épp 20 éve élek ebben. Lebontotta az összes kapcsolatomat, a felépített vállalkozásomat, a gazdasági biztonságomat, és most ott tartok, hogy nem akarok belehalni. (fenyegetés: ha elmész belehalok! Azt elhiszem, mert megszűnik a közönség, a szolga, az istenítő, az eltartó.... stb. és mégis fenyegetve érzem magam, lelkiismeret furdalást kelt, még én érzem rosszul magam, mert menekülni akarok. Vád: mert te (azaz én) tönkre teszel mindent...
11 év után adtam be a kulcsot. Rámentek a 20-as éveim. De büszke vagyok magamra, hogy volt erőm elhagyni. Szerencsére nem lett gyerek így megtudtam szakítani minden kapcsolatot az ügyvéd meg intézi az anyagiakat. Azóta van egy cuki párom akivel nagyon jól megvagyunk és végig ott volt az orrom előtt.
@@evavirag1803Kedves Éva! Pont így történt nálam is.Szakítottam vele 23 év házasság után.Mindenki hibás volt,csak ő nem,hogy idáig jutottunk..áldozathibáztatás ment a köbön:én vagyok a hibás,mert nem bicigliztem vele(agyrém😵💫,mondvacsinált indok!),elhanyagoltam érzelmileg!(Egy kilincsnek gazdagabb az érzelmi világa,mint neki😂)aztán hibáztatta a szeretőjét is,hogy tönkretette a házasságát,holott a nő is áldozat, kezdetekben elutasította a közeledését(telefon üzeneteikből tudom),de a kis pöcs annyira nyomult a szerelembombázással,hogy végülbeadta a derekát neki.Nyomorult,még nem sejti,mibe keveredett....
Ja,és persze a műsor se maradt el,ha nem bocsátok meg neki,akkor öngyilkos lesz,levelet hagy hátra a lányainknak majd,hogy miattam lett öngyilkos!!Még azt is bevetette,hogy ami megtakarítása van(nekem köszönheti azt is!!)átjátssza a nőnek meg annak a két gyerekének,tehát az én hibám lesz,ha ő magára és az idegenekre költi a gyerekeinknek szánt pénzt!!Ezzel próbált triggerelni,tudta,hogy tudatosan bánok a pénzügyekkel,és a Világon a legjobban a gyerekeimet szeretem.Gyomorforgató manipuláció..🥺
Bár mi jók vagyunk, mert én meg invert vagyok. Ő meg egy komoly feketeöves. De néha megkeseríti az életem a csenddel veréssel. Ez a legnehezebb nekem. Na ilyenkor udvarolok neki kegyetlenül, amit imád. A vulgaris szavakért meg van örülve. Főleg az ágyban. Na ekkor már nincs csenddel verés. Igazából ismerni kell a gyenge pontjukat, azon keresztül lehet velük jól együttműködni. Másképpen nem . Mert reggelire megesz különben.
Ez apám, 110%-os leírása. Úgy képzeld el, h ezek a mondatok nagy része még el is hangzott irányomban, gyakorlatilag változatlan formában. Szerencsére már régen felismertem, és most már bűntudat nélkül meg tudok szabadulni tőle. Nem szeretem. Nem hatna meg, ha meghalna. Csak közönyt éreznék iránta. +Ráadás, h egy ilyen lányba szerettem bele, a családjával 2 évig hitegettek, meg sakkban tartottak, aztán elküldtek a faxba. Teljesen tönkrementem bele, anyagilag, testileg, lelkileg, pszichésen, minden hogy. 4 évbe telt, h talpra álljak. Fél éve ért véget a negatív időszakom, most végre egy egészséges lelkületű lánnyal jöttem össze és boldog vagyok. Persze egy nárci után "unalmas"-nak tűnik, de valójában ez a "normális" kapcsolat. Ez a sok pszichopata nárci f**szláda meg ot rohadjon el ahogy van. Te is nagyon megjárattad, ha ennyire "kened-vágod" ezt a témát. Köszönjük h vagy nekünk (y).
Teljesen egyet értek veled. Én 9 évig voltam ien kappcsolatban dettó pénzileg testileg lelkileg tacsra tett 😪😔és én nő vagyok má lassan 2 éve h kitettem és még mindig rémálmok depresszió stb.....és végig aszt hittem én vagyokk a hülye. Köszi mindenből legjobbat kívánom neked.
@@AndreaNagyova-j6u : Sajnálom 😪. 9 év rengeteg. Még egy negyed óra is. Tegnap volt apám segíteni, de elhatároztam, h nem csak h elköltöztem a közeléből, hanem teljesen leépítem vele a kapcsolatot, max. évente 2 szer egy formális tali és kész. Minél többet vagyok távol nélküle, annál jobban érzem magam, és amikor megjelenik, annál jobban érződik a kontraszt, h ha "nem csinál semmi rosszat", akkor is mennyire egy negatív "ember" (?) . Anyám is megéri a pénzét, de azért klasszisokkal jobb. Szívből kívánom neked h felépülj, és megtaláld Önmagad és a Boldogságodat. Most már legalább felismered az ilyen embereket. És mindig hallgass a megérzéseidre. Mindig. ❤
Ez nagyon nagy lett. Tényleg így működnek. Volt 3 ilyen párkapcsolatom. Kb 20 évbe tellt, mire rájöttem, hogy ezek miért jönnek rám? Azért, mert én vagyok a megmentő. 😂 Abból merítek örömöt, hogy megmentek másokat. Hát jó sok idő volt, mire rájöttem arra, hogy hogy néz ki az az ember, aki tényleg rászorul a segítségre. A nárci beteg agyúak nem szorulnak megmentésre. Te szorulsz megmentésre, mert ha csak 1 ilyennel kapcsolatban állsz, akkor életveszélyben vagy.
Szia Balázs! Újból egy nagyon jó videót készítettél 👍❤️hátborzongató, csakis az érti meg ezt aki benne van egy ilyen kapcsolatban,szomorú😢 Köszönöm az eddigi munkádat és segítséged❤
Engem is. Amikor felismered, h az elmebeteg pszichopata a szeretted, aki egy "normális" ember benyomását kelti, közben meg olyan szinten van lelkileg/agyilag, mint a Texasi láncfűrészes.
Szerencsére csak 3 évet áldoztam rá. 4 hónapja szakítottam vele és azonnal ott volt az új táplálék... Már akkor irogatott neki a nő egy régi ismerőse, amikor még megvoltam. Múlthéten azt mondta azt hitte nálam odaadóbb önzetlenebb nő nem létezik, és mégis, hisz a mostani maga elé helyezi őt, és teljesen feláldozza magát neki, sőt féltékeny rám, és ez neki most tetszik... Örülök, hogy ettől megszabadultam. Megérdemlik egymást
Én 14 évet. Aztán cserélt le egy új táplálékra aki istennek tartja. Imádja. Majd rájön. Sajnálom az új hölgyet! Ezek nem tudnak szeretni! Egy szó vezérli őket,az ÉRDEk!!
Dettó! 3 ev…4 hónap! Viszont nem tudom, van-e már pótlék….nem tudom, mert falat húztam és semmit se akarok róla tudni. No contact teljességgel és egyre ritkábban kell olvasás nélkül üzeneteket törölnöm. Kopik lefelé🙏
3 év 4 hónap itt is összességében csak mi házasok is voltunk közben, kapcsolatunk közben is volt neki táplálék, amikor "elváltak útjaink" már megvolt neki a másik.
Minden szó igaz.Amikor találkoztok egy ilyen emberrel a tudatalattitok segít,üvölt,hogy menekülj.Nagyon kérlek titeket,hogy hallgassatok a tudatalattira.Én nem tettem és majdnem belehaltam.
Azonban szó szerint is képesek ölni. Persze a házasságunk alatt is bántalmazott, tettlegesen is , nem csak lelki terrorral. Én már akkor évek óta elváltam tőle, amikor a házból kilépve, ott állt előttem, az egyik kezében egy kisméretű fél tégla volt , a másik kezével pedig elszoritotta a nyakamat... Valószínűleg látta, hogy haldoklom már a szoritastol , akkor visszajott belém az élet, mert elengedett, ekkor amikor raneztem, azt se tudtam hol vagyok , mi történt, mert ez az idő kiesett az életemből... Tehát minden ok nélkül meg akart folytani... Elmondhatatlan , félelmetes, pokoli helyzet volt . Ezek tele vannak gyűlölködő, gyilkos szándékkal. Kepzelhetitek , hogy maradt meg bennem az a nap...
Kedves Bálint! Igen,tökéletes a tanácsod.Emlékszem,sokat vívódtam megismerkedéskor a nárcról,kimondtam a gondolataimban,hogy nem is az esetem,sem a kinézete,sem az öltözködése,mégis a belső megérzésem ellenére összekötöttem vele az életemet én balga!!!Negyed évszázadom bánta,hogy nem hallgattam a belső hangra.😢
Hát ezek mekkora igazságok róluk!!!! De milyen nehéz elfelejteni őket!! Nagyon igaz minden szó róluk! Ha pedig nem így cselekszik az ember velük,lenéz,eltipor,eldob mint egy rongyot!!!!😢😢😢
Kedvenc mondásuk arra aki nem úgy cselekszik ahogy ők elvárják, vagy nem azt gondolják amit gondolni kéne, hogy "Aki ilyen, ...., az a szememben egy NULLA!!" Mindez nagy megvetéssel kimondva és amikor pl. ott ülsz vele szemben már tudd hogy ez elsősorban rád vonatkozó intelem, és meg sem mersz szólalni nehogy egy nagy nulla legyél. :D
Nagyon pontos a kép, körülbelül így gondolkozik magáról és a vele együttélő áldozatairól a nárcisztikus. Biztosan nagyon nehéz amikor ez egy nő és férfi közötti párkapcsolatban van, mégis azt az egyenrangúság gondolata mentén fel lehet oldani. Az áldozat könnyebben be tudja látni, felismerni saját helyzetét. Viszont tragikus és szörnyű amikor az ember észreveszi, hogy a családban élő nő-anya a saját gyerekével ilyen születése óta. Ebben a rossz szellemben nevelte,de inkább idomította, törte le az ambícióit, degenerálta folytonosan érzelmileg lelkileg kiskorától a saját lányát. A férj csak egy kiherélt nagy papucs évtizedek óta, házimunkás/robot üzemmódban ház körüli munkákra. A párom anyja ilyen, 42 éves koráig kellett otthon élnie, nem engedte el karmaiból a szükséges időben ahhoz hogy saját élete és családja lehessen. Most is csak néhány km távolság a megengedett. Mai napig a páromnak minden nap fel kell hívnia őt, ha nem hívja egy nap, este már jön a telefon és nem kedvesen hanem rejtetten számonkérő, lelkiismeret furdalás gerjesztő mondattal indítva a beszélgetést miszerint "Nem hívtál!!". 😢 Hacsak nem utazunk el, minden hétvégéből 1 vagy 2 napot is nála-vele kell tölteni, tévedhetetlen, mindenben igaza van, bocsánatot soha nem kért még senkitől, kárörvendő, az ételeket csak ő tudja helyesen megfőzni szigorúan csak úgy ahogy ő csinálja 70 éve, mindig a maga kedvére főz, rá egyáltalán nem vonatkoznak azok az általános emberi szabályok amiket mindenkitől megkövetel, látszik a fején hogy legboldogabb a saját születésnapján amikor mindenki őt ünnepli, ja és ilyen random szomszédokat idealizál, mondjuk akinek nagy háza van vagy nagy autója hogy azok milyen rendesek de mondjuk én vagy a lánya még soha nem voltunk rendesek sem ügyesek semmi dicsérendő évtizedek óta :D
Mennyire beteges de nagyon igaz. Nalunk az is elhangzott tobbszor hogy o egy isten. Azt hittem ez valami szar vicc, de tevedtem mint kesobb bebizonyosodott hogy tenyleg azt hiszi, de csak velem szemben van batorsaga hasznalni az “isteni hatalmat” 😅
25 éve ismerem ezt a földi poklot nagyon nagyon sajnálom ,hogy ilyen későn ismetelek meg Balázs minden videó tökéltesen tükörözi az ilyen embereket minden szavad igaz ha valaki tudja akkor én sajons most már tudom köszönjük neked Balázs a segítséged !
Kedves Balázs! Sok videódat megnéztem, mióta rád találtam, de részemre ez volt eddig a legfélelmetesebb. 72 évesen a horror videókat, filmeket sem nézem meg, igyekszem elkerülni, hogy bármi felzaklasson. Életem során rengeteg emberrel volt munka és személyes kapcsolatom, de ha a megérzésemre hallgattam, soha többé nem találkoztunk, kizártam az életemből az ilyen típusú embereket. Ezt borzasztó nehéz lesz megemésztenem.... Minden jót kívánok neked és mindenkinek. Üdv: János
Ez a grandiózus. A rejtett nárcizmus az igazi probléma. Az egy teljesen más kategória. Nem is lenne szabad a rejtett nárcizmust nárcizmusnak nevezni, mert lényegében különbözik az általános értelemben vett nárcizmustól.
Én megsemmisültem egy ilyen ember miatt. Két éve ismertem meg. Mostanra arra jutottam, hogy igenis meg kell bosszulni, amit elkövetett ellenem. Jár ennyi elégtétel a sok fájdalomért, megalázásért ami okozott.
Szerintem mindenkibe van minden border narci stb. Teljes tudatában vagyok minden részemmel és ez is van bennem. Sztem kemény önismerettel tudja az ember ki is valojaban. Én vagyok az anyukam én vagyok az apam en vagyok a tesom stb. Mindent atvettem tőlük gyerekként. Hit rendszer minta stb sémák. Amikor felnol az ember es gyereke lesz es kedves szereto vagy vele akkor anyai vagy apai vagy. Amikor merges vagy anya v apai vagy! Kiugrik ki beloled! Ha tudatos vagy polirozol rajta h ne bants. De igazabol sose tudsz megfelelni senkinek. Ha eloveszed vagy veszem az iranyitast mindenki merges😄😔. Ha nem akkor aldozat . Ha hagyok mindent akkor…
20 éve élek ebben, éss a puzzle csak mostanság állt össze. Már majdnem belehaltam. És még most sem tudom, hogy szabadulok. Megfulladok. SZÓ SZERINT így vannak a törvényeik
Ez nagyon jó lett. Hihetetlenül jó. Részletes és könnyen elképzelhető,megérthető. A kép pedig nagyon találó, szemléletes, és abszolút átadja azt a hangulatot,ami maga a nárcisztikus. Ezt a képet nem fogom elfeledni és mindazokat a dolgokat sem amit üzen a nárcisztikus emberrel kapcsolatban .
Ilyennel vagyok,de engem megkemènyitett mèg enegikusabb ès hatàrozottabb lettem,rà sem birok nèzni,hozzà sem szolok ès kerulom ha otthon van èn nem vagyok!
24 évig hazudozott,manipulált,traumakötött,2 hete eldobott 1 perc alatt. Kisemmizett mindenféle szempontból. Most haldoklok. Valami tippet szeretnék kapni,hogy tuleljem vhogy. Köszönöm Balázs,ha tudsz vmit javasolni.ongyilkossagi gondolataim vannak,mert ennyi idő után radobbeni,kivel éltem együtt,akit így felreismertem,felfoghatatlan 😢
Hátborzongatóan hiteles! Egyedül azt nem tudom, van-e felelősségünk abban, hogy ezeket szörnyszülötteket egész egyszerűen visszaengedjük a társadalomba. Mert ez egy a pestistől is veszélyesebb akármi…..
Szia Balázs! Kérdésem: Mit csinálna, vagy inkább mi történne egy nárcisztikussal, ha minden manipulációs technikáját blokkolnák, és megakadályoznák az összes nárcisztikus viselkedésmintájának a megnyilvánulását? Ez egy elméleti kérdés - tehát tegyük fel, hogy nem lenne semmiféle alternatív menekülési lehetősége sem.
Ha nem tud kibontakozni,,mondjuk egy lakatlan szigetre tennénk,,hát bele kötne egy falevélbe..Egyébként megőrülnének nyugodt környezetben,ahol nem abúzálhatnának!
minden videót láttam, viszont ez a top 5-be került. Ahogy áll a gyerek a kreált istensége előtt, az ő istene előtt.... a 4. pontnál sírhatnékom volt........
Egy kôzeli baràtnak elmondtam, mit csinàl a nàrcisztikus tàrsam… nem hitte el!!! Mert ezeket értelmes, normàlis, jôzan ésszel nem is lehet elhinni! Menekûlni tôlûk!!!!!!!!!
7 évig éltem ilyennel ...földi pokol volt...nem kívánom senkinek.Sajnos teljesen tönkretett engem mentálissan is...felemésztett...memeküljetek az ilyen embertől
Olyan mint egy tipikus főnök beosztott kapcsolat. Csak az a baj hogy a főnöknek is van főnöke és így tovább és ők is ugyanazt kapják mint te tőle kapnál. Ebben a kapcsolatban maga a cégvezető a nárcisztikus rossz természete minden alkalmazottra kihat és elmondása szerint mindent a cég érdekében tesz. Pedig nem is tévedhetne nagyobbat mert a rossz morál az egész cégre negatívan hat sok ember ott is hagyja eközben a cég verseny képessége csökken addig míg csődbe nem egy.
Valóban ilyenek ők ... A Sátán szemében "fontosak"; Istenében jelentéktelenek - mivel nincs beírva a nevük az Élet Könyvében (ott nem a nárcik dolgait jegyzik...).
Párom nagymamája tökéletesen így viselkedik...Ezeket szinte kötelezően betartja, és szóváteszi erőszakosan, ha bármi nem úgy történik ahogy ő elképzelte. 😡
@@gergototh7508 1. Ismerd meg először, utána írd ezt! 2. Valahányszor meglátogatjuk, körül van ugrálva, cserébe mindenféle szerencsétlen marhának elhord a hátunk mögött. 3. MI TISZTELJÜK, de cserébe mi miért nem kapunk tiszteletet és miért beszél úgy velünk mint a cigányokkal? 4. Saját önerőből megteremtettük azt, ami neki nem sikerült, és tudjuk jól, hogy erre borzasztóan irigy. Amikor megvettük az autónkat, és megtudta valakitől, fel akart minket jelenteni, hogy lopott pénzből van, holott azért vállalunk plusz munkát, hogy ennyivel is előrébb jussunk. Ő ilyen volt fiatalon, így öregedett meg. Így fogadta el mindeki, de azt azért nem fogjuk lenyelni, hogy folyton zsarolja lelkileg páromat, állandóan nyomoz utánunk, ha megtud valamit lejárat minket, és amikor elmegyünk hozzá, adja a jót a kedves aggódó öreglànyt, csak azért, hogy páromat kifagassa mindenről, és ellenünk hangolja a családot, akik pont emiatt nem jöttek el az eljegyzésünkre, mert tele lett beszélve a fejük hülyeséggel. Hiába a jóakarat, hiába támogatja anyagilag párom, és szinte a nyugdíjához évek óta hozzá se nyúlt, akkor is mi vagyunk/leszünk a rohadékok, mi tolvajok vagyunk, sikkasztunk, csalunk, és leszarjuk őt, mert heti 7 napból nem ritka ha hetet is dolgozunk, és haladunk az életben ÖNÁLLÓAN BECSÜLETESEN!! 😡 Tudom, mi dögöljünk meg!
@@Tobi9b13 : Félre értettél. Ez szokott lenni az egyik "ütőkártyájuk". Amiket leírsz róla, ha ezek igazak, akkor ő már patológiás eset. No contact, vagy csak minimális. És ne legyen bűntudatotok. Tekintsetek rá úgy, mint egy fertőző, beteg emberre, akin nem lehet segíteni. Tudom, ez nagyon nehéz, de nem fogjátok tudni "megmenteni", meg nem is kell, nem biztos h tehet róla, valószínűleg ő is ezt kapta, vagy traumatizálódhatott, de már nem lehet segíteni rajta és csak tönkreteszi az életeteket. Kerüljétek, amennyire lehet. És nagyon sajnálom :/
@@beataschutzbach7458 Akkor, legalábbis az én környezetembe a kelleténél még objektíve is több került, az eddigi "tanulmányaim" szerintiekből, 9-10-esek is, és győzzem magam az előadások alapján vizsgálgatni, mert feszt magamat is vizsgálgatom.
Félelmetes nyilván való számomra most már , hogy én 33 éve ebben élek ! Mindig is éreztem , hogy valami nem stimmel , csak nem vettem a fáradtságot , hogy utánna nézzek milyen jellem az olyen ember ! Rengeteg betegséget szedtem össze, lelki alapon ! Pfff mist már mindent értek , de most már késő !
Kedves Balázs! 2 kérdés. 1. Ezt a szöveget te írtad? :) 2. Most frankón léteznek ilyen alakok? Írjon, aki ismer ilyen embert, esetleg példákkal. Köszi!
Hogyne lennének. Ezt nem a grimm mesekönyvből merítette az előadó. Én is ilyennel voltam..szüleim is hasonlóak. Keresd Balázs csoportját a facen,,ott csemegézhetsz rendesen.
Ezek parazitàk Tűpontos mindenben Nincs szìvûk Aki csak teheti menekûljôn tőlük No contact Kõnyvet lehetne ìrni a sok agymenèsről. Hàla Istennek kilèptem Talpra àlltam
Èpp tegnap próbált meg vissza hooverelni egy ilyen véglény, (hónapokkal a szakitás után)pont ezekkel a dumákkal…🤦🏻♀️ Igy, hogy màr nincs ràm hatással, jót röhögtem az agymosó dumáján 😂😂
@@mariaveres1534 Úristen!🥺 Nagyon nehéz! 3ik éve tűntem el, már megmaradok,de rengeteg munka van ebben, és orvos nélkül. Amikor eszembe jut,na akkor kell nagyon erősnek lenni! A legjobbakat kívánom Önöknek!🙏
Ez annyira durva, és egyben tökéletes,hogy ijesztő,ez az alap,csináljátok egy filmet családi szerepek,nemi szerepek,szélsőségességeikről, mert sokan nem hiszik el, évekig tagadnak… ez annyira szörnyű! Gyerekkorom óta ez határozza meg az életemet,… koszi
Én csak bátorítani tudlak! Mi nél előbb no contact és gyógyulj!!!...mert lehetséges. Én 38 év után 7 hónapja teljesen megszakítva minden kapcsolatot, most kezdek élni!!!😀😃😄😁🤣
Mi akik ateltuk ezeket, felismerjuk ezeket az "alaptorvenyeket". De felismeri ezeket egy narcisztikus viselkedesmintaiban olyan ember, aki nem tapasztalta meg, hogy mi van a hatterben?
Mert egy bizonyos másik sötét oldal képviselője irányítja őket..annak hódoltak be, mikor feladták igazi lelküket gyerekkorukban egy hamis gonosz isten oltárán, aki áldozatokat követel..s ez a gonosz isten jutalmakat ad nekik, ami által úgy érzik, megéri bántalmazni..persze kapják ők is a karmikus visszhatásokat, de nem érdekli őket, gonosznak lenni, áttiporni másokon jobban 'megéri'..😢
Ez hányingert keltően igaz . 20 évig ismertem miatta ezt a földi poklot . Halálosan veszélyesek , maga az ördög , szörnyetegek.
épp 20 éve élek ebben. Lebontotta az összes kapcsolatomat, a felépített vállalkozásomat, a gazdasági biztonságomat, és most ott tartok, hogy nem akarok belehalni. (fenyegetés: ha elmész belehalok! Azt elhiszem, mert megszűnik a közönség, a szolga, az istenítő, az eltartó.... stb. és mégis fenyegetve érzem magam, lelkiismeret furdalást kelt, még én érzem rosszul magam, mert menekülni akarok. Vád: mert te (azaz én) tönkre teszel mindent...
11 év után adtam be a kulcsot. Rámentek a 20-as éveim. De büszke vagyok magamra, hogy volt erőm elhagyni. Szerencsére nem lett gyerek így megtudtam szakítani minden kapcsolatot az ügyvéd meg intézi az anyagiakat.
Azóta van egy cuki párom akivel nagyon jól megvagyunk és végig ott volt az orrom előtt.
@@evavirag1803Kedves Éva!
Pont így történt nálam is.Szakítottam vele 23 év házasság után.Mindenki hibás volt,csak ő nem,hogy idáig jutottunk..áldozathibáztatás ment a köbön:én vagyok a hibás,mert nem bicigliztem vele(agyrém😵💫,mondvacsinált indok!),elhanyagoltam érzelmileg!(Egy kilincsnek gazdagabb az érzelmi világa,mint neki😂)aztán hibáztatta a szeretőjét is,hogy tönkretette a házasságát,holott a nő is áldozat, kezdetekben elutasította a közeledését(telefon üzeneteikből tudom),de a kis pöcs annyira nyomult a szerelembombázással,hogy végülbeadta a derekát neki.Nyomorult,még nem sejti,mibe keveredett....
Ja,és persze a műsor se maradt el,ha nem bocsátok meg neki,akkor öngyilkos lesz,levelet hagy hátra a lányainknak majd,hogy miattam lett öngyilkos!!Még azt is bevetette,hogy ami megtakarítása van(nekem köszönheti azt is!!)átjátssza a nőnek meg annak a két gyerekének,tehát az én hibám lesz,ha ő magára és az idegenekre költi a gyerekeinknek szánt pénzt!!Ezzel próbált triggerelni,tudta,hogy tudatosan bánok a pénzügyekkel,és a Világon a legjobban a gyerekeimet szeretem.Gyomorforgató manipuláció..🥺
@@evavirag1803 Azta durva...😰😪
Huhh Balázs ez kemény volt, de tökéletes. Köszönöm. Sok mindentől megmentesz a jövőben, ha még lesz rá időm.
Bár mi jók vagyunk, mert én meg invert vagyok. Ő meg egy komoly feketeöves.
De néha megkeseríti az életem a csenddel veréssel. Ez a legnehezebb nekem. Na ilyenkor udvarolok neki kegyetlenül, amit imád.
A vulgaris szavakért meg van örülve. Főleg az ágyban. Na ekkor már nincs csenddel verés.
Igazából ismerni kell a gyenge pontjukat, azon keresztül lehet velük jól együttműködni. Másképpen nem . Mert reggelire megesz különben.
Ez apám, 110%-os leírása. Úgy képzeld el, h ezek a mondatok nagy része még el is hangzott irányomban, gyakorlatilag változatlan formában. Szerencsére már régen felismertem, és most már bűntudat nélkül meg tudok szabadulni tőle. Nem szeretem. Nem hatna meg, ha meghalna. Csak közönyt éreznék iránta. +Ráadás, h egy ilyen lányba szerettem bele, a családjával 2 évig hitegettek, meg sakkban tartottak, aztán elküldtek a faxba. Teljesen tönkrementem bele, anyagilag, testileg, lelkileg, pszichésen, minden hogy. 4 évbe telt, h talpra álljak. Fél éve ért véget a negatív időszakom, most végre egy egészséges lelkületű lánnyal jöttem össze és boldog vagyok. Persze egy nárci után "unalmas"-nak tűnik, de valójában ez a "normális" kapcsolat. Ez a sok pszichopata nárci f**szláda meg ot rohadjon el ahogy van. Te is nagyon megjárattad, ha ennyire "kened-vágod" ezt a témát. Köszönjük h vagy nekünk (y).
Teljesen egyet értek veled. Én 9 évig voltam ien kappcsolatban dettó pénzileg testileg lelkileg tacsra tett 😪😔és én nő vagyok má lassan 2 éve h kitettem és még mindig rémálmok depresszió stb.....és végig aszt hittem én vagyokk a hülye. Köszi mindenből legjobbat kívánom neked.
@@AndreaNagyova-j6u : Sajnálom 😪. 9 év rengeteg. Még egy negyed óra is. Tegnap volt apám segíteni, de elhatároztam, h nem csak h elköltöztem a közeléből, hanem teljesen leépítem vele a kapcsolatot, max. évente 2 szer egy formális tali és kész. Minél többet vagyok távol nélküle, annál jobban érzem magam, és amikor megjelenik, annál jobban érződik a kontraszt, h ha "nem csinál semmi rosszat", akkor is mennyire egy negatív "ember" (?) . Anyám is megéri a pénzét, de azért klasszisokkal jobb. Szívből kívánom neked h felépülj, és megtaláld Önmagad és a Boldogságodat. Most már legalább felismered az ilyen embereket. És mindig hallgass a megérzéseidre. Mindig. ❤
@@AndreaNagyova-j6u : Részvétem. Viszont Kívánom 😇 És ne feledd: Ezek ellenére is Lehet Boldog Életed ❤
Ezek őrültek.😨🌹🤫A szemelyiseg zavar enyhe kifejezes.Meneküljünk aki teheti.😢
ez tuti a főnököm!de ezt magáról nem hinné el...
Egyetértek. Az én volt pasim büszkén vallotta ő tökéletes így
Nem akar változni
Bár az egy szociopata volt.
Bizony!
Ez nagyon nagy lett. Tényleg így működnek. Volt 3 ilyen párkapcsolatom. Kb 20 évbe tellt, mire rájöttem, hogy ezek miért jönnek rám? Azért, mert én vagyok a megmentő. 😂 Abból merítek örömöt, hogy megmentek másokat. Hát jó sok idő volt, mire rájöttem arra, hogy hogy néz ki az az ember, aki tényleg rászorul a segítségre. A nárci beteg agyúak nem szorulnak megmentésre. Te szorulsz megmentésre, mert ha csak 1 ilyennel kapcsolatban állsz, akkor életveszélyben vagy.
Szia Balázs! Újból egy nagyon jó videót készítettél 👍❤️hátborzongató, csakis az érti meg ezt aki benne van egy ilyen kapcsolatban,szomorú😢 Köszönöm az eddigi munkádat és segítséged❤
Szuper összefoglaló anyag! Hálás köszönet érte.
Kirázott a hideg, ahogy végig néztem ezt a videot. Soha többet ilyen emberrel kapcsolatba kerülni.
Engem is. Amikor felismered, h az elmebeteg pszichopata a szeretted, aki egy "normális" ember benyomását kelti, közben meg olyan szinten van lelkileg/agyilag, mint a Texasi láncfűrészes.
Szerencsére csak 3 évet áldoztam rá. 4 hónapja szakítottam vele és azonnal ott volt az új táplálék...
Már akkor irogatott neki a nő egy régi ismerőse, amikor még megvoltam.
Múlthéten azt mondta azt hitte nálam odaadóbb önzetlenebb nő nem létezik, és mégis, hisz a mostani maga elé helyezi őt, és teljesen feláldozza magát neki, sőt féltékeny rám, és ez neki most tetszik...
Örülök, hogy ettől megszabadultam. Megérdemlik egymást
Én 14 évet. Aztán cserélt le egy új táplálékra aki istennek tartja. Imádja. Majd rájön. Sajnálom az új hölgyet! Ezek nem tudnak szeretni! Egy szó vezérli őket,az ÉRDEk!!
Dettó! 3 ev…4 hónap! Viszont nem tudom, van-e már pótlék….nem tudom, mert falat húztam és semmit se akarok róla tudni. No contact teljességgel és egyre ritkábban kell olvasás nélkül üzeneteket törölnöm. Kopik lefelé🙏
3 év 4 hónap itt is összességében csak mi házasok is voltunk közben, kapcsolatunk közben is volt neki táplálék, amikor "elváltak útjaink" már megvolt neki a másik.
Minden szó igaz.Amikor találkoztok egy ilyen emberrel a tudatalattitok segít,üvölt,hogy menekülj.Nagyon kérlek titeket,hogy hallgassatok a tudatalattira.Én nem tettem és majdnem belehaltam.
Azonban szó szerint is képesek ölni.
Persze a házasságunk alatt is bántalmazott, tettlegesen is , nem csak lelki terrorral.
Én már akkor évek óta elváltam tőle, amikor a házból kilépve, ott állt előttem, az egyik kezében egy kisméretű fél tégla volt , a másik kezével pedig elszoritotta a nyakamat...
Valószínűleg látta, hogy haldoklom már a szoritastol , akkor visszajott belém az élet, mert elengedett, ekkor amikor raneztem, azt se tudtam hol vagyok , mi történt, mert ez az idő kiesett az életemből...
Tehát minden ok nélkül meg akart folytani...
Elmondhatatlan , félelmetes, pokoli helyzet volt .
Ezek tele vannak gyűlölködő, gyilkos szándékkal.
Kepzelhetitek , hogy maradt meg bennem az a nap...
Kedves Bálint!
Igen,tökéletes a tanácsod.Emlékszem,sokat vívódtam megismerkedéskor a nárcról,kimondtam a gondolataimban,hogy nem is az esetem,sem a kinézete,sem az öltözködése,mégis a belső megérzésem ellenére összekötöttem vele az életemet én balga!!!Negyed évszázadom bánta,hogy nem hallgattam a belső hangra.😢
Hátborzongató volt így együtt hallani az összes alaptételüket... 😱
Hát ezek mekkora igazságok róluk!!!! De milyen nehéz elfelejteni őket!! Nagyon igaz minden szó róluk! Ha pedig nem így cselekszik az ember velük,lenéz,eltipor,eldob mint egy rongyot!!!!😢😢😢
Bárhogyan viselkedsz velük, ők ugyanazt teszik veled. Egy nárcisztikussal a pozitív kimenetel egy nem létező fogalom.
Az elején kialakított mély érzelmi kötődés miatt vonzódnak hozzájuk.
@@Kazsu01😢
@@MHZihni😢
Kedvenc mondásuk arra aki nem úgy cselekszik ahogy ők elvárják, vagy nem azt gondolják amit gondolni kéne, hogy
"Aki ilyen, ...., az a szememben egy NULLA!!" Mindez nagy megvetéssel kimondva és amikor pl. ott ülsz vele szemben már tudd hogy ez elsősorban rád vonatkozó intelem, és meg sem mersz szólalni nehogy egy nagy nulla legyél. :D
Nagyon pontos a kép, körülbelül így gondolkozik magáról és a vele együttélő áldozatairól a nárcisztikus. Biztosan nagyon nehéz amikor ez egy nő és férfi közötti párkapcsolatban van, mégis azt az egyenrangúság gondolata mentén fel lehet oldani. Az áldozat könnyebben be tudja látni, felismerni saját helyzetét. Viszont tragikus és szörnyű amikor az ember észreveszi, hogy a családban élő nő-anya a saját gyerekével ilyen születése óta. Ebben a rossz szellemben nevelte,de inkább idomította, törte le az ambícióit, degenerálta folytonosan érzelmileg lelkileg kiskorától a saját lányát. A férj csak egy kiherélt nagy papucs évtizedek óta, házimunkás/robot üzemmódban ház körüli munkákra. A párom anyja ilyen, 42 éves koráig kellett otthon élnie, nem engedte el karmaiból a szükséges időben ahhoz hogy saját élete és családja lehessen. Most is csak néhány km távolság a megengedett. Mai napig a páromnak minden nap fel kell hívnia őt, ha nem hívja egy nap, este már jön a telefon és nem kedvesen hanem rejtetten számonkérő, lelkiismeret furdalás gerjesztő mondattal indítva a beszélgetést miszerint "Nem hívtál!!". 😢
Hacsak nem utazunk el, minden hétvégéből 1 vagy 2 napot is nála-vele kell tölteni, tévedhetetlen, mindenben igaza van, bocsánatot soha nem kért még senkitől, kárörvendő, az ételeket csak ő tudja helyesen megfőzni szigorúan csak úgy ahogy ő csinálja 70 éve, mindig a maga kedvére főz, rá egyáltalán nem vonatkoznak azok az általános emberi szabályok amiket mindenkitől megkövetel, látszik a fején hogy legboldogabb a saját születésnapján amikor mindenki őt ünnepli, ja és ilyen random szomszédokat idealizál, mondjuk akinek nagy háza van vagy nagy autója hogy azok milyen rendesek de mondjuk én vagy a lánya még soha nem voltunk rendesek sem ügyesek semmi dicsérendő évtizedek óta :D
😢
Jesszus mennyire igaz...
7/7 igaz rá. Eddig azt hittem talán csak kisfokban nárcisztikus a párom
De pont ilyen, amiket mondtál😢
Mennyire beteges de nagyon igaz. Nalunk az is elhangzott tobbszor hogy o egy isten. Azt hittem ez valami szar vicc, de tevedtem mint kesobb bebizonyosodott hogy tenyleg azt hiszi, de csak velem szemben van batorsaga hasznalni az “isteni hatalmat” 😅
Tökéletes igazság! Sajnos!
Sziasztok. Itt üzenem mindenkinek a Bennfentes a legjobb a témában, nagyon jól érthető, világos minden magyarázat. Nem érdemes másokat nézni. 👍🏻
Fantasztikus előadás volt. Köszi.
Aki időben felismeri az "fusson" de mivel rettentő könnyen csúszol bele a csapdájába, az első megérzésed alapján cselekedj, ne hezitálj! :)
25 éve ismerem ezt a földi poklot nagyon nagyon sajnálom ,hogy ilyen későn ismetelek meg Balázs minden videó tökéltesen tükörözi az ilyen embereket minden szavad igaz ha valaki tudja akkor én sajons most már tudom köszönjük neked Balázs a segítséged !
32 év ebbe a pokolba, a videó alatt ........mintha a húst vagdalták volna le rólam! Megsemmisítő 😢Élethűre sikerült, gratulálok Balázs.
😢
Kedves Balázs! Sok videódat megnéztem, mióta rád találtam, de részemre ez volt eddig a legfélelmetesebb. 72 évesen a horror videókat, filmeket sem nézem meg, igyekszem elkerülni, hogy bármi felzaklasson. Életem során rengeteg emberrel volt munka és személyes kapcsolatom, de ha a megérzésemre hallgattam, soha többé nem találkoztunk, kizártam az életemből az ilyen típusú embereket. Ezt borzasztó nehéz lesz megemésztenem.... Minden jót kívánok neked és mindenkinek. Üdv: János
Jól ismerem a nárcisztikusokat .Túlságosan is 🤔🤔
Tökéletes, mint az eddigi összes videód! Az irigység hibát nem talál benne! Köszönöm!😀
Nagyon szépen köszönjük a rengeteg segítségét.
Ez a grandiózus. A rejtett nárcizmus az igazi probléma. Az egy teljesen más kategória. Nem is lenne szabad a rejtett nárcizmust nárcizmusnak nevezni, mert lényegében különbözik az általános értelemben vett nárcizmustól.
Igen, holnapi videoban pont erről fogok beszélni amit írsz.
@@bennfentes77 A "narcopátia" sokkal jobb címke a rejtett nárcizmus helyett. A rejtett nárci narcopata.
Relytett volt a ppárom 9 éviig ez a lleg rooszzabb. 9 év...és csak velem másoknak bájos kedves segítő...stb. könyvet tudnek írni😔😪
Eljön az idő mikor már ők se fognak ragyogni. utálom az összeset.
Én vagyok a jel, amit érteni kell mindenkinek
hidd el, számíthatsz rám... 🙃
Én megsemmisültem egy ilyen ember miatt. Két éve ismertem meg. Mostanra arra jutottam, hogy igenis meg kell bosszulni, amit elkövetett ellenem. Jár ennyi elégtétel a sok fájdalomért, megalázásért ami okozott.
Köszönöm szépen kedves Balázs!
Szerintem mindenkibe van minden border narci stb. Teljes tudatában vagyok minden részemmel és ez is van bennem. Sztem kemény önismerettel tudja az ember ki is valojaban. Én vagyok az anyukam én vagyok az apam en vagyok a tesom stb. Mindent atvettem tőlük gyerekként. Hit rendszer minta stb sémák.
Amikor felnol az ember es gyereke lesz es kedves szereto vagy vele akkor anyai vagy apai vagy. Amikor merges vagy anya v apai vagy! Kiugrik ki beloled! Ha tudatos vagy polirozol rajta h ne bants. De igazabol sose tudsz megfelelni senkinek. Ha eloveszed vagy veszem az iranyitast mindenki merges😄😔. Ha nem akkor aldozat . Ha hagyok mindent akkor…
Iszonyú jól szemlèltetd a vilàgukat !! Tűpontos !
Aztak..va... bocsánat! Nem jutok megfelelő szavakhoz! Köszönöm, nagy segítség volt!
20 éve élek ebben, éss a puzzle csak mostanság állt össze. Már majdnem belehaltam. És még most sem tudom, hogy szabadulok. Megfulladok. SZÓ SZERINT így vannak a törvényeik
Elképesztő jó!
Te jó ég. De nagyon pontos. Pont ilyen volt.
Ez nagyon jó lett. Hihetetlenül jó. Részletes és könnyen elképzelhető,megérthető. A kép pedig nagyon találó, szemléletes, és abszolút átadja azt a hangulatot,ami maga a nárcisztikus. Ezt a képet nem fogom elfeledni és mindazokat a dolgokat sem amit üzen a nárcisztikus emberrel kapcsolatban .
Félelmetes a felismerés minden mondatban. Köszönöm Balázs! 🙏
Köszi Gergő😊 legyen úgy csak ez a sok sérülés lelkileg már itt marad. De bízok h jön 1x aki szeretni fog. ❤
Ilyennel vagyok,de engem megkemènyitett mèg enegikusabb ès hatàrozottabb lettem,rà sem birok nèzni,hozzà sem szolok ès kerulom ha otthon van èn nem vagyok!
24 évig hazudozott,manipulált,traumakötött,2 hete eldobott 1 perc alatt. Kisemmizett mindenféle szempontból. Most haldoklok. Valami tippet szeretnék kapni,hogy tuleljem vhogy. Köszönöm Balázs,ha tudsz vmit javasolni.ongyilkossagi gondolataim vannak,mert ennyi idő után radobbeni,kivel éltem együtt,akit így felreismertem,felfoghatatlan 😢
Hátborzongatóan hiteles! Egyedül azt nem tudom, van-e felelősségünk abban, hogy ezeket szörnyszülötteket egész egyszerűen visszaengedjük a társadalomba. Mert ez egy a pestistől is veszélyesebb akármi…..
A hideg kirázott,a férjem 100% jellemzése.
Szia Balázs! Kérdésem: Mit csinálna, vagy inkább mi történne egy nárcisztikussal, ha minden manipulációs technikáját blokkolnák, és megakadályoznák az összes nárcisztikus viselkedésmintájának a megnyilvánulását? Ez egy elméleti kérdés - tehát tegyük fel, hogy nem lenne semmiféle alternatív menekülési lehetősége sem.
Szia.Engem is érdekelne
Konkrétan "falhoz állítanák". Van feletted valaki aki téged irányít,te meg engedelmeskedsz. És nem tudod befolyásolni.
Én ezt megtettem😊 úgyhogy csalódott
Ha nem tud kibontakozni,,mondjuk egy lakatlan szigetre tennénk,,hát bele kötne egy falevélbe..Egyébként megőrülnének nyugodt környezetben,ahol nem abúzálhatnának!
Belehalnának szó szerint ha nem lenne más opciójuk.
Hatásos, köszönet!
Így igaz
minden videót láttam, viszont ez a top 5-be került. Ahogy áll a gyerek a kreált istensége előtt, az ő istene előtt.... a 4. pontnál sírhatnékom volt........
Ezt a bíróságon is látni kellene...sok felesleges pereskedés eltûnne
Nem ismertem 30 évig szenvedtem tőle.
Kín ezeket hallani is:)
Egy kôzeli baràtnak elmondtam, mit csinàl a nàrcisztikus tàrsam… nem hitte el!!! Mert ezeket értelmes, normàlis, jôzan ésszel nem is lehet elhinni! Menekûlni tôlûk!!!!!!!!!
7 évig éltem ilyennel ...földi pokol volt...nem kívánom senkinek.Sajnos teljesen tönkretett engem mentálissan is...felemésztett...memeküljetek az ilyen embertől
Bizony halàlosan veszèlyesek. Vagyis első lèpès a no contact. Ezutàn a gyògyulàsomèrt mindent megteszek.
Olyan mint egy tipikus főnök beosztott kapcsolat. Csak az a baj hogy a főnöknek is van főnöke és így tovább és ők is ugyanazt kapják mint te tőle kapnál.
Ebben a kapcsolatban maga a cégvezető a nárcisztikus rossz természete minden alkalmazottra kihat és elmondása szerint mindent a cég érdekében tesz.
Pedig nem is tévedhetne nagyobbat mert a rossz morál az egész cégre negatívan hat sok ember ott is hagyja eközben a cég verseny képessége csökken addig míg csődbe nem egy.
😢
Valóban ilyenek ők ... A Sátán szemében "fontosak"; Istenében jelentéktelenek - mivel nincs beírva a nevük az Élet Könyvében (ott nem a nárcik dolgait jegyzik...).
Ámen!
Futni menekülni és majd nem bele halni így igaz
Párom nagymamája tökéletesen így viselkedik...Ezeket szinte kötelezően betartja, és szóváteszi erőszakosan, ha bármi nem úgy történik ahogy ő elképzelte. 😡
És gondolom ilyenkor azzal (is) zsarol, h nem tisztelitek, pedig ő az idősebb mi?
@@gergototh7508
1. Ismerd meg először, utána írd ezt!
2. Valahányszor meglátogatjuk, körül van ugrálva, cserébe mindenféle szerencsétlen marhának elhord a hátunk mögött.
3. MI TISZTELJÜK, de cserébe mi miért nem kapunk tiszteletet és miért beszél úgy velünk mint a cigányokkal?
4. Saját önerőből megteremtettük azt, ami neki nem sikerült, és tudjuk jól, hogy erre borzasztóan irigy. Amikor megvettük az autónkat, és megtudta valakitől, fel akart minket jelenteni, hogy lopott pénzből van, holott azért vállalunk plusz munkát, hogy ennyivel is előrébb jussunk.
Ő ilyen volt fiatalon, így öregedett meg. Így fogadta el mindeki, de azt azért nem fogjuk lenyelni, hogy folyton zsarolja lelkileg páromat, állandóan nyomoz utánunk, ha megtud valamit lejárat minket, és amikor elmegyünk hozzá, adja a jót a kedves aggódó öreglànyt, csak azért, hogy páromat kifagassa mindenről, és ellenünk hangolja a családot, akik pont emiatt nem jöttek el az eljegyzésünkre, mert tele lett beszélve a fejük hülyeséggel. Hiába a jóakarat, hiába támogatja anyagilag párom, és szinte a nyugdíjához évek óta hozzá se nyúlt, akkor is mi vagyunk/leszünk a rohadékok, mi tolvajok vagyunk, sikkasztunk, csalunk, és leszarjuk őt, mert heti 7 napból nem ritka ha hetet is dolgozunk, és haladunk az életben ÖNÁLLÓAN BECSÜLETESEN!! 😡 Tudom, mi dögöljünk meg!
@@Tobi9b13 : Félre értettél. Ez szokott lenni az egyik "ütőkártyájuk". Amiket leírsz róla, ha ezek igazak, akkor ő már patológiás eset. No contact, vagy csak minimális. És ne legyen bűntudatotok. Tekintsetek rá úgy, mint egy fertőző, beteg emberre, akin nem lehet segíteni. Tudom, ez nagyon nehéz, de nem fogjátok tudni "megmenteni", meg nem is kell, nem biztos h tehet róla, valószínűleg ő is ezt kapta, vagy traumatizálódhatott, de már nem lehet segíteni rajta és csak tönkreteszi az életeteket. Kerüljétek, amennyire lehet. És nagyon sajnálom :/
@@Tobi9b13 : Félre értetted. Mindegy, csak annyit h együtt érzek veletek, ő már a patológiás eset. No contact, és ne legyen bűntudatotok.
Borzalmas és szörnyű.
Sajnálni tudom azt, akinek így kell élni😢
Hál 'istennek , ez a típusú, legsúlyosabb omnipotencia nem túl gyakori. És kell hozzá a másik is...
Munkakapcsolatban álltam egy grandiózussal. Menekültem is😄. Minden pont igaz.
Ez egy nárcisztikus főnökre, politikusra, barátra/barátnőre is érvényes?
Úgy tapasztaltam szülőre is.
Engem a főnöki reláció is érdekelne
Pontosan! Rokon..szomszéd, stb!
@@beataschutzbach7458 Akkor, legalábbis az én környezetembe a kelleténél még objektíve is több került, az eddigi "tanulmányaim" szerintiekből, 9-10-esek is, és győzzem magam az előadások alapján vizsgálgatni, mert feszt magamat is vizsgálgatom.
Körülöttem is rengeteg nárc volt. Szüleim ,anyós, férj, ex, most gyógyulok, terápiázom magam sz egész életem miatt. És egyedül vagyok.
Félelmetes nyilván való számomra most már , hogy én 33 éve ebben élek !
Mindig is éreztem , hogy valami nem stimmel , csak nem vettem a fáradtságot , hogy utánna nézzek milyen jellem az olyen ember !
Rengeteg betegséget szedtem össze, lelki alapon ! Pfff mist már mindent értek , de most már késő !
Kedves Balázs! 2 kérdés. 1. Ezt a szöveget te írtad? :) 2. Most frankón léteznek ilyen alakok? Írjon, aki ismer ilyen embert, esetleg példákkal. Köszi!
Hogyne lennének. Ezt nem a grimm mesekönyvből merítette az előadó. Én is ilyennel voltam..szüleim is hasonlóak. Keresd Balázs csoportját a facen,,ott csemegézhetsz rendesen.
Ezek parazitàk
Tűpontos mindenben
Nincs szìvûk
Aki csak teheti menekûljôn tőlük
No contact
Kõnyvet lehetne ìrni a sok agymenèsről.
Hàla Istennek kilèptem
Talpra àlltam
Jézusom
Èpp tegnap próbált meg vissza hooverelni egy ilyen véglény, (hónapokkal a szakitás után)pont ezekkel a dumákkal…🤦🏻♀️ Igy, hogy màr nincs ràm hatással, jót röhögtem az agymosó dumáján 😂😂
A fiam majd nem bele halt😢
@@mariaveres1534 Úristen!🥺
Nagyon nehéz!
3ik éve tűntem el, már megmaradok,de rengeteg munka van ebben, és orvos nélkül.
Amikor eszembe jut,na akkor kell nagyon erősnek lenni!
A legjobbakat kívánom Önöknek!🙏
Köszönöm szépen
Ez annyira durva, és egyben tökéletes,hogy ijesztő,ez az alap,csináljátok egy filmet családi szerepek,nemi szerepek,szélsőségességeikről, mert sokan nem hiszik el, évekig tagadnak… ez annyira szörnyű! Gyerekkorom óta ez határozza meg az életemet,… koszi
Vannak jóindulatúak is különben...
Vagy jobb indulatúak.
Azok "menthetők" vagy viszonylag ártalmatlanok. Ennek is, mint mindennek kb. van egy "skálája".
Amig az erdekük ugy kivanja.
Azért ez kissé túlzás!
Érzelmi parazitak. Koszonom. Csak hanyingert erzek.
Kicsit tulzo ez nehol. Az eletben ez talan nem ennyire all or nothing.
Atyauristen! Az elmult 33 evem osszefoglalasa! Kivanjatok erot, h kilephessek! Koszonom, mar mar azt gondoltam megorultem!
Én csak bátorítani tudlak! Mi nél előbb no contact és gyógyulj!!!...mert lehetséges. Én 38 év után 7 hónapja teljesen megszakítva minden kapcsolatot, most kezdek élni!!!😀😃😄😁🤣
Ja és nem te őrültél meg❤
Ők akarják, hogy ezt érezzük, mert a játszadozásuk idáig taszít minket. VAN KIÚT, CSAK AKARNOD KELL!
Ilyen jó embert mint én vagyok soha nem találsz magadnak monda ő hm
6 os már túlzás...
Csak jóra használja akkor 😅
Mi akik ateltuk ezeket, felismerjuk ezeket az "alaptorvenyeket". De felismeri ezeket egy narcisztikus viselkedesmintaiban olyan ember, aki nem tapasztalta meg, hogy mi van a hatterben?
És milyen érdekes,mind egyforma... ;) Nem.emberok.... valami más entitás... lelketlenek....
Mert egy bizonyos másik sötét oldal képviselője irányítja őket..annak hódoltak be, mikor feladták igazi lelküket gyerekkorukban egy hamis gonosz isten oltárán, aki áldozatokat követel..s ez a gonosz isten jutalmakat ad nekik, ami által úgy érzik, megéri bántalmazni..persze kapják ők is a karmikus visszhatásokat, de nem érdekli őket, gonosznak lenni, áttiporni másokon jobban 'megéri'..😢
Sátán gyermekei
Ök a negativ entitansok rabszolgai. Sajnos a lelkük nem szabad.
Szó szerint az ördögök. Magas rezgésű, tiszta tudatú ember messziről megérzi őket, menekül előlük....
@@gergototh7508 de ezt még mindig sokan nem hiszik el... Bár már kezdenek egyre többen...
Így igaz