Az Amperaban nem indul be a benzinmotor nagy gázra, amíg van benne áram. Havonta egyszer pedig karbantartási motorindítást végez, amikor néhány percig kötelezően járatja a motort. Amikor kezd elfogyni az áram, akkor pedig a benzinmotort elkezdi alapjáraton járatni, hogy bemelegedjen a magasabb fordulat előtt.
én még olyat nem tapasztaltam, hogy amikor kezdene elfogyni az áram, akkor beindulna a motor, tehát 0 km-es hatótávnál. Ez hogy lehet? Még akkor sem amikor már átvált az autó benzinre, megjelenik a kék üzemanyag jelzés a kijelzőn, és olyankor sem feltétlenül indul be a motor, néhány km-t simán elközelekedek vele - erős gázfröccsöt mellőzve persze, hiszen akkor beindulna - de alapvetően nagypapásan még bőven kitart az áram. 2013/6, FL
Az Amepera jelentős tartalékkal dolgozik az akkumulátorból kivehető kWh tekintetében, tehát hiába vált át benzinesre, még mindig jelentősen segíti a benzinmotort az elektromos hajtás, aztán lassacskán billen a mérleg a benzin felé. Ez szokványos. Okos kis gép ez. 🙃
Ampera tulajként jó volt látni, köszi :) Amúgy a világ legjobb biznisze volt megvenni ezt az autót. 0.3/100km fogyasztással járok vele évi 13-14 ezer km-t. Igaz nálam tudatos választás volt, agglomerációból járok be vele dolgozni, itthon/melóban is tudom tölteni, benzinmotor meg igazából két dologra jó: Hatótávpara eltörlésére és néha leruccanni balcsira vagy bárhova. Sőt, az ára is megy felfelé, szóval befektetésnek sem utolsó. Más kérdés hogy ameddig megy addig meg fogom tartani :D Nekem a kinézete, a benne lévő technika, a vezetési élménye mind-mind telitalálat. Néhány dolog amire figyelni kell: Érdemes 100-as benzint belerakni mert simán lehet hogy több mint fél évig nem fogy el, a fékek szeretnek rozsdásodni mert a rekuperáció miatt keveset vannak használva, illetve kevés helyen szerelik, viszont ahol igen ott kimondottan specializálódtak rá. Ja és iszonyat alacsony, szóval óvatosan vele.
Azért a tulajok kéne kérdezni, hogy milyen módba vezesed a kocsit, főleg egy hybridnél. Csabi a Passatban pl csak simán hybridbe ment ahol kevessebb az össz teljesítmény, bár ha lepadlózod addig át kapcsol GTE módba. GTE ben 218 hp, 400 nm a teljesítmény, hybridben csak 170hp, 350nm
Azért egy lendületben lévő autó tömegét átvenni benzinmotornak úgy, hogy az csak generátort forgat, vagyis minimális a terhelés, koránt sem ugyanaz mint egy másfél tonnás benzinest hidegen beinditani majd kiállni a mélygarázsból.. ott aztán óriási a lökésszerű terhelés, az Amperánál nincs ilyen..
De jó, Walter Csaba volt anno a ringen :) Ott voltam 2012-ben a bringások közt. Egy OPEL családi nap volt, és egy szervezett bringatúra végállomása volt a Hungaroring. Körbetekerhettük a pályát biciklivel az Ampera píár keretében :)
Ha már VW Passat, akkor, ha tudnátok szerezni egy Passat B6 r36-ot az beton lenne. Bár ugyan úgy családi kombi az is de azzal a vr motorral 3.6 ccm. Kíváncsi lennék mit hozna.
Felkészületlenül kuncogva bratyizgatva...ez most valami haveri összejövetel vagy autós műsor...FYI a fehér műszerfal a Chevrolet Volt, igaz igyanez a technika, az eleje és hátulja tér el az Amperához képest egyébként full detroiti GM mindkettő...de ezt minimális felkészüléssel is lehetne tudni...
Világ vége jelentése: a BMW-mániás Vida Jani, aki mellesleg mindig arról beszél, hogy nem szereti sem a villanyautót, meg magát a Volkswagent sem, most úgy száll ki egy Volkswagen Passat GTE-ből, hogy neki ez tetszik.
Nekem van Ampera is és E46 Coupe sor 6 benzin is, de az Amperán nagyon érződik hogy nehézkesen fordul a BMW-hez képest, mondjuk ott azért fel van téve a léc elég rendesen, és a 3-400 kg tömeg sem mindegy 🤗😊
Érdekes amit mondtak a benzinmotoról, ezen mindig gondolkodtam, egy pluginnal, valaki elindul az autópályán, és mondjuk 30 km útán, elindul a motor, de az autó 130-al megy, a motor meg benne az oalj mondjuk -10 fokos és egyből 50%-os terhelés kellene. De lehet ez szoftveresen meg van oldva.
Az Opel egy egészen különleges autó. Érdekes, hogy pontosan hogyan is működik. Ahhoz képest, hogy egy hibrid autó egészen kellemesen viselkedik. A VW nekem akkor jó, ha egy takarékos, de haladós dízel motorral van. Nekem fura, hogy a takarákosság jegyében egy nehéz autóra van szükség. Gyors volt, de szerintem sokat fogyaszthat.
Ha a benzinmotor is ment volna közben, akkor sokkal jobb eredménye lett volna az Amperának. "TART" módba kellett volna tenni. Ez így egy kicsit fura összehasonlítás, hisz a Passatnak is ment a benzinzabálója. S igazából ez nem is egy Opel, hanem egy Chevrolet. Az Opel csak a nevét adta hozzá, hogy EU-ban jobban el lehessen adni.
Biztos jó a Passat GTE, de ez megint csak gumiteszt. Conti PremiumContact 6-os gumi van rajta, nem pedig Eco. Itt jön ki igazán, hogy ez miért GTE és miért nem igazán zöld (amivel nincs is baj). Nagyon érezhető az Eco és a Premium között a különbség utcán is. Talisman-on pl mi volt? Írni kéne a gumit is az autókhoz...
Az i3 ára megy fel? Kopogtasd már meg a belteret kérlek... kopogni fog... van a cégnél i3 meg v300 pullautó, a belvárosba is a buszt viszem kérdés nélkül. Nem mondhatom hogy az i3 objektíve fos, de szubjektíven egy golf 2 meg egy okos mosógép szerelemgyereke, pet palackokból designerek által összerakott, és az ergonómia szakosztály által érintetlen csak a 4 kerék miatt autóként árult nemtommi.
Nem tudom miről beszélsz! Az i3 sokkal jobban néz ki kívül belül mint egy VW golf. De ha gondolod nézz utána. Ja és sokkal jobb villany autó mint a Golf! Nézd meg a piaci árakat és a darabszámot.
@@St.Francis000 hát ja! Inkább a fejeket kellene kopogtani hogy mi van bennük. De azt senki nem teszi. Mondjuk én vezetés közben nézek nem kopogtatok. És a szememnek nagyon tetszik az i3-as pet palackos beltere. Mondjuk nem kopogtatom ami lehet hogy hiba és inkább úgy kellene vezetni hogy egyik kezemmel adom a kopogtató ritmust. De akkor lehetne csinálni egy tetsztet. i3 vs Golf. Melyikkel jobb elkopogtatni a boci boci tarkát. Mert kopogtatósnak áll a világ!
Köszönet minden hozzászólónak. Gondolom amikor a tesztekben azt olvasom bármely autóról hogy "kemény kopogós műanyagok a beltérben" az nyilván pozitív megjegyzés. Volt egy benzines focus is a cégnél, ezerszer jobban szerettem vezetni. A v300 elektromos, azt is sokkalta jobb vezetni, és minőségibb érzés az egész, de még a "gázpedálra" való reakció is sokkalta jobb, természetesebb, átgondoltabb. Nemtudom hogy az ampermánia, vagy csak az internet kiváltotta egoboost adja a vicceskedés okát, mert nyilván nem komoly hogy bárki a tárolókat logikusnak vagy használhatónak, avagy a kezelőszerveket kiforrottnak és ergonomikusnak tartja. Tetszeni persze tetszhet bárkinek, a stílus az nem vitatéma, de a minőség azért objektívebben is megítélhető. Felettébb érdekesnek tartom ezeket a reakciókat a kommentemre, a rászánt időt ugyan nem érte meg, ám bátorítok mindenkit további reakciókra, ha elég összegyűlik megmutatom egy jóbarátomnak. Persze az értelmes kommenteket is köszönöm!
@@peterbalogh2646 látom azért ráérsz. További szép kopogtást. Azért megkérdezném hogy a V300 az milyen évjáratú Mercedes? Illetve hogy milyen szegmenst képvisel? Mercedes luxus busza 30M forintért? Amit bárhonnan nézünk egy alvázas teherautó! Azaz azért mert be van bőrözve a műszerfal attól nem mást mint egy túlárazott luxusnak nevezett teherautó amiben forgathatók az ülések. De azért a bőrt a műszerfalon ne edd meg. Mert nem igazi csak mű azaz műanyag. Csak nem olyan ami újra hasznosított pet palackból készült.
@@peterbalogh2646 kopogós műanyag? És? Attól még nem mehet felfele az ára? Totál félrebeszélsz ember. Attól, hogy szerinted egy rakás hulladék még simán emelkedhet az ára. Nem azért, mert jó autò lenne, hanem mert ilyen a világpiaci helyzet.
annyira sajnálom, hogy a nagyobb vw-kből nem csináltak full elektromost. a kis e-Up egy tök jó kisautó, és a facelift utáni 36kwh-s aksi már egész tűrhető hatávot ad. persze az új fejlesztésű ID család meg méregdrága és jól elb*ták bennük az ergonómiát is, meg egyik se kombi :/
Ha én napi 10km-t járok munkába és full elektromosan használom, mivel vagyok másabb mint akinek full elektromos autója van? semmivel. Ráadásul napelemről töltök. Inkább felhasználói oldalról kellene vizsgálni, mint a technológiát büntetni, ha már nagyon szabályozni akarunk.
ez a problémám a laptimingel. Szerintem nem kell mindig mindennel körbemenni. Pláne egy szinte gokartpályán.Néha feltnik érdekesebb autó,de a 123. ugyanolyan már uncsi. Ebből az erőből rollereket is tesztelhetnének... Én zöld rendszámot CSAK villany(és/vagy hidrogénes)autónak adnék
Se sebességmérés a körökben se idő megjelenítés mint korábban...+ más a pálya íve is mint korábban érdektelen lett... Csak beletekerek mennyi lett a vége mire lett elég azt jóvan...😒
Az Amperaban nem indul be a benzinmotor nagy gázra, amíg van benne áram. Havonta egyszer pedig karbantartási motorindítást végez, amikor néhány percig kötelezően járatja a motort. Amikor kezd elfogyni az áram, akkor pedig a benzinmotort elkezdi alapjáraton járatni, hogy bemelegedjen a magasabb fordulat előtt.
Csak Karigerit ne szapuld😂
én még olyat nem tapasztaltam, hogy amikor kezdene elfogyni az áram, akkor beindulna a motor, tehát 0 km-es hatótávnál. Ez hogy lehet? Még akkor sem amikor már átvált az autó benzinre, megjelenik a kék üzemanyag jelzés a kijelzőn, és olyankor sem feltétlenül indul be a motor, néhány km-t simán elközelekedek vele - erős gázfröccsöt mellőzve persze, hiszen akkor beindulna - de alapvetően nagypapásan még bőven kitart az áram. 2013/6, FL
Az Amepera jelentős tartalékkal dolgozik az akkumulátorból kivehető kWh tekintetében, tehát hiába vált át benzinesre, még mindig jelentősen segíti a benzinmotort az elektromos hajtás, aztán lassacskán billen a mérleg a benzin felé. Ez szokványos. Okos kis gép ez. 🙃
@@oroszgabo na jó de Marcinál még azelőtt beindul, hogy kifogyna az áram, legalábbis ha jól értelmezem.
Ampera tulajként jó volt látni, köszi :) Amúgy a világ legjobb biznisze volt megvenni ezt az autót. 0.3/100km fogyasztással járok vele évi 13-14 ezer km-t. Igaz nálam tudatos választás volt, agglomerációból járok be vele dolgozni, itthon/melóban is tudom tölteni, benzinmotor meg igazából két dologra jó: Hatótávpara eltörlésére és néha leruccanni balcsira vagy bárhova. Sőt, az ára is megy felfelé, szóval befektetésnek sem utolsó. Más kérdés hogy ameddig megy addig meg fogom tartani :D Nekem a kinézete, a benne lévő technika, a vezetési élménye mind-mind telitalálat.
Néhány dolog amire figyelni kell: Érdemes 100-as benzint belerakni mert simán lehet hogy több mint fél évig nem fogy el, a fékek szeretnek rozsdásodni mert a rekuperáció miatt keveset vannak használva, illetve kevés helyen szerelik, viszont ahol igen ott kimondottan specializálódtak rá. Ja és iszonyat alacsony, szóval óvatosan vele.
csóró
Csak egyetérteni tudok a leírtakkal. 🙃
Azért a tulajok kéne kérdezni, hogy milyen módba vezesed a kocsit, főleg egy hybridnél. Csabi a Passatban pl csak simán hybridbe ment ahol kevessebb az össz teljesítmény, bár ha lepadlózod addig át kapcsol GTE módba. GTE ben 218 hp, 400 nm a teljesítmény, hybridben csak 170hp, 350nm
6:12 -nél csóri madár sem hallotta hogy Jani érkezik az Ampera-val
Azért egy lendületben lévő autó tömegét átvenni benzinmotornak úgy, hogy az csak generátort forgat, vagyis minimális a terhelés, koránt sem ugyanaz mint egy másfél tonnás benzinest hidegen beinditani majd kiállni a mélygarázsból.. ott aztán óriási a lökésszerű terhelés, az Amperánál nincs ilyen..
De jó, Walter Csaba volt anno a ringen :) Ott voltam 2012-ben a bringások közt. Egy OPEL családi nap volt, és egy szervezett bringatúra végállomása volt a Hungaroring. Körbetekerhettük a pályát biciklivel az Ampera píár keretében :)
Ha már VW Passat, akkor, ha tudnátok szerezni egy Passat B6 r36-ot az beton lenne. Bár ugyan úgy családi kombi az is de azzal a vr motorral 3.6 ccm. Kíváncsi lennék mit hozna.
Kozel sem annyira dinamikus, mint azt gondolnad. 50 korul lenne
@@lastnamefirstname520 meglehet. Nem idevaló egy ekkora kocsi. De attól megnézném szívesen.
Felkészületlenül kuncogva bratyizgatva...ez most valami haveri összejövetel vagy autós műsor...FYI a fehér műszerfal a Chevrolet Volt, igaz igyanez a technika, az eleje és hátulja tér el az Amperához képest egyébként full detroiti GM mindkettő...de ezt minimális felkészüléssel is lehetne tudni...
Világ vége jelentése: a BMW-mániás Vida Jani, aki mellesleg mindig arról beszél, hogy nem szereti sem a villanyautót, meg magát a Volkswagent sem, most úgy száll ki egy Volkswagen Passat GTE-ből, hogy neki ez tetszik.
A "kék" (Blue) az eget (levegőt) szimbolizálja a környezetvédelemben, amit általában kék színnel ábrázolunk ;-)
Sziasztok,
Nem gondoltatok arra, hogy növeljétek Csabi és Jani között a versengést? A győztest pontozni év, végi összesítéssel?
6:12-nél szegény kismadár kapott egy kokit
Épp kerestem, hogy valakinek feltünt vagy sem 😅 de csak pár tolla görbült és repült a cél felé 😂
@@1988gellertgal ha eletben maradt oks
Nekem van Ampera is és E46 Coupe sor 6 benzin is, de az Amperán nagyon érződik hogy nehézkesen fordul a BMW-hez képest, mondjuk ott azért fel van téve a léc elég rendesen, és a 3-400 kg tömeg sem mindegy 🤗😊
Kár, hogy ti sem néztetek utána az Ampera működésének.
Érdekes amit mondtak a benzinmotoról, ezen mindig gondolkodtam, egy pluginnal, valaki elindul az autópályán, és mondjuk 30 km útán, elindul a motor, de az autó 130-al megy, a motor meg benne az oalj mondjuk -10 fokos és egyből 50%-os terhelés kellene. De lehet ez szoftveresen meg van oldva.
130-as tempónál, ha nem gyorsítasz az közel sincs 50% os terhelés a motornak, ha csak nem 60lóerős.
Az Opel egy egészen különleges autó. Érdekes, hogy pontosan hogyan is működik. Ahhoz képest, hogy egy hibrid autó egészen kellemesen viselkedik. A VW nekem akkor jó, ha egy takarékos, de haladós dízel motorral van. Nekem fura, hogy a takarákosság jegyében egy nehéz autóra van szükség. Gyors volt, de szerintem sokat fogyaszthat.
Van már Arteon plug in hybrid!
Elütött egy madarat a Jani ! A zöld autó 😅
Kormány nem működött biztos.... Vagy a sofőr öregszik vagy bele szarik ..
@@schferi9639 Nem látta alul volt ez ilyen madár hibája 😅
És vonóhorog létezik az amperára?
EU-ban tilos, de Amerikában vontatnak vele (azaz a Chevy Volt-tal) óriási hajókat és egyebeket is.
Volvo Hybrid polestar modelleket is szívesen megnéznék, V60 T8, S60 T8 stb..
Ha a benzinmotor is ment volna közben, akkor sokkal jobb eredménye lett volna az Amperának. "TART" módba kellett volna tenni. Ez így egy kicsit fura összehasonlítás, hisz a Passatnak is ment a benzinzabálója. S igazából ez nem is egy Opel, hanem egy Chevrolet. Az Opel csak a nevét adta hozzá, hogy EU-ban jobban el lehessen adni.
Biztos jó a Passat GTE, de ez megint csak gumiteszt. Conti PremiumContact 6-os gumi van rajta, nem pedig Eco. Itt jön ki igazán, hogy ez miért GTE és miért nem igazán zöld (amivel nincs is baj). Nagyon érezhető az Eco és a Premium között a különbség utcán is. Talisman-on pl mi volt? Írni kéne a gumit is az autókhoz...
6:12 madár az ász..
nem halt meg a madár visszanéztem vagy 10 x elrepült utána :D
Jani, felírok neked egy kis Cavinton-t. ;-) Mondjuk amennyi autóval mész... én sem emlékeznék mindenre szerintem.
4:06-nál: jó lesz az 4. generációs Priusnak inkább ;)
Az i3 ára megy fel? Kopogtasd már meg a belteret kérlek... kopogni fog... van a cégnél i3 meg v300 pullautó, a belvárosba is a buszt viszem kérdés nélkül. Nem mondhatom hogy az i3 objektíve fos, de szubjektíven egy golf 2 meg egy okos mosógép szerelemgyereke, pet palackokból designerek által összerakott, és az ergonómia szakosztály által érintetlen csak a 4 kerék miatt autóként árult nemtommi.
Nem tudom miről beszélsz! Az i3 sokkal jobban néz ki kívül belül mint egy VW golf. De ha gondolod nézz utána. Ja és sokkal jobb villany autó mint a Golf! Nézd meg a piaci árakat és a darabszámot.
@@St.Francis000 hát ja! Inkább a fejeket kellene kopogtani hogy mi van bennük. De azt senki nem teszi. Mondjuk én vezetés közben nézek nem kopogtatok. És a szememnek nagyon tetszik az i3-as pet palackos beltere. Mondjuk nem kopogtatom ami lehet hogy hiba és inkább úgy kellene vezetni hogy egyik kezemmel adom a kopogtató ritmust. De akkor lehetne csinálni egy tetsztet. i3 vs Golf. Melyikkel jobb elkopogtatni a boci boci tarkát. Mert kopogtatósnak áll a világ!
Köszönet minden hozzászólónak. Gondolom amikor a tesztekben azt olvasom bármely autóról hogy "kemény kopogós műanyagok a beltérben" az nyilván pozitív megjegyzés. Volt egy benzines focus is a cégnél, ezerszer jobban szerettem vezetni. A v300 elektromos, azt is sokkalta jobb vezetni, és minőségibb érzés az egész, de még a "gázpedálra" való reakció is sokkalta jobb, természetesebb, átgondoltabb. Nemtudom hogy az ampermánia, vagy csak az internet kiváltotta egoboost adja a vicceskedés okát, mert nyilván nem komoly hogy bárki a tárolókat logikusnak vagy használhatónak, avagy a kezelőszerveket kiforrottnak és ergonomikusnak tartja. Tetszeni persze tetszhet bárkinek, a stílus az nem vitatéma, de a minőség azért objektívebben is megítélhető.
Felettébb érdekesnek tartom ezeket a reakciókat a kommentemre, a rászánt időt ugyan nem érte meg, ám bátorítok mindenkit további reakciókra, ha elég összegyűlik megmutatom egy jóbarátomnak. Persze az értelmes kommenteket is köszönöm!
@@peterbalogh2646 látom azért ráérsz. További szép kopogtást. Azért megkérdezném hogy a V300 az milyen évjáratú Mercedes? Illetve hogy milyen szegmenst képvisel? Mercedes luxus busza 30M forintért? Amit bárhonnan nézünk egy alvázas teherautó! Azaz azért mert be van bőrözve a műszerfal attól nem mást mint egy túlárazott luxusnak nevezett teherautó amiben forgathatók az ülések. De azért a bőrt a műszerfalon ne edd meg. Mert nem igazi csak mű azaz műanyag. Csak nem olyan ami újra hasznosított pet palackból készült.
@@peterbalogh2646 kopogós műanyag? És? Attól még nem mehet felfele az ára? Totál félrebeszélsz ember. Attól, hogy szerinted egy rakás hulladék még simán emelkedhet az ára. Nem azért, mert jó autò lenne, hanem mert ilyen a világpiaci helyzet.
Mér' viszket az orrotok? 🙂
Új a beszállító 😂
annyira sajnálom, hogy a nagyobb vw-kből nem csináltak full elektromost. a kis e-Up egy tök jó kisautó, és a facelift utáni 36kwh-s aksi már egész tűrhető hatávot ad. persze az új fejlesztésű ID család meg méregdrága és jól elb*ták bennük az ergonómiát is, meg egyik se kombi :/
kiváncsi lennék a hagyományos passat idejére , BOP extra súlyok nélkül
Szegény madarat el ütötték! Az se hallotta!
Bluemotion, a Bluetec Mercedes.
Ampera SPORT-ban NEM KÉSIK, sőt, érezhetően jobban megy (menetpedál reakciója más). Valami félreértés lehetett ez a sportban késik...
5:30 lol hogy elokapja a valtot (?) a polcbol
@Zsolti! Betaflightban a Configuration tab és ott Beacon Tone es vedd le 1-re es akkor nem pittyog olyan hangosan 😅
Nekem lenne egy makulátlan vr6 b6 passatom .)
Szóval az ampera soros hibrid
GTE be keletvolna kapcsolni
pedig egy b2 v b3 passatot szívesen megnéznék
Pedig jó az :) csak elektromos... 😅
Vicc, hogy 25 km-re zöld rendszámot adnak... Az csak a full elektromosra járna.
Ha én napi 10km-t járok munkába és full elektromosan használom, mivel vagyok másabb mint akinek full elektromos autója van? semmivel. Ráadásul napelemről töltök. Inkább felhasználói oldalról kellene vizsgálni, mint a technológiát büntetni, ha már nagyon szabályozni akarunk.
Jani mi van veled, nem vezetted?
th-cam.com/video/HAHd9AC07Qk/w-d-xo.html
De az nem ilyen színű volt, azért nem emlékszik rá... 😀
Elnézve ezeket a közlekedési eszköznek hívott aranyárú szoporollereket, arra gondoltam hogy bárcsak lennék most már olyan 92 éves😄
ez a problémám a laptimingel. Szerintem nem kell mindig mindennel körbemenni. Pláne egy szinte gokartpályán.Néha feltnik érdekesebb autó,de a 123. ugyanolyan már uncsi. Ebből az erőből rollereket is tesztelhetnének...
Én zöld rendszámot CSAK villany(és/vagy hidrogénes)autónak adnék
Se sebességmérés a körökben se idő megjelenítés mint korábban...+ más a pálya íve is mint korábban érdektelen lett... Csak beletekerek mennyi lett a vége mire lett elég azt jóvan...😒
Pedig már 3 évvel ezelőtt írtam hogy hozzatok valami 1,9 passatot is... xd
Volt már 1.9 Audi, csak nem látszott a füsttől, hogy merre jár a pályán.
@@bgergo13 audi passat. Az igen. 😂 😂
Janinak nem rémlik mint tesztautó 😂
th-cam.com/video/HAHd9AC07Qk/w-d-xo.html
na most megpróbálok nem hozzászólni :D
"Izgalmas"... Az... 😂😂😂
marha izgalmas ....
Mi az izagalmas ezekbe? Mehetnétek elektromos targoncával is Körbe Körbe, amig az Akku birja vagy a tömött Gummi el nem kopik😂
hulladék mind2
Nezhetetlenek ezek az adások..