Tanulhattok az én példámból is, tavaly nyáron találkoztam egy autóval aki az árokba tolt miközben előztem őt. Az árokba érkezésem sebessége kb 50kmh volt, háttal estem az árok túlpartjának, eltört 2 gerinc meg 1 nyakcsigolyám (de felépültem egész jól úgy hogy ne sajnálkozzatok). A lényeg, hogy volt rajtam 2000euros Dainese bőrruha amibe basztak gyárilag gerincprotektort tenni, jó nagy púp és 1 vékony kis habszivacs...gondoltam én minek bele gerincvédő, egyik haverom se használ mert 1részes verseny bőrruhák alatt elég kényelmetlenek (állítólag, én sose próbáltam mert előző 2részes rucimba volt gyárilag 1 kis fos). HA lett volna rajtam a 2 gerinc megúszta volna, a nyak nyilván a fej továbblendülése miatt ugyanúgy tört volna, de nem szoptam volna hónapokat az ágyban meg nem rohadtam volna meg egész nyáron egy felsőtest merevítőben. Azóta vettem egy elég drága, legújabb Dainese protectort ami a derekamat is védi, érdekes módon még a ruha alatt is kényelmes. Ahogy DODOR mondta kötelezővé tenném mint a sisakot, még robogóra is, elég 50kmh-val szarul esni és akár le is nyomorodhattok vagy meg is halhattok, csak ezt senki sem hiszi el amíg meg nem történik vele. Volt időm nekem is gondolkozni ezen amíg feküdtem 3 hónapot és hallgattam ahogy nyáron mások húzzák neki esténként én meg egy 20-30-40-50ezer ft-os szar miatt fekszem. NE spóroljátok ki.
Sokan azt hiszik, hogy lassan nem lehet szarul esni. Én jelenleg egy 50-es GPR-t vétel előtt állok, de vettem normális ruhát. 1. Mert jövő tavasszal lesz nagymotor, ezért feleslegesnek tartottam egy 30 ezres bilit venni, hogy jövőre újra venni kelljen egy normálisat, így inkább kiadtam rá azt a 80 rongyot egyszerre, és legalább Shark lett. 2. 80-al is lehet úgy esni, hogy szarrá törd magad, csússz a szar aszfalton. Inkább nézzenek hülyének a bőr cucc miatt, mint hogy az ágyat nyomjam hetekig, akár hónapokig. Többet ér az ember élete, mint az a pár rongy amit kiadsz rá. Ha 80-90-el elesel, akkor a környezeted nem fog válogatni, hogy te 50-es, 125-ös vagy 600-as géppel estél, és ha kisebb motorral esel, akkor nem basz oda akkorát.
@@bencemeszaros2663 egy haverom biciklivel esett 18nyarán úgy, hogy eltört egy gerinc csigolyája, amikor a sürgősségin feküdtem a váróban volt mellettem egy srác, akkor ébredt fel kb mert agyrázkódása volt biciklis eséstől és kiment az egyik válla pedig álló helyzetben borult el a társai elmondása szerint úgy hogy sisak is volt rajta. Amikor felvittek a kórterembe volt egy motoros srác aki a 100m-re lévő boltba akart elugrani a mocijával, nem vett fel sisakot semmit, 1 kereszteződés volt csak pont jött egy mami aki oldalba verte, neki is kicsit szétment a feje de túlélte, lent a váróban volt még egy motoros csaj akit szintén elütöttek és amikor jöttek be hozzám este látogatni mondták, hogy épp a motoros csaj helyszínelése mellett jöttek el(másik volt)....fasza nap volt 2019 pünkösd hétfő...ja és a 100m-es srác mesélte hogy nemrég engedtek ki egy másik motorost :D hullunk mint a legyek és emberek azzal törődnek ki nézi őket hülyének meg ki nem, én pont leszarom, meg azt is amikor emberek azon rökönyödnek meg hogy több mint 1 millióért vettem felszerelést magamra(nem vagyok milliomos nem az agyam játszom), elég lett volna a 3-400ezres cucc is sportmotorra, igen, de ahol lehet próbálok segíteni magamon mivel pár éve motorozok még csak, elég későn kezdtem a koromhoz képest.
Na 2 értelmes fölfogású ember! Én is így gondolom, hogy 20-50 ezren sóherkodnak az emberek a saját életük ellen. Gondolok itt fék, gumi, sisak és társai terén. 👏
Hi. az első kérdező én volnék, kicsit rosszúl fogalmaztam meg a kérdésem, eddig kabátot hordtam, amiben level 2-es gerinc protektor betét van, csak munkába járáskor a szekrénybe nem fér el rendesen, ezért gondoltam egy kissebb könnyebb, raktározhatóbb terméket vennék, ami ugyan olyan védelmet biztosít mint a jelenlegi csak kompaktabb, a válsztottam a Forcefield Pro L2k Evo lesz. Melóba járáshoz marad a kesztyü,csizma, térdvédő és a gerincvédő kombó( ja és a bukó :) ), a többi, vissza nő :)
sosem ertettem a motorosok/robogosok 80%-a nem hasznal gerincvedot.... a masik fogyatekos kategoria aki azt hiszi hogy a 5mm vastag szivacs amit tölteléknek tesznek a kabátba az bármire jó is. Ja, melegíteni jó.
Olaj mindenképp full szintetikus szerintem sokkal jobb a kenése mint egy semi szintetikusnak és a Forcefield pro l2k gerincvédőt valasztanám mert erős,de mégis nagyon vékony ahogy felveszi a testhődet szinte rád olvad és a kabát alatt nagyon kényelmes lesz!Én már váltottam még jobb védelemre és légzsákos mellényt hordok amiben alapból van gerincvédő.És egyet értek Dodorral én is kötelezővé tenném a sisak mellé!
Kínai termék: nem az a szar ami kínai, hanem ami olcsó. Az sem attól, hogy kínai, hanem attól, hogy olcsó. Ha pedig olcsót veszel akkor magadban keresd a hibát ne Kínában. Ami minőség annak megvan az ára akkor is ha Kínából rendeled
Buszos 125 ccm kérdés gazdájának: olyan nagyon jó barátom vagy, hogyha ketten lennénk egy süllyedő hajón és csak egy mentő övünk lenne hát bizony mondom nagyon hiányoznál 😘
Ha eddig összesen 5 kW-t ismertél és abból 10 ezer forintnyi fb marketplace-ről kukázott alkatrésszel és egy szabad hétvégével 10kW lett, az pont a duplája érzésre is. Ha szoci kétüteműről van szó, akkor a nulla megbízhatóságon nem lehet rontani, gyárilag is olyan igénytelenül össze****ott gépek, hogy pontosan ezt a sorsot érdemlik. Viszont legalább vicces lesz egy ideig a roncsod és örömöt okoz. Nyilván ha valaki fél évi fizetésből áll neki ennek, azt megszállottságnak hívják és arra nincsenek érvek.
Azok sem lehetnek sokan, akik egy mai csúcskategóriás sportmotorról úgy szállnak le, hogy elérték a határait és nekik ez kevés. Ilyen motor tuningolását úgy tudom elképzelni, hogy 3 motor áráért mérnöki munkával, egyedi gyártással vagy versenyalkatrészekkel összerakja valaki, ez üzemórás, ami a max teljesítmény szűk tartományában működik jól.
Tanulhattok az én példámból is, tavaly nyáron találkoztam egy autóval aki az árokba tolt miközben előztem őt. Az árokba érkezésem sebessége kb 50kmh volt, háttal estem az árok túlpartjának, eltört 2 gerinc meg 1 nyakcsigolyám (de felépültem egész jól úgy hogy ne sajnálkozzatok). A lényeg, hogy volt rajtam 2000euros Dainese bőrruha amibe basztak gyárilag gerincprotektort tenni, jó nagy púp és 1 vékony kis habszivacs...gondoltam én minek bele gerincvédő, egyik haverom se használ mert 1részes verseny bőrruhák alatt elég kényelmetlenek (állítólag, én sose próbáltam mert előző 2részes rucimba volt gyárilag 1 kis fos). HA lett volna rajtam a 2 gerinc megúszta volna, a nyak nyilván a fej továbblendülése miatt ugyanúgy tört volna, de nem szoptam volna hónapokat az ágyban meg nem rohadtam volna meg egész nyáron egy felsőtest merevítőben. Azóta vettem egy elég drága, legújabb Dainese protectort ami a derekamat is védi, érdekes módon még a ruha alatt is kényelmes. Ahogy DODOR mondta kötelezővé tenném mint a sisakot, még robogóra is, elég 50kmh-val szarul esni és akár le is nyomorodhattok vagy meg is halhattok, csak ezt senki sem hiszi el amíg meg nem történik vele. Volt időm nekem is gondolkozni ezen amíg feküdtem 3 hónapot és hallgattam ahogy nyáron mások húzzák neki esténként én meg egy 20-30-40-50ezer ft-os szar miatt fekszem. NE spóroljátok ki.
Sokan azt hiszik, hogy lassan nem lehet szarul esni. Én jelenleg egy 50-es GPR-t vétel előtt állok, de vettem normális ruhát.
1. Mert jövő tavasszal lesz nagymotor, ezért feleslegesnek tartottam egy 30 ezres bilit venni, hogy jövőre újra venni kelljen egy normálisat, így inkább kiadtam rá azt a 80 rongyot egyszerre, és legalább Shark lett.
2. 80-al is lehet úgy esni, hogy szarrá törd magad, csússz a szar aszfalton. Inkább nézzenek hülyének a bőr cucc miatt, mint hogy az ágyat nyomjam hetekig, akár hónapokig. Többet ér az ember élete, mint az a pár rongy amit kiadsz rá.
Ha 80-90-el elesel, akkor a környezeted nem fog válogatni, hogy te 50-es, 125-ös vagy 600-as géppel estél, és ha kisebb motorral esel, akkor nem basz oda akkorát.
@@bencemeszaros2663 egy haverom biciklivel esett 18nyarán úgy, hogy eltört egy gerinc csigolyája, amikor a sürgősségin feküdtem a váróban volt mellettem egy srác, akkor ébredt fel kb mert agyrázkódása volt biciklis eséstől és kiment az egyik válla pedig álló helyzetben borult el a társai elmondása szerint úgy hogy sisak is volt rajta. Amikor felvittek a kórterembe volt egy motoros srác aki a 100m-re lévő boltba akart elugrani a mocijával, nem vett fel sisakot semmit, 1 kereszteződés volt csak pont jött egy mami aki oldalba verte, neki is kicsit szétment a feje de túlélte, lent a váróban volt még egy motoros csaj akit szintén elütöttek és amikor jöttek be hozzám este látogatni mondták, hogy épp a motoros csaj helyszínelése mellett jöttek el(másik volt)....fasza nap volt 2019 pünkösd hétfő...ja és a 100m-es srác mesélte hogy nemrég engedtek ki egy másik motorost :D hullunk mint a legyek és emberek azzal törődnek ki nézi őket hülyének meg ki nem, én pont leszarom, meg azt is amikor emberek azon rökönyödnek meg hogy több mint 1 millióért vettem felszerelést magamra(nem vagyok milliomos nem az agyam játszom), elég lett volna a 3-400ezres cucc is sportmotorra, igen, de ahol lehet próbálok segíteni magamon mivel pár éve motorozok még csak, elég későn kezdtem a koromhoz képest.
Na 2 értelmes fölfogású ember! Én is így gondolom, hogy 20-50 ezren sóherkodnak az emberek a saját életük ellen. Gondolok itt fék, gumi, sisak és társai terén. 👏
Hi. az első kérdező én volnék, kicsit rosszúl fogalmaztam meg a kérdésem, eddig kabátot hordtam, amiben level 2-es gerinc protektor betét van, csak munkába járáskor a szekrénybe nem fér el rendesen, ezért gondoltam egy kissebb könnyebb, raktározhatóbb terméket vennék, ami ugyan olyan védelmet biztosít mint a jelenlegi csak kompaktabb, a válsztottam a Forcefield Pro L2k Evo lesz. Melóba járáshoz marad a kesztyü,csizma, térdvédő és a gerincvédő kombó( ja és a bukó :) ), a többi, vissza nő :)
sosem ertettem a motorosok/robogosok 80%-a nem hasznal gerincvedot.... a masik fogyatekos kategoria aki azt hiszi hogy a 5mm vastag szivacs amit tölteléknek tesznek a kabátba az bármire jó is. Ja, melegíteni jó.
Vegyél busz bérletet !!! Ez nagyon csúnya volt ! Sírok a nevetéstől ! :))))
Na, azon én is sírtam... :D
Dodor ... 05:00 ... gerincvédő C3 ..szerintem elírta D3O ra gondolt (narancsárga, űtésre keményedő) ... a billentyűzeten egymás mellett van a C és -D
Szia Dodor. azt szeretnem kerdezni, hogy mi a velemenyed a 600-as Suzuki banditrol?
Vegyél buszbérletet! Visz mindent.
Magyar nyelvet nem akarsz tanítani a követőidnek?! Igény vóna rá!!! :D
Olaj mindenképp full szintetikus szerintem sokkal jobb a kenése mint egy semi szintetikusnak és a Forcefield pro l2k gerincvédőt valasztanám mert erős,de mégis nagyon vékony ahogy felveszi a testhődet szinte rád olvad és a kabát alatt nagyon kényelmes lesz!Én már váltottam még jobb védelemre és légzsákos mellényt hordok amiben alapból van gerincvédő.És egyet értek Dodorral én is kötelezővé tenném a sisak mellé!
Kínai termék: nem az a szar ami kínai, hanem ami olcsó. Az sem attól, hogy kínai, hanem attól, hogy olcsó. Ha pedig olcsót veszel akkor magadban keresd a hibát ne Kínában. Ami minőség annak megvan az ára akkor is ha Kínából rendeled
Buszos 125 ccm kérdés gazdájának: olyan nagyon jó barátom vagy, hogyha ketten lennénk egy süllyedő hajón és csak egy mentő övünk lenne hát bizony mondom nagyon hiányoznál 😘
Szia Dodor itt kérdezek mert ugyis mondtad hogy inkabb kommentben Simsont lehet tuningolni mindig megkupol a Family Frostos jók a videok :D
outro elmaradt :D
Hadd kérdezzem már meg, hogy egy 125-ös motort mi a fasznak tuningolni? :D Egy 750, 900, 1000-es gépet már lehet tuningolni, de egy 125-öst! Hahaha :D
es az 1000es gepet minek? :) szerintem egyiket sem kell.
Ha eddig összesen 5 kW-t ismertél és abból 10 ezer forintnyi fb marketplace-ről kukázott alkatrésszel és egy szabad hétvégével 10kW lett, az pont a duplája érzésre is. Ha szoci kétüteműről van szó, akkor a nulla megbízhatóságon nem lehet rontani, gyárilag is olyan igénytelenül össze****ott gépek, hogy pontosan ezt a sorsot érdemlik. Viszont legalább vicces lesz egy ideig a roncsod és örömöt okoz. Nyilván ha valaki fél évi fizetésből áll neki ennek, azt megszállottságnak hívják és arra nincsenek érvek.
Azok sem lehetnek sokan, akik egy mai csúcskategóriás sportmotorról úgy szállnak le, hogy elérték a határait és nekik ez kevés. Ilyen motor tuningolását úgy tudom elképzelni, hogy 3 motor áráért mérnöki munkával, egyedi gyártással vagy versenyalkatrészekkel összerakja valaki, ez üzemórás, ami a max teljesítmény szűk tartományában működik jól.
@@danielnadas8281 azok ottvannak a motogp-n meg a manTT-n...