A Mach-E a 6. generációs Mustangot idézi és kb ugyan annyi klasszikus elem van benne: 3 osztatú hátsólámpa, kolásüveg övvonal, hosszú motorháztető, póni a hűtőrácson és határozottabb gázpedál (gyorsítópedál?) mozdulatra elinduló fenék. ;)
András! Nem sokkal azután hogy láttam ezt a videót, szerencsém volt testközelből látnom egy 60-as évekbeli példányt (számomra örök kedvenc). Összehasonlíthatalan a 2 forma! Az a közel 60 éves dizájn annyira ütős.. de annyira hogy ez a nyomába sem ér! A kanyarba sincs! Ez sosem lesz egy szép forma szerintem!
Talán azért mert semmi köze egy valódi Mustang-hoz? O.K. látom, hogy a lámpákat onnan nyúlták, de ugye az a csaj se lesz rögtön Marilyn Monroe, akinek a szája szélén van egy anyajegy. Szóval szerintem ez a névválasztás egy elég nagy kapufa. Aki tudja mi a Mustang, és szereti is az autóját, az ilyen "villanypónival" tuti nem fogja égetni magát. A másik tábornak meg kb. mindegy. A nyomi forma alapján én inkább a Ford MulE nevet adtam volna.
Mert nem Mustang :) az elején el is mondja András hogy csak marketing miatt lett ez a neve. Mint az elektromos HarleyDavidson. Személy szerint sima Mach-e név is bőven elég lenne neki. A Mustang a benzin falásról kell hogy szóljon nem az elektromosságról.
@@faszlow3288 Arra lennél kíváncsi, hogy miért szeretnék egy '65-ös Mustang-ot (vagy mondjuk egy 2020-as Bullitt-ot) vagy, hogy miért űbergáz a tesztelt autó? Mondjuk a két kérdésre nagyjából azonos a válaszom. Kérdezz meg egy tetszőleges személyt, hogy szerinte mi, vagy milyen egy Mustang. Szerintem ilyen válaszokat fogsz kapni: az egy amerikai izomautó, "muscle car", egy kétajtós kupé. Mi az amerikai izomautó egyik - ha nem legfontosabb - ismérve? A V8. Szerintem ezt is sok megkérdezetted is rá fogja vágni. Na, most nézzük ezt az izét! Kupé? Nagyon ment az erőlködés, hogy annak nézzen ki, de hááát ... Kétajtós? Nem, nem igazán. Széles, lapos, kívánatos külső? Nem mondanám. V8? Max. a hangja, ha a B&O rendszerrel MP3-ból lejátszod. Van motortér (izé "frunk") domborítás, Mustang logó mindenhol (komoly összegben mernék fogadni, hogy egyik másik valódi (!) vagy klasszikus Mustang-on nincs ennyi), és lenyúlták a lámpák design-ját. A forma? A kupé helyett kapsz egy négykeréken guruló áramvonalasított krumplit (amin még rendes kilincs sincs, hogy az utcasaroknál messzebb is eljuss vele). Engem nagyon dühít, mikor egy cég - a hírnév érdekében - képes, egy méltán híres nevet, "brand"-et, stb. odadobni. Sajnos a Ford-nál nem ez az első eset, és tartok tőle, hogy nem is az utolsó. Lehet fogunk még villanyos Thunderbird pickup-ot vagy SUV-ot látni. All-in-all: erre az autóra egy rajongó / Mustang-os csak megvetéssel tud nézni. Annak akinek pedig ez az egész Mustang-ság nem mond az ég világon semmit, annak meg mindegy. A néven kívül is van elég baj ezzel az autóval, de már így is túl hosszú lett a hozzászólásom. Majd talán egy következőben "kibontom" azt is (vagy majd a valós teszt alatt).
@@elmarflat728 a Mustang mindigis az "asszonyok izomautója" volt, ettől persze még v8 meg úgy általánosságban nagyon király, de sose volt azaz igazi "baszóverda". Ráadásul a 70es évekbeli "clean air" emissziós törvények szinte meg is ölték a márkát (lásd 80LE-s Mustang). Ezt most azért csinálják ilyenre mert ez kell a népnek, ahogy régen is azért lett olyan mert arra volt igény (egy ilyen "púpos Trabantot" körbe röhögtek volna akkoriban). 60-70re felnőttek a kemény háborús veteránok gyerekei és bizony veretni akartak az utakon, nem biztonságban, csendben, környezetbarátosan csorogni. Változnak az idők, ma az a lényeg, hogy a logó hogy mutat tiktokon meg instagramon, nem olyan hülyeségek mint pl a motor, az már szinte senkit nem érdekel. Biztos lehetsz benne, hogy lesz elektromos Thunderbird is... :D
8:55 usa piacon kell tenni belülre kallantyút egy bizonyos összefüggő méret felett, így inkább beletesznek egy ilyen olcsó térelválasztó műanyagot hogy spóroljanak. (Ez elvileg azért kell ha magadra csukod ki tudd nyitni)
Azért az már gáz, hogy az Importőr nem tud egy pár autót hozni, hogy ki lehessen normálisan próbálni. Mindenki a parkolóban karézol vele külföldön meg már futnak az utakon. Itthon meg várjunk rá októberig, pedig gyönyörű autó!🤟
Én se értem hogy miért nem lehet menni vele. Az összes német villanyautós portálon letesztelték már menet közben, tesztelték a töltési sebességet is, Magyarország meg mintha egy másik bolygón lenne ebből a szempontból. Értem én hogy nem mi vagyunk az elsődleges piac, de ez nem több egyszerű szivatásnál. Egy like Handrásnak és egy dislike a Ford Magyarországnak.
Nem értem ezt a póni logózást. Az embléma a vágtató vad musztángot ábrázolja és köztudott hogy a musztáng nem póniló. De javítsatok ki ha lemaradtam valahol.
pony logója a hyundai-nak van :) amúgy azt a tekerőgombot nem lehet majd szoftverfrissítéssel pl. klímavezérlésre használni? vagy kiválasztani, hogy mit állítson?
Középre cseszett tabot nem akarják elfelejteni? Nem mintha vennék bármikor is :D de na olyan idétlen "Tök biztonságos" mechanikai gombok nélkül persze...
Mondjuk nekem is van a kormanyon hamgero szabalyozo, de megis mindig a kijelzo alatti gombhoz nyulkalok. Oszinten nekem bejon, h ilyen kulonleges. Tableten gomb
Térdel nem lehet véletlenün leakasztani az alját a tabletnek, pl. 2m-es emberkének a kaszáspók lábával? Bóvli fílingje van, mintha utólag tenném oda magamnak.
Szia András! Tanácsot kérnék, autó vásárlás előtt állok. (Keret max 3 millió Ft) Két opció játszik: Egy 10 év körüli Toyota Auris, másik opció egy hasonló korú Nissan Leaf elektromos autó. Napi 10-20 km-t használnám a kocsit, évente kb 10 alkalommal mennék csak hosszabb 100-150km-es távon. Igazából a második felé hajlok, de egyrészt van ugyebár az első generációs leafeknél az akku hűtés hiánya, ami nyáron gondot okozhat. Másrészt hátha te is tudsz valami olyan szempontot amit nem vettem figyelembe. Köszi a választ :)
Szép autó! Ez a régi csomagtartó mértékegység eléggé el lett felejtve és szerintem nagyon fel lehetne dobni vele a videót ha meglepetésnek az autó körbejárta után a csomagtartó nyitásánál előbukkanna a legaranyosabb csomag ami/aki megfordult valaha elektromos autós videóban. 😁
Szép és nekem bejön az a kupéforma is amit elcsaltak a színekkel. Viszont aggasztónak tartok az a piros kábeleket ott a motor mellett. Amikor a csápos emelő volt igen csak „kilátszottak-kilógtak”. Azért egy jó vidéken az igen igen ide oda beakadhat és az a kábel gondolom nem véletlenül piros!
Kár, hogy a marketing miatt ilyen identitás zavaros lett. A formájával nem tudok megbarátkozni. Pedig amúgy más rosszat nehéz mondani róla. A teljesítménye a Teslákhoz képest kevés, de aki hagyományos autóhoz szokott, annak ez is bőven elég. Azért is kár, mert hiába a crossover a nagy divat manapság, ebből sosem fog annyi készülni, hogy számítson a piac mérete. Lehetett volna igazi Mustang forma, kicsit nagyobb teljesítménnyel, esetleg kicsit retro belsővel, és akkor tényleg semmibe nem tudnék belekötni.
Jól látom, hogy kb. egy árban lesz a hasonló képességű ID.4-gyel? Nagyon érdekelne hogy viszonyulnak ezek egymáshoz mechanika/anyagminőség/SW terén, mert most kb. ez a két autó két gyártó legfontosabb modellje a globális piacon és mint ilyen, jól mutatja, hol tartanak.
Alairom az apple termekek jok. De ne ugy add elo hogy azoknal nincsen jobb megaz andorid gagyi. Mert ha megnezed van eleg sok androidos keszulek ami siman leveri az Iphone csucsmodelljet csak hogy tudd.
Ahogy elhangzik "kőkemény marketing az autó". Ez is kb annyira Mustang mint ahogy a Cayenne Porsche (különösen a dízel)...Mondjuk a Cayenne és a Panamera kihúzta a csődből a Porschét, szal a recept működhet, de akkor is...nekem nagyon fogalomzavar.
@@balazsborvendeg621 Van egy sorozat az egész életéről Nyugodtan nézd meg, nagyon sok mindent megtudhatsz a múltjáról, ha jól tudom az is benne van miért adta el a Mustangot
Nagyon nevettem, mikor mondtad hogy nincs felnőtt póni! Gondolom vicceltél ?!😂 Valójában inkább csikó a logó az én nézetemből és abból tényleg nincs felnőtt, mert az már ló! Amúgy tetszik a kocsi is meg a videó is! Szép munka mindkettő
13:50 Itt mit akarsz mondani? Tudtommal egy autóban sem fut android. Ennél a rendszernél pedig egy androidos tablet vagy teló (100 ezer + kategória) azért reszponzívabb bár autó szoftverhez képest tényleg nem rossz. Nem.rég láttam egy új Ferrari szoftverét... na az mintha 8 eves android teló lett volna xd
A Fiat 500e-ben (új) például Android fut. Asszonynak van és pont a héten frissült a szoftvere Android 8.1-re. Persze nem mondod meg, hogy Android, ugyanúgy megy rajta a Carplay és a többi.
Nem értem miért kell a Fordnak majmolni a Teslát azzal a rohadt nagy tablettel...tudnak ezek szebb műszerfalat meg kezelőszerveket esetleg rendes kapcsolókat is csinálni.
Mert bevált. Túl sok mindent kell állítgatni a mai modern autókon ahhoz, hogy mindenhez külön fizikai gombok legyenek. A navigáció is sokkal használhatóbb nagyobb képen.
@@tamasdenem7892 Hát igen, de arra is kell gondolni, hogy ha nagyon beékelődik, nehezebb elérni, kényelmetlen. Az új Model S/X-en is hasonlóan kiáll majd, mint a Model 3/Y-on emiatt.
Az egy dolog, hogy a mai világban mindenáron telekell vágni kijelzővel mindent de miért kell úgy oda tákolni mintha József pimpelné a daciát igazán beépíthetnék rendesen a műszerfalba vonatkozik ez a többi gyártóra is.
Ez az autó jobb ha meg sem jelent volna semmi nincsen benne ami Mustang á tenné ez egy márka hanyatlásának a kezdete. Viszont a te mustangod gyönyörű volt
Szerintem is tok jo lett/vagany az auto! De... Szamomra "meg gyalaztak" a Mustang nevet,egy 5 szemelyes elektromos csaladi autonak hogy,lehet ezt adni? Ertem en hogy a marketing,de lehetett volna pl akar csak Ford Mach E is. A tobbi V8 as valodi Mustangoknak mi lesz majd a nevuk? Ford Galaxy vagy talan S max?!?! 😅 😐
Valamit nem értek! Van egy Ford Edge-em. 155kw 210 le és 2000kt-t vontathat. A Mustang ami nagyon tetszik 269le a leggyengébb és csak 750-et tud húzni. Ragozzák az összes elektromos autónál a gyorsulást meg a 🐎erőket és nem tudnak vontatni. Miért?
Az első csomagtartót azért választották szét, hogy ne minősüljön csomagtartónak. Ugyanis bizonyos literszám fölött amerikában belülre kell helyezni egy menekülő gombot, amit abszolút fejfájás letervezni és megvalósítani.
Ugyanaz a PIN kód indítja, ami nyitja is? 4 jegyű? Hatalmas poén lesz, amikor a 16 éves gyerekek 1-2-3-4 kombinációval elkötik a 20+ millás verdát. Már az is leszűkíti a kombinációkat, ha poros az autó, és látod melyik 4 volt megnyomva. Ez a funkció egy vicc 2021-ben. Tiszta 90-es évek. Most már minimum valami biometrikus azonosító kellene, ráadásul ekkora értékű autónál.
Szia András! régóta követem a munkásságod szerintem jó szemed van az autókhoz általában eggyetértek a véleményeddel! De sajnos ebben a videóban úgy éreztem hogy elfogulttá tett téged a kocsi elején megjelenő logó! A bemutató minőségéböl ez persze nem vett vissza csupán feltűnt számomra! Izgatottan várom a következő részeket!
Az első csomagtartóba azért tesznek elválasztót, hogy így nem vonatkozik rájuk a kötelező, sötétben is látható nyitó fogantyú követelménye (ha gyerekek magukra zárják, akkor ki tudjanak jönni) , és igen, azért négy műanyag patenttel, hogy a vevő ha ki akarja szedni - márpedig ki fogja - akkor meg tudja tenni, de csak a saját felelősségére.
Szerintem a régi 4-es designra gondolt, nem az újakra. Nem kell ez miatt háborúba kezdeni, gondolom ő is tudja, hogy az új verziók (7.0+) sokkal jobban néznek ki.
Én egyikkel se tudtam megbarátkozni. A Windows telefon sokkal letisztultabb, szebb, átláthatóbb, és intuitívabb volt mindkettőnél. Kényszerből évek óta Android-ot használok, de még mindíg nem barátkoztam meg az össze-vissza lapozgatással, egy káosz az egész. Az iPhone meg még roszabb. Ráadásul minden készüléken másképp működnek.
@@andrasbiro3007 Nem tudom milyen össze-vissza lapozgatásról beszélsz. Rendkívül egyszerűen lehet már évek óta személyre szabni az egész rendszert (tudom hogy gyártóként változik a kinézet, de a kezelhetőség szinte ugyan az, vagy beállítható azonosra). Ha neked az nem elég, akkor letöltesz egy Launchert (Poco Launcher, Microsoft Launcher...) és mindent (is) be tudsz állítani (ikonok, app drawer... egyszer kell megcsinálni, nem nagy munka). Nekem is volt Windows phone-om, mai napig megvan és működik :) (András nincs eléggé tisztában az új designokkal, ebben biztos vagyok)
Összkerekes, elektromos SUV Mustang!... Gyalázat! Ha nem akarna a Ford gyalazni saját magát, akkor igazából egész jó kocsi lehetne... De vérlazito a név választás... Lehetett volna ez az új Mondeo Mach-E
Igazából inkább egy mustang ez mint mondeo, de ha már nincs a mustangban v8, amitől mustang a mustang, akkor a többi se annyira fontos. A kinézete nagyon jó, sportos szerintem, bár ha laposabb, és alacsonyabb lenne akkor lehetne már nevezni mustangnak.
Kb 1 éve tervben van, hogy lecserélem az öreg, de bevált dizelemet egy újszerű masinára🙂. Képben vannak az Euro 6- os példányok, de az elektromos autókkal is szemezgetek egy ideje. Viszont a nagy árkülönbség miatt el kell , hogy engedjem a villanyautós projektet.😔 Talán 4-5 év múlva elérhető áron lesznek ezek a mostani újak és többen átálnak majd a "zöld" autózásra.🤔🤔
@@amiwhand1138 mostanában már nem járok sokat, ezért is van képben az elektromos autó, de még kivárok! Nem véletlenül nézem András videóit, próbálom magam meggyőzni😉
Android tv-n nem jönnek ki ezek a beszúrások sajnos. Nem csak Andrásnál, senkinél. Már megszoktam mikor mondják, hogy akkor itt a videó, hogy tv-n nincs ott
Amcsi rendelet miatt kell az elejébe a csomagtér elosztó, egy Bugatti chironba is találsz :D azért hogy ne tudj gyerekeket rabolni (nem vicc tényleg miatt, van benne még csomagtér nyitó is ha esetleg mégis elrabolnának benne)
picit árnyaltabban: www.law.cornell.edu/cfr/text/49/571.401 "...(4) Is large enough so that the three-year-old child dummy described in Subpart C of Part 572 can be placed inside the trunk compartment, and the trunk lid can be closed..."
Handrás, mivel egyre több autót fogsz tesztelni, én örülnék ha valamilyen szempontrendszer szerint osztályoznád őket, hogy jobban összehasonlíthatóak legyenek. Hasonlóan, mint a Doug DeMuro-nál a Doug Score. Mit gondolsz erről?
Van szempontrendszere csak nem ad neki hangot , hatótáv , minősége az anyagoknak , a beltér és a külső viszonya egymással, konzisztens forma és vonalvezetés , vezetési élmény , töltés , software és aksi idő. Nagyjabol minden autót ezek alapján osztályoz .
Annyi eszük lehetett volna, hogy azt a VOL tekerőt felhasználják csomó más funkcióra, pl ventilátor szabályzásra vagy bármi másra, aminél a fokozatosság szükséges (fűtés, ülésfűtés, fényerő stb). Vicces a 7 milliónyi extra, más annyiért vesz autót :D
7 milliónyi extra pedig még nem is sok (nyilván, nekünk átlagembereknek az). Egy luxusautónál (pl Rolls) ez bőven 10-20-30 misi tud lenni (csak az extra)
@@Handras Köszönöm a választ, ebben igazad van, de 20M-nál már nagyon érzelmi döntés egy autó, nem vagyok Audi fanboy, de mikor éreznéd elégedettebbnek magadat, ha van egy Audid, vagy mindenkinek magyarázkodnod kell, hogy van egy Ford (Mustáng) "Makí"-d 20M-ért, +kb 10Kwh órád. Ez tisztán érzelmi megközelítés, vagy mondhatjuk sznoboskodásnak is, vállalom, de úgy érzem európában ez az autó halott ügy, pedig kívül belül vannak részletek amik tetszenek.
Latod benne a 60-as evek Mustangok vonalait?
Nagyon nem XDDD
Nagy kár hogy SUV-ot csináltak belőle, amúgy tetszene. Bár így sem rossz, de nem az igazi. :)
A Mach-E a 6. generációs Mustangot idézi és kb ugyan annyi klasszikus elem van benne: 3 osztatú hátsólámpa, kolásüveg övvonal, hosszú motorháztető, póni a hűtőrácson és határozottabb gázpedál (gyorsítópedál?) mozdulatra elinduló fenék. ;)
András! Nem sokkal azután hogy láttam ezt a videót, szerencsém volt testközelből látnom egy 60-as évekbeli példányt (számomra örök kedvenc). Összehasonlíthatalan a 2 forma! Az a közel 60 éves dizájn annyira ütős.. de annyira hogy ez a nyomába sem ér! A kanyarba sincs! Ez sosem lesz egy szép forma szerintem!
Nem.
ha nincs rajta a logo, meg nem mondom hogy ez mustang...
A hátulja elárulja. Mintha a Kuga hált volna a legutóbbi Mustanggal
Talán azért mert semmi köze egy valódi Mustang-hoz? O.K. látom, hogy a lámpákat onnan nyúlták, de ugye az a csaj se lesz rögtön Marilyn Monroe, akinek a szája szélén van egy anyajegy.
Szóval szerintem ez a névválasztás egy elég nagy kapufa. Aki tudja mi a Mustang, és szereti is az autóját, az ilyen "villanypónival" tuti nem fogja égetni magát. A másik tábornak meg kb. mindegy.
A nyomi forma alapján én inkább a Ford MulE nevet adtam volna.
@@elmarflat728 MulE 🤣 🤣Ez a név nagyon ott van!😁 😁
@@laszloordog279 Ugye, mennyivel találóbb, mint a Mustang? 😂 Ez az izé tényleg úgy néz ki, mint egy szamár és egy telivér keresztezése.
Mert nem Mustang :) az elején el is mondja András hogy csak marketing miatt lett ez a neve. Mint az elektromos HarleyDavidson. Személy szerint sima Mach-e név is bőven elég lenne neki. A Mustang a benzin falásról kell hogy szóljon nem az elektromosságról.
Fú, de kéne....a '65-ös V8-as Mustang!!! 😎
Andrásnak akkortájt egész jó ízlése volt. 😎
Viszont ez a "villanypóni" wannabe Mustang, űbergáz.
@@elmarflat728 megkérdeztem, hogy miért?
@@faszlow3288 Arra lennél kíváncsi, hogy miért szeretnék egy '65-ös Mustang-ot (vagy mondjuk egy 2020-as Bullitt-ot) vagy, hogy miért űbergáz a tesztelt autó? Mondjuk a két kérdésre nagyjából azonos a válaszom.
Kérdezz meg egy tetszőleges személyt, hogy szerinte mi, vagy milyen egy Mustang. Szerintem ilyen válaszokat fogsz kapni: az egy amerikai izomautó, "muscle car", egy kétajtós kupé. Mi az amerikai izomautó egyik - ha nem legfontosabb - ismérve? A V8. Szerintem ezt is sok megkérdezetted is rá fogja vágni.
Na, most nézzük ezt az izét! Kupé? Nagyon ment az erőlködés, hogy annak nézzen ki, de hááát ... Kétajtós? Nem, nem igazán. Széles, lapos, kívánatos külső? Nem mondanám. V8? Max. a hangja, ha a B&O rendszerrel MP3-ból lejátszod.
Van motortér (izé "frunk") domborítás, Mustang logó mindenhol (komoly összegben mernék fogadni, hogy egyik másik valódi (!) vagy klasszikus Mustang-on nincs ennyi), és lenyúlták a lámpák design-ját. A forma? A kupé helyett kapsz egy négykeréken guruló áramvonalasított krumplit (amin még rendes kilincs sincs, hogy az utcasaroknál messzebb is eljuss vele).
Engem nagyon dühít, mikor egy cég - a hírnév érdekében - képes, egy méltán híres nevet, "brand"-et, stb. odadobni. Sajnos a Ford-nál nem ez az első eset, és tartok tőle, hogy nem is az utolsó. Lehet fogunk még villanyos Thunderbird pickup-ot vagy SUV-ot látni.
All-in-all: erre az autóra egy rajongó / Mustang-os csak megvetéssel tud nézni. Annak akinek pedig ez az egész Mustang-ság nem mond az ég világon semmit, annak meg mindegy.
A néven kívül is van elég baj ezzel az autóval, de már így is túl hosszú lett a hozzászólásom. Majd talán egy következőben "kibontom" azt is (vagy majd a valós teszt alatt).
@@elmarflat728 a Mustang mindigis az "asszonyok izomautója" volt, ettől persze még v8 meg úgy általánosságban nagyon király, de sose volt azaz igazi "baszóverda". Ráadásul a 70es évekbeli "clean air" emissziós törvények szinte meg is ölték a márkát (lásd 80LE-s Mustang). Ezt most azért csinálják ilyenre mert ez kell a népnek, ahogy régen is azért lett olyan mert arra volt igény (egy ilyen "púpos Trabantot" körbe röhögtek volna akkoriban). 60-70re felnőttek a kemény háborús veteránok gyerekei és bizony veretni akartak az utakon, nem biztonságban, csendben, környezetbarátosan csorogni. Változnak az idők, ma az a lényeg, hogy a logó hogy mutat tiktokon meg instagramon, nem olyan hülyeségek mint pl a motor, az már szinte senkit nem érdekel. Biztos lehetsz benne, hogy lesz elektromos Thunderbird is... :D
Azért mégiscsak 266-480 lóerő. Ez pedig itt a 21. század, lassan hozzá kell szokni. Legalább nincs lekorlátozva az autók teljesítménye...
8:55 usa piacon kell tenni belülre kallantyút egy bizonyos összefüggő méret felett, így inkább beletesznek egy ilyen olcsó térelválasztó műanyagot hogy spóroljanak. (Ez elvileg azért kell ha magadra csukod ki tudd nyitni)
Van belül nyitó gomb is.
Mikor először megláttam egyből megtetszett jó kis forma szerintem 🔥🔥
Azért az már gáz, hogy az Importőr nem tud egy pár autót hozni, hogy ki lehessen normálisan próbálni. Mindenki a parkolóban karézol vele külföldön meg már futnak az utakon. Itthon meg várjunk rá októberig, pedig gyönyörű autó!🤟
el kell adni idén is minden darabot gondolom, mert számít a CO2 normákba
Én se értem hogy miért nem lehet menni vele. Az összes német villanyautós portálon letesztelték már menet közben, tesztelték a töltési sebességet is, Magyarország meg mintha egy másik bolygón lenne ebből a szempontból. Értem én hogy nem mi vagyunk az elsődleges piac, de ez nem több egyszerű szivatásnál. Egy like Handrásnak és egy dislike a Ford Magyarországnak.
Nem értem ezt a póni logózást. Az embléma a vágtató vad musztángot ábrázolja és köztudott hogy a musztáng nem póniló. De javítsatok ki ha lemaradtam valahol.
keress ra, hogy mustang pony
pony logója a hyundai-nak van :)
amúgy azt a tekerőgombot nem lehet majd szoftverfrissítéssel pl. klímavezérlésre használni? vagy kiválasztani, hogy mit állítson?
Jól tudom hogy léghűtéses ( a légkondi által) az akkuja? Ennyi pénzért lehetne folyadék.
nem. 3 körös folyadekhutes van az autoban
@@Handras Köszi az infót, félreértettem valamit.
Középre cseszett tabot nem akarják elfelejteni? Nem mintha vennék bármikor is :D de na olyan idétlen
"Tök biztonságos" mechanikai gombok nélkül persze...
Mondjuk nekem is van a kormanyon hamgero szabalyozo, de megis mindig a kijelzo alatti gombhoz nyulkalok. Oszinten nekem bejon, h ilyen kulonleges. Tableten gomb
0:28 Annak a Trabantnak az előélete nem igazán stimmel, ha valaki végignézi az összes szüf képét.
Az igen😂
Nem lehet állítani az ülő lap magasságát? Már az újfajta tranzitokban is lehet hogyhogy ebbe nem?
A Mach-E nem tudta eldönteni, hogy sport vagy családi autó legyen, ezért nem lett egyik se🙄
Térdel nem lehet véletlenün leakasztani az alját a tabletnek, pl. 2m-es emberkének a kaszáspók lábával? Bóvli fílingje van, mintha utólag tenném oda magamnak.
Ujjlenyomat alapján nem vehetőek ki könnyen a számok a pin kódnál?
Amúgy szerintem a Mazdákra is hasonlít.
De vajon ki lehet Orsi? :D
A Ford PR-osa!
Autosámán videó 41perc 30-nál ha érdekel....:))))
Mennyivel szebb volt pirosban. Emberek nem lehetne a szürke szint már elfelejteni?
Logo nèlkül soha nem tippeltem volna Mustangra 🐎
Nem rossz amugy. Belseje picit jobban tetszik, mint kívűlről. 🙂
Szia András! Tanácsot kérnék, autó vásárlás előtt állok. (Keret max 3 millió Ft) Két opció játszik: Egy 10 év körüli Toyota Auris, másik opció egy hasonló korú Nissan Leaf elektromos autó. Napi 10-20 km-t használnám a kocsit, évente kb 10 alkalommal mennék csak hosszabb 100-150km-es távon. Igazából a második felé hajlok, de egyrészt van ugyebár az első generációs leafeknél az akku hűtés hiánya, ami nyáron gondot okozhat. Másrészt hátha te is tudsz valami olyan szempontot amit nem vettem figyelembe. Köszi a választ :)
Hát erre bőven elég a Leaf. Még sok is. :)
Szép autó!
Ez a régi csomagtartó mértékegység eléggé el lett felejtve és szerintem nagyon fel lehetne dobni vele a videót ha meglepetésnek az autó körbejárta után a csomagtartó nyitásánál előbukkanna a legaranyosabb csomag ami/aki megfordult valaha elektromos autós videóban. 😁
Hát akinek ez bejön, azt csak sajnálni tudom. Hogy lehet izomautót belelátni ebbe a szarba?
Szép és nekem bejön az a kupéforma is amit elcsaltak a színekkel. Viszont aggasztónak tartok az a piros kábeleket ott a motor mellett. Amikor a csápos emelő volt igen csak „kilátszottak-kilógtak”. Azért egy jó vidéken az igen igen ide oda beakadhat és az a kábel gondolom nem véletlenül piros!
A kilincs megoldás egyszerüen borzalmas a hátsó ajtó meg ujlevágós ! Hmmm nem tom ! Egyébként a video f.sza mint mindig köszi thumbs up!
Az a régi Mustang a videó elején ritka szép..👍
Szuper autó! 🐴⚡💚
Lehet, de a névhez nem méltó.
Magyar nyelvre lehet álittani a szofvert?
Kár, hogy a marketing miatt ilyen identitás zavaros lett. A formájával nem tudok megbarátkozni. Pedig amúgy más rosszat nehéz mondani róla. A teljesítménye a Teslákhoz képest kevés, de aki hagyományos autóhoz szokott, annak ez is bőven elég.
Azért is kár, mert hiába a crossover a nagy divat manapság, ebből sosem fog annyi készülni, hogy számítson a piac mérete. Lehetett volna igazi Mustang forma, kicsit nagyobb teljesítménnyel, esetleg kicsit retro belsővel, és akkor tényleg semmibe nem tudnék belekötni.
Jól látom, hogy kb. egy árban lesz a hasonló képességű ID.4-gyel? Nagyon érdekelne hogy viszonyulnak ezek egymáshoz mechanika/anyagminőség/SW terén, mert most kb. ez a két autó két gyártó legfontosabb modellje a globális piacon és mint ilyen, jól mutatja, hol tartanak.
ID.4 olcsobb ez premiumabb
Alairom az apple termekek jok. De ne ugy add elo hogy azoknal nincsen jobb megaz andorid gagyi. Mert ha megnezed van eleg sok androidos keszulek ami siman leveri az Iphone csucsmodelljet csak hogy tudd.
nem. nem verik le. csak hogy tudd.
Látom előre, hogy valaki benyomja az akkumulátort krokodillal vagy csápossal.
Ahogy elhangzik "kőkemény marketing az autó".
Ez is kb annyira Mustang mint ahogy a Cayenne Porsche (különösen a dízel)...Mondjuk a Cayenne és a Panamera kihúzta a csődből a Porschét, szal a recept működhet, de akkor is...nekem nagyon fogalomzavar.
Mi lett a '65-ös Mustang-oddal?
el kellett adnom
@@Handras Miért? 😓😥
@@balazsborvendeg621 Van egy sorozat az egész életéről
Nyugodtan nézd meg, nagyon sok mindent megtudhatsz a múltjáról, ha jól tudom az is benne van miért adta el a Mustangot
@@balazsborvendeg621 Gyári munkásból Influencer a sorozat neve
Nagyon nevettem, mikor mondtad hogy nincs felnőtt póni! Gondolom vicceltél ?!😂 Valójában inkább csikó a logó az én nézetemből és abból tényleg nincs felnőtt, mert az már ló! Amúgy tetszik a kocsi is meg a videó is! Szép munka mindkettő
13:50 Itt mit akarsz mondani? Tudtommal egy autóban sem fut android. Ennél a rendszernél pedig egy androidos tablet vagy teló (100 ezer + kategória) azért reszponzívabb bár autó szoftverhez képest tényleg nem rossz. Nem.rég láttam egy új Ferrari szoftverét... na az mintha 8 eves android teló lett volna xd
de fut
A Fiat 500e-ben (új) például Android fut. Asszonynak van és pont a héten frissült a szoftvere Android 8.1-re. Persze nem mondod meg, hogy Android, ugyanúgy megy rajta a Carplay és a többi.
Polestar 2 teljesen Android.
@@MrBorroneo Uhh 8.1 Na igen. 11 a legfrissebb.
Nem értem miért kell a Fordnak majmolni a Teslát azzal a rohadt nagy tablettel...tudnak ezek szebb műszerfalat meg kezelőszerveket esetleg rendes kapcsolókat is csinálni.
Mert bevált. Túl sok mindent kell állítgatni a mai modern autókon ahhoz, hogy mindenhez külön fizikai gombok legyenek. A navigáció is sokkal használhatóbb nagyobb képen.
@@tamasdenem7892 Hát igen, de arra is kell gondolni, hogy ha nagyon beékelődik, nehezebb elérni, kényelmetlen. Az új Model S/X-en is hasonlóan kiáll majd, mint a Model 3/Y-on emiatt.
fura, hogy nem lehetett vezetni. kb. egy hónapja találkoztam a Szentendrei úton forgalomban.
Lehet akkor vitték/hozták a Szentendrei Fordba, ott volt egy s a video is ott készült.
Ez a coupé forma veszett jó lett!
Azért kiváncsi vagyok, hogy télen, ha be van fagyva az ajtó, hogy lehet beszállni kilincs nélkül.
Bekapcsolod mobilról az előfűtést és simán beszállsz a 22 fokos beltérbe.
@@Handras Nyilván, fél óra mulva, mire kiolvad. Persze ha előre tudod, hogy használni fogod akkor nem probléma.
És mikor váltál meg a régi Mustangodtól?
Ha jól emlékszem 2014-ben adta el két év használat után. A blogján vannak posztok, képek, videók róla.
man card revoked, pont akkor
Mi a bánatért póni?
Poén. Egyébként nézd végig a videót, a Fordosok is így poénkodtak.. miért baj az?
Nekem már az online bemutatón nagyon bejött és már nagyon várom tőled a vezetési tesztet :)
Ez a nagy kijelző egy katasztrofa ott, legalabb elforditották volna!
Amugy jol néz ki, kivéve az ajtónyitó fül😂
Gondolom a Face lift be majd az lesz a ficsőr hogy elfordítják
Az egy dolog, hogy a mai világban mindenáron telekell vágni kijelzővel mindent de miért kell úgy oda tákolni mintha József pimpelné a daciát igazán beépíthetnék rendesen a műszerfalba vonatkozik ez a többi gyártóra is.
Nem csak kijelző, érintőképernyő, ha nagyon be van ékelve, nem lehet kényelmesen elérni.
Az a tekerő gomb nagyon tetszik
Ez az autó jobb ha meg sem jelent volna semmi nincsen benne ami Mustang á tenné ez egy márka hanyatlásának a kezdete. Viszont a te mustangod gyönyörű volt
Hú. Ez valóban gyönyörű hátulról. :D Egész kultúrált lenne a nagy tablet nélkül a műszerfal is. :-/
Meg szeretném érni azt hogy beülj egy olyan kocsiba, ahol hátul középen is azt mondod hogy nagyon kényelmes.
mercedes sprinter :)
Fiat multipla
@@zoltanlevay8589 főleg, ha nem ül középen senki, és le tudod hajtani a középső háttámlát könyöklőnek ;)
Chevy k3500 dually
Most kalyak lepóniztad a mustangot ?
Keress ra, hogy mustang pony. A kajak pedig pontos j...
@@Handras a tárgy kajak az pontos j ,a szlenget meg úgy írom ahogy akarom,én meg azért bármit mondanák egy mustángra,csak azt nem,hogy póni
Lesz videó az elektromos gt szériáról amit a héten bemutatott az Fia?
Szerintem is tok jo lett/vagany az auto! De...
Szamomra "meg gyalaztak" a Mustang nevet,egy 5 szemelyes elektromos csaladi autonak hogy,lehet ezt adni? Ertem en hogy a marketing,de lehetett volna pl akar csak Ford Mach E is. A tobbi V8 as valodi Mustangoknak mi lesz majd a nevuk? Ford Galaxy vagy talan S max?!?! 😅 😐
azért 27 milláért szerintem akad jobb választék :D
Valamit nem értek! Van egy Ford Edge-em. 155kw 210 le és 2000kt-t vontathat. A Mustang ami nagyon tetszik 269le a leggyengébb és csak 750-et tud húzni. Ragozzák az összes elektromos autónál a gyorsulást meg a 🐎erőket és nem tudnak vontatni. Miért?
tul nagy a súly a hatso tengelyen
@@Handras köszönöm. Szeretem a videóidat minden témában. Maradj mindig ilyen objektív! (Én imádom a zongoralakkot 🙂)
Az első csomagtartót azért választották szét, hogy ne minősüljön csomagtartónak. Ugyanis bizonyos literszám fölött amerikában belülre kell helyezni egy menekülő gombot, amit abszolút fejfájás letervezni és megvalósítani.
Van benne menekülő gomb.
@@Handras akkor nem tudom. Jobban el tudod választani a cuccokat ha akarod.
Mint autó biztosan jó. A technika benne van. A dizájn sem rossz. De egy kicsit fáj kimondani rá, hogy Mustang 😕
Barátnőm két percenként: "Ez nem póni!" :D
Igaza van!!!
Ugyanaz a PIN kód indítja, ami nyitja is? 4 jegyű? Hatalmas poén lesz, amikor a 16 éves gyerekek 1-2-3-4 kombinációval elkötik a 20+ millás verdát. Már az is leszűkíti a kombinációkat, ha poros az autó, és látod melyik 4 volt megnyomva. Ez a funkció egy vicc 2021-ben. Tiszta 90-es évek. Most már minimum valami biometrikus azonosító kellene, ráadásul ekkora értékű autónál.
Szia András!
régóta követem a munkásságod szerintem jó szemed van az autókhoz általában eggyetértek a véleményeddel!
De sajnos ebben a videóban úgy éreztem hogy elfogulttá tett téged a kocsi elején megjelenő logó! A bemutató minőségéböl ez persze nem vett vissza csupán feltűnt számomra! Izgatottan várom a következő részeket!
Ez tipikusan az a forma amire ha azt mondják ez az új Audi akkor elhiszem. Vagy bármi más.
Ugyan olyan krumli az összes 😓
Újabb tucat crossover, minek? Értem, hogy ez a divat, de miért szeretik? A névválasztás meg egy nagy öngól.
Azért kell, mert a népek veszik a suv-okat. Ennyi. Pénzért az anyjukat is.
@Max Morgan nekem nem. De neked? Vagy másnak? Ki szereti és miért?
Szerinted mikor lesz elektromos coupe mustang?
az meg odebb van
Ha már "Mustang" akkor ne egy SUV lenne.
Igaz
R19 van a gumin látni 6:34 nél
Végre egy jobb bemutató.Egy másik autós csatorna csak nyeget nyögött a kocsiról alig tudtak valami adatot elmondani róla.
Ez szuper videó lett.
Szia András! Nekem a 65-ös jobban bejön de ez is nagyon jól néz ki.
Andi még mindíg nincs a csomagtartóban. :(
Már nem is érdekel a bemutatód! :)
Egy jó mustangot elektromosra?😔
Az első csomagtartóba azért tesznek elválasztót, hogy így nem vonatkozik rájuk a kötelező, sötétben is látható nyitó fogantyú követelménye (ha gyerekek magukra zárják, akkor ki tudjanak jönni) , és igen, azért négy műanyag patenttel, hogy a vevő ha ki akarja szedni - márpedig ki fogja - akkor meg tudja tenni, de csak a saját felelősségére.
van benne belso nyito...
@@Handras Igen, ebben van. Ennek ellenére minden gyártó ezért tesz bele választót - ha tesz :)
Mi az hogy gagyi android? Szerintem az ájfos a gagyi.
Szerintem a régi 4-es designra gondolt, nem az újakra. Nem kell ez miatt háborúba kezdeni, gondolom ő is tudja, hogy az új verziók (7.0+) sokkal jobban néznek ki.
Az új is fos. :)
Én egyikkel se tudtam megbarátkozni. A Windows telefon sokkal letisztultabb, szebb, átláthatóbb, és intuitívabb volt mindkettőnél. Kényszerből évek óta Android-ot használok, de még mindíg nem barátkoztam meg az össze-vissza lapozgatással, egy káosz az egész. Az iPhone meg még roszabb. Ráadásul minden készüléken másképp működnek.
@@andrasbiro3007 Nem tudom milyen össze-vissza lapozgatásról beszélsz. Rendkívül egyszerűen lehet már évek óta személyre szabni az egész rendszert (tudom hogy gyártóként változik a kinézet, de a kezelhetőség szinte ugyan az, vagy beállítható azonosra). Ha neked az nem elég, akkor letöltesz egy Launchert (Poco Launcher, Microsoft Launcher...) és mindent (is) be tudsz állítani (ikonok, app drawer... egyszer kell megcsinálni, nem nagy munka). Nekem is volt Windows phone-om, mai napig megvan és működik :) (András nincs eléggé tisztában az új designokkal, ebben biztos vagyok)
Attól hogy hülye vagy hozzá még nem gagyi
Figyi!
Nagyon jól néz ki szerintem, fogadjátok már el, hogy azóta 21. század lett!
Hát..végülis, jól néz ki mint ford, nem mint Mustang.
És szerintem attól hogy 21.század van attol még nem kell mindenből suvot csinálni.
Összkerekes, elektromos SUV Mustang!... Gyalázat! Ha nem akarna a Ford gyalazni saját magát, akkor igazából egész jó kocsi lehetne... De vérlazito a név választás... Lehetett volna ez az új Mondeo Mach-E
Igazából inkább egy mustang ez mint mondeo, de ha már nincs a mustangban v8, amitől mustang a mustang, akkor a többi se annyira fontos. A kinézete nagyon jó, sportos szerintem, bár ha laposabb, és alacsonyabb lenne akkor lehetne már nevezni mustangnak.
A tableten a tekerő gombnak lesznek más funkciói idővel egy szoftver frissitéssel
Kb 1 éve tervben van, hogy lecserélem az öreg, de bevált dizelemet egy újszerű masinára🙂. Képben vannak az Euro 6- os példányok, de az elektromos autókkal is szemezgetek egy ideje. Viszont a nagy árkülönbség miatt el kell , hogy engedjem a villanyautós projektet.😔
Talán 4-5 év múlva elérhető áron lesznek ezek a mostani újak és többen átálnak majd a "zöld" autózásra.🤔🤔
@@amiwhand1138 mostanában már nem járok sokat, ezért is van képben az elektromos autó, de még kivárok!
Nem véletlenül nézem András videóit, próbálom magam meggyőzni😉
0:41 kapuzárási pánik? Fiatalabb barátnő? Akkor már bezárt a kapu, hm??? :-)))
Jól láttam, hogy nem tud magyarul kijelző?
Tetszik, de kár, hogy Mustang a neve :)
Nagyon menő lett a külső 👍👍
Vajon be lehet állítani hogy a v8 hangja szóljon?
nem
A "Bullitt edition" fenyezest majd szinten "custom" rapakolod es joo lesz az ugy csapatni melynyomoval...
Sajnos nem latom benne az ikont.
mióta az eszemet tudom Mustang rajongó vagyok. Kövezzetek meg, de nekem tetszik ez a felfújt Mustang. Mondjuk egy V8-al simán el tudnám képzelni
Szép autó ha elvonatkoztatok attól, hogy elvileg ez egy mustang.
Kimaradt az összes említett videó beszúrása.
Amúgy fain lett, maga a kocsi viszont nem érdemli a mustang nevet :(
Ott vannak info gombon.
Android tv-n nem jönnek ki ezek a beszúrások sajnos. Nem csak Andrásnál, senkinél. Már megszoktam mikor mondják, hogy akkor itt a videó, hogy tv-n nincs ott
Azert Duborgo V8-bol atulni Nem csendbe olyan Mint ha kihereltek volna haha
a motorháztető pupjainak igenis van értelme..már a Leafnél is elmagyarázta a gyártó..
A sima mustang gt-t meg fogja verni a majd az elektromos gt gyorsulásban mert a simának 4,6 mp körül van.
Ez egy fos, szégyen ettől a márkától. :D
Csak szerintem hasonlit nagyon az Urusra...?!
Lol. Igen, csak szerinted :))
Akkor inkább X6
Mennyibe kerül az autó?
Köszi
20M-tól indul...
Mit gondolsz, az iX3-hoz képest hol van ez a Mach e?
ez sokkal nagyobb autó, és hatótávban is bőven az IX3 felett van
@@Handras ó. Azt hittem az iX3 azért egy X3 méret. Akkor ez annál is nagyobb?
Erről lesz POV videó?
Szilaj módban jó lehet 😁
Amcsi rendelet miatt kell az elejébe a csomagtér elosztó, egy Bugatti chironba is találsz :D azért hogy ne tudj gyerekeket rabolni (nem vicc tényleg miatt, van benne még csomagtér nyitó is ha esetleg mégis elrabolnának benne)
Teslában nincs, és az is amerikai autó.
@@Handras Igen, érdekes, hogy nincs a Teslaban, mert tényleg van ilyen követelmény. Doug DeMuro is beszél róla a Chiron tesztben.
picit árnyaltabban: www.law.cornell.edu/cfr/text/49/571.401 "...(4) Is large enough so that the three-year-old child dummy described in Subpart C of Part 572 can be placed inside the trunk compartment, and the trunk lid can be closed..."
Handrás, mivel egyre több autót fogsz tesztelni, én örülnék ha valamilyen szempontrendszer szerint osztályoznád őket, hogy jobban összehasonlíthatóak legyenek. Hasonlóan, mint a Doug DeMuro-nál a Doug Score. Mit gondolsz erről?
Van szempontrendszere csak nem ad neki hangot , hatótáv , minősége az anyagoknak , a beltér és a külső viszonya egymással, konzisztens forma és vonalvezetés , vezetési élmény , töltés , software és aksi idő. Nagyjabol minden autót ezek alapján osztályoz .
Annyi eszük lehetett volna, hogy azt a VOL tekerőt felhasználják csomó más funkcióra, pl ventilátor szabályzásra vagy bármi másra, aminél a fokozatosság szükséges (fűtés, ülésfűtés, fényerő stb). Vicces a 7 milliónyi extra, más annyiért vesz autót :D
7 milliónyi extra pedig még nem is sok (nyilván, nekünk átlagembereknek az). Egy luxusautónál (pl Rolls) ez bőven 10-20-30 misi tud lenni (csak az extra)
Audi Q4 e-tron 16.5M -tól indul, ez meg 20M tól, kicsit nagy az arca a Fordnak, ha az árazásról van szó.
A nagy aksis Q4 is 20M és abban csak 82 kWh van.
Igen de ha beregisztrálod mind a kettőt akkor az Audi duplázik
@@Handras Köszönöm a választ, ebben igazad van, de 20M-nál már nagyon érzelmi döntés egy autó, nem vagyok Audi fanboy, de mikor éreznéd elégedettebbnek magadat, ha van egy Audid, vagy mindenkinek magyarázkodnod kell, hogy van egy Ford (Mustáng) "Makí"-d 20M-ért, +kb 10Kwh órád. Ez tisztán érzelmi megközelítés, vagy mondhatjuk sznoboskodásnak is, vállalom, de úgy érzem európában ez az autó halott ügy, pedig kívül belül vannak részletek amik tetszenek.
@@remixpizzazabalo nem értem mire gondolsz
A JAG iPace videó linkje lemaradt ;)
ott van info gombon
@@Handras csak vak vagyok... köszi! (Bár láttam, de most megnézem mégegyszer 😉)
I-Pace után visszalépésnek érezted a belsőt vagy hasonló szint volt? Lehetséges utódként felmerült nálunk is..
I-Pace magasabb szint, de dragabb is.
Hmmm erre nem lovat kellet volna rakni hanem szamarat XD
A MUNROE LIVE elso benyomas-review-t neztem - mivel megiscsak mernok a csoka- es meglehetosen OK volt szerinte...
Szia András !Lehetne valamelyik nap egy olyan videó amibe bemutatod a mercedes bens eqa 250-t.Szerintem az nagyon szép autó.
ha kovetnel instan. latnad, hogy epp az van nalam ;)
@@Handras Sajnos még nem lehet instám.