Egyszerűen felüdülés ennyire igényes, jól összerakott beszélgetést hallgatni magyar politikussal. Marci remekül terelte végig a beszélgetést, Vona Gábor pedig bemutatta, hogy nem lehet őt sarokba szorítani, végig intelligensen, remekül érvelve válaszolt. Tudom utópia, de a közszolgálati csatornáknak pont egy hasonló műsor lenne a feladata.
@@heyimrobee Csak hogy kontextusba tegyuk itt arrol volt szo, hogy a fidesz milyen inditattasbol csinalta a gyuloletkampanyt. Tavol alljon tolem, hogy vedjem Vonat, de itt az en ertelmezesem szerint csak azt akarta mondani, hogy alapveto ertekekben es elvben a fidesz nem rasszista, egyszeruen csak a hatalomszerzes erdekeben az oszd meg es uralkodj elvet kovetve hasznaltak fel az epp szamukra leghatekonyabb eszkozt. A bevandorlas egy olyan tema volt amit epp meg tudtak lovagolni. Ha mas eszkozokkel erhettek volna el hatekonyan az emberek megosztasat akkor mast hasznaltak volna. Ezzel szemben a masodik VH-ban Hitler elvei rasszista, antiszemita (hosszu meg a lista) celokat kergettek. Az o eseteben nem szamitott, hogy ez hatekony-e, mindenkepp ebbe az iranyba ment. Egy jelenlegi magyar peldat hozva megnezheted Tyirityant is. O szelsojobbos, nem szamit szamara, hogy ezzel mennyire tud popularis lenni es nagy tomegeket elerni, az elveit es celjait koveti mindentol fuggetlenul.
@@jgege A fidesz a gyűlöletkampányt pont olyan indíttatásból csinálta, amiért Vona is a Jobbikét. Semmiben nem különbözik a két párt (és vezetői) ebből a szempontból. A fidesz is volt már KISZ-es komcsi ifjaktól kezdve, liberális, majd polgári mérsékelt, majd klerikális, majd szélsőjobbos stb... A jobbik is ugyanezt a kaméleon politikát folytatja, de nem meggyőződésből, hanem azért, mert a populista témákat keresik és szolgálják ki (érdem nélkül, csak szavakkal).
@@heyimrobee Hm szerintem azért a két párt indíttatási között van különbség. Orbánékban tényleg csak egy rendkívül korrupt, minél nagyobb hatalomra törő emberek gyülekezetét látom. Nem érzem, hogy ott bármilyen elvek vagy meggyőződés lenne, ahogy írtad is, ők már voltak minden :D Vonánál inkább elvi elközelezettséget látok, de nyilván ott van populizmus is, bár szerintem ez szerintem egy felvállalt dolog a részükről. Ezt jelenti a néppártosodás :) Ha szembehelyezed egy Erő és elszántság "mozgalommal" (és akkor idevehetjük a MIÉP-et is) ami valóban a szélsőjobb (lásd karlengetések, népcsoportok kiírtására való buzdítás) azt amit Vona képvisel akkor valószínűsíthető, hogy melyik tud nagyobb támogatói bázist szerezni. Ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy a Jobbik ugyanezt csinálja szerintem kell még nekik egy pár év, eddig nem volt idejük akkora változásokra :D Ettől függetlenül a Jobbikban sokféle ember van, nem hiszem, hogy sokukkal sok mindenben egyet tudnék érteni. Nem követem egyik párt munkásságát sem igazán (kivéve a fideszét, de azt meg ki nem? :D :D :D), úgyhogy abban nem foglalnék állást, hogy mi az amit tettek és mi az amit nem, de jobbosoktól eddig inkább csak populista akciókat láttam. Ez szerintem benne van magában a jobboldal szellemiségében is (adott nemzet közép- és felsőosztályának erősítése), ezért ebben semmi meglepő nincs :)
@@jgege " jobbosoktól eddig inkább csak populista akciókat láttam." Szerintem ez nem jobbos sajátosság. Főként, hogy sem a Jobbik, sem a Fidesz nem kifejezetten jobboldali párt a klasszikus értelemben, ahogy a "baloldali" pártjaink sem kifejezetten baloldaliak. A populizmust én szinte minden pártban különböző mértékben, de látom megjelenni. A fidesz hatalmi politikáját nézve már populizmusra van "kényszerítve" mert túltolta a biciklit, ezt már csak egyre durvább /hülyébb eszközökkel lehet ideiglenesen fenntartani. A jobbik úgy jött a felszínre, hogy a legszélsőségesebb témákat a legprimitívebb módon harsogta, így felkeltette az érdeklődését sok embernek és egyfajta "megváltó erőt" képzeltek a formabontó megjelenés mögé (ami persze csak színtiszta tartalom nélküli populizmus volt, sosem volt alkalmas a Jobbik kormányzásra, főleg azokkal a mesebeli ötletekkel, amikkel ismertté vált) A szocik 10 évvel ezelőtt szintén fullba nyomták már a populizmust (az orbáni szintet azért nem érték el szarkavarásban) mivel más eszközük /ötletük és megoldásuk nem volt már. Érdekes módon, a szociknál látok egy nagyon kicsi elkötelezettséget némi szociáldemokrácia iránt, (annak ellenére mondom ezt, hogy nem csípem az MSZP-t) de ők sem igazán a baloldali értékekkel voltak elfoglalva (szegénység felszámolása, esélyegyenlőség, munkásjogok stb... )
Kicsit túlzásnak érzem a számonkérő stílust Vonával szemben. Az egyetlen vállalható stratégiát követte, megpróbált egy alternatívát nyújtani az embereknek, erre sokan igent mondtak de nyert a Fidesz. A legkisebb felelőssége ebben Vonának van. A DK és MSZP sorai felé sokkal inkább megállna egy ilyenfajta számonkérő interjú.
Csak azt nem értem, honnan és miért jött Vonának, - Vonamednek az iszlámfóbiája a kampány során a magyar keresztény államban? Az iszlám barátsága tönkretett mindent! Szerintem az szándékos volt, még a többi jobbikos is hirdette, hogy káoszt hozzanak létre.
@@Veronika-ro1bx Te tisztában vagy a fóbia szó jelentésével? Amit írtál teljes mértékben értelmezhetetlen. És mi az a Vonamed??? Milyen káosz? Milyen iszlám barátság?
Tökre vártam már ezt a beszélgetést!:) Mindig sokkal érdekesebb az olyan vita, ahol nézeteiket tekintve a szereplők egymástól messzebb vannak. És sokkal előre mutatóbb is! Még sok ilyet!!!!:)
Vonát sokszor a rasszizmus vádjába akarták itt tolni, de némi ködösítés után jó, és őszinte válaszokat adott. Egyébiránt rendkívül üdítő egy ilyen értelmes beszélgetést meghallgatni.
Érdekes, hogy ugyanez jött le nekem is. Marci egy kicsit izzadságszagú lett a végén. Persze ettől még nagyon jó volt ez a beszélgetés. Mondjuk én elfogult vagyok a Vona Gáborral kapcsolatban. Végtelenül tisztelem mint embert és mint politikust. Remélem egyszer viszont láthatjuk a politika színpadán.
Ritkán látni ennyire jól felkészült, összeszedett, progresszív, inspiratív és tényfeltáróan magas szintű elmélkedő és kinyilatkozó gondolatok ütkötetését! Hatalmas köszönet és tisztelet mindekettőjüknek ennek létrejöttéért! Ez történik, ha két ilyen megfelelően hozzáértő szakértő értelmiségi találkozik egymással.. ^^ Bárcsak több ilyenre kerülne sor, s juthatna el minél több emberhez..akár itt az online platformokon, vagy a más médiában, pl.: közmédiában is akár heti, havi rendszerességgel..
Ha Gulyás M. annyit mondott volna, h "Vona szerintem egy náci, mondjon is bármit" akkor meg lett volna a videó 5 másodperc alatt. Egy riporternek az IS a feladata, h számon kérje az interjúztatott felet, de nem csak ez, hanem az IS, hogy képes legyen reflektálni az elhangzottakra és az alapján folytatni a beszélgetést. Itt Gulyás M. feldobott egy témát, hogy "Azért vagy náci, mert..." amikor erre Vona érdemben reagált, akkor jött a másik téma, hogy "Na jó, de akkor azért vagy náci, mert....". Alapvetően nem volt rossz beszélgetés, de egy riporternek nem az a feladata, h ítéletet mondjon (vagy sugallja azt...), hanem, hogy új aspektusokat vessen fel és kibontson egy témát, hogy a NÉZŐ hozhasson véleményt a végén.
kibontotta, hogy a cuki vona nagyjából ugyanaz, mint a korábbi vona. ezt jó tudni. én ezért néztem végig, változott-e valójában vagy sem. nem lényegi a változása. az is lejött, hogy kevésbé szinvonalas, mint egy politikustól várnám. kellene elmélyülni, olvasni abban a témában, amit képvisel.
@@Judga54 Ez is egy álláspont, és biztosan igaz is lehet egy bizonyos szemszögből. Szerintem a lényeg nem ez, hanem a polarizált közéleti vélemények közelítése egymáshoz. Alapvetően a párbeszéd maga, ami ma nincs, és igény se nagyon van rá, mert statáriális megoldásokhoz szoktunk /szoktattak minket /hagytuk, hogy szoktassanak minket. Ez az interjú és a hasonló beszélgetések mérföldkőnek számítanak szerintem egy olyan országban, ahol tavaly a választások előtt az ellenzék még azon is összeveszett, hogy ki kivel hajlandó egyáltalán szóba állni és ki kivel nem. Egy kommunikációra képtelen nemzetben a problémáknak nem hogy a megoldása de még a felvetése is képtelenség.
Szerintem ez azért megtörtént valamilyen szinten, még akkor is, ha provokatívak voltak a kérdések. Hiszen a riporter a közvéleményben lappangó gondolatokat kell megfogalmazza és ahol feszültség van, azt fel kell tárja. :) Az lett volna a baj, ha lemegy bulvár-szintre és azzal foglalkozik, amivel Vonát hírbe hozták, ahelyett, hogy a lényegre kérdez, mégpedig egyenesen.
@@Judga54 Tökéletesen egyetértek. De meg kell érteni a rossz válaszok, rossz megközelítések alapját, okait is és magasabb szintre kell tudni emelni a rossz választ adókat valahogy. Ennek egyetlen módja a párbeszéd.
@@retrogeciw De pontosan tudja, mit jelent a rasszizmus. Nagyon szeretem a Partizán videókat, de Marci erőlködése itt nem állja meg a helyét. Ha valaki az életet/családját/megélhetését félti egy fenyegető veszélytől, az nem rasszizmus. Ebben az esetben a kormánytól politikai húzás a migránsozás, az átlagembertől meg tájékozatlanságból adódó félelem. Nem magát a rasszt gyűlölik, hanem az életüket felforgató következményeket, és ennek egyértelműen a kormány politikája az oka. Ezt nem szabad összetéveszteni például a neonáci mozgalmakkal. Persze veszélyes dolog ez, mert ebből következően minden kirekesztő ideológia megmagyarázható...
Tetszik, hogy mind a két szereplő láthatóan nagyon felkészült erre a beszélgetésre! Annyira szomorú, hogy ilyen ritkaság lett az értelmes, érveket felsorakoztató vita!!! Pedig mennyire sokkal jobb, ha nem nézik hülyének az embert, akinek elég ha annyit mondanak soros vagy boldog karácsonyt! Nekem úgy tűnik, hogy ott a helyszínen is egyre több érdeklődő néző van!:))
@@urhalyosspista5665 Márton a riporter volt ebben a beszélgetésben. Nem az volt a feladata, hogy egy bizonyos álláspont mellett érveljen, hanem hogy érvekkel megtámogatott válaszokat kérjen minden olyan kérdésre, ami az emberekben Vona Gábor tevékenysége kapcsán felmerülhet. Ezt a feladatot pedig eléggé jól végezte.
Érdekes interjú volt. Számomra leginkább az volt a megdöbbentő, hogy az a Gulyás Márton tanúsított láthatóan erkölcsi és morális fölényt, aki pár hónappal ezelőtt még festékes lufival dobált egy középületet...Személy szerint nekem azzal sincs gondom, fejezze ki a véleményét így, csak utána elég érdekes olyan mondatokat hallani a szájából, hogy "politika tudomány alapvetés". Valahogy nem fér össze nekem a politika tudomány alapvetéseiről feltartott kisujjal értékező önmagát értelmiséginek valló, majd festékkel töltött lufikkal dobáló fiatalember képe ugyan azon személyben. De lépjünk ezen túl, Vona is változott, mondjuk Ő évek alatt, meg egyébként sem kell egyet értenem mindenkivel mindenben. Azon viszont nehezen lépek túl, és ez nem csak Gulyás Márton sajátja, hanem számos tanult, értelmiségi, polgári háttérrel rendelkező, főként baloldali beállítottságú, jellemzően liberális gondolkodású (ami egyébként pozitiv jelentéssel bír, annak ellenére, hogy a lakájmédia és propaganda ebből szitok szót próbál csinálni) újságíró, politikus, bölcsész stb. minden szituációba, minden politikai cselekménybe, véleménybe, megszólalásba rasszizmust, megkülönböztető kirekesztést lát, amiben nem fehér, heterósexuális, keresztény magyar férfiak és nők a szereplők. Egyet kell értsek Vonával. A Soros kampány sem raaszista, mert nem azért lett Soros a mumus, mert zsidó származású és a migráns kampány sem azért lett előrángatva, mert arab / iszlám menekültekről van szó. A kulcs abban van, amit Vona is mondott, hogy eltérő, más kúltúrájú, eltérő vallású, etnikai hovatartozású tömegekről, csoportról van szó. A más pedig rossz. Zsigerből elutasítjuk. A bőr szín csak ajándék ebben a propagandában, de nem erre hegyeződött ki. Nyílván van olyan réteg, aki erre IS reagál, de a nagy tömeg lett ebben a propagandában tudatosan megcélozva. Főként az a tömeg, akik egyébként eddig nem lettek megszólítva egyetlen politikai kampányban sem. Végezetül, cigánybűnözést letagadni, vagy azokat számonkérni, akik nevén nevezik nem emel senkit erkölcsi piedesztára, de a helyzeten sem javít, sőt. El kéne mennie ezeknek az uraknak a keleti régióba, bemenni egy iskolába, ahol a diákok fele (vagy több) roma és beszélni kell a tanítóval, milyen nehézséget okoz ez a csoport oktatatásában, nevelésében, be kell menni egy polgármester hivatalba és beszélgetni az ottani viszonyokról (helyi munkanélküliségi problémákról, bűnözésről, lakosok közötti viszályokról), el kell látogatni egy hazai börtönbe és látni bentlakók összetételét. Hasonló kilátástalan körülmények között élő, azonos társadalmi rétegen belül sajnos a roma emberek körében nagyobb a hajlandóság a bűnözésre. Ha ezt én mondom rasszista vagyok, ha ezt egy környezetéből kitört, tanult cigány, akkor egyrészt az nem hír, másfelöl kutyát nem érdekli, mert így mit húzzanak rá? De hívhatjuk roma rosszalkodásnak is, változtat bármin is? A valódi liberális eszmék nem arról szólnak, hogy valós társadalmi, vagy etnikai (értsd: bizonyos etnikumhoz és szociális helyzetben lévő réteghez jellemzően köthető) problémákat nem merjük nevén nevezni és kezelni, mert azzal nem különböztetünk meg senkit semmitől, nem hozunk hátrányos helyzetbe, nem ítélünk el/meg senkit hátrányosan. Ennek a túltolt korrektségnek az eredménye (részben) a rendszerváltás óta látható, tapasztalható. Ahhoz, hogy tudjunk kezelni egy problémát, fel kell ismernünk azt, deklaráni kell és utána lehet a megoldásról beszélni. Mi még ott tartunk, hogy ki se merjük mondani a problémát, sőt aki megpróbálja, azt rögtön megtámadjuk, hogy csend legyen, nicns itt semmi gond. Hozzáteszem, ma idehaza nem ez e legnagyobb gond sem társadalmilag, sem szociálisan, sem morálisan sem semmilyen viszonylatban, szinten.
"A kulcs abban van, amit Vona is mondott, hogy eltérő, más kúltúrájú, eltérő vallású, etnikai hovatartozású tömegekről, csoportról van szó. A más pedig rossz. Zsigerből elutasítjuk" Leirtad a rasszizmust, grat
Cigány ként nézem ezt a videót! 20 éves Budapest lakos vagyok. Sajnos tapasztalatom szerint egy ember értékrendje, világ és politikai nézete nem tud 180 fokot változni. Ahogy ebben a videóban hallgatom Vona Gábort nekem cigány ként is szimpatikus DE sajnos a múltja beárnyékolja a szép szavait! Szerintem sem Vona Gábort de Toroczkai Lászlót sem állítottak már meg a Disco ajtajában face kontrollra hivatkozva belépés megtagadás céljából. Vagy nem hiszem hogy úgy kell minden új emberrel való ismerkedését kezdenie hogy én nem olyan vagyok ám... Beszélnek arról hogy cigánybűnözés de akkor beszéljük a NER bűnözésről is találjunk ki arra is valami jól hangzó kifejezést nevezzük mondjuk Mészáros bűnözésnek... -Előre lezsírozott állami beruházások, közbeszerzések. -Közpénzen vett médiák.(Tv,újság,napilap,bulvár stb..) -Adó,csalás,sikkasztás. De nem baj mert Mészáros jobban teljesít😉
Egyébként amiről ő beszél az nem 180° Hanem 90° Azaz szélsőjobbtól néppártosodás felé karakter fejlődött, azaz centrum, ami a konzervatív értékek miatt jobbra hajlik. Ajánlom figyelmedbe a mostani Vona Gábor Laikus műsorban való interjúját.
nekem cigányok verték ki a fogamat, mert unatkoztak suliban. Mégsem lettem rasszista. De egy klubban sajnos 10/8x sajnos nem sajnos roma brigád csinálja a balhét.
Kívánom, hogy Vona Gábor soha ne higyje el, hogy ő náci. Ő egy ember, és tetszett, ahogy a változásról beszélt. Na ná, hogy lehet változni, változtatni.
Janos Csemiczky: lattam Vona Gaborral es a tavaly elhunyt Bogdan Laszloval [termeszetesen joval Bogdan halala elotti] beszelgetest; ha jol emlekszem a musor cime valami ilyesmi volt: `Havas a hazban`................. Mar csak a virus-helyzet miatt is meterekre ultek egymastol, de alapjaban veve a beszelgetes soran [nekem legalabbis] az volt az erdekes, hogy bukkantam `kozos pontokra is` kozottuk. Most elsosorban Vona megvaltozott hozza-allasara uatalok, oszintennek tunt gondolatmenetere. Bogdan gyanakvo es sertett volt egy ideig, ami szinten megmagyarazhato/ertheto volt. Nem azt mondom, hogy mint ket `elv-tars` bucsuztak el egymasrol, de komoly lepesekre kerult sor. A musor egy dialogus volt, ebben Havas H. is szerepet jatszott, habitusatol [izgaga] alaposan eltero es ertelmes modon. Visszaterve megjegyzesedre: igen, lehet valtozni nagyobb [globalis] vilagnezetben, de kicsiben is. Egy kozhellyel elve: minden 100 kilometes tura az elso lepessel kezdodik.................. Masik kozhely: jobb ragaszkodni ahhoz, ami van, mert azt legalabb ismerjuk.............. Talan szinte minden kozhelyre vonatkozik: egy szikra valosag mindegyikben ott van. Ezt elismerni/belatni es adott esetben ezen `akarni tullepni` vinne minket elobbre. Szerintem. Csak most lattam/hallottam ezt a beszelgetest, ezert is irok ilyen soka.
Színvonalas interview volt: Vona a kérdésekre válaszolt (ritkán lát ez ember ilyet manapság), a kérdező meg nem alákérdezett, hanem keményen szembe (egy újságírónak ilyennek kéne lennie ). De Gulyás még mindig nincs képben a valósággal (a videóból úgy látszik, hogy nem hazudik , ő tényleg elhiszi, amit mond).
Vona Gáborhoz hasonló (már) higgadt, tenni akaró több száz ember kellene az ország politikai- és közéletébe! A múltjával való szembesítést is kiállta, sőt amivel annak idején próbálkozott, az egy lehetséges, de valóban szélsőséges válasz volt. Kár volt ilyen sokszor vissza-vissza térni, visszakényszeríteni rá az interjú során.
igen sajnos az látszott hogy a marci mindenért őt akarta felelőssé tenni, ami hááát eléggé visszatetsző volt. Azóta talán kicsit finomodott a módszere, de itt még láthatóan boszorkányüldözni akart...
Jó videó, bár reméltem hogy Marci a végén kicsit "felenged". Addigra már nagyon izzadtságszagú volt ahogy tolta bele Vonát a rasszizmus vádjába. Meggyőződésem szerint ezzel a Vonával, illetve azokkal a gondolatokkal amiket most is képviselt csak nyerne a társadalom ha bármilyen szerepet vállalna.
Ezt én is így látom, csak a sorrend volt a rossz. Ennek a mostani Vonának kellett volna kezdeni, aztán politikussá válni. A gárda dolgot kihagyni. Bár most néha úgy érzem, már Gábor is bánja, mit a kutya, amelyik kilencet kölykezett, hogy anno részese volt a gárdának. Kár volt erre választásra mindent feltenni! Eddig legalább volt aki ráolvassa a jelenleg regnáló párt fejére a visszásságait. Remélem fogunk még a nevével szavazólapon találkozni!
@@Kona0002 Nem gondolom, hogy köpönyegforgatás lenne vállalni azt, hogy kudarcot vallott és ezzel együtt is vállalni a változást. Szerintem ez inkább az emberi kvalitás mércéje. Van például Orbán, aki megtagadja korábbi önmagát és ehhez képest Vona azt mondja, hogy tévedett, változott. Szerintem ez egy egészen más szint. Sosem voltam Vona- vagy Jobbik-szimpatizáns, de ez a karakterfejlődés nekem határozottan tetszik. több ilyet látnék a magyar politika közelében. Marci provokatív stílusú kérdéseiről pedig azt gondolom, hogy ezt a verbális csatát igenis meg kellett vívni. Ideje volt. Ezeket a kérdéseket fel kellett tenni és ezekre meg kellett tudni válaszolni. Az ellenzék köreiben vannak nagyon lehangoló jelenségek és vannak olyan finom mozgások, ami komoly reményekre adhat okot a közélet minőségének jövőbeli alakulása kapcsán. És ez már nem politika, hanem a társadalomtudomány és szociológia körébe tartozó jelenség - szerencsére.
Nem köpönyegforgatás volt hanem változás és felismerések sorozata...persze sokan csak csőlátás aztán bele a falba...de addig is lobog a zászló...Szomorú hogy ebben az országba ezt nem ismerik fel!
@@attilaszekeres8701 Ugyanezt éreztem a gárda felhozásával kapcsolatban, hogy ezt már a Vona Gábor is megbánta. Nagyon sajnálom hogy kiszált a ringből, de akkor ott abban a helyzetben ez egy baromi korrekt dolog volt. Egyetértek veled abban, hogy jó lenne ha visszatérne a színpadra mert szerintem egy nagy formátumu politikus és az én szememben egy tisztességes, becsületes, nyilt és öszinte ember, aki felválalja a tabu témákat is.
Kövezzenek meg de nekem a műsorvezető : felkészültsége , politikai vénája , intelligenciája , mi , a Nép tiszteletére és védelmére munkája is nagyon tetszett ! Vona Gábor pedig aranyos volt amikor azt mondta : " .. csak nem szeretném , ha ezt akarná mondani ! " több mindent , úgy és azt tett a miniszterelnök a munkatársaival amit Gáborék akartak ! Igaz és valós , igen hasznos volt a műsorvezetőnek megjegyeznie és mindent megmutatva elgondolkozva KIMONDANIA ha Gábor munkatársai tárcákat kaptak volna... Brrr !!! Ma bármennyire szimpatikussá lett Gábor de azon a fejlettségén , ugyan úgy , jajj lett volna az országunknak , s lehet , hogy még jajjjaabbb is !!!!!!
Gulyás úr szerint mi a helyes eljárás akkor, amikor az állami rendfenntartó-szervek évekig nem végzik rendesen a munkájukat, nem mennek ki segélyhívásra vidéken, falukban (ahogy az MTVA-épületénél is láthattunk ilyet)? Lehet azt mondani, hogy akkor a polgár szavazzon másra 4 év múlva, de addig négy évig élhet rettegésben, kiszolgáltatottságban, havonta lopnak el ezt-azt a kertjéből és a garázsából (és akkor ez még a "szerencsésebb" eset, ha az életére nem törnek). Köteles lenne az adófizető állampolgár ezt évekig szótlanul tűrni?
06:40 ! Ez a rész a mostani [2022-es] választások fényében különösen érdekes. Visszalépni vagy sem? Úgy látom, hogy Vonának lett igaza ebben a kérdésben.
Add a public comment... András Orvos Még nem néztem végig, de érdekes, hogy a Jobbik felhoz egy témát, a Fidesz megcsinálja. Még ebben is tolvajok. :D 2 years ago 49 Tolvajok? Dehogy tolvajok. Partnerek. Ki gyűjtötte a kettős állampolgárságról való szavazáshoz az aláírásokat? Az Astorián található magyarok házából kirajzó jobbikos aktivisták. Ki nyújtotta be a népszavazási kérelmet? FiDEATH . Kik csinálták a balhét fiDEATH megrendelésre 2006 ban? Az akkori jobbikos kopaszok. A legtöbb kopasz segg hülye, hogy felfogja az összefüggéseket. Kik voltak a rendőri intézkedést felülbíráló security ligetvédőkkel szemben? Kubatov nem fiDEATH es (lol) kopaszai. Kik akadályozták nyakót a népszavazási kezdeményezés beadásával? Ugyanazok. Kik bírálták felül a rendőri intézkedést a lendvayban? Ugyanazok. Ma ők a migatyánk nemfideszesei lol
Több tiszteletet adhattál volna Vona Gábornak. Mi ez a számonkérő stílus Marcika? Szerencséd,hogy van annyira inteligens Gábor és nem ugrott be a provokációdnak!
@@Kona0002 Ja, mert Magyarországon a választók nagy része csak egyszer is az utánanézett a gazdasági mutatóinknak élete során... Ne legyél már ilyen naiv! Az a helyzet, hogy pont azért választják sokan a Fideszt, mert a csapból is az ő kampányunk ömlik, és a nép túlnyomó része nem fogalmaz meg saját önálló gondolatot, inkább elolvassa/meghallgatja/megnézni a médiában. Ráadásul a félelemérzetre hatni még csak kisiskolás kommunikáció szintjén sem teljesítmény szerintem.
Nem ertem azokat a szülőket,gyerekeiket akik nem fogjak fel óriási ajándéknak, hogy ingyen tanulhatnak. Aki szegény, nincs más lehetősége a szegénységből való kiemelkedesre mint az elmejenek kiaknázása. Ha valaki képes tanulni, szakmát, bármit elsajátítani, és azt magas szinten művelni, igenis képes magasabb szinten élni, mint a mélyszegénység. Csak akarni kell. Tudom, megcsináltam.
A sikereid közepette nem árt észben tartani: az, hogy sikerült felépítened az egzisztenciád, nem jelenti azt, hogy általános recepttel rendelkezel. Vannak az embereknek szellemi korlátai is, méghozzá mindenkinek más. Amit te meg tudsz tanulni, azt más nem feltétlenül (még ha sokkal jobban akarja se), vagy csak sokkal nehezebben (és fordítva). Az, hogy valamilyen szakmát magas szinten megtanulsz, nem garancia a sikerre, el is kell tudnod adni magad. Ha az nem megy, minden hiába. Gyakran kiválasztáskor meg se nagyon nézik, mire vagy képes, akkor hiába vagy jó a szakmádban. Több olyan emberről tudok, akik sikeres, jó szakemberként indultak, majd egészségügyi, vagy egyéb váratlan problémák olyan kényszerhelyzetbe hozták, hogy pár évig nem tudtak a szakmájukban dolgozni, onnantól pedig egész életüket segélyeken és/vagy közmunkásként élték le, mert a kutyának se kellettek. Senki nem nézte, hogy korábban mit tettek le az asztalra, mindenki csak annyit látott belőlük, hogy évek óta nem dolgoztak a szakmában, emiatt senki nem vette fel őket munkavállalóként és senki nem adott nekik megbízást, ha vállalkozóként próbálkoztak. Esetleg betanított munkásként próbálkozhattak, ha eltitkolták diplomáikat, de olyan munkahelyeken se tudtak sokáig megmaradni (önhibájukon kívül). Ez a téma egy TH-cam kommentnél sokkal összetettem, hát még egy motivációs tréner féle „csak akarni kell” sületlenségnél. Megérne egy olyan hosszú műsort, mint ez a videó (vagy többet).
Örülök, hogy szemtanúja lehetek annak, hogy két ember aki más politikai elvet vall, nem üldözi ki egymást az univerzemból, és leül vitatkozni/beszélgetni egymással.
Régen voltak KISEGÍTŐ osztályok. Voltak gyerekek, akiknek segített a felzárkózásban. Nem egyenlő színten érkeznek az iskolába a gyerekek. Ezeket az alapok nélkül évről évre továbbcipelni nem célravezető. Az osztályismétlés sem megoldás, mert ami nem volt célravezető első esetben, az a másodikban sem lesz az. Ezeknek a gyerekeknek kis osztályra és specialisan képzett pedagógusra van szüksége a felzárkózáshoz. Később csatlakoztak a kortársaikhoz. Ez a specialis segítség minél korábban történik meg, annál hatásosabb. Hogy ezt pedagógushiányban, pénzhiányban és rossz hozzáállással hogy lehet megoldani? Sehogy. Szinte lehetetlen. Könnyebb egy ideológiára hivatkozva elvetni egy jól működő megoldást, mint megteremteni a szükséges feltételeket. A cél az kellene legyen, hogy pl. 10 éves korra teljesen felzárkózzanak ezek a hátrányos helyzetű gyerekek. (Nem csak romák.)
Kedves Marci, Alapjaban nem követem a csatornad sőt sokszor nagyon szajbaragos a tartalom amit gyártasz. Lehet nekem mert politikailag igyekszem felkészült maradni. Viszont ez a videó és interjú is fantasztikus lett. Tetszik a kölcsönös tisztelet amelyet mindkét fel a másik számára biztosít , a folyamatos feszültség, az hogy nem a sablonos kérdések hanem annál sokkal mélyebb aspektusaiban vizsgaljatok a történteket. Nagyon halas vagyok ezért a videoert mert az én liberális gondolkodasmodonba is sok kérdést vetett fel. Gratulálok a videóhoz, ritkán látni érdekes, szórakoztató és nem a politikát mint szakmát vagy csak közéleti tevékenységet meggyalázó tartalmat látni. Koszonom
ez egy zseniális vita volt... és imádtam Vona csimpánz háborús levezetését, hogy mire épül a fidesz marketing.... és Marci nagyon próbálta kihozni, hogy ez rasszista dolog... és bárhogy is nézzük, sajna Vonának volt igaza.... mert már ott tartunk, hogy a "liberális", a "baloldali", a "civil" az aki átmászik a kerítésen és elpusztítja a keresztény európát...
Sokat kell tapasztalnia még. De a kormányfői tisztségtől örökre messze van. Nem vagyok olyan okos ember, de ha ebből az interjúból indulhatnék ki, akkor simán ellenfele lehetnék. Ezért méltatlannak találom szereplését a továbbiakban, nem dolgoztatja meg az agyamat eléggé. Sokszor nem mond butaságot, de ez kevés. Nem tetszik benne nekem az, hogy "képzeleg". Így meg úgy el tudja képzelni, de aztán egy másik tényező miatt párpercel később már máshogy tudja elképzelni és így tovább és ezt a hajlékonyság szerepének tulajdonítja meg hangsúlyozza érveli. Ez megengedhetetlen! Ezt gondolom. Köszöm, hogy megoszthattam a gondolatomat!
Vona - egy pár kézen fekvő válasz kihagyva - nyerte a leuraló Gulyással szemben ezt a bulit. Azt érzem, hogy Marci agresszíven beszél és mindent a "szakirodalomnak" rendel alá, és nem hagyja a partnerét szóhoz jutni. Gulyás Marci kinézhetne a szakirodalomból, amit 2. kerületi szociológusok és oktatáspolitikusok írtak többnyire. Voltam 1-2 oktatási kötetbemutatón Buda egyik legdrágább kávézójában. És dolgoztam pedagógusként Kelet-Magyarországon.
MrBlond136 az örökös faszméregetés helyett inkább örülni kellene hogy két ellentétes póluson ülő ember leül valódi kérdésekről beszélni, és nem kérdeznek egymás alá.
Ácsi! Marci azt akarta tudni, hogy Vona érez-e felelősséget amiatt, hogy idáig fajult a politikai helyzet. Ha figyelted a beszélgetést, akkor bizony, Vonának elég durva bűntudata van emiatt. Csak nem akarja ezt nyíltan kimondani. Nem azért tagadja, mert ő büszke lenne rá, hanem pont azért, mert nem az, de ez már súlyos dolog. Persze Marci is ingerült, és nem tudja kivonni magát ez alól, de még mindig messze kulturáltabban beszélt Vonával, mint bármelyik másik jobboldali politikussal tette volna. Ez nem uralmi verseny volt, az nem így néz ki. Teljesen más a hangtónus. Itt nagyon jól látszik, hogy Marci nem akar beletaposni Vona Gáborba, de nem is túl nyugodt, főleg, miután felhozta a mészárlásokat. Rohadtul nem lettem volna egyikőjük helyében sem.
@@novakpeter91 És ki az a marci, hogy bárkinek le kell ülni beszélni vele? Tényleg kurvára nem értem. Egyszer csak megjelent nagy hanggal, semmiből, gondolom még szülőknél csövezik vagy haveroknál, romkocsmákban szervezkedik és hirtelen tényező lett mert kurva hangos. Kb. velem egyidős és kurvára nem látom hitelesnek ezt a kurva nagy lázadást. Először azért nem mert kölyökként ki fasz tud még a világról bármiféle diagnózist felállítani úgy, hogy a körúti romkocsmákon túl még nem jutott, most pedig azért nem mert 10-15 év alatt sehova nem jutott és még mindig nem hagyta el a körúti romkocsmákat, nem dolgozott semmit, nem végzett el semmit. Egy burokban élő hivatásos lázadó mint a rékasi gyerek a csórónak látszó 100 ezres bőrkabátjában, a lázadó hippi többszázezres szerelésében. Ezért nem lesz ezekből semmi és senki, mert egyetlen valóságot ismernek, a sajátjukat, azt a pár utcányi valóságot ahol életükben megfordultak és csak egyfajta véleményt ismernek, annak a homogén bólogatós romkocsmás társaságnak a véleményét akik között felnőnek és megöregszenek, és akik kijelölték magukat értelmiségnek, mert elolvastak három coelho könyvet és meg tudják nyitni a zinternetet..
@@Andras_Orvos Marci érez-e felelősséget az újabb 2/3-ért, azért, hogy idáig fajult a politika, hogy egy nóném senki hangosan okoskodik és ugat olyan dolgokról, amiről fingja nincs. Marci volt az egyik legaktívabb, leghangosabb, legmagabiztosabb, legarogánsabb - tudnám mire - megmondóember az "ellenzéki oldalon" a választások előtt, szinte biztos volt benne, hogy leváltják a kormányt vagy legalább nem lesz kétharmad, erre nesze kétharmad, hála többek között az ellenszenves képének és fröcsögésének meg akcióinak. Vona vétett több stratégiai hibát, szerintem a legújabb az, hogy leült ezzel a munkanélküli youtube celebbel beszélgetni.
Nagy tisztelet mindkét Úriembernek! Vona Gábort nagyon okos embernek tartom. Sajnos volt neki az a fiatalabb, lázadó, szélsőséges korszaka. Ha az nem lett volna, és alapból ezt a konzervatív jobbközép hangnemet ütötte volna meg, akkor most nagyon tudnám tisztelni, kedvelni. De így? Számomra egy nagyon okos ember, aki sajnos mindig követi azt a trendet, ami éppen népszerű. Mikor rájött, hogy a szélsőjobbos uszításra HÁLA ISTENNEK kevesen vevők, akkor elkezdett középre pozícionálni. Most kedvelem, mert nagyon okos, és nagyon jó dolgokat mond. De a tiszteletemet nem tudja kiérdemelni. Marci nagyon jó kérdéseket vetettél fel, és Vona okosan reagált a kötekedő kérdéseidre. Egyébként teljesen jogosan vetetted fel ezen kérdéseket, mert Vona sajnos nagyon rossz irányból indult el, és sajnos nagyon rossz tervei voltak, nagyon rossz dolgokat vállalt fel, mint pl. a magyar gárda. De legalább meg tudott változni, mert rájött, hogy rossz dolgokban hitt eddig. Ezért tisztelet jár neki. És neked is Marci, hogy feltetted ezeket a kérdéseket. Jó volt hallani, látni a műsort.
Nem vona "jött rá" hogy a szélsőséges duma nem nyerő, hanem orbán nyúlta le a témát, mert épp ellenkezőleg, a szélsőséges duma a rövidtávon legprofitálóbb a szociopaták kezében. Orbán hosszú évekig azért tartotta a Jobbikot (és a jobbik is élvezte ezt a másodhegedűs helyet--> lásd a jobbikos hirtelen megjelent százmilliók) , hogy legyen mellette egy kirakat szélsőséges párt, ami mellett ő "mérsékeltnek" tekinthető. Ezért hozta most létre Orbán a Mi Hazánkat, hogy a hülyéknek kiszúrhassa ezzel a szemét. Vona évekig hű pincsije volt Orbánnak és gondosan megszavazott minden olyan dolgot, ami Orbánnak kellett a hatalmához, ezért Orbán mint jó kutyust, "megtartotta" a Jobbikot. A G-nap után, Simicska a tévéivel vitte magával a Jobbikot is, és arra hazárdírozott, hogy velük eltakaríthatja Orbánt. Arra játszott, hogyha támogatja a Jobbikot, akkor cserébe azok százmilliárdos beruházásokkal fogják neki azt megháláni. Mivel gyorsan kellett Orbánéknak extra lakossági támogatás, ezért fogták és kihúzták a Jobbik alól a nekik szánt témákat. Ez be is jött és a Jobbik, mint mérsékelt párt (lol) indult versenybe természetesen semmi eséllyel. Ezt mindenki tudta (aki ismeri a magyar politikát, tehát Vona is, ezért így ő most az interjú alatt is hazudott). Most hogy Orbán kilőtte a Jobbikot és kiszorította Smicskát, ezért visszatér a korábbi modellhez és megint "mérsékeltnek" fog mutatkozni (ezért dobták be azt hogy ők most nagyon keresztények :D ) és emiatt hozta létre a Mi Hazánkat kirakatnak. Vona tehát nem megváltozott, hanem a helyzete változott meg. Simicska lelépett, a Jobbik nevű kirakatpártot kivégezték. És a "jobboldalon" így már nem maradt hely senkinek sem, mert orbán most lefedi a egyszerre a "mérsékelt" és a szélsőséges oldalt is. Közép jobbos térfélen Orbán pedig az LMP-t tartja ugyanabból célból is amiért a Munkáspártot. (Mind a két párt nem hivatalos csatornákon keresztül Orbán által van pénzelve). A szavazatok megosztása miatt. (Az LMP-s Ungár Péter a mai napig a fideszes újságját is használja kifizetőhelynek miközben sokan azt hiszik, hogy ő ellenzéki :D :D ) Így sem az ellenzéki jobb oldalon sem a kormánypárti jobboldalakon nincs már szükség Vonára, mert Orbán ezeket számára megbízhatóbb /nem elhasznált emberekkel töltötte fel. Majd ha ezeken a posztokon is elkopnak a bábok, akkro ők is Vona sorsára jutnak.
@@kozosules9470 Tételesen cáfold az általam mondottakat. Személyeskedni kurva könnyű... Ha nekem nem hiszel (ami nem baj, sőt senkinek se hidd el elsőre a mondottakat) , akkor nézz utána többféle forrásból és nyilatkozatokból, tényekből. A jobbik, fidesz és a szélsőjobb mozgásait már nagyon rég óta követem.. (a holdudvarukat is) nem fogok itt egy kommentben több tucat oldalas értekezést adni, illetve tucatjával osztogatni a linkeket. De ha érdekel, akkor tételesen térj ki arra, mi az amit hamis állításnak vélsz és igazolom majd. Ha a cáfolataidra nem reagálok érdemben, akkor maradhat a személyeskedés és a gúny... Legalább is morális alapod akkor lenne erre.
@@kozosules9470 "vona civil körös volt ezért ő orbán puppetje stb stb. Mondom full összeesküvés elmélet . " Az országgyűlési szavazásokon Orbánnak fontos hatalmi szavazásokon Vonáék mindig beszavaztak a csútinak. Aztán dumáltak kifelé, mint "nagy ellenállók" . Az, hogy Orbán ekkkora hatalmat tudott kiépíteni, az a Jobbiknak, azaz Vonának is köszönhető volt. A g-nap után pedig Simicska pincsije lett, mert arra tippeltek, hogy közösen nagyot tudnak szakítani... Erre spec. rábasztak. Itt szegeden is korábban a Jobbik és a fidesz, mintha egy egységes bűnszervezetet képeztek volna. Korábban a hatáskörük alatt álló szervezetekből / intézményekből minden mozdíthatót kiloptak és tönkretettek. Folyamatosan egymást védték be a fideszesek és a jobbikosok. És "véletlen" a kis fikányi Jobbikból egy csilli-villi nagy párt lett egy rakás pénzzel kitömve... és azt ne próbáld bemagyarázni, hogy a csóró kis gárdista fanboy-ok zsebpénzéből lett az a pár milliárdos pártkassza.
@@kozosules9470 HAHA :D Te vagy naiv vagy vagy egy jobbikos hívő... :D Ha te azt hiszed hogy valaki párttámogatásból tele tudja plakátolni az országot éveken keresztül úgy, hogy még maradjon is belőle tv-s és online reklámokra, akkor meg vagy őrülve. A működési költségekről nem is beszélve. Maradjunk annyiban, hogy te nem tájékozódtál a pártok költéséről, én meg ige. Vagy te szándékosan kamuzol, hogy valamilyen fura fétis miatt mosdasd Vona Gabcsit.
nem Vonán múlt, hanem a választópolgárokon. de mostmár esélytelen a kormányváltás az elkövetkezendő 12 évben az biztos. A Jobbik teljesen szétesett....gyakorlatilag már nem is létezik.
Az a probléma az oktatásban, hogy integrációról csak ott lehet beszélni, ahol minden gyermek családja rendelkezik a társadalmi minimummal, és nem szabad megfeledkezni az integrálást megelőző felzárkóztatást, mint előfeltételt.
A legtöbb interjúban mind emberileg, mint intellektuálisan messze a riportalany fölé nő Marci - kiemelkedő figura. Ám ebben a beszélgetésben politikusnál ritka értékről pattantak le a legsúlyosabb pörölycsapások is. Nevezzük mondjuk integritásnak.
Bár még csak a 13. percnél tartok, de marha érdekesnek tartom, hogy a '18-as választások napján történt azóta is magyarázat nélküli szerverleállás nem került még csak említésre sem. Pedig szerintem azért megért volna egy esetleges eszmefuttatást ennek a "furcsaságnak" a választási eredményre gyakorolt hatása...
Végre megfelelő, erre éhes nézőnek való beszélgetés zajlik. Jó egy picit nézetekről beszélgetni.Meg kell tanulnunk véleményt mondani és felülbírálni a korábbi elköteleződésünket. Nekem csalódás volt az "Elnök Úr!" Sajnos.
Sajnálatos módon, de valójában Vonának köszönhetjük Orbán hatalomra jutását, és azon felül Orbán politikáját!!! Orbán ma sokkal hülyébb lenne Vona nélkül!!!
Ez a beszélgetés nagyon jó. Mint az összes többi is. Azt is mutatja, úgy, ahogyan Szegei Csanád példája is, hogy valóban ki nyílhat az ember szeme. Szerintem Vona Gábor már nem vállalja a régi nézeteit. Változtatunk? Információ és nevelés kérdése. Jogos a szembesítés az elvekkel. Vona Gábor mondhatta volna részletesebben és világosabban, hogy szégyelli azt, amit valamikor vállalt.
az megállapításom, hogy gulyásnak addig amíg a témát nem ismeri mélységeiben , addig a cigány kérdést , ne is forszírozza ... az izzadságszagú, elefántcsonttoronyban született tanulmányok lehet jó olvasmányok , de a megoldást nem hozzák ... Ritók Nóra , valóban nagyon sokat tesz a mély szegénység felszámolásáért , és a cigányság felemelkedéséért, de az egy adott térségre van az ottani viszonyrendszerre mérten kreálva , és nincs sok Ritók Nóra , de ami ott működik , , vagy esetleg nem működik , az más helyen nem biztos .. tehát a Ritók Nóra által fémjelzett módszertan , csak elméleti szinten működtethető ....
A Gandhi Gimnázium egy olyan intézmény, ahol roma tanárok tanítanak roma gyerekeket, sőt kifejezetten ezért hozták létre. Ha ez nem meríti ki a szegregált oktatás definícióját akkor nem tudom, hogy mi. De hogy lehet hogy ez ellen nem emeli fel a szavát senki sem? Hát azért mert nem a jobboldal javaslatára jött létre. Szegregálni csak a baloldaliaknak lehet ezek szerint.
szerintem amit te mondasz a pozitív szegregáció (pontosabban megoldás nyújtása egy meglévő problémára ami inkább jó mint rossz-tehát nem a megoldás ellen kell felemelni a hangunkat hanem azért ami azt okozta hogy szükség volt rá). ezt pozitív szegregációnak mondanám.a negatív szegregáció inkább az a szegregáció amikor egy intézményen belül csinálnak roma és nem roma osztályokat (bár léteznek "tehetséges" osztályok ahova olyan gyerekek kerülnek be akik egyébként az intézménybe nem tudnának, a mi sulinkban is volt ilyen és nem csak romák voltak benne)..nehéz kérdés de van különbség aközött hogy azért gyűjtik e őket össze hogy segítsék őket (és készségeiknek/képességeiknek megfelelő oktatásban részesítsék őket-mert valljuk be eltérően kell oktatni azokat akiknek már van megfelelő magukkal hozott tudásuk és azokat akiknek nincsen) vagy azért különítik el hogy "ne zavarják" a nem romák oktatását-de emellett nem biztosítanak számukra alternatív oktatási formákat hanem hagyják lemorzsolódni őket
@@kellemese6252 Zagyvaság amit írsz, nincs olyan, hogy negatív vagy pozitív szegregáció, csak szegregáció van, amire sokszor és sok helyen szükség van. (főleg olyan területeken, ami annyira heterogén, hogy lehetetlenség homogén egységként kezelni, lásd olyan iskolákban ahol társadalmi/szociális rétegződés szerint nagyon tág végletek vesznek részt az oktatásban) Az meg végtelenül cinikus elképzelés, hogy szerinted vannak olyan iskolák, ahol azért szegregálják a cigányokat, hogy a nem cigányokat ne zavarják és még nem is törődnek, nem tanítják a cigányokat.
Az nem egy állami intézmény, hanem egy alapítványi nemzetiségi iskola - és mint ilyen, más szabályoknak kell megfelelnie. Egy állami intézmény nem válogathat. Illetve ha megnézed a Gandhi felvételi szabályzatát, akkor ott nincs semmiféle származásbeli megkötés, hanem a hátrányos helyzetet és/vagy állami gondozott jogviszonyt kell igazolni. de idemásolom - mert magadtól úgy érzem néha felületesen tájékozódsz: b) az e pontban meghatározott valamelyik feltételnek megfelel: ba) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 67/A. §-a szerint halmozottan hátrányos helyzetű bb) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát a jegyző megállapította és a törvényes felügyeletét ellátó szülő a Gyvt.-ben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, vagy bc) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 53. §-a szerint gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó ellátási formájában részesülő átmeneti nevelésbe vett vagy a programba történő jelentkezés időpontjában ideiglenes hatállyal elhelyezett, nevelésbe vett, bd) a törvényes felügyeletét ellátó szülője a Gyvt.-ben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, de rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága nem állapítható meg, be) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát a jegyző megállapította, és a törvényes felügyeletét ellátó szülők egyike a Gyvt.-ben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, a másik szülő legfeljebb szakképesítéssel rendelkezik bf) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül és lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 64. §-ában foglalt családsegítő szolgáltatás vagy a Gyvt. 40. §-a szerint a gyermekjóléti szolgálat által végzett környezettanulmány alapján az egészséges fejlődéshez szükséges feltételeket nem biztosító, elégtelen lakókörnyezetnek minősül, bg) árva és a gyermekjóléti szolgálat - az általános iskola és a gyám kezdeményezésére elkészített - javaslata alapján rászorult. A gyermekjóléti szolgálatnak a rászorultság kérdésében annak alapján kell döntenie, hogy kellett-e a az Arany János Kollégiumi Programba történő jelentkezést megelőző három éven belül a Gyvt. 39. §-a alapján az érintett tanuló érdekében intézkednie. A bc)- bg) pontokban szereplő feltételek szerint felvehető tanulók aránya együttesen nem haladhatja meg az adott osztályba felvett tanulók harminc százalékát.
sem a Gandhiban, sem az Ambedkarban nem kritérium, hogy roma tanulókat vegyenek fel. bárki jelentkezhet, és fel is veszik. egy háttérmunka és persze szándék, hogy olyan helyre települtek, ahol jelentős roma lakosság van, és szorgalmazzák, hogy a fiatalok gimnáziumba járjanak. mindent megtesznek, hogy ne hagyják el az iskolát. egyébként az egyéb gimnáziumokban jelentősen alul reprezentált a roma származású tanulók aránya. ott már a korai szegregáció hatása beérett.
16:20 Nem "oktatáspolitikusokat" kell kérdezgetni, hanem 30-40 éve a pályán lévő pedagógusokat. Azok az országok, amik pl a PISA teszteken jól teljesítettek, demográfiailag sokkal homogénebbek. Részben ebből is következően a társadalmi különbségek is kisebbek, ebből következően a társadalmi mobilitás is. Itt van értelme bizonyos integrációról beszélni. Mo.-n teljesen más a helyzet. Erre ráerősítenek a 6, 8 osztályos gimnáziumok. A jobb tanulók majdnem teljesen eltűnnek 7.-re. Részben azért is, mert ők jobban tudnának haladni, és ha ők kerülnek kisebbségbe egy osztályban, akkor bizony nem ők diktálják a tempót értelemszerűen. És ott vannak még a magániskolák, amiről hosszan lehetne beszélni. Amíg ezek a rendszerek léteznek, nem lehet integrációról beszélni. A sokak által istenített finn modellben ilyet nem találni - ők egyébként is kultúrálisan gyakorlatilag homogénnek tekinthetők.
Vona Gábor nagy játékos. Intelligens, tudja hogyan kell a szavakkal bánni, elgondolkodtató, nade aki ilyen helyekre be tudott/tud kerülni, mint a politika (ilyen jól tudott/tud helyezkedni egy sajátos szabályok alapján működő rendszerben, ami sajátos viselkedési mintákat igényel a boldoguláshoz), az egy sajátos személyiségtípust igényel (szociopátia, pszichopátia, nárcisztikus személyiségzavar...), ami neki is megvan, eleve, talpon se bírt volna maradni ezen a területen, ahol egymást tapossák, gázolnak át gátlástalanul mindenen és mindenkin. Bizonyos dolgokat valószínűleg már nem tudott hitelesen eljátszani a Jobbikban meg még ki tudja milyen belső harcok voltak, kikkel veszett össze, aztán váltott inkább erre a filozófiai polihisztor szerepre. Nade, ez is egy szerepe csupán. Bizonyára most ezzel a szerepével tud azonosulni, és még el is hitetheti magával (is), hogy most ez ő, de ugye mi, akik nem ismerjük, nem tudhatjuk, ki is ő és mit is gondol valójában. Meghát az ilyen személyiségtípusú emberek a játszma nagymesterei. Ettől függetlenül mondhat jókat, elgondolkodtatóakat, és lehetnek szimpatikusak is nagy követőtáborral, de a valódi motivációjuk, az titok, bár a hatalom, a figyelem, és a pénz iránti vágy biztosan motiválják a tetteiket. Az ő tetteit is. Eleve, amiket összehordott még a Jobbikban, eleve, hogy a francba lehet most is képernyőn, a köztudatban? De az összes többi nagydumás hasonszőrű is miért kap több esélyt, ha ilyen dolgokat képviselnek, tesznek? Miért nincsenek következményei a tetteinek?! Az ilyen személyisegzavaros emberek nem változnak mélyen belül, nincs pálfordulás (főleg nem ilyen 180 fokos, ha mégis, akkor pedig egyértelmű, hogy a Jobbikos szereplése szereplés volt, egy színházi szerep), maximum a szerepeiket alakítják, szabják magukra, amire éppen igény van és tudnak érvényesülni, ezért tudnak hatni tömegekre, kiszagolják a tömeg igényeit. Mestermanipulátorok. Ettől függetlenül, szoktam hallgatni Vona Gábor videóit, mert elgondolkodtat. Szimpi is. Ha viszont ezt az egész politikai színjátékot mint egy színházi rendszert, színházi darabot nézem, ilyen személyiségzavarban szenvedő karakterekkel, na, akkor már leírtam fentebb, miért bűzlik az egész. Vagy olyan vagy mint a rendszerben helyezkedni tudó többi éhes farkas, vagy kibeleznek. Ő tudott helyezkedni. Most is jól tud.
Gabi, ezt tényleg benézted, de nagyon. Ekkora kamu magyarázkodást ritkán látni, igen, a tipikus új múlt írása...... az nem én voltam, az nem is úgy volt, az másképp volt.... igazi kommunista eszme
Gulyás borzasztóan, zavaróan vadliberális és tudálékos. Egy riporter -meg úgy általában egy értelmiségi, de ez már más kérdés:D- legyen mérsékeltebb. De egyébként érdekes beszélgetés, legyen sok ilyen.
Vona most okos már! Pedig ő is tehet róla hogy ide jutottunk! Nagy szerepe volt a kétharmad kialakulásában! Vagy akarattal vagy akaratlanul de ő is okozója!
Ugyanolyan demagóg mint volt, csak most a legutóbbi témáját vitte Orbán, így a cuki témát tolja. őt idézve "ha a számok azt mutatják" , akkor ugyanolyan uszítást, mint amit pár éve is végzett, simán folytatná. Vona egy demagóg elvtelen opportunista. Kár, hogy sokan nem látják ezt (még). Orbánhoz nagyon hasonlít.
@@fhmen Egy másik kommentemet beidézném, amiben kicsit részletesebben (de még így is nagyon tömörítve) kifejtem, hogy miért nem változott Vona: "Vona "megváltozása" nem belülről / felismerésből jött, hanem külső, helyzeti kényszerből. Orbán hosszú évekig azért tartotta a Jobbikot (és a jobbik is élvezte ezt a másodhegedűs helyet--> lásd a jobbikos hirtelen megjelent százmilliók egy olyan pártnál, ami előtte tök csóró volt) , hogy legyen mellette egy kirakat szélsőséges párt, ami mellett ő "mérsékeltnek" tekinthető. Ezért hozta most létre Orbán a Mi Hazánkat, hogy a hülyéknek kiszúrhassa ezzel a szemét. (--> lásd: "centrális erőtér") Vona évekig hű pincsije volt Orbánnak és gondosan megszavazott minden olyan dolgot, ami Orbánnak kellett a hatalmához, ezért Orbán mint jó kutyust, "megtartotta" a Jobbikot. A G-nap után, Simicska a tévéivel vitte magával a Jobbikot is, és arra hazárdírozott, hogy velük eltakaríthatja Orbánt. Arra játszott, hogyha támogatja a Jobbikot, akkor cserébe azok százmilliárdos beruházásokkal fogják neki azt megháláni. Mivel gyorsan kellett Orbánéknak extra lakossági támogatás, ezért fogták és kihúzták a Jobbik alól a nekik szánt témákat. Ez be is jött és a Jobbik, mint mérsékelt párt (lol) indult versenybe természetesen semmi eséllyel. Ezt mindenki tudta (aki ismeri a magyar politikát, tehát Vona is, ezért így ő most az interjú alatt is hazudott). Most hogy Orbán kilőtte a Jobbikot és kiszorította Smicskát, ezért visszatér a korábbi modellhez és megint "mérsékeltnek" fog mutatkozni (ezért dobták be azt hogy ők most nagyon keresztények :D ) és emiatt hozta létre a Mi Hazánkat kirakatnak. Vona tehát nem megváltozott, hanem a helyzete változott meg. Simicska lelépett, a Jobbik nevű kirakatpártot kivégezték. És a "jobboldalon" így már nem maradt hely senkinek sem, mert orbán most lefedi a egyszerre a "mérsékelt" és a szélsőséges oldalt is. Közép jobbos térfélen Orbán pedig az LMP-t tartja ugyanabból célból is amiért a Munkáspártot. (Mind a két párt nem hivatalos csatornákon keresztül Orbán által van pénzelve). A szavazatok megosztása miatt. (Az LMP-s Ungár Péter a mai napig a fideszes újságját is használja kifizetőhelynek miközben sokan azt hiszik, hogy ő ellenzéki :D :D )
Így sem az ellenzéki jobb oldalon sem a kormánypárti jobboldalakon nincs már szükség Vonára, mert Orbán ezeket számára megbízhatóbb /nem elhasznált emberekkel töltötte fel. Majd ha ezeken a posztokon is elkopnak a bábok, akkor ők is Vona sorsára jutnak."
Vona Gábor példája is arra int, hogy ez az a világ amiben mind élünk: a bizonytalanság. Ahogy mondja a riportban "én fenntartom a jogot a változásra", amihez valóban joga van. Ha komolyan vennék ezt az egész dolgot, mi mind, akik a média és a politika világán kívül helyezkedünk el (akiknek nem a pénz és a hatalom dominálja a mindennapunkat) jóval óvatosabbnak, értsd megértőbbnek és empatikusabban kellene viszonyulnunk egymás felé. Mert igen, bármikor bárki pálfordulatot hajthat végre és utána meg csak nézünk, és hiteltelenné válunk egy pillanat alatt.
Amúgy én megnéznék egy olyan tényfeltáró riportot ami arról szól, hogy milyenek a vagyoni különbségek magyarországon. Most már ott tartunk , hogy lényegében a változást csak egy új nemzeti front tudja létrehozni egy újmond vagyon újra elosztási rendszerrel. Enélkül visszasüllyedünk a földesúri rendszerbe sőt már eléggé ott tartunk. Mondjuk pontosabb ha azt mondom, hogy arisztokrata rendszerbe tértünk vissza. Lényegében van a felső tízezer akiknek ma magyarországon már olyan vagyoni helyzete van , hogy csak passzív jövedelemből kiskirályként élnek. Van ingatlanozó ismerősöm. Ő mondta , hogy a felső tízezerből jópáran lakásba fektettek. Na most közülük soknak van 20-30 vagy akár negyven lakása is. Az egyszerű ember meg vagy tőlük bérel lakást vagy mehet a híd alá. Lényegében ilyen vagyoni különbségeket már csak oktatással nem lehet behozni.
Már vagy három helyre belinkeltem egy cikket a Svájc - i adórendszerről. Az sokat segítene szerintem. Persze átdolgozva, de az elv jó lenne. Eleve el kellene fogadni az embereknek, hogy a progresszív adózás egy normális dolog. Egy fék. Különben is vannak olyan dokumentum filmek, amelyekben elmondják , hogy a legnagyobb ADÓELKERÜLŐK éppen a leggazdagabbak. Én úgy vettem ki a cikkből ( a végére illesztem ) , hogy a régiók is közelíthetők, mert mások a kulcsok. Milyen jó lenne, ha Észak-Mo - on ( ott lakom ), kisebbek lennének az adókulcsok, mint pl. Bp-en , vagy a Dunántúlon. : elitgroup2000.hu/adozas_svajcban
@@zitazolnai608 Igazad van. Amerikában is jó tröszt ellenes törvények vannak. Nálunk meg lassan már az egyszerű ember lesüllyed jobbágy sorsba. Van orvos meg informatikus ismerősöm is . Annak ellenére , hogy ők mondjuk jól keresnek ők is mondják , hogy ha ez a rendszer marad akkor összeomlik az ország mert rengetegen kimennek külföldre. Győr meg Sopron kivételével szinte az összes megyeváros lakossága csökken. Budapestre rengetegen mennek az országból de még így is csak stagnál a lakossága mert rengetegen mennek onnan is külföldre.
Szerintem G. sembesíteni akarta vonát a jobbik mivoltával. Nekem eddig is és ezután nyilvánvaló. A jobbikot követők nagy része azért fordult el tőlük,mert,kezdtek középre húzni.kényszer,mert a fidesz kitúrta őket.a szélsőjobbról!
Egy dologban egyet értek vele. A rasszizmus egy zsigeri, állati ösztön, ami az állatvilágban jól nyomon követhető. Ösztönlények akiknek ezen behatások határozzák meg a gondolkodásmódjukat. Illetve annak hiányát. Meg van aki haladt a korral és az evolúcióval.
Rendkívül sok elszólás utal az őszintétlenségére. Polgári, nem rasszista de a roma meg a magyar... Meg a többi hasonló. Rasztafári leurazta atv ben... Ezt neki üzenem...
A rasszizmusnak kétféle definíciója lehetséges. Az egyik szerint negatív fogalom, vagyis rasszista az, aki másnak etnikai alapon akar kárt okozni! Mivel Magyarország a magyaroké, a magyar nem tud a saját országában másnak etnikai alapon kárt okozni, hiszen a többiek, ha nem tetszik nekik a magyarság háza, szabadon elmehetnek! A másik definiáló szerint a rasszizmus természetes, és nem negatív fogalom. Ez szerint mindenki rasszista, hiszen mindenki több reggelit csomagol a saját gyermekének, mint annak az osztálytársainak, és mindenki megkülönbözteti a saját feleségét is a többi nőtől, de ettől még nem akarja a többit kiirtani. Valójában tehát mindenki megkülönbözteti a többieket, a sajátját pozitívan diszkriminálja, a maga számára hierarchiát állít fel, de ez a természetes, és csak ilyen módon lehet tovább szőni az élet fonalát! Az antirasszista partizánok, akik valami különös véletlen folytán leginkább zsidó származásúak, tehát orbitális hazugságban vannak, már akkor, amikor még ki sem nyitják a szájukat! Szerintük az embereknek vagy csak külső, vagy csak belső tulajdonságaik lehetnek, de soha nincs együtt a kettő! Ez azonban hazugság! Ha ez így lenne, akkor nem léteznének különböző népségek! Ők a zsidó nép létét azonban soha nem tagadják, és soha nem relativizálják! Márpedig ha vannak különböző népségek, akkor viszont azoknak vannak külső, és belső tulajdonságaik, és ezek alapján mindenki a maga számára hierarchiát állít fel. Az élővilág családhalmazokból épül fel, amelyeknek az alapja a hasonlóság! Ez nem negatív, hanem természetes, és valójában a zsidók is így gondolják, és csak a diaszpórában, mások országban hirdetik az őslakosoknak a baromságaikat, jellemzően azonban nem hajlandóak ugyanolyan odaadással egy majommal, vagy egy kutyával szeretkezni, mert ők is a külső tulajdonsághoz belsőt is párosítanak, és a maguk számára hierarchiát állítanak fel.
De Horthy mindig ragaszkodot ahoz hogy közép europa vagyunk és nem csak földrajzilag hanem politikailag.Horthy szembeszált az orosz bolsevizmusal.Orbán a régi komunista kémekel Paktál a vörös Kremlinben a fene egye meg.Aki erös közép europát akar az oda csap az oroszoknak.Csak igy lehet megint nagy magyarország.
Legalabb elismeri, hogy tevedett es hajlando a fejlodesre. Emberi tulajdonsag, ami a politikusokbol hianyzik. Ez a vona tok szimpi...tul keso...vagy tul korai?
Interjút újságírók készítenek, az igazi újságíróknak pedig nincs narratívájuk. Felismerik az ellentmondásokat, és kíméletlenül utána mennek, de nem az általuk hallani akart választ próbálják kicsikarni, vagy előre kitervelt színben feltüntetni az interjúalanyt. Itt nem ezt láttam, ezért szerintem interjú helyett megfelelőbb lenne szimplán csak beszélgetésnek nevezni.
OFF - Marci, kéne egy kis izom, hogy legyen tartásod. A Bayer showban nagyon súlyos volt az a fotó. Nem akarok bántó lenni, őszintén, de én nagyon megdöbbentem.
Témától és az adott szövegektől elvonatkoztatava. Milyen fasza lenne ha egy átlag politikai vita igy nezne ki? En pl siman meghallgattam volna tobb ilyet mondjuk a vasarnapi nyitvatartassal kapcsolatban. Vagy ugy barmivel amit most attolnak 1 nap alatt.
42:20 ezjó. "Rossz potyautasok..." haha. Tiszavasvári... ööö Tiszavasvári és Tiszavasvári... na ezen a ponton nagy szubjektív agyalásba kezdett az objektivitástól messze. "...ööö egy egy egy ezt nyílván nem lehet tagadni." Na ez egy maszatoló tagadás.
28:10 nem a rasszizmus az alapja az egész fidesz kampánynak hanem a "Big Data" Statisztikák (!) amíg ezt nem értik az emberek addig hülyére fogják őket venni. 33:27 szegény kisgyerek biztosan élvezi a beszélgetést. Játszótér biztosan unalmas lenne.
Igen ez hogy ezt a "Big Data" dolgot Márton úgy tűnik mintha nem értené az nekem is furcsa volt. Tehát hogy közvélemény kutatásokat csinálnak és az alapján úgy politizálnak ami növeli a népszerűségüket.
Amúgy igen, rohadt jól látszódik, hogy a Fidesz nem rasszista. Xenofóbiát terjeszt, amibe belefér a rasszizmus is, de például az antiszemitizmust nagyon próbálja kerülni.
444.hu/2021/01/26/a-gyilkosok-emlekmuve?fbclid=IwAR0MiD5I_THXNnSGrw0OyziqRfAgC5XvTcTAveePNYNOCwJoe_WUnXVWEwY Egyszer szembesíteni kellene Vonát ezzel a beszédével. 42:00
Ennek az Országnak béke és összefogás kell. Ez az ember nem azt hozta volna el. Jó hallgatni amit beszél, jó lenne neki hinni, de sajnos amit mond és amit tesz az néha nem ugyan az. Most is zavarban van és van pér nem egyértelmű kijelentése. Nem vagyok Fideszes, de lehet egyenlőre jobb így, mint valamelyik ellenzéki csapat lenne, főleg nem a Jobbik. Bocsánat de így látom. Békében és összefogásban épülhet az Ország. Ahol nem az van, hanem széthúzás, uszítás, ott csak egyes emberek jóléte nől nem a Magyar embereké.
Most 2 évvel később eu-s és önkormányzati választások után, egyértelműen látszik, hogy az emberek az összefogást támogatták volna. Szerintem, akkoriban is több mint naív volt, hogy egyedül nyer a Jobbik.
Csak egy kérdés... a szélsõjobbos Vona Gábor hogy jutott el odáig, hogy a melegeket támogató, liberális elveket támogató müsorban beszélgessen? Avagy: értékrendileg is megváltozott Vona Gábor?
Sajnálom Marci. Meghallgatva jó néhány interjút (Gajdics, Csintalan,...) ebben maradtál alul egészen nyilvánvalóan. Vona simán lenyomott. Ennél kicsit több, jobb felkészülés, érvelés kellett volna, int hogy: "náci vagy, mert náci vagy". Nagyon őszintén feltárulkozott, és elismerte a hibáit. Ezért amit nem ismert el magára nézve: hiába erőltetted, nem tudtad ráégetni :-( Főleg mivel érvelésed egysíkú volt nagyon, és érvekkel-tényekkel alig-alig alá támasztva.
Nem tudom eldönteni, hogy Vona Gábor most új helyet keres leendő politikai karrierjéhez vagy valóban végigment a damaszkuszi úton? A Fidesz teljesen elfoglalta a teljes jobboldalt. Nincs hely az egykori jobbiknak. Ahol hely van az a baloldal. Azt fel lehet a mulláról építeni. De ehhez oda kell ugrani. Mintha ezt látnám. De lehet az is, hogy valóban damaszkuszi úton megvilágosodott és Saulusból Paulus lett belőle.
Egyszerűen felüdülés ennyire igényes, jól összerakott beszélgetést hallgatni magyar politikussal. Marci remekül terelte végig a beszélgetést, Vona Gábor pedig bemutatta, hogy nem lehet őt sarokba szorítani, végig intelligensen, remekül érvelve válaszolt.
Tudom utópia, de a közszolgálati csatornáknak pont egy hasonló műsor lenne a feladata.
Egyszerűbb lenne inkább ide terelni az embereket a fos tévé elől.
@@heyimrobee Csak hogy kontextusba tegyuk itt arrol volt szo, hogy a fidesz milyen inditattasbol csinalta a gyuloletkampanyt. Tavol alljon tolem, hogy vedjem Vonat, de itt az en ertelmezesem szerint csak azt akarta mondani, hogy alapveto ertekekben es elvben a fidesz nem rasszista, egyszeruen csak a hatalomszerzes erdekeben az oszd meg es uralkodj elvet kovetve hasznaltak fel az epp szamukra leghatekonyabb eszkozt. A bevandorlas egy olyan tema volt amit epp meg tudtak lovagolni. Ha mas eszkozokkel erhettek volna el hatekonyan az emberek megosztasat akkor mast hasznaltak volna.
Ezzel szemben a masodik VH-ban Hitler elvei rasszista, antiszemita (hosszu meg a lista) celokat kergettek. Az o eseteben nem szamitott, hogy ez hatekony-e, mindenkepp ebbe az iranyba ment. Egy jelenlegi magyar peldat hozva megnezheted Tyirityant is. O szelsojobbos, nem szamit szamara, hogy ezzel mennyire tud popularis lenni es nagy tomegeket elerni, az elveit es celjait koveti mindentol fuggetlenul.
@@jgege A fidesz a gyűlöletkampányt pont olyan indíttatásból csinálta, amiért Vona is a Jobbikét. Semmiben nem különbözik a két párt (és vezetői) ebből a szempontból.
A fidesz is volt már KISZ-es komcsi ifjaktól kezdve, liberális, majd polgári mérsékelt, majd klerikális, majd szélsőjobbos stb...
A jobbik is ugyanezt a kaméleon politikát folytatja, de nem meggyőződésből, hanem azért, mert a populista témákat keresik és szolgálják ki (érdem nélkül, csak szavakkal).
@@heyimrobee Hm szerintem azért a két párt indíttatási között van különbség. Orbánékban tényleg csak egy rendkívül korrupt, minél nagyobb hatalomra törő emberek gyülekezetét látom. Nem érzem, hogy ott bármilyen elvek vagy meggyőződés lenne, ahogy írtad is, ők már voltak minden :D
Vonánál inkább elvi elközelezettséget látok, de nyilván ott van populizmus is, bár szerintem ez szerintem egy felvállalt dolog a részükről. Ezt jelenti a néppártosodás :) Ha szembehelyezed egy Erő és elszántság "mozgalommal" (és akkor idevehetjük a MIÉP-et is) ami valóban a szélsőjobb (lásd karlengetések, népcsoportok kiírtására való buzdítás) azt amit Vona képvisel akkor valószínűsíthető, hogy melyik tud nagyobb támogatói bázist szerezni. Ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy a Jobbik ugyanezt csinálja szerintem kell még nekik egy pár év, eddig nem volt idejük akkora változásokra :D
Ettől függetlenül a Jobbikban sokféle ember van, nem hiszem, hogy sokukkal sok mindenben egyet tudnék érteni. Nem követem egyik párt munkásságát sem igazán (kivéve a fideszét, de azt meg ki nem? :D :D :D), úgyhogy abban nem foglalnék állást, hogy mi az amit tettek és mi az amit nem, de jobbosoktól eddig inkább csak populista akciókat láttam. Ez szerintem benne van magában a jobboldal szellemiségében is (adott nemzet közép- és felsőosztályának erősítése), ezért ebben semmi meglepő nincs :)
@@jgege " jobbosoktól eddig inkább csak populista akciókat láttam."
Szerintem ez nem jobbos sajátosság. Főként, hogy sem a Jobbik, sem a Fidesz nem kifejezetten jobboldali párt a klasszikus értelemben, ahogy a "baloldali" pártjaink sem kifejezetten baloldaliak.
A populizmust én szinte minden pártban különböző mértékben, de látom megjelenni.
A fidesz hatalmi politikáját nézve már populizmusra van "kényszerítve" mert túltolta a biciklit, ezt már csak egyre durvább /hülyébb eszközökkel lehet ideiglenesen fenntartani.
A jobbik úgy jött a felszínre, hogy a legszélsőségesebb témákat a legprimitívebb módon harsogta, így felkeltette az érdeklődését sok embernek és egyfajta "megváltó erőt" képzeltek a formabontó megjelenés mögé (ami persze csak színtiszta tartalom nélküli populizmus volt, sosem volt alkalmas a Jobbik kormányzásra, főleg azokkal a mesebeli ötletekkel, amikkel ismertté vált)
A szocik 10 évvel ezelőtt szintén fullba nyomták már a populizmust (az orbáni szintet azért nem érték el szarkavarásban) mivel más eszközük /ötletük és megoldásuk nem volt már.
Érdekes módon, a szociknál látok egy nagyon kicsi elkötelezettséget némi szociáldemokrácia iránt, (annak ellenére mondom ezt, hogy nem csípem az MSZP-t) de ők sem igazán a baloldali értékekkel voltak elfoglalva (szegénység felszámolása, esélyegyenlőség, munkásjogok stb... )
Kicsit túlzásnak érzem a számonkérő stílust Vonával szemben. Az egyetlen vállalható stratégiát követte, megpróbált egy alternatívát nyújtani az embereknek, erre sokan igent mondtak de nyert a Fidesz. A legkisebb felelőssége ebben Vonának van. A DK és MSZP sorai felé sokkal inkább megállna egy ilyenfajta számonkérő interjú.
Csak azt nem értem, honnan és miért jött Vonának, - Vonamednek az iszlámfóbiája a kampány során a magyar keresztény államban? Az iszlám barátsága tönkretett mindent! Szerintem az szándékos volt, még a többi jobbikos is hirdette, hogy káoszt hozzanak létre.
Mi? :(
@@Veronika-ro1bx Te tisztában vagy a fóbia szó jelentésével? Amit írtál teljes mértékben értelmezhetetlen. És mi az a Vonamed??? Milyen káosz? Milyen iszlám barátság?
@@Veronika-ro1bx ???
Nekem tetszik, én bírom Vonát, de nem kell hímestojásként kezelni.
Tökre vártam már ezt a beszélgetést!:) Mindig sokkal érdekesebb az olyan vita, ahol nézeteiket tekintve a szereplők egymástól messzebb vannak. És sokkal előre mutatóbb is! Még sok ilyet!!!!:)
Vonát sokszor a rasszizmus vádjába akarták itt tolni, de némi ködösítés után jó, és őszinte válaszokat adott.
Egyébiránt rendkívül üdítő egy ilyen értelmes beszélgetést meghallgatni.
Ufók
Tiszta sor
Amúgy nyilván antifa
Meg a bomberes brigád is
Ebben a beszélgetésben Marci a szélsőséges, a maradi, és Vona a mérsékelt, jövőbe tekintő.
Érdekes, hogy ugyanez jött le nekem is. Marci egy kicsit izzadságszagú lett a végén. Persze ettől még nagyon jó volt ez a beszélgetés. Mondjuk én elfogult vagyok a Vona Gáborral kapcsolatban. Végtelenül tisztelem mint embert és mint politikust. Remélem egyszer viszont láthatjuk a politika színpadán.
Ritkán látni ennyire jól felkészült, összeszedett, progresszív, inspiratív és tényfeltáróan magas szintű elmélkedő és kinyilatkozó gondolatok ütkötetését! Hatalmas köszönet és tisztelet mindekettőjüknek ennek létrejöttéért! Ez történik, ha két ilyen megfelelően hozzáértő szakértő értelmiségi találkozik egymással.. ^^
Bárcsak több ilyenre kerülne sor, s juthatna el minél több emberhez..akár itt az online platformokon, vagy a más médiában, pl.: közmédiában is akár heti, havi rendszerességgel..
Ha Gulyás M. annyit mondott volna, h "Vona szerintem egy náci, mondjon is bármit" akkor meg lett volna a videó 5 másodperc alatt.
Egy riporternek az IS a feladata, h számon kérje az interjúztatott felet, de nem csak ez, hanem az IS, hogy képes legyen reflektálni az elhangzottakra és az alapján folytatni a beszélgetést. Itt Gulyás M. feldobott egy témát, hogy "Azért vagy náci, mert..." amikor erre Vona érdemben reagált, akkor jött a másik téma, hogy "Na jó, de akkor azért vagy náci, mert....".
Alapvetően nem volt rossz beszélgetés, de egy riporternek nem az a feladata, h ítéletet mondjon (vagy sugallja azt...), hanem, hogy új aspektusokat vessen fel és kibontson egy témát, hogy a NÉZŐ hozhasson véleményt a végén.
kibontotta, hogy a cuki vona nagyjából ugyanaz, mint a korábbi vona. ezt jó tudni. én ezért néztem végig, változott-e valójában vagy sem. nem lényegi a változása. az is lejött, hogy kevésbé szinvonalas, mint egy politikustól várnám. kellene elmélyülni, olvasni abban a témában, amit képvisel.
@@Judga54 Ez is egy álláspont, és biztosan igaz is lehet egy bizonyos szemszögből. Szerintem a lényeg nem ez, hanem a polarizált közéleti vélemények közelítése egymáshoz. Alapvetően a párbeszéd maga, ami ma nincs, és igény se nagyon van rá, mert statáriális megoldásokhoz szoktunk /szoktattak minket /hagytuk, hogy szoktassanak minket. Ez az interjú és a hasonló beszélgetések mérföldkőnek számítanak szerintem egy olyan országban, ahol tavaly a választások előtt az ellenzék még azon is összeveszett, hogy ki kivel hajlandó egyáltalán szóba állni és ki kivel nem. Egy kommunikációra képtelen nemzetben a problémáknak nem hogy a megoldása de még a felvetése is képtelenség.
Szerintem ez azért megtörtént valamilyen szinten, még akkor is, ha provokatívak voltak a kérdések. Hiszen a riporter a közvéleményben lappangó gondolatokat kell megfogalmazza és ahol feszültség van, azt fel kell tárja. :) Az lett volna a baj, ha lemegy bulvár-szintre és azzal foglalkozik, amivel Vonát hírbe hozták, ahelyett, hogy a lényegre kérdez, mégpedig egyenesen.
a problémákat probléma-alapon lehet felvetni, rasszista alapon nem vezet megoldáshoz. azért ezt láttuk a történelemben. @@attilamajor4312
@@Judga54 Tökéletesen egyetértek. De meg kell érteni a rossz válaszok, rossz megközelítések alapját, okait is és magasabb szintre kell tudni emelni a rossz választ adókat valahogy. Ennek egyetlen módja a párbeszéd.
vessetek a mókusok elé, de: a Fidesz rasszimusa nem ideológia, hanem politika. Ennyiben Vonának igaza van.
Így van
Ezt már Gyurcsány 7 évvel ezelőtt megmondta.
Szerintem nem tudod mit is jelent pontosan a rasszizmus
@@retrogeciw De pontosan tudja, mit jelent a rasszizmus. Nagyon szeretem a Partizán videókat, de Marci erőlködése itt nem állja meg a helyét. Ha valaki az életet/családját/megélhetését félti egy fenyegető veszélytől, az nem rasszizmus. Ebben az esetben a kormánytól politikai húzás a migránsozás, az átlagembertől meg tájékozatlanságból adódó félelem. Nem magát a rasszt gyűlölik, hanem az életüket felforgató következményeket, és ennek egyértelműen a kormány politikája az oka. Ezt nem szabad összetéveszteni például a neonáci mozgalmakkal.
Persze veszélyes dolog ez, mert ebből következően minden kirekesztő ideológia megmagyarázható...
Teljesen egyetértek. Most a melegek vannak palettán, később majd jönnek mások.
Tetszik, hogy mind a két szereplő láthatóan nagyon felkészült erre a beszélgetésre! Annyira szomorú, hogy ilyen ritkaság lett az értelmes, érveket felsorakoztató vita!!! Pedig mennyire sokkal jobb, ha nem nézik hülyének az embert, akinek elég ha annyit mondanak soros vagy boldog karácsonyt! Nekem úgy tűnik, hogy ott a helyszínen is egyre több érdeklődő néző van!:))
Mártonnak nem voltak érvei.
@@urhalyosspista5665 Márton a riporter volt ebben a beszélgetésben. Nem az volt a feladata, hogy egy bizonyos álláspont mellett érveljen, hanem hogy érvekkel megtámogatott válaszokat kérjen minden olyan kérdésre, ami az emberekben Vona Gábor tevékenysége kapcsán felmerülhet. Ezt a feladatot pedig eléggé jól végezte.
Érdekes interjú volt. Számomra leginkább az volt a megdöbbentő, hogy az a Gulyás Márton tanúsított láthatóan erkölcsi és morális fölényt, aki pár hónappal ezelőtt még festékes lufival dobált egy középületet...Személy szerint nekem azzal sincs gondom, fejezze ki a véleményét így, csak utána elég érdekes olyan mondatokat hallani a szájából, hogy "politika tudomány alapvetés". Valahogy nem fér össze nekem a politika tudomány alapvetéseiről feltartott kisujjal értékező önmagát értelmiséginek valló, majd festékkel töltött lufikkal dobáló fiatalember képe ugyan azon személyben. De lépjünk ezen túl, Vona is változott, mondjuk Ő évek alatt, meg egyébként sem kell egyet értenem mindenkivel mindenben.
Azon viszont nehezen lépek túl, és ez nem csak Gulyás Márton sajátja, hanem számos tanult, értelmiségi, polgári háttérrel rendelkező, főként baloldali beállítottságú, jellemzően liberális gondolkodású (ami egyébként pozitiv jelentéssel bír, annak ellenére, hogy a lakájmédia és propaganda ebből szitok szót próbál csinálni) újságíró, politikus, bölcsész stb. minden szituációba, minden politikai cselekménybe, véleménybe, megszólalásba rasszizmust, megkülönböztető kirekesztést lát, amiben nem fehér, heterósexuális, keresztény magyar férfiak és nők a szereplők. Egyet kell értsek Vonával. A Soros kampány sem raaszista, mert nem azért lett Soros a mumus, mert zsidó származású és a migráns kampány sem azért lett előrángatva, mert arab / iszlám menekültekről van szó. A kulcs abban van, amit Vona is mondott, hogy eltérő, más kúltúrájú, eltérő vallású, etnikai hovatartozású tömegekről, csoportról van szó. A más pedig rossz. Zsigerből elutasítjuk. A bőr szín csak ajándék ebben a propagandában, de nem erre hegyeződött ki. Nyílván van olyan réteg, aki erre IS reagál, de a nagy tömeg lett ebben a propagandában tudatosan megcélozva. Főként az a tömeg, akik egyébként eddig nem lettek megszólítva egyetlen politikai kampányban sem.
Végezetül, cigánybűnözést letagadni, vagy azokat számonkérni, akik nevén nevezik nem emel senkit erkölcsi piedesztára, de a helyzeten sem javít, sőt. El kéne mennie ezeknek az uraknak a keleti régióba, bemenni egy iskolába, ahol a diákok fele (vagy több) roma és beszélni kell a tanítóval, milyen nehézséget okoz ez a csoport oktatatásában, nevelésében, be kell menni egy polgármester hivatalba és beszélgetni az ottani viszonyokról (helyi munkanélküliségi problémákról, bűnözésről, lakosok közötti viszályokról), el kell látogatni egy hazai börtönbe és látni bentlakók összetételét. Hasonló kilátástalan körülmények között élő, azonos társadalmi rétegen belül sajnos a roma emberek körében nagyobb a hajlandóság a bűnözésre. Ha ezt én mondom rasszista vagyok, ha ezt egy környezetéből kitört, tanult cigány, akkor egyrészt az nem hír, másfelöl kutyát nem érdekli, mert így mit húzzanak rá? De hívhatjuk roma rosszalkodásnak is, változtat bármin is?
A valódi liberális eszmék nem arról szólnak, hogy valós társadalmi, vagy etnikai (értsd: bizonyos etnikumhoz és szociális helyzetben lévő réteghez jellemzően köthető) problémákat nem merjük nevén nevezni és kezelni, mert azzal nem különböztetünk meg senkit semmitől, nem hozunk hátrányos helyzetbe, nem ítélünk el/meg senkit hátrányosan.
Ennek a túltolt korrektségnek az eredménye (részben) a rendszerváltás óta látható, tapasztalható.
Ahhoz, hogy tudjunk kezelni egy problémát, fel kell ismernünk azt, deklaráni kell és utána lehet a megoldásról beszélni. Mi még ott tartunk, hogy ki se merjük mondani a problémát, sőt aki megpróbálja, azt rögtön megtámadjuk, hogy csend legyen, nicns itt semmi gond. Hozzáteszem, ma idehaza nem ez e legnagyobb gond sem társadalmilag, sem szociálisan, sem morálisan sem semmilyen viszonylatban, szinten.
"A kulcs abban van, amit Vona is mondott, hogy eltérő, más kúltúrájú, eltérő vallású, etnikai hovatartozású tömegekről, csoportról van szó. A más pedig rossz. Zsigerből elutasítjuk"
Leirtad a rasszizmust, grat
Nagyon jó lett a videó. Marci profi kérdései és Gábor nyilt válaszai. Thumbs up!
Cigány ként nézem ezt a videót! 20 éves Budapest lakos vagyok.
Sajnos tapasztalatom szerint egy ember értékrendje, világ és politikai nézete nem tud 180 fokot változni.
Ahogy ebben a videóban hallgatom Vona Gábort nekem cigány ként is szimpatikus DE sajnos a múltja beárnyékolja a szép szavait!
Szerintem sem Vona Gábort de Toroczkai Lászlót sem állítottak már meg a Disco ajtajában face kontrollra hivatkozva belépés megtagadás céljából. Vagy nem hiszem hogy úgy kell minden új emberrel való ismerkedését kezdenie hogy én nem olyan vagyok ám...
Beszélnek arról hogy cigánybűnözés de akkor beszéljük a NER bűnözésről is találjunk ki arra is valami jól hangzó kifejezést nevezzük mondjuk Mészáros bűnözésnek...
-Előre lezsírozott állami beruházások, közbeszerzések.
-Közpénzen vett médiák.(Tv,újság,napilap,bulvár stb..)
-Adó,csalás,sikkasztás.
De nem baj mert Mészáros jobban teljesít😉
Egyébként amiről ő beszél az nem 180° Hanem 90° Azaz szélsőjobbtól néppártosodás felé karakter fejlődött, azaz centrum, ami a konzervatív értékek miatt jobbra hajlik. Ajánlom figyelmedbe a mostani Vona Gábor Laikus műsorban való interjúját.
nekem cigányok verték ki a fogamat, mert unatkoztak suliban. Mégsem lettem rasszista.
De egy klubban sajnos 10/8x sajnos nem sajnos roma brigád csinálja a balhét.
Jöhet az újabb interjú 2RK!
Eddigi legjobb interjú! Ez mindkét fél érdeme! Inteliges, összeszdett és érdekes kérdések... őszinte, összeszdett válaszok.
Márton elsüllyedt.
Kívánom, hogy Vona Gábor soha ne higyje el, hogy ő náci. Ő egy ember, és tetszett, ahogy a változásról beszélt. Na ná, hogy lehet változni, változtatni.
Még egy pártelnök is változhat: Orbán is sikeresen átváltozott álliberálisból álkonzervatívvá.
Janos Csemiczky: lattam Vona Gaborral es a tavaly elhunyt Bogdan Laszloval [termeszetesen joval Bogdan halala elotti] beszelgetest; ha jol emlekszem a musor cime valami ilyesmi volt: `Havas a hazban`.................
Mar csak a virus-helyzet miatt is meterekre ultek egymastol, de alapjaban veve a beszelgetes soran [nekem legalabbis] az volt az erdekes, hogy bukkantam `kozos pontokra is` kozottuk.
Most elsosorban Vona megvaltozott hozza-allasara uatalok, oszintennek tunt gondolatmenetere.
Bogdan gyanakvo es sertett volt egy ideig, ami szinten megmagyarazhato/ertheto volt.
Nem azt mondom, hogy mint ket `elv-tars` bucsuztak el egymasrol, de komoly lepesekre kerult sor.
A musor egy dialogus volt, ebben Havas H. is szerepet jatszott, habitusatol [izgaga] alaposan eltero es ertelmes modon.
Visszaterve megjegyzesedre: igen, lehet valtozni nagyobb [globalis] vilagnezetben, de kicsiben is.
Egy kozhellyel elve: minden 100 kilometes tura az elso lepessel kezdodik..................
Masik kozhely: jobb ragaszkodni ahhoz, ami van, mert azt legalabb ismerjuk..............
Talan szinte minden kozhelyre vonatkozik: egy szikra valosag mindegyikben ott van.
Ezt elismerni/belatni es adott esetben ezen `akarni tullepni` vinne minket elobbre.
Szerintem.
Csak most lattam/hallottam ezt a beszelgetest, ezert is irok ilyen soka.
Színvonalas interview volt: Vona a kérdésekre válaszolt (ritkán lát ez ember ilyet manapság), a kérdező meg nem alákérdezett, hanem keményen szembe (egy újságírónak ilyennek kéne lennie ). De Gulyás még mindig nincs képben a valósággal (a videóból úgy látszik, hogy nem hazudik , ő tényleg elhiszi, amit mond).
Ez egy nagyon érdekes beszélgetés volt.
Vona Gáborhoz hasonló (már) higgadt, tenni akaró több száz ember kellene az ország politikai- és közéletébe! A múltjával való szembesítést is kiállta, sőt amivel annak idején próbálkozott, az egy lehetséges, de valóban szélsőséges válasz volt. Kár volt ilyen sokszor vissza-vissza térni, visszakényszeríteni rá az interjú során.
igen sajnos az látszott hogy a marci mindenért őt akarta felelőssé tenni, ami hááát eléggé visszatetsző volt. Azóta talán kicsit finomodott a módszere, de itt még láthatóan boszorkányüldözni akart...
Jó videó, bár reméltem hogy Marci a végén kicsit "felenged". Addigra már nagyon izzadtságszagú volt ahogy tolta bele Vonát a rasszizmus vádjába. Meggyőződésem szerint ezzel a Vonával, illetve azokkal a gondolatokkal amiket most is képviselt csak nyerne a társadalom ha bármilyen szerepet vállalna.
Ezt én is így látom, csak a sorrend volt a rossz. Ennek a mostani Vonának kellett volna kezdeni, aztán politikussá válni. A gárda dolgot kihagyni. Bár most néha úgy érzem, már Gábor is bánja, mit a kutya, amelyik kilencet kölykezett, hogy anno részese volt a gárdának. Kár volt erre választásra mindent feltenni! Eddig legalább volt aki ráolvassa a jelenleg regnáló párt fejére a visszásságait. Remélem fogunk még a nevével szavazólapon találkozni!
@@Kona0002 Nem gondolom, hogy köpönyegforgatás lenne vállalni azt, hogy kudarcot vallott és ezzel együtt is vállalni a változást. Szerintem ez inkább az emberi kvalitás mércéje. Van például Orbán, aki megtagadja korábbi önmagát és ehhez képest Vona azt mondja, hogy tévedett, változott. Szerintem ez egy egészen más szint. Sosem voltam Vona- vagy Jobbik-szimpatizáns, de ez a karakterfejlődés nekem határozottan tetszik. több ilyet látnék a magyar politika közelében. Marci provokatív stílusú kérdéseiről pedig azt gondolom, hogy ezt a verbális csatát igenis meg kellett vívni. Ideje volt. Ezeket a kérdéseket fel kellett tenni és ezekre meg kellett tudni válaszolni. Az ellenzék köreiben vannak nagyon lehangoló jelenségek és vannak olyan finom mozgások, ami komoly reményekre adhat okot a közélet minőségének jövőbeli alakulása kapcsán. És ez már nem politika, hanem a társadalomtudomány és szociológia körébe tartozó jelenség - szerencsére.
@@koldulobaratx9859 Miért nincs? Számomra most is egy ember.
Nem köpönyegforgatás volt hanem változás és felismerések sorozata...persze sokan csak csőlátás aztán bele a falba...de addig is lobog a zászló...Szomorú hogy ebben az országba ezt nem ismerik fel!
@@attilaszekeres8701 Ugyanezt éreztem a gárda felhozásával kapcsolatban, hogy ezt már a Vona Gábor is megbánta. Nagyon sajnálom hogy kiszált a ringből, de akkor ott abban a helyzetben ez egy baromi korrekt dolog volt. Egyetértek veled abban, hogy jó lenne ha visszatérne a színpadra mert szerintem egy nagy formátumu politikus és az én szememben egy tisztességes, becsületes, nyilt és öszinte ember, aki felválalja a tabu témákat is.
Nagyszerű beszélgetés! Nagyon eltérő politikai beállítottságú emberek korrekt párbeszéde. Mérföldkő.
Kövezzenek meg de nekem a műsorvezető : felkészültsége , politikai vénája , intelligenciája , mi , a Nép tiszteletére és védelmére munkája is nagyon tetszett ! Vona Gábor pedig aranyos volt amikor azt mondta : " .. csak nem szeretném , ha ezt akarná mondani ! " több mindent , úgy és azt tett a miniszterelnök a munkatársaival amit Gáborék akartak ! Igaz és valós , igen hasznos volt a műsorvezetőnek megjegyeznie és mindent megmutatva elgondolkozva KIMONDANIA ha Gábor munkatársai tárcákat kaptak volna... Brrr !!! Ma bármennyire szimpatikussá lett Gábor de azon a fejlettségén , ugyan úgy , jajj lett volna az országunknak , s lehet , hogy még jajjjaabbb is !!!!!!
Gulyás úr szerint mi a helyes eljárás akkor, amikor az állami rendfenntartó-szervek évekig nem végzik rendesen a munkájukat, nem mennek ki segélyhívásra vidéken, falukban (ahogy az MTVA-épületénél is láthattunk ilyet)?
Lehet azt mondani, hogy akkor a polgár szavazzon másra 4 év múlva, de addig négy évig élhet rettegésben, kiszolgáltatottságban, havonta lopnak el ezt-azt a kertjéből és a garázsából (és akkor ez még a "szerencsésebb" eset, ha az életére nem törnek). Köteles lenne az adófizető állampolgár ezt évekig szótlanul tűrni?
Nem érkezett Gulyás úrtól válasz, mert valószínűleg ő nem egy olyan községben él, ahol mindennaposak az Ön által említett törvénytelenségek.
06:40 !
Ez a rész a mostani [2022-es] választások fényében különösen érdekes.
Visszalépni vagy sem? Úgy látom, hogy Vonának lett igaza ebben a kérdésben.
Pont ez jutott eszembe nekem is így 2023-ban nézve.
Még nem néztem végig, de érdekes, hogy a Jobbik felhoz egy témát, a Fidesz megcsinálja. Még ebben is tolvajok. :D
Add a public comment...
András Orvos
Még nem néztem végig, de érdekes, hogy a Jobbik felhoz egy témát, a Fidesz megcsinálja. Még ebben is tolvajok. :D
2 years ago
49
Tolvajok? Dehogy tolvajok. Partnerek. Ki gyűjtötte a kettős állampolgárságról való szavazáshoz az aláírásokat? Az Astorián található magyarok házából kirajzó jobbikos aktivisták. Ki nyújtotta be a népszavazási kérelmet? FiDEATH . Kik csinálták a balhét fiDEATH megrendelésre 2006 ban? Az akkori jobbikos kopaszok. A legtöbb kopasz segg hülye, hogy felfogja az összefüggéseket. Kik voltak a rendőri intézkedést felülbíráló security ligetvédőkkel szemben? Kubatov nem fiDEATH es (lol) kopaszai. Kik akadályozták nyakót a népszavazási kezdeményezés beadásával? Ugyanazok. Kik bírálták felül a rendőri intézkedést a lendvayban? Ugyanazok. Ma ők a migatyánk nemfideszesei lol
Gratulálok a beszélgetéshez nagyon jó lett!!!!
Több tiszteletet adhattál volna Vona Gábornak. Mi ez a számonkérő stílus Marcika? Szerencséd,hogy van annyira inteligens Gábor és nem ugrott be a provokációdnak!
Igaz, bizony, hiszen Orbán többek között a baloldal 2002-2010-ig tartó szerencsétlenkedése miatt kaphatta meg a hatalmat!
@@Kona0002 Többek között azért, mert a baloldal tovább szerencsétlenkedett.
@@Kona0002 Ja, mert Magyarországon a választók nagy része csak egyszer is az utánanézett a gazdasági mutatóinknak élete során... Ne legyél már ilyen naiv! Az a helyzet, hogy pont azért választják sokan a Fideszt, mert a csapból is az ő kampányunk ömlik, és a nép túlnyomó része nem fogalmaz meg saját önálló gondolatot, inkább elolvassa/meghallgatja/megnézni a médiában. Ráadásul a félelemérzetre hatni még csak kisiskolás kommunikáció szintjén sem teljesítmény szerintem.
Az sem érthető, hogy Marci mit nem ért a "migráns" problémán⁉️ Ez nem bőrszín kérdése‼️
Nem ertem azokat a szülőket,gyerekeiket akik nem fogjak fel óriási ajándéknak, hogy ingyen tanulhatnak. Aki szegény, nincs más lehetősége a szegénységből való kiemelkedesre mint az elmejenek kiaknázása. Ha valaki képes tanulni, szakmát, bármit elsajátítani, és azt magas szinten művelni, igenis képes magasabb szinten élni, mint a mélyszegénység. Csak akarni kell. Tudom, megcsináltam.
A sikereid közepette nem árt észben tartani: az, hogy sikerült felépítened az egzisztenciád, nem jelenti azt, hogy általános recepttel rendelkezel. Vannak az embereknek szellemi korlátai is, méghozzá mindenkinek más. Amit te meg tudsz tanulni, azt más nem feltétlenül (még ha sokkal jobban akarja se), vagy csak sokkal nehezebben (és fordítva). Az, hogy valamilyen szakmát magas szinten megtanulsz, nem garancia a sikerre, el is kell tudnod adni magad. Ha az nem megy, minden hiába. Gyakran kiválasztáskor meg se nagyon nézik, mire vagy képes, akkor hiába vagy jó a szakmádban. Több olyan emberről tudok, akik sikeres, jó szakemberként indultak, majd egészségügyi, vagy egyéb váratlan problémák olyan kényszerhelyzetbe hozták, hogy pár évig nem tudtak a szakmájukban dolgozni, onnantól pedig egész életüket segélyeken és/vagy közmunkásként élték le, mert a kutyának se kellettek. Senki nem nézte, hogy korábban mit tettek le az asztalra, mindenki csak annyit látott belőlük, hogy évek óta nem dolgoztak a szakmában, emiatt senki nem vette fel őket munkavállalóként és senki nem adott nekik megbízást, ha vállalkozóként próbálkoztak. Esetleg betanított munkásként próbálkozhattak, ha eltitkolták diplomáikat, de olyan munkahelyeken se tudtak sokáig megmaradni (önhibájukon kívül). Ez a téma egy TH-cam kommentnél sokkal összetettem, hát még egy motivációs tréner féle „csak akarni kell” sületlenségnél. Megérne egy olyan hosszú műsort, mint ez a videó (vagy többet).
Örülök, hogy szemtanúja lehetek annak, hogy két ember aki más politikai elvet vall, nem üldözi ki egymást az univerzemból, és leül vitatkozni/beszélgetni egymással.
Szörnyű látni, hogy mostanra, 2021 közepére mennyire bejöttek Vona Gábor Fidesszel kapcsolatos jóslatai...
Hiánypótló beszélgetés, köszönjük!
Régen voltak KISEGÍTŐ osztályok. Voltak gyerekek, akiknek segített a felzárkózásban.
Nem egyenlő színten érkeznek az iskolába a gyerekek. Ezeket az alapok nélkül évről évre továbbcipelni nem célravezető. Az osztályismétlés sem megoldás, mert ami nem volt célravezető első esetben, az a másodikban sem lesz az.
Ezeknek a gyerekeknek kis osztályra és specialisan képzett pedagógusra van szüksége a felzárkózáshoz.
Később csatlakoztak a kortársaikhoz.
Ez a specialis segítség minél korábban történik meg, annál hatásosabb. Hogy ezt pedagógushiányban, pénzhiányban és rossz hozzáállással hogy lehet megoldani? Sehogy.
Szinte lehetetlen.
Könnyebb egy ideológiára hivatkozva elvetni egy jól működő megoldást, mint megteremteni a szükséges feltételeket.
A cél az kellene legyen, hogy pl. 10 éves korra teljesen felzárkózzanak ezek a hátrányos helyzetű gyerekek.
(Nem csak romák.)
Kedves Marci,
Alapjaban nem követem a csatornad sőt sokszor nagyon szajbaragos a tartalom amit gyártasz. Lehet nekem mert politikailag igyekszem felkészült maradni. Viszont ez a videó és interjú is fantasztikus lett. Tetszik a kölcsönös tisztelet amelyet mindkét fel a másik számára biztosít , a folyamatos feszültség, az hogy nem a sablonos kérdések hanem annál sokkal mélyebb aspektusaiban vizsgaljatok a történteket. Nagyon halas vagyok ezért a videoert mert az én liberális gondolkodasmodonba is sok kérdést vetett fel.
Gratulálok a videóhoz, ritkán látni érdekes, szórakoztató és nem a politikát mint szakmát vagy csak közéleti tevékenységet meggyalázó tartalmat látni.
Koszonom
Ha összefoglalós tartalmat gyártasz, mindig szájba kell rágni ezt tanuld meg!
ez egy zseniális vita volt... és imádtam Vona csimpánz háborús levezetését, hogy mire épül a fidesz marketing.... és Marci nagyon próbálta kihozni, hogy ez rasszista dolog... és bárhogy is nézzük, sajna Vonának volt igaza.... mert már ott tartunk, hogy a "liberális", a "baloldali", a "civil" az aki átmászik a kerítésen és elpusztítja a keresztény európát...
Fontos és jól kivitelezett beszélgetés.
Sokat kell tapasztalnia még. De a kormányfői tisztségtől örökre messze van. Nem vagyok olyan okos ember, de ha ebből az interjúból indulhatnék ki, akkor simán ellenfele lehetnék. Ezért méltatlannak találom szereplését a továbbiakban, nem dolgoztatja meg az agyamat eléggé. Sokszor nem mond butaságot, de ez kevés. Nem tetszik benne nekem az, hogy "képzeleg". Így meg úgy el tudja képzelni, de aztán egy másik tényező miatt párpercel később már máshogy tudja elképzelni és így tovább és ezt a hajlékonyság szerepének tulajdonítja meg hangsúlyozza érveli. Ez megengedhetetlen! Ezt gondolom. Köszöm, hogy megoszthattam a gondolatomat!
Hiánypótló beszélgetés volt. Szerintem egy folytatást megérne, akár egy bővebb körben.
Citrompótló
Igen, csak azóta már leszarom :(
@mikoltavas2434
Marci! Ha már állandóan gárdáztál, akkor azt is megkérdezhetted volna tőle, hogy: "cigány ember beléphetett volna a gárdába?"
Vona - egy pár kézen fekvő válasz kihagyva - nyerte a leuraló Gulyással szemben ezt a bulit. Azt érzem, hogy Marci agresszíven beszél és mindent a "szakirodalomnak" rendel alá, és nem hagyja a partnerét szóhoz jutni. Gulyás Marci kinézhetne a szakirodalomból, amit 2. kerületi szociológusok és oktatáspolitikusok írtak többnyire. Voltam 1-2 oktatási kötetbemutatón Buda egyik legdrágább kávézójában. És dolgoztam pedagógusként Kelet-Magyarországon.
MrBlond136 az örökös faszméregetés helyett inkább örülni kellene hogy két ellentétes póluson ülő ember leül valódi kérdésekről beszélni, és nem kérdeznek egymás alá.
Ácsi! Marci azt akarta tudni, hogy Vona érez-e felelősséget amiatt, hogy idáig fajult a politikai helyzet. Ha figyelted a beszélgetést, akkor bizony, Vonának elég durva bűntudata van emiatt. Csak nem akarja ezt nyíltan kimondani. Nem azért tagadja, mert ő büszke lenne rá, hanem pont azért, mert nem az, de ez már súlyos dolog.
Persze Marci is ingerült, és nem tudja kivonni magát ez alól, de még mindig messze kulturáltabban beszélt Vonával, mint bármelyik másik jobboldali politikussal tette volna.
Ez nem uralmi verseny volt, az nem így néz ki. Teljesen más a hangtónus. Itt nagyon jól látszik, hogy Marci nem akar beletaposni Vona Gáborba, de nem is túl nyugodt, főleg, miután felhozta a mészárlásokat.
Rohadtul nem lettem volna egyikőjük helyében sem.
@@novakpeter91 Ebben igazad van.
@@novakpeter91 És ki az a marci, hogy bárkinek le kell ülni beszélni vele? Tényleg kurvára nem értem. Egyszer csak megjelent nagy hanggal, semmiből, gondolom még szülőknél csövezik vagy haveroknál, romkocsmákban szervezkedik és hirtelen tényező lett mert kurva hangos. Kb. velem egyidős és kurvára nem látom hitelesnek ezt a kurva nagy lázadást. Először azért nem mert kölyökként ki fasz tud még a világról bármiféle diagnózist felállítani úgy, hogy a körúti romkocsmákon túl még nem jutott, most pedig azért nem mert 10-15 év alatt sehova nem jutott és még mindig nem hagyta el a körúti romkocsmákat, nem dolgozott semmit, nem végzett el semmit. Egy burokban élő hivatásos lázadó mint a rékasi gyerek a csórónak látszó 100 ezres bőrkabátjában, a lázadó hippi többszázezres szerelésében. Ezért nem lesz ezekből semmi és senki, mert egyetlen valóságot ismernek, a sajátjukat, azt a pár utcányi valóságot ahol életükben megfordultak és csak egyfajta véleményt ismernek, annak a homogén bólogatós romkocsmás társaságnak a véleményét akik között felnőnek és megöregszenek, és akik kijelölték magukat értelmiségnek, mert elolvastak három coelho könyvet és meg tudják nyitni a zinternetet..
@@Andras_Orvos Marci érez-e felelősséget az újabb 2/3-ért, azért, hogy idáig fajult a politika, hogy egy nóném senki hangosan okoskodik és ugat olyan dolgokról, amiről fingja nincs. Marci volt az egyik legaktívabb, leghangosabb, legmagabiztosabb, legarogánsabb - tudnám mire - megmondóember az "ellenzéki oldalon" a választások előtt, szinte biztos volt benne, hogy leváltják a kormányt vagy legalább nem lesz kétharmad, erre nesze kétharmad, hála többek között az ellenszenves képének és fröcsögésének meg akcióinak. Vona vétett több stratégiai hibát, szerintem a legújabb az, hogy leült ezzel a munkanélküli youtube celebbel beszélgetni.
Nagy tisztelet mindkét Úriembernek! Vona Gábort nagyon okos embernek tartom. Sajnos volt neki az a fiatalabb, lázadó, szélsőséges korszaka. Ha az nem lett volna, és alapból ezt a konzervatív jobbközép hangnemet ütötte volna meg, akkor most nagyon tudnám tisztelni, kedvelni. De így? Számomra egy nagyon okos ember, aki sajnos mindig követi azt a trendet, ami éppen népszerű. Mikor rájött, hogy a szélsőjobbos uszításra HÁLA ISTENNEK kevesen vevők, akkor elkezdett középre pozícionálni. Most kedvelem, mert nagyon okos, és nagyon jó dolgokat mond. De a tiszteletemet nem tudja kiérdemelni.
Marci nagyon jó kérdéseket vetettél fel, és Vona okosan reagált a kötekedő kérdéseidre. Egyébként teljesen jogosan vetetted fel ezen kérdéseket, mert Vona sajnos nagyon rossz irányból indult el, és sajnos nagyon rossz tervei voltak, nagyon rossz dolgokat vállalt fel, mint pl. a magyar gárda. De legalább meg tudott változni, mert rájött, hogy rossz dolgokban hitt eddig. Ezért tisztelet jár neki.
És neked is Marci, hogy feltetted ezeket a kérdéseket. Jó volt hallani, látni a műsort.
Nem vona "jött rá" hogy a szélsőséges duma nem nyerő, hanem orbán nyúlta le a témát, mert épp ellenkezőleg, a szélsőséges duma a rövidtávon legprofitálóbb a szociopaták kezében.
Orbán hosszú évekig azért tartotta a Jobbikot (és a jobbik is élvezte ezt a másodhegedűs helyet--> lásd a jobbikos hirtelen megjelent százmilliók) , hogy legyen mellette egy kirakat szélsőséges párt, ami mellett ő "mérsékeltnek" tekinthető. Ezért hozta most létre Orbán a Mi Hazánkat, hogy a hülyéknek kiszúrhassa ezzel a szemét.
Vona évekig hű pincsije volt Orbánnak és gondosan megszavazott minden olyan dolgot, ami Orbánnak kellett a hatalmához, ezért Orbán mint jó kutyust, "megtartotta" a Jobbikot.
A G-nap után, Simicska a tévéivel vitte magával a Jobbikot is, és arra hazárdírozott, hogy velük eltakaríthatja Orbánt. Arra játszott, hogyha támogatja a Jobbikot, akkor cserébe azok százmilliárdos beruházásokkal fogják neki azt megháláni. Mivel gyorsan kellett Orbánéknak extra lakossági támogatás, ezért fogták és kihúzták a Jobbik alól a nekik szánt témákat. Ez be is jött és a Jobbik, mint mérsékelt párt (lol) indult versenybe természetesen semmi eséllyel. Ezt mindenki tudta (aki ismeri a magyar politikát, tehát Vona is, ezért így ő most az interjú alatt is hazudott).
Most hogy Orbán kilőtte a Jobbikot és kiszorította Smicskát, ezért visszatér a korábbi modellhez és megint "mérsékeltnek" fog mutatkozni (ezért dobták be azt hogy ők most nagyon keresztények :D ) és emiatt hozta létre a Mi Hazánkat kirakatnak.
Vona tehát nem megváltozott, hanem a helyzete változott meg. Simicska lelépett, a Jobbik nevű kirakatpártot kivégezték. És a "jobboldalon" így már nem maradt hely senkinek sem, mert orbán most lefedi a egyszerre a "mérsékelt" és a szélsőséges oldalt is.
Közép jobbos térfélen Orbán pedig az LMP-t tartja ugyanabból célból is amiért a Munkáspártot. (Mind a két párt nem hivatalos csatornákon keresztül Orbán által van pénzelve). A szavazatok megosztása miatt.
(Az LMP-s Ungár Péter a mai napig a fideszes újságját is használja kifizetőhelynek miközben sokan azt hiszik, hogy ő ellenzéki :D :D )
Így sem az ellenzéki jobb oldalon sem a kormánypárti jobboldalakon nincs már szükség Vonára, mert Orbán ezeket számára megbízhatóbb /nem elhasznált emberekkel töltötte fel. Majd ha ezeken a posztokon is elkopnak a bábok, akkro ők is Vona sorsára jutnak.
@@heyimrobee Fullba nyomod az összeesküvés elméleteket (is). Nagyon viccesen vagy kurva hülye! :D
@@kozosules9470 Tételesen cáfold az általam mondottakat. Személyeskedni kurva könnyű...
Ha nekem nem hiszel (ami nem baj, sőt senkinek se hidd el elsőre a mondottakat) , akkor nézz utána többféle forrásból és nyilatkozatokból, tényekből.
A jobbik, fidesz és a szélsőjobb mozgásait már nagyon rég óta követem.. (a holdudvarukat is) nem fogok itt egy kommentben több tucat oldalas értekezést adni, illetve tucatjával osztogatni a linkeket. De ha érdekel, akkor tételesen térj ki arra, mi az amit hamis állításnak vélsz és igazolom majd.
Ha a cáfolataidra nem reagálok érdemben, akkor maradhat a személyeskedés és a gúny... Legalább is morális alapod akkor lenne erre.
@@kozosules9470 "vona civil körös volt ezért ő orbán puppetje stb stb. Mondom full összeesküvés elmélet . "
Az országgyűlési szavazásokon Orbánnak fontos hatalmi szavazásokon Vonáék mindig beszavaztak a csútinak.
Aztán dumáltak kifelé, mint "nagy ellenállók" .
Az, hogy Orbán ekkkora hatalmat tudott kiépíteni, az a Jobbiknak, azaz Vonának is köszönhető volt.
A g-nap után pedig Simicska pincsije lett, mert arra tippeltek, hogy közösen nagyot tudnak szakítani... Erre spec. rábasztak.
Itt szegeden is korábban a Jobbik és a fidesz, mintha egy egységes bűnszervezetet képeztek volna. Korábban a hatáskörük alatt álló szervezetekből / intézményekből minden mozdíthatót kiloptak és tönkretettek. Folyamatosan egymást védték be a fideszesek és a jobbikosok.
És "véletlen" a kis fikányi Jobbikból egy csilli-villi nagy párt lett egy rakás pénzzel kitömve...
és azt ne próbáld bemagyarázni, hogy a csóró kis gárdista fanboy-ok zsebpénzéből lett az a pár milliárdos pártkassza.
@@kozosules9470 HAHA :D Te vagy naiv vagy vagy egy jobbikos hívő... :D
Ha te azt hiszed hogy valaki párttámogatásból tele tudja plakátolni az országot éveken keresztül úgy, hogy még maradjon is belőle tv-s és online reklámokra, akkor meg vagy őrülve.
A működési költségekről nem is beszélve.
Maradjunk annyiban, hogy te nem tájékozódtál a pártok költéséről, én meg ige. Vagy te szándékosan kamuzol, hogy valamilyen fura fétis miatt mosdasd Vona Gabcsit.
nem Vonán múlt, hanem a választópolgárokon. de mostmár esélytelen a kormányváltás az elkövetkezendő 12 évben az biztos. A Jobbik teljesen szétesett....gyakorlatilag már nem is létezik.
Az a probléma az oktatásban, hogy integrációról csak ott lehet beszélni, ahol minden gyermek családja rendelkezik a társadalmi minimummal, és nem szabad megfeledkezni az integrálást megelőző felzárkóztatást, mint előfeltételt.
24:25 Azóta lett Szájer ügyünk, lehet erre gondolt.
Simán lehet, hiszen nyílt titok volt, tudták nem csak Fidesz körökben. Sajnálom Vonát, jó lett volna, mára nagyon beérett volna.
Megint lett egy prófécia élményem, itt Vona szó szerint megjelöli az orvosokat és a pedagógusokat mint ellenségkép..🤔
pipa és pipa.
Vona Gábornak igaza van... mélységes a gyülölet a fideszesek és nem fideszesek között... 🤔
28:57 vicces ahogy címkézőmarci gyorsan témát vált amint kiderül hogy nem lehet valamire a rasszista bélyeget alaptalanul rátenni és ezzel elintézni
A legtöbb interjúban mind emberileg, mint intellektuálisan messze a riportalany fölé nő Marci - kiemelkedő figura. Ám ebben a beszélgetésben politikusnál ritka értékről pattantak le a legsúlyosabb pörölycsapások is. Nevezzük mondjuk integritásnak.
Bár még csak a 13. percnél tartok, de marha érdekesnek tartom, hogy a '18-as választások napján történt azóta is magyarázat nélküli szerverleállás nem került még csak említésre sem.
Pedig szerintem azért megért volna egy esetleges eszmefuttatást ennek a "furcsaságnak" a választási eredményre gyakorolt hatása...
lesz újra vendég mostanság?
köszi!
Marci mióta vagy felső középosztálybeli?De amúgy jó lett.
Végre megfelelő, erre éhes nézőnek való beszélgetés zajlik. Jó egy picit nézetekről beszélgetni.Meg kell tanulnunk véleményt mondani és felülbírálni a korábbi elköteleződésünket. Nekem csalódás volt az "Elnök Úr!" Sajnos.
Sajnálatos módon, de valójában Vonának köszönhetjük Orbán hatalomra jutását, és azon felül Orbán politikáját!!!
Orbán ma sokkal hülyébb lenne Vona nélkül!!!
Így van. Megbocsáthatatlan.
Hát az megvan, hogy Vona itt megmondta, a tanárok és orvosok kiszemelését?
Ez a beszélgetés nagyon jó. Mint az összes többi is. Azt is mutatja, úgy, ahogyan Szegei Csanád példája is, hogy valóban ki nyílhat az ember szeme. Szerintem Vona Gábor már nem vállalja a régi nézeteit. Változtatunk? Információ és nevelés kérdése. Jogos a szembesítés az elvekkel. Vona Gábor mondhatta volna részletesebben és világosabban, hogy szégyelli azt, amit valamikor vállalt.
az megállapításom, hogy gulyásnak addig amíg a témát nem ismeri mélységeiben , addig a cigány kérdést , ne is forszírozza ... az izzadságszagú, elefántcsonttoronyban született tanulmányok lehet jó olvasmányok , de a megoldást nem hozzák ... Ritók Nóra , valóban nagyon sokat tesz a mély szegénység felszámolásáért , és a cigányság felemelkedéséért, de az egy adott térségre van az ottani viszonyrendszerre mérten kreálva , és nincs sok Ritók Nóra , de ami ott működik , , vagy esetleg nem működik , az más helyen nem biztos .. tehát a Ritók Nóra által fémjelzett módszertan , csak elméleti szinten működtethető ....
Most teljesen egyet értek Gáborral
A Gandhi Gimnázium egy olyan intézmény, ahol roma tanárok tanítanak roma gyerekeket, sőt kifejezetten ezért hozták létre. Ha ez nem meríti ki a szegregált oktatás definícióját akkor nem tudom, hogy mi. De hogy lehet hogy ez ellen nem emeli fel a szavát senki sem? Hát azért mert nem a jobboldal javaslatára jött létre. Szegregálni csak a baloldaliaknak lehet ezek szerint.
szerintem amit te mondasz a pozitív szegregáció (pontosabban megoldás nyújtása egy meglévő problémára ami inkább jó mint rossz-tehát nem a megoldás ellen kell felemelni a hangunkat hanem azért ami azt okozta hogy szükség volt rá). ezt pozitív szegregációnak mondanám.a negatív szegregáció inkább az a szegregáció amikor egy intézményen belül csinálnak roma és nem roma osztályokat (bár léteznek "tehetséges" osztályok ahova olyan gyerekek kerülnek be akik egyébként az intézménybe nem tudnának, a mi sulinkban is volt ilyen és nem csak romák voltak benne)..nehéz kérdés de van különbség aközött hogy azért gyűjtik e őket össze hogy segítsék őket (és készségeiknek/képességeiknek megfelelő oktatásban részesítsék őket-mert valljuk be eltérően kell oktatni azokat akiknek már van megfelelő magukkal hozott tudásuk és azokat akiknek nincsen) vagy azért különítik el hogy "ne zavarják" a nem romák oktatását-de emellett nem biztosítanak számukra alternatív oktatási formákat hanem hagyják lemorzsolódni őket
@@kellemese6252 Zagyvaság amit írsz, nincs olyan, hogy negatív vagy pozitív szegregáció, csak szegregáció van, amire sokszor és sok helyen szükség van. (főleg olyan területeken, ami annyira heterogén, hogy lehetetlenség homogén egységként kezelni, lásd olyan iskolákban ahol társadalmi/szociális rétegződés szerint nagyon tág végletek vesznek részt az oktatásban) Az meg végtelenül cinikus elképzelés, hogy szerinted vannak olyan iskolák, ahol azért szegregálják a cigányokat, hogy a nem cigányokat ne zavarják és még nem is törődnek, nem tanítják a cigányokat.
Az nem egy állami intézmény, hanem egy alapítványi nemzetiségi iskola - és mint ilyen, más szabályoknak kell megfelelnie.
Egy állami intézmény nem válogathat.
Illetve ha megnézed a Gandhi felvételi szabályzatát, akkor ott nincs semmiféle származásbeli megkötés, hanem a hátrányos helyzetet és/vagy állami gondozott jogviszonyt kell igazolni.
de idemásolom - mert magadtól úgy érzem néha felületesen tájékozódsz:
b) az e pontban meghatározott valamelyik feltételnek megfelel:
ba) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 67/A. §-a szerint halmozottan hátrányos helyzetű
bb) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát a jegyző megállapította és a törvényes felügyeletét ellátó szülő a Gyvt.-ben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, vagy
bc) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 53. §-a szerint gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó ellátási formájában részesülő átmeneti nevelésbe vett vagy a programba történő jelentkezés időpontjában ideiglenes hatállyal elhelyezett, nevelésbe vett,
bd) a törvényes felügyeletét ellátó szülője a Gyvt.-ben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, de rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága nem állapítható meg,
be) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát a jegyző megállapította, és a törvényes felügyeletét ellátó szülők egyike a Gyvt.-ben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, a másik szülő legfeljebb szakképesítéssel rendelkezik
bf) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül és lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 64. §-ában foglalt családsegítő szolgáltatás vagy a Gyvt. 40. §-a szerint a gyermekjóléti szolgálat által végzett környezettanulmány alapján az egészséges fejlődéshez szükséges feltételeket nem biztosító, elégtelen lakókörnyezetnek minősül,
bg) árva és a gyermekjóléti szolgálat - az általános iskola és a gyám kezdeményezésére elkészített - javaslata alapján rászorult. A gyermekjóléti szolgálatnak a rászorultság kérdésében annak alapján kell döntenie, hogy kellett-e a az Arany János Kollégiumi Programba történő jelentkezést megelőző három éven belül a Gyvt. 39. §-a alapján az érintett tanuló érdekében intézkednie.
A bc)- bg) pontokban szereplő feltételek szerint felvehető tanulók aránya együttesen nem haladhatja meg az adott osztályba felvett tanulók harminc százalékát.
@@Internesz az a Dr. Ambedkár Iskolában volt Miskolcon. De a szegregációval kapcsolatos kérdés szempontjából nem következik ebből semmi.
sem a Gandhiban, sem az Ambedkarban nem kritérium, hogy roma tanulókat vegyenek fel. bárki jelentkezhet, és fel is veszik. egy háttérmunka és persze szándék, hogy olyan helyre települtek, ahol jelentős roma lakosság van, és szorgalmazzák, hogy a fiatalok gimnáziumba járjanak. mindent megtesznek, hogy ne hagyják el az iskolát. egyébként az egyéb gimnáziumokban jelentősen alul reprezentált a roma származású tanulók aránya. ott már a korai szegregáció hatása beérett.
Gulyás Marci, nagyon tetszik a műsorod! Rendkívül fontos kérdésekkel foglalkozol, olyan módon, ahogyan szeretném látni mindenkitől!
16:20 Nem "oktatáspolitikusokat" kell kérdezgetni, hanem 30-40 éve a pályán lévő pedagógusokat. Azok az országok, amik pl a PISA teszteken jól teljesítettek, demográfiailag sokkal homogénebbek. Részben ebből is következően a társadalmi különbségek is kisebbek, ebből következően a társadalmi mobilitás is. Itt van értelme bizonyos integrációról beszélni. Mo.-n teljesen más a helyzet. Erre ráerősítenek a 6, 8 osztályos gimnáziumok. A jobb tanulók majdnem teljesen eltűnnek 7.-re. Részben azért is, mert ők jobban tudnának haladni, és ha ők kerülnek kisebbségbe egy osztályban, akkor bizony nem ők diktálják a tempót értelemszerűen. És ott vannak még a magániskolák, amiről hosszan lehetne beszélni. Amíg ezek a rendszerek léteznek, nem lehet integrációról beszélni. A sokak által istenített finn modellben ilyet nem találni - ők egyébként is kultúrálisan gyakorlatilag homogénnek tekinthetők.
Vona egy betonfalnak is beszélhetne, ez a Gulyás annyira mereven elutasító, hogy az már tenyérbe mászó.
21:54 "ha a hajléktalanokat, akkor a hajléktalanokat (kell támadni)"... sigh...
"Látnok, nyögtem, szörnyű látnok"... azóta valóban voltak támadva a hajléktalanok, az orvosok és a tanárok is. Mindenki, akiket felsorolt.
Vona Gábor nagy játékos. Intelligens, tudja hogyan kell a szavakkal bánni, elgondolkodtató, nade aki ilyen helyekre be tudott/tud kerülni, mint a politika (ilyen jól tudott/tud helyezkedni egy sajátos szabályok alapján működő rendszerben, ami sajátos viselkedési mintákat igényel a boldoguláshoz), az egy sajátos személyiségtípust igényel (szociopátia, pszichopátia, nárcisztikus személyiségzavar...), ami neki is megvan, eleve, talpon se bírt volna maradni ezen a területen, ahol egymást tapossák, gázolnak át gátlástalanul mindenen és mindenkin.
Bizonyos dolgokat valószínűleg már nem tudott hitelesen eljátszani a Jobbikban meg még ki tudja milyen belső harcok voltak, kikkel veszett össze, aztán váltott inkább erre a filozófiai polihisztor szerepre. Nade, ez is egy szerepe csupán. Bizonyára most ezzel a szerepével tud azonosulni, és még el is hitetheti magával (is), hogy most ez ő, de ugye mi, akik nem ismerjük, nem tudhatjuk, ki is ő és mit is gondol valójában. Meghát az ilyen személyiségtípusú emberek a játszma nagymesterei. Ettől függetlenül mondhat jókat, elgondolkodtatóakat, és lehetnek szimpatikusak is nagy követőtáborral, de a valódi motivációjuk, az titok, bár a hatalom, a figyelem, és a pénz iránti vágy biztosan motiválják a tetteiket. Az ő tetteit is.
Eleve, amiket összehordott még a Jobbikban, eleve, hogy a francba lehet most is képernyőn, a köztudatban? De az összes többi nagydumás hasonszőrű is miért kap több esélyt, ha ilyen dolgokat képviselnek, tesznek? Miért nincsenek következményei a tetteinek?! Az ilyen személyisegzavaros emberek nem változnak mélyen belül, nincs pálfordulás (főleg nem ilyen 180 fokos, ha mégis, akkor pedig egyértelmű, hogy a Jobbikos szereplése szereplés volt, egy színházi szerep), maximum a szerepeiket alakítják, szabják magukra, amire éppen igény van és tudnak érvényesülni, ezért tudnak hatni tömegekre, kiszagolják a tömeg igényeit. Mestermanipulátorok. Ettől függetlenül, szoktam hallgatni Vona Gábor videóit, mert elgondolkodtat. Szimpi is.
Ha viszont ezt az egész politikai színjátékot mint egy színházi rendszert, színházi darabot nézem, ilyen személyiségzavarban szenvedő karakterekkel, na, akkor már leírtam fentebb, miért bűzlik az egész. Vagy olyan vagy mint a rendszerben helyezkedni tudó többi éhes farkas, vagy kibeleznek. Ő tudott helyezkedni. Most is jól tud.
Izgalmas vallatás volt.:D
Zavaró ez a merevség Marci részéről... Remelem, legközelebb tegeződve beszélget Gáborral...
Gabi, ezt tényleg benézted, de nagyon. Ekkora kamu magyarázkodást ritkán látni, igen, a tipikus új múlt írása...... az nem én voltam, az nem is úgy volt, az másképp volt.... igazi kommunista eszme
Gulyás borzasztóan, zavaróan vadliberális és tudálékos. Egy riporter -meg úgy általában egy értelmiségi, de ez már más kérdés:D- legyen mérsékeltebb. De egyébként érdekes beszélgetés, legyen sok ilyen.
Vona most okos már! Pedig ő is tehet róla hogy ide jutottunk! Nagy szerepe volt a kétharmad kialakulásában! Vagy akarattal vagy akaratlanul de ő is okozója!
Szerintem Vona igazán megváltozott/felnőtt. Nem irígylem, aknamezőn jár.
Ugyanolyan demagóg mint volt, csak most a legutóbbi témáját vitte Orbán, így a cuki témát tolja.
őt idézve "ha a számok azt mutatják" , akkor ugyanolyan uszítást, mint amit pár éve is végzett, simán folytatná.
Vona egy demagóg elvtelen opportunista. Kár, hogy sokan nem látják ezt (még). Orbánhoz nagyon hasonlít.
@@heyimrobee lehet igazad van...nem tudom. én azért kíváncsian követem mit csinál.
@@fhmen Egy másik kommentemet beidézném, amiben kicsit részletesebben (de még így is nagyon tömörítve) kifejtem, hogy miért nem változott Vona:
"Vona "megváltozása" nem belülről / felismerésből jött, hanem külső, helyzeti kényszerből.
Orbán hosszú évekig azért tartotta a Jobbikot (és a jobbik is élvezte ezt a másodhegedűs helyet--> lásd a jobbikos hirtelen megjelent százmilliók egy olyan pártnál, ami előtte tök csóró volt) , hogy legyen mellette egy kirakat szélsőséges párt, ami mellett ő "mérsékeltnek" tekinthető. Ezért hozta most létre Orbán a Mi Hazánkat, hogy a hülyéknek kiszúrhassa ezzel a szemét.
(--> lásd: "centrális erőtér")
Vona évekig hű pincsije volt Orbánnak és gondosan megszavazott minden olyan dolgot, ami Orbánnak kellett a hatalmához, ezért Orbán mint jó kutyust, "megtartotta" a Jobbikot.
A G-nap után, Simicska a tévéivel vitte magával a Jobbikot is, és arra hazárdírozott, hogy velük eltakaríthatja Orbánt. Arra játszott, hogyha támogatja a Jobbikot, akkor cserébe azok százmilliárdos beruházásokkal fogják neki azt megháláni. Mivel gyorsan kellett Orbánéknak extra lakossági támogatás, ezért fogták és kihúzták a Jobbik alól a nekik szánt témákat. Ez be is jött és a Jobbik, mint mérsékelt párt (lol) indult versenybe természetesen semmi eséllyel. Ezt mindenki tudta (aki ismeri a magyar politikát, tehát Vona is, ezért így ő most az interjú alatt is hazudott).
Most hogy Orbán kilőtte a Jobbikot és kiszorította Smicskát, ezért visszatér a korábbi modellhez és megint "mérsékeltnek" fog mutatkozni (ezért dobták be azt hogy ők most nagyon keresztények :D ) és emiatt hozta létre a Mi Hazánkat kirakatnak.
Vona tehát nem megváltozott, hanem a helyzete változott meg. Simicska lelépett, a Jobbik nevű kirakatpártot kivégezték. És a "jobboldalon" így már nem maradt hely senkinek sem, mert orbán most lefedi a egyszerre a "mérsékelt" és a szélsőséges oldalt is.
Közép jobbos térfélen Orbán pedig az LMP-t tartja ugyanabból célból is amiért a Munkáspártot. (Mind a két párt nem hivatalos csatornákon keresztül Orbán által van pénzelve). A szavazatok megosztása miatt.
(Az LMP-s Ungár Péter a mai napig a fideszes újságját is használja kifizetőhelynek miközben sokan azt hiszik, hogy ő ellenzéki :D :D )
Így sem az ellenzéki jobb oldalon sem a kormánypárti jobboldalakon nincs már szükség Vonára, mert Orbán ezeket számára megbízhatóbb /nem elhasznált emberekkel töltötte fel. Majd ha ezeken a posztokon is elkopnak a bábok, akkor ők is Vona sorsára jutnak."
Szuper beszélgetés volt. Örömmel hallgattam. Köszönöm..
Hat nekem o nem tudta tisztara mosni a szennyeset.
Bízhatsz benne.
érdekes mennyit puhultak a nézetei ennek az embernek
Vona Gábor példája is arra int, hogy ez az a világ amiben mind élünk: a bizonytalanság. Ahogy mondja a riportban "én fenntartom a jogot a változásra", amihez valóban joga van. Ha komolyan vennék ezt az egész dolgot, mi mind, akik a média és a politika világán kívül helyezkedünk el (akiknek nem a pénz és a hatalom dominálja a mindennapunkat) jóval óvatosabbnak, értsd megértőbbnek és empatikusabban kellene viszonyulnunk egymás felé. Mert igen, bármikor bárki pálfordulatot hajthat végre és utána meg csak nézünk, és hiteltelenné válunk egy pillanat alatt.
Amúgy én megnéznék egy olyan tényfeltáró riportot ami arról szól, hogy milyenek a vagyoni különbségek magyarországon. Most már ott tartunk , hogy lényegében a változást csak egy új nemzeti front tudja létrehozni egy újmond vagyon újra elosztási rendszerrel. Enélkül visszasüllyedünk a földesúri rendszerbe sőt már eléggé ott tartunk. Mondjuk pontosabb ha azt mondom, hogy arisztokrata rendszerbe tértünk vissza. Lényegében van a felső tízezer akiknek ma magyarországon már olyan vagyoni helyzete van , hogy csak passzív jövedelemből kiskirályként élnek. Van ingatlanozó ismerősöm. Ő mondta , hogy a felső tízezerből jópáran lakásba fektettek. Na most közülük soknak van 20-30 vagy akár negyven lakása is. Az egyszerű ember meg vagy tőlük bérel lakást vagy mehet a híd alá. Lényegében ilyen vagyoni különbségeket már csak oktatással nem lehet behozni.
Már vagy három helyre belinkeltem egy cikket a Svájc - i adórendszerről. Az sokat segítene szerintem. Persze átdolgozva, de az elv jó lenne. Eleve el kellene fogadni az embereknek, hogy a progresszív adózás egy normális dolog. Egy fék. Különben is vannak olyan dokumentum filmek, amelyekben elmondják , hogy a legnagyobb ADÓELKERÜLŐK éppen a leggazdagabbak. Én úgy vettem ki a cikkből ( a végére illesztem ) , hogy a régiók is közelíthetők, mert mások a kulcsok. Milyen jó lenne, ha Észak-Mo - on ( ott lakom ), kisebbek lennének az adókulcsok, mint pl. Bp-en , vagy a Dunántúlon. : elitgroup2000.hu/adozas_svajcban
@@zitazolnai608 Igazad van. Amerikában is jó tröszt ellenes törvények vannak. Nálunk meg lassan már az egyszerű ember lesüllyed jobbágy sorsba. Van orvos meg informatikus ismerősöm is . Annak ellenére , hogy ők mondjuk jól keresnek ők is mondják , hogy ha ez a rendszer marad akkor összeomlik az ország mert rengetegen kimennek külföldre. Győr meg Sopron kivételével szinte az összes megyeváros lakossága csökken. Budapestre rengetegen mennek az országból de még így is csak stagnál a lakossága mert rengetegen mennek onnan is külföldre.
Szerintem G. sembesíteni akarta vonát a jobbik mivoltával. Nekem eddig is és ezután nyilvánvaló. A jobbikot követők nagy része azért fordult el tőlük,mert,kezdtek középre húzni.kényszer,mert a fidesz kitúrta őket.a szélsőjobbról!
Én csak azt szeretném tudni, hogy Vona Gábor mikor hazudik/dott? Most vagy évekkel ezelőtt amikor felvette a mellényt?
Mi a különbség a Jóboldal és a Szélsőjobboldal között? Az egyik az Horthy a Másik a Nyilas Szálasi.
Egy dologban egyet értek vele. A rasszizmus egy zsigeri, állati ösztön, ami az állatvilágban jól nyomon követhető. Ösztönlények akiknek ezen behatások határozzák meg a gondolkodásmódjukat. Illetve annak hiányát. Meg van aki haladt a korral és az evolúcióval.
Rendkívül sok elszólás utal az őszintétlenségére. Polgári, nem rasszista de a roma meg a magyar... Meg a többi hasonló. Rasztafári leurazta atv ben... Ezt neki üzenem...
A rasszizmusnak kétféle definíciója lehetséges. Az egyik szerint negatív fogalom, vagyis rasszista az, aki másnak etnikai alapon akar kárt okozni! Mivel Magyarország a magyaroké, a magyar nem tud a saját országában másnak etnikai alapon kárt okozni, hiszen a többiek, ha nem tetszik nekik a magyarság háza, szabadon elmehetnek! A másik definiáló szerint a rasszizmus természetes, és nem negatív fogalom. Ez szerint mindenki rasszista, hiszen mindenki több reggelit csomagol a saját gyermekének, mint annak az osztálytársainak, és mindenki megkülönbözteti a saját feleségét is a többi nőtől, de ettől még nem akarja a többit kiirtani. Valójában tehát mindenki megkülönbözteti a többieket, a sajátját pozitívan diszkriminálja, a maga számára hierarchiát állít fel, de ez a természetes, és csak ilyen módon lehet tovább szőni az élet fonalát! Az antirasszista partizánok, akik valami különös véletlen folytán leginkább zsidó származásúak, tehát orbitális hazugságban vannak, már akkor, amikor még ki sem nyitják a szájukat! Szerintük az embereknek vagy csak külső, vagy csak belső tulajdonságaik lehetnek, de soha nincs együtt a kettő! Ez azonban hazugság! Ha ez így lenne, akkor nem léteznének különböző népségek! Ők a zsidó nép létét azonban soha nem tagadják, és soha nem relativizálják! Márpedig ha vannak különböző népségek, akkor viszont azoknak vannak külső, és belső tulajdonságaik, és ezek alapján mindenki a maga számára hierarchiát állít fel. Az élővilág családhalmazokból épül fel, amelyeknek az alapja a hasonlóság! Ez nem negatív, hanem természetes, és valójában a zsidók is így gondolják, és csak a diaszpórában, mások országban hirdetik az őslakosoknak a baromságaikat, jellemzően azonban nem hajlandóak ugyanolyan odaadással egy majommal, vagy egy kutyával szeretkezni, mert ők is a külső tulajdonsághoz belsőt is párosítanak, és a maguk számára hierarchiát állítanak fel.
Szinvonalas videó szinvonalas emberekkel!
SzivárványszínesS{e} éggesek
De Horthy mindig ragaszkodot ahoz hogy közép europa vagyunk és nem csak földrajzilag hanem politikailag.Horthy szembeszált az orosz bolsevizmusal.Orbán a régi komunista kémekel Paktál a vörös Kremlinben a fene egye meg.Aki erös közép europát akar az oda csap az oroszoknak.Csak igy lehet megint nagy magyarország.
igaz.
Ezek jó kérdések voltak. Nekem már csak az a kérdésem, hogy ki fizette a kutatásokat a választási előrejelzésekhez? :)
Zsenialis Video! Az osszes jo! Jol elkiszetett musor! Bar a kozmediaban is profizmust latnek(ha neznek). Grat sracok! ;)
A Baloldal árulása volt ezekkel Egyezkedni mi ijen emberekkel nem beszélünk!
Márton for President! 👏👏👏
Legalabb elismeri, hogy tevedett es hajlando a fejlodesre. Emberi tulajdonsag, ami a politikusokbol hianyzik. Ez a vona tok szimpi...tul keso...vagy tul korai?
Interjút újságírók készítenek, az igazi újságíróknak pedig nincs narratívájuk. Felismerik az ellentmondásokat, és kíméletlenül utána mennek, de nem az általuk hallani akart választ próbálják kicsikarni, vagy előre kitervelt színben feltüntetni az interjúalanyt.
Itt nem ezt láttam, ezért szerintem interjú helyett megfelelőbb lenne szimplán csak beszélgetésnek nevezni.
OFF - Marci, kéne egy kis izom, hogy legyen tartásod. A Bayer showban nagyon súlyos volt az a fotó. Nem akarok bántó lenni, őszintén, de én nagyon megdöbbentem.
Témától és az adott szövegektől elvonatkoztatava. Milyen fasza lenne ha egy átlag politikai vita igy nezne ki?
En pl siman meghallgattam volna tobb ilyet mondjuk a vasarnapi nyitvatartassal kapcsolatban. Vagy ugy barmivel amit most attolnak 1 nap alatt.
Gulyás -Vona , 1-5. Vona nyert
42:20 ezjó. "Rossz potyautasok..." haha. Tiszavasvári... ööö Tiszavasvári és Tiszavasvári... na ezen a ponton nagy szubjektív agyalásba kezdett az objektivitástól messze. "...ööö egy egy egy ezt nyílván nem lehet tagadni." Na ez egy maszatoló tagadás.
28:10 nem a rasszizmus az alapja az egész fidesz kampánynak hanem a "Big Data" Statisztikák (!) amíg ezt nem értik az emberek addig hülyére fogják őket venni.
33:27 szegény kisgyerek biztosan élvezi a beszélgetést. Játszótér biztosan unalmas lenne.
Igen ez hogy ezt a "Big Data" dolgot Márton úgy tűnik mintha nem értené az nekem is furcsa volt. Tehát hogy közvélemény kutatásokat csinálnak és az alapján úgy politizálnak ami növeli a népszerűségüket.
Amúgy igen, rohadt jól látszódik, hogy a Fidesz nem rasszista. Xenofóbiát terjeszt, amibe belefér a rasszizmus is, de például az antiszemitizmust nagyon próbálja kerülni.
csak a látszatát akarja kerülni
@@szijjasati Lehet, de az biztos, hogy az nem jönne ki neki jól, ha arra kényszerülne.
Kivéve soros elleni ellenesség ezzel ki fejezi a fidesz az antiszemitizmus T
444.hu/2021/01/26/a-gyilkosok-emlekmuve?fbclid=IwAR0MiD5I_THXNnSGrw0OyziqRfAgC5XvTcTAveePNYNOCwJoe_WUnXVWEwY Egyszer szembesíteni kellene Vonát ezzel a beszédével. 42:00
Ennek az Országnak béke és összefogás kell. Ez az ember nem azt hozta volna el. Jó hallgatni amit beszél, jó lenne neki hinni, de sajnos amit mond és amit tesz az néha nem ugyan az. Most is zavarban van és van pér nem egyértelmű kijelentése. Nem vagyok Fideszes, de lehet egyenlőre jobb így, mint valamelyik ellenzéki csapat lenne, főleg nem a Jobbik. Bocsánat de így látom. Békében és összefogásban épülhet az Ország. Ahol nem az van, hanem széthúzás, uszítás, ott csak egyes emberek jóléte nől nem a Magyar embereké.
Mi értelme ennek a magázódásnak? Mindenki tudja, hogy ők tegeződnek egyébként.
Most 2 évvel később eu-s és önkormányzati választások után, egyértelműen látszik, hogy az emberek az összefogást támogatták volna. Szerintem, akkoriban is több mint naív volt, hogy egyedül nyer a Jobbik.
Csak egy kérdés... a szélsõjobbos Vona Gábor hogy jutott el odáig, hogy a melegeket támogató, liberális elveket támogató müsorban beszélgessen? Avagy: értékrendileg is megváltozott Vona Gábor?
személyiségfejlődésnek hívják. lehet követni.
27:24 Jesszus mária, bolond ez az ember. :D
Sajnálom Marci. Meghallgatva jó néhány interjút (Gajdics, Csintalan,...) ebben maradtál alul egészen nyilvánvalóan. Vona simán lenyomott. Ennél kicsit több, jobb felkészülés, érvelés kellett volna, int hogy: "náci vagy, mert náci vagy". Nagyon őszintén feltárulkozott, és elismerte a hibáit. Ezért amit nem ismert el magára nézve: hiába erőltetted, nem tudtad ráégetni :-( Főleg mivel érvelésed egysíkú volt nagyon, és érvekkel-tényekkel alig-alig alá támasztva.
21:39 Marci feje aaaaz a fej