Üdvözlöm. Én ahány videót láttam mind a vizes papírba tevést mutatta. És persze már 4 mangót vettem, 1 sem sikerült. Ilyen földes variációt még nem láttam
Szia!Sajnos próbáltam követni az utasításaidat, de nekem nem vált be amit mondtál.Az én tapasztalataim alapján a következőket tudom javasolni.A mag nagyobb íves része a hát, a rövirebbik a has.Induljunk ki ebből!Az első kezdemény a gyököcske, amit nevezzünk fejnek, az kezd el előbb fejlődni és a tarkóból indul ki az első kis hajtás.Én azt javaslom, hogy vagy hassal lefele, vagy függőlegesen ültessük, de semmiképpen ne a hátára!Én így tettem és a hajtásnak útjában van a gyököcske, és nagyon küzd, nem tud kihajtani.A legjobb, ha függőlegesen van csíráztatva, mert úgy megfelelő irányt vesz a gyököcske, majd kissé hátával felfelé 45 fokos szögben vagy vízszintesen ültessük!Ez a leg kényelmesebb a kis növény fejlődése szempontjából.A sziklevelek kissé megnyílnak és onnan ered meg a kis hajtás.Én elrontottam, de még nem reménytelen.Sok sikert hozzá!
Üdvözlöm! Elültettem a mangó magot. Kibújt a növény 7 világos zöld levele van. Megtámadta valami ami a levelét eszi. Hogyan tudnék segíteni a növénynek? Köszönöm a válaszát. 😊
ปีที่แล้ว
ne tudom nem vagyok kertész ... én csak hobbi szinten csinálom az ilyesmit , érdemes inkább egy szakembert megkérdezni .-)
6 napja elültettem, de nem a kemény magot hanem kioperáltam belőle a magkezdeményt, és mára kicsirázott:), csak annyira locsolom, hogy nedves legyen körülötte mindig a talaj
Valószínűleg kevés fényt kapott.8-10 óra kell.Első évben rendszeres öntözés kell, de ne álljon "tocsogjon" a vízben.A tápanyagban gazdag jó vízelvezető képességű talajt szeretti és persze a meleget.Trópusi növény.Olyan körülményeket kell neki biztosítani.Hideg huzatos helyen ne legyen, mert megfázhat és a vesztét okozhatja!
Ez milyen mangó?Az enyém nem így néz ki.Teljesen más a levele.Nekem bordó az egész nővény, csíkozott bordás és hosszúkásabb a levele.Amilyen gyorsan nő lehet, hogy 3 hónap múlva 4x ekkora lesz.
ugy örülök 3 hete ültettem el , most 8 cm magas, 5 szép fényes méregzöld levele van, szinte napról napra látszik ahogy nő. napos helyen van az ablakban, arra mindig ügyelek hogy a föld nedves legyen, de ne tocsogjon...
Enyem is valahogy 3-4 hete a foldben van, de meg nincs rajta hajtas. A mag el, gyokere is van, de folfele nem szeretne nolni😄. Az enyem bent van, napos helyen. A fold mindig nedves de nem tocsog, esetleg valami tipp?😅
4 ปีที่แล้ว +1
@@elektrodani8081 türelem :-) jobbat nem tudok :-)
@@elektrodani8081 Az a tipp, hogy ne a hátára ültesd el, mert a gyököcske útjában van a hajtásnak!Sajnos a videó készítője rosszul mondta.Hassal lefele!Spriccelővel minden nap spricceld le, ettől a nővény kivergődi magát és kibúlyik a hajtás!Nekem is kb egy hónapja küzd.
Nagyon jó ötletet adott. Köszönöm. Tartsa meg jó szokását. A főző videói és tanácsai kiválóak,kedvelem és szívesen nézem őket. Minden jót Zsuzsa
én mielött a földbe ültettem, 10 napig jô nedves papirba + nylon zacsiba kihajtattam, sztem gyorsit a kihajtâson.🙂
Szuper! Kösz a tippet!
Kedvet kaptam, kipróbálom, köszönöm az ötletet.
szívesen :D
Üdvözlöm.
Én ahány videót láttam mind a vizes papírba tevést mutatta.
És persze már 4 mangót vettem, 1 sem sikerült.
Ilyen földes variációt még nem láttam
😊 pont én is ezt fogok ültetni most vettem életemben először mangót.
megyek mangóért :) milyen gyakran kell locsolni? köszike a videót
Nem tudom miért nem jelzi az üzeneteket a rendszer..... Csak most vettem észre.......
Szia!Sajnos próbáltam követni az utasításaidat, de nekem nem vált be amit mondtál.Az én tapasztalataim alapján a következőket tudom javasolni.A mag nagyobb íves része a hát, a rövirebbik a has.Induljunk ki ebből!Az első kezdemény a gyököcske, amit nevezzünk fejnek, az kezd el előbb fejlődni és a tarkóból indul ki az első kis hajtás.Én azt javaslom, hogy vagy hassal lefele, vagy függőlegesen ültessük, de semmiképpen ne a hátára!Én így tettem és a hajtásnak útjában van a gyököcske, és nagyon küzd, nem tud kihajtani.A legjobb, ha függőlegesen van csíráztatva, mert úgy megfelelő irányt vesz a gyököcske, majd kissé hátával felfelé 45 fokos szögben vagy vízszintesen ültessük!Ez a leg kényelmesebb a kis növény fejlődése szempontjából.A sziklevelek kissé megnyílnak és onnan ered meg a kis hajtás.Én elrontottam, de még nem reménytelen.Sok sikert hozzá!
Nekünk is van 😊szintén magról. Kérdésem az lenne, hogy teremni is fog idővel?
nem tudom nem vagyok kertész :-) az enyém már tönkre ment a költözéskor
6-7év múlva terem
Üdvözlöm!
Elültettem a mangó magot.
Kibújt a növény 7 világos zöld levele van. Megtámadta valami ami a levelét eszi. Hogyan tudnék segíteni a növénynek? Köszönöm a válaszát. 😊
ne tudom nem vagyok kertész ... én csak hobbi szinten csinálom az ilyesmit , érdemes inkább egy szakembert megkérdezni .-)
@ Köszönöm.
tiszteletem!megmutadnád a mangófát mekkora lett?köszönöm előre is!
hát 3 centisnél költöztünk és törték el a szállítók :-) de épp most kezdtem el egy újat :-)
@ 😮
6 napja elültettem, de nem a kemény magot hanem kioperáltam belőle a magkezdeményt, és mára kicsirázott:), csak annyira locsolom, hogy nedves legyen körülötte mindig a talaj
Elultettem a nagy kemeny magot es varom, hogy mikor hajt ki. Koszonet a videoert!
Szurkolok :-) sok sikert :D
A nagy kemény magból ki kell szedni a belső magot!
Egyébként így is kihajtott?
Milyen földbe kell ültetni?
én virágföldbe tettem
konyhai ollóval szoktam, 1-2mm-rel szélétől "körbevágom :)
Megcsináltam, szépen megnőtt, 10 hetesen elkezdett barnulni és zsugorodni a levele 🥺...mit rontottam el?
nem tudom... nekem egy évig nőtt de a költözést nem bírta ki :-(
Valószínűleg kevés fényt kapott.8-10 óra kell.Első évben rendszeres öntözés kell, de ne álljon "tocsogjon" a vízben.A tápanyagban gazdag jó vízelvezető képességű talajt szeretti és persze a meleget.Trópusi növény.Olyan körülményeket kell neki biztosítani.Hideg huzatos helyen ne legyen, mert megfázhat és a vesztét okozhatja!
Ez milyen mangó?Az enyém nem így néz ki.Teljesen más a levele.Nekem bordó az egész nővény, csíkozott bordás és hosszúkásabb a levele.Amilyen gyorsan nő lehet, hogy 3 hónap múlva 4x ekkora lesz.
zöld héjú
ugy örülök 3 hete ültettem el , most 8 cm magas, 5 szép fényes méregzöld levele van, szinte napról napra látszik ahogy nő. napos helyen van az ablakban, arra mindig ügyelek hogy a föld nedves legyen, de ne tocsogjon...
ügyes vagy :-)
Enyem is valahogy 3-4 hete a foldben van, de meg nincs rajta hajtas. A mag el, gyokere is van, de folfele nem szeretne nolni😄. Az enyem bent van, napos helyen. A fold mindig nedves de nem tocsog, esetleg valami tipp?😅
@@elektrodani8081 türelem :-) jobbat nem tudok :-)
@@elektrodani8081 Az a tipp, hogy ne a hátára ültesd el, mert a gyököcske útjában van a hajtásnak!Sajnos a videó készítője rosszul mondta.Hassal lefele!Spriccelővel minden nap spricceld le, ettől a nővény kivergődi magát és kibúlyik a hajtás!Nekem is kb egy hónapja küzd.
Hát eddig amit vettem abból lehetetlen volt kioperálni a magot annyira éretlenek voltak.
egyszer biztos sikerül :-)