Lehet más a politika?

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 23 ต.ค. 2024

ความคิดเห็น • 183

  • @DerSakal
    @DerSakal 7 ปีที่แล้ว +84

    Életem első kommentje a TH-camon. 22 éves egyetemista vagyok egy klasszikus kistérségi faluból. Családom révén már 12 évesen hallottam a politikai erőteret még ma is domináló emberek nevét. Úgy gondolom, ha az LMP színre lépésénél lettem volna ennyi idős pont ilyen lelkes lettem volna, mint most. A baj csak az, hogy már az se vagyok, mert ez a videó csak teljes egészében megerősített abban, hogy a Momentumot nagyon hamar le fogják darálni és megint éveket kell várni, hogy történjen valami, ami megbolygatja az embereket. Szintén probléma, hogy ez alá a videó alá olyan tudatlan, kizárólag jobb, vagy baloldali médiát olvasó emberek is kommentelnek, akik között elveszik az értelmes emberek hangja, pontosan úgy, ahogy az országban. Igazából csak azért írtam meg ezt a kommentet, hogy bebizonyítsam, hogy pontosan így veszik el a kritikus, a rendszeren változtatni és javítani!! kívánó emberek hangja. De inkább megyek és szó szerint dühöngök, majd magamba roskadok a kilátástalanság miatt. Egy valami azonban biztos, hogy nem akarok innen elmenni, mert az nemtörődömség lenne és valamilyen szinte önző dolog is, legalábbis a fiatalabbak részéről.

    • @macskafogo007
      @macskafogo007 7 ปีที่แล้ว +5

      Szerintem meg számos normális vélemény is leíródott itt, ez meglehetősen nagyképű hozzáállás, hogy neked attól lenne igazad, mert jobb és baloldali médiát is olvasol, a többi pedig mind tudatlan és nem értelmes.
      Továbbá attól, hogy valaki pl. baloldali, baloldali médiát olvas, az internet segítségével épp eleget találkozik a másik oldal véleményével is. Az előrelépés pedig nem attól lesz, hogy mindent ideológiamentesen, technokrata módon oldunk meg.

    • @theremay
      @theremay 7 ปีที่แล้ว +6

      Szia Bálint!
      Most téged az zavar, hogy nehéz? Soha, senki nem mondta, hogy könnyű lesz. Ha itt maradsz, ezzel számolnod kell. Nem véletlenül csak itt ismerik a "kalandvágyból itthon maradt" szófordulatot...
      De mások generális lenézése nem a jó út. Hogy sokan elvakultak? Na és - legalább lehet tudni, hányadán áll velük az ember. Ez is lehet előny...
      Amúgy - jóval idősebben, de hasonló indokokból itthon maradt "lúzerként" - én nem látom ennyire borúsan a jövőt, ebből a szempontból.
      Nagyon komoly erjedés kezdődött, még akkor is, ha az érintett felek egy része ezt még nem ismerte fel. És a dolog ki fogja forrni magát valami mássá. Nem hiszem, hogy lesz csendes időszak az elkövetkező évtizedben.

    • @csabatibor
      @csabatibor 7 ปีที่แล้ว +9

      harmincéves vagyok és szégyellem hogy ilyen világot csináltunk neked, próbálok szépíteni, ígérem.

    • @zantren7298
      @zantren7298 7 ปีที่แล้ว +1

      Nem tudom, hogy konkrétan mit tanulsz, de szerintem meg amint lehetőséged van rá költözz ki valahova.
      Úgy értem, ha külföldön is kamatoztatható szakmát tanulsz, akkor szerintem a legjobb amit tehetsz az az, hogy megszerzed a diplomát, dolgozol 1-2-3 évet (hogy legyen tapasztalatod) majd kiköltözöl.
      Én 24 éves programozást tanuló diák vagyok az elte-n, a diplomához közel és nekem az előbb felsoroltak a terveim. (én Kanadába szeretnék menni leginkább, de ez még változhat)
      Gondolj bele, ha kiköltözöl azzal az egész magyar politikára úgy ahogy van "nem"-mel "szavazol". Szerintem ennél jobb lehetőséged "szavazni" nincs.
      Én úgy vagyok vele, hogy minden egyes alkalommal mikor pénzt juttatsz valamire, akkor azt valamit te erősíted.
      Pl.: ha elmész megnézni egy szar filmet a moziban, akkor erősíted annak a fajta filmtípusnak a helyzetét és még több olyan film fog készülni. Speciel most a Pacific Rim-re gondolok, szerintem szörnyű volt, de ez egy szubjektív vélemény, nem ez a lényeg, hanem az, hogy olyasminek a folytatását befolyásoltam pozitívan azzal, hogy pénzt költöttem rá, aminek nem akartam. Bedőltem a marketingnak és tulajdonképp saját érdekeim ellen cselekedtem.
      Ugyanezt a logikát követve, szerintem igenis el kéne költöznöd egy olyan országba, ahova szeretnél, és ezzel (tulajdonképp az adóddal) annak az országnak a helyzetét erősíteni.

    • @DerSakal
      @DerSakal 7 ปีที่แล้ว +4

      Nem gondolom, hogy nagyképűen állnék hozzá, de azt is megértem, hogy 12 óra meló után , amiért minimálbér jár nem sok ereje van az embernek . Tudom, mert én is csináltam egy fél évet és láttam, hogy milyen ütemben mennek tönkre az emberek egy gyárban. Azt is tudom, hogy nehéz és hogy a nagyszüleimnek sokkal nehezebb volt, de az már nagyon dühít, hogy tudom milyen teljesítményre lehetne képes az ország.Elmenni továbbra sem tervezek, mert már megjártam Ausztriát tanulás, majd munka céljából és mindig azt éreztem, hogy nem vagyok oda való.

  • @tempfliptube
    @tempfliptube 7 ปีที่แล้ว +28

    Eddig az egyik legjobb resz! 20 ev mulva tortenelem orakon lehet majd bemutatni a Slejm-et, mint ismeretterjeszto musort.
    CSAK IGY TOVABB!

    • @Happyroby
      @Happyroby 7 ปีที่แล้ว

      Tényleg, régen volt Állampolgári ismeretek óránk. Ott tök jól jöttek volna ilyen összefoglalók.
      És többen közelebb éreznék magukhoz ezt a stílust, mint a hagyományosat.

  • @adamfischer6514
    @adamfischer6514 7 ปีที่แล้ว +17

    Nagyon szívszorító összefoglalója a párt történetének, amiben - szerintem sok más fiatallal együtt - annyira hittem első választóként 2010-ben. Szomorú, hogy ez a projekt így gajra ment. Fontos, hogy mindannyian tanuljunk belőle.

  • @gabrial691
    @gabrial691 7 ปีที่แล้ว +67

    tantervbe vetetném ezeket az adásokat!!
    szerintem sokkal hasznosabb lenne mint bármelyik ma történelmi tankönyv
    !

  • @bennszulottbalna
    @bennszulottbalna 7 ปีที่แล้ว +51

    Nagyon tetszett ez a resz, foleg vegen a kortars utalasok es osszahasonlitasok miatt! Slejm for president! :) pacsi

  • @usbee
    @usbee 3 ปีที่แล้ว

    Zseniális videó lett! A Partizán hihetetlen magas színvonalat képvisel a videóival, imádom őket, különösen azért, mert a 2014 előtti politikai és közéleti kérdéseket számomra sokkal érthetőbbé és átláthatóbbá teszi. Mivel abban az évben voltam először szavazó korú, így akkortól kezdett el kisebb nagyobb hullámokban érdekelni a politika, és egészen 2018 végéig az LMP szavazója voltam, az ő elképzeléseik álltak messze a legközelebb a politikai palettán. Azóta pedig a Momentum felé tolódtam el, amikor már végleg erejét vesztette az LMP, és kellett alternatívát keresnem, és ez a Momentum lett. Tulajdonképpen az LMP háttérbe szorulása által hagyott űr segített a Momentumnak, ennyi előnye talán van alétezésüknek, hogy ők indították el lényegében azokat a gondoaltokat itthon, hogy a politikát az emberek csinálják, és nem a "nagyok", amit a Momentum is szerintem remekül visz tovább, ezért is csatlakoztam a pártba később. A Momentum szerintem úgy tud sokféle maradni, hogy nincsenek meg benne azok a törésvonalak, amik végül az LMP-t szétfeszítették, sokoldalúak tudnak maradni, mégis egységként működnek.
    Az nekem egyébként egy teljesen új adalék, hogy eredendően a hagyományos magyar zöldpolitika jobboldali, bár ez belegondolva logikusnak tűnik, hiszen az MSZMP globalista, kizsákmányoló politikájával éles ellentétben állnak, a természet közeli, hagyományőrző, ősmagyar kultúrát vivő közeg meg "természetes szövetségese" ennek.
    Viszont nekem ez a vonulata a zöldpolitikának teljesen kimaradt, mondhatni elkerült engem, sosem vettem észre, ha egyáltalán volt is még ilyen 2014 után.
    Viszont az "újbaloldali" zöld politika közel áll hozzám, én inkább ezt láttam az LMP-ben, amíg őket támogattam.
    Viszont nagyon érdekes ez a dilemma, és így belegondolva, tulajdonképpen a magyar politikában kifejlődött totális polarizáció az, ami megölte végül az LMP-t szerintem, hiszen azt tűzték ki a zászlajukra, hogy véget vetnek ennek, de helyette ők hordozták magukban is a polarizáció lehetőségét mindvégig, és végül ketté is szakadtak ez által.
    És tulajdonképpen megannyi kis párt tűnt már el a polarizálódás miatt, akikért szerintem nagyon kár, és úgy gondolom, hogy egy működő demokráciában ennek nem lenne szabad így működnie. Ott van pl a 4K, amelyik szintén egy szimpatikus mozgalom volt, vagy akár a Milla, Együtt, Szolidaritás. Ezek mind eltüntek, vagy polarizálódtak, beolvadtak valamelyik nagy oldalba.
    Szerintem most a Momentumon van a sor, hogy a polarizációt ellensúlyozza, hogy megpróbálja visszaforgatni ezt a folyamatot, hogy megint legyen értelme a választásokkor valóban mérlegelni, hogy épp melyik párt védi legjobban az érdekeinket, mert ez lenne egy egészségesen működő demokrácia lényege, hogy minden társadalmi csoport megtalálja a maga védelmezőjét, és a párt ne egy identitás legyen, hanem egy szervezet, amelyik egy egységként viszi be az országos politikába az általuk kiemelt irányzatok hangjait, véleményeit, formálva ezzel az ország alakulását. Ez lenne az igazi demokrácia, de ettől egyre messzebb kerülünk egyelőre.

  • @csomorandras9376
    @csomorandras9376 7 ปีที่แล้ว +9

    Ez király rész volt! Most már legalább kapizsgálom miért nem működik az LMP. Ugyanakkor frusztráló ami a Momentumot illeti. Ők most a fény az éjszakában, magyon drukkolok nekik!

  • @Dain6726
    @Dain6726 7 ปีที่แล้ว +56

    Azt szeretem a legjobban, amikor nem ekézni akarsz, meg trollkodni, hanem ismeretterjeszteni. Mivel én buta vagyok, de annyira nem, hogy ne tudjak erről, ezért ez a rész most nagyon tetszik, gratulálok!
    Ha a Horthys résznél is inkább az ismeretterjesztés felé toltad volna jobban, akkor szerintem az nagy jóság lett volna, azt eléggé sajnálom. Neked ez a tanári attitűd fekszik a legjobban szerintem, én szívesen látnák több súlyt ezen az oldalon.
    A trollból is kevesebb jönne, és több erőd maradna az érdemi munkához.

    • @popp312
      @popp312 7 ปีที่แล้ว +6

      Nekem meg tetszettek a Horthy részben az általad trollkodásnak tartott gegek, a Horthy Miklós katonája előadása, valamit abból mutatott, hogy működhet a mítosz gyártás, "Horthy Miklós lesz az én apukám". Ráadásul a műsorvezető nem történész, hanem ahogy mondja újbaloldali aktivista és mint ilyen a véleményét is tolmácsolta a korszakról.

    • @Dain6726
      @Dain6726 7 ปีที่แล้ว +7

      Még egyet is értenék, de sok, ma is élő embernek ezek a műdalok, a nemnemsoha, ezek *emlékek* személyesek és mélyek. Beszélni róla lehet és érdemes is, de ez így már gúnyolódás mások érzelmein és emlékein. Az emberek (nem Horthy, vagy a rendszere) érzései szerintem több tiszteletet érdemelnek, és akik ezen fognak pörögni azok innentől magasról tesznek az epizód kőkeményen, tényekkel és érvekkel alátámasztott többi részére.
      Ez pedig nem lehet cél, hiszen éppen így vész el a dialógus, a szembenézés, és esetleg a továbblépés esélye azzal hogy indulatokkal telítődik a néző.

    • @evafabian6408
      @evafabian6408 7 ปีที่แล้ว

      Dain6726 én látnék /!/, egyébként nincs helyesírási hiba, a fogalmazás is jó.

    • @kalumet_
      @kalumet_ 7 ปีที่แล้ว

      Az á és é betűk egymás mellett vannak, a többit a fantáziára bízom.

    • @peterkovacs2503
      @peterkovacs2503 7 ปีที่แล้ว +2

      Aki a Horthyhoz köthető giccses indulókkal meg lózungokkal azonosulni tud 2017-ben az amúgy is reménytelen és megszólíthatatlan.

  • @krisztnorbert118
    @krisztnorbert118 7 ปีที่แล้ว +4

    Lehet őt támadni. Kell is, hiszen (jó esetben a hagyományos értelemben vett) vitát szül, és... bizony, valahol ez lenne a kulturális minimum. De azt ne vitassuk el, hogy ezekben a videókban hatalmas háttérmunka van. Ami bizony oldaltól függetlenül értékelendő! Respect, Márton.

  • @kalmanbalazs9846
    @kalmanbalazs9846 6 ปีที่แล้ว +3

    Most a 2018-as választás előtt visszanéztem ezt a videót, mert annak idején eléggé felbosszantott. Sokszor hallom, hogy a Fidesz 2/3-át Gyurcsánynak köszönhetjük, szerintem meg az ilyen elfogult, egyoldalú tájékoztatásnak (amit más helyeken manipulációnak hívnak). Miért mondom ezt? Azért mert az öszödi beszédből ismét csak ugyanazt az ezerszer sulykolt idézetet halljuk most is, az olyanokat már nem, hogy "Jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogyan lesz majd az útiköltség-elszámolásuk bassza meg. Jöttek páran, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot." Aztán mintha semmi előzménye (pl. a tévé-székház "ostroma": rendőrökre támadó "tüntetők", égő autók stb.) nem lett volna, mert erről mélyen hallgatnak, Gyurcsány a rendőrséggel vereti szét az ellene tüntetőket. Legalább Marci nem nevezi őket békés tüntetőknek.
    Gyurcsányéknak nem volt 2/3-a, viszont világválság volt, és a Fidesz meg ott próbált betartani ahol tudott, "minél rosszabb a(z ország) helyzet(e), annál jobb (a Fidesznek)" alapon, de erről egy szó nem esik, kizárólag Gyurcsányék "felelőtlen kampányköltései" (ez komoly?) és az "átgondolatlan reformdühe"(WTF!?) a válság kiegészítői!
    Miért nem lehet több, mint tíz év után tárgyilagosan, elfogulatlanul beszélni az akkori eseményekről?

  • @zsuzsannaliptak-piko9270
    @zsuzsannaliptak-piko9270 7 ปีที่แล้ว +2

    Szuper lett a rész, szívből gratulálok hozzá! Nálam valamiért a Kálmán Olgás interjúnak nincs hangja, 48.00-tól, az interjú után pedig újra minden rendben, esetleg, ha ez szerkesztési hiba, javítsátok. De ettől függetlenül príma rész lett!

  • @JozsefUrban
    @JozsefUrban 7 ปีที่แล้ว +2

    Jól összeállított, tartalmilag is korrekt összefoglaló. Az előadói stílussal azonban még mindig nehezen lehet megbarátkozni. A szavanként/szótagonkénti gesztikuláció, az időnkénti rogyasztásokkal turbózva, kissé unalmas, és éppen ez vonja el a figyelmet a mondandóról, ahelyett, hogy azt nyomatékosítaná.
    A Momentumnak adott atyai tanácsokra már javában szükség is lenne, de a minapi események azt mutatják, hogy egyelőre nem aszerint reagálnak a fiatalok az őket érő "váratlan" behatásokra.

  •  7 ปีที่แล้ว +4

    Nagyon jó videó! És valóban, a Momentumnak színt kell vallania, mindenki azt várja hogy most elmondják hogy mit is szeretnének, és pont hogy bele kellene állniuk a legmélyebb törésvonalakba.

  • @tglspersonal4829
    @tglspersonal4829 6 ปีที่แล้ว

    Nagyon tetszett ez a rész! Régóta követem a csatornádat és ez, illetve a Polt Péteres rész a kedvencem.
    Valóban nagyon sajnálatos, ami az LMP kezdeti erejével történt az évek hosszú sora alatt, de valljuk be, hogy a politikai háttér radikalizálódása és a fidesz monopol helyzetűvé válása igen komoly nehézséget jelntett a párt fejlődésében. Nehéz 2x2/3 ellenében pártot építeni a semmiből. A momentum esetében abban reménykedhetünk, hogy a kibontakozásuk időszakában talán nem lesz ekkora ellenszél és mire beérnek annyira, hogy jelentős legyen a támogatói rétegük már egy eléggé egységes, elfogadó és politikailag megalapozott vezetői réteget fognak tudni képviselni!
    Nagyon köszi a részt! És hajrá Momentum, nem lesztek LMP2!

  • @bogi4470
    @bogi4470 5 ปีที่แล้ว

    Hááát...(tudom, hogy "hát"-tal nem kezdünk mondatot😁) le vagyok maradva, de igyekszem behozni a videókat ☺ nagyon jó élményt ad, hogy nem érzem magam megvezetve, azt az érzést kelti bennem, hogy Végre függetlenül hallhatok politikai infókat, mivel minden felé boxolsz! Jó, nem mai hírek... De a frisseket már megnéztem ☺ köszönöm szépen!

  • @kecskege
    @kecskege 7 ปีที่แล้ว +2

    Jó kis rész volt! Kíváncsi vagyok, mit gondolsz fél évvel később a momentumról?

  • @lorantszabo5347
    @lorantszabo5347 2 ปีที่แล้ว

    Mennyire szomorú a videónak a vége, így 2022 elején.

  • @frensziszko
    @frensziszko 7 ปีที่แล้ว

    Szinte azonos a véleményünk a formálódó momentummal kapcsolatban. Ennek örülök! ;) Színvonalas volt ez az epizód!! Thx

  • @richardnagy1089
    @richardnagy1089 5 ปีที่แล้ว +2

    Jo lenne végre egy olyan videót csinálni a Slejben ami a rendszervàltàstból létrejött politikai pàrtok összeköttetések bemutatàsa....

  • @majdjanuarban87
    @majdjanuarban87 7 ปีที่แล้ว +3

    Szuperjó, szomorú, de a végén reménykeltő videó! Köszönet érte!

  • @gforce9204
    @gforce9204 7 ปีที่แล้ว

    Nem gondoltam volna, hogy ezt le fogom írni itt, de ez jó videó volt. Amolyan földön járó. Ritka ezen a csatornán.

  • @Anti-lx9rp
    @Anti-lx9rp 7 ปีที่แล้ว +4

    slejm a torkon ragadt politika köszönöm a videót

  • @viktor-dy9tr
    @viktor-dy9tr 7 ปีที่แล้ว

    Legyen ez tanulság a MOMO-nak is. Az elején kell tisztán és stabilan indulni, még ha, egyelőre, nem is kapnak kétharmadot. Tapasztalatot és stabilitást teremtenek a pártban és nem évekkel később kell rájönniük, hogy a tagságuk fele tulajdonképpen egészen mást akar

  • @gaborszabo4883
    @gaborszabo4883 6 ปีที่แล้ว +1

    Nem tudom hogy került el ez a több mint egy éves epizód :/ Jól sikerült, ezek az lmp-s konfliktusok szélesebb körben nem voltak ismertek, én is csak sejtettem, hogy valami ilyesmi van a háttérben. Szél Bernadettről kár hogy nem nagyon esett szó. (vagy csak én nem figyeltem eléggé? ekkora videónál előfordulhat)

  • @afterenter
    @afterenter 6 ปีที่แล้ว +1

    Profi, es eloiteletes, finoman elrejtve az LMP sem lehet mas, a Momentum sem... :) Sokat tanultal a Puzsertol. Hajra. :)

  • @82habbal30
    @82habbal30 4 ปีที่แล้ว

    Nagyon kár, hogy szétesett az LMP. Én nem vagyok baloldali mégis rájuk szavaztam 2018-ig, de a lejtmenet már 2014-ben történt szakítással elkezdődött. Ha akkor az nincs, talán mára egy erős közép párt lehetne. Hosszútávra kellett volna tervezni, hogy valóban leváltsák ezt a "jobb" és baloldali sleppet, nem pedig beállni Karácsonyéknak a szocik mellé.

  • @csakugycsinom
    @csakugycsinom 6 ปีที่แล้ว

    köszi köszi ! Nagyon tetszett a videód kiváncsi vagyok ki fog nyerni !

  • @balazstivadar8631
    @balazstivadar8631 7 ปีที่แล้ว +1

    Az egyetlen esély, ha napról napra jobb vezetőkké válnak! Minden a vezetésen áll vagy bukik!

  • @vargarobert241
    @vargarobert241 7 ปีที่แล้ว +1

    Zöldgondolat: Ha nem tévedek a nagymarosi vízlépcső építésének a leállításában a legnagyobb érv az az volt, hogy Budapest fölött az egy időzített bomba lett volna, ha bármilyen okból elszabadul a mögötte felgyűjtött víz. Tehát inkább volt nemzetbiztonsági, mint sem zöld kérdés.

    • @cstomi990
      @cstomi990 7 ปีที่แล้ว +5

      A klímaváltozás is nemzetbiztonsági ügy, mégis a zöldek pörgetik. Kettő szorosan összefügg. Sőt, a mai zöldek leginkább már az ökológiai válság okozta nemzetbiztonsági ügyekért emelik fel a szavukat.

    • @vargarobert241
      @vargarobert241 7 ปีที่แล้ว

      Hazánkban mégis Áder foglalkozik a leghangosabban a klímaváltozás problémájával. Lehet, hogy pörgetik a zöldek is de a főáramlatú médián keresztül, országosan csak Ádert lehet hallani! Ő pedig emlékeim szerint nem zöld.

  • @KartonDoBoZ
    @KartonDoBoZ 6 ปีที่แล้ว +2

    Mi lett a Momentumbòl?

  • @elekpopsimovicz4173
    @elekpopsimovicz4173 6 ปีที่แล้ว

    Legyen Mindenki Fideszes. Kishátvéd, bábpárt, kisfidesz. Nevezd aminek akarod a lényeg, hogy a fideszt szolgálják ki annak érdekei szerint.

  • @kispret
    @kispret 7 ปีที่แล้ว

    Technokrata MSZP?! Az MSZP minden csak nem technokrata. Amúgy fasza a videó.

  • @frigyesbischof7239
    @frigyesbischof7239 5 ปีที่แล้ว

    Tanulság: No Maszop.
    Sajnos Schiffer az utolsó normális politikus.
    Szabó Timcsikeh pedig az első pártribi.

  • @nortomdexul
    @nortomdexul 6 ปีที่แล้ว

    "A jobbik ekkor egyáltalán nem volt jobbik." Ezt nem igazán fejtetted ki, de kíváncsi lettem volna, hogy pontosan mire is gondolsz.

  • @GaborLV
    @GaborLV 7 ปีที่แล้ว

    Az LMP bukása szerintem borítékolható volt, mert a zöld gondolat - sajnos - ma Magyarországon marginális a politikában. Lehet, hogy az értelmesebbje már gondol a klímaváltozásra és szelektíven gyűjti a szemetet, de szavazni nem ez alapján fog még ő sem.

    • @nagyongyoztunk
      @nagyongyoztunk 7 ปีที่แล้ว

      illetve ha még ez alapján is szavaznak, nincsenek még 10%-nyian sem

  • @jusliberti
    @jusliberti 6 ปีที่แล้ว

    Nem varázslat és ő nem Rodolfo. Azt érdemes figyelni amit mond a száján, nem amit mutat a kezével! :)

  • @csibesz07
    @csibesz07 2 ปีที่แล้ว

    A válasz: nem vagy nem ilyen gyorsan.

  • @gergototh2012
    @gergototh2012 3 ปีที่แล้ว

    6:53 :)))))))))) MAAAARCIIII!

  • @sastyinkaroly
    @sastyinkaroly 7 ปีที่แล้ว

    Jó, hogy a momentumnak adsz tanácsot, de valljuk be (és azóta ez csak erősödik, hálisten) sokan azt szeretnék, hogy TE mondd meg, hogy mi legyen!
    Légyszíves készíteni egy olyan műsort, amiben elmondanád nyíltan, hogy mik volnának az intézkedések, ha te holnap hatalomra jutnál (képzeljük el csak) mik hozzá a források (a pénz), a vidék le van e sz***va továbbra is és csak Budapest az ország vagy nem, mely területek javulhatnak (független módon) még az országban, van egyáltalán szükség, hogy kurvára ragaszkodjunk még mindig az ország autonómiájához, és, hogy lesz e a "keményen dolgózó?!? kisembernek" ha kevéske, DE anyagilag KISZÁMÍTHATÓ élete, avagy hányan fogunk éhen halni, és ki az, aki életben maradhat.

  • @spghhgg67
    @spghhgg67 7 ปีที่แล้ว

    Azt megtudnád magyarázni, hogy Kálmán Olga mégis miképp került Gyurcsányal és Botkával egy csoportba? ( Találkozunk az Atv-ben történő eredménytelen szófecsérlésük által.)

  •  7 ปีที่แล้ว

    A Duna Kör és a Duna TV logójának hasonlósága csak véletlen egybesés vajon?

    •  7 ปีที่แล้ว +3

      mindkettőn ott a Duna. Milyen véletlen!

    •  7 ปีที่แล้ว

      -.- ' Te ezen a két logon csak a Dunát látod közös pontnak?
      imgur.com/a/IT2eh
      Nem gyíkembereket sejtek a háttérben, csak furcsállom hogy pont ugynaolyan grafikai eszközökkel absztrachálták a Dunát, pedig hát lehetett volna ezerféleképpen. Ráadásul a Duna tv szellemisége is ilyen konzervatív-zöld-enyhénjobb. Ezért jutott eszembe a logók hasoinlóságáróül, hogy talán lehet köze egymáshoz a két dolgonak.

  • @f124sc1
    @f124sc1 6 ปีที่แล้ว

    nagyon jók a videóid! gratula!

  • @tiikeri9656
    @tiikeri9656 5 ปีที่แล้ว

    MÁRTON!! -------GRAT!!

  • @csahoscsuhas3344
    @csahoscsuhas3344 4 ปีที่แล้ว

    Elég szomorú, hogy az LMP is megy a süllyesztőbe.. "többi "ellenzéki pártal eggyütt

  • @peterpaksi9794
    @peterpaksi9794 7 ปีที่แล้ว

    Kire szavazzunk '18-ban, Marci?

  • @leventetoth1817
    @leventetoth1817 6 ปีที่แล้ว

    2006 őszén több rendőr sérült meg, mint rendőr. Ennyit a békés tüntetőkről.

  • @vonKarasz
    @vonKarasz 7 ปีที่แล้ว +1

    "...hatalmas erőbedobással (...) látott a TÖRVÉNYKEZÉSI munkának a tizenhat bejutott LMP-s képviselő."

  • @robertthassy461
    @robertthassy461 6 ปีที่แล้ว

    van videótok az Együttről vagy a Momentumról?

  • @miklosholloszabo
    @miklosholloszabo 2 ปีที่แล้ว

    🙏🙏

  • @klaradrserestyen4312
    @klaradrserestyen4312 6 ปีที่แล้ว +1

    Lehetne más a politika!Elég a napi ostorozásből. Már azt szeretném naponta hallani, hogy összefognak, garanciát adnak a technikai kormányzáshoz és nem poziciókra nyomulnak.

  • @Atomkukac1
    @Atomkukac1 7 ปีที่แล้ว

    Zseniális.

  • @tereziabaki6546
    @tereziabaki6546 6 ปีที่แล้ว

    👍

  • @kicsiszolt
    @kicsiszolt 7 ปีที่แล้ว

    Az ideológiai zűrzavar nem a legnagyobb gond, hanem sokkal inkább az, hogy nem kötelezték el magukat egyik oldal mellett sem.
    És logikusan a baloldal fele kellett volna húzniuk, mivel ott van jelenleg hatalmi vákuum, így ott lett volna esélyük kiteljesedni. Most tegyük félre azt, hogy mit is tartunk balosnak, vagy jobbosnak, elég lett volna kinyilatkoztatni, hogy ők odatartoznak, és pont. Az esetleges ideológia ellentmondásokat pedig fel lehetett volna oldani azzal, hogy lehet más a baloldali politika.
    Jelenleg ott tart a párt, hogy jobboldalról nézve ők az új SZDSZ, baloldalról nézve pedig ők Orbán trójai falova. Amíg nem választanak térfelet maguknak, addig az ideológia alapján igyekszik a szavazó behatárolni őket, és az átlagos szavazó így könnyen ellentmondásba kerülhet.
    A 2014-es választásokat úgy lehetett volna kibekkelni, hogy ők támogatják a baloldali összefogást, ha bizonyos emberek kimaradnak a buliból, ha lesz elszámoltatás az elmúlt 4, illetve 8 évre visszamenőleg, és ha az összefogás közösen elfogadja az antikorrupciós programot. Ennek hiányában értelmetlennek tartják az összefogást a baloldallal, mivel nem lesz változás, és egyedül verik meg a következő választásokon. Mi baloldaliak vagyunk, összefogunk, de csak kemény feltételekkel.
    Én rájuk szavaztam, mivel szakmailag sokra becsültem őket, és mivel az összefogásba olyan emberek is bekerültek, akiknek jobb lett volna visszavonulniuk.
    Mostanában már fel-felbukkannak óvatosabb nyilatkozatok, hogy nem kívánnak részt venni az Összefogásban, de azért hajlandóak lennének együttműködni, ha értelmes programokról van szó. Egyrészről ez szerintem még mindig kevés, másrészről megjelent a MoMo is, ami természetesen pozitív, de ez LMP-s szavazatokba (is) fog kerülni.
    Sok sikert az LMP-nek, de lehet, hogy ez a vonat már elment.
    Off: Az is fura, Schiffer visszavonult, de közben egyfolytában nyilatkozik.

  • @BenceMolnar-yq6dz
    @BenceMolnar-yq6dz 6 ปีที่แล้ว +1

    A jobbik az jó és kész. Vannak nagyon jó terveik amik ha valóra válnak az nagyszerű lesz.

  • @istvanerdi1770
    @istvanerdi1770 3 ปีที่แล้ว

    Akkor nem felfordult az ország, hanem direkt, szándékosan felforgatták... Kik is?....

  • @DyraCaptain
    @DyraCaptain 7 ปีที่แล้ว

    Végre jön egy frankó párt aminek full oké számomra is az értékrendje. Erre itt is veszekedés acsarkodás. Remélem azért jövőre bent maradnak. Ebben a momentumban nagyon bíznak sokan, de most a FIDESZ frankón kivette a témájukat így elfognak tűnni a full fideszes médiában. Meg majd szépen be is mocskolják őket. Ennyi. Amíg az MSZP - DK - FIDESZ viszi a választók 50% itt semmi nem fog változni. Ráadásnak ha a momentum elszed 2 - 4% szavazót az LMP - PM Együtt meg még a fene tudja milyen pártoktól akkor senki nem fog bejutni a parlamentbe, csak a FIDESZ, MSZP, DK, és Jobbik. Esélyes, hogy képviselet nélkül maradunk.

    • @macskafogo007
      @macskafogo007 7 ปีที่แล้ว +1

      Hát tessék rászavazni és besegíteni.

    • @torzsmokus
      @torzsmokus 6 ปีที่แล้ว

      > ha a momentum elszed 2 - 4% szavazót az LMP - PM Együtt meg még a fene tudja milyen pártoktól
      miért szükségszerű, hogy tőlük vegye el? most vasárnap, hmvhelyen is kiderült, h a bizonytalanok / nem szavazók / párt nélküliek azok, akikre még lehet alapozni; bennük van a tartalék

  • @archerdark7524
    @archerdark7524 7 ปีที่แล้ว

    Minden alkalommalelmondod a videód végén, hogy írjak kommentet, de soha nem válaszolsz. Azt megértem, hogy a trollgyanús dolgokra nem válaszolsz, de most fontos kérdésem van. Ezeket a menő archív felvételeket mint az 1999-es amerikai tüntetés vagy amelyek feltűntek a fideszes sorozatban honnan szerzed be?

    • @macskafogo007
      @macskafogo007 7 ปีที่แล้ว +1

      Erről konkrétan egy film szól: Battle in Seattle
      www.imdb.com/title/tt0850253/

    • @archerdark7524
      @archerdark7524 7 ปีที่แล้ว +2

      Milyen ügynököt Barát Csaba?

    • @archerdark7524
      @archerdark7524 7 ปีที่แล้ว

      Köszönöm. Csak azért kérdeztem mert én személy szerint szeretem az archív felvételeket nézni. Itt a youtube berkein belül erre a legjobb csatorna az AP hírügynökségé, de itt sem található meg minden ezért kérdeztelek téged mert a te műsorodban elég sok feltűnik.

  • @Monstertelefon
    @Monstertelefon 7 ปีที่แล้ว

    48:18: valami baj van a hangal

  • @martonjuhasz1544
    @martonjuhasz1544 6 ปีที่แล้ว

    De mi a fenéért kéne újbalosnak lenniük? :DDDD Hagyd már abba ennek a mantrázását, az LMP nem baloldali, akármennyire is szeretnéd. Fogadd el hogy zöld centrumpárt. Mi LMP-sek így szeretjük őket.

  • @rottwangvibratora
    @rottwangvibratora 7 ปีที่แล้ว

    fasza vidi megint, de a jávorbenedekes kálmánolgás interjún valamit elcseszetetek a hangon mert nem szól...

  • @lendvaiistvan6906
    @lendvaiistvan6906 4 ปีที่แล้ว

    Gyurcsány...Orbán?
    Egyik 19 a másik egy hílyán 20!
    Mikor fejezödik be az ország kifosztása
    és az emberek érdekeinek nem figyelembe való vétele!

  • @kuglerkevin
    @kuglerkevin 7 ปีที่แล้ว +4

    Ez jó rész lett. Csak azt a kettős mércét hagytad volna ki:)

  • @ssmith8018
    @ssmith8018 6 ปีที่แล้ว

    31:32 Azt mondja hőmérő...

  • @kutyautokis9608
    @kutyautokis9608 7 ปีที่แล้ว

    Mit toltál öreg? Én is kérek..! XD

  • @dragonmusicandvideos5044
    @dragonmusicandvideos5044 6 ปีที่แล้ว

    momentum vezetöjének videoi

  • @MrDrkeis
    @MrDrkeis 7 ปีที่แล้ว

    Te lenni Trockista?

  • @silverlions
    @silverlions 7 ปีที่แล้ว +1

    A momentumról annyit, Már az első pillanatban elásták magukat. Az, hogy mit nem tudnak vagy tudun megcsinálni vagy nem akarunk megcsinálni nálam nem befutó. Profi lebonyolítás? Egy dologra alapoztak, az irigy csóró kisemmberre aki bármikor mozgósítható ha arról van szó hogy valakiktől el lehet venni valamit amivel jól jár akár anyagilag akár más módon. Ha azzal jönnek- mi meg tudjuk csinálni az olimpiát úgy, hogy jól jöjjünk ki esetleg nagyon jól belőle- nálam nyerők lettek volna. Külön undorító az átváltás amitől azonnal eldobom a rókabőrt lélegeztetőgépre meg inkubátorra.... Meg éhező gyerekre... Dubajban kéthetente rendeznek egy olimpiát és abból élnek nem az olajból. Szóval meg lehet csinálni. Az uralkodócsalád ott is leveszi vastagon mindenből a sápot, szóval "lopnak" is bőven és mégis pozitív a mérlegük. Az egyenesen döbbenetes, arról beszélnek a fidesz el fogja a pénzt lopni.... Ebból azt gondolom ők 202valamikot még fidesz kormánnyal számolnak.... Szóval nem csak olimpiát nem tudnának rendezni de kormányt se váltani? Akkor mit akarnak? Bejárni a TV-be nyilatkozgatni? Lapozzunk... Ennyit a momentumról.

    • @macskafogo007
      @macskafogo007 7 ปีที่แล้ว

      Dubajban soha nem rendeztek olimpiát, de amit rendeznek, az is masszívan veszteséges. Bizony az olajból tudják ezt finanszírozni. Én se csípem annyira a momósokat, de ilyen hülyeséggel nem lehet előjönni, hogy majd én rendezem meg az olimpiát, nem a kormány. Az olimpia katasztrófa lett volna és jó, hogy ez megtörtént, bár jobb lett volna 1 évvel ezelőtt, amikor elkaszálták.

    • @coulegoger
      @coulegoger 7 ปีที่แล้ว +1

      szeretném, ha még mesélnél a Dubai olimpiákról kicsit, kezd érdekes lenni

    • @silverlions
      @silverlions 7 ปีที่แล้ว

      A GDP-jük 6%át adja az olaj... a többit sportesemények, konferenciák, túrizmus, ingatlan üzlet, szolgáltatások adják.

    • @akilonemszazatjelent3161
      @akilonemszazatjelent3161 7 ปีที่แล้ว

      Jó, de ez nem így van. Lényegében minden pénzük az olajból és a földrajzi helyzetükből származik: természetes hub Európa és Ázsia és Afrika között a terület. De ezen lépjünk túl. Olimpia egy országot sem tett gazdaggá, ellenben már döntött romba konkrétan nemzetgazdaságokat. Erről a hatalmas sportbizniszről sajnos senki sem tud. Ha ennyire vonz, akkor spórolj pénz a United Machasterre vagy a Barca-ra és vedd meg. Abból sok pénzt lehet csinálni. Az olimpiásdiból semmit. en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_the_United_Arab_Emirates#/media/File:United_Arab_Emirates_Export_Treemap.png

  • @laszloszabo9618
    @laszloszabo9618 3 ปีที่แล้ว

    TÖBB FILJÉT IS LÁTTAM csak egyet nem értem miért hagyuk kb 9,5 millióan kifoszanak ,uralkodjanak rajtunk miért;,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, pár szarházi elvegye jogunk életünk ,pénzünk .

  • @editsolyom3605
    @editsolyom3605 6 ปีที่แล้ว

    Miért nem kaptak ezek a kamu pártok útmutatót?!

  • @MrKataklysm
    @MrKataklysm 7 ปีที่แล้ว +1

    Föltétel, fölvonás stb? Mi ez a sok ö-betű? Valaki túl sok TGM-et olvas... :)

    • @macskafogo007
      @macskafogo007 7 ปีที่แล้ว +1

      És nem serre!

    • @tamasandreandrasi4981
      @tamasandreandrasi4981 7 ปีที่แล้ว +1

      31:35 "szimbóleumainak" vitte a prímet

    • @PartyZongora
      @PartyZongora 7 ปีที่แล้ว +1

      Pont én is írni akartam :) Én is kapok sört? :)

  • @intrex7741
    @intrex7741 6 ปีที่แล้ว

    SLEJM=SULEJMAN=SZULEJMEN

  • @leventetoth1817
    @leventetoth1817 6 ปีที่แล้ว

    Ez azért így nem igaz

  • @janosdamjanics8446
    @janosdamjanics8446 7 ปีที่แล้ว

    Nem lehet. :-)

  • @LamurOfEarth
    @LamurOfEarth 7 ปีที่แล้ว +1

    ment a like

  • @jozsefnemeth7319
    @jozsefnemeth7319 5 ปีที่แล้ว

    Vay Márton, ma már Vay Blanka. A borosta legalább megmaradt... 😊😂😂

  • @homer1889
    @homer1889 7 ปีที่แล้ว

    Jól nyomod Márton, de ha ennyire vágod, mit kéne tenni, miért nem teszed?

    • @homer1889
      @homer1889 7 ปีที่แล้ว

      Ok, ok értem :) Elég 1x is :) Most akkor utána nézek, de nem tudtam, hogy ez egy párt, vagy legalábbis h olyan formáció, ami indul a választáson...

  • @originalealvomenyet
    @originalealvomenyet 6 ปีที่แล้ว

    mindenki mindenki ellen mindegy csak dolgozni ne keljen :th-cam.com/video/JNo0Mq1Zrys/w-d-xo.html

  • @terenyi-szabomarton5034
    @terenyi-szabomarton5034 7 ปีที่แล้ว

    nem túl jó időben jött

    • @macskafogo007
      @macskafogo007 7 ปีที่แล้ว +4

      Mármint az LMP? Ennél jobbkor esélye se volt jönni.

  • @silverlions
    @silverlions 7 ปีที่แล้ว +2

    Az LMP egyet igazolt, hogy NEM lehet más a politika.
    Kicsit unalmas leszek, a politika a szövetségesek, erőforrások gyűjtéséről szól. Ezért van a "lopás". Ez semmi más mint a politika lényege. Összefonódott a pénzvilág és a politika. Amelyik párt nem képes vállalkozások körét maga köré nyűjteni az eltűnik. Egymásra utaltak, hiszen a politika brutális pénzigényét csak így lehet kielégíteni, a gazdasági szereplők se képesek tovább gazdagodni politikai hátszél nélkül. Felejtsük el az ideológiát és az elveket. Obama mielőtt megválasztották egyezséget kötött az olajvállalatokkal, ha elnök lesz megengedi az északi olajlelőhelyek kiaknázását. Pénzelték a választási kampányát, miután megválasztották, első dolga volt a sérülékeny élővilágú északi lelőhelyek kitermelését megengedni. Utána csak egy dolga volt, ha kinyitottak egy csapot a világban abból is az follyon, hogy ő a legzöldebb elnök....
    Nyilvánossá kell tenni ki melyik tábornak mennyi pénzt ad.
    Az LMP nem tud vagy nem is akar? vállalkozói hátteret maga mögé állítani.... Így nem fog menni....

    • @FreeFromAllThings
      @FreeFromAllThings 7 ปีที่แล้ว +3

      József Tomkó Ne Amerikával példálózzunk, legalábbis ne a mostani Amerikával. A politikai pártok nagyon sokáig támaszkodhattak szakszervezetekre, civil szervezetekre, "polgári körökre" és más egyéb szereplőire a társadalomnak. Persze nem itthon, hanem mondjuk Észak-európában, de az nem jelenti azt, hogy ezt ne lehetne nálunk is megvalósítani. Addig nem apolitika, de az életünk se lesz más, amíg az az elvárásunk a politika felé, hogy fogjon össze a nagytőkével.

    • @macskafogo007
      @macskafogo007 7 ปีที่แล้ว +2

      Ha ebbe belenyugodnánk, József, akkor saját magunkat köpnénk szemen. A leírásod szerencsére számos országra (például skandinávok) nem illik, na azt kéne megcsinálnunk.
      Az Obama-sztori is erősen le van egyszerűsítve, ő fordította meg az USA-t a klímaváltozás elleni küzdelemben, ami nem az olajlobbi érdeke. Utánanéztem, Obama 1%%-nyi olajos pénzt kapott, míg Mccain ennek tízszeresét - ami még így is szerény.

    • @silverlions
      @silverlions 7 ปีที่แล้ว

      Ha ha... Nézz utána a Nokia történetének! Iskolapéldája a politika és a gazdaság összefonódásának. Ha a politika nem áll mögöttük ma is egy regionális gumicsizma gyár lenne a nokia. Három-öt évente csődbementek, adófizetői pénzből mosták ki őket a szarból, hálából a nokia jóltartotta a politikusokat.

    • @silverlions
      @silverlions 7 ปีที่แล้ว

      Ez nem elvárás hanem tény. Ha úgy teszünk mintha nem így lenne az nem megoldás semmire.

    • @FreeFromAllThings
      @FreeFromAllThings 7 ปีที่แล้ว +2

      Hogyha ezt ilyen sarkosan tudod állítani, akkor biztosan van egy cikk, ami ezt összefoglalja. Addig is megállapíthatjuk, hogy a az északi államokban a a rendszer sokkal inkább az egyének részvételén és támogatásán múlik, mint például Magyarországon. Mondhatod, hogy te ilyen viszonyok között szeretnél élni örökre, és inkább kiszolgáltatnál mindent a gazdasági szereplőknek, de ez sajnos nem fog kiemelni a jelenlegi helyzetből.

  • @marszel6668
    @marszel6668 6 ปีที่แล้ว +1

    Ez most Fideszes?! :D

  • @edemusic615
    @edemusic615 7 ปีที่แล้ว +1

    NEMZETI

  • @kristofnemeth153
    @kristofnemeth153 4 ปีที่แล้ว

    LMP: Lopjon Más Politikus is

  • @kristofszabo1357
    @kristofszabo1357 7 ปีที่แล้ว

    LoL ez ugye az a Vay Marton aki mar nokent el? ilyen elmeroggyantakkal miert kell foglalkozni?

    • @kristofszabo1357
      @kristofszabo1357 7 ปีที่แล้ว

      brgmnn Gratulalok a szuleidnek hogy ilyen kommunikaciora neveltek!

    • @macskafogo007
      @macskafogo007 7 ปีที่แล้ว +2

      Mer ugye nem róla szólt a videó, ha láttad egyáltalán. Hogy most hogy él, az egy huszadlagos kérdés.

    • @macskafogo007
      @macskafogo007 7 ปีที่แล้ว +5

      Én személyesen ismerem, egy kiváló ember. Ez pedig a magánügye, ő így boldog, neked ez miért fáj? Kinek árt vele?

    • @brgmnn
      @brgmnn 7 ปีที่แล้ว +1

      Amúgy komolyan, ez érdekel téged, ez ragad meg benned egy emberről, hogy mi van a lába között? Eleve mi közöd hozzá, de legalább tájékozódnál arról, amin röhögsz. Talán nem is tartanád már olyan viccesnek.

    • @kristofszabo1357
      @kristofszabo1357 7 ปีที่แล้ว

      macskafogo007 40 evesen a felesege mellett rajon hogy o no?:D engem nem erdekel hogy boldog, egy dolog az elfogadas masik dolog a nonek oltozo feltunesiviszketegsegben szenvedo hulye

  • @dragonmusicandvideos5044
    @dragonmusicandvideos5044 6 ปีที่แล้ว +1

    halmas dislike

    • @vuki0706
      @vuki0706 6 ปีที่แล้ว +1

      Dragon music and videos Szuper!😂

  • @bencekovacs4765
    @bencekovacs4765 6 ปีที่แล้ว +1

    Ne játszd itt a nagy pártatlan igazságosztót! Nagyon is látszik, hogy egy nevetséges liberalista vagy. És ez most nem pozitívum.

  • @AdrianCsaszar
    @AdrianCsaszar 7 ปีที่แล้ว

    fake kaka

  • @spghhgg67
    @spghhgg67 7 ปีที่แล้ว

    Azt megtudnád magyarázni, hogy Kálmán Olga mégis miképp került Gyurcsányal és Botkával egy csoportba? ( Találkozunk az Atv-ben történő eredménytelen szófecsérlésük által.)

    • @LukeBenzMusic
      @LukeBenzMusic 7 ปีที่แล้ว +9

      Ott volt kb egy perccel előtte a bejátszás, amiben Kálmán Olga azt mondta, hogy ha az LMP nem hajlandó összefogni, akkor talán nem is olyan fontos nekik a Fidesz leváltása. Na így kerül egy csoportba Gyurcsánnyal és Botkával. Ba dum tss.