Nem a te hibád. Hogyan tovább?

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 18 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 173

  • @Fulfilledhu
    @Fulfilledhu  11 วันที่ผ่านมา +9

    Mit tanultál a nárcisztikusokról eddig?

    • @aladarnagy7890
      @aladarnagy7890 11 วันที่ผ่านมา +2

      A randi és kapcsolat kezdeti szakaszában a csábítás érdekében szubmisszív szerepben volt minden téren, ide értve a szexet, vagy tali helyeket, és időpontokat (oda mentünk, akkor találkoztunk amikor nekem volt). Aztán gondoskodó köntösbe bújva próbált kontrollálni, izolálni, hogy úgy alakuljon a kapcsolatunk ahogy szeretné, és ne legyen senki más aki beleszólhatna ebbe érdemben. Ekkor már szerepcsere történt, én alárendelt szerepbe kerültem, ő pedig a domináns fél volt.
      Később pedig manipulál, fenyeget, dühkitörései lesznek személyesen, telefonon, írásban, hogy elérje céljait, főleg ha úgy érzi ellenállásba kerül, vagy ha úgy érzi h kritikai éri. Elvárja h hosszasan figyeljem, és figyelem igényét akkor is fenntartotta, amikor egyértelmű lett volna h én ezt nem tudom kielégíteni (pl már majdnem bealudtam éjjel munka után) , de ez egyáltalán nem érdekelte, nem hagyott aludni, csak beszélt és beszélt és beszélt... felébresztve engem ha úgy érezte hogy már bealudtam. Extrém, kóros féltékenyen volt mindenki aki más nemet érintette, ami odáig fajult végül akár családtaggal való találkozást sem bírt elviselni, utólagos büntetés (tipikusan csenddel verés) nélkül.
      Kettős mérce volt: amíg nekem semmit sem szabadott, neki mindent, ideértve az ellenkező neműekkel való beszélgetést, találkozást, és többek közt masszást is.

    • @egyresztmasreszt4292
      @egyresztmasreszt4292 11 วันที่ผ่านมา +1

      Tesla, space x
      Egyébként ezt îgy leîrni valakiről hogy nárci?!
      Szinte minden harmadik pszichológiai TH-cam csatorna erről szól! Miért?
      Azért ezzel kapcsolatban vitatkoznék 🙂
      Amúgy meg a konferenciának akkor van értelme ha interaktív.

    • @egyresztmasreszt4292
      @egyresztmasreszt4292 11 วันที่ผ่านมา

      ​@@aladarnagy7890Nem feltétlenül nárcisztikus.,. inkább csak infantilis

    • @Kriszta19730225
      @Kriszta19730225 10 วันที่ผ่านมา +7

      @@Fulfilledhu azt, hogy soha nem tudhatják hol van nála a határ. Figyelni kell a jeleket és megismerni időben. Ha ez már megtörtént, akkor mindenképp segítséget kell kérni, mert egy pókhálóban van és egyedül nem tud kiszabadulni. Minél bejártabb területen vadászik a ragadozó, következmények nélkül, annál tovább megy el.

    • @YourNickIsTaken
      @YourNickIsTaken 10 วันที่ผ่านมา +2

      Vélemény csere tetszik. Rengetegszer volt, hogy a főnököm "ellopta" az ötletemet. Eddig ezt hibának tartottam. Most lehet átértékelem, hogy ez előny lehet. Mert ő úgy fogja gondolni, hogy én segítettem gondolkodni és ő ezért rájött. Hmmm.... Ez tetszik.
      Amit tanultam még erről a témáról, hogy magamat kell erősítenem, hogy jobb legyen a környezetem.

  • @kryll72
    @kryll72 11 วันที่ผ่านมา +20

    Hosszú ideje nézem a különböző narc videókat,de ennél érthetőbb, egyértelműbbel még nem találkoztam. Tömören,de vilagosan latom miben voltam. Köszönöm

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา +1

      Nagyon örülök! Köszönjük!

  • @TetianaBisiukScramble
    @TetianaBisiukScramble 2 วันที่ผ่านมา +1

    Lenyűgözött minket, amit csinálsz, és szívesen dolgoznánk veled együtt!

  • @blankapanit
    @blankapanit 9 วันที่ผ่านมา +11

    Halihó mindenki!!
    Roviden....20 èv utàn vàltunk el kb 13 èven àt be bujtam a gyerekek mögè,..utàna rà lèptem az önismereti utra ès ott kezdtem èrezni ,hogy bizony aki voltam az màr nem èn vagyok.
    A gyerekeim a sajàt anyjukat csak most kezdik megismerni..... aki most màr vissza nyerte teljesen az önbizalmàt ès mere èlni ès mindent amit elnyomott bennem az most jön elő ès mindent ki próbàlok.
    Ami nagyon fontos, hogy a gyerekekkel elhitette ,hogy velem van a baj......ès most jelzik felèm ,hogy miben voltak .. ..nem làtjuk amikor benne vagyunk.....nagyon nagyon durva....
    Kèrlek nagyon vegyètek komolyan az elgangzottakat ...egy konyvet tudnèk irni az èletemről ami egyértelműen arròl szòlna ,hogy hogyan èltem àdozatkènt???
    De ma egy szabad boldog madàr vagyok....ès nagyon figyelek ,hogy kik vesznek vagy Kik vegyenek körül.

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  9 วันที่ผ่านมา

      Wow, nagy dolog ez!

    • @ritahegyineughy5927
      @ritahegyineughy5927 3 วันที่ผ่านมา

      Azt se árt jól megnèzni, hogy a gyerekeidet mibe viszed bele.

  • @Red55322
    @Red55322 10 วันที่ผ่านมา +37

    Legyőztem a fenevadat!
    Az egyetlen fegyver totális no kontak ha nem ezt alkalmazod újra újra elpusztit!Ezeknek nincs lelkük !

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Köszi a kommentet!

  • @TereziaDornerneGombos
    @TereziaDornerneGombos 20 ชั่วโมงที่ผ่านมา

    Köszönöm szépen.🙏😇♥️ Nagyon sokat segített.

  • @kedeim1
    @kedeim1 11 วันที่ผ่านมา +4

    Nagyon hasznos volt! Értelmes, értékes! Köszönöm Neked az összeállítást! Szívesen tanulok mindeniküktől! Érezhető h tudják a dolgukat, felkészültek, a megoldások megszülethetnek, gyógyul a lelki sérülés azáltal h megérthetjük a működést! Köszönöm ! 💖

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  11 วันที่ผ่านมา

      Köszönjük!! :)

  • @Kriszta19730225
    @Kriszta19730225 11 วันที่ผ่านมา +54

    Bertók Krisztina anyukája vagyok. (A 444 lehozta február 29.-én egy oknyomozó cikkét) Krisztina belehalt a bántalmazó kapcsolatába. Jegyzeteket találtunk a gépén, ahol leírta milyen is a partnere, a kapcsolata valójában. Azt írta, minden jel megvolt, mégsem hallgatott még a saját eszére sem. Szégyellte még a barátai előtt is, és nem kért segítséget. Leírta mennyire hullámvasút volt. Hol mindent magkapott, hol mindent elvont Tőle. Aztán jött a fojtogatás, bántalmazás. Lefotózta a bántalmazás nyomait. A partnere hencegett miket tett már. Mindezeket a rendőrség kivett az irataiból, és nem indított eljárást bántalmazás miatt. Be sem hívta a rendőrség, az egyetlen embert, aki ott volt a halála napján, magát a bántalmazóját.

    • @kryll72
      @kryll72 10 วันที่ผ่านมา +2

      😢🖤

    • @pszichografo
      @pszichografo 10 วันที่ผ่านมา +2

      Jézusom 😞

    • @somogyizs
      @somogyizs 10 วันที่ผ่านมา +1

      😢

    • @antalandrea3796
      @antalandrea3796 10 วันที่ผ่านมา +12

      Hát ez gyönyörű! Valahogy újra kéne indítani az eljárást, biztos van aki elvállalja... 😢

    • @Kriszta19730225
      @Kriszta19730225 10 วันที่ผ่านมา +1

      @ jó lenne bármilyen megoldás. De ehhez nagyon sok pénz kell… sajnos az nincs meg hozzá.

  • @frankd.pallaghy4469
    @frankd.pallaghy4469 8 วันที่ผ่านมา +2

    👍 Ez egy hasznos videó! Jól strukturált, kompakt felvilágosító és💡elgondolkodtató! Köszönöm

    • @DJBPUA
      @DJBPUA 8 วันที่ผ่านมา

      Örülök, ha hasznos!

  • @55any18
    @55any18 7 วันที่ผ่านมา +2

    Nagyon hasznos ez a video...sajnos nagy szükség van rá!
    Igen, szeretnék több részletet

  • @katyesz9632
    @katyesz9632 7 วันที่ผ่านมา +6

    Nekem az előző kapcsolatomban sikerült belesüllyednem egy ilyen toxikus kapcsolódásba és 3 évig benne is maradtam, de még így is szerencsésnek tartom magam, hogy ugyan egy pánikroham illetve enyhe idegösszeomlás is kellett hozzá, de sikerült kiszállnom belőle. Meg nekem ami talán a legnagyobb segítséget nyújtotta, hogy elkezdtem pszichológusoz járni, aki megerősített abban, hogy az érzéseim igenis valósak és igenis álljak ki önmagamért, tanuljak meg erőteljes határokat húzni az életemben. Nagyon nem volt egy egyszerű dolog, sőt még mai napig dolgozom rajta de már most hatalmas a változás az életemben. Viszont a terápia és a különböző pszichológiai tartalmú podcastek, könyvek felnyitották a szemem, hogy bizony én gyerekként is ebben nőttem fel. Anyukám 25 évet húzott le egy ilyen ember mellett, én "csak" 12-t apám mellett. Valahogy annyira üresnek éreztem, mint akiben egy csepp szeretet sem lenne. Mindig sajnálni kellett (szegény ő) aki annyit dolgozik mégse becsüli a család őt. Később azért megtudtam, hogy szegény ő a fizetésének a 20%-át volt hajlandó a gyerekeire "pazarolni" és igazából még ez is anyukám vállát nyomta. De ami talán a legijesztőbb volt ezeknél a felismeréseknél, hogy nem a bántalmazóra voltam dühös, hanem az áldozatra, amiért benne maradt minden bántalmazás ellenére egy ilyen kapcsolatban. Csak később jöttem rá, hogy igazából magamra vagyok dühös, hogy én is ugyanúgy benne maradtam felnőttként egy nárcisztikus hálójában, aki pontosan az elhangzottak szerint viselkedett velem, a végén teljesen kiszipolyozva, összetörten érezve magam, mint akit csak úgy megrágtak majd kiköptek az utcára. Bárki aki hasonló szenvedéseken megy keresztül, csak bátorítani tudom, hogy meneküljön belőle minél messzebb, amennyiben van rá lehetősége és a kezdeti sötétségen, depresszión túl fogsz lépni és akkor viszont szárnyalni fogsz utána az életben. Menni fog, mert aki ennyi bántást túlélt annak bizony szupererője van.

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  5 วันที่ผ่านมา

      A nehéz helyzetekből néha többként kijönni. 🙏

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia5681 11 วันที่ผ่านมา +20

    ❤❤❤sajnos nagyon jó volt, minden igaz, mindent átéltem. Az első férjem a gyerekeim apját megláttam és bumm, lecsapott a villám, belém a nyíl, hogy őt akarom a gyerekeim apjának, előtte meg gyerek sem jutott eszembe. Ő lett 30 év egy rejtett nárci volt, akkor meg nem hallottam erről így. A narcizmusról termeszetesen, de csak annyit , hogy önmagát szereti. Meg természetesen olvastam a göróg mitológiát. Sok szerető millió megcsalás, lehúzás anyagilag,és mindenben szélhámos csak szóval bántott. Válás a 7.szerető után.
    Rá pár évre megint lecsapott a szerelem, nagyon intenzív módon azt hittem ő az igazi egyetlen csoda. Még mindig nem hallottam részletesen a narcizmusról, nem is foglalkoztam semmivel, elvette az eszem, csak érte éltem,mindent megkapott érzelmileg, anyagilag. A minden az mindent jelent,
    Ő már egy grandiozus ,szociooata ,pszichopata nárci,2 éve, amikor elkezdtem hallgatni sok 100 előadást ebben a témakörben, minden paszzolt , de minden. A behálózás szerelem bombázás,tól a ghostingolas , visszaszívás, megcsalás, looas, agyonverés ,alkoholizmus, börtönök. Tónkre mentem, és még mindig tudnám szeretni. Ő dobott, vált., miután mindent megkapott. Hát egy roncs maradt belőlem. Alvás zavar, diabetes, insomnia, magas vérnyomás, kopaszodás, magány. 15 év valós története, ez hasonlít egy brazil vagy török szappanoperáhozcsak ezek kutyafülék az én történetemhez képest. Még szaftosabb, még agyafúrtabb, nem az én részemről. Most beteg vagyok, nem tudom kigyógyulok vagy sem, nem hiszem. 3 csodas gyerekem ,sem tud vigasztalni. Csak őt szeretem.
    Most azon gondolkidom osszam, ne osszam, mert az ember ilyenkor fél, hogy hülyének nevezik, elítélnek, stb. Ja, és nem számít sem az olvasottság, diplomák, semmi. A szerelem öl, butít és nyomorba dönt. De, a legszebb dolog a világon, ha kölcsönös és igazi, és amikor jön, mindig azt hisszük, hogy ő az igazi, a legnagyobb és örök. Mert az ember remél, hogy létezik ilyen nekem is. Már nem.
    Ami vigasztal, hogy mind a 3 gyermekem csodás ,valódi szerelmen és szereteten alapuló párkapcsolatban él, a legedesebb ,legjobb emberekkel. Ők nem követték el ezeket a hibákat hálistennek.
    Most azzal vigasztalom magamat, hogy a következő életemben már felismerem az igazit és olyan boldog leszek, amilyen most akartam lenni.. mert kell valami kapaszkodó az életben maradáshoz..😊😂❤

    • @marikadebreczeni9466
      @marikadebreczeni9466 9 วันที่ผ่านมา +1

      Kedves Zsuzsa! Pont erre szoktam én is gondolni!😊

    • @andreasari4300
      @andreasari4300 9 วันที่ผ่านมา +1

      Szia
      Teljes mèrtèkben megèrtelek. 20-èvig èltem nàrcisztikussal. Szinte belehaltam.
      Nem lennènek a gyermekeim,màr nem èlnèk. Mióta megszabadultunk tőle,azóta gyógyulok,velem együtt a gyermekeim is. Minden gonoszsàgot,amit csak lehetett meg tette. Tanuld meg szeretni önmagadat,ès gyógyúlj meg.Szívből kívànom neked❤ El kell felejtened őt... Leszel mèg boldog az èletedben..😊

    • @timeahadnagy4128
      @timeahadnagy4128 7 วันที่ผ่านมา

      💟

    • @ritahegyineughy5927
      @ritahegyineughy5927 3 วันที่ผ่านมา

      Talán èpp azèrt választottak a gyerekeid nem nárcisztikus partnert mert eleget szenvedtek már. Egy bántalmazó kapcsolatban ( akkor is ha a gyereket látszólag kihagyják) a gyermek ugyanúgy bántalmazott.

  • @YourNickIsTaken
    @YourNickIsTaken 10 วันที่ผ่านมา +2

    0:31:00 Petra előadása nagyon érdekes lehet. A sémák működése elment a nárcizmus mellett. Az elkerülés, a munkába menekülés, a "mindegy, inkább csinálok házimunkát" - betalált.
    Bár korábban tanultam volna ezekről!

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      🙏🙏🙏

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia5681 10 วันที่ผ่านมา +4

    Fantasztikusan jó volt, meghallgatom mindet, mert minden esettel találkoztam az életem során, és ezek az előadások megerősítenek a tudásban, amit pont így gondoltam, gondolok, csak senkivel nemvtudtam megbeszélni még.

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Köszönjük!

  • @mariannaviezzi2075
    @mariannaviezzi2075 2 วันที่ผ่านมา

    Le a kalappal előttük. Köszönöm a videót.

  • @fallflash
    @fallflash 9 วันที่ผ่านมา +1

    Zsenialis video, nagyon reszletes, es kulon imadom, hogy vegre nem csak parkapcsolati tapasztalatokat reszletez. Csak igy tovabb, kivalo csatorna!!😊

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  9 วันที่ผ่านมา +1

      Köszönjük szépen!

  • @Andrea-fi9zd
    @Andrea-fi9zd 9 วันที่ผ่านมา +2

    Ráismertem arra, hogy a bizonytalanságom, döntési nehezítettségem hátterében valószónűleg berögzült sémák állhatnak, ezen a vonalon (is) kell tovább mennem...köszönöm a lehetőséget, nagyon jo, hogy sor került erre a konferenciára 💕🌷🌼

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  9 วันที่ผ่านมา

      Nagyon örülök! Köszönjük!

  • @nemethaliz
    @nemethaliz 10 วันที่ผ่านมา +4

    Tegnap szakítottam vele. Süket fülekre talált minden amit mondtam neki, mindig engem vádolt és hibáztatott. Nagyon agresszív most. 50x hívott és nyomul. Már megígért mindent, hogy megváltozik.

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Sajnálom a nehézségeket

    • @Anna-zo5wg
      @Anna-zo5wg 6 วันที่ผ่านมา

      Soha ne menj vissza. Én ki szalltam 5 éve azota van egy tàmogató partnerem és egy kislànyunk. 2000 kmre koltoztem. Nagyon fajt azt hittem bele halok sokszor vissza akartam menni de nem tettem.Beszeltem vele egy darabig ami nagyon le lassitotta a gyògyulàst. A terapia sokat segitett. Ajanlom Eva Vinter es Jonas Szilvia videóit.

    • @Anna-zo5wg
      @Anna-zo5wg 6 วันที่ผ่านมา +1

      Soha nem fog megváltozni!

  • @szabolaszlo2481
    @szabolaszlo2481 7 วันที่ผ่านมา +5

    Ahh, még hallgatni is fájt! Sajnos minden végletét átéltem egy ilyen partnernek. Erről a témából már sok videót talhattunk. Érdekelne egy "Élet a nárcisztikus után" - ról szóló szakmai értekezés is. A témának az az igazi kihívása, a rehabilitáció.

  • @lipimaresz
    @lipimaresz 10 วันที่ผ่านมา +1

    Koszonom, csodas osszeallitas, nagyon hasznos volt!!!❤

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Örülök, ha hasznos

  • @KrizOrsi
    @KrizOrsi 9 วันที่ผ่านมา +1

    Azta de jó összefoglaló! Gratulálok és egyben köszönöm! Gondolkodtam, hogy megírjam-e a történetem, de nem szeretném nyilvánosan, csak annyit írok, hogy megtapasztaltam és azóta is gyógyulok belőle. Ez a videó viszont még több mindenre rávilágított és segít a jövőben, hogy hamar felismerjem a helyzeteket.☺

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  9 วันที่ผ่านมา +1

      Köszönjük szépen a választ! :)

  • @micike798
    @micike798 11 วันที่ผ่านมา +2

    Nagyon de nagyon sokat tanultam....3 éve próbálok felépülni, s még nem sikerült! Volt "szerencsém" épp egy pszichológustól mindezt elszenvedni!

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  11 วันที่ผ่านมา +3

      Sajnálatosan hangzik.

    • @micike798
      @micike798 11 วันที่ผ่านมา

      @@Fulfilledhu Sajnos nem csupán "hangzik", hanem így történt...😔😢 Narcisztikus, bántalmazó anya mellett felnőve, ez volt az ismerős "mintám" hosszú éveken át, s az ilyen embereket vonzottam be mindig! Egy pszichológusban - a "red flagek" ellenére - "mertem" bízni....kár volt ! (Cégvezető, szervezetfejlesztő tréner, coach - egyébként pedig egy poliamor, manipulatív szexuális ragadozó, aki ráadásul eltitkolja a párkapcsolati orientációját mindaddig, amíg meg nem szerzi a kiszemelt "áldozatát"! Tipikus grandiózus, arrogáns példány....)

  • @andreahornok3685
    @andreahornok3685 9 วันที่ผ่านมา

    ... vezető ilyen. Rég tudom. 100 % ra ilyen, és még pluszban control freak is. Már a felmondás szélére sodort többször is. Köszönöm, nagyon jó a téma és a magyarázata is. Már mondtam nemet neki és értékesnek érzem magamat. : )

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  9 วันที่ผ่านมา

      Köszi, hogy megosztottad!

  • @zoltanbordacs3076
    @zoltanbordacs3076 9 วันที่ผ่านมา +2

    professzionális tartalom.

  • @Andrea-fi9zd
    @Andrea-fi9zd 9 วันที่ผ่านมา

    Köszönöm! 💚

  • @zsf8353
    @zsf8353 9 วันที่ผ่านมา +2

    Nagyon küzdelmes ebből kijönni!Irgalmatlan fájdalommal jár ,de nem lehetetlen!

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  9 วันที่ผ่านมา

      Köszi a kommentet!

  • @SzilviaBielevic
    @SzilviaBielevic 4 วันที่ผ่านมา +1

    Szia nekem apukám is nárcisztikus soha de soha nem tudott szeretetet adni és sajnos a párkapcsolataim is ilyenek szoktak lenni 😞

  • @TheReka62
    @TheReka62 10 วันที่ผ่านมา

    köszönöm, nagyon hasznos, és igen nekem is legalább 2 nárcistkus emberel volt/van kapcsolatom, de akkor még én sem tudhattam, jó ezzel a fogalommal tudatosan foglalkozni...

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Köszi a visszajelzést!

  • @zsalyamajus
    @zsalyamajus 8 วันที่ผ่านมา +4

    Nagyon jó kis összefoglaló volt, de Kovács Balázst (bennfentes) is jó lett volna hallani, mert nagyon sokat tett le ebben a témában az asztalra🙌

  • @katalinmariahorvath1483
    @katalinmariahorvath1483 8 วันที่ผ่านมา +2

    Benne voltam több,mint 10 évig egy rejtett nárcisztikussal.A külvilág számára egészen jófej és segítökész volt. A négy fal között fullasztó, magányos, elhagyatott voltam. Otthon keresztrefeszített. Kérdeztem töle,hogy mit szólnál, ha én is ezt tenném veled.-Már rég otthagytalak volna.

    • @vacak55
      @vacak55 7 วันที่ผ่านมา +1

      Sajnos ezt én is írattam volna. Most kezdek tudtomra ébredni..

  • @eviprince
    @eviprince 10 วันที่ผ่านมา +4

    igen tudom pontosan miről beszélsz sajnos benne voltam, de kimenekültem ))) nem szabad benne maradni, soha nem fog változni)))

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Fontos tapasztalat

  • @martaszabo3561
    @martaszabo3561 5 วันที่ผ่านมา

    Nagyon jó

  • @margitjona3607
    @margitjona3607 10 วันที่ผ่านมา +2

    Testvéremmel ,illetve a feleségével ilyen a kapcsolatom. Ahogy kezdtem a megfelelési működésemből kijönni ,ugy romlott a kapcsolatunk. Próbáltam asszertivan is kommunikálni, hiába. Idős szüleinkkel való feladatainkkal végképp eldurvult minden. Mivel ott már nem voltam hajlandó alárendelődni nekik, csufságokkal éltük meg ezt az életszakaszt. Pl eltemette az aput nélkülem,megmódositva a temetés dátumát, nevére iratta a szülői ház közüzemi számláit. Most temetjük az anyut, akire nemhogy rá se nézett, amikor közeledtünk , csak mocskolodott.
    Tanultam, megvédtem magamat,magunkat , segítettek.Most bűntudatot próbál bennem kelteni, hogy elvertem anyu nyugdiját, a 6 év gondozása alatt.
    Nagy család , gyerekeim,barátaim vannak hála istennek, akik mindent tudnak , láttak.
    Rémes....felejteni kéne😢

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Borzalmasan nehéz kérdések ezek.

  • @4everlifeful
    @4everlifeful 2 วันที่ผ่านมา

    Hu tele van reklámmal!! El se kezdem

  • @7ina1.deutschland
    @7ina1.deutschland 8 วันที่ผ่านมา +1

    Segítek összefoglalni minden elmebetegségről, és a hozzá tartozó áldozatiságról alkotott szakértői-, és társadalmi egységszándékú véleményt: Az elmebeteg, és-vagy a bántalmazó férfi, az áldozat és-vagy az egészséges az meg nő! Főleg, ha anya, mert az minimum tökéletes, mint egy pszichiáter!

  • @jozsefjacso6175
    @jozsefjacso6175 7 วันที่ผ่านมา +2

    4,5 évemet vette el, mit érek el vele, hogy tudom én vagyok az áldozat. Mit tudok ezzel kezdeni?

    • @YourNickIsTaken
      @YourNickIsTaken 17 ชั่วโมงที่ผ่านมา

      Saját magadat fejleszted és erősíted. Ezzel teheted jobbá a saját környezetedet. És ezzel tudsz magadon is segíteni.

  • @aladarnagy7890
    @aladarnagy7890 11 วันที่ผ่านมา

    Jó volt! Nem rakod fel külön-külön videóban minden egyes szakértő 'idősávját'?

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  11 วันที่ผ่านมา

      Örülök, ha tetszett!

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia5681 11 วันที่ผ่านมา +3

    Minden tökéletesen lépésről lépésre így van.

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Köszi a megerősítést

  • @Cseditke
    @Cseditke 10 วันที่ผ่านมา +3

    Mint az 5 dolgot tudom és ez a videó csak só a sebeimre. MI A MEGOLDÁS??? Ezt szeretnénk nagyon sokan tudni. Ezen a csatornán is a PÉNZ a megoldás! Megerősítés arra amit tudsz és ha nem fizetsz elő, nem látod az előadásokat, ha nincs pénzed bele kell pusztulj. Hatalmas bankár szakma lett ez a téma, pontosan mint a svájci frankos hitel.
    Szomorú!

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Személyre szabott megoldást a fizetős előadások sem tudnak adni, az egyéni visszajelzés, képzett szakemberrel tud segíteni. Lehet, hogy vannak alapítványok is, sok szakember dolgozik pro bono is.

    • @taplerzs
      @taplerzs วันที่ผ่านมา

      A tudást nem tisztelni, adott esetben elvárni, hogy rendelkezésére bocsájtsák azt amiért hosszú évekig tanultak, dolgoztak, szerintem nem igazán tisztességes. Szerintem.

    • @YourNickIsTaken
      @YourNickIsTaken 17 ชั่วโมงที่ผ่านมา

      A pénz ekkora trigger, akkor ajánlok egy könyvet, ami nekem sokat segített: Orvos-Tóth Noémi - Szabad akarat

  • @janosberczi221
    @janosberczi221 10 วันที่ผ่านมา +2

    Szia! Miért csak a “gyermeked édesapja “ lehet nárcisztikus?
    Az édesanyja nem lehet? 😀

    • @kutyus3856
      @kutyus3856 10 วันที่ผ่านมา +1

      Jogos, rengeteg női nárcisztikus is van. Szerintem még nehezebb is ez a helyzet, mert a bántalmazottságot a férfiak a társadalmi előítéletek miatt sokkal nehezebben élik meg, jobban szégyellik, a nemi szerepük is sérül. Láttam ilyen kapcsolatot, borzasztó 🙁

    • @YourNickIsTaken
      @YourNickIsTaken 10 วันที่ผ่านมา

      Hogy a viharba ne lehetne! Senki nem állította, hogy ne lehetne.

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      @@YourNickIsTakenköszi, valóban.

  • @anitakoska9477
    @anitakoska9477 3 วันที่ผ่านมา

    Sajnos én is belefutottam egy ilyen emberbe. Először szeretet bombázás, második randin már szeret, virágok, stb, majd pár hét múlva kb. én teperjek érte, alig keresett, de persze szeret. Az érzelmekről nem lehetett vele beszélni. A vállalkozásommal kevésbé foglalkoztam miatta, mert péntekenként legyek vele, amikor az óráim idopontja lenne. Majd karácsonyra én menjek hozza, mert ő nem ül autóba karácsonykor, mert neki karácsonya van,de legyek vele végig, az én családom meg semmibe nézte. Felértékelést követte a leértékelés. Folyamatos szorongás volt bennem. Facebookra velem nem tesz ki képet, bárki mással igen, akihez érdeke fűzi. Ezenkívül hiába van pénze, semmi sem elég neki, lop, szemetel, stb. Nem tudom hogy mehettem bele ebbe, magam sem értem. Ma lezártam, és elkezdtem a no contactot. Ráadásul a kinézete is kritikán aluli.

  • @edinanyul4945
    @edinanyul4945 9 วันที่ผ่านมา +1

    Arról még sose hallottam,hogy miért lesz valaki ilyenné??Hogyan lehet segíteni egy ilyen embernek?
    Köszönöm

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  9 วันที่ผ่านมา +1

      A teljes előadásban van ezekről szó alaposan. :)

    • @YourNickIsTaken
      @YourNickIsTaken 17 ชั่วโมงที่ผ่านมา

      A nárcisztikus születése és halála - a hamis én megteremtése

  • @agotaszots2601
    @agotaszots2601 4 วันที่ผ่านมา

    Nem akarok semmit.

  • @patrikbiszak6929
    @patrikbiszak6929 10 วันที่ผ่านมา +5

    Soha nem kèr bocsánatot. Sose elègedett. Mindig elvárja ,kierőszakolja a dicsèretet. Munka előtt elmentem már inkább otthonról. Dolgokat mond,ès utána letagadja

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Előfordul sajnos

    • @blankapanit
      @blankapanit 9 วันที่ผ่านมา +1

      Tipikus

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne6684 7 วันที่ผ่านมา

    A pszichológia világában ha valaminek van valami gyakorlati haszna az az Alkalmazott Pszichológia , bármilyen ágazata !

  • @marikadebreczeni9466
    @marikadebreczeni9466 9 วันที่ผ่านมา +1

    Érdekes, hogy csak a szülõkről van szó a gyermekrol (felnött) követelés a szülő felé miert nem emlitik? Családomban van ilyen😢

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  9 วันที่ผ่านมา

      42 percbe sajnos valóban nem fér bele minden, ez maximum egy kóstoló tud lenni a témával kapcsolatban

  • @JózsefnèAradi
    @JózsefnèAradi วันที่ผ่านมา

    Elnézést q hibás irasert mindent át változtat.a telefon

  • @Valaki-hhc
    @Valaki-hhc 11 วันที่ผ่านมา +4

    Nagyon jó a videó de szerintem a nárcizmosról eddig a legjobban a bennfentes tud beszélni. Nekem sajnos volt dolgom egy rejtett nárcisztikussal és hiába jól hangzik el az amit itt hallottam, (minden tiszteletem Bence) de a bennfentes a videóiban olyan jó példákat, hangsúlyt és minden egyebet használ ami tökéletesen képes leképezni azt amit egy áldozat képes átélni. Rendkívül nehéz téma a nárcizmus. Nekem kb 150 vidóját kellett a bennfentestől megnéznem ahoz hogy összeáljon a kép hogy miről is van szó hogy hogyan is vannak a dolgok és kb 2 hét intenzív chatgpt beszélgetés ahol eljátszattam vele a nárcisztikus személyt akinek felteszem a kérdéseimet.
    A nárcizmusról ez a videó édes kevés és ha belemész a témába akkor vonzani fogja a tömény tömeget akik áldozatok akikkel alíg lehet valamit is kezdeni (én is hasonló voltam) emiatt inkább ajánlom az átgondolt stratégiát ha ezzel elkezdessz foglalkozni.
    Vagy inkább ajánlom megfigyelésre a bennfentes videóit (van neki már vagy 430) és ajánlom a csoportot is megfigyelni hogy lásd miért lenne jobb kihagyni ezt a témát vagy sooooookal több videót készíteni a témában és irányítottan felkészülni tömegekre!

    • @MrCeratty
      @MrCeratty 10 วันที่ผ่านมา

      Ez nagyon érdekes amit írtál én is bevetettem a GP-t és elmondhatatlanul sokat segített de ez egy intenzív terápia tehát csak nagyon erős embernek ajánlott szerintem. Én is Balázs őszes videóját néztem az abuzalt évek alatt melyek nagyon sokat segítettek. Amit leírtál az így van annyit még hozzátennék, hogy az áldozatok között is van szép számmal ragadozó……és ez nem könnyíti meg a felepülést.

    • @Valaki-hhc
      @Valaki-hhc 10 วันที่ผ่านมา +1

      @@MrCeratty pont emiatt nem voltam csak 1 napot a csoportban 😀

    • @Valaki-hhc
      @Valaki-hhc 10 วันที่ผ่านมา

      @@MrCeratty meg a chatgptvel kapcsolatban.
      Nekem nagyon erős az önreflexióm emiatt egyszerű volt használni is. Meg hasznos volt. Ez amit most mondok csak a saját véleményem! Akinek kissebb az önreflexiója azoknak kicsit lassabb és értelmetlenebb a chatgpt. Hangsúly még1x azon van hogy ez csakis az én véleményem!

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา +1

      Kinek a pap :)

    • @Valaki-hhc
      @Valaki-hhc 10 วันที่ผ่านมา

      @@Fulfilledhu egyépként ez igaz 😀
      Minden esetre tényleg jó szándékú az üzenetem 😀
      Simán törlöm ha nem megfelelö itt. Sokkal jobban tisztellek minthogy én kis senki csíra beszólogassak 😀

  • @katalinhorvath5089
    @katalinhorvath5089 5 วันที่ผ่านมา

    Fuller Biankát nem mondanám jó szakembernek. Ő inkább felmondja a tankönyvet, nem mond példákat nem teszi kontextusba a cselekményt, történést, így inkább csak összezavarja a hallgatóságát. Volt egy közös előadásuk Feldmarral és Almássyval, egy lapon nincs velük, elég feltűnő volt a kontraszt, nem is értem miért puncsolsz neki ennyire.

  • @vacak55
    @vacak55 7 วันที่ผ่านมา

    Soha!!! nem kér bocsánatot!!!!
    Neki ez derogál, nincs neki miért, mindig igaza van szerinte, a másik érzelmei le vannak szar..va.
    Fontos intő jel a függősége is. Amit sokan nem mernek kimondani pl: pornófüggősége.

  • @zoltanherwerth1112
    @zoltanherwerth1112 10 วันที่ผ่านมา

    Egy technikai javaslat. Végtelenül illúzióromboló és már-már a nevetség határát dörzsöli, ahogy a műsorvezető úr tartja a kezében a mikrofont. Nem hiszem, hogy földhöz vágná a csatorna büdzséjét, ha 20-30 ezer forintért beruházna egy csiptetős mikrofonba, de ha mindenképpen tartani akarja, akkor ugyanennyiből akár szép hosszú kézi mikrofont is lehet találni.

  • @izabellakancsar8840
    @izabellakancsar8840 10 วันที่ผ่านมา

    Szeretnék hallani, de szerintem külön kellene választani a munkahelyi nácizmust és a magánéleti nácizmust. Munkanélküli vagyok és a munkhelyi nácizmus sok információ lehet olyannak aki nincs munkahelyen. Egy videó elég ha max 25-30 perces mert sok az infó 30 percen túl. Szerintem.

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Köszi!

    • @viktoriaherceg-szabo980
      @viktoriaherceg-szabo980 3 วันที่ผ่านมา

      Nácizmus és nárcizmus között hatalmas különbség van.
      Nem csak az "r" betű, hanem jelentéstartalomban is.

  • @PeterKovacs-wc5ln
    @PeterKovacs-wc5ln 9 วันที่ผ่านมา

    Megöllek

  • @agimezei
    @agimezei 10 วันที่ผ่านมา +2

    Az en fiam most ezen megy keresztul. A Baratnoje aki pont ilyen “ vampire”

    • @RóbertLukács-c4n
      @RóbertLukács-c4n 10 วันที่ผ่านมา +4

      Kedves Ági!
      Avatkozz be, később a fiad meg fogja köszönni! Az életem ment rá egy ilyen nőre,bár endem tudott volna valaki időben felpofozni! Ez nem játék,ezek a beteg emberek idegroncsot tudnak csinálni abból akik szeretik! Húsz év tapasztalatából beszélek,bennragadtam egy mérgező kapcsolatban,nincs olyan nap hogy ne kérdezzem meg magamtól hogy miért?Nem túlzok,vedd komolyan!

    • @Fulfilledhu
      @Fulfilledhu  10 วันที่ผ่านมา

      Fontos kérdések.

    •  8 วันที่ผ่านมา

      @@RóbertLukács-c4n nem fogja érteni a fiú, hogy mi történik. Először neki kellene terápiára menni, hogy kiderüljön, hogy miért választott egy ilyen partnert. Én is csak 45 évesen jöttem rá, hogy az apám rejtett nárcisztikus (patológiás szint, mindenféle módon abuzált minket a testvéreimmel), és emiatt menekültem egy nárcisztikus nőhöz 23 évesen. Most sorra ismerem fel a környezetemben a nárcisztikusokat (amelyik családban egy előfordul, ott nagy eséllyel több is van), de az a helyzet, hogy az elején nagyon nehéz ezt felismerni, nekem is először az apám, aztán pár hónap múlva beláttam, hogy a párom is az, aztán utána felismertem, hogy a párom öccse is az. És az apjuk is az. És a keresztanyám is az (apám unokatestvére). Baromi fájdalmas felismerések, de amíg mások mondták, hogy gond van a párommal, addig nyilván nem értettem, hogy mi a gond vele. És még ott van a bizonytalanság, hogy laikusként lehet, hogy tévedek. De ezekben a felismerésekben már 99%-ig biztos vagyok.

  • @orbangabriella361
    @orbangabriella361 2 วันที่ผ่านมา

    Jó-jó, de túl elvan aprózva.

  • @MrTito1968
    @MrTito1968 10 วันที่ผ่านมา +3

    Ja...magyar peti a definíciòja..😅😅

    • @IstvánDózsa-z4h
      @IstvánDózsa-z4h 9 วันที่ผ่านมา +3

      Párkapcsolatban élsz vele ?

    • @raw5150
      @raw5150 9 วันที่ผ่านมา

      @@IstvánDózsa-z4hkivulrol is latszik parkapcsolat nelkul is

    •  8 วันที่ผ่านมา +2

      Ja...Véletlenül se az orbán.