Felemelő , annyira átjön a legvidámabb barak legszürkébb valósága . Ez is egy költemény egyben , mint a legtöbb akkori számotok , hatamas kedvenc és örök hála , hogy ezt a korszakot sőt még az utánna következőt is megszineztétek reménnyel a gondolkodok számára ♥️ Beatricen nőttem fel , nevelkedtem , és halálomig ős Ricse drukker maradok . Köszönöm .
Miklóska Lajos zenész Lajos bátyám, én Tátraira gondoltam, akit nagyon tisztelek, de Lacát jobban szeretem, mert egyedibben szólt a gitár a kezében. Persze, hogy Donászy Tibi fontos alkotóelem volt, s remek dobos.
@@dimmykarras9287 Én bevallom, hogy életemben egyszer voltam Ricsén, de sajnos nem akkor, amikor ez volt az összeállítás. Mert a többi legfeljebb cover zenekar, itt mindenki irtózatosan fontos volt és mestere a hangszerének. A Feró meg azért kellett, mert tökéletes frontember volt. Miklóska Lajos elképesztő, hogy mit produkált ezekkel a dalokkal. Radiccsal is játszott, de ez az asztalos gyerek Isten nyugtassa szegényt szintén nagyon nagy gitáros volt. Donászy meg kiváló dobos. Ez a négyesfogat nem kapott Kossuth -díjat, mint nyálas Frenreisz, meg "Változnak az évszakok" Fecó, de jól tudjuk, hogy itt az igazán nagyok ritkán kapnak valamit. A hálózat emberei annál inkább. Ami a Ricsére, ugyanaz áll a Mobilra is. Hálás vagyok nekik a sráckoromért.
Igen,a történelmi Beatrice a világ egyik legjobbja volt. Sajnálkozik mindenki,hogy nem futotta be azt a nagyívű pályát,amit befuthatott volna. De miért nem lehetett ezt ebben a felállásban folytatni akkor,amikor már lehetett volna? Merthogy nemcsak zenésztársak voltatok Lajos,hanem-amennyire tudjuk-barátok is. Erre biztos sok rajongó kíváncsi. Persze az is lehet,hogy nem minden tartozik a rajongókra. :-(
Nos amikor 87 nyarán újra a Ricsébe kerültem akkor a Tibusz az Eddában volt stabilan és igaz, hogy a Lugó már benne volt a bandában és a Zsoldos Tomi is fix tag volt. Én kísérő gitárosnak mentem oda. 981 óta eltelt 6 év. Nem volt szerves fejlődés a zenekar életében, 6 évig nem működött az alkotó műhelyünk ezt nem lehetett behozni.
Ez mind igaz, Lajos,node a Rolling Stones is kihagyott bő 6 évet,pont a 80-as években,aztán csak behozták. :-) Nem is akárhogy. Nyilván igazad van,de tudod,milyen a rajongó,azokat szereti látni együtt,akikkel felnőtt.
Ennél őszintébben nem beszélt akkor senki, csak a Mobil közelíti meg. A zene pedig teljesen külön világ a hazai rockban. Ez a négyesfogat számomra "a Ricse". Itt az egész csapat Kossuthot érdemelt volna (benne sajna egy posztumusz is). Legalább a Feró megkapta, de számomra a Ricse és a Mobil több, mint egy mai Kossuth.
@@mikloska-lajos A Beatrice sokkal több volt, mint egy kiváló zenekar, az egy jelkép és történelmi tett. Mondom én, aki csak akkor láttam a zenekart, amikor már más volt a legénység. De az agyonmásolt koncertfelvételek eljutottak hozzám, ma is őrzöm őket és már akkor sejtettem, hogy ez nem az a felejtős kategória. Amiről pedig kevesebb szó szokott esni, ritka jól felkészült zenészekből állt a csapat, mindent sikerült kifejezni billentyű nélkül is.
Kedves Lajos ! sajnos ez már a rég múlt nagyon szerettelek benneteket és a zenéteket ,de mára már rég múlt és a feró elba@ott mindent evvel a nemzeti csótány seggnyalással. Mára már szinte undorodom tőle..... sajnálom.
Szevasz Lajos! Minden jót neked/nektek, de zeneileg ez egy olcsó Sex Pistols koppintás volt, se több, se kevesebb. Az akkori magyar fiatalság sokainak viszont nyílván rengeteg örömöt okozott és végülis ez a lényeg. Peace out.
Ennek annyi köze van a Sex Pistolshoz, hogy torzított gitár, dob, és problémás szöveg. Sokkal több nem. Hogy kinek mi okozott örömet, azt ne feszegessük. valószínűleg a kedves hozzászólónak eme rugdosás megfogalmazása, majd elküldése.
@@silversky900 ??? Feró énekstílusa egy érzés, hangulatvilágot tükröz. Ilyesmit tükrözött Johnny Rotten stílusa is, ez kétségtelen, de még 25 másik akkori punk zenekar énekese és énekesnője is pont így énekelt. meg még jóval korábban Iggy Pop, meg még korábban Captain Beefheart. Magyarországon erre korábban nem volt példa. Ennyi.

Én mint angyalföldön felnött srác (31 év) szeretném megköszöni ezt a dalt
Szeretem a reagálásod ! Köszi !
Lajos, Veled voltam ott! Szigszalaggal volt kijelölve a helyetek...
Hol volt ez mesélj még többet !
@@mikloska-lajos A kisstadionban a koncert végén felmentünk a színpadra, ott mutattad az x-edet. :).
@@Cseppjudy Akkor ez volt az X faktor előjele :)
A legnagyobb !!!
Igen !
Micsoda kincs!
Álltam azon a színpadon... igaz, már csak egyedül...
Suta számomra jobb volt, mint Tibusz. Eredetibb, ötletesebb.
Mindenki számított a Ricse alkotó műhelyében !
Miklóska Lajos zenész Lajos bátyám, én Tátraira gondoltam, akit nagyon tisztelek, de Lacát jobban szeretem, mert egyedibben szólt a gitár a kezében. Persze, hogy Donászy Tibi fontos alkotóelem volt, s remek dobos.
@@dimmykarras9287 Én bevallom, hogy életemben egyszer voltam Ricsén, de sajnos nem akkor, amikor ez volt az összeállítás. Mert a többi legfeljebb cover zenekar, itt mindenki irtózatosan fontos volt és mestere a hangszerének. A Feró meg azért kellett, mert tökéletes frontember volt. Miklóska Lajos elképesztő, hogy mit produkált ezekkel a dalokkal. Radiccsal is játszott, de ez az asztalos gyerek Isten nyugtassa szegényt szintén nagyon nagy gitáros volt. Donászy meg kiváló dobos. Ez a négyesfogat nem kapott Kossuth -díjat, mint nyálas Frenreisz, meg "Változnak az évszakok" Fecó, de jól tudjuk, hogy itt az igazán nagyok ritkán kapnak valamit. A hálózat emberei annál inkább. Ami a Ricsére, ugyanaz áll a Mobilra is. Hálás vagyok nekik a sráckoromért.
@@SZTANCSEK Köszönöm !
Igen,a történelmi Beatrice a világ egyik legjobbja volt. Sajnálkozik mindenki,hogy nem futotta be azt a nagyívű pályát,amit befuthatott volna. De miért nem lehetett ezt ebben a felállásban folytatni akkor,amikor már lehetett volna? Merthogy nemcsak zenésztársak voltatok Lajos,hanem-amennyire tudjuk-barátok is. Erre biztos sok rajongó kíváncsi. Persze az is lehet,hogy nem minden tartozik a rajongókra. :-(
Nos amikor 87 nyarán újra a Ricsébe kerültem akkor a Tibusz az Eddában volt stabilan és igaz, hogy a Lugó már benne volt a bandában és a Zsoldos Tomi is fix tag volt. Én kísérő gitárosnak mentem oda. 981 óta eltelt 6 év. Nem volt szerves fejlődés a zenekar életében, 6 évig nem működött az alkotó műhelyünk ezt nem lehetett behozni.
Ez mind igaz, Lajos,node a Rolling Stones is kihagyott bő 6 évet,pont a 80-as években,aztán csak behozták. :-) Nem is akárhogy. Nyilván igazad van,de tudod,milyen a rajongó,azokat szereti látni együtt,akikkel felnőtt.
@@zsoltszabados6925 A Stones-ban a tagok nem változtak, kényszer helyzetben voltunk.
Naná,hogy megveszem a Lajos Bibliát!
Oké,lesz esetleg valami performansz,dedikálás,ilyesmi? Adandó alkalommal megyek megvenni a Lajos Bibliát!
Ennél őszintébben nem beszélt akkor senki, csak a Mobil közelíti meg. A zene pedig teljesen külön világ a hazai rockban. Ez a négyesfogat számomra "a Ricse". Itt az egész csapat Kossuthot érdemelt volna (benne sajna egy posztumusz is). Legalább a Feró megkapta, de számomra a Ricse és a Mobil több, mint egy mai Kossuth.
Én is pályám csúcsának tudom.
@@mikloska-lajos A Beatrice sokkal több volt, mint egy kiváló zenekar, az egy jelkép és történelmi tett. Mondom én, aki csak akkor láttam a zenekart, amikor már más volt a legénység. De az agyonmásolt koncertfelvételek eljutottak hozzám, ma is őrzöm őket és már akkor sejtettem, hogy ez nem az a felejtős kategória. Amiről pedig kevesebb szó szokott esni, ritka jól felkészült zenészekből állt a csapat, mindent sikerült kifejezni billentyű nélkül is.
Kedves Lajos ! sajnos ez már a rég múlt nagyon szerettelek benneteket és a zenéteket ,de mára már rég múlt és a feró elba@ott mindent evvel a nemzeti csótány seggnyalással. Mára már szinte undorodom tőle..... sajnálom.
Szevasz Lajos! Minden jót neked/nektek, de zeneileg ez egy olcsó Sex Pistols koppintás volt, se több, se kevesebb. Az akkori magyar fiatalság sokainak viszont nyílván rengeteg örömöt okozott és végülis ez a lényeg. Peace out.
Nem igaz- ihletem volt amikor írtam !
Ennek annyi köze van a Sex Pistolshoz, hogy torzított gitár, dob, és problémás szöveg. Sokkal több nem. Hogy kinek mi okozott örömet, azt ne feszegessük. valószínűleg a kedves hozzászólónak eme rugdosás megfogalmazása, majd elküldése.
@@pozsonyiadam6512 0:55 Feró énekstílusa? "Születtem-M" "Felnevel-T"? :D :D
@@silversky900 ??? Feró énekstílusa egy érzés, hangulatvilágot tükröz. Ilyesmit tükrözött Johnny Rotten stílusa is, ez kétségtelen, de még 25 másik akkori punk zenekar énekese és énekesnője is pont így énekelt. meg még jóval korábban Iggy Pop, meg még korábban Captain Beefheart. Magyarországon erre korábban nem volt példa. Ennyi.
@@pozsonyiadam6512 Igaz !