Ismét egy érdekes és szórakoztató TC híradó, köszönjük! Karotta, hogy tetszett a hosszú hétvégén a Lillafüredi vízesés? Megvártátok az esti kivilágítását is? 🙂
Nekem két autómat lopták már el. Az egyik autómat a budaörsi TESCO elől lopták el, rájöttem - sajnos utólag - hogy ez kiváló terepe az autótolvajoknak, mert átlag két órájuk van arra, hogy feltörjenek egy autót, ennyit töltenek bent legalább vásárlással az emberek. Az autófeltörő társa feltűnés nélkül tudja követni bent a boltban az autó tulajdonosát. A parkolónak az a része, ahol álltam, éppen nem volt egyik kamera hatókörében sem! Ezt persze én nem tudhattam, de a tolvajok egészen biztosan.
Amúgy a six pack nem csak a hatos csomag sört (vásárlóközönség kifigurázása?), hanem a kockahasat (naazértezmégiscsakmajdnemvényolc) jelenti. Szerintem az utóbbira gondoltak🤔
Az autólopás témájához adnék egy kis külföldi kitekintést. Jó ideje Isztrián élek. Pula külvárosában legalább háromszor láttam már, hogy egy bankfiók ATM-je előtt a tulajdonos nemcsak a kulcsot hagyja az autóban, a motor is jár. Ráadásul a sofőrajtó is tárva-nyitva. (Ezzel persze még egy parkolót elfoglava, de talán ez a legkisebb böszmeség.) Mindig ingerem támad furikázni egy kört ezzekkel az autókkal, de a vendégjoggal nem szép visszaélni. XX. századi pali vagyok, így mindig csak később jut eszembe levideózni ezt, így csak a szavad marad. Az is lehet, hogy a horvátok ennyire tisztelik a magántulajdont? Akkor respect! Hi: Tamás
Tök jó, hogy a KRESZ része lesz az oktatásnak, ezzel teljesen egyetértek, csak két kérdés van, ami érdekelne: - Mi helyett lesz? Valószínűleg, ahogy szokták berakják 59. tantárgynak és a gyerekek annyit fognak tanulni, hogy nap végén igazából semmire sem emlékeznek, mert aznap volt kémia, fizika, matek, irodalom, nyelvtan, tesi, német és kresz. - Ki fogja tanítnai? Gondolom elküldenek iskolánként 1 tanárt, hogy 2 órában képezze ki magát KRESZ szakértőnek és abban aztán nem lesz köszönet. Szóval jól hangzik, de elég biztos vagyok benne, hogy nem lesz túl hasznos.
A Qashqai J12 kulcsában mozgásérzékelő van. Ha nem hordod épp a zsebedben, hanem csak lóg a falon, akkor jelet sem ad, úgyhogy az ellen elvileg ez a hadonászós, átjátszós módszer nem működik, max ha még lifeg a kulcstartón a felakasztást követő 1-2 mp-ben.
@@0Tigrincs0 A rádiójelek válaszidejéből meghatározható a távolság. Ez azért elég jó módszer. Ezt nem tudják kijátszani a jeltovábbítókkal. Ha nagyon el akarnak lopni valamit, akkor persze megoldják. Mindig az ember a gyenge láncszem minden biztonsági rendszernél, így pl. legegyszerűbb a kulcsot ellopni, aztán vihetik is...ha nincs valami másodlagos azonosítás az autóban.
Thanks! - Vajon a Rivian R2 kétkerekes változatának a neve azért nem lett R2D2, mert beszartak a lehetséges pertől, amit a Disney akasztana a nyakukba?🤖
Az nem "lehetseges" hanem "biztos" per lenne. En majd a frissitett valtozatot neveznem majd evek mulva R2V2-nek. Hangzasban nagyon kozel van az R2D2-hez.
Igen, nyilván nekik is a szívük szakad meg, hogy nem játszhatnak ezzel nyíltan. De én azért a helyükben biztosan eldugnék egy astromech robotkás easter egget valahova.
Szia @ninokarotta, Földkörüli pálya ugyan nem volt, de minden más stimmelt, eszeveszett volt a hang is, hálás köszi a Ship megemlítését! Érthetetlen, hogy hogyan lehet ez a téma csak egy szubkultúra, miközben az egész civilizációnkra hosszútávon alapvető és pozitív hatást gyakorol! 🤯🤯🤯
A belsőégésű motor pozitív hatást gyakorolt a civilizációra? Hosszútávon? Vagy azon derpeg a világ, hogy tönkretettük vele a bolyogót. Nem az első százzal, hanem a sok milliárddal.
@@meszigeri1 Igen. Pozitív hatása volt a világra. Kezdve ott, hogy amikor elterjedt, a nagyvárosok belefulladni készültek a lócitromba. A belsőégésű járművek viszont sokkal hatékonyabbak és olcsóbbak voltak mint a lovak. A sok milliárd jármű és a folyamatosan növekvő szén és olaj használat valóban probléma lett, de ahhoz hogy megoldjuk és túllépjünk ezen a problémán, előbb be kellett következnie. Szerencsére jó úton haladunk a megoldás felé. De ettől még a foszilis energiahordozó használata nagyon is előre vitte a vitte a világot.
@@lacikeri3102 merthogy a pár nagyváros egyenlő a teljes civilizációval, sőt a világgal? A lónál olcsóbb? 🙂 Az autók nem előre, hanem egy bizonyos irányba vitték a világot.
Karotta! Én szeretném magam olyan "öregnek" nem érezni mint Te vagy, de szerencsére nem érzem magam annak, hiszen én 65-ös vagyok . 😀😀😀😀 Ja néztem a címét ennek a résznek és megkönnyebbülve láttam, a számok a végén, balról jobbra nőnek, így talán még lesz kettőnél több adás a jövőben, elszórva ahogy mostanában jöttek, mint a villám.
@@szabolcsqszantoEz van. Nem kell 118-cal száguldozni ott, ahol valami mésztérikus, megfoghatatlan, érthetetlen okból kifolyólag a sebességkorlátozás csak 50 km/h... Egyébként, ha belegondolok, sokkal jobb az, ami M. Richárddal is történt. Vagy az ártatlan bicajossal az Árpád hídon... hát nem?!
@@gyoergypecsi Miért nem teszik vissza a halálbüntetést is gyorshajtásért? Mi a gond vele??? Arra is virulnál mi??? Csak annyit kell mondani nem kell száguldozni! Vadbarmok!!!
@@gyoergypecsi Nekem van egy jobb ötletem! Igaz a halálbüntetést sajnos nem engedélyezik, de a házát is foglalják le és minimum 10 év börtön! Na??? Ki a király??? Mi ezzel a probléma? Gyorshajtást megérdemli! Majd most megtanulja!! Pfffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffff
@@coptermangyro508én a 80-as években addigra már tudtam. 😉 a fiam 2 éves és már tudja a lámpákat, körülnézést, stb pedig itt (usa) senki nem megy sehova gyalog.
Minden műszaki vizsga mellé felvennék egy kresztesztet is. Egyre több az idióta az utakon és ennek a lehetőségét kellene megszűntetni. A fő probléma az, hogy itthon az emberélet nem számít. Az adóbevétel annál inkább. Ha alkalmatlanság miatt kihullana a fél ország az autóvezetésből, az állam is szegényebb lenne. Ha kevesebb lenne a sofőr, kevesebb lenne az autó is, az állam is szegényebb lenne. Jó dolog a tudatlan és/vagy szabálytalan, mert le lehet fotózni, lehet küldözgetni a csekkeket. Ha ez nem lenne, az állam is szegényebb lenne. Szóval marad a Survivor az utakon úgy, mint eddig és ez egyre rosszabb lesz.
Csádi katonai buli a kis hercegnek? Bamako Rally? Vagy csak földrajzi ismeretek közlése? Nem teljesen vágom. A sógorok elég durván nyomják, előtte lehetne egy figyelmeztetés, de rögtön elveszik, azért ez kicsit lopás fényes nappal, bár ha megszokják, akkor hatásos lehet! Én is olyan kapibara szeretnék lenni! Az a kamionos flipper/dodzsem baleset nem gyenge!
OT: nekem is mostanában esett le, hogy életem első “nyugati” autója a (kispolszkim után) a twingo, szintén OT érett. 😁 StarShip: a raktérajtó nyitása-zárása és a testen belüli üzemanyag átfejtés is sikeres volt. A hővédő csempékről is kaptak információkat és mindezt a 3. (!!!!) tesztrepülés alatt! Ez ami félelmetes. Négy hónapja volt a 2. teszt. Ez hihetetlen fejlesztési tempó.
Az én kocsim is "okos kulcsos", simán el tudnák lopni éjszaka a jeltovábbítós módszerrel, de mivel azt is tudom, hogy ha rányomok a zárásra a távirányítón, akkor nem nyílik, csak a távirányító nyitógombjával, ezért minden este rányomok a zárásra.
@@zolibesze pont erről beszélek, ha rányomok távirányítón a zárásra, utána nem nyílik a kocsi, csak ha rányomok a távirányítón a nyitásra. A kulcs nélküli nyitás ezesetben nem működik.
Nap mint nap majdnem-meghalunk úgyhogy örülök hogy a többség helyesli az osztrák bekeményítést és kevés a puffogó comment. A gyorshajtóknak meg kell tanulniuk együtt élni a többi emberrel semmint önző módon használni a közös területet. A kérdés csak annyi amiben a szomszédok emelték a tétet hogy mi az a módszer ami ezt a célt eléri nameg elrettenti a többieket is az elkövetéstől. A módszeren puffogás pont ez az elgondolkodtatás amikor működik az elrettentés. Aki a többiek és saját épségét valamint értékeit kockára teszi annak a súlyosság mértékétől függően jogosan elrendelhető ön- és közveszély okozásért: 1 pénzbüntetés (= különadó munkával töltött életidőre) 2 cselekvéstől eltiltás (= ismételt elkövetés elméleti megnehezítése) 3 veszélyes eszköz elkobzása (1 + ismételt elkövetés fizikai megnehezítése) 4 börtön (ideiglenesen a társadalomtól elkülönítés és belátásra ösztönzés) Bűntetések mértékét akkor érdemes csak növelni ha az előző szint nem éri el a társadalom által hasznosnak ítélt célját. Odaát a 3ast látták már jónak tenni. Itthon sem ártana a fehér furgonok (vagyis a vállalkozások irreális logisztikai elvárásainak) megfékezésére. Ha nincs furgon és már nem is ad senki kölcsön akkor nincs szállítás de van csőd, csá
De, az a terv. Viszont amíg nem tudnak megbízhatóan leszállni vele, addig nem akarják az indító tornyot, és a környező infrastruktúrát atomizálni egy metángázzal és oxigénnel töltött rendkívül robbanékony felhőkarcoló becsapódásával. Majd ha víz felszínére (ahol nem tud kárt okozni) le tudják tenni egyben és pontosan, akkor fognak próbálkozni csak az elkapással. Szerencsére olyan gyorsan és olcsón gyártják ezeket a rakétákat, hogy újrafelhasználás nélkül is az egyik legolcsóbb szállítóeszköznek számít, így eleinte biztosan csak egyszer használják őket a hasznos teher űrbe juttatásánál, aztán mellék küldetés lesz a sima leszállás. Legalább is a Falcon9-esekkel is ez volt a menetrend.
9 หลายเดือนก่อน +1
De, viszont amikor a bejátszott videó készült a tesztekről, akkor még úgy volt, hogy leszáll a lábára, mint a Falcon 9
Lakott területen belüli 80 km/h-ás megengedett sebességtúllépés az nem 130, hanem a megengedett sebességtől függ, ami lehet 10, de akár 70 is. Vagy mindig a 130-at nézik?
Azért ezt teszteld le, mert ennek a fizikája ennél komplexebb... (az, hogy mi, és hogy megy át, az függ a falvastagságtól, a frekvenciától, hogy földelt e a kalicka, stb.. szóval az, hogy semmi nem megy át, az nem teljesen igaz)
Nálunk falun(Dél-M.o ) , bármikor ott hagyom/ hagyják az autót nyitva járó motorral amíg pl bemegyek a postára … senki nem piszkálja. Persze városban ugyan ezt azért nem merném megcsinalni :D
Sajnos semmi nem lesz a Rivian R2-ből, pláne az R3-ból. A fő baj, hogy se pénzük se tapasztalatuk nincs hozzá. A nagyobb szériás autók gyártása sokkal nehezebb, és nekik a kis szériásat se sikerült még rendesen megcsinálni, mert sokkal drágább a gyártás, mint amiért el tudják adni. Plusz több milliárdos befektetést is igényel a gyár és a gyártósor felépítése, és már így is száguldanak a csőd felé.
Stratégiai nyugalommal kiválóan pozíciónált Afrika térkép.. Legalább mindenki jól láthatja hol is van Csád, ha esetleg volna kedve csatlakozni a misszióhoz.. 😅
Érdekes ez az osztrák séma, szerintem ez szimplán magántulajdon ellenes. Az ideiglenes elkobzás oké, sőt még az is hogy piaci értéken vagy új értéken vissza lehessen vásárolni, de hogy konkrétan ne tehess semmit, az szerintem nem okés. Képzeljük el ha valaki megereszti nagyfater Corvettejét, véletlen felszalad 150-re lakott területen és puff... Volt nincs családi ereklye :( Persze mondhatnánk hogy minek eresztette meg, de attól ez szerintem akkor sem a helyes út, ráadásul ha az kőgazdag falloszfejfedős úriember csinálja ugyanezt a Lamborghinijével, nem fogja érdekelni ha elkobozzák, van másik. Az életfogytig eltiltás az már jóval szimpatikusabb, annak tényleges visszatartó ereje lenne, és egyenlő súllyal csapna le minden vezetőre.
Miért van az, hogy a vízidisznó képe sokkal inkább emlékeztet egy lóéra, mint a vízilóé??? Itt valami kajak félrement, elvtársak. Mintha egy földimalacot ragasztott volna valaki az autójára, amit hangyásznak hív... :D :D Tényleg, mikor látjuk újra menni a Datsunt?
Hali! Reggelente a buszmegállóban szoktam látni egy ételfutár srácot aki folyamatosan úgy adta át ki a kaját ami 30m-rel arrébb volt,hogy otthagyta a játó autót..elég bátor fiú volt..néha elgondolkodtam,hogy szivatásból egy 100m elgurulok vele😂
Pontosan az ilyen dolgok miatt működik Ausztria mint az elkobzás. Minden egyszerűsítve van semmit nem komplikálnak túl! Ettől-eddig és nem tovább. Itt csendben megjegyzem, hogy aki pl 11x-el megy lakott területen annak kötelezővé tenném a pszichológiai felülvizsgálatát is. A felsorolt túllépési értékek közül egy sem olyan ami csak úgy véletlenül megtörténhet.
26:44 - Alapszabály: NEM rántjuk el a kormányt! Én vagyok a nagyobb, a nehezebb, az erősebb. És pont. Nem kívánok súlyosan megsérülni, vagy meghalni másnak az ostobasága miatt.
Szólok aki a sulis jogaira megy az 15x 20x elhasal 1 éve vegezetem 27 bol 25 mentek én meg 1 barátom nem és 6 ment át azis legjobb 3x úgyhogy szopas szólok
Nem azért de szerintem ez jórészt azért mert "ingyenes" így a delikvensek nem veszik komolyan, nem igyekeznek. Nálunk a többség arra képtelen volt hogy tanuljon a KRESZ vizsgára, pedig jó volt az oktatás és az oktató elmondta hogy érdemes készülni. Én tanultam és hibapont nélkül megcsináltam, de a csapat fele nálunk is megbukott. Igaz én régebben voltam, de ott is az MHSZ fizette a jogsit a többségnek. EU, Rutin, és Forgalmi vizsgákon ugyan ez volt.
Nekem kevés pénzem volt. Nem volt szabad hibáznom. 5 forgalmi és egy rutin vizsgán mentem át elsőre. Ebből az autóbusz 2 órás forgalmi vizsga volt. Sose vettem plusz órát és sose kellett befizetnem pótvizsgára és zsebbe sem adtam egy fillért se! Máshol van a baj, ha ilyen a bukási arány.
Hello sziasztol nem felvagoskent irom ezt de hollandiaban elek es itt mindig benne hagyom a kulcsot persze amszterdam fele mar ezt nem mernem megtenni!!😂😂😂
Nyilván itt sem mindenkiét lopják el aki nem zárja be, mint ahogy aki szerencsés, az egy életen át tud vezetni baleset nélkül. Ha úgy vesszük, az ő szempontjából a biztonsági öv is felesleges hülyeség...
Bezony...ahogy anno láttam, mig kb Leuvardenben járó motorral hagyhatod a kocsit a bolt elött, ahogy haladsz dél fele kezdenek lenni rácsok az ablakon...délen ( Eindhoven) meg már a harmadikig is vannak rácsok :D
@@istvan3146 A németeknél és osztrákoknál büntetik a felesleges motorjáratást. Illetve Osztrákoknál volt már olyanért büntetés hogy a vidéki városkában a bácsi lehúzva hagyta a kánikulában az autó ablakát míg bement a boltba...mondjuk ez túlzás azért.
@@istvan3146 attól mert szándékosan extrém példát írtam, nyilván nem fogok ilyet csinálni….értő olvasás….s az hogy megteheted….mert annyira “ biztonságos” ( igaz 2001-ben volt)…erre vonatkozott a példa 😉
Szép és nagyszerű ez az Elon sikersztori, de elnézve ezeket a lángokat és és képeket valahogy nem érzem az innovációt ( leszámítva ezt az újra hasznosított fokozatosdit) De könyörgöm ez a technológia már Cilkovszkij óta uralja ezt az ágazatot ideje lenne már beszélnünk arról, hogy vajon hogyan tudott a német mérnökség repülő korongokat alkotni amik sebessége: 7000-40000km/h sebességgel repülni és 70m átmérővel rendelkező korong is volt közöttük. Szóval oké ez a füstölgő szivar, de kicsit csalódás is mert csak toporgunk az időben, és a térben ezzel a technológiával!
Erről a német dologról nem hallottam még, de igazad van meghaladhatnánk már a kémiai rakéták korszakát, meg is írtam már egy csomó nagy koponyának, hogy ki lehetne használni a Coulomb törvényt, a proton proton taszítás nagységrendekkel meghaladja a lokálisan ható gravitációt, ez is lehetne az alapja pl a globális tömegközlekedésnek is egyszerű kerekek meg sínek helyett, ráadásul plusz energiába sem kerülne mint az elektromágneses lebegtetés mivel a protonok alapvető tulajdonságáról van szó!
Ahogy megláttam, azonnal megrendeltem az R2-t. Szerintem nagyon rendben van az auto, amúgy a Rivian teljesen más világ mint a Tesla. Persze nem tart meg ott ... de van amiben viszont előrébb van. A bemutató izgalmas volt, es szerintem meg sosem láttam ennyire érdekes autobemutatot.
Ismét egy érdekes és szórakoztató TC híradó, köszönjük!
Karotta, hogy tetszett a hosszú hétvégén a Lillafüredi vízesés? Megvártátok az esti kivilágítását is? 🙂
Menő volt nagyon.
Nem, a baba addigra kidőlt, de jó móka volt.
@@ninokarotta Nem hittem a szememnek amikor megláttalak, de pechemre pont telefonáltál 🙃
A 267db Jazzből tuti 266-ot a Kopasz hozott be!😂😂😂
🧐
A fennmaradó egyet pedig a Honda Hungária! 😄
Nekem két autómat lopták már el. Az egyik autómat a budaörsi TESCO elől lopták el, rájöttem - sajnos utólag - hogy ez kiváló terepe az autótolvajoknak, mert átlag két órájuk van arra, hogy feltörjenek egy autót, ennyit töltenek bent legalább vásárlással az emberek. Az autófeltörő társa feltűnés nélkül tudja követni bent a boltban az autó tulajdonosát. A parkolónak az a része, ahol álltam, éppen nem volt egyik kamera hatókörében sem! Ezt persze én nem tudhattam, de a tolvajok egészen biztosan.
Köszönjük!
Köszönjük Emese! Y
Mikor lesz felolvasóest a kakis kônyvbôl Karotta stílusban? 😅
Ha kap ez a kérés 1000 lájkot, természetesen.
@@ninokarottatűzd ki felülre! :D
kisípolja a youtube algoritmus😅
,,De szép színe van kendnek, olyan szép sárga. Tudja má' mire gondolok."
Amúgy a six pack nem csak a hatos csomag sört (vásárlóközönség kifigurázása?), hanem a kockahasat (naazértezmégiscsakmajdnemvényolc) jelenti. Szerintem az utóbbira gondoltak🤔
Az autólopás témájához adnék egy kis külföldi kitekintést. Jó ideje Isztrián élek. Pula külvárosában legalább háromszor láttam már, hogy egy bankfiók ATM-je előtt a tulajdonos nemcsak a kulcsot hagyja az autóban, a motor is jár. Ráadásul a sofőrajtó is tárva-nyitva. (Ezzel persze még egy parkolót elfoglava, de talán ez a legkisebb böszmeség.) Mindig ingerem támad furikázni egy kört ezzekkel az autókkal, de a vendégjoggal nem szép visszaélni. XX. századi pali vagyok, így mindig csak később jut eszembe levideózni ezt, így csak a szavad marad. Az is lehet, hogy a horvátok ennyire tisztelik a magántulajdont? Akkor respect!
Hi:
Tamás
Cipruson ugyanezt láttam (bár igaz annak már több mint 15 éve).
Tök jó, hogy a KRESZ része lesz az oktatásnak, ezzel teljesen egyetértek, csak két kérdés van, ami érdekelne:
- Mi helyett lesz? Valószínűleg, ahogy szokták berakják 59. tantárgynak és a gyerekek annyit fognak tanulni, hogy nap végén igazából semmire sem emlékeznek, mert aznap volt kémia, fizika, matek, irodalom, nyelvtan, tesi, német és kresz.
- Ki fogja tanítnai? Gondolom elküldenek iskolánként 1 tanárt, hogy 2 órában képezze ki magát KRESZ szakértőnek és abban aztán nem lesz köszönet.
Szóval jól hangzik, de elég biztos vagyok benne, hogy nem lesz túl hasznos.
A Qashqai J12 kulcsában mozgásérzékelő van. Ha nem hordod épp a zsebedben, hanem csak lóg a falon, akkor jelet sem ad, úgyhogy az ellen elvileg ez a hadonászós, átjátszós módszer nem működik, max ha még lifeg a kulcstartón a felakasztást követő 1-2 mp-ben.
Vagy ha nem veszed ki a zsebedből ahogy a férjem csinálja. Nincs olyan okos megoldás amit az agyafúrt berek ne tudnának hatástalanítani.
@@0Tigrincs0 A rádiójelek válaszidejéből meghatározható a távolság. Ez azért elég jó módszer. Ezt nem tudják kijátszani a jeltovábbítókkal. Ha nagyon el akarnak lopni valamit, akkor persze megoldják. Mindig az ember a gyenge láncszem minden biztonsági rendszernél, így pl. legegyszerűbb a kulcsot ellopni, aztán vihetik is...ha nincs valami másodlagos azonosítás az autóban.
Kedves Karotta!
Nos, pár kép alatt Emese rajongó lettem!
Simp
Thanks! - Vajon a Rivian R2 kétkerekes változatának a neve azért nem lett R2D2, mert beszartak a lehetséges pertől, amit a Disney akasztana a nyakukba?🤖
Az nem "lehetseges" hanem "biztos" per lenne. En majd a frissitett valtozatot neveznem majd evek mulva R2V2-nek. Hangzasban nagyon kozel van az R2D2-hez.
Igen, nyilván nekik is a szívük szakad meg, hogy nem játszhatnak ezzel nyíltan. De én azért a helyükben biztosan eldugnék egy astromech robotkás easter egget valahova.
Nem is ajánlom!
Szia @ninokarotta, Földkörüli pálya ugyan nem volt, de minden más stimmelt, eszeveszett volt a hang is, hálás köszi a Ship megemlítését! Érthetetlen, hogy hogyan lehet ez a téma csak egy szubkultúra, miközben az egész civilizációnkra hosszútávon alapvető és pozitív hatást gyakorol! 🤯🤯🤯
A belsőégésű motor pozitív hatást gyakorolt a civilizációra? Hosszútávon? Vagy azon derpeg a világ, hogy tönkretettük vele a bolyogót. Nem az első százzal, hanem a sok milliárddal.
@@meszigeri1 Magára az űrkutatásra gondoltam s az abból származó technológiai transzferre!
@@meszigeri1 Igen. Pozitív hatása volt a világra. Kezdve ott, hogy amikor elterjedt, a nagyvárosok belefulladni készültek a lócitromba. A belsőégésű járművek viszont sokkal hatékonyabbak és olcsóbbak voltak mint a lovak. A sok milliárd jármű és a folyamatosan növekvő szén és olaj használat valóban probléma lett, de ahhoz hogy megoldjuk és túllépjünk ezen a problémán, előbb be kellett következnie. Szerencsére jó úton haladunk a megoldás felé. De ettől még a foszilis energiahordozó használata nagyon is előre vitte a vitte a világot.
@@lacikeri3102 merthogy a pár nagyváros egyenlő a teljes civilizációval, sőt a világgal?
A lónál olcsóbb? 🙂
Az autók nem előre, hanem egy bizonyos irányba vitték a világot.
@@davidkiss6624 értem, csak milyen áron? Mert a világ nem egy következmények nélküli hely, nem egy realityshow
Karotta! Én szeretném magam olyan "öregnek" nem érezni mint Te vagy, de szerencsére nem érzem magam annak, hiszen én 65-ös vagyok . 😀😀😀😀
Ja néztem a címét ennek a résznek és megkönnyebbülve láttam, a számok a végén, balról jobbra nőnek, így talán még lesz kettőnél több adás a jövőben, elszórva ahogy mostanában jöttek, mint a villám.
🎉kitartunk🎉
Már alig vártam, hogy halljam tőled a Spacejunkie csapatot! 🙂
Van klassz közös videónk náluk, kidumáltuk Elont.
Jó az a mosolygós rakéta hajtómű 17:30 körül...:)
Ez is remek lett! Ausztriában nem szaroznak basszus! Ez elég elrettentő megoldás a gyorshajtás ellen! 😬
Jó mi? Szerintem meg undorító és az is aki ennek örül.
Az ottani közlekedési morál mellett teljesen érthető. Itthon a többség rohan mindenhova még akkor is amikor nincs semmi időhöz kötött dolga.
@@szabolcsqszantoEz van. Nem kell 118-cal száguldozni ott, ahol valami mésztérikus, megfoghatatlan, érthetetlen okból kifolyólag a sebességkorlátozás csak 50 km/h... Egyébként, ha belegondolok, sokkal jobb az, ami M. Richárddal is történt. Vagy az ártatlan bicajossal az Árpád hídon... hát nem?!
@@gyoergypecsi Miért nem teszik vissza a halálbüntetést is gyorshajtásért? Mi a gond vele??? Arra is virulnál mi??? Csak annyit kell mondani nem kell száguldozni! Vadbarmok!!!
@@gyoergypecsi Nekem van egy jobb ötletem! Igaz a halálbüntetést sajnos nem engedélyezik, de a házát is foglalják le és minimum 10 év börtön! Na??? Ki a király??? Mi ezzel a probléma? Gyorshajtást megérdemli! Majd most megtanulja!! Pfffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffff
Rettenetesen jó videó lett!!!!!!!! sajnos eddig nem voltam feliratkozva, de mostmár fel vagyok
A kresz oktatását álltalános iskola 1 osztályában kellene kezdeni !
Már a hetvenes években az óvodában kezdték...😊
@@coptermangyro508én a 80-as években addigra már tudtam. 😉 a fiam 2 éves és már tudja a lámpákat, körülnézést, stb pedig itt (usa) senki nem megy sehova gyalog.
@@0Tigrincs0
Persze, ilyen is van. De láttad a bejátszást...😂😂😂
Minden műszaki vizsga mellé felvennék egy kresztesztet is. Egyre több az idióta az utakon és ennek a lehetőségét kellene megszűntetni. A fő probléma az, hogy itthon az emberélet nem számít. Az adóbevétel annál inkább. Ha alkalmatlanság miatt kihullana a fél ország az autóvezetésből, az állam is szegényebb lenne. Ha kevesebb lenne a sofőr, kevesebb lenne az autó is, az állam is szegényebb lenne. Jó dolog a tudatlan és/vagy szabálytalan, mert le lehet fotózni, lehet küldözgetni a csekkeket. Ha ez nem lenne, az állam is szegényebb lenne. Szóval marad a Survivor az utakon úgy, mint eddig és ez egyre rosszabb lesz.
Csádi katonai buli a kis hercegnek? Bamako Rally? Vagy csak földrajzi ismeretek közlése? Nem teljesen vágom.
A sógorok elég durván nyomják, előtte lehetne egy figyelmeztetés, de rögtön elveszik, azért ez kicsit lopás fényes nappal, bár ha megszokják, akkor hatásos lehet! Én is olyan kapibara szeretnék lenni! Az a kamionos flipper/dodzsem baleset nem gyenge!
OT: nekem is mostanában esett le, hogy életem első “nyugati” autója a (kispolszkim után) a twingo, szintén OT érett. 😁
StarShip: a raktérajtó nyitása-zárása és a testen belüli üzemanyag átfejtés is sikeres volt. A hővédő csempékről is kaptak információkat és mindezt a 3. (!!!!) tesztrepülés alatt! Ez ami félelmetes. Négy hónapja volt a 2. teszt. Ez hihetetlen fejlesztési tempó.
Igen, a PEZ-adagoló külön blokkot érdemelt volna 😅
Egy új csatorna név lehetőség! : OT Karotta
18:32 A STARSHIP nem állt föld körüli pályára és nem is volt terben. Nem is tett meg 1 teljes fordulatot a föld körül.
Valóban úgy helyes, hogy kijutott az űrbe, s közel volt a pályára álláshoz, de nem akarták, nem arról szólt a teszt.
Sok rétű és érdekes videó!
A lányt nem értem, hogy miért ment, a sógorokkal meg egyet értek…
Köszönöm!
Milgamma és Maltofer, ezeket egyed szépen, mert eléggé lerohadt a kis szervezeted
jó volt az a hangalávágás amit az OT-s suzuki mellé raktatok 😁
Köszönjük Emese 😆😍
Ezt az autó elkobzást itthon is be kéne vezetni!
Nekem anno 😅 Ingyenes volt az elméleti oktatás + vizsgák !! Balatonfüzfőn 2007-ben !! Valami Rendőrségi program volt úgy emlékszem.
Az én kocsim is "okos kulcsos", simán el tudnák lopni éjszaka a jeltovábbítós módszerrel, de mivel azt is tudom, hogy ha rányomok a zárásra a távirányítón, akkor nem nyílik, csak a távirányító nyitógombjával, ezért minden este rányomok a zárásra.
Csak hogy a jellopàssal megtudjàlk valósítani a nyitàs zàràst is nem csak a motorindítàst!
@@zolibesze pont erről beszélek, ha rányomok távirányítón a zárásra, utána nem nyílik a kocsi, csak ha rányomok a távirányítón a nyitásra. A kulcs nélküli nyitás ezesetben nem működik.
@@davidmolnar6691 Én meg pont arról ha valaki elakarja modern technológiával, roncsolás mentesen vinni az autód az biza elviszi!
Az afrikai háttérről mire kellene asszociálni? Banánköztársaság vagyunk?
CHAD a lényeg ...
Nap mint nap majdnem-meghalunk úgyhogy örülök hogy a többség helyesli az osztrák bekeményítést és kevés a puffogó comment. A gyorshajtóknak meg kell tanulniuk együtt élni a többi emberrel semmint önző módon használni a közös területet.
A kérdés csak annyi amiben a szomszédok emelték a tétet hogy mi az a módszer ami ezt a célt eléri nameg elrettenti a többieket is az elkövetéstől. A módszeren puffogás pont ez az elgondolkodtatás amikor működik az elrettentés.
Aki a többiek és saját épségét valamint értékeit kockára teszi annak a súlyosság mértékétől függően jogosan elrendelhető ön- és közveszély okozásért:
1 pénzbüntetés (= különadó munkával töltött életidőre)
2 cselekvéstől eltiltás (= ismételt elkövetés elméleti megnehezítése)
3 veszélyes eszköz elkobzása (1 + ismételt elkövetés fizikai megnehezítése)
4 börtön (ideiglenesen a társadalomtól elkülönítés és belátásra ösztönzés)
Bűntetések mértékét akkor érdemes csak növelni ha az előző szint nem éri el a társadalom által hasznosnak ítélt célját. Odaát a 3ast látták már jónak tenni. Itthon sem ártana a fehér furgonok (vagyis a vállalkozások irreális logisztikai elvárásainak) megfékezésére. Ha nincs furgon és már nem is ad senki kölcsön akkor nincs szállítás de van csőd, csá
6:05 persze hogy megyek tovább, hiszen azon a táblán az osztrák tábla van.
Na de mi történhetett Csádban?
milyen csádban?
@@ctypeyoda😂
@@ctypeyodaamelyikben ott van a Feri
@@adamlucas18 Most nem azért, de amúgy milyen Feri??
Orbán gyerek visszavágyik. Szereti fekete fiúkat.
Nekem a kresz és elsősegélynyújtás a szakközépben a tananyag része volt annó (90-es évek).
Starship raptor hang❤ Amúgy visszatérésnél nem az állvány fogja elkapni?
De, az a terv. Viszont amíg nem tudnak megbízhatóan leszállni vele, addig nem akarják az indító tornyot, és a környező infrastruktúrát atomizálni egy metángázzal és oxigénnel töltött rendkívül robbanékony felhőkarcoló becsapódásával. Majd ha víz felszínére (ahol nem tud kárt okozni) le tudják tenni egyben és pontosan, akkor fognak próbálkozni csak az elkapással. Szerencsére olyan gyorsan és olcsón gyártják ezeket a rakétákat, hogy újrafelhasználás nélkül is az egyik legolcsóbb szállítóeszköznek számít, így eleinte biztosan csak egyszer használják őket a hasznos teher űrbe juttatásánál, aztán mellék küldetés lesz a sima leszállás. Legalább is a Falcon9-esekkel is ez volt a menetrend.
De, viszont amikor a bejátszott videó készült a tesztekről, akkor még úgy volt, hogy leszáll a lábára, mint a Falcon 9
Karotta nekem a mögötted lévő Csádról mindíg a Kö egy csapat című film jut eszembe.
Lakott területen belüli 80 km/h-ás megengedett sebességtúllépés az nem 130, hanem a megengedett sebességtől függ, ami lehet 10, de akár 70 is. Vagy mindig a 130-at nézik?
Hu!! Elsuthetem a kovetkezo puskat?! Megtippelem: szerintem vmelyik alkalommal majd Asmara-bol jelentkezel be :)
Az okos kulcsokat mi otthon Faraday kalitkában tartjuk (kiürült fém teás doboz), azon nem megy át semmilyen hullám. 😉
Azért ezt teszteld le, mert ennek a fizikája ennél komplexebb... (az, hogy mi, és hogy megy át, az függ a falvastagságtól, a frekvenciától, hogy földelt e a kalicka, stb.. szóval az, hogy semmi nem megy át, az nem teljesen igaz)
Majdnem. A 2 ajtós a challenger és a 4 ajtós a charger. Azért néz ki a challenger jobban, mert szebb az orra.
Sziasztok! Hol lehet olvasni a tesla inflacio feletti 18% os beremeleserol?
Nálunk falun(Dél-M.o ) , bármikor ott hagyom/ hagyják az autót nyitva járó motorral amíg pl bemegyek a postára … senki nem piszkálja.
Persze városban ugyan ezt azért nem merném megcsinalni :D
Sajnos semmi nem lesz a Rivian R2-ből, pláne az R3-ból.
A fő baj, hogy se pénzük se tapasztalatuk nincs hozzá. A nagyobb szériás autók gyártása sokkal nehezebb, és nekik a kis szériásat se sikerült még rendesen megcsinálni, mert sokkal drágább a gyártás, mint amiért el tudják adni. Plusz több milliárdos befektetést is igényel a gyár és a gyártósor felépítése, és már így is száguldanak a csőd felé.
Rivian hatcback az nekem egy Lancia Delta HF Intergale megemelve. Ezért venném vinnem is!
20:55 Afrika térképe, jobb oldali füled mellett lévő Csád is ilyen?
Nem a coupe a Challenger? Eddig a 4 ajtós volt a Charger…
tudja valaki kb hány méterről másolják a kulcsjelet lopáskor?
Hát ez az OT Suzuki sokkoló volt.... 😂 Az idő múlása... Most jött ki a gyárból, mint újdonság..... 😮
Igen, mintha tegnap lett volna az hogy "Kovácsúr megvette első Suzukiját" 🤣
Kiváló komment
Nagyon kivancsi vagyok miert Afrika van a hatterben..😁
Híradót akaroook!!! 😤
A háttér miatt olyan mint ha végig törtènelem órán lettem volna vissza a szokásoshoz 😄✌️
A +18% fizetés hatalmas ajándék Elon Musk és a Tesla részéről!
Köszönjük! ❤
SpaceX eredménye zsenális! Soha nem ért el ilyen teljesítményt az emberiség. Elon és a SpaceX megcsinálta.
Ment a big like a Remi Gaillard video bevagasokert D😊
Ez a baleset a mancs őrjárat filmből van:D
Naneeeee és tényleg 😂
Most is ilyen Easter Egg a Chad felirat közvetlenül a fejed mellett?
Jó !
Stratégiai nyugalommal kiválóan pozíciónált Afrika térkép.. Legalább mindenki jól láthatja hol is van Csád, ha esetleg volna kedve csatlakozni a misszióhoz.. 😅
Egy távvezeték oszlopon - ami egy vasdarab - mi gyullad meg? Vagy alágyújtottak?
Az alatta/mellette található trafóházat gyújtották fel.
A fejed melletti Csád határa is tudatos díszlet? Függetlenül
Érdekes ez az osztrák séma, szerintem ez szimplán magántulajdon ellenes. Az ideiglenes elkobzás oké, sőt még az is hogy piaci értéken vagy új értéken vissza lehessen vásárolni, de hogy konkrétan ne tehess semmit, az szerintem nem okés. Képzeljük el ha valaki megereszti nagyfater Corvettejét, véletlen felszalad 150-re lakott területen és puff... Volt nincs családi ereklye :( Persze mondhatnánk hogy minek eresztette meg, de attól ez szerintem akkor sem a helyes út, ráadásul ha az kőgazdag falloszfejfedős úriember csinálja ugyanezt a Lamborghinijével, nem fogja érdekelni ha elkobozzák, van másik. Az életfogytig eltiltás az már jóval szimpatikusabb, annak tényleges visszatartó ereje lenne, és egyenlő súllyal csapna le minden vezetőre.
"véletlen felszalad 150-re lakott területe" 😂😂😂 Hát persze.........
Ez kedves volt. Kapibarátom 🤣
Miért van az, hogy a vízidisznó képe sokkal inkább emlékeztet egy lóéra, mint a vízilóé???
Itt valami kajak félrement, elvtársak. Mintha egy földimalacot ragasztott volna valaki az autójára, amit hangyásznak hív... :D :D
Tényleg, mikor látjuk újra menni a Datsunt?
❤KOMMENT
Angliában, hat első alkalom, eltekintenek a büntetőpontoktól, ha részt veszel egy egy napos továbbképzésen!
Háttérben a térkép Tóninak.
elfogytak az autós hírek.. :(
Ha Lancia újra akar ébredni a béta cuppe -t éleszteném újra akár elektromos kivitelbe is 😊
Állítólag lesz.
Hali!
Reggelente a buszmegállóban szoktam látni egy ételfutár srácot aki folyamatosan úgy adta át ki a kaját ami 30m-rel arrébb volt,hogy otthagyta a játó autót..elég bátor fiú volt..néha elgondolkodtam,hogy szivatásból egy 100m elgurulok vele😂
Ő ismeri a leharcolt kuplungját és váltóját, ha valaki először betappan, az egyből lefullad, majd elindítani sem tudja többé :)
@@robertnagy2456 Aha biztosan...😃
Starship és társai... ugye, hogy az ampervadászat egy jó bohózat?
Végre :)
Eközben a Stellantis/Dodge Sixpack sorhatos többet fogyaszt, mint az 5.7 HEMI. Igaz, a RAMben, de a lényegen nem változtat.
Pontosan az ilyen dolgok miatt működik Ausztria mint az elkobzás. Minden egyszerűsítve van semmit nem komplikálnak túl! Ettől-eddig és nem tovább. Itt csendben megjegyzem, hogy aki pl 11x-el megy lakott területen annak kötelezővé tenném a pszichológiai felülvizsgálatát is. A felsorolt túllépési értékek közül egy sem olyan ami csak úgy véletlenül megtörténhet.
Kúton néha én is benne hagyom, de esetemben ennek háttere van. Nyugodt vagyok.
26:44 - Alapszabály: NEM rántjuk el a kormányt! Én vagyok a nagyobb, a nehezebb, az erősebb. És pont. Nem kívánok súlyosan megsérülni, vagy meghalni másnak az ostobasága miatt.
Ha kicsit űrnáculhatok: Rakéta indítás, esetleg felbocsátás.
Szólok aki a sulis jogaira megy az 15x 20x elhasal 1 éve vegezetem 27 bol 25 mentek én meg 1 barátom nem és 6 ment át azis legjobb 3x úgyhogy szopas szólok
Te, hogy mentél át valamiből is? 😂😂😂😂
Nem azért de szerintem ez jórészt azért mert "ingyenes" így a delikvensek nem veszik komolyan, nem igyekeznek. Nálunk a többség arra képtelen volt hogy tanuljon a KRESZ vizsgára, pedig jó volt az oktatás és az oktató elmondta hogy érdemes készülni. Én tanultam és hibapont nélkül megcsináltam, de a csapat fele nálunk is megbukott. Igaz én régebben voltam, de ott is az MHSZ fizette a jogsit a többségnek.
EU, Rutin, és Forgalmi vizsgákon ugyan ez volt.
Nekem kevés pénzem volt. Nem volt szabad hibáznom.
5 forgalmi és egy rutin vizsgán mentem át elsőre. Ebből az autóbusz 2 órás forgalmi vizsga volt.
Sose vettem plusz órát és sose kellett befizetnem pótvizsgára és zsebbe sem adtam egy fillért se!
Máshol van a baj, ha ilyen a bukási arány.
@@lacikeri3102 na akkor nem hazudok de ők se anyira tanultak csak elmentek a kovire azt lesz valami
en instan is meg fbon is irtam, kuldtem erdekesseget, meg sem nezted😅Az osztrakok zsenialisak, tamogatom a buntit
Van némi késés, de idővel minden célba ér, köszi
Ezek a Rivianok kifejezetten gyalogosbarátok, ahogy az összes gyökér SUV is.
Hello sziasztol nem felvagoskent irom ezt de hollandiaban elek es itt mindig benne hagyom a kulcsot persze amszterdam fele mar ezt nem mernem megtenni!!😂😂😂
Nyilván itt sem mindenkiét lopják el aki nem zárja be, mint ahogy aki szerencsés, az egy életen át tud vezetni baleset nélkül. Ha úgy vesszük, az ő szempontjából a biztonsági öv is felesleges hülyeség...
Bezony...ahogy anno láttam, mig kb Leuvardenben járó motorral hagyhatod a kocsit a bolt elött, ahogy haladsz dél fele kezdenek lenni rácsok az ablakon...délen ( Eindhoven) meg már a harmadikig is vannak rácsok :D
@@Hocke81 Aki járó motorral hagyja az autóját mikor áll, az megérdemli, hogy ellopják akkor is, ha benne ül.
@@istvan3146 A németeknél és osztrákoknál büntetik a felesleges motorjáratást. Illetve Osztrákoknál volt már olyanért büntetés hogy a vidéki városkában a bácsi lehúzva hagyta a kánikulában az autó ablakát míg bement a boltba...mondjuk ez túlzás azért.
@@istvan3146 attól mert szándékosan extrém példát írtam, nyilván nem fogok ilyet csinálni….értő olvasás….s az hogy megteheted….mert annyira “ biztonságos” ( igaz 2001-ben volt)…erre vonatkozott a példa 😉
There is the N word ...
Amúgy... azt a "kívánatos" autót beltérrel együtt is lehet rendelni, vagy ez már az? 🤔
Szép és nagyszerű ez az Elon sikersztori, de elnézve ezeket a lángokat és és képeket valahogy nem érzem az innovációt ( leszámítva ezt az újra hasznosított fokozatosdit)
De könyörgöm ez a technológia már Cilkovszkij óta uralja ezt az ágazatot ideje lenne már beszélnünk arról, hogy vajon hogyan tudott a német mérnökség repülő korongokat alkotni amik sebessége: 7000-40000km/h sebességgel repülni és 70m átmérővel rendelkező korong is volt közöttük.
Szóval oké ez a füstölgő szivar, de kicsit csalódás is mert csak toporgunk az időben, és a térben ezzel a technológiával!
Erről a német dologról nem hallottam még, de igazad van meghaladhatnánk már a kémiai rakéták korszakát, meg is írtam már egy csomó nagy koponyának, hogy ki lehetne használni a Coulomb törvényt, a proton proton taszítás nagységrendekkel meghaladja a lokálisan ható gravitációt, ez is lehetne az alapja pl a globális tömegközlekedésnek is egyszerű kerekek meg sínek helyett, ráadásul plusz energiába sem kerülne mint az elektromágneses lebegtetés mivel a protonok alapvető tulajdonságáról van szó!
Ahogy megláttam, azonnal megrendeltem az R2-t. Szerintem nagyon rendben van az auto, amúgy a Rivian teljesen más világ mint a Tesla. Persze nem tart meg ott ... de van amiben viszont előrébb van. A bemutató izgalmas volt, es szerintem meg sosem láttam ennyire érdekes autobemutatot.
Hurrá
Rivian R3 szerintem Fiat Ritmo :)
six-pack-nél lehet, hogy inkább a hasizomra céloznak, mint a csomag sörre
Mai színpadi elem: CHAD
Jaj ott egy százas
R1, R2, D2...
A jogsival kapcsolatban egyet értek. Minden középiskolás megtanulja a szivmasszázst, kreszt? Ha csak ennyi történik, az is nettó nyereség!
Jó jó de, Saturn V kockás papíron lett tervezve 1960-as években.
Hirtelen ötlet: Hívhatnánk az elektromos autókat eutónak. Oké, hogy egyben európaiuniós tavat is jelent, de ezt most töröltöröltöröl. 😁
Gábor, verekedtél v csak nem aludtad ki magad, h ilyen monokliszerű kékes mintád lett?
Nem ízlett a vacsora 😂
kóla
Azért ilyen R3 hátsó lámpát tized annyi pénzért terveznék mit a hátsó lámpa tervező 😂
Ingyen jogsi a legjobb dolog mert így is baszott drága a semmiért az a kurva gyakorlati óra és most tuti még rá tesznek :)
Dodzs
R3 = Fiat Ritmo
Vagy Yugo.
R3 az egy Fiat Ritmo 😂
Az uj rivian Land Rover Discovery copy