Zseniális összefoglaló !!!! Köszönöm,és gratulálok. Én felettébb kíváncsi lennék annak az eredményére,ha a genetikai vizsgálatokba bevonnának észak amerikai indián mintákat.Pl tök-mack indiánok. Bizonyára izgalmas lenne.
Ősi legenda szerint, az Etelközi Magyar fejedelemnek (Szavard-Magyarorszag vagy Szavaria uralkodójának) volt három fia: Hun, Kurd, és a legfiatalabb: Magyar(ka). A következtetést vonják le maguk. Üdv.!
A Kárpát-medencétől a Csendes-óceánig mintegy háromezer éven keresztül egy homogénnek mondható kultúra uralkodott. Ezt mondták szabírnak, szkítának, hunnak, türknek, stb. Helyesebb azonban ezt a kultúrát nagyállat-tartó kultúrának, más néven az íjfeszítő népek kultúrájának neveznünk. Ennek a kultúrának az iszlám terjedése vetett véget, mert eltiporta azt az erkölcsöt, mely szerint kölcsönös előnyök alapján mindenkivel együtt kell működni. Az iszlám erkölcs szerint mindenkit le kell győzni. Magyar szempontból lényeges ennek az óriási területnek a kutatása, de a kutatás értéke a Kárpát-medencétől távolodva négyzetes arányban csökken. A Kárpát-medence kutatásának szükségessége mellett ezek a területek mellékesek. Annál is inkább, mert ugyanilyen jelentőséggel kellene kutatni a magyar - japán, magyar - koreai, magyar - kínai, magyar - közép-ázsiai török, magyar - kaukázusi kapcsolatokat is. A kutatások a magyar - finnugor kapcsolatot is a helyére tennék. Felemelő érzés, hogy a mongolok testvérként tekintenek ránk és sok sikert kívánunk kultúrájuk és a magyar kapcsolatok teljesebb feltárásához.
Nagyon várom az eredményt!! Kitűnő dokumentáció!!! Hálásan köszönöm!
Izgatottan várom, várjuk az eredményeket. Köszi. J.
Olyan mint egy hosszabb trailer, nagyon jól sikerült. Tényleg kiváncsian várjuk az igazságot. Nagyszerű a munka, hajrá, így tovább!
Remek videó
Zseniális összefoglaló !!!! Köszönöm,és gratulálok. Én felettébb kíváncsi lennék annak az eredményére,ha a genetikai vizsgálatokba bevonnának észak amerikai indián mintákat.Pl tök-mack indiánok. Bizonyára izgalmas lenne.
Alaphiba, hogy a hunokat egy nomád, vándor népcsoportként értelmezik. Külön fajta, amely számos nép vezetőjeként tünik fel.
Ősi legenda szerint, az Etelközi Magyar fejedelemnek (Szavard-Magyarorszag vagy Szavaria uralkodójának) volt három fia: Hun, Kurd, és a legfiatalabb: Magyar(ka). A következtetést vonják le maguk. Üdv.!
A Kárpát-medencétől a Csendes-óceánig mintegy háromezer éven keresztül egy homogénnek mondható kultúra uralkodott. Ezt mondták szabírnak, szkítának, hunnak, türknek, stb. Helyesebb azonban ezt a kultúrát nagyállat-tartó kultúrának, más néven az íjfeszítő népek kultúrájának neveznünk. Ennek a kultúrának az iszlám terjedése vetett véget, mert eltiporta azt az erkölcsöt, mely szerint kölcsönös előnyök alapján mindenkivel együtt kell működni. Az iszlám erkölcs szerint mindenkit le kell győzni. Magyar szempontból lényeges ennek az óriási területnek a kutatása, de a kutatás értéke a Kárpát-medencétől távolodva négyzetes arányban csökken. A Kárpát-medence kutatásának szükségessége mellett ezek a területek mellékesek. Annál is inkább, mert ugyanilyen jelentőséggel kellene kutatni a magyar - japán, magyar - koreai, magyar - kínai, magyar - közép-ázsiai török, magyar - kaukázusi kapcsolatokat is. A kutatások a magyar - finnugor kapcsolatot is a helyére tennék.
Felemelő érzés, hogy a mongolok testvérként tekintenek ránk és sok sikert kívánunk kultúrájuk és a magyar kapcsolatok teljesebb feltárásához.