És sajnos nem láttam. Mikor gyetekek voltunk, volt színház bérletünk. De csak kettő. Hárman voltunk testvérek, abból az egyikünk még túl kicsi volt, én meg a nővérem felváltva jártunk színházba. Nővérem látta a Padlást meg a Fekete pétert. Én meg egy csomó olyat, ami nagy bukta volt. Mai napig irígy vagyok. Nem is értem miért nem vett anyu 3 bérletet. 🤔 Sajnos mikor már lett volna pénzem, hogy vegyek jegyet a darabra, már Kaszás Attila meghalt. De mikor kijöttem Angliába, és jobban kerestem, megfogadtam, hogy mindent, amit akarok, meg fogok nézni. Billy Elliotot pont utoljára adták Angliában, mikor láttam, otthon meg az első előadások egyikét, azóta már nem adják. Mostmár inkább máson spórolok, de a színházat nem hagyom ki, mert félő később lemaradok. Audienciát is talán az utolsó előadások egyikén láttam. Sajnos talán a királynő halála miatt is, már nincs műsoron. Pedig Halász Judit nagyon jól alakította II. Erzsébetet.
Rudolf Péter azt mondta egy interjúban asszem az ezredik előadás kapcsán,hogy amikor Attila ezt énekelte egyszerűen ő is átlényegült nézővé.Csak ült ott és halgatta.De a többieken is látszik,Pápai Erika arcán,Hegedűs D minden rezdülésén,mekkora hatása volt Kaszás Attillának a színésztársaira is.Az emberekben létező apró csodák örök emléke ez a dal,és maga az egész darab is.
Presser Gábor egy csodát adott nekünk ezzel. Melyet Kaszás Attila csodálatosan "közvetített" nekünk. Alapból is meghatározó Presser Gábor munkássága... De Kóbor János halálával ő maradt az IGAZI Magyar legendák egyik utolsó képviselője. Hallgassátok hát szeretettel.
Ahogy Hegedűs D Géza kíséri Attilát a tekintetével olyan mintha tudatosan el kívánná tenni örökre azokat a pillanatokat az emlékezetében. Mintha előre érezné, hogy ez egy különleges, csodálatos pillanat. Számomra fantasztikus helyzet éberséget, tudatot tükröz a játéka ebben a pár percben.
Szerintem volt annyira jó hsz az eredeti, h az első mondatoddal nem kellett volna debilbe lemenni. Nem vitatkozni jöttem, mert azzal teljesen egyetértek, hogy a tehetség ha úgy nyilvánul meg mint Kaszás alakítása itt, az főleg olyanokra akik maguk is birtokában vannak, és felismerik azt másban, egy ilyen teljesítményt nagyra értékelnek, igenis hatással van. Na jó, "túlságosan beleélte magát a darabba".. Édes f.szom
Igen, engem is megragadott Hegedűs D. Géza tekintete, nem is tudja, talán nem is akarja elrejteni, hogy lenyűgözi őt Kaszás Attila előadása. Elképesztően erős, döbbenetes előadás. Nem lehet elégszer újranézni.
Minden alkalommal amikor meghalgatom ezt a zseniális zenét könny csordul ki a szememen. És nem csak azért mert ez a dal a magyar musicalok legszebb zenéi közé tartozik (legalábbis szerintem), hanem mert megríkat az a gondolat hogy ez a nagyszerű ember már nem lehet köztünk. Nyugodjon békében!!!
Ha eza szinèsz ènekelni kezd akkor a fák ès a lelkek is èletre kelnek. Adj nekem eröt hogy vègig sètáljak az úton hogy ènis szinèszè váljak.Nyugogyhát bèkèbe🎤👏🌹🌹
Ahogy Hegedűs D. Géza ránéz Kaszás Attilára, az mindent elmond. :) Nagyon nagy tehetség volt, kár hogy nem láthattam élőben, de szerencsére itt bármikor meg tudom hallgatni. Mindenkinek nagyon hiányzik!
Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi földünknél. Lehet létezik Ő is, aki többre képes az embernél. Egyszer ismeretlen távolba vágyom. Máskor megriaszt egy álom, hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz már nem vigyáz egy cseppnyi földre, el kell mennünk mindörökre. Refr.:Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom. Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át. Nézem tisztaságát, mégsem értem. Hallom hangjait, és el nem érem. Ott a tenger, itt az én hajóm. Hát itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék. És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még Néha könnyebb lenne elmenekülni, s tiszta fénybe merülni, de a hang,ami hív, de a jel,ami szól még nem mond semmit meddig élek, lesz-e út, hogy vissza térjek. Refr.:Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom. Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át. Nézem tisztaságát, mégsem értem. Hallom hangjait, és el nem érem. Ott a tenger, itt az én hajóm. Nekem itt van dolgom. Nekem itt vannak álmaim.
Sokszor csodálkozom, hogy ezt a videót (és még sok hasonlót) milyen kevesen nézik, hallgatják meg. Hihetetlen. A mondanivaló nélküli himihümi zenéket milliók nézik, az ilyen fantasztikus előadásokat pedig alig pár ezren. Furcsa ez a világ mostanában!
Tamas Vargat sajnos azt bele kell számolni hogy ezt nagyon kevés külföldi nézi mivel egy szót sem értenek belőle, és azt is, hogy a padlást sem ismeri mindenki, mert míg Petőfi és társai ott vannak irodalom órán, éneken nem hallunk zene és színház történelmet. véleményem szerint az ilyeneket kellene énekzene írán tanítani, még ha kicsit nehéz is.
Ott a Tenger, itt az én hajóm... Nézem tisztaságát, mégsem értem:-) de érzem és tudom is. Kaszás Attila: Mindenért köszönet, amit itt hagytál, őszintén Hálás vagyok érte!!! Érdemesnek lenni, kiváltság. Kiváltságod. Ezt, amit hagytál, kb még 2000-szer fogom meghallgatni, mert művészi és szép...
Nem olyan régen, pár hónapja láttam a Padlást. Az egész előadás, tökéletes volt és fantasztikus élmény. A megható énekektől (Örökké szépek), a vicces Lámpásig, úgy volt jó ahogy volt. De amikor felcsendült ez az ominózus dal, akkor megfagyott a levegő! A dal alatt mindenki lélegzetvisszafojtva ült és küszködött a könnyeivel. Sajnálom, hogy nem láthattam Őt élőben! Azt hiszem bátran kijelenthetem, Ő az aki miatt a Padlás ilyen sikeres lett!
Egyszerűen hihetetlen, hogy ezt a művet ebben a formában csak ennyi ember látta...mérvadó minden embernek aki csak egy percig is elgondolkozott az élete értelmén.
Tehetségek mindig születnek. Ki tanítja meg majd Őket a Szeretetre, az Alázatra?... Eredendöen, ha nincs, ki taníthatná? Az Erő nem ébred. Van. Létezik: Felismerés, Életünk mosolya. Ismer Téged, hiába mérgezik... Lelked nem tudós, sem nem ostoba!
Nekem a musical mindíg is túl teátrális, túl játszott, abszolút a spontanitás hiányát tükrözte... Ezen az előadáson viszont érzem az őszinteséget, egy hajszálnynival sem több mint amennyit kér az ember... Köszönöm az élményt és Isten nyugasztalja!
Szerintem ez a fiatalember tökéletes utódja lenne: Károlyi Krisztián, Szegeden fogja a Rádióst játszani. Az alábbi videóban 29:35-től hallható a Fényév távolság Károlyi Krisztián előadásában. facebook.com/114238766786206/videos/286061519243579
Kislànyként,óvodásként a lépcsőn ülve mert màshogy nem làttam olyan kicsi voltam, anyukàm jóvoltából aki elvitt az akkori osztàlyàval làthattam. Ezt a dalt soha nem felejtem el...
Nekem csak most állt módomban megnézni ezt a csodás darabot igaz más szereposztásban. Hiányérzeten van , ezt szerettem volna látni,....sajna csak egy "másolatot" tudtam megnézni!
Volt egy hang, volt egy jel...és ma is Van!!! Nem lenne bölcs figyelmen kívül hagyni. Ami szólt Tőle, az ma is szól. Ami elszökött Tőle, az Ma is elszökni látszik. Nem mindenki tudja tartani.... Volt egy ember, aki Tudta! Isten Áldjon Téged Attilla!....:-(
Tulajdonképpen megénekelte a sorsát.El kellett mennie ilyen fiatalon, miközben biztosan voltak álmai, céljai, itt hagyta az éppen csak megfogant gyermekét, a családját. Egy befejezetlen élet.
Videó beküldés Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi Földünknél. Lehet, létezik ő is, aki többre képes az embernél. Egyszer ismeretlen távolba vágyom, máskor megriaszt egy álom, hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz, már nem vigyáz e cseppnyi földre, s el kell mennünk mindörökre. Fényév távolság, csak hallgatom, csak bámulom. Zengő fényország, hogy láss csodát, egy életen át. Nézem tisztaságát, mégsem értem, hallom hangjait, és el nem érem, ott a tenger, itt az én hajóm. Hát itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék. És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értek még. Néha könnyebb lenne elmenekülni, tiszta fénybe merülni, de a hang,ami hív, de a jel,ami szól még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek. Fényév távolság, csak hallgatom, csak bámulom. Zengő fényország, hogy láss csodát, egy életen át. Nézem tisztaságát, mégsem értem, hallom hangjait, és el nem érem, ott a tenger, itt az én hajóm. Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…
istenem... én csak mostanában kezdtem foglalkozni Kaszás Attilával, megkeresni a dalait, ilyesmi, de úgy fáj, hogy egy olyan emberről van szó, akivel én már soha nem találkozhatok. ez a dal gyönyörű, de csak ő tudja így elénekelni. a sírás kerülgetett, ha közben nem azon gondolkodom, mit írjak ide, biztosan elbőgöm magam... miért nem születtem tíz évvel korábban, hogy még vele láthassam a padlást?
Remélem gyermekeik és felesége is olyan büszkék lesznek KASZÁS ATTILA MŰVÉSZ ÚRRA , mint mi közönség , amilyen büszkék vagyunk a MŰVÉSZT ÚRRA !!!! !!!!!! Nagyon nagy ves7zteség az Ő Halála !!!!!!
Képzeljétek bele magatokat azoknak a színészeknek a helyébe, akik színen voltak és csak hallgatták, meg nézték.. Színháztörténet ez, emberek.
igazad van
És sajnos nem láttam. Mikor gyetekek voltunk, volt színház bérletünk. De csak kettő. Hárman voltunk testvérek, abból az egyikünk még túl kicsi volt, én meg a nővérem felváltva jártunk színházba. Nővérem látta a Padlást meg a Fekete pétert. Én meg egy csomó olyat, ami nagy bukta volt. Mai napig irígy vagyok. Nem is értem miért nem vett anyu 3 bérletet. 🤔 Sajnos mikor már lett volna pénzem, hogy vegyek jegyet a darabra, már Kaszás Attila meghalt. De mikor kijöttem Angliába, és jobban kerestem, megfogadtam, hogy mindent, amit akarok, meg fogok nézni. Billy Elliotot pont utoljára adták Angliában, mikor láttam, otthon meg az első előadások egyikét, azóta már nem adják. Mostmár inkább máson spórolok, de a színházat nem hagyom ki, mert félő később lemaradok. Audienciát is talán az utolsó előadások egyikén láttam. Sajnos talán a királynő halála miatt is, már nincs műsoron. Pedig Halász Judit nagyon jól alakította II. Erzsébetet.
Rudolf Péter azt mondta egy interjúban asszem az ezredik előadás kapcsán,hogy amikor Attila ezt énekelte egyszerűen ő is átlényegült nézővé.Csak ült ott és halgatta.De a többieken is látszik,Pápai Erika arcán,Hegedűs D minden rezdülésén,mekkora hatása volt Kaszás Attillának a színésztársaira is.Az emberekben létező apró csodák örök emléke ez a dal,és maga az egész darab is.
❤️❤️😭Ezt a dalt csak ő tudja így elénekelni!
Az biztos!
@@oliverkocsis1831 p0
sajnos már nincs közöttünk, az egyik legnagyobb volt ha nem a legnagyobb musicalben
Ez így van 😭😞
Így igaz 🖤
Kaszás Attila hangját ennyi év után sem hiszem el.....Merem állítáni, hogy kis országunk három legjobb hangjából, az egyik övé....
Vagy az összes
Elképesztő és megható. Imádom. Nem tudom megnézni úgy, hogy nem sírok rajta.
Kaszás Attila remek színész volt. Mindenkinek maradandót alkotott.
Akárhányszor hallom, mindig ki ráz a hideg, és könnyezik a szemem. 😭🖤🖤💔
Dettó...
Nekem szintúgy!
Ugyanezt érzem én is😢❤
Presser Gábor egy csodát adott nekünk ezzel. Melyet Kaszás Attila csodálatosan "közvetített" nekünk. Alapból is meghatározó Presser Gábor munkássága... De Kóbor János halálával ő maradt az IGAZI Magyar legendák egyik utolsó képviselője. Hallgassátok hát szeretettel.
Ahogy Hegedűs D Géza kíséri Attilát a tekintetével olyan mintha tudatosan el kívánná tenni örökre azokat a pillanatokat az emlékezetében. Mintha előre érezné, hogy ez egy különleges, csodálatos pillanat. Számomra fantasztikus helyzet éberséget, tudatot tükröz a játéka ebben a pár percben.
Ez egy színdarab, a Padlás. Emiatt nézi így, bár azt is megérteném, ha túlságosan beleélte volna magát a darabba.
Szerintem volt annyira jó hsz az eredeti, h az első mondatoddal nem kellett volna debilbe lemenni. Nem vitatkozni jöttem, mert azzal teljesen egyetértek, hogy a tehetség ha úgy nyilvánul meg mint Kaszás alakítása itt, az főleg olyanokra akik maguk is birtokában vannak, és felismerik azt másban, egy ilyen teljesítményt nagyra értékelnek, igenis hatással van. Na jó, "túlságosan beleélte magát a darabba".. Édes f.szom
Igen, engem is megragadott Hegedűs D. Géza tekintete, nem is tudja, talán nem is akarja elrejteni, hogy lenyűgözi őt Kaszás Attila előadása. Elképesztően erős, döbbenetes előadás. Nem lehet elégszer újranézni.
Az egyetlen dal,amit sose fogok elfelejteni💔
Már sokszor màs előadásában hallottam. De mindig ezzel Kaszás Attila hangjával jut eszembe. Neki volt ez a szerep ìrva.
+Szilvia Somogyi Szerintem is, amint meghallom ezt a számot rögtön sírvafakadok ez szolt a papám temetésén! :(
A felejthetetlen Kaszás Attila! Felvidéki Csillag,ragyogj tovább emlékezetünkben.
Fényév távolság-ez az igazi világnyelv...amit mindenki ért, de megérteni, lehet-e?
Minden alkalommal amikor meghalgatom ezt a zseniális zenét könny csordul ki a szememen. És nem csak azért mert ez a dal a magyar musicalok legszebb zenéi közé tartozik (legalábbis szerintem), hanem mert megríkat az a gondolat hogy ez a nagyszerű ember már nem lehet köztünk. Nyugodjon békében!!!
Isten áldja meg Kaszás Attilát! Nyugodjék békében!
Ha eza szinèsz ènekelni kezd akkor a fák ès a lelkek is èletre kelnek. Adj nekem eröt hogy vègig sètáljak az úton hogy ènis szinèszè váljak.Nyugogyhát bèkèbe🎤👏🌹🌹
Volt szerencsém ezt élőben látni , anno ..... most végigsírtam ..
Csilla Füredi ❤❤❤
Nagyon sajnálom, hogy sosem hallhattam élőben, és lehet, hogy ennyire szép hangú magyar énekest soha nem is fogok élőben hallani:( Nyugodjon békében!
Ahogy Hegedűs D. Géza ránéz Kaszás Attilára, az mindent elmond. :) Nagyon nagy tehetség volt, kár hogy nem láthattam élőben, de szerencsére itt bármikor meg tudom hallgatni. Mindenkinek nagyon hiányzik!
Láttam élőben, mindent beleadott, élvezet volt, a közönség legtöbbje sírva, állva tapsolt!
Érthetetlen hogy van akiknek ez a zene nem tetszik......
Szakközép iskolás voltam amikor ezt igy VELE a 11.sorból láthattam.....most 40 éves múltam, de libabör nélkül a mai napig nem megy........
mikor volt ez? '93?
Sokan próbálkoztak feldolgozni ezt a dalt , de ez az igazi!
Egyetértek
Azért Gábor-é se semmi!
@@marcelltoth8516 nem mondtam , hogy Ő nem jó, de a Kaszás Attilánál nem jobb!!
Sírok, ahányszor hallom🙏😢
Dettó
Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi földünknél.
Lehet létezik Ő is, aki többre képes az embernél.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom. Máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz
már nem vigyáz egy cseppnyi földre, el kell mennünk mindörökre.
Refr.:Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom.
Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem.
Hallom hangjait, és el nem érem.
Ott a tenger, itt az én hajóm.
Hát itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még
Néha könnyebb lenne elmenekülni, s tiszta fénybe merülni,
de a hang,ami hív, de a jel,ami szól
még nem mond semmit meddig élek, lesz-e út, hogy vissza térjek.
Refr.:Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom.
Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem.
Hallom hangjait, és el nem érem.
Ott a tenger, itt az én hajóm.
Nekem itt van dolgom. Nekem itt vannak álmaim.
Imádom
Szuper!
Gyönyörű!
Köszönöm a szöveget!
Imádom ezt a dalt!
De jó hogy beirtad! Jaj de jó
Sokszor csodálkozom, hogy ezt a videót (és még sok hasonlót) milyen kevesen nézik, hallgatják meg. Hihetetlen.
A mondanivaló nélküli himihümi zenéket milliók nézik, az ilyen fantasztikus előadásokat pedig alig pár ezren.
Furcsa ez a világ mostanában!
Tamas Vargat sajnos azt bele kell számolni hogy ezt nagyon kevés külföldi nézi mivel egy szót sem értenek belőle, és azt is, hogy a padlást sem ismeri mindenki, mert míg Petőfi és társai ott vannak irodalom órán, éneken nem hallunk zene és színház történelmet. véleményem szerint az ilyeneket kellene énekzene írán tanítani, még ha kicsit nehéz is.
Na ez valóban egy hálás szerep volt és persze méltó helyre került, azt hiszem ennél nincs feljebb!
Csodálatos volt ez az ember! Nyugodjon békében!
Ott a Tenger, itt az én hajóm...
Nézem tisztaságát, mégsem értem:-)
de érzem és tudom is.
Kaszás Attila: Mindenért köszönet, amit itt hagytál, őszintén Hálás vagyok érte!!!
Érdemesnek lenni, kiváltság. Kiváltságod.
Ezt, amit hagytál, kb még 2000-szer fogom meghallgatni, mert művészi és szép...
Kaszás Attila az egyik legnagyobb volt.. fájdalmas, hogy ilyen fiatalon itthagyta e sárgolyót... :(
Mindennap meghallgatom,megunhatatlan!Nyugodj békében Attila!
Nem olyan régen, pár hónapja láttam a Padlást. Az egész előadás, tökéletes volt és fantasztikus élmény. A megható énekektől (Örökké szépek), a vicces Lámpásig, úgy volt jó ahogy volt. De amikor felcsendült ez az ominózus dal, akkor megfagyott a levegő! A dal alatt mindenki lélegzetvisszafojtva ült és küszködött a könnyeivel. Sajnálom, hogy nem láthattam Őt élőben! Azt hiszem bátran kijelenthetem, Ő az aki miatt a Padlás ilyen sikeres lett!
Fantasztikus tehetségek: Presser-Dusán, és aki mindezt nekem átadta - örök emlékként- Kaszás Attila. Fájdalmasan hiányzik ez a fiú!
Ez az igazi, utánozhatatlan!
Imádom, "itt eza hely-amit boldogan elhagynék. Ottt a tenger - ott az én hajóm. Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim!"
Csak a jók mennek el korán. Kitűnő hangú színész volt.
Csodálatos! Pótolhatatlan hang és színész 😪!
Egyszerűen hihetetlen, hogy ezt a művet ebben a formában csak ennyi ember látta...mérvadó minden embernek aki csak egy percig is elgondolkozott az élete értelmén.
Ez gyönyörü.Itt van dolgunk,csak néha feladnánk.Ez adjon eröt mindenkinek,kinek szüksége van rá. :)
Elment mindörökre, ahogy énekelte!
Kaszás Attila egy kiváló színész és kiváló szinkronhang volt. Nagyon sajnálom,hogy nincs közöttünk!
Ez nagyon jooooo🥰 elsírtam magam😭😭😭😭
Kétszer is láttam :) libabőr, annyira jó volt
Csupa szív ember.
Elképesztő. Felemelő. Elementáris :)
Magával ragadó !!!
Nyugodjék békében drága művész úr!
Ezt a dalt csak ö tudja elénekelni mert csodálatos hangja van
Az 5 èves fiam kedvence!Mástól nem hajlandó meghallgatni,csak Attilától
És ő még tisztán gondolja ezt; befolyás-ráhatás nélkül. Jó fej srác lehet ;)
Az igen,büszke is vagyok rá :)
Nyugodjék békében!
3szor láttam kiskoromban a Padlást, vele... Azóta is könnyek és libabőr....
Ez becses kincs...olyan amit nem kell őrizni...mert része mindenkinek...de attól még kincs...elérhető...:-)))...Köszönet Kaszás Attilának....:-)))
Zoltán Bata ez tetszik
Nyugodj békében!
Létezik ő-is remélem kegyelmet, és békét találtál.
A mamámnak nagyon jo baratja volt🤧🥀
vérzik a szív, konnybefut a szem, sajog a lelek, meghal az ember.
eszik a szaj, luktet a ful, havonta verzik, de elni azt nem mer!
(befejezetlen)
Ez gyönyörű volt.
Mindig sírok rajta,....
Hihetetlen élmény volt ezt anno élőben látni és hallani tőle...
Hihetetlen megtiszteltetés, hogy a kis musical csoportban, ahol anno játszottam előadtunk a Padlást. Hallhattam, benne lehettem, kiráz a hideg!
SAJNOS meghalt ): kár ilyen fiatalon megahni ):
De kár érte ... :(, igazán belenyúl az ember lelkébe
❤️
Ati,rengeteg dolgod lett volna még.........
Tehetségek mindig születnek.
Ki tanítja meg majd Őket a Szeretetre, az Alázatra?...
Eredendöen, ha nincs, ki taníthatná?
Az Erő nem ébred. Van. Létezik:
Felismerés, Életünk mosolya.
Ismer Téged, hiába mérgezik...
Lelked nem tudós, sem nem ostoba!
R.I.P. Kaszás Attila!☘️🙏😇
Rádiós: Kaszás Attila Révész: Hegedűs D. Géza Herceg: Méhes László Kölyök: Pápai Erika Lámpás: Rudolf PéterMeglökő: Rácz Géza
Ez egy varazslatos dal egy tokeletes eloadas kereteben! Koszonom Attila! R.I.P. 🙁
R.I.P??😱😱
Rest in peace= nyugodj békében
Nekem a musical mindíg is túl teátrális, túl játszott, abszolút a spontanitás hiányát tükrözte... Ezen az előadáson viszont érzem az őszinteséget, egy hajszálnynival sem több mint amennyit kér az ember... Köszönöm az élményt és Isten nyugasztalja!
Hol, mikor lesz utódja ennek a gyönyörű lelkű művészembernek?
Szerintem ez a fiatalember tökéletes utódja lenne: Károlyi Krisztián, Szegeden fogja a Rádióst játszani. Az alábbi videóban 29:35-től hallható a Fényév távolság Károlyi Krisztián előadásában. facebook.com/114238766786206/videos/286061519243579
Kislànyként,óvodásként a lépcsőn ülve mert màshogy nem làttam olyan kicsi voltam, anyukàm jóvoltából aki elvitt az akkori osztàlyàval làthattam. Ezt a dalt soha nem felejtem el...
Liliom89 én először elsős koromban láttam de a fény év távolság annyira megmaradt. Sose felejtem el😊😊
Igen,fiatal vagyok,15 éves,de felfogom a dal természetét,és csodával tölt el ez a zene,akárcsak a Leander Kills átdolgozása.😍
Igen, ugyanígy vagyok vele😊😊
14 éves vagyok és én is felfogom mi zajlik. EZ A VILÁG EGYIK LEGJOBB MAGYAR SZÁMA!!!
A leanderes kicsit melodramatikusabb. Erőteljesebb. A leadlnderes minden mondatan tudok sirni. Ez az eredeti kicsit lágyabb
Lender verzió betyárosan tetszik nekem is.
Ezt hallgatom és 2 rossz dolog jut eszembe...
1. Kaszás Attila elment 💔
2. Ezt hallgattuk az iskolában amikor volt az a nagy busz baleset....💔😢😢
köszönöm a videot a feltöltőnek !! Kedveltem őt.
Nekem csak most állt módomban megnézni ezt a csodás darabot igaz más szereposztásban. Hiányérzeten van , ezt szerettem volna látni,....sajna csak egy "másolatot" tudtam megnézni!
OMara F-né enis
Ez a Top! A mai szereposztás
....a Wundi az még Ok, nagyon ott van a többi igyekezik de...ezért is olyan misztikus a színház.....
Nagyon szerettem !!!
És szeretem!!!!
Joo zeneeee
Màr kilenc èvesen hallgattam
Volt egy hang, volt egy jel...és ma is Van!!!
Nem lenne bölcs figyelmen kívül hagyni.
Ami szólt Tőle, az ma is szól.
Ami elszökött Tőle, az Ma is elszökni látszik.
Nem mindenki tudja tartani....
Volt egy ember, aki Tudta!
Isten Áldjon Téged Attilla!....:-(
Isten áldja!
Emlékszem diákkoromban Kiskunhalason a helyi színjátszók előadták 2009-ben. Hihetetlen volt.
Ha jól emlészem , Tekósok is eljátszották :)
Nagy veszteség...
Tulajdonképpen megénekelte a sorsát.El kellett mennie ilyen fiatalon, miközben biztosan voltak álmai, céljai, itt hagyta az éppen csak megfogant gyermekét, a családját. Egy befejezetlen élet.
Egyszer minden élet befejeződik..
Könnyű leírni hogy egyszer minden élet befejeződik…Megélni nehezebb…
szegèny hamar elhajòzott:(
Én csak ezt ismerem tőle, de az biztos, hogy zseniális tehetség távozott közülünk. :(
Amikor a Tabáni István elénekelte szerintem Attila is büszke volt rá...
Ez így van :) utánozhatatlan
Videó beküldés
Lehet számtalan hely,
ami szebb és jobb a mi Földünknél.
Lehet, létezik ő is,
aki többre képes az embernél.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang,
hogy a csend,
hogy a fény,
hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre,
s el kell mennünk mindörökre.
Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.
Hát itt ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értek még.
Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a hang,ami hív,
de a jel,ami szól
még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek.
Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.
Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…
istenem... én csak mostanában kezdtem foglalkozni Kaszás Attilával, megkeresni a dalait, ilyesmi, de úgy fáj, hogy egy olyan emberről van szó, akivel én már soha nem találkozhatok. ez a dal gyönyörű, de csak ő tudja így elénekelni. a sírás kerülgetett, ha közben nem azon gondolkodom, mit írjak ide, biztosan elbőgöm magam... miért nem születtem tíz évvel korábban, hogy még vele láthassam a padlást?
Eszméletlen! Örök emlék!
Nagyon menő erőteljes szinfónia.
Így senki sem tudja elénekelni...pedig néhányan már megpróbálták...
Az Erő nem ébred, van létezik.
Felismerés, Életünk mosolya....
Ismer Téged, hiába mérgezik,
Lelked nem tudós, sem nem ostoba.
Utolérhetetlen, de azért kellett ide Hegedűs D. Géza is!
Fantasztikus!❤❤❤❤❤❤
Ha egyszer ajkadra kerül majd igazából, hogy:" Zengő-Fény-Ország", akkor, azt már nem fogod elfelejteni soha!
nagyon szép!!!!!!!!!!!!!!
Kedvenc számom❤️ szegényem meg halt😢
Csodálatos!!
Hogy lehet dislikeolni ezt az embert, vagy azt a dalt amit neki szántak? 😢😟
Panna Rácz nem kell hallgatni!!
Atyaég! 1. Hogy kerultem en ide!?? 2. Uristen de imadom. 3. N o s z t a l g i a 😍
Miért van az hogy ha meghallom tőle ezt az éneket patakokba folyik a könnyem :(
Mert nem csak előadja hanem érzékeltetve ő is legbelül tisztán érzi mily igazak a sorok amiket énekel
Mert van szíved, s mert gyönyörűen énekli...:( Sajnos már az angyaloknak énekel...
megközelíthetetlen !!
tündöklő tehetség,mindörökké.....
Szerintem is
Suttyó "látens tehetségek", akik a "tehetség"-kutatókban tűntek fel...Ha így tudnának ÉNEKELNI... (Tabáni István kivétel, neki tényleg van hangja.)
azért én Puskás Petit is kiemelném, élőben acoustic koncerten hallottam ès k.rva jó...
Hiányzol Attila
Remélem gyermekeik és felesége is olyan büszkék lesznek KASZÁS ATTILA MŰVÉSZ ÚRRA , mint mi közönség , amilyen büszkék vagyunk a MŰVÉSZT ÚRRA !!!! !!!!!! Nagyon nagy ves7zteség az Ő Halála !!!!!!