Voltak olyan részek ahol nem hittem el hogy Jimmy hangja. Ebből is lehetett tudni milyen sokszínű előadó volt. És hogy a földön egyedül Ő volt ilyenre képes. 👑
Teljesen egyetértek Veled. Jimmy hangja egy csoda, Feró pedig a maga valóságában egy csoda. Nem lehet őket összehasonlítani, csak szeretni mindkettőt. Üdv.
Nem tudom miért szólják se sokan,férfi énekesként egyedülálló volt,maradandót alkotott.Ő nem az volt aki majd le esett a színpadról,hogy ki énekeljen 1-2 oktávot. Ne felejtsük zenélni és énekelni nem teljesen ugyanaz és ha valaki hát ő tudott énekelni.
Vannak benne necces fordítási részek, de nekem még ezzel együtt is jobban tetszik mint a másik fajta magyar fordítás. Bár ez a szám minden nyelven szép. :-)
Jimmynek nagyon jó hangja volt, csak azt sajnálom, hogy nem jött el jobban "ebbe az irányba". Tehát úgy értem, hogy nem az olyan dalokat kellett volna nyomnia, amit a tv is szeretett. Szívesen meghallgattam volna tőle egy-két komolyabb dalt is. (mint pl ez.) Köszönet a feltöltésért!
Jimy és Feró teljesen más stílus.Feró sztem más oldaláról mutatja meg magát...Jimy egy klasszis és sztem ez nem vonható kétségbe persze ha az illető is tud ennyire mint ő vagy többet... Ugyan ez Feróra is igaz...Meg kell mutatni mit tudunk akkor elválik.Mind2ejük zenéit máig rengeteg ember hallgatja és fogja is.Nem véletlen!Bár én maradok a jó öreg blues zenénél...:)
Izé.. szerintem meg pont az a lényeg, hogy szenvedéllyel, teli torokból éneklik eredetileg. Az Animals énekese volt a fő fellépő a 2007-es Alsóörsi Harley találkozón, s ott is ez jött le nekem. Amúgy egyre többet hallgatom, annál jobban tetszik ez a verzió..
+Laslo Berger Az én korosztályom dala ! Nagy Feró a semmilyen hangjával ezerszer jobban adja elő. És a szöveg is ott az eredeti. Soha nem szerettem Zámbót, most is ,csak kíváncsiságból hallgattam meg
Nagy rajongója voltam-vagyok Jimmynek, de ez a ZENE és eredei hangulata-szövege sokkal inkább Feró, mint Jimmy! 11 évesen hallottam először, azóta ez a ZENE a No.1 nálam. Mindezektől függetlenül Jimmy hangja csoda, Feró egy egészen más kategória! Nem lehet egymáshoz hasonlítani őket, mert egészen más világban éltek-élnek, mást éltek meg, mást tanultak, NINCS közös bennük, csak egy: sok-sok ember szereti ŐKET!
Na ez érdekes. Pedig elég jellegzetes hangja van.És a 4.5 oktávot sem felejtsd el! Véleményem szerint senkiével nem téveszthető össze! A másik pedig hogy Így elénekelni nem fogja senki!
Zámbó Jimmy nem éppen a kedvencem, de ezt a számot sokkal hitelesebben énekli, mint Feró, akinek szerintem annyira gáz a hangja, hogy fizikai szenvedést érzek amikor meghallgatom. Jimmy az eredeti Animals előadás tükrében énekel, és ha jól emlékszem ott sem az energia a domináns az énekben. De nem szeretnék senkit megbántani ezzel a véleményemmel.......
Ez "Borzacskó"! Az eredeti Animals dal megcsúfolása! video.search.yahoo.com/search/video?fr=mcafee&p=youtube+animals+house+of+rising+sun#id=1&vid=56768c1ca28f30b21701c9763b4354b6&action=click
A jimmynek minden száma gyönyörű, a hangja egy élő legenda jimmy élni fog aszívekben mindörökre!
Voltak olyan részek ahol nem hittem el hogy Jimmy hangja. Ebből is lehetett tudni milyen sokszínű előadó volt. És hogy a földön egyedül Ő volt ilyenre képes. 👑
Nagyon.szép.
Egyszerűen érzelmes és gyönyörű köszönet érte mindenkinek....
.
Zámbó Jimmy csodálatos hangján fantasztikus élmény hallgatni a kedvenc dalom. Gratulálok és hálásan köszönöm. ❤❤❤❤❤
A kedvencem,,,,, Felejthetetlen....csodálatos...
Nagyon szép ez a dal magyarul is JImytől köszönet étte nektek....
Nagyon szép dal és Jimý szépen énekli magyarul köszönet érte....
Gyönyörű hangja van köszi szépen ♥️♥️
Istenem! Ez a hang, ez a dal, imádom! Jimmy örökké a szívemben élsz! 💖
Teljesen egyetértek Veled. Jimmy hangja egy csoda, Feró pedig a maga valóságában egy csoda. Nem lehet őket összehasonlítani, csak szeretni mindkettőt. Üdv.
Köszönöm hogy hallhatom ezt a szép dalt....gyönyörű...:))
Szépen énekel minden dalt ,mindig a szivünkig hatol a dala öröké él aszivünkbe.
....
Super a dal és az Előadó is!
Csodálatos,gyönnyörű örök!
köszönöm,nagyon szuper,imádom,kár hogy már sajnos nincs köztünk,nem potolja senki és semmi,üdv.incike
Szeretném ezt a dalt ha lehet a partira! Nagyon csodás!
Ez annyira az élet!
Nagyon szép dal ,imádom.
A kedvencem, csodálatos...
Remek hihetetlen ez a hang !
SZUPER előadás Jimmytől!!!!!!
Nagyon gyönyörű köszönöm szép videó !!!
CSODÁS ÉS EGY KIS NOSZTALGIA,NAGYON SZERETEM EZT A DALT,IGEN Ö TUDOTT ÉNEKELNI,ÉS NEM HALT MEG ITT ÉL A DALAIBAN ÉS AZ EMLÉKEINKBEN,A SZIVÜNKBEN
Nagyon szép dal.Köszönöm!
Jimmy bármit el tudott énekelni az bár ki dala volt is Ö csak egy volt és az is marad!
Gyönyörű. Nagyon. Köszönöm. Remek videó 👍👍👍😊😊😊. Gratulálok !!! Feliratkoztam!!!
Nagyon szép dal
Csodálatos hang, nem lehet megunni!!!
"Az öcsémnek mondd el, ha látod: Ne próbálja úgy, ahogy én..." :))
Don't speak Magyar. But this is incredible.
Nem tudom miért szólják se sokan,férfi énekesként egyedülálló volt,maradandót alkotott.Ő nem az volt aki majd le esett a színpadról,hogy ki énekeljen 1-2 oktávot.
Ne felejtsük zenélni és énekelni nem teljesen ugyanaz és ha valaki hát ő tudott énekelni.
Nagyon gyönyörű! Köszönnöm!
Vannak benne necces fordítási részek, de nekem még ezzel együtt is jobban tetszik mint a másik fajta magyar fordítás. Bár ez a szám minden nyelven szép. :-)
Jimmy The King !!! Jól csak a szívével lát az ember ! Jimmynek gyönyörű és szín tiszta szíve volt ! :) :)
Jimmynek nagyon jó hangja volt, csak azt sajnálom, hogy nem jött el jobban "ebbe az irányba". Tehát úgy értem, hogy nem az olyan dalokat kellett volna nyomnia, amit a tv is szeretett. Szívesen meghallgattam volna tőle egy-két komolyabb dalt is. (mint pl ez.)
Köszönet a feltöltésért!
Szerettem nagyon!
Ez az igazi hang !!!!!!!!
A számot Animals kora óta ismerem előadó óriásoktol ( Joan Baez, Linda Perry..) de Jimmy előadása is ( királyi módon ) meggyőző volt
Kislány voltam akkor volt nagy szám!!
Kég mindig te vagy a király
Gyönyörü felejhetetlen a dal és Jimy is szivünkben él örökké......
Istenem, belőtte a király a sérót...
Jimmi 4es fel oktavos volt es nagyon tudott enekelni
Köszönöm szépen!
Gyönyörüen adja elő imádom őt
Életem száma! Alsóvenyed dűlő!Jani papa!
❤❤❤❤❤❤❤
Ha esetleg valaki nem tudná ezt a számot először Woody Guthrie énekelte a '30-as években...
szivfajdalom ragondolni, hogy reg halott , konnyezem e pillanatban is OT
Anyukám egyik nagy kedvence... :D
Jimy és Feró teljesen más stílus.Feró sztem más oldaláról mutatja meg magát...Jimy egy klasszis és sztem ez nem vonható kétségbe persze ha az illető is tud ennyire mint ő vagy többet... Ugyan ez Feróra is igaz...Meg kell mutatni mit tudunk akkor elválik.Mind2ejük zenéit máig rengeteg ember hallgatja és fogja is.Nem véletlen!Bár én maradok a jó öreg blues zenénél...:)
Gyönyörű!!!
Imádom
Izé.. szerintem meg pont az a lényeg, hogy szenvedéllyel, teli torokból éneklik eredetileg. Az Animals énekese volt a fő fellépő a 2007-es Alsóörsi Harley találkozón, s ott is ez jött le nekem. Amúgy egyre többet hallgatom, annál jobban tetszik ez a verzió..
Ha rendesen kiengedi a hangját, még jó is lehetett volna. Ennek a számnak az a lényege, energiával kell énekelni.
👑💗💗💋
@bocibasszer Igen, valóban nem rossz az említett verzió, de szövegben, hangzásban, és hangban azért ezért hűbb az eredetihez.
Nagyon szeretem Jimmy müveszetet ,de minden tisztelet mellett , az eredeti atmoszferäja nehezen adaptälhato!
+Laslo Berger Az én korosztályom dala ! Nagy Feró a semmilyen hangjával ezerszer jobban adja elő. És a szöveg is ott az eredeti. Soha nem szerettem Zámbót, most is ,csak kíváncsiságból hallgattam meg
Mert nem fektetett meg??
"Varrj nekem egy új blue jeanst" WTF????
Ki a fene fordította ezt a számot???
Ez Jimmy akárki akármit mond... ;)
Eric Burdon énekli a legjobban!! (az eredeti)
De ez Jimmy :)
Feró és Kormorán előadásában jobb, a szöveg is sokkal igényesebb abban a verzióban, szerintem.
@79Kiscsillag Tudott? 2 kezemen megszámolom azokat,akik valaha kiénekelték azt,amit ő:)
@joekis Nekem ez jobban tetszik, yimi tisztábban énekel szerintem!
@prohircsi Lehet rossz véleményed Jimmyről, legfeljebb a hazai előadókat múlta felül, de gondolom azt megtehette :)
Mert te voltal a 👑💗💗💋
Hát... Hang az van, de ehhez a számhoz más is kellene... :(
Ha..szereted magad.....akkor hallod....A jelened, a jövőd.
Nagy rajongója voltam-vagyok Jimmynek, de ez a ZENE és eredei hangulata-szövege sokkal inkább Feró, mint Jimmy!
11 évesen hallottam először, azóta ez a ZENE a No.1 nálam.
Mindezektől függetlenül Jimmy hangja csoda, Feró egy egészen más kategória!
Nem lehet egymáshoz hasonlítani őket, mert egészen más világban éltek-élnek, mást éltek meg, mást tanultak, NINCS közös bennük, csak egy: sok-sok ember szereti ŐKET!
@gazdika1
Ez egy népdal, nem tudom ki énekelte először, lemezre először Bob Dylan vett.e
Ez Amerika és az én dalom.
Na ez érdekes. Pedig elég jellegzetes hangja van.És a 4.5 oktávot sem felejtsd el! Véleményem szerint senkiével nem téveszthető össze! A másik pedig hogy Így elénekelni nem fogja senki!
-.-.-.-.-.-.nem kapok levegőt.,.,.,.,.,.,.,.
jóóóóóóóóóóóóóóóó
NAGYON SZÉP JOBBMINTAZ EREDETI KŐSZI
Zámbó Jimmy nem éppen a kedvencem, de ezt a számot sokkal hitelesebben énekli, mint Feró, akinek szerintem annyira gáz a hangja, hogy fizikai szenvedést érzek amikor meghallgatom. Jimmy az eredeti Animals előadás tükrében énekel, és ha jól emlékszem ott sem az energia a domináns az énekben.
De nem szeretnék senkit megbántani ezzel a véleményemmel.......
Nagyon szeretem ezt a számot, de szerintem nem Jimmynek való volt.
az ok, hogy Japán a Felkelő Nap országa, de mi köze ehhez a számhoz?:)
Király volt,de ez nem az igazi :)
Gyenge:)
Nem rossz ... DE EZ NEM JIMMY .. az Ő hangját ezer kozül is megismerem ... a dal csoda szép aki énekelte tud énekelni ... Ennyi ...
akkor rosz a fuled! kerdezd meg valameik fiat!
Misi ezt neked küldöm
Fűstös éjszaka.
Ez "Borzacskó"!
Az eredeti Animals dal megcsúfolása!
video.search.yahoo.com/search/video?fr=mcafee&p=youtube+animals+house+of+rising+sun#id=1&vid=56768c1ca28f30b21701c9763b4354b6&action=click
Ez nem ,,megcsúfolás''! Az eredeti dal népdal. Ebben a Jimmy verzióban csak némi fordítási hiba van, de attól eltekintve tökéletes produkció.
ez nem zámbó valaki más de a dal nagy szerü bárki énekli
János Drótos Zámbó énekel.
Kormoràn & Nagy Feró verzió milliószor jobb, úgy a szöveg, mint a hang szempontjàból. Jimmynek jó hangja van, de én nem szeretem őt.
Na, ezt a dalt sem hallottam még ilyen szarul feldolgozva....
Nem illik hozza a dal.Eric Burdon talan 22/24evesen adta elo.Nincsen meg benne az a vadsag es lazadas ami a 60 as eveket jellemezte.Animals okes