Forgalmi vizsga előtti hibák 1.

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 2 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 32

  • @Gtreppvv
    @Gtreppvv 7 หลายเดือนก่อน +5

    Én hat éve vizsgáztam, másodjára mentem át de nagyon béna hibát vétettem. Rákanyarodtam balra két sávos útra értelemszerűen a belső sávba érkezve. Viszont mivel az volt a következő lépés, hogy utána menjek is jobbra nekem ahhoz azonnal sávot kellett váltanom. Azonban a külsőben jöttek és annyira a külsőben haladót figyeltem, hogy elfelejtettem visszatekerni egyenesbe a kormányt és áthúztam a szembe sávba az autót. Próbáltam menteni a menthetőt azzal, hogy mondtam, hogy "jajj elnézést". Mondta is azonnal, hogy a következő lehetőségnél álljunk félre. De utána másodjára hibapont nélkül meglett. Az első vizsgán is már visszafelé mentünk volna, mondta is a vb, hogy azt hitte már kibírom. Az oktatóm meg mikor kiszálltunk a kocsiból megfordult, széttárta a kezeit majd annyit mondott, hogy "hát bazdmeg Ádám, ekkora fszságot csinálni, hogy tudtál"😂😂
    Nyilván ő már úgy számolt, hogy átmegyek elsőre hiszen az órákon olyannyira hiba nélkül vezettem és megcsináltam elsőre hiba nélkül minden manővert, hogy már kis túlzással aludni ült be mellém. Dehát van ilyen sajnos.

  • @ExistentialSadness
    @ExistentialSadness 7 หลายเดือนก่อน +7

    Én 2 hét múlva megyek. Nem voltam még vizsgázni, az oktatóm azt mondta ha hibátlanul fogok legalább egy pár órát levezetni akkor mehetek vizsgázni. 45 órám van, egy alkalommal fogok még menni vizsga előtt. Olvastam hogy van aki 30-35 órával már megy vizsgázni és megbukik többször. Lehet hogy érdemes 45-55 órát venni és elsőre átmenni, nagyobb önbizalommal. Ki tudja! 27 éves vagyok, 2 diploma után már annyira nem stresszelek rá egy ilyen vizsgára, ugyanakkor már kezdem unni a vezetés órákat mert semmi újat nem tanulok már, csak vezetek és beszélünk az oktatómmal. Illetve, azt is szeretném elkerülni hogy veszegetem az órákat és már rég vizsgázhattam volna... Bármi tanács? Köszi!

    • @gyongyimarkus9354
      @gyongyimarkus9354 7 หลายเดือนก่อน +1

      Mindennek meg van az ideje, siettetni nem szabad. Másodjára mentem át 58 órával. Nem bánom. Jó oktatóm is volt, azóta is imádok vezetni.

    • @rekaacsai
      @rekaacsai 7 หลายเดือนก่อน +1

      Én 40 órával mentem közös megeggyezéssel első vizsgára (elég jó önbizalommal). Kétszer buktam, a harmadik vizsgám 46 órával sikerült. Első vizsgám is majdnem sikeres lett, de parkolás, és kisebb hibák miatt lettem megbuktatva, de oktatóm átengedett volna azt mondta. Az a baj hogy a vizsga teljesen máshogy telik, attól hogy csak vezetsz. Nekem is olyanok előjöttek, amiket előtte nem bénáztam.. Sajnos nem tudjuk mi lett volna ha..Lehet valaki vezet 50 órát, közben 30-al már elsőre meglett volna neki.. Viszont neked nagyon sok sikert kívánok. :D

    • @ExistentialSadness
      @ExistentialSadness 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@rekaacsai Köszönöm szépen! :D Bármi tanács? Mik voltak az okok amik miatt megbuktál?

    • @ExistentialSadness
      @ExistentialSadness 7 หลายเดือนก่อน

      @@gyongyimarkus9354 Mik voltak az okok amik miatt megbuktál?

    • @rekaacsai
      @rekaacsai 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@ExistentialSadness Az első vizsgán túl nagy helyet választottam a parkoláshoz. (Jobbra előre párhuzamos, ugye szegély mellé) Túlságosan előre mentem, majd sokat kelett vissza tolatnom, javítani..vizsgabiztos szerint elfáradtam a tolatásban... A második alkalommal az irányjelzővel nem voltam jóban..nem irányjelzőztem, rossz irányba, későn stb..ez a vizsgám kb 15 percig tartott. 😂 Előtte csak 1-2 alkalommal volt hogy félre jeleztem de ennyire sose bénáztam.. a harmadik sikerült majd lebaszott a vb. hogy ezt meg azt nem így csinálta volna, meg hogy ezt miért így miért úgy..de a lényeg hogy meglett. 😊

  • @bill.carson
    @bill.carson 4 หลายเดือนก่อน +2

    Ha Hajdú-Bihar megyében vizsgázol, akkor ott 20.000-ft-ot kell adni a vizsgabiztosnak.

  • @Mihaly-g8b
    @Mihaly-g8b 7 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm szépen

  • @gergelyorsos7442
    @gergelyorsos7442 7 หลายเดือนก่อน +3

    Hát Gábor, én nagyon orulok hogy rad talaltam itt youtube-on, konkretan amiket nem mertem megkerdezni vagy nem tudta nekem felfoghatoan elmagyarazni az oktatom azt te teljesitetted felem, nagyon szepen koszonom😊❤ (es bocsi az ekezet nelkuli irasert kenyelmesebb igy nekem😄)

  • @csordasszilard7494
    @csordasszilard7494 6 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jól elmagyarázod 😊

  • @FokiHun
    @FokiHun 7 หลายเดือนก่อน +8

    Holnap vizsgázom, az Istenek küldték ezt a videót.:)
    35. órában megyek, és a héten egy katasztrófa volt kb. minden, de meglátjuk.
    Meglesz ez.

    • @kapornaizsolt4482
      @kapornaizsolt4482 7 หลายเดือนก่อน +4

      Helló. Sok sikert kívánok.

    • @FokiHun
      @FokiHun 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@kapornaizsolt4482 Szép estét, köszönöm szépen.:)

    • @rekaacsai
      @rekaacsai 7 หลายเดือนก่อน +4

      Nekem a második vizsgám és a harmadik vizsga előtti órám volt katasztrófa. Amit lehet elbénáztam, oktatómmal csak néztünk egymásra hogy mi is történik.. Nem sok kedvvel indultam a vizsgára, lelombozott az előtte napi vezetés. Másnap vizsga, közöltem oktatommal hogy "na mostmár ideges vagyok" :DD Próbált megnyugtatni. Vizsgán ami nehezítő körülmény lehet minden is jött, másik autó hátulja kilógott, parkolóba majdnem beszorultam mert előttem mögöttem autó ahogy tolattam ki és mentem volna tovább, hirtelen pánik hogy miért is nem tudok váltani, ja lehet azért mert be kéne nyomni a kuplungot :DD, elengedtem egy adag gyalogost utánna elindultam de közben láttam hogy megint mennének át a zebrán, ott azt hittem leállítanak hogy köszönjük szépen de szerencsére meg sem szólalt a vizsgabiztos. (46 órával sikerült a vizsgám) Remélem kicsit segít a kommentem, nagyon sok sikert, és kevés gyalogost :DD

    • @FokiHun
      @FokiHun 7 หลายเดือนก่อน +3

      @@rekaacsai Ma kb. az összes parkolást elbénáztam, megpróbáltam behajtani a behajtani tilosba, gyalogosok lépkedtek ki furgonok mögül, stb.
      Az oktatóm nekem is csak nézett, hogy egész eddig soha nem történt ez, most mi van
      Ennél csak jobb lesz :D
      Köszönöm szépen.:)

    • @kapornaizsolt4482
      @kapornaizsolt4482 7 หลายเดือนก่อน +2

      @@FokiHun Helló. Holnap reggel próbálj nyugodt maradni. Én amiatt buktam 2X a forgalmi vizsgán. Harmadjára sikerült mert nyugodtan de a vizsgán végig figyelmesen vezettem. Sok sikert kívánok a vizsgán holnap!

  • @dancefun88
    @dancefun88 7 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon hasonlít a hangod az oktatóméra, elég hasonló stílusban is tanítasz. Ami egyébként jó. 👍

  • @balogerno7258
    @balogerno7258 2 หลายเดือนก่อน +1

    8 hónapos jogsival már szégyen parkolást gyakorolni? :)