Nekem tök tetszik a cím :) Ahogy hallgattam amit mondtál, sok reakció keletkezett bennem. Az egyik legfontosabb, hogy a csóróság néha a megfelelő irányba visz. Anno szerencsém volt, mert másra nem telvén egy Olympus E-PL6-ossal kezdtem, a két kit objektíves szettben. (A használt piacot akkor még nem ismertem.) Az árához képest így utólag azt gondolom, technikailag remek képek garmadáját készíthettem vele, persze a kezdők összes hibáját elkövetvén. Ám, a shutter shock és a gyengébb stabilizálás okán (bár most már az AF-et is ludasnak gondolom néha) 10-ből kb. 6-7-8 kép volt csak éles, így másfél év után vettem egy E-M10 II-es vázat. Ugyanazon optikák rámentek, remek volt. 5+ évig használtam, 7-8-9 kép lett éles vele, a korábbinál extrémebb helyzetekben. Közben azért csak ett a fene, hogy mi lenne, ha kipróbálnék egy E-M1 II-est. Meg is lett, és ... Az AF-jével azóta is harcolok, de a hatékonyabb IBIS, a gyors(!) kiolvasású szenzor (kb. mindenre lehet az elektronikus zárat használni) és a nagy akku okán megvan még 🙂 Mindazonáltal, egy kis kompaktot és egy bridge gépet leszámítva sosem volt még Canon vagy Nikon gépem, optikám, nem tudom velük összehasonlítani. Máig várom, hogy nagyon olcsóért szerezhessek egy Nikon D5300-ast pl., egy 70-300-as stabilizált objektívvel, hogy lássam vajon mit tud. Lehet kitérek majd a hitemből, és soha többé Olympus (meg m4/3) közelébe nem megyek. De az is lehet, hogy megerősíti a sejtésemet, miszerint mázlim volt anno a rendszer választással. ... Egyelőre, ma szerintem árban egy E-M10 II-es verhetetlen (75e Ft körül van használtan), a két kit optika darabonként 35-40 ezerért beszerezhető, és kb. egyetlen hátrányuk a gyengébb fényerő (a 40-150mm-est "Plastic Fantastic-nak nevezik, nem véletlenül). Ami a tanfolyamokat illeti, szerintem csínján kell bánni velük. Tényleg az a cél, hogy ugyanolyan képeket készítsünk, mint mások? Úgy gondolom, a folyamatos tanulás a folyamatos tapasztaláson kell alapuljon. Így tud az énünk, az egyedi jellemünk létrehozni valami újat. Persze ez a hobbifotósok esetében érvényes, az esküvőmet lehet inkább egy "sematikus" profira bíznám 🙂 Főleg, ha az akkor már feleségemnek a hagyományos esküvői fotók tetszenek.
Köszi hogy ezt megosztottad :) Nekem is hosszu volt az ut, nem fizette ki nekem senki a fotos cuccokat es nyilvan mas kiadasok is voltak az eletben de szepen fel tudtam epiteni a jelenlegi ezkozparkomat. Eskuvot en is sigma arttal fotozom, de pl kreativ kepek koze befer nehany vintage is ami feldobja a sorozatot :) pl macronak vintaget hasznalok csak
Köszönöm a videót. Én akkor egy jó nagy lépést tettem, mert Canon 600d-vel kezdtem, és ezt egy Canon R8-ra cseréltem le. Sokkal könnyebb vele fotózni, gyorsabb és több éles kép sikerül vele :)
@@Pravdi nálam ez volt Sonyba de ott apscrol apscre volt valtas utana full frame. De azota szeretem egy ujabb apsc gepet. Termeszetfotozasra jobb :)
8 หลายเดือนก่อน
Nagyon jó és átfogó ismertetés volt. Akik tényleg most kezdenének hozzá, tehát még az útkeresés fázisában vannak, a "pudding próbája" alapon egy 24-1000 mm optikai-zoomátfogású "bridge" gépet javaslok, mert egyrészt nem drága, nem nehéz és a különböző látószögek (gyujtótávolságok) folyamatos használatával alkalmas sokféle témában (tárgy, portré, tájkép, természet, makro stb) használni úgy, hogy a képminőség is meglepően jó, továbbá a különböző látósztögeknél jelentkező mélységélesség és perspektívikus hatások közötti különbségek is látványosan észlelhetők. Nem mellesleg még gyorsan lehet üzemkész állapotba hozni és a szenzor sem koszolódik el. Később aztán amikor kialakul az a témavilág és stílusjegy amiben el fogja magát kötelezni, na akkor érdemes az erre legalkalmasabb gépet választani. Ami örökérvényű feladat, az a folyamatos tanulás és gyakorlás. Érdemes belegondolni abba, hogy a teljeskörű szakmai tananyag több éves nappali tagozaton és ez csak az alap. A fotó-esztétika, fotóművészet-történet mind ez után jön.
Most azon dolgozom hogy komolyabban belemerüljek a fotózás világába, ehhez egy Canon R10 lenne a társam. Kreativitás terén nincs gond de a tudásom nagy része még hiányzik de rajta vagyok. Ha volt dolgod ezzel géppel tudnál véleményt mondani/írni róla? Köszönöm az informatív videót és várom az újabbakat is
Örülök, hogy tetszenek a videóim, igyekszem szinvonalasakat gyártani de még én is sokat kell hogy tanuljak ebben a témában. Canon R szériával nincsenek tapasztalataim személyesen, de pár barátom használ, RP-t és R6 II-őt, de maximálisan megvannak elégedve vele. Annyira figyelj, hogy third party obik nincsenek R bajonettel még jelenleg amennyire én tudom, tehát pl sigma vagy tamron, hanem csak eredeti R bajonettes Canon obik, vagy EF adapterezve (de itt már vannak sigmák is és megy az AF is) valamint a vintage obik adapterezve. Sonynak (nem reklámozás) de náluk a legnagyobb az obi kinálat jelenleg native és adapterezve.
Kingston sd kártyát használsz? Tudsz abba segíteni hogy szerinted melyik gépet érdemes megvenni a a7III vagy a a7c? Mert nem tudom eldönteni, el szeretnék kezdeni egyenlőre ingyen válalni fotózásokat pl esküvőt, de nem tudom hogy melyik lenne az érdemes, mind a kettő gépnek van előnye meg hátránya is. Mellette szeretnék vlogolni is.
Sandisc Extreme-t használok. Az aranyszínüt. Gép: jó kérdés. én az a7c-t venném de lehet azért mondom mert van egy a7iii-am. Mindkettő fullframe a kettő együtt tökjó, de ha választanom kéne hát nem tudom. A 7iii régebbi, de a mai napig megbizható váz, a 7c pedig egy ujabb kicsike váz de ugyanugy ff. Ha fogtál már 6ezres szériát a kezedben és nem tetszett akkor ez se fog az tuti.
Nekem tök tetszik a cím :) Ahogy hallgattam amit mondtál, sok reakció keletkezett bennem. Az egyik legfontosabb, hogy a csóróság néha a megfelelő irányba visz. Anno szerencsém volt, mert másra nem telvén egy Olympus E-PL6-ossal kezdtem, a két kit objektíves szettben. (A használt piacot akkor még nem ismertem.) Az árához képest így utólag azt gondolom, technikailag remek képek garmadáját készíthettem vele, persze a kezdők összes hibáját elkövetvén. Ám, a shutter shock és a gyengébb stabilizálás okán (bár most már az AF-et is ludasnak gondolom néha) 10-ből kb. 6-7-8 kép volt csak éles, így másfél év után vettem egy E-M10 II-es vázat. Ugyanazon optikák rámentek, remek volt. 5+ évig használtam, 7-8-9 kép lett éles vele, a korábbinál extrémebb helyzetekben. Közben azért csak ett a fene, hogy mi lenne, ha kipróbálnék egy E-M1 II-est. Meg is lett, és ... Az AF-jével azóta is harcolok, de a hatékonyabb IBIS, a gyors(!) kiolvasású szenzor (kb. mindenre lehet az elektronikus zárat használni) és a nagy akku okán megvan még 🙂 Mindazonáltal, egy kis kompaktot és egy bridge gépet leszámítva sosem volt még Canon vagy Nikon gépem, optikám, nem tudom velük összehasonlítani. Máig várom, hogy nagyon olcsóért szerezhessek egy Nikon D5300-ast pl., egy 70-300-as stabilizált objektívvel, hogy lássam vajon mit tud. Lehet kitérek majd a hitemből, és soha többé Olympus (meg m4/3) közelébe nem megyek. De az is lehet, hogy megerősíti a sejtésemet, miszerint mázlim volt anno a rendszer választással. ... Egyelőre, ma szerintem árban egy E-M10 II-es verhetetlen (75e Ft körül van használtan), a két kit optika darabonként 35-40 ezerért beszerezhető, és kb. egyetlen hátrányuk a gyengébb fényerő (a 40-150mm-est "Plastic Fantastic-nak nevezik, nem véletlenül). Ami a tanfolyamokat illeti, szerintem csínján kell bánni velük. Tényleg az a cél, hogy ugyanolyan képeket készítsünk, mint mások? Úgy gondolom, a folyamatos tanulás a folyamatos tapasztaláson kell alapuljon. Így tud az énünk, az egyedi jellemünk létrehozni valami újat. Persze ez a hobbifotósok esetében érvényes, az esküvőmet lehet inkább egy "sematikus" profira bíznám 🙂 Főleg, ha az akkor már feleségemnek a hagyományos esküvői fotók tetszenek.
Köszi hogy ezt megosztottad :)
Nekem is hosszu volt az ut, nem fizette ki nekem senki a fotos cuccokat es nyilvan mas kiadasok is voltak az eletben de szepen fel tudtam epiteni a jelenlegi ezkozparkomat. Eskuvot en is sigma arttal fotozom, de pl kreativ kepek koze befer nehany vintage is ami feldobja a sorozatot :) pl macronak vintaget hasznalok csak
Köszönöm a videót. Én akkor egy jó nagy lépést tettem, mert Canon 600d-vel kezdtem, és ezt egy Canon R8-ra cseréltem le. Sokkal könnyebb vele fotózni, gyorsabb és több éles kép sikerül vele :)
Örülök, hogy tetszik a videóm :)
Igen azert a milcek eleg nagy valtozast tudnak jelenteni egy tükrös gép után
@@mehesphoto főleg a Canon aps-c után a full frame is
@@Pravdi nálam ez volt
Sonyba de ott apscrol apscre volt valtas utana full frame. De azota szeretem egy ujabb apsc gepet. Termeszetfotozasra jobb :)
Nagyon jó és átfogó ismertetés volt. Akik tényleg most kezdenének hozzá, tehát még az útkeresés fázisában vannak, a "pudding próbája" alapon egy 24-1000 mm optikai-zoomátfogású "bridge" gépet javaslok, mert egyrészt nem drága, nem nehéz és a különböző látószögek (gyujtótávolságok) folyamatos használatával alkalmas sokféle témában (tárgy, portré, tájkép, természet, makro stb) használni úgy, hogy a képminőség is meglepően jó, továbbá a különböző látósztögeknél jelentkező mélységélesség és perspektívikus hatások közötti különbségek is látványosan észlelhetők. Nem mellesleg még gyorsan lehet üzemkész állapotba hozni és a szenzor sem koszolódik el. Később aztán amikor kialakul az a témavilág és stílusjegy amiben el fogja magát kötelezni, na akkor érdemes az erre legalkalmasabb gépet választani. Ami örökérvényű feladat, az a folyamatos tanulás és gyakorlás. Érdemes belegondolni abba, hogy a teljeskörű szakmai tananyag több éves nappali tagozaton és ez csak az alap. A fotó-esztétika, fotóművészet-történet mind ez után jön.
Most azon dolgozom hogy komolyabban belemerüljek a fotózás világába, ehhez egy Canon R10 lenne a társam. Kreativitás terén nincs gond de a tudásom nagy része még hiányzik de rajta vagyok. Ha volt dolgod ezzel géppel tudnál véleményt mondani/írni róla?
Köszönöm az informatív videót és várom az újabbakat is
Örülök, hogy tetszenek a videóim, igyekszem szinvonalasakat gyártani de még én is sokat kell hogy tanuljak ebben a témában.
Canon R szériával nincsenek tapasztalataim személyesen, de pár barátom használ, RP-t és R6 II-őt, de maximálisan megvannak elégedve vele. Annyira figyelj, hogy third party obik nincsenek R bajonettel még jelenleg amennyire én tudom, tehát pl sigma vagy tamron, hanem csak eredeti R bajonettes Canon obik, vagy EF adapterezve (de itt már vannak sigmák is és megy az AF is) valamint a vintage obik adapterezve. Sonynak (nem reklámozás) de náluk a legnagyobb az obi kinálat jelenleg native és adapterezve.
@@mehesphoto Köszönöm a gyors válasz. Figyelni fogok, adaptert mindenképpen veszek majd hozzá
Fasza video volt, viszont a hang kicsit halk.
Köszi a visszajelzést! Dolgozom már hogy jobb hangom legyen, mint technikailag, mint pedig a meglévő ezközöket jobban kihasználva
Milyen podcastokat érdemes hallgatni?
Kingston sd kártyát használsz? Tudsz abba segíteni hogy szerinted melyik gépet érdemes megvenni a a7III vagy a a7c? Mert nem tudom eldönteni, el szeretnék kezdeni egyenlőre ingyen válalni fotózásokat pl esküvőt, de nem tudom hogy melyik lenne az érdemes, mind a kettő gépnek van előnye meg hátránya is. Mellette szeretnék vlogolni is.
Sandisc Extreme-t használok. Az aranyszínüt.
Gép: jó kérdés. én az a7c-t venném de lehet azért mondom mert van egy a7iii-am. Mindkettő fullframe a kettő együtt tökjó, de ha választanom kéne hát nem tudom. A 7iii régebbi, de a mai napig megbizható váz, a 7c pedig egy ujabb kicsike váz de ugyanugy ff. Ha fogtál már 6ezres szériát a kezedben és nem tetszett akkor ez se fog az tuti.
Üdvözöllek! Esetleg tudnál podcast-eket ajánlani, amit a videóban is említettél ?
Szia! Peldaul a tripodcast vagy a content rumble :)
Köszönöm!
Micsoda cim! jezusom
Szia! Te milyen cimet adtal volna neki? :)