Tetszik a magyarazat a bloggon, a bolygok es het napjai kapcsolatok. Ezek az erdekes 'apro' osszefuggesek nagyon sokat segitenek hogy megjegyezzem a szavakat. Koszonet!
És ha már olasz, ne feledjük el, hogy a latin nyelvből származik. Latinul pedig a hét napjai a következők: dies Lunae - hétfő, a Hold napja. dies Martis - kedd, a Mars napja. dies Mercuri - szerda, a Merkúr napja. dies Iovis - csütörtök, a Jupiter napja. dies Veneris - péntek, a Vénusz napja. dies Saturni - szombat, a Szaturnusz napja. dies Solis - vasárnap, a Nap napja. És ha már nap és bolygónevek, arról se feledkezzünk meg, hogy a bolygók nevüket alapvetően római istenekről kapták, tehát: Luna, a Hold egyben a holdistennő, Luna neve is. Mars, a hadistenről kapta a nevét, egyébként a vörös színe miatt, mivel a háborúkban sok vér folyik. Merkúr az isteni hírnök és a kereskedelem istenének a neve is. Iovis az Iove ragozott alakja, ami Iuppiter isten egyik neve. Vénusz a szerelem istennőjének neve is. Szaturnusz Iuppiter apja, az ő tiszteletére ülték december második felében a Szaturnáliát. Sol a római napisten neve is, kultusza küldönösen a Kr. u. 3. század végétől élénkült meg a Római Birodalomban. A Circus Maximust is egyébként Solnak szentelték. Szóval a napok nevei egyben istenek nevei is, bár ez az olaszban ma már sajnos csak a hétfőben, a keddben, a szerdában, a csütörtökben és a péntekben maradt meg. Érdekesség egyébként, hogy a görögök is a rómaiakhoz hasonlóan istenekhez kapcsolták a hét napjait, tehát a hétfő náluk is a holdistennő (Szelené) napja, a kedd náluk Árész napja, a szerda Hermész napja, a csütörtök Zeuszé, a péntek Aphrodité napja, a szombat Kronoszé, a vasárnap pedig Hélioszé. Egy az egyben megfeleltethető a latin rendszernek.
Szia Kedves Timea Én véletelen Találtam meg a Videóidra És nagyon Örülök hogy igy történt Nagyon kedvesen is informativan mondod azt amit érdemes tudni meg MIRE FIGYELNI KELL Nagyon Örülök ennek mert ha Olaszba kerülnék Az Olasznyelv mindig is érdekelt igy egy kicsit sikerül a Nyelvhez közelebb kerülnöm Többet meg tudnom Nagyon Örülök Ennek :)
Ciao László! Nagyon örülök, hogy így gondolod, és tetszik, amit csinálunk! Köszi a visszajelzést! Nagyon kedves vagy! Élvezetes ismerkedést kívánok az olasz nyelvvel! 🙂
Kedves Tímea nagyon tetszenek a videóid, mindig is érdekelt az Olasz nyelv mert olyan dallamos. A lányom ajánlotta ezt a honlapot. Egy problémám van, némelyik videó nekem gyors. Köszönöm szépen a lehetőséget hogy megismerhetem az Olasz nyelvet.
Örülök, hogy neked is tetszenek a videóim, hogy mindig is érdekelt az olasz, és hogy most tanulod is a nyelvet, hogy ápold hobbid. Megértem, hogy némelyik videó gyors. Az elején előfordul. Amelyik gyors, az még nem neked szól. Mindenki végighalad egy tanulási folyamaton, amelynek folyamatosnak kell lenni, az alapoknál kell kezdeni, és a megfelelő lépésekben, anyagokon, illetve a megfelelő módszerrel kell haladni, hogy az élvezetes és eredményes legyen. A YT-on rengeteg anyag van fenn, különböző témában, különböző szinten, és különböző céllal. Ahhoz, hogy a tanulás valóban sikeres és eredményes legyen szükség van egy jól kikövezett útra. Erre fejlesztettem ki a tanfolyamom. Ha valóban el szeretnéd sajátítani az alapokat és nehézség nélkül szeretnél tanulni, akkor kérd az ingyenes leckéim itt: www.olaszonline.hu feliratkozva a hírlevelemre. Ezek által a megfelelő módon rakod le az alapokat. Szeretettel várlak!
@@TimeaRutsch-OlaszonlineHamar megkérlek ha ma tudsz német dinsztelt mit Who ilyeneket akarsz ne köszönném és minden minden videóra lájkot fogok adni megígérem
Kedves Tímea! Nagyon tetszenek a videoid! Màr lassan két hónapja próbálkozom a nyelv megismerésével. Célom megértetni és megérteni az olasz nyelvet, amennyiben sikerül ellàtogatnom Olaszorszàgba. Igaz az még egy kicsit vàrat magàra, ahhoz még sokat kell gyakorolni. Ezért gondoltam megpróbálkoznék egy nem túl hosszú olasz könyvvel ami magyarul is elolvasható. Ebben kérném segítséged, milyen könyvet válasszak elsőre.
Szia! Nagyon örüök célodnak! Nagyon szupernek tartom!!!❤🧡💛 Az Útra készen könyvem/tanfolyamom illetve az Új tanfolyamom tudom ajánlani erre a célra.Attól függően, hogy első körben milyen mélységekig szeretnél elmenni. Az Útra készen kimondottan turistáknak készült, tehát csak a legfontosabb nyelvtani részket veszi át, kiélezett annak, ki turistáskodni akar Olaszországban. Itt olvashatsz róla bővebben: olaszonline.hu/termek/utra-keszen/ Illetve, ha további kérdésed van írj nyugodtan a timea@olaszonline.hu e-mail címre és szívesen segítek. A többi termékemről pedig ugyancsak olvashatsz a honlpomon itt: olaszonline.hu/#tanfolyam Szép vasárnapot! Timi
@@TimeaRutsch-Olaszonline köszönön válaszod! Az utra készen-t màr megvettem. Kifejezetten rövid magyar regényre gondoltam, amit olaszul is el tudnék olvasni. További szép vasàrnapot!
@@jozsefneszabo2902 Ah, értelek! 🙂Kezdőknek szóló ilyen könyvekről nincs tudomásom. Ezért készítettük az „Egy felejthetetlen utazás: Róma” kétnyelvű könyvünket. Nem tudom, hogy esetleg ez érdekel-e? Neked is szép vasárnapot! 🥰
@@jozsefneszabo2902 Itt a részletek: olaszonline.hu/termek/egy-felejthetetlen-utazas-roma/ Jelenleg csak pdf formátumban, a nyomtatott könyv elfogyott. 😞
Köszönjük, nagyon kedves vagy! Nagyon örülünk, hogy hasznosnak találod a leckéinket. Antonionak le kellett mondania néhány hónapra a Nutelláról, de most már azért néha ehet belőle. :-) :-)
Tetszik a magyarazat a bloggon, a bolygok es het napjai kapcsolatok. Ezek az erdekes 'apro' osszefuggesek nagyon sokat segitenek hogy megjegyezzem a szavakat. Koszonet!
Szuper! ❤Valóban ezek az indormációk nagyobb megértést adnak a szavakról, így segítenek a megjegyzésben. 😀
Én is köszönöm Neked! 🥰😘
És ha már olasz, ne feledjük el, hogy a latin nyelvből származik. Latinul pedig a hét napjai a következők:
dies Lunae - hétfő, a Hold napja.
dies Martis - kedd, a Mars napja.
dies Mercuri - szerda, a Merkúr napja.
dies Iovis - csütörtök, a Jupiter napja.
dies Veneris - péntek, a Vénusz napja.
dies Saturni - szombat, a Szaturnusz napja.
dies Solis - vasárnap, a Nap napja.
És ha már nap és bolygónevek, arról se feledkezzünk meg, hogy a bolygók nevüket alapvetően római istenekről kapták, tehát:
Luna, a Hold egyben a holdistennő, Luna neve is.
Mars, a hadistenről kapta a nevét, egyébként a vörös színe miatt, mivel a háborúkban sok vér folyik.
Merkúr az isteni hírnök és a kereskedelem istenének a neve is.
Iovis az Iove ragozott alakja, ami Iuppiter isten egyik neve.
Vénusz a szerelem istennőjének neve is.
Szaturnusz Iuppiter apja, az ő tiszteletére ülték december második felében a Szaturnáliát.
Sol a római napisten neve is, kultusza küldönösen a Kr. u. 3. század végétől élénkült meg a Római Birodalomban. A Circus Maximust is egyébként Solnak szentelték.
Szóval a napok nevei egyben istenek nevei is, bár ez az olaszban ma már sajnos csak a hétfőben, a keddben, a szerdában, a csütörtökben és a péntekben maradt meg. Érdekesség egyébként, hogy a görögök is a rómaiakhoz hasonlóan istenekhez kapcsolták a hét napjait, tehát a hétfő náluk is a holdistennő (Szelené) napja, a kedd náluk Árész napja, a szerda Hermész napja, a csütörtök Zeuszé, a péntek Aphrodité napja, a szombat Kronoszé, a vasárnap pedig Hélioszé. Egy az egyben megfeleltethető a latin rendszernek.
Szia Kedves Timea Én véletelen Találtam meg a Videóidra És nagyon Örülök hogy igy történt
Nagyon kedvesen is informativan mondod azt amit érdemes tudni meg MIRE FIGYELNI KELL Nagyon Örülök ennek mert ha Olaszba kerülnék Az Olasznyelv mindig is érdekelt igy egy kicsit sikerül a Nyelvhez közelebb kerülnöm Többet meg tudnom Nagyon Örülök Ennek :)
Ciao László! Nagyon örülök, hogy így gondolod, és tetszik, amit csinálunk!
Köszi a visszajelzést! Nagyon kedves vagy! Élvezetes ismerkedést kívánok az olasz nyelvvel! 🙂
Ez is szuper és hasznos videó volt. Nagyon szépen köszönöm!!!🥰❤️😘😘
Szuper! Nagyon szívesen!😍😘
Kedves Tímea nagyon tetszenek a videóid, mindig is érdekelt az Olasz nyelv mert olyan dallamos. A lányom ajánlotta ezt a honlapot. Egy problémám van, némelyik videó nekem gyors. Köszönöm szépen a lehetőséget hogy megismerhetem az Olasz nyelvet.
Örülök, hogy neked is tetszenek a videóim, hogy mindig is érdekelt az olasz, és hogy most tanulod is a nyelvet, hogy ápold hobbid.
Megértem, hogy némelyik videó gyors. Az elején előfordul. Amelyik gyors, az még nem neked szól. Mindenki végighalad egy tanulási folyamaton, amelynek folyamatosnak kell lenni, az alapoknál kell kezdeni, és a megfelelő lépésekben, anyagokon, illetve a megfelelő módszerrel kell haladni, hogy az élvezetes és eredményes legyen.
A YT-on rengeteg anyag van fenn, különböző témában, különböző szinten, és különböző céllal.
Ahhoz, hogy a tanulás valóban sikeres és eredményes legyen szükség van egy jól kikövezett útra. Erre fejlesztettem ki a tanfolyamom. Ha valóban el szeretnéd sajátítani az alapokat és nehézség nélkül szeretnél tanulni, akkor kérd az ingyenes leckéim itt: www.olaszonline.hu feliratkozva a hírlevelemre. Ezek által a megfelelő módon rakod le az alapokat. Szeretettel várlak!
Nagyoon tetszett ! Igy tovább ! Ügyesek vagytok ! Jók az alapos és életszerű példák !!
Szuper! :-) Köszi szépen! :-) Örömteli és eredményes tanulást! :-)
@@TimeaRutsch-OlaszonlineHamar megkérlek ha ma tudsz német dinsztelt mit Who ilyeneket akarsz ne köszönném és minden minden videóra lájkot fogok adni megígérem
@@neszterg Ne haragudj, de nem értem a kommunikációd.
Buoni esempi! (Jó példák!) 😉😊
Grazie mille! 🤩😘
Feliratkoztam! ❤ Nagyon hasznos videóid vannak!@@TimeaRutsch-Olaszonline
Kedves Tímea! Nagyon tetszenek a videoid! Màr lassan két hónapja próbálkozom a nyelv megismerésével. Célom megértetni és megérteni az olasz nyelvet, amennyiben sikerül ellàtogatnom Olaszorszàgba. Igaz az még egy kicsit vàrat magàra, ahhoz még sokat kell gyakorolni. Ezért gondoltam megpróbálkoznék egy nem túl hosszú olasz könyvvel ami magyarul is elolvasható. Ebben kérném segítséged, milyen könyvet válasszak elsőre.
Szia! Nagyon örüök célodnak! Nagyon szupernek tartom!!!❤🧡💛
Az Útra készen könyvem/tanfolyamom illetve az Új tanfolyamom tudom ajánlani erre a célra.Attól függően, hogy első körben milyen mélységekig szeretnél elmenni. Az Útra készen kimondottan turistáknak készült, tehát csak a legfontosabb nyelvtani részket veszi át, kiélezett annak, ki turistáskodni akar Olaszországban.
Itt olvashatsz róla bővebben: olaszonline.hu/termek/utra-keszen/
Illetve, ha további kérdésed van írj nyugodtan a timea@olaszonline.hu e-mail címre és szívesen segítek.
A többi termékemről pedig ugyancsak olvashatsz a honlpomon itt: olaszonline.hu/#tanfolyam
Szép vasárnapot! Timi
@@TimeaRutsch-Olaszonline köszönön válaszod! Az utra készen-t màr megvettem. Kifejezetten rövid magyar regényre gondoltam, amit olaszul is el tudnék olvasni. További szép vasàrnapot!
@@jozsefneszabo2902 Ah, értelek! 🙂Kezdőknek szóló ilyen könyvekről nincs tudomásom. Ezért készítettük az „Egy felejthetetlen utazás: Róma” kétnyelvű könyvünket. Nem tudom, hogy esetleg ez érdekel-e?
Neked is szép vasárnapot! 🥰
@@TimeaRutsch-Olaszonline igen érdekel!
@@jozsefneszabo2902 Itt a részletek: olaszonline.hu/termek/egy-felejthetetlen-utazas-roma/
Jelenleg csak pdf formátumban, a nyomtatott könyv elfogyott. 😞
Grazie.
Prego! 🙂
Köszönöm nagyon jó
Örülök neki! Köszi a visszajelzést!
❤❤❤❤
Köszi szépen! ❤🧡💛💚
Szuper igy könnyű tanulni
Szupi! Akkor maradj továbbra is velünk! :-) És köszi, hogy megírtad! :-)
SUPERJÓ ÉS HASZNOS , SOKAT TANULTAM TŐLETEK , TIMI ÉS ANTONIO. 😉👍💕🌷
Ennek igazán nagyon örülünk! :-) :-)
Nagyon jók vagytok további sok sikert❤️
Köszi szépen! Nagyon kedves vagy! :-)
Köszi, ez tök jó volt. Mindig hasznosak a leckéitek! Antonio nagyon lefogyott, látom sikerült a diétája. Azért Nutellát még ehet néha remélem😉
Köszönjük, nagyon kedves vagy! Nagyon örülünk, hogy hasznosnak találod a leckéinket.
Antonionak le kellett mondania néhány hónapra a Nutelláról, de most már azért néha ehet belőle. :-) :-)
Opppsz egy hiba vado :megyek és nem megyünk. Szerintem csak nyelvbotlas volt :)
Az! :-) 😉
Úgye az a jó egy nyelvtanarnak,ha felfedezzük :) akkor jó a tannéni ❤
@@affettoaffetto5602 Abszolút! :-) Ebből látszik, hogy megtanultátok az anyagot! :-) 😉
Nekem csak magyar pop kell és köszi