Köszönöm Partizán ezt a videót. Sok mindent nem tudtam erről az időről, de az jött át, hogy minden jó dolog ami vérben születik akkor az abba is végzi.
Igen, látszik, hogy már 100 éve is, teljesen külön életet élt a Főváros meg a vidék, akárcsak ma, valamiért nem sikerül összhangba kerülni. Talán majd 100 év múlva.. Köszönöm, nagyon tetszett, és teljesen végignéztem!:)
@@andrasbarkanyi7876 igen, teljesen kimaradt Magyarországon. A jelen állás szerint nem is nagyon van vagy lesz rá lehetőség a közeljövőben. Elkeserítő! Saját magunkat kötjük békjóba.
Mindkét említett filmet megnéztem, az Agitátorok betiltásában véleményem szerint az 56-os eseményekre való közvetlen utalás (a Beethoven zenei aláfestéssel ) nagyobb szerepet játszhatott, mint a létező szocializmus burkolt bírálata.
Marci, hiába volt a Garamiéknak 700 ezer szakszervezeti tagjuk, a 20-as 30-as években nem volt általános szavazati jog, csupán a lakosság kb 30 százaléka szavazhatott, a cenzusok miatt, és nyilván a munkások kb. 90 százaléka nem szavazatot.
@@maxvalbircahang a Polgári átalakulás hiánya és gyors pótlásának a robbanásszerű forradalmi igyekezete rendkivüli nemzetközi körülmények közepette. Nagymagyaroszág együttartása tul sok ellenérdekeltbe ütközött. Siralmas volt a diplomáciánk, nemcsak itt de a II. VH. kiugrási kisérlet és 1956 közepette is! Utóbbinál hagytuk és belenyugodtunk hogy restaurációval gyanusitsanak meg minket holott a hadisarcot méretezték tuul a szovjetek, a vazallusaiknak meg könnyebb volt (bátorság hijján) a padlásokat lesöpörni, a katonatiszteket alulfizetni, mint Sztálintól egy mérséklést vagy átütemezést kérni! Az orosz nyelv köteleő tanitásának a bevezetése csak hab volt az egyetemisták tortáján!
Kun Béla fia Kun Miklós mint sebeszorvos professzor ,a szovjet hadsereg orvosezredesekent , végig emberek ezreit mentette meg a második világháborúban !!! Apámat a Szabolcs utcai kórházban kezelte, vesetrombozis műtéti operaciojaval sikeresen !!!!!!
Gratulálok, ez nagy munka volt. Rengeteg érdekes információ, de érezni a háttérmunka mélységét, amit az igazi történelmi tényfeltárás gondolata hatott át. Nyilván tisztánlátást és objektivitást nehéz egy ilyen info dzsungelben elvárni, de a szándék és az erőfeszítés dicséretes
Hallgatasék meg a másik oldal is. Tormay Cécilától A bujdosó könyv erre épp alkalmas. Mgj.: Vidéken a nagyszüleim a kórházakat gyerekgyárnak csúfolták. Az édesanyám az utolsók egyikeként született bába segítségével, mert ekkor már tiltva volt. Mgj2.: A fürdőknél jobban el kellett volna magyarázni, hogy miért volt olyan fontos a közfürdők megnyitása. Mai szemmel furcsának tűnhet, hogy csak a 70-80.-as években kezedet általánossá válni a fürdőszoba használata. Nagyobb városokban egy picit hamarabb.
Kérdésem: Mi volt tiltva? A szülés? A bába? Értelmes mondatokat kellene írni? Megjegyzés: Nem a fürdőszoba használata, hanem a fürdőszoba léte kezdett általánossá válni, nem utolsósorban azért, mert a vezetékes víz csak akkor ért el a falvak többségébe. Használni használták volna (mint az be is bizonyosodott később) ha lett volna víz és fürdőszoba.
@@CsabaBagyinka: Ez így van. Én is hordtam kannában a vizet a nagyanyámnak az ártézi kútról a nagymosáshoz (ha nem volt elég esővíz a hordóban). S a vízvezeték sehol sem volt. Pedig igény lett volna rá.
Nagyon színvonalasra sikeredett a műsor. Gratulálok. Hiánypótló darab. Több ilyenre lenne szükség a XX. századi történelmünk feldolgozása kapcsán. Örülök, hogy nem abban a 30 éves periódusban éltem mikor az 1918-as háború vesztés után, jött a Tanácsköztársaság, majd jött Horthy, jöttek a szovjetek, és végül a legsötétebb Rákosi rendszer...
A Rákosi rdsz. a háborús dúlás és rengeteg csonka magyar család és a romeltakarítás országa újra építkezését is jelentette nagyjából a semmi talajáról, mert segítség sem volt és igen nagy volt az éhezés és az új Ft-ig csak a nyomor uralkodott, bűnozés és a csalók uralták a piacokat és működtetni is kellett az országot. De korrekt idézése volt a szövegben "nehéz a múltat előre látni".
@@szekerese8999 A Vörösterrorban résztvevőket, már aki nem szökött külföldre vagy megölték birósági ítélet nélkül (sokszor a szorásba ártatlanok is beleestek), vagy bíróság elítélte őket.Horthy a fehérterrorban résztvetteket felmentette, vagyis senkit nem bűntettek meg a kínzásokért és gyilkolásért.
nagyon köszönöm a részletes történelmi, és nem pártoldali nézőpontot... talán a szabadkömüvességhez való kapcsolódásokra való kitérés tovább tisztítaná a látásmódot...
@@matyas756 Há mé? ..a szponzor is ott vót, mondhatni meglepő és mohó közel távol keleti tolakodó gyakorisággal. Jó vót! Minden benne vót, komcsizás ruszkizás, zsidózás (persze utóbbi a tábori rabbink a joboldalinak számitó Slomó rovására) Csak az nem volt benne hogy az I. VH. ( a Nagy Háború) a Monarchia részéről (Ma kibővitve már Európai Unió) egy anarchista diák Gavrilo Prinzip (bér) gyilkossága miatt következett be ami aztán már területvédő, igazságos , szovjet terminológi szerint mondhatni honvédő háboru volt. Ezt a Kommün is már csak folytatni volt képes (azzal akit megnyert magának) de hosszu háboruskodás a rossz pénzügypolitika - a külpolitika azaz az antant és Kisantant tulerő - miatt ebbe már belebukott. Magán hordta ugyanis az anarchista extrém baloldaliság Szovjetoroszországból importált elveit amitől az az antant fél ami a Nagy Francia Forradalom óta először konkurensre talált! Ócska kis történelmi vita és egymásra mutogatás és megfelelően felkészitett nagy diplomaták hiányában! gróf Apponyi Albert hiába mondott el három nyelven védőbeszédet Trianonban amikor mindenki tudta az Antantban azt hogy nemes ember (alig köztársasági) hiszen Károlyi és Esterházy Móric rokonságából jött!
Bennem az fordult meg ezt nézve, hogy ugyan ez, bármikor most is, újra megtörténhet, csak az ideológiai alap más. Ahogyan az emberek gyűlölködnek egymással ... Aki nem velünk van az ellenük már elhangzott. Nem tanulunk a saját múltunkból
1984-ben egy tehetség gondozó program felvéteiljének kertetében kérdezték meg tőlem, hol halt meg Kun Béla. Mondom (14 évesen és a biológia programra jelentkezve), szerintem külföldön. Kérdés, miért? Mondom , mert olyan izgága ember volt.
Két tanulság: 1. Szocialista fordulatot csak nyugodt történelmi pillanatban lévő és fejlett országban szabad megkísérelni. 2. Az erőszakra, jogtalanságokra, az elemi humánum és az emberi méltóság felrúgására még az egyenlőség gyakorlatba ültetése sem ad legitimitást.
1., A "szocialista fordulatot" sehol, semmilyen körülmények között nem szabad megkísérelni - újra. (Arról az apróságról már ne is beszéljünk, hogy csak ott lehet szociális jóléti államot kiépíteni, ahol a "gonosz és elnyomó" kapitalizmus már megteremtette ennek az anyagi alapjait.) "Szocialista fordulat" helyett szociális intézkedések kellenének. 2., Szabadság, Egyenlőség, Testvériség - Az Egyenlőség már kitermelte a maga GULAG-jait, ahogy a Testvériség is kitermelte egykor a maga haláltáborait. Ma a Szabadság igyekszik megteremteni az átnevelőtáboraihoz szükséges társadalmi hátteret... A történelem során mindig és mindenhol állandóan az eszméhez akarták hajlítani a valóságot - és ma is ugyan ez a kétségbe esett próbálkozás zajlik. Csakhogy a valóság mindig és mindenhol makacsul ellenállt, ami aztán meszesgödrökhöz és emberi százezrek, milliók történelmi léptékkel mérve igen gyors pusztulásához vezetett. Ellenben amikor a társadalmi változások együtt haladtak a valóság ütemével - azaz a maguk természetes tempójában változott a világ - az általánosságban (még ha akadtak is helyi, lokális konfliktusok) mindig prosperitást és békét okozott.
Na ilyen nem lesz! a jelenlegi rendszert csak egy háború söpri el, mert a nép nem fogja. Esetleg nyugatról teszik tönkre gazdaságilag, amikor csak akarják. @@csabapajer9544
@@csabapajer9544 Szociális fordulat volt/van. Ilyenek a Skandináv államok, ahol elképesztően progresszív az adózás. Hát ott egész jó szocializmus van. Bár a britek már nem tudom, hogy alkalmasak-e politikai döntések meghozatalára, de Corbyn valami ilyesmire készül. Amerikában a demokraták versenyeznek, hogy ki valósítsa meg az USA történetében először a szociális fordulatot (ami európai szemmel nem is olyan radikális, de ott maga a szocializmus).
@@csabapajer9544 Oké. Biológus vagyok, nem vágok minden szakterminust. De hidd el nekem, az USA-ban az emberek egy része kommunizmusnak hívja azt ami Dániában folyik.
Nagyon jó volt. Sokkal jobban szeretem GM-Partizán műhelyéből a történelmi anyagokat mint a miért fogjunk össze a MSZmP-vel aktuálpolitizálást. Persze a Trianon sorozatot ez nem múlja felül (ahogy költségekben sem), mégis eszembe jutott. Szóval köszönöm a készítőknek, tanultam belőle.
Ha már Tanácsköztársaság: itt egy kis részlet, az egyetlen megmaradt nagyjátékfilmből, ami a proletárdiktatúra alatt készült th-cam.com/video/y6xa4CzKLAE/w-d-xo.html&t A zenét én vágtam alá, akinek nem tetszik, halkítsa le.
1919. március 21. Kikiáltják a magyarországi tanácsköztársaságot a mukás osztály dicsőségét. El is bukott hamar, megjegyzem már azóta munkás osztály sincs ebben az országban viszont van covid. De még lessz Árilis 4. és Május 1. is, megint megszigorítják a korlátozásokat? mint március 15.-re tették stb.?
Nekem csak az a furcsa, hogy egy ilyen sok ponton reális kritika után (pl. vörös katonák lakásfoglalásai) Marci hogy az istenbe hiszi még mindig, hogy a szocializmus jó ötlet, meg áll ki pl. a mai lakásfoglalók mellett (= kilakoltatások ellen).
A mai kilakoltatásokat nem érdemes összemosni az akkori lakásfoglalásokkal - már csak azért sem, mert ma az a kurvára visszás helyzet állt elő, hogy ma többségében azokat rakják ki a szerződéses bérleményükből (!) akik akarnák, de nem tudják fizetni a bérleti díjat, míg azokat, akiknek soha a büdös életben eszükbe se volt fizetni, sőt, van, hogy a tulajdonost csicskáztatják, na azokat meg békén hagyják, mert jaj szegények.
@@csabapajer9544 Biztos az akkori lakásfoglalók is elmondták volna az újságírónak, hogy hát akarnának ők fizetni, csak hát nem tudnak. A burzsuj tehet róla. Ők amúgy becsületes gyerekek, csak hát a körülmények. Nézd, a végeredmény ugyanaz: NEM fizetik ki valakinek, ami tulajdonosként jár neki, de NEM akarnak elköltözni se, és végül kétségbe vonják a magántulajdon szentségét is, hiszen azzal szemben nekik valami "jár".
A Budai Várban ez leplezetlenül folyik, és már törvény (helyi rendelet is készülget hozzá) Nem az oligarchák ebül szerzett vagonának kisajátitása hanem a lakosság megbüntetése - járványnak álcázva - az ami épp folyik!
Ja baszuk ki a rokkant katonát vagy a munkáját éppenséggel elvesztő embert mert nem tudja fizetni a túlárazott lakhatást szegény burzsoázia 😢😢😢 lehet hogy kevesebbet kap jövő hónapban
Kiszolgáltatott sorsú emberek kigasználása az amit te támogatsz nem fizetik meg azt a jogos pénzt amivel tartoznának? A rabszolga tartó is mondhata hogy az ő jogos jussát fosztották meg mert így nem képes annyit termelni@@EG080
A témával kapcsolatban ajánlom mindenkinek Bob Dent: a vörös város című tanulmányát. Tökéletesen objektív álláspontot foglal, anekdotákkal színezve, visszaemlékezésekkel, hajdani újságcikkekkel, és rengeteg hozzá kapcsolódó irodalom felhasználásával. Ajánlom mindenkinek
Hihetetlen de az akkor, 1916-ban még cári oroszok, előbb a romànokat segítették(megmentették őket), majd 1919-ben lenin egyszerűen beintett a kun béláéknak..
1919-ben Lenin még azzal volt elfoglalva, hogy egyben tartsa az országát, ráadásul Ukrajna kvázi független állammá vált, amit majd csak 1920-ban tudott bekebelezni. Ha akart volna, se tudott volna segíteni Kun Béláéknak.
Lenin azt mondta Kunnak ő csak ideológiai segítséget tud adni. A háború minden országot kimerített emberi és gazdasági téren. Ha Lenin katonai segítséget küld azzal nem csak az Antant de az Orosz nép is ellene lett volna. Senki nem fogja a hatalmát feláldozni.
@@horvathnorbert8153 Ráadásul Lenin viszi el ma is a balhét (pld Putin szerint) a Szovjetunió széthullásáért mert lehetővé tette a tagországoknak az önkéntes kilépést! Azt hogy a cári tisztviselőket és tábornokokat elüldözte ahelyett hogy integrálta volna őket szintén a hibái közt emlitik! Az hogy "tul jó" német-svájci kapcsolatai voltak az már csak hab a tortán!
ez nagyon META lett...nem is tudom, hogy komolyan gondoltátok, vagy egyféle "ál-dokumentumfilm"-et akartatok csinálni, annak illusztrálására, hogyan is kell azokat a fránya ideológiai árkokat ásni és mélyíteni egy társadalomban...ez egy centiméterrel nem jobb (azaz centiméterrel sem alávalóbb) bármiféle szélsőjobbos holocaust tagadó videónál...egy olyan korszakról irtok, amit még az ideológia saját követői is elszégyelltek/elhallgattak (nem, nem azért, mert olyan leleplező lett volna a saját valóságukra) , egy olyan rendszerről ami alatt megtörténhetett hogy valaki halálfejes mozdonnyal indul el embert ölni. És nem, ezt nem lágyitja meg az, hogy valaki annyi fagyit ehetett amennyit akart (aki egyébként massziv kommunista ellenes lett, tehát még az ő szemében sem volt ez elegendő piros pont). A végén meg az áldozatok számának visszaszámlálása....mintha a szélsőjobb fórumát olvasnám, ahol azt beszélik ki mennyire is tulzás az X millió zsidó áldozat a II világháborúban....én azt javaslom mindenkinek, akinek ez tetszett, hogy cserélje le a neveket a vészkorszak neveire, és gondolja át, mennyire teljesen elfogadhatatlan a borzalmak relativizálása meg a történések adomákba csomagolása...és igen, pont az ilyen szélsőséges, a másik fél szenvedését, teljesen figyelmenkivűl hagyó /elhallgató hozzáállás az, ami miatt hazánk 100 éve egy gyűlölködő ringlispilben forog...
Nagyon jó amik itt elhangzanak! Szerintem a történelemkönyveknek, amit tanításra szánnak, ilyen videó anyagoknak kéne felváltani! Itt nem látom hogy Orbán szájaíze szerint menne a gondolkodás,de a másik oldal sem találhat ebben kapaszkodót! TEHÁT : kiegyensúlyozott a hozzáállás, vagyis így kéne a politikusoknak is valahogy középen lenni,és nem deformálni a véleményeket, saját maguk felé!!
Akkor kellett volna Kun Belat agyhelyen verni. Hogy ne jusson utana hatalomra a bortonbol kisetalva. Arrol nem tudtam, hogy szeretett John Boner-t jatszani.
sztem Csunderlik és Gulyás tárgyilagos volt, mondom ezt enyhén jobbosként. az meg más kérdés, hogy lelkük mélyén ők mennyire szeretnék a balos terrort napkainkban... ; )
..gyerekek amiről fingotok nincs arról nem kell mókázni...egyébként..látván a partizán 'mindenbebelekapok' jelenségét egy dolog jut eszembe..a búlvár kategória pl. RTL, TV2,ATV...gratula..
A románok, csehek szemszögéből hatalmas áldás lehetett, hogy ezek a szarháziak ültek az országon. Szép munkát végeztek ahhoz, hogy a trianoni diktátum ekkora méreteket öltsön. Erre még ki lehetett volna térni. Jah... ahhoz le kellett volna venni a rózsaszín szemüveget! (Amúgy végignéztem a videót...)
@@Hunfootball Hát azt sajnos, ha objektíven nézem nem hiszem, hogy semmit se vesztettünk volna, de más tárgyalóhelyzet lett volna, az biztos. Elég, ha csak a Rongyos Gárda példáját nézzük. Nélkülük ma Sopron és környéke Ausztria lenne szintén... Ha keleten ellenállunk, talán csak Dél-Erdélyt veszik el.
@@Hunfootball Hát igen, ennek a kapcsán nekem is gyakran eszembe jutnak a törökök. De nekünk ezek a senkiháziak jutottak, hogy a románok is Győrig masírozzanak, francia, cseh kooperációval.
@@Szopjale1 Ugye tudod, hogy az ő erőfeszítéseik egy Szlovák Tanácsköztársaság megteremtéséért zajlottak. (Északi hadjárat) Nem volt szándékukban Trianon ellen érdemben cselekedni.
Jó, hogy megnéztem a videót, mert előtt még bedőltem volna annak az állításnak, hogy Gulyás Marxi és a modern magyar baloldal különb, mint a Tanácsköztársaságot létrehozó rettenetes banda. Igen, jól mondja, a szociáldemokraták legfeljebb felfüggesztik az osztályharcot, de ha lehetőséget kapnak, akkor felveszik újra a fonalat. Az, hogy a pénzosztás nagyobb visszhangot és érdeklődést vált ki, mint mondjuk egy, a hatalmi ágak szétválasztását célzó petíció, tökéletesen jellemzi az ország állapotát, de ez nem jelenti azt, hogy a prolik alantas ösztöneire apellálni helyes dolog volna. Aláírás-, pénz- és történelemhamisítás, puccs, statárium, a "kizsákmányolók" önkényes kijelölése, keresztények vegzálása, erőszakos rekvirálás - csak a legmélyebb megvetéssel lehet erre a 133 napra gondolni. Lám, amikor a gazdaságot is lezüllesztették, maguk is rájöttek, hogy csak a gonosz kapitalista teljesítménybérezés működik, de ezek után sem volt semmi önkritikájuk. Kivéve talán Kun Bélának, aki minden bizonnyal saját magától okádott.
ezek az aktuálpolitikai utalások nagyon erőltettek (ahogy néhány film bejátszás is) a narrátor lehetne profi is, aki nem hadar, viszont artikulál a háttérben látszó filmek, térképek stb jobban láthatóak lennének ha a teljes képernyőn mutatnák a köznyelv azokat nevezi zsidónak, akiknek zsidó felmenői vannak
Ez mind igaz, kivéve az utolsót: a „köznyelv” - vagy inkább közvélemény - elsősorban azt nevezi zsidónak, aki beleillik az aktuális sztereotípiába. Hogy milyen felmenői vannak, azt legtöbbször nem is tudja - honnan tudhatná, nehéz kideríteni. Ez legföljebb másodsorban jöhet, amikor zsidónak látja akit annak akar látni plusz aki „hivatalosan” az. Ugyanúgy a cigányokkal, elsősorban a szegények a cigányok, másodsorban akiknek átlagnál barnább a bőrük.
1. egy kettő valóban annak tűnik, de ez max időzítésbeli, és választásbeli problem, az érdeklődés fentartása a cél. 2.Szerintem Marcival semmi gond, meg kell szokni a stílusát ez tény, de ő ilyen. 3.A háttérfilmek gondolom bizonyos kedves youtubos "letiltalak bármilyen más tartalmat használsz" dolgok miatt van szükség, viszont szerintem csak azért zavaró, mert nem "beolvadó" a háttér, hanem erőteljesebb dolgok vannak rajta. 4.(nem a zsidósra) Ha ennyi anyag, és munka van benne, szerintem egy köszönetet mindenképp megérdemel. Legalábbis én köszönöm nekik, hogy oktatnak embereket, amúgy nagyjából ingyen.
Ahogy én látom, Károlyi nem balek volt, hanem úriember. Abban tévedett nagyot, hogy szintén azok vannak a koalíciójában, a kom. pártban illetve az antantban.
Így később, 2020-ban visszanézve ezt a videót, olyan érzése támad az embernek - Ne értsetek félre -, mint ha elemezve 2006-ot (=milyen megmozdulás várható Magyarországon), tippeket adna a Kormánynak, hogy mi ellen készüljön - okulva a külföldi példákból is - 2018-ban... és hát bejött... 😥
Az 1919. -es rémálom nem múlt el, nagy tévedés. generációs átöröklődés hatása és következménye, a gyilkosok utódai köztünk járnak. és a szellemet terjesztik, de most is fosztogatnak. Bíróként a bíróságokon jogsértő, önkényes, bolsevista, kommunista népbírósági ítéleteket hoznak. itt van. Például az elvett földek nem öröklődtek az utódok nevére. A kivégzettek nem örülhettek az utódaiknak.
A szocializmus mindig elbukott a történelemben és mindig el is fog. (Legfrissebb példa Venezuela) Előbb, utóbb ugyanis kifogsz fogyni a mások pénzéből.
M. Thatcher szavai igazak ma is igy igaz! (Hiába volt látogatáson nálunk a vásárcsarnokban na) Pedig vele és az ő lakásprivatizációjával és az időskori öngondoskodással kezdődőtt az angol jóléti társadalom felvirágoztatása! Mindenkinek igy emiatt a lakás- korszerűsités révén van elfoglaltsága (DIY) és megérdemelt bérleti dij bevétele is , - legalább egy- két lakásból öregkorára. (nem kell emelni igy a csekélyke állami nyugdijat sem jelentősen tehát)
Jelentem VÈGIGNÈZTEM! Ìrnèk pàr gondolatot. Előszöris: valamennyi tàrsadalmi- ès gazdasàgi tekintetben centralistànak vallom magam, ellenben hosszù ideje "Fidesz-es" vagyok, bàr ennek tùl nagy jelentősèget nem tulajdonìtok. Környezetem ès baràtaim, munkatàrsaim ès volt tanàraim szerint becsületes, jò ember vagyok. (Nem minden fideszes rossz àm! Ezt amolyan üzenetkènt szànom a balosoknak). Emellett sùlyosbìtò dolog baloldali baràtaimnak, hogy mèg hatàrontùli is vagyok (Nagyvàrad). Àm! Hogy fideszes baràtaim is "elborzadjanak": èn kifejezetten szeretem hallgatni Gulyàs Màrtont, èrtelmes embernek tartom ès szerintem jòszàndèkù de azok a politikai elvek amiben SZERINTEM ő hisz, szàmomra nèha idegenek. De ez nem von le semmit abbòl, hogy szeretem hallgatni. A videot vègigneztem. Szerintem a magyarorszàgi kommunizmus törtènetèt egybefonòdòan èrdemes vizsgàlni ès a tanàcsköztàrsasàgi, ràkosi màtyàsi majd kàdàri rendszereket egykènt tekinteni, egy vonulat hàrom külön etapjakènt. Mint ilyen, a kèp sajnos rosszabb szerintem, mint ahogyan azt a videòban Marci lefesti (elnèzèst a becèzèsèrt, hasonlò korosztàlyuak vagyunk). Vèlemènyem szerint a magyar tàrsadalom igenis befogadòkèpes a szociàlis igazsàgok vèghezvitelère, igenis nyitott a szociàldemokràcia elemeire ès ennek sok hìve volt, van, lesz de SOHA nem volt kèpes huzamosabb ideig elviselni szabadsàgàtòl valò megfosztottsàgàt. A kommunizmust ne mossuk össze a svèd szociàldemokracia nagyszerű vìvmànyaival (bàr halkan jegyzem meg: nagy orszàgok, hàborùt alig viseltek ès kevès a lakossàguk, ìgy az èletszinvonalat magasan tartani nem vèszesen nehèz a skandinavoknak). A kommunizmus màs tèszta. Ahol kommunista rendszer lett, BÀRHOL a vilagon, ott cenzùra lett, szòlàsszabadsàg eltörlèse lett, fèlelem, nem igazàn jòlèt (bàr ez komplex tèma), fèlelem, szenvedès. Sorolhatjuk hosszasan. Szerintem 1956 a magyar nemzet győzelme volt a szabadsàgèrt a kommunizmus ellen! Ennek lett az eredmènye a Kàdàr korszak ami valamennyi kommunista àllam közt a leghumànusabb volt! De nem öszàntukbòl. Egyszerüen Kàdàr Jànos ràjött ès Moszkva is, hogy ez a kis nemzet mèg 60-szor is làzadni fog ès ez àtterjedhet màs àllamokra is. Ezèrt humanizàlni kellett. Tilos a farmer de Jani bàcsi engedi hogy a Skàla àrhuhàzban legyèl. Aki nincs velünk az ellenünk...MÀSHOL! De itthon Jani bàcsi azt mondja: aki nem ellenünk az velünk! Alig van kenyèr valahol is a szoci orszagokban, de nàlunk van! Muszàj volt ha hatalmon akartak maradni, humanizàlni kellett. A Ràkosi rendszer a padlàst is lesöpörte. Vègèrvènyesen akarta megroppantani a magyar gerincet. Recsk, Andràsi ùti körömletèpèsek, ÀVÒ-sok, terror, erőszakos iparosìtàs ès a parasztsàg romba döntèse. Hogy jön ez ide? Ùgy, hogy nem szabad ettől függetlenìteni a Tanàcsköztàrsasàgot. Elèg ha Münich-re vagy magàra Ràkosira gondolunk, akik 1949-ben de 1919-ben is ott voltak. Ahogy Szakàcs Àrpàd mondta: "Ezek ugyanazok!". A Tanàcsköztàrsasàg cèlja is hasonlò volt, mint az 1949-es ràkosista rendszerè, maximum nem volt annyira èrett ès annyira sztàlinista az eszme, lèvèn Sztàlin mèg nem fejtett ki hatàsos munkàt akkor. A Tanàcsköztàrsasàg valòs halotti szàmàt nem tudhatjuk, vèlemènyem szerint sokkal magasabb, mint pàr szàz szemèly. Pàr könyv: -Tormay Cecile: Bùjdosòkönyv -Rèvay Mòr Jànosnè (ő is ès fèrje is zsidòk voltak!): A bolsevizmus napjai -Lukachich Gèza: Az összeomlàs okai 1918-19 -Kozma Miklòs: Az összeomlàs 1918-19 Mindegyik naplò (Lukachich ùrè mondjuk nem naplò de hasonlò kaliber) ràvilàgit arra a rengeteg kegyetlensègre, megtorlàsra amit "A szörny" nèvre Kozma Miklòs àltal elkereszteltelt Szamuely ès tàrsai vèghezvittek. Miutàn az ember elolvassa, màskènt làt sokat. Marci jòk mondja, hogy a vörös hadsereg elsősorban összeköttetèst akart Kassa fele a szovjetekkel azonban Stromfeld szàndèkai "A szovjetekkel valò összeköttetès" cìmszò alatt valòban a csehek ès romànok szètverèse volt a magyar katonàkkal, kiknek nagyrèsze azt se tudta mi a kommunizmus. Mint ilyen valòban ne tagadjuk meg hàlànkat ezen vörös katonàktòl. Valò igaz, hogy mint minden rendszernek, ennek is voltak jò vìvmànyai. A sàtàn is nèha angyalbőrbe bùjik. Nem lehet eladni egy rendszert csak rossz dolgokkal. Felhasznàltàk a szociàldemokràcia pàr vìvmànyàt. Illetve mint minden rendszert ezt is EMBEREK hoztàk lètre, akikbek van egyarànt jò ès rossz is. A vègkövetkeztetèsem azonban az, hogy a Tanàcsköztàrsasàg is egy megfèlelmlitett, èrtelmisèg ès "ellenforradalmàrok" àltal megtisztìtott, lefejezett ès megfèlemlìtett totalitarius leninista kommunizmust akart letrehozni. Szàndèkosan nem kevertem bele a zsidò tèmàt. A tanàcskormàny nagyrèsze zsidò volt, kiknek Magyarorszàgob messze jobb dolguk volt, mint szinte bàrmerre. Dèdszüleim mesèltèk, erre bihar megyèbennq zsidòk köztiszteletben àllò èrtelmes emberek voltak, leginkàbb vagyonosak az ügyessègük lèvèn ès szinte teljesen asszimilàlòdott magyar anyanyelvüek. Àm! Raffay könyveit ha az ember elolvassa ès megspèkeli Marschalkò ìràsaival, akkor làthatja, hogy az orszagos levèltàr bizonyìtèkai szerint is lètezik toronymagas összefüggès a talmudista tanok, tòra ès a kommunista tanìtàsok között (mondjuk ùgy, a burzsoà ès a gòj kicsit hasonlò kontextus) ès a tanacsköztàrsasàg ès a mindenkori kommunista elitt zsidò befolyàsa sem vèletlen talàn de ez màs tèma! A videò tetszett de egy ket dologban nem èrtünk egyett Marci de a fő dologban IGEN: semmilyen rendszer ès semmilyen jò szàndèk NEM èri meg az erőszakot ès megtorlàst, terrort. Köszönöm, hogy leìrhattam, szivesen beszèlgetnèk èlőben a Partizàn csapatbòl barkivel, hàtha közelednek elveink!
Ui.: siettsègben ìrtam kommentem telefonròl, sok helyesìràsi ès elgèpelèsi hibàval, utòlag elnèzest de közvetlen a videò megtekintèse utàn nem akartam, hogy elszàljon a sok gondolat, ezert gyorsan "pütyögtem".
Az anarchizmus is orosz találmány a Világforradalom kivivása érdekében. Gavrilo Prinzippel kezdődött és Trockijjal majd a GRU-val és a KGB-vel folytatódott. Nem egészen értem itt az Uniós áthallásokat, a forradalmi (anarchista-globalista) zsidóság (nem mind tehát, csak a szovjet forradalmat tőkésként finanszirozó SZKPKB-nek több mint fele - igen, azok akiket likvidált és Gulagra küldött, vagy lemészárolt Sztálin) ma arabokat szeretne migránsként betelepiteni hozzánk ebbe az országba? (annak ellenére hogy mint fejlődő arab országokkal igen közeli volt a kapcsolatunk) Az automatizálás gépesités ezen szintjén? 1945 és 89 között ez ugyan miért nem jutott eszükbe hiszen akkor is főként férfi és munkaerőhiány volt szinte minden ágazatban nálunk? Németországot pld. a romokból nők épitették fel ujra!
Korrekt elemzés! Igazán se pro se kontra nem tudok ítéletet mondani erről a 133 napról. Nem tudom azt mondani, hogy olyan nemzeti tragédia lett volna mint a Mohácsi vész. Pro se tudok jót mondani róla. Bármely rendszer propagandista szlogenjeinek, bármikor előhúzható Jolly Jockere.
Tökéletes és színvonalas összefoglalása annak, hogy miért nem szabad soha, semmilyen körülmények között még csak a legenyhébb baloldalit sem a kormány közelébe engedni.
Köszönöm Partizán ezt a videót.
Sok mindent nem tudtam erről az időről, de az jött át, hogy minden jó dolog ami vérben születik akkor az abba is végzi.
Igen, látszik, hogy már 100 éve is, teljesen külön életet élt a Főváros meg a vidék, akárcsak ma, valamiért nem sikerül összhangba kerülni. Talán majd 100 év múlva..
Köszönöm, nagyon tetszett, és teljesen végignéztem!:)
a polgári átalakulás hiánya... az oka, amit most is akadályozunk!
@@andrasbarkanyi7876 igen, teljesen kimaradt Magyarországon. A jelen állás szerint nem is nagyon van vagy lesz rá lehetőség a közeljövőben. Elkeserítő! Saját magunkat kötjük békjóba.
Remek széria, gratulálok az egész csapatnak! ❤
"Félrevezetett emberek. Nem fontos, kicsodák." - ma sem lehetne aktuálisabb....
Mindkét említett filmet megnéztem, az Agitátorok betiltásában véleményem szerint az 56-os eseményekre való közvetlen utalás (a Beethoven zenei aláfestéssel ) nagyobb szerepet játszhatott, mint a létező szocializmus burkolt bírálata.
Marci, hiába volt a Garamiéknak 700 ezer szakszervezeti tagjuk, a 20-as 30-as években nem volt általános szavazati jog, csupán a lakosság kb 30 százaléka szavazhatott, a cenzusok miatt, és nyilván a munkások kb. 90 százaléka nem szavazatot.
@@maxvalbircahang a Polgári átalakulás hiánya és gyors pótlásának a robbanásszerű forradalmi igyekezete rendkivüli nemzetközi körülmények közepette. Nagymagyaroszág együttartása tul sok ellenérdekeltbe ütközött. Siralmas volt a diplomáciánk, nemcsak itt de a II. VH. kiugrási kisérlet és 1956 közepette is! Utóbbinál hagytuk és belenyugodtunk hogy restaurációval gyanusitsanak meg minket holott a hadisarcot méretezték tuul a szovjetek, a vazallusaiknak meg könnyebb volt (bátorság hijján) a padlásokat lesöpörni, a katonatiszteket alulfizetni, mint Sztálintól egy mérséklést vagy átütemezést kérni! Az orosz nyelv köteleő tanitásának a bevezetése csak hab volt az egyetemisták tortáján!
Kun Béla fia Kun Miklós mint sebeszorvos professzor ,a szovjet hadsereg orvosezredesekent ,
végig emberek ezreit mentette meg a második világháborúban !!! Apámat a Szabolcs utcai kórházban kezelte, vesetrombozis műtéti operaciojaval sikeresen !!!!!!
Gratulálok, ez nagy munka volt. Rengeteg érdekes információ, de érezni a háttérmunka mélységét, amit az igazi történelmi tényfeltárás gondolata hatott át. Nyilván tisztánlátást és objektivitást nehéz egy ilyen info dzsungelben elvárni, de a szándék és az erőfeszítés dicséretes
Hallgatasék meg a másik oldal is. Tormay Cécilától A bujdosó könyv erre épp alkalmas. Mgj.: Vidéken a nagyszüleim a kórházakat gyerekgyárnak csúfolták. Az édesanyám az utolsók egyikeként született bába segítségével, mert ekkor már tiltva volt. Mgj2.: A fürdőknél jobban el kellett volna magyarázni, hogy miért volt olyan fontos a közfürdők megnyitása. Mai szemmel furcsának tűnhet, hogy csak a 70-80.-as években kezedet általánossá válni a fürdőszoba használata. Nagyobb városokban egy picit hamarabb.
Kérdésem: Mi volt tiltva? A szülés? A bába? Értelmes mondatokat kellene írni?
Megjegyzés: Nem a fürdőszoba használata, hanem a fürdőszoba léte kezdett általánossá válni, nem utolsósorban azért, mert a vezetékes víz csak akkor ért el a falvak többségébe. Használni használták volna (mint az be is bizonyosodott később) ha lett volna víz és fürdőszoba.
@@CsabaBagyinka: Ez így van. Én is hordtam kannában a vizet a nagyanyámnak az ártézi kútról a nagymosáshoz (ha nem volt elég esővíz a hordóban). S a vízvezeték sehol sem volt. Pedig igény lett volna rá.
6:10 Jakab Péter, Jobbik (?) - jól gondolom?
Nagyon színvonalasra sikeredett a műsor. Gratulálok. Hiánypótló darab. Több ilyenre lenne szükség a XX. századi történelmünk feldolgozása kapcsán. Örülök, hogy nem abban a 30 éves periódusban éltem mikor az 1918-as háború vesztés után, jött a Tanácsköztársaság, majd jött Horthy, jöttek a szovjetek, és végül a legsötétebb Rákosi rendszer...
A Rákosi rdsz. a háborús dúlás és rengeteg csonka magyar család és a romeltakarítás országa újra építkezését is jelentette nagyjából a semmi talajáról, mert segítség sem volt és igen nagy volt az éhezés és az új Ft-ig csak a nyomor uralkodott, bűnozés és a csalók uralták a piacokat és működtetni is kellett az országot. De korrekt idézése volt a szövegben "nehéz a múltat előre látni".
Nagyon jó összeállítás. Számomra eddig se volt kérdés, hogy dicsőséges 133 nap volt. De sok olyat megtudtam ami megerössít ebben. Köszönöm!
Marci ez az összeállítás a lehető legtömorebben mutatta meg azt a kort ,amit igen jol és alaposan felideztel
Jó összeállítás.Ma nem tudunk ezekről az eseményekről politikai szemellenző nélkül beszélni.Pedig a párbeszéd begyógyítaná a száz éves sebeket.
Bruhaha.. Politikai szemellenző nélkül? Te a CSEH2-őt nézted?
párbeszéd a horthy korszakról? vagy csak a vörösterrort szabad mosdatni?
@@szekerese8999 Nagyon zsigeri
Csak Azt csak igazságszolgáltatással lehet.
@@szekerese8999 A Vörösterrorban résztvevőket, már aki nem szökött külföldre vagy megölték birósági ítélet nélkül (sokszor a szorásba ártatlanok is beleestek), vagy bíróság elítélte őket.Horthy a fehérterrorban résztvetteket felmentette, vagyis senkit nem bűntettek meg a kínzásokért és gyilkolásért.
Szuper rész. A legszívesebben veletek dolgoznék.
nagyon köszönöm a részletes történelmi, és nem pártoldali nézőpontot... talán a szabadkömüvességhez való kapcsolódásokra való kitérés tovább tisztítaná a látásmódot...
Köszönöm! Nagyon informatív adás 🤓
Informatív, de manipulatív és elég sok dolog kimaradt!
@@bal-libvadasz674 Például mi maradt ki?
Mátyás Varga Ugyanezen komment szekcióban részletesen kifejtettem már. Olvass! Nem ismétlem önmagam!
@@matyas756 Há mé? ..a szponzor is ott vót, mondhatni meglepő és mohó közel távol keleti tolakodó gyakorisággal. Jó vót! Minden benne vót, komcsizás ruszkizás, zsidózás (persze utóbbi a tábori rabbink a joboldalinak számitó Slomó rovására) Csak az nem volt benne hogy az I. VH. ( a Nagy Háború) a Monarchia részéről (Ma kibővitve már Európai Unió) egy anarchista diák Gavrilo Prinzip (bér) gyilkossága miatt következett be ami aztán már területvédő, igazságos , szovjet terminológi szerint mondhatni honvédő háboru volt. Ezt a Kommün is már csak folytatni volt képes (azzal akit megnyert magának) de hosszu háboruskodás a rossz pénzügypolitika - a külpolitika azaz az antant és Kisantant tulerő - miatt ebbe már belebukott. Magán hordta ugyanis az anarchista extrém baloldaliság Szovjetoroszországból importált elveit amitől az az antant fél ami a Nagy Francia Forradalom óta először konkurensre talált! Ócska kis történelmi vita és egymásra mutogatás és megfelelően felkészitett nagy diplomaták hiányában! gróf Apponyi Albert hiába mondott el három nyelven védőbeszédet Trianonban amikor mindenki tudta az Antantban azt hogy nemes ember (alig köztársasági) hiszen Károlyi és Esterházy Móric rokonságából jött!
@@andrasbarkanyi7876 Gavrilo Princip (és nem Prinzip!) cselekménye nem az oka volt az I. vh-nak, csak az ürügye...
Ebből a videóból is nekem az jön le, hogy Károlyi Mihály teljesen alkalmatlan volt a vezetésre. Utána már csak az özönvíz jött.
A Tanácsköztársaság idejében volt az első szabad május 1.
Igen nyitottan többoldalúan tájékoztattok.Most épp az össze-költöztettettekról szóló részt nézem
És a színházakat
Jó a műsor
Bennem az fordult meg ezt nézve, hogy ugyan ez, bármikor most is, újra megtörténhet, csak az ideológiai alap más. Ahogyan az emberek gyűlölködnek egymással ... Aki nem velünk van az ellenük már elhangzott. Nem tanulunk a saját múltunkból
1984-ben egy tehetség gondozó program felvéteiljének kertetében kérdezték meg tőlem, hol halt meg Kun Béla. Mondom (14 évesen és a biológia programra jelentkezve), szerintem külföldön. Kérdés, miért? Mondom , mert olyan izgága ember volt.
Vissza kellett volna kérdezni: Miért, meghalt?
Kun Bélát Sztálin végeztette ki brutális módon 1939-ben.
Akkor a vogonoktól rendesebb volt, mert a vogonok felolvasták a műveiket kivégzés előtt....
Két tanulság:
1. Szocialista fordulatot csak nyugodt történelmi pillanatban lévő és fejlett országban szabad megkísérelni.
2. Az erőszakra, jogtalanságokra, az elemi humánum és az emberi méltóság felrúgására még az egyenlőség gyakorlatba ültetése sem ad legitimitást.
1., A "szocialista fordulatot" sehol, semmilyen körülmények között nem szabad megkísérelni - újra. (Arról az apróságról már ne is beszéljünk, hogy csak ott lehet szociális jóléti államot kiépíteni, ahol a "gonosz és elnyomó" kapitalizmus már megteremtette ennek az anyagi alapjait.) "Szocialista fordulat" helyett szociális intézkedések kellenének.
2., Szabadság, Egyenlőség, Testvériség - Az Egyenlőség már kitermelte a maga GULAG-jait, ahogy a Testvériség is kitermelte egykor a maga haláltáborait. Ma a Szabadság igyekszik megteremteni az átnevelőtáboraihoz szükséges társadalmi hátteret...
A történelem során mindig és mindenhol állandóan az eszméhez akarták hajlítani a valóságot - és ma is ugyan ez a kétségbe esett próbálkozás zajlik. Csakhogy a valóság mindig és mindenhol makacsul ellenállt, ami aztán meszesgödrökhöz és emberi százezrek, milliók történelmi léptékkel mérve igen gyors pusztulásához vezetett. Ellenben amikor a társadalmi változások együtt haladtak a valóság ütemével - azaz a maguk természetes tempójában változott a világ - az általánosságban (még ha akadtak is helyi, lokális konfliktusok) mindig prosperitást és békét okozott.
Na ilyen nem lesz! a jelenlegi rendszert csak egy háború söpri el, mert a nép nem fogja. Esetleg nyugatról teszik tönkre gazdaságilag, amikor csak akarják. @@csabapajer9544
@@csabapajer9544 Szociális fordulat volt/van. Ilyenek a Skandináv államok, ahol elképesztően progresszív az adózás. Hát ott egész jó szocializmus van.
Bár a britek már nem tudom, hogy alkalmasak-e politikai döntések meghozatalára, de Corbyn valami ilyesmire készül. Amerikában a demokraták versenyeznek, hogy ki valósítsa meg az USA történetében először a szociális fordulatot (ami európai szemmel nem is olyan radikális, de ott maga a szocializmus).
@@lazac33 A szocialista és a szociális két különböző dolog. És te szocialista fordulatról beszéltél. Csak szólok.
@@csabapajer9544 Oké. Biológus vagyok, nem vágok minden szakterminust. De hidd el nekem, az USA-ban az emberek egy része kommunizmusnak hívja azt ami Dániában folyik.
Nagyon jó volt. Sokkal jobban szeretem GM-Partizán műhelyéből a történelmi anyagokat mint a miért fogjunk össze a MSZmP-vel aktuálpolitizálást. Persze a Trianon sorozatot ez nem múlja felül (ahogy költségekben sem), mégis eszembe jutott. Szóval köszönöm a készítőknek, tanultam belőle.
Ha már Tanácsköztársaság: itt egy kis részlet, az egyetlen megmaradt nagyjátékfilmből, ami a proletárdiktatúra alatt készült th-cam.com/video/y6xa4CzKLAE/w-d-xo.html&t A zenét én vágtam alá, akinek nem tetszik, halkítsa le.
Jellemző, hogy a videó már nem áll rendelkezésre. Van mit titkolni, az biztos!
1919. március 21. Kikiáltják a magyarországi tanácsköztársaságot a mukás osztály dicsőségét. El is bukott hamar, megjegyzem már azóta munkás osztály sincs ebben az országban viszont van covid. De még lessz Árilis 4. és Május 1. is, megint megszigorítják a korlátozásokat? mint március 15.-re tették stb.?
Várom a náci Németország pozitívumait bemutató videót
Egyiknek sem volt semmilyen pozitívuma!!!
Nem volt
Ami nem létezett azt nem lehet bemutatni
@@Szopjale1 olvasd el Johannes Öhquist: A führer birodalma c. könyvét...
Nekem csak az a furcsa, hogy egy ilyen sok ponton reális kritika után (pl. vörös katonák lakásfoglalásai) Marci hogy az istenbe hiszi még mindig, hogy a szocializmus jó ötlet, meg áll ki pl. a mai lakásfoglalók mellett (= kilakoltatások ellen).
A mai kilakoltatásokat nem érdemes összemosni az akkori lakásfoglalásokkal - már csak azért sem, mert ma az a kurvára visszás helyzet állt elő, hogy ma többségében azokat rakják ki a szerződéses bérleményükből (!) akik akarnák, de nem tudják fizetni a bérleti díjat, míg azokat, akiknek soha a büdös életben eszükbe se volt fizetni, sőt, van, hogy a tulajdonost csicskáztatják, na azokat meg békén hagyják, mert jaj szegények.
@@csabapajer9544 Biztos az akkori lakásfoglalók is elmondták volna az újságírónak, hogy hát akarnának ők fizetni, csak hát nem tudnak. A burzsuj tehet róla. Ők amúgy becsületes gyerekek, csak hát a körülmények.
Nézd, a végeredmény ugyanaz: NEM fizetik ki valakinek, ami tulajdonosként jár neki, de NEM akarnak elköltözni se, és végül kétségbe vonják a magántulajdon szentségét is, hiszen azzal szemben nekik valami "jár".
A Budai Várban ez leplezetlenül folyik, és már törvény (helyi rendelet is készülget hozzá) Nem az oligarchák ebül szerzett vagonának kisajátitása hanem a lakosság megbüntetése - járványnak álcázva - az ami épp folyik!
Ja baszuk ki a rokkant katonát vagy a munkáját éppenséggel elvesztő embert mert nem tudja fizetni a túlárazott lakhatást szegény burzsoázia 😢😢😢 lehet hogy kevesebbet kap jövő hónapban
Kiszolgáltatott sorsú emberek kigasználása az amit te támogatsz nem fizetik meg azt a jogos pénzt amivel tartoznának? A rabszolga tartó is mondhata hogy az ő jogos jussát fosztották meg mert így nem képes annyit termelni@@EG080
A témával kapcsolatban ajánlom mindenkinek Bob Dent: a vörös város című tanulmányát. Tökéletesen objektív álláspontot foglal, anekdotákkal színezve, visszaemlékezésekkel, hajdani újságcikkekkel, és rengeteg hozzá kapcsolódó irodalom felhasználásával. Ajánlom mindenkinek
Éljen a Tanácsköztársaság emléke!
Hihetetlen de az akkor, 1916-ban még cári oroszok, előbb a romànokat segítették(megmentették őket), majd 1919-ben lenin egyszerűen beintett a kun béláéknak..
1919-ben Lenin még azzal volt elfoglalva, hogy egyben tartsa az országát, ráadásul Ukrajna kvázi független állammá vált, amit majd csak 1920-ban tudott bekebelezni. Ha akart volna, se tudott volna segíteni Kun Béláéknak.
Lenin azt mondta Kunnak ő csak ideológiai segítséget tud adni. A háború minden országot kimerített emberi és gazdasági téren. Ha Lenin katonai segítséget küld azzal nem csak az Antant de az Orosz nép is ellene lett volna. Senki nem fogja a hatalmát feláldozni.
@@horvathnorbert8153 Ráadásul Lenin viszi el ma is a balhét (pld Putin szerint) a Szovjetunió széthullásáért mert lehetővé tette a tagországoknak az önkéntes kilépést! Azt hogy a cári tisztviselőket és tábornokokat elüldözte ahelyett hogy integrálta volna őket szintén a hibái közt emlitik! Az hogy "tul jó" német-svájci kapcsolatai voltak az már csak hab a tortán!
A harag napja Várkonyi Zoltán és Bacsó Péter filmje volt.
ez nagyon META lett...nem is tudom, hogy komolyan gondoltátok, vagy egyféle "ál-dokumentumfilm"-et akartatok csinálni, annak illusztrálására, hogyan is kell azokat a fránya ideológiai árkokat ásni és mélyíteni egy társadalomban...ez egy centiméterrel nem jobb (azaz centiméterrel sem alávalóbb) bármiféle szélsőjobbos holocaust tagadó videónál...egy olyan korszakról irtok, amit még az ideológia saját követői is elszégyelltek/elhallgattak (nem, nem azért, mert olyan leleplező lett volna a saját valóságukra) , egy olyan rendszerről ami alatt megtörténhetett hogy valaki halálfejes mozdonnyal indul el embert ölni. És nem, ezt nem lágyitja meg az, hogy valaki annyi fagyit ehetett amennyit akart (aki egyébként massziv kommunista ellenes lett, tehát még az ő szemében sem volt ez elegendő piros pont). A végén meg az áldozatok számának visszaszámlálása....mintha a szélsőjobb fórumát olvasnám, ahol azt beszélik ki mennyire is tulzás az X millió zsidó áldozat a II világháborúban....én azt javaslom mindenkinek, akinek ez tetszett, hogy cserélje le a neveket a vészkorszak neveire, és gondolja át, mennyire teljesen elfogadhatatlan a borzalmak relativizálása meg a történések adomákba csomagolása...és igen, pont az ilyen szélsőséges, a másik fél szenvedését, teljesen figyelmenkivűl hagyó /elhallgató hozzáállás az, ami miatt hazánk 100 éve egy gyűlölködő ringlispilben forog...
Gulyás Márton a kommunista bolsevista szellemiséget képviseli, mnem is nyilatkozhat tárgyilagosan.
Nagyon jó amik itt elhangzanak! Szerintem a történelemkönyveknek, amit tanításra szánnak, ilyen videó anyagoknak kéne felváltani! Itt nem látom hogy Orbán szájaíze szerint menne a gondolkodás,de a másik oldal sem találhat ebben kapaszkodót! TEHÁT : kiegyensúlyozott a hozzáállás, vagyis így kéne a politikusoknak is valahogy középen lenni,és nem deformálni a véleményeket, saját maguk felé!!
Akkor kellett volna Kun Belat agyhelyen verni. Hogy ne jusson utana hatalomra a bortonbol kisetalva. Arrol nem tudtam, hogy szeretett John Boner-t jatszani.
A náci hortyt kellett volna agyon verni
Most indítottam.Előzetesen ez egy piszok kényes téma hamar nem objektívvé válhat bárki.
Nézzük Márton hogy oldod meg
sztem Csunderlik és Gulyás tárgyilagos volt, mondom ezt enyhén jobbosként. az meg más kérdés, hogy lelkük mélyén ők mennyire szeretnék a balos terrort napkainkban... ; )
@Jim Smithers De a fehér sem az kéne legyen.
Nem csak szeretnék, a hivatalokban, a bíróságokon követuik és csinálják is.
..gyerekek amiről fingotok nincs arról nem kell mókázni...egyébként..látván a partizán 'mindenbebelekapok' jelenségét egy dolog jut eszembe..a búlvár kategória pl. RTL, TV2,ATV...gratula..
A románok, csehek szemszögéből hatalmas áldás lehetett, hogy ezek a szarháziak ültek az országon. Szép munkát végeztek ahhoz, hogy a trianoni diktátum ekkora méreteket öltsön. Erre még ki lehetett volna térni. Jah... ahhoz le kellett volna venni a rózsaszín szemüveget!
(Amúgy végignéztem a videót...)
@@Hunfootball Hát azt sajnos, ha objektíven nézem nem hiszem, hogy semmit se vesztettünk volna, de más tárgyalóhelyzet lett volna, az biztos. Elég, ha csak a Rongyos Gárda példáját nézzük. Nélkülük ma Sopron és környéke Ausztria lenne szintén... Ha keleten ellenállunk, talán csak Dél-Erdélyt veszik el.
@@Hunfootball Hát igen, ennek a kapcsán nekem is gyakran eszembe jutnak a törökök. De nekünk ezek a senkiháziak jutottak, hogy a románok is Győrig masírozzanak, francia, cseh kooperációval.
A szponzor igy kérte ..- valszeg? :)
Ők voltak az egyetlen akik tettek valamit Trianon ellen okostojás.
@@Szopjale1 Ugye tudod, hogy az ő erőfeszítéseik egy Szlovák Tanácsköztársaság megteremtéséért zajlottak. (Északi hadjárat) Nem volt szándékukban Trianon ellen érdemben cselekedni.
Hogy nézett ki az a Korvin Ottó?? Mélypont.
Mint a pszichopaták, mind az volt. A Lenin fiúk a pszichopaták gyülekezete volt.
Nagy tévedés volt
Jó, hogy megnéztem a videót, mert előtt még bedőltem volna annak az állításnak, hogy Gulyás Marxi és a modern magyar baloldal különb, mint a Tanácsköztársaságot létrehozó rettenetes banda. Igen, jól mondja, a szociáldemokraták legfeljebb felfüggesztik az osztályharcot, de ha lehetőséget kapnak, akkor felveszik újra a fonalat.
Az, hogy a pénzosztás nagyobb visszhangot és érdeklődést vált ki, mint mondjuk egy, a hatalmi ágak szétválasztását célzó petíció, tökéletesen jellemzi az ország állapotát, de ez nem jelenti azt, hogy a prolik alantas ösztöneire apellálni helyes dolog volna.
Aláírás-, pénz- és történelemhamisítás, puccs, statárium, a "kizsákmányolók" önkényes kijelölése, keresztények vegzálása, erőszakos rekvirálás - csak a legmélyebb megvetéssel lehet erre a 133 napra gondolni.
Lám, amikor a gazdaságot is lezüllesztették, maguk is rájöttek, hogy csak a gonosz kapitalista teljesítménybérezés működik, de ezek után sem volt semmi önkritikájuk. Kivéve talán Kun Bélának, aki minden bizonnyal saját magától okádott.
Kész, elfáradtam! Nem kellene ilyen vadul hadarni! Monoton és fárasztó! 🙄Csá!
Ez is csak a felszín.
Korvin Ottó is ritka "szép" egy példány!
Corvin-Klein Ottó, ahogy dédapám a naplójában említi...
És a többi........
ezek az aktuálpolitikai utalások nagyon erőltettek (ahogy néhány film bejátszás is)
a narrátor lehetne profi is, aki nem hadar, viszont artikulál
a háttérben látszó filmek, térképek stb jobban láthatóak lennének ha a teljes képernyőn mutatnák
a köznyelv azokat nevezi zsidónak, akiknek zsidó felmenői vannak
Ez mind igaz, kivéve az utolsót: a „köznyelv” - vagy inkább közvélemény - elsősorban azt nevezi zsidónak, aki beleillik az aktuális sztereotípiába. Hogy milyen felmenői vannak, azt legtöbbször nem is tudja - honnan tudhatná, nehéz kideríteni. Ez legföljebb másodsorban jöhet, amikor zsidónak látja akit annak akar látni plusz aki „hivatalosan” az. Ugyanúgy a cigányokkal, elsősorban a szegények a cigányok, másodsorban akiknek átlagnál barnább a bőrük.
1. egy kettő valóban annak tűnik, de ez max időzítésbeli, és választásbeli problem, az érdeklődés fentartása a cél.
2.Szerintem Marcival semmi gond, meg kell szokni a stílusát ez tény, de ő ilyen.
3.A háttérfilmek gondolom bizonyos kedves youtubos "letiltalak bármilyen más tartalmat használsz" dolgok miatt van szükség, viszont szerintem csak azért zavaró, mert nem "beolvadó" a háttér, hanem erőteljesebb dolgok vannak rajta.
4.(nem a zsidósra) Ha ennyi anyag, és munka van benne, szerintem egy köszönetet mindenképp megérdemel. Legalábbis én köszönöm nekik, hogy oktatnak embereket, amúgy nagyjából ingyen.
Ahogy én látom, Károlyi nem balek volt, hanem úriember. Abban tévedett nagyot, hogy szintén azok vannak a koalíciójában, a kom. pártban illetve az antantban.
Így később, 2020-ban visszanézve ezt a videót, olyan érzése támad az embernek - Ne értsetek félre -, mint ha elemezve 2006-ot (=milyen megmozdulás várható Magyarországon), tippeket adna a Kormánynak, hogy mi ellen készüljön - okulva a külföldi példákból is - 2018-ban...
és hát bejött... 😥
Egy elmúlt rémálom.
Az 1919. -es rémálom nem múlt el, nagy tévedés. generációs átöröklődés hatása és következménye, a gyilkosok utódai köztünk járnak. és a szellemet terjesztik, de most is fosztogatnak. Bíróként a bíróságokon jogsértő, önkényes, bolsevista, kommunista népbírósági ítéleteket hoznak. itt van. Például az elvett földek nem öröklődtek az utódok nevére. A kivégzettek nem örülhettek az utódaiknak.
Nemes népnyomorgatóknak biztos
@@Veronika-ro1bx magadtól vagy ilyen buta?
A szocializmus mindig elbukott a történelemben és mindig el is fog. (Legfrissebb példa Venezuela)
Előbb, utóbb ugyanis kifogsz fogyni a mások pénzéből.
M. Thatcher szavai igazak ma is igy igaz! (Hiába volt látogatáson nálunk a vásárcsarnokban na)
Pedig vele és az ő lakásprivatizációjával és az időskori öngondoskodással kezdődőtt az angol jóléti társadalom felvirágoztatása! Mindenkinek igy emiatt a lakás- korszerűsités révén van elfoglaltsága (DIY) és megérdemelt bérleti dij bevétele is , - legalább egy- két lakásból öregkorára. (nem kell emelni igy a csekélyke állami nyugdijat sem jelentősen tehát)
@@andrasbarkanyi7876 Thatcher mai napig nyilvános wc minden embernek.
Szerencsére a kapitalisták soha nem fogynak ki mások pénzéből mert mindig van egy szegény munkás réteg akitől lophatnak.
48:46
Így járt Pehm József? Ennyi?
Jelentem VÈGIGNÈZTEM! Ìrnèk pàr gondolatot.
Előszöris: valamennyi tàrsadalmi- ès gazdasàgi tekintetben centralistànak vallom magam, ellenben hosszù ideje "Fidesz-es" vagyok, bàr ennek tùl nagy jelentősèget nem tulajdonìtok. Környezetem ès baràtaim, munkatàrsaim ès volt tanàraim szerint becsületes, jò ember vagyok. (Nem minden fideszes rossz àm! Ezt amolyan üzenetkènt szànom a balosoknak).
Emellett sùlyosbìtò dolog baloldali baràtaimnak, hogy mèg hatàrontùli is vagyok (Nagyvàrad).
Àm! Hogy fideszes baràtaim is "elborzadjanak": èn kifejezetten szeretem hallgatni Gulyàs Màrtont, èrtelmes embernek tartom ès szerintem jòszàndèkù de azok a politikai elvek amiben SZERINTEM ő hisz, szàmomra nèha idegenek. De ez nem von le semmit abbòl, hogy szeretem hallgatni.
A videot vègigneztem. Szerintem a magyarorszàgi kommunizmus törtènetèt egybefonòdòan èrdemes vizsgàlni ès a tanàcsköztàrsasàgi, ràkosi màtyàsi majd kàdàri rendszereket egykènt tekinteni, egy vonulat hàrom külön etapjakènt.
Mint ilyen, a kèp sajnos rosszabb szerintem, mint ahogyan azt a videòban Marci lefesti (elnèzèst a becèzèsèrt, hasonlò korosztàlyuak vagyunk).
Vèlemènyem szerint a magyar tàrsadalom igenis befogadòkèpes a szociàlis igazsàgok vèghezvitelère, igenis nyitott a szociàldemokràcia elemeire ès ennek sok hìve volt, van, lesz de SOHA nem volt kèpes huzamosabb ideig elviselni szabadsàgàtòl valò megfosztottsàgàt.
A kommunizmust ne mossuk össze a svèd szociàldemokracia nagyszerű vìvmànyaival (bàr halkan jegyzem meg: nagy orszàgok, hàborùt alig viseltek ès kevès a lakossàguk, ìgy az èletszinvonalat magasan tartani nem vèszesen nehèz a skandinavoknak).
A kommunizmus màs tèszta. Ahol kommunista rendszer lett, BÀRHOL a vilagon, ott cenzùra lett, szòlàsszabadsàg eltörlèse lett, fèlelem, nem igazàn jòlèt (bàr ez komplex tèma), fèlelem, szenvedès. Sorolhatjuk hosszasan.
Szerintem 1956 a magyar nemzet győzelme volt a szabadsàgèrt a kommunizmus ellen! Ennek lett az eredmènye a Kàdàr korszak ami valamennyi kommunista àllam közt a leghumànusabb volt! De nem öszàntukbòl. Egyszerüen Kàdàr Jànos ràjött ès Moszkva is, hogy ez a kis nemzet mèg 60-szor is làzadni fog ès ez àtterjedhet màs àllamokra is. Ezèrt humanizàlni kellett. Tilos a farmer de Jani bàcsi engedi hogy a Skàla àrhuhàzban legyèl. Aki nincs velünk az ellenünk...MÀSHOL! De itthon Jani bàcsi azt mondja: aki nem ellenünk az velünk! Alig van kenyèr valahol is a szoci orszagokban, de nàlunk van! Muszàj volt ha hatalmon akartak maradni, humanizàlni kellett.
A Ràkosi rendszer a padlàst is lesöpörte. Vègèrvènyesen akarta megroppantani a magyar gerincet. Recsk, Andràsi ùti körömletèpèsek, ÀVÒ-sok, terror, erőszakos iparosìtàs ès a parasztsàg romba döntèse.
Hogy jön ez ide? Ùgy, hogy nem szabad ettől függetlenìteni a Tanàcsköztàrsasàgot. Elèg ha Münich-re vagy magàra Ràkosira gondolunk, akik 1949-ben de 1919-ben is ott voltak. Ahogy Szakàcs Àrpàd mondta: "Ezek ugyanazok!".
A Tanàcsköztàrsasàg cèlja is hasonlò volt, mint az 1949-es ràkosista rendszerè, maximum nem volt annyira èrett ès annyira sztàlinista az eszme, lèvèn Sztàlin mèg nem fejtett ki hatàsos munkàt akkor.
A Tanàcsköztàrsasàg valòs halotti szàmàt nem tudhatjuk, vèlemènyem szerint sokkal magasabb, mint pàr szàz szemèly.
Pàr könyv:
-Tormay Cecile: Bùjdosòkönyv
-Rèvay Mòr Jànosnè (ő is ès fèrje is zsidòk voltak!): A bolsevizmus napjai
-Lukachich Gèza: Az összeomlàs okai 1918-19
-Kozma Miklòs: Az összeomlàs 1918-19
Mindegyik naplò (Lukachich ùrè mondjuk nem naplò de hasonlò kaliber) ràvilàgit arra a rengeteg kegyetlensègre, megtorlàsra amit "A szörny" nèvre Kozma Miklòs àltal elkereszteltelt Szamuely ès tàrsai vèghezvittek. Miutàn az ember elolvassa, màskènt làt sokat.
Marci jòk mondja, hogy a vörös hadsereg elsősorban összeköttetèst akart Kassa fele a szovjetekkel azonban Stromfeld szàndèkai "A szovjetekkel valò összeköttetès" cìmszò alatt valòban a csehek ès romànok szètverèse volt a magyar katonàkkal, kiknek nagyrèsze azt se tudta mi a kommunizmus. Mint ilyen valòban ne tagadjuk meg hàlànkat ezen vörös katonàktòl.
Valò igaz, hogy mint minden rendszernek, ennek is voltak jò vìvmànyai. A sàtàn is nèha angyalbőrbe bùjik. Nem lehet eladni egy rendszert csak rossz dolgokkal. Felhasznàltàk a szociàldemokràcia pàr vìvmànyàt. Illetve mint minden rendszert ezt is EMBEREK hoztàk lètre, akikbek van egyarànt jò ès rossz is.
A vègkövetkeztetèsem azonban az, hogy a Tanàcsköztàrsasàg is egy megfèlelmlitett, èrtelmisèg ès "ellenforradalmàrok" àltal megtisztìtott, lefejezett ès megfèlemlìtett totalitarius leninista kommunizmust akart letrehozni.
Szàndèkosan nem kevertem bele a zsidò tèmàt. A tanàcskormàny nagyrèsze zsidò volt, kiknek Magyarorszàgob messze jobb dolguk volt, mint szinte bàrmerre. Dèdszüleim mesèltèk, erre bihar megyèbennq zsidòk köztiszteletben àllò èrtelmes emberek voltak, leginkàbb vagyonosak az ügyessègük lèvèn ès szinte teljesen asszimilàlòdott magyar anyanyelvüek.
Àm! Raffay könyveit ha az ember elolvassa ès megspèkeli Marschalkò ìràsaival, akkor làthatja, hogy az orszagos levèltàr bizonyìtèkai szerint is lètezik toronymagas összefüggès a talmudista tanok, tòra ès a kommunista tanìtàsok között (mondjuk ùgy, a burzsoà ès a gòj kicsit hasonlò kontextus) ès a tanacsköztàrsasàg ès a mindenkori kommunista elitt zsidò befolyàsa sem vèletlen talàn de ez màs tèma!
A videò tetszett de egy ket dologban nem èrtünk egyett Marci de a fő dologban IGEN: semmilyen rendszer ès semmilyen jò szàndèk NEM èri meg az erőszakot ès megtorlàst, terrort.
Köszönöm, hogy leìrhattam, szivesen beszèlgetnèk èlőben a Partizàn csapatbòl barkivel, hàtha közelednek elveink!
Ui.: siettsègben ìrtam kommentem telefonròl, sok helyesìràsi ès elgèpelèsi hibàval, utòlag elnèzest de közvetlen a videò megtekintèse utàn nem akartam, hogy elszàljon a sok gondolat, ezert gyorsan "pütyögtem".
Az anarchizmus is orosz találmány a Világforradalom kivivása érdekében. Gavrilo Prinzippel kezdődött és Trockijjal majd a GRU-val és a KGB-vel folytatódott. Nem egészen értem itt az Uniós áthallásokat, a forradalmi (anarchista-globalista) zsidóság (nem mind tehát, csak a szovjet forradalmat tőkésként finanszirozó SZKPKB-nek több mint fele - igen, azok akiket likvidált és Gulagra küldött, vagy lemészárolt Sztálin) ma arabokat szeretne migránsként betelepiteni hozzánk ebbe az országba? (annak ellenére hogy mint fejlődő arab országokkal igen közeli volt a kapcsolatunk) Az automatizálás gépesités ezen szintjén? 1945 és 89 között ez ugyan miért nem jutott eszükbe hiszen akkor is főként férfi és munkaerőhiány volt szinte minden ágazatban nálunk? Németországot pld. a romokból nők épitették fel ujra!
bocsánat szerverhiba volt!
Ezek után már mindenki láthatja, mennyire is jobboldaliak a fideszesek....
@@afater81 Ezt kifejtené bővebben?
Nem kell hang! 🤣🤣🤣🤣🤣
Korrekt elemzés! Igazán se pro se kontra nem tudok ítéletet mondani erről a 133 napról. Nem tudom azt mondani, hogy olyan nemzeti tragédia lett volna mint a Mohácsi vész. Pro se tudok jót mondani róla. Bármely rendszer propagandista szlogenjeinek, bármikor előhúzható Jolly Jockere.
Laszlo Garamszegi ellopták az ország összes vagyonát, embereket végeztek ki, ha ez nem elég kontra akkor nem tudom mi kell még
@@SirBalageG Kik lopták el? Mert nem a tanácsköztársaság az biztos.
Elég gyenge poén volt a szurikátával, az állatkínzást ne bagatellizáljuk el, de jó videó.
A Tanácsköztársaság Magyarország legcsodálatosabb 133 napja volt. Kár, hogy nem élhettem akkor...
Tökéletes és színvonalas összefoglalása annak, hogy miért nem szabad soha, semmilyen körülmények között még csak a legenyhébb baloldalit sem a kormány közelébe engedni.
Ha feldolgozzák pl a Weimari köztársaság történetét, akkor ugyan ezt el fogod mondani a jobboldalról is? 🤔 (Ps: nem vagyok baloldali)
De baromi unalmas még mindig ezt hallgatni 2019-ben.
PATKÁNY LÁZADÁS
É.K.A.
😂😂😂