dolgok, egészségügyi/orvostudományi kérdések: nem hit és erkölcs dolgába tartoznak! De a tudomány még ma sem tudja mérni/kimutatni, hogy ki ilyen és ki nem, ki gyógyulhat meg ebből és ki nem (és miért nem). Így aztán lehet belőle hitbeli kérdést csinálni. Mindenből ami tudományosan még nem értett, nem mérhető, nem bizonyítható, lehet szerintem-szerinted kérdést csinálni: az is hogy a Nap kering-e a Föld körül vagy fordítva, csak egy véleménynek számított amíg nem lehetett mérni. Azonban az ilyen, még-nem-mérhető fizikai dolgokról szóló hitnek semmi köze nincs a keresztény hithez! Nem hit és erkölcs dolgában vannak!
Azt a közösségi tévhitet, hogy mindenki képes a cölibátusra, a tudomány már rég meghaladta (mellesleg már Pál apostol is 1Kor7-ben), de sajnos még mindig csak közvetetten és sokaságban bizonyítható (mint pl. az atomi részecskék léte is csak sokaságban bizonyítható, egyesével nem tudjuk megfigyelni őket). Ma már a tudomány nagyon sok mindent felfedett/bebizonyított abból, hogy HOGYAN lehet valódi kényszer a cölibátusra való képtelenség, hogyan lehet önpusztító biológiai folyamat a nemi öröm nélkülözése (ezáltal biológiai szükséglet) és miért tud elháríthatatlan/gyógyíthatatlan lenni az ilyen. De egyéni esetekben még mindig nem tudja mérni/bizonyítani, hogy kinél van ilyen és kinél nincs, ki lehet képes a cölibátusra és ki nem. Ezáltal az Egyház megteheti, hogy még mindig „ugyanott tart”: tévesen általánosít, hogy mindenki képes a cölibátusra - az említett egyetlen kivétellel, amikor már van hozzá megfelelő szexuális érdeklődésű és terméketlenségű házastárs is. Ettől a kivételtől 1Kor7 is értelmezhető úgy, hogy ne lógjon ki a lóláb, valamint eleget tesz annak a megfigyelésnek/bizonyítéknak is, hogy sokaságban, „elvi szinten” el legyen ismerve a cölibátusra való képtelenség. „Csak” az összes többi élethelyzetben tagadja le a hagyomány a cölibátusra való képtelenséget, hogy az kényszeríteni is tud, és emiatt az érintetteknek olyankor csak csupa rossz választásuk van. Így ennek a tagadásnak a tévességét mindaddig nem lehet rábizonyítani az Egyházra, amíg a cölibátusra képtelenek nem mérhetők/bizonyíthatók egyesével is.
Tehát NEM ABBAN téved az Egyház, ami helyesen hit és erkölcs dolgában van, hanem hit és erkölcs dolgába téved olyan eseteket is, amik nem tartoznak oda. Ilyet tett a geocentrikus világképnél is. Ezúttal az erkölcs terén: bűnnek nevez olyat is, ami nem bűn. Szabad választásnak tart kényszerhelyzeteket is, amikben fizikailag nincs is jobb lehetőség, mert letagad olyan fizikai korlátokat, amik még nem mérhetők/bizonyíthatók. Pedig egy gerincbecsípődés is tud kényszeríteni munkaképtelenségre, tehát olyan valami is lehet kényszer, amit se látni se mérni nem lehet. Sajnos az Egyház EZEN A TÉREN nem az általános erkölcsi elvek helyes és következetes alkalmazásával dönti el, hogy mi tartozik az erkölcs területén belülre, hanem az alapján, hogy a hagyomány mit mond bűnnek. Megengedte a hagyományának, hogy eldöntse, hogy mi tartozik az erkölcs területén belülre. Ezzel az Egyház megengedte egy tévedésnek kitett dolognak, hogy az döntse el önmagáról, hogy miben tévedhetetlen. Innentől fogva képtelen belátni a tévedését önként, majd csak kényszer hatására: amikor rábizonyítják a tévedését tagadhatatlanul, úgy hogy kénytelen lesz belátni. A helytelen hagyománytisztelet miatt az Egyház egész addig ragaszkodik a már hagyományossá vált tévedéseihez, amíg nem lehet rábizonyítani őket. Ezért keringett a Nap is a Föld körül egész addig, amíg valaki be nem bizonyította az ellenkezőjét. Még mindig ugyanott tartunk. Azt hogy meddig fogunk még itt tartani, mindenki elolvashatja Iz6,11-ben.
A helyesen értelmezett erkölcsi tanítás szerint amikor valakinek csak csupa rossz választása van, olyankor a legkisebb rossz választása erkölcsileg helyes sőt szükséges. Mert az az elérhető legjobb, és azzal kerülhetők el a nagyobb rosszak. Egy cölibátusra képtelen embertől (aki nem tud képessé válni, Isten segítségét kérve sem) nagyobb szeretet az, ha a szexualitását szeretet-kifejezéssé teheti egy elkötelezett szeretet-kapcsolatban, mint ha magára hagyottan önkielégítget, netán váltogatja a partnereket. Ez igaz a válások után is, meg homoszexuálisan is. Ne nevezzük házasságnak az ilyen elkötelezett szeretet-kapcsolatokat (Mt5,32 Jn4,18), de a számukra akkor is ez az elérhető legnagyobb szeretet ezen a téren. Ezért szabad megáldani őket párként is, a közös életüket is. Nem megkülönböztetés nélkül minden rendetlen helyzetű párt, hanem csak amelyiküknek tényleg nincs jobb lehetőségük (pl. legalább egyikük képtelen a cölibátusra stb.) Erről beszélt volna Ferenc pápa, ha akarják helyesen érteni. A püspöki karunk azonban betiltotta az ilyen értelmezést, mert ellentmond a hagyományoknak. Ezzel az Igazság kimondását és elfogadását tiltották be: nem lehet Isten nevében/világosságával hirdetni a kényszerhelyzetben lévőknek a legkisebb-rossz azaz legjobb megoldásokat. Még megáldani sem lehet azokat, akik maguktól megtalálták. Ezzel a vádlót állítják Isten helyére az érintettek életében, akik így kénytelenek Isten világossága nélkül, a vádló istenképtől/erkölcstől elfordulva, a saját fejük után menve keresni a számukra élhető megoldásokat. Így persze nagyobb rosszak történnek meg. Pl. az az eszmény, amit a számukra hirdetnek a valóságukat tagadva, nekik hasonlóan félrevezető/káros, mint vakoknak a maratonfutás: ha nem adják fel a megvalósításán való erőlködést, akkor csak egyre jobban összetörik magukat benne. (Pl. Bese Gergő, Hodász András stb.) Mindettől csak egyre nagyobb rosszak történnek meg, és ezt az Egyház magának köszönheti.
Sajnos nem a cölibátusra való képtelenség tagadása az egyetlen súlyos tévedése a vallási hagyománynak, az csak a jéghegy csúcsa, amiről a leginkább van közgondolkodás és tapasztalat. Akik kíváncsiak a vallási hagyomány sok más tévedésére is, mert szeretnének okosabban védekezni ellenük, mint az Egyháztól/erkölcstől teljesen elfordulva, azoknak megpróbáltam összefoglalni amiket én már látok: leveleid.hu/O827.pdf
Teljesen igaz, amit (feleslegesen) hosszan fejtegetsz ...
Teljesen igaz az istentelen világban. De a hit az egészen más. Az természetfeletti! Nem annyiból áll, hogy imádkozom valamiért (pl. a szexuális vágyak megszűnéséért), és ha Isten nem adja meg, akkor arra a következtetésre jutok - emberi logikával -, hogy folytathatom úgy, mint az ima előtt (pl. kiélhetem a szexuális vágyaimat). A hit az mély, személyes kapcsolat Istennel. Mindennapos, folyamatos és állandó együttélés Istennel. Sok-sok kettesben csendben töltött idővel, Őt szemlélve és hallgatva, Őt fülelve és csendben maradva (értsd: kérések nélkül és még inkább olyan erőszakos kérések nélkül, amelyik mindenáron a saját akarat megvalósulását várja az imától!). Ennek - ti. a személyes természetfeletti kapcsolatnak - nyomát sem látom a hosszú fejtegetésedben. Szerintem éppen ezért hozod érvként a természettudományos megismerés folyamatát (a Nap kering a Föld körül vagy fordítva), aminek abszolút semmilyen relevanciája nincsen a hit világában. Istennek MINDEN lehetséges! Ő a biológiának éppen úgy ura, mint a fizikának vagy a pszihénknek. Ha kell, elveszi a rendetlen vágyakat. Ha pedig nem veszi el, akkor dolgod van vele, és a javadra fogja fordítani, ha élő személyes kapcsolatod van vele.
Arról nem is beszélve, hogy még az emberi logika szerint sem függhet a jó vagy rossz kérdése attól, hogy sok-sok ima után mi történik velem. Az hogy a meleg párkapcsolat jó-e vagy sem az Isten szemében, semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy megszűnik-e a szexuális vágy vagy sem az ima hatására, hogy valaki "beteg" (?) lesz-e vagy sem attól, ha nem éli ki a vágyait.
Különben is ... Mit számít, hogy valaki beteg lesz? Ha ez kell ahhoz, hogy üdvözüljön vagy hogy közelebb kerüljön az Istenhez már itt a földi létben, akkor jobb neki, hogy beteg lesz.
A női áldoztatók története Magyarországon régebbre nyúlik vissza! Magam 1989-ben a pécsi taizéi találkozón láttam először szerzetesnőt aki áldoztatott. Később a Kánon jogban utánnanézve kiderült, annak, hogy nök áldoztassanak nincs akadálya.
Szerintem meg az ószövetségig
Nincs ilyen fogalom a Szentirásban, hogy áldoztatás.
Az igazi áldozat már megtörtént, amikor Jézus Urunk önmagàt áldozta fel a kereszten, a bűntelen a bűnösökért.
Erről emlékezünk meg, ahogy Jézus tanított, egy falat kenyérrel, ami a Ő megtört testét szimbolizálja, egy korty borral, ami a búntörlő vérre emlékeztet, és hálát adunk. Máté ev. 26: 26-27.
/Károli forditás/
Nőket az úrvacsora osztásba nem vont be az Úr.
Lehet ezt úgy is gyakorolni, hogy kiteszik ezeket egy asztalra, és elvehet belőle az, aki alázattal, bűnbánó szívvel emlékezik meg Jézus értünk hozott áldozatáról.
Szerintem maradjon a papoknál. Szükség esetén diakónus vagy akolitus áldoztasson.
@@feherhermelin a kenyérszaporításnál van egy fontos mondat: "Ti adjatok nekik enni!"
A ll. világháború után, amikor a román állam arra kényszerítette a görög katolikus papokat, hogy térjenek át az ortodox hitre, egyetlen cölebsz pap sem engedelmeskedet a nyomásnak, ellenben a görög katolikus nős papok mind áttértek az ortodox egyházba, a cölebsz papok pedig vállalták a börtönt, de nem lettek hitehagyottak.
Nem Isten rendelése, hogy a papok cölebátusban éljenek, ez a katolikus egyház találmánya, amivel sok bűnt követ el, mert szembe megy a Teremtő akaratàval.
Lásd a mai állapotokat, de visszamenőleg
is. A szekxualitást Isten teremtette, hogy szaporodjanak az emberek, legyen benne örömük, de keretet szabott hozzá, ez pedig a házasság.
@@feherhermelin
Ha a pap igy se-úgy se hàzasodna, akkor a szexualitàs kizàrva. Értelmetlen lenne eltörölni a cölibátust.
@@Shaara1 Sajnos a gyakorlatban egyáltalán nem zárja ki a szexualitást az, hogy ha valaki nem házasodik.
A cölibátus igazi értelmének csak a nagyon kis hányadát látjuk addig, amíg nem látjuk a cölibátusra való képtelenséget és hogy az miért rossz. Szerintem a cölibátus legfontosabb értelme és értéke az, hogy értékként felmutassa, hogy létezhet a cölibátusra való képesség és miért/mennyire jó, Isten akarata szerinti képesség az emberek számára. Így aki még nem veszítette el ezt a képességét, az tartsa nagy becsben, vigyázzon rá és erősítse.
Mindezt teljesen tönkre lehet tenni azzal, hogy nem tesznek különbséget a cölibátusra való (fizikai) képesség és képtelenség között. Mert onnantól fogva nem is lehet gondolkodni erről a különbségről. A fizikai képtelenség letagadásával pedig hosszú távon sokkal többet ártanak, mint a cölibátus képességének értékként való felmutatásával. Ettől van az, hogy ma már csak keresgéljük, hogy mi értelme is van valójában a cölibátusnak, van-e értelme, nem kéne-e eltörölni stb.
Hát ezt a videót fólöslegesen néztem meg.
Bíztam benne, hogy kapok valami plusszt, a katolikus egyházról.
De csak még rosszabb véleményem lett.
Mondhatnám azt is, hogy fél órán keresztül fűrészelték a vizet, és semmi értelme nem volt, semmit nem mondtak.
Sajnálom, hogy még mindig itt tart a katolikus egyház!
Mit jelent az hogy "itt" tart?
Hogy még mindíg Jezus tanításánál tart? Hogy mèg mindìg őrzi azt amièrt megalakult?
Van tucatnyi keresztény gyülekezet, amelyek már jócskàn átìrtàk a keresztènysèget a haladás nevében. Neked az a tereped. Amìg azokra vàgysz, addig a katolikus vallàs sosem lesz neked elfogadható. Mièrt is erőltetnéd?
Ès főleg mièrt akarnád megváltoztatni az egyetlen igaz vallast is, ledegradàlni a többihez nekünk, katolikusoknak, akik pont a krisztusi mivolta miatt tartoznak bele? Nem elèg neked az összes többi gagyi vallàs?
Kinek kell engedelmeskedni, Istennek, vagy embernek? Mi üdvözit, az Úr Jézus bűntörlő vére, vagy egy halandó egyházfő rendeletei?
" Atyátoknak sem hivjatok senkit, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van" - ezt mondja ma is Jézus Urunk. - Máté ev. 23: 9. / Károli forditás/
Az első kérdésre nem tetszett válaszolni, oka van annak amiért a pápaság bevezette a cölebátust.
Az egyházat anyagi érdekek vezérelték már Krisztus után a 3. századtól, amikor a világi hatalommal összefonódott. Ha nősültek volna a papok, a családok elvitték volna a pénzt a kasszájukból, igy Róma Isten törvénye helyett a saját elképzelését erőltette, aminek rengeteg bűn lett a következménye, a középkor irgalmatlanságán át, a mai napig láthatjuk.
Nem ismerik Isten szavát a Bibliát, és így tévelyegnek, ami nem visz be az Isten országába.
Nagyon veszélyes dolog ez, mert az Isten nem tréfál, minden szava megáll, el lehet veszíteni az örök életet. Még nagyobb a felelőssége annak, aki nem az Isten igéjét hirdeti. Máté ev. 7:21.
Miért van az, hogy minden egyes troll ugyanazt a baromságot mondja? Kérdezem: az egyházi szabályzatok miben ellentétesek Jézus tanításával?
Aki 30 éves kora után nem él társas kapcsolatban az pathológiás... orvosi tény... függetlenül, hogy kinek mit fogadott meg...
Az Istenért vállalt szűzesség más téma,nem érted,de hidd el,hogy így van!
én társas kapcsolatban élek,de inkább egyedül élnék. Nagy hiba volt a társas kapcsolat. Pedig nem bántjuk egymást. Nem gondolom magam patológiás esetnek. Sokan vagyunk és az igazság sokarcú.
Az orvostudomány, amennyire én ismerem, nem szokott tévedhetetlen kijelentéseket tenni. Valószínűségekről beszél statisztikai adatok alapján. A valószínűségekbe beleférnek kivételek is. Pont a COVID taníthatott meg bennünket arra, hogy az emberek 1%-a is milyen sok (százezer ember egy ekkora országban is). Ezrek és ezrek lehetnek akkor is, ha csak egy ezrelékről van is szó. A téves általánosítások, sztereotípiák pont a kivételekről feledkeznek meg, és ezért nagyon ártalmasak. Elérik azt, hogy az emberek hiányos információk alapján is azt gondolják, eleget tudnak és nem is kell megtudniuk többet. Sajnos az erre való nevelésben élen jár az Egyház.
Ez az ember szembe megy a katolikus tanítással. Egy pap által adott áldás mindig liturgikus cselekmény. A II. Vat.Zsinat kimosta az agyakat!
Miért?