„Akik azt várták, hogy minden olyan legyen mint régen, mind meghaltak” - Lélekközösség -Jancsik Juli

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 3 ต.ค. 2024
  • A Lélekközössleg a Sláger FM-en adásában Jancsik Julival beszélgettünk, akinél tavaly diagnosztizáltak rosszindulatú melldaganatot. Az orvosi segítségen túl szakember segítségével elkezdett a lelkével is foglalkozni. Küzdelmes önismereti útjáról mesélt, és arról is, hogyan talált rá a stand up-ra.

ความคิดเห็น • 40

  • @szaboildiko6108
    @szaboildiko6108 5 หลายเดือนก่อน +13

    50 évesen 3 gyerekes anya ként,tavaly nyáron kaptam a diagnózist,mintha az én sztorimat hallanám,szinte ugyanez az utam,köszönöm,hogy hallhattam! Sok erőt kitartást és még sok sok szülinapot kívánok!

  • @krisztinabaloghy9299
    @krisztinabaloghy9299 5 หลายเดือนก่อน +16

    Csodálatos beszélgetés volt. Minden égi és földi jót kívánok Julinak, és hogy még nagyon sokáig fel kelljen hívnia a sebészét a születésnapján! 🤞❤️ Nemcsak a rákból de a gyógyíthatatlannak mondott krónikus betegségekből is van gyógyulás, pont úgy ahogy Juli meséli. Semmi sem lesz ugyanolyan mint előtte, hanem minden sokkal jobb lesz utána 😍 de tény, hogy a munkát bele kell tenni. És valóban megszeret az ember egyedül lenni, mert közben megtanulja szeretni és becsülni magát. Más minőségű és szintű élet következik az ilyen kemény történetek után.

  • @medina037
    @medina037 5 หลายเดือนก่อน +10

    Annyira igaz minden szavatok. Hálás vagyok, hogy elmeséltétek, szerintem sokan vagyunk ebben a mókuskerékben.
    Hatalmas kincs az ilyen barátság ❤

  • @gyongyitorok6027
    @gyongyitorok6027 5 หลายเดือนก่อน +9

    Úristen! Nagyon hálás vagyok ezért a beszélgetésért! Elgondolkodtató! Minden jót kívánok! ❤🤗🙏🙏🙏

  • @doraracsek7259
    @doraracsek7259 5 หลายเดือนก่อน +10

    Őszinte szívemből kívánok nagyon jó egèszsèget Julinak!❤ Tanulságos beszèlgetès volt, hálás köszönet érte! Annyira jó ilyen erős nőt hallgatni! Minden jót, csodás beszèlgetès volt! 🙏🏼🥰

  • @annajuhasz7829
    @annajuhasz7829 5 หลายเดือนก่อน +5

    Erre a beszélgetésre nincsenek szavak. Minden perce egy kics volt számomra. Két csodálatos őszinte önazonos ember beszélgetett, egy élmény volt, köszönöm!❤

  • @viragpeto2107
    @viragpeto2107 5 หลายเดือนก่อน +3

    Sok Boldog Szülinapot Julinak, örülünk, hogy megismerhettük!

  • @editszilagyi883
    @editszilagyi883 5 หลายเดือนก่อน +3

    Kedves Mariann! Minden beszélgetés egy csoda amit te kezdeményezel.. Köszönöm. 🥰

  • @nikolettbalogh830
    @nikolettbalogh830 5 หลายเดือนก่อน +3

    Mit is lehetne írni ami nem közhely…Így csak ennyi.Köszönöm!Jó egészséget kívánok Juli teljességében,egységben,szeretetben Önmagaddal❤️🙏🍀🤗

  • @viktorial1865
    @viktorial1865 5 หลายเดือนก่อน +2

    Olyan őszinte, tiszta bölcsesség árad belőled Juli, hogy az valami csodálatos. A stand up-on kívül remélem nagyon sokakhoz (legyen egészséges, vagy épp nem az valaki) eljut a gyógyulásod útja és módja.

  • @szilviakoncz7377
    @szilviakoncz7377 5 หลายเดือนก่อน +1

    Hálás vagyok ezért az interjúért. Én 2011-ben estem át ezen 3 gyerekes anyaként 39 évesen és csak 2018-ban léptem ki a házasságomból. Örülök és hálás vagyok, hogy legalább ennyi év után hallok egy ilyen interjút, ami talán most segít a legtöbbet. Köszönöm. 🩷

  • @melanied.9199
    @melanied.9199 5 หลายเดือนก่อน

    Harmincs eve hogy ugy törtent nalam is.....❤..hallas köszönet enek a kitünü , csodalatos müsornak...
    Uj eletet mingha kesztetem akor, ez ugy kellet legyen,az eletembe, es❤megköszönöm.
    Mama harom gyermek utan , nem sokara ujbol nagymama leszek....ez minden csoda lett❤
    Minyajunknak megvan a sajat könyve es megis hasonlo!
    Szeretettel üdvözöll,
    Melanie ❤

  • @csillaandretta5096
    @csillaandretta5096 5 หลายเดือนก่อน +3

    Nagyon köszönöm ❤

  • @martakriston1314
    @martakriston1314 5 หลายเดือนก่อน +3

    Nagyon tanulságos volt❤

  • @ibolyahorvath
    @ibolyahorvath 5 หลายเดือนก่อน +1

    ❤️ Megható volt nagyon! Én is át estem ugyanezen, - és szívből kívánok Julinak teljes felépülést !🥰🫶

  • @ibolyahorvath
    @ibolyahorvath 5 หลายเดือนก่อน +1

    🫶🥰🌷Örülök hogy újra itt vagy Mariann ! És a beszélgetés is szokásosan tartalmas volt !💝🌿

  • @szilviakoncz7377
    @szilviakoncz7377 5 หลายเดือนก่อน +1

    Mielőbbi gyógyulást kívánok. Nagyon jó irányban haladsz. MEG TUDOD CSINÁLNI! 😇

  • @csaladallitasnoknek9
    @csaladallitasnoknek9 5 หลายเดือนก่อน

    Fantasztikusak vagytok Lanyok! Koszonjuk hogy megosztottatok velunk!❤

  • @bocskaihajnalka303
    @bocskaihajnalka303 5 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm ezt a beszélgetést! ❤

  • @katalinronai9936
    @katalinronai9936 5 หลายเดือนก่อน

    5 évvel ezelőtt júliusban, 67 éves koromban, találtam meg a daganatot, a jobb mellémben. Szeptemberben jutottam orvoshoz, nem az én hibámból. Saját erőm, és az égi segítők másodikra jó onkoteamhoz vezettek. Az orvosi protokoll mellett végig mentális segítséget is igénybe vettem, alapítványoktól, és végig táncoltam. Az egyik, köztük az a Simonton módszer, amely a Juli által említett terápia alapja. Csodálatos, ahogy egy ilyen történet ráébreszti a nőt, hogy ő leginkább önmagáért létezik. Mindezt kihangosítani is nagyon fontos. Én végig írtam naplót, és posztokat, magamról, és a napjaimról és végül egy könyv lett ennek az egy évnek a napló bejegyzéseiből, ami 2020-ban jelent meg magánkiadásban. Mindenki, aki itt írta, hogy ő is, neki is, és Julinak is hatalmas ölelés!

  • @krisztinabacso3643
    @krisztinabacso3643 5 หลายเดือนก่อน +3

    ❤Minden együtt érzésem ❤DE MIÉRT NEM NÉZIK MEG A biologika Barnai Roberto értelmezése alapján ezek a stressz utohatasai ÉS EL MÚLNAK HA BÉKÉN HAGYJÁK... MINDENKIT ILYENEKKEL RIOGATNAK... PEDIG NEM KÉNE MŰTENI. KÉREM🙏 BIOLOGIKA. MELLDAGANATOK OKAI

    • @ursuminor
      @ursuminor 5 หลายเดือนก่อน

      Pont annyi éves ez a tudomány, mint én, mégis méltatlanul kevesen ismerik. Ráadásul egy darabig eltart, míg képesek eszerint gondolkodni, integrálni az infókat. Engem 95 szazalekban hülyének néznek, ha felhozom a biologikat

  • @zsuzsasas8501
    @zsuzsasas8501 5 หลายเดือนก่อน +1

    Érdemes utánajárni a BIOLOGIKA ismereteknek!
    A bajok gyökéroka is fontos!

  • @ursuminor
    @ursuminor 5 หลายเดือนก่อน +1

    Azért bal mell az általános, mert a legtöbb nő jobbkezes. Balkezes nőknek ugyanaz a lelki ok a jobb mellett valtoztatja el. (Nem megbetegiti, hanem pont az alkalmazkodast segíti, csak az orvosok nem hagyják)

  • @505Lilith
    @505Lilith 4 หลายเดือนก่อน

    Kedves Mariann!
    A hölgy által említett pszichológus/ hipnotizőr neve, elérhetősége publikus? Nagy szükségem lenne rá!
    Köszönöm🙏

  • @juhaszadrienn
    @juhaszadrienn 5 หลายเดือนก่อน

    Kedves Mariann! Nekem nagyon jókor jött ez a beszélgetés. Sajnos épp aktuális. Nagyon köszönöm, hogy megosztottátok Juli történetét. Rengeteg mindennel egyetértek tapasztalatból. Ha lehet ilyet kérdezni ki volt a pszichológusa/pszichiátere, aki az imaginációs technikát alkalmazta? Köszönöm, ha válaszolsz!

  • @reginafuro6707
    @reginafuro6707 5 หลายเดือนก่อน

    🙏❤️

  • @mariapaczulak6879
    @mariapaczulak6879 5 หลายเดือนก่อน

    ❤❤❤❤❤❤

  • @K0SMIK12
    @K0SMIK12 5 หลายเดือนก่อน

    ❤️

  • @xy4159
    @xy4159 5 หลายเดือนก่อน +3

    Jó volt ezt a beszélgetést hallgatni. Két megjegyzésem lenne csak:
    1. Nem értem, hogy a két kép miért egymáson van, miért nem egymás mellett? Tv képernyőn nézve sokkal élvezhetetlenebb így a kép, leszűkül nagyon. Amúgy sincs a kamera sem jól beállítva, hisz az interjúalany a kamera látószögének a feléig ér fel, így olyan távoli, sokkal kevésbé kivehető így a mimikája, pedig szerintem az fontos lenne. Mobilon nézve is élvezhetőbb lenne úgy.
    2. Van egy rákos ismerősöm, akinek szívesen elküldtem volna ezt a beszélgetést, de a címe miatt mégsem teszem... El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet az az ember, aki amúgy is retteg a betegsége miatt a haláltól, amikor belefut egy ilyen gusztustalanul szenzációhajhász mondatba:
    "Akik azt várták, hogy minden olyan legyen, mint régen, MIND MEGHALTAK!"
    Számomra megdöbbentő ilyet olvasni, mert Mariannt ennél sokkal érzékenyebb, figyelmesebb embernek ismertem meg, aki sose lenne ilyen érzéketlen... De úgy látszik, tévedtem...

    • @csillatorok5060
      @csillatorok5060 5 หลายเดือนก่อน +7

      Szerintem nagyon jó a cím. Engem éppen az fogott meg, és a beszélgetésben ki is derül az értelme. Tudom, hogy a kijelentés sokkolóan hangzik de sajnos ez az igazsag, és ezt mindenki tudja aki valami súlyos betegségből gyógyult meg. Inkább az a baj, hogy ezek nincsenek kimondva, és az emberek inkább simogatjak a sz@rt, amivel hamis reményeket keltenek. Kétségtelen, hogy ez is egy személyes döntés, amihez az érintettnek joga van, de ne tegyük ezt a 'halalkultuszt" normava.

    • @enikonagy8541
      @enikonagy8541 5 หลายเดือนก่อน +3

      Tekintsd ezt a mondatot inkább ébresztőnek, felrázónak.
      Ilyen súlyos betegség esetén már nincs idő a féligazságokra. Fájdalmas, de bele kell állni a változásba.

  • @LajosHuszai
    @LajosHuszai 25 วันที่ผ่านมา

    Ugye milyen nem vicces komoly és nem különben az élet publicitást illetően a 'broadcast ' youtube lehetőség is talán komoly nyugalom,és a nyugtalanság az igazságkeresés ,és a frász, -'para' összekeveredik kiasott fa gyökeret cipelgetek 15 40 kg között majd be k ilok új kilátások, hogy eszembe se jut a bajom! F érfi vagyok és amit írok minden emberre vonatkozik!

  • @juditbedo1814
    @juditbedo1814 5 หลายเดือนก่อน

    Nekem a jobb mellemet kellett eltávolitani😁😏

  • @magdolnameszaros8411
    @magdolnameszaros8411 5 หลายเดือนก่อน

    Kivanom sikeruljo endbejonnie elje meg a szazafst is ilyrnhozzaallasdal menni fog nagyon celtudatd eshst s gyereki miatt sem hagyhatja el magat csinos no talaljon melto tarsates s barstnoje s riortrno is biztos on mellett van amikor szuksege vsn onnek es ha csalad hatter is ilyen hamar megfog gyogyulnisok serencset az elethez 25:34

  • @evakomaromy5447
    @evakomaromy5447 5 หลายเดือนก่อน

    💚🤍🙏

  • @monihuber2501
    @monihuber2501 5 หลายเดือนก่อน

  • @aliceharkay3434
    @aliceharkay3434 5 หลายเดือนก่อน