Egy kis érdekesség: Én még beszélhettem olyannal aki mint magyar katona átélte az ostromot, beszélhettem olyannal aki mint német katona élte àt az ostromot, és olyannal is aki a kitörésből elhunyt embereket temette a vérmezőn 12 évesen. Egy kicsit vitatkoznék ezzel a nem jutott elég lőszer dologgal. Lőszer volt, ember nem volt aki használja, elmesélések alapján is tudom, mondták, hogy gyalogsági lőszerből nem volt hiány, leginkább a tüzérségi gránát és akanagránátok hiánya okozott nagy gondot.Továbbá volt szerencsém olvasni a Hadtörténeti Intézet és Múezum levéltárában sok korabeli dokumentumot, ami arról tanúskodik, hogy a magyar hadvezetés már 1944 szeptember-októberben kért a németektől jelentős hadianyag támogatást, főleg ismétlő fegyverek (öntöltő puskák, géppisztolyok, gépkarabèlyok), továbbá távcsöves mesterlövész fegyvereket is, mert tudták a szovjettel szemben máshogy nincs esély. Ezekből viszont a töredéke jött meg , 1944 október végén, nagy része vagy a németeknél maradt, vagy megsérült a szállítás során, vagy szovjet zsákmányként landolt. Érdemes megemlíteni, hogy budapest védelmében részt vett a Szent László hadosztály is, igaz mint német alárendeltségben. Illetve a németek részéről volt próbálkozás a felmentésre a Konrad hadműveletekben, amik a videóban említett Ardenneki csatából átvezényelt páncélosokból állt, a legtöbb sikert a 12. Német páncélgránátos és 14. Páncélos hadosztály érte el a Vértesben, ők nyomták vissza egészen Bicske-Zsámbék vonaláig a szovjetet, azonban vissza kellett vonulniuk , mert az utánpótlási vonalak megnyúltak, és a katlanba zárás veszélye fenyegette őket. Ők voltak a Pape harc csoport. Az utolsó magyar huszár hadosztály is ekkor vívta utolsó harcait, 1945 januártól 1945 március végéig tartották fel a szovjeteket, majd Britteknek adták meg magukat 1945 április végén, és francia fogságba kerültek '45 szeptemberéig. Még egy kis saját érdeksség: ahol én lakom, Tatán a szovjet nem követett el erőszakot a nők ellen, nem vitte el malenkij robotra a lakosságot, sőt egy családhoz a szovjet katona vitt kenyeret és tejet. Nem minden szovjet volt barbár, mint ahogy nekünk magyaroknak is voltak ekete foltjaink (délvidék-hideg napok) Egy kis önreklám: saját haditechnikai kiállításom van, a 2. Világháború korából, ha esetleg ilyen jellegű kérdés merül fel bárkiben, állok rendelkezésre amiben tudok válaszolok. Ui nagyon sokra becsülöm a munkásságod, csak így tovább!
A délvidéki hideg napokat Tito megtorlása követte, azért nem tennék oda egyenlőség jelet. Számomra érthetetlen, hogy Horthy miért nem tudott Molotov ajánlatárol Erdély kapcsán.
@@szabolcs9992 Az áldozatok számában tízszeres az eltérés de ilyen esetekben nem is az a lényeg, hogy hány embert végeztek ki hanem az, hogy minden oldalon voltak katonai túlkapások és ebből senki sem kivétel.
@@szabolcs9992 Mert Bárdossy nem tájékoztatta róla állítólag. Nyilván, ha tudott is volna Molotov ajánlatáról, Horthy akkor is megtámadta volna a Szovjetet...
Szerintem fontosak az arányok. Az, hogy nem mindenki volt barbár igaz, de ez azt is jelentette, hogy a túlnyomó többség viszont az volt. Tudtommal Budapest megszállása után 3 napig hivatalosan is szabadrablás volt.
A videó kiváló lett! Kis késéssel, csak még pár apróság, kiegészítés. Az ostrom végére a Budai Várban már áldatlan állapotok voltak. Január végétől már az élelmiszer fejadag is minimálisra csökkent (klf. információkról lehet olvasni, kb. fél szelet kenyér lehetett a napi fejadag). A Sziklakórház többszörös túltelítettséggel viszont üzemelt az ostrom legvégéig. Saját generátorról még áramuk is volt, de ez lehetett az összes "pozitívum": egymás hegyén-hátán feküdtek a beteg levegő hiányosan, szalmazsákokon, amputálni pedig csak érzéstelenítés nélkül tudtak. Egy beteg szoba állítólag február 12-én sem adta meg magát, őket a szovjetek megsemmisítették. A Várban fokozta a gondokat a vezetékes víz teljes leállása. Ráadásul ezt valószínűleg egy német technikus hibájából következett be. Ugyanis amikor január végén az Ostrom utca alján kialakított védműveknél egy harckocsi árkot akartak készíteni robbantással, a robbantásban megsérültek a Vár ellátásáért felelős vízvezetékek. Egész februárra a Vár vízellátás nélkül maradt, nem maradt gyakorlatilag más lehetőség a kitörésen vagy a megadáson kívül. A pusztítás is a Várnegyednél volt a legnagyobb. 400 házból összesen 1 maradt sértetlen, a többi részben vagy teljesen megsemmisült vagy jobb esetben megrongálódott. Olyan heves volt a tüzérségi tűz, hogy amikor február 10-én, a kitörés előestéjén a német-magyar-nyilas csapatok a Bécsi kapu téren gyülekeztek, már a kitörés megindítása előtt is többen áldozatul estek a tüzérségi tűzben. Egész Budapestre nézve, akkoriban a városban kb. 40 ezer épület volt összesen, ebből kb. 10 ezer vészelte át csupán sértetlenül az ostromot. További ajánlott irodalom (a videó leírásában szereplőkön kívül): Mihályi Balázs: Budapest ostromkalauz (2014) - egy elég részletes gyűjteménye az ostrom eseményeinek, sok helyen utca szintű részletességgel. Polcz Alaine: Asszony a fronton (1991, több kiadás, hangoskönyv is van TH-cam-on) - nem csak Budapestről, de egy elég nyers képet ad a Magyarországon átvonuló frontról egy civil nő szemén keresztül. Kiváló, de sokkoló könyv.
Döbbenetes, hogy mennyi vér és fájdalom folyt Budapest utcáin. Minden a mai napon magukat Orosz szimpatizánsnak valló Magyar embernek látnia kéne ezt a videót! Köszönöm a videót, nagyon tartalmas és érdekes lett! Így tovább
Döbbenetes, hogy mennyi vér és fájdalom folyt Budapest utcáin. Minden a mai napon magukat Orosz szimpatizánsnak valló Magyar embernek látnia kéne ezt a! Hungarian Wikipedia address "A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947" A németeken és a magyarokon kívül románok, olaszok, finnek, lettek, litvánok, ukránok vettek részt ebben a tevékenységben, ami a világtörténelem eddigi legkiterjedtebb, legtöbb áldozatot követelő népirtásába torkollott, és amelyben összesen mintegy 13,7 millió civil pusztult el. Csupán Ukrajna egyetlen közigazgatási területén, a Csernyigovi területen körülbelül 103 ezer polgári lakost és 24 ezer hadifoglyot öltek meg a német és a magyar büntetőosztagosok.
Igazából, ha Oroszország, vagyis a Szovjetunió nem avatkozik bele a konfliktusba, akkor valószínűleg a Náci diktatúra és Hitler akarata az egész világra kiterjed, amit az Atombomba feltalálása még tovább fokozott volna. Ezek mellett, ahogy a videóban is hallható tulajdonképpen végig a németekért védtük Budapestet, ha sikerül a kiugrás vagy szimplán feladjuk a várost, lehet hogy mindez meg sem történik. Én nem az Oroszokat látom ebben hibásnak, ezt Hitler akaratáért tettük és védtük Budapestet.
Már bocsánat, de nem a Szovjeteket kell hibáztatni, hanem a Német és MAGYAR nácikat! A Szovjetek csak tették a dolgukat! Minden dicsőség a SZU FELSZABADÍTÓ CSAPATOKNAK! Reméljük nemsokára újra eljönnek, mikor az Unió utolsó mocskos csatlósaként fogjuk elveszteni a 3. vh.-t. 😃😃
balfácánka...azon nem szoktál elmélázni, hogy Bp-el szemben-3 havi ostrom-Bécs megkímélt város lett...feladták...csak átvonult a szovjet...Mibe került nekünk a Hitleri pcs...és hogy mentették a maguk területeit.?..Könnyen feszeleg a szemét , kiváltságos Ausztria...sok hülye magyar meg ámulja , hogy ők mennyire előbbre tartanak...Soroljam az utólagos kivételezettségeiket is?
Mindig is utáltam a töriórát. Vagyis a tanulást kompletten. Köszönöm, hogy általad most élvezetes formában megérthetem a múltat. Hajrá, csak így tovább!
Köszönöm a részletes videót. Itt sokkal jobban megértettem a II. - dik világháborút. Nagyon tetszett a térkép is nyilakkal mutatta az irágy. Remélem több (hasonlót) láthatók még
1945 Március elején az én dédnagypapámat elvitték a 12 éves gyerekétől mert egy pár szovjet katona berugott és a fekete öltözetéd (kertész volt a Farkasréti temetőben) nyilas egyenruhának nézték.
@@kutyavacsi azok akik itt harcoltak, az életüket adták. Lehet számodra fura, vagy ismeretlen, de ezek az emberek hűek voktak arra, amire felesküdtek, és a szövetségesek oldalán maradtak. Nem úgy mint a románok. Ez különböztet embert, embertől. Valaki áruló, valaki hős. 😉
@@gabor.p a románok sosem voltak árulók, csak jól mozogtak diplomácia szinten és mindig tudták, hogy mikor kell lépni. És ezt a legtöbb ultramagyar nem akarja beismerni.
Danke für die deutsche Übersetzung dieses Vortrag. Die Fotos im Video sind sehr eindrucksvoll. Der große Kampf um Budapest ist nur militärischen Kennern bekannt , war aber sicherlich so hart und grausam wie der Kampf um Berlin. Und die Soldaten haben bis zum Letzten gekämpft. Die Zivilbevölkerung litt sehr schwer. Obwohl die Deutschen und Ungarn sehr verschieden sind verbindet beide Völker eine lange Geschichte und Nachbarschaft , insbesondere wegen der Österreich-Ungarischen Monarchie. Die Ungarn waren in beiden Weltkriegen treu an der Deutschen Seite bis zuletzt. Viel loyaler als die Italiener beispielsweise. Das ist heute in Deutschland vergessen, wie so viele andere Wahrheiten.
COD2 zene alatta, tökéletes! Ugyanakkor, nekem személyes kedvencem, ha lehet ezt mondani a Pest környéki Attila vonalakban történt események, úgy gondolom méltatlanul is keveset említik a könyvek és a történészek.Található pár adat, időpont, egységek megnevezései, de más-más hadműveletek sokkal részletesebben vannak összegyűjtve mint ez.Esetleg a három védőövről lehetne egy külön videót összevágni, vagy a fellelhető információk alapján nehézkes lenne?
2021, ujra vilaghaboru van, csak most mas, trukkosebb fegyverekkel. A modszerek viszont nagyreszt ugyanazok maradtak. Meg mindig nem tunik fel, kedves olvaso?
@@connorkenway3803 Es milyen alapon? Mert egeszsegesek, es nem szorulnak ra a drogra, es foleg nem hajlandoak behodolni az ujabb es ujabb drogoztatasnak. Ez az igazi orwelli remuralom. Lesznek itt meg nurnbergi perek es bunhodesek mindenkinek aki kenyszeritett masokat.
@@spartailukurgosz1392 Az elmed es a jozan eszed ellen, informacios vilaghaboru, megtevesztes, elarasztas, ez ezek menten veszhelyzeti, kvazi haborus intezkedesek, es egyre tobb helyen konkret kenyszeritesek is. Es szabadsagharcok felkelesek szerte a vilagban mindez ellen. Azert vilag, mert globalis, es azert haboru, mert ellened iranyulo eszkozokkel. Csak ezek most a mentalis egeszseget tamadjak meg, amivel viszont fegyver nelkul is tomegeket tudsz nyomorba donteni minden szinten, egeszsegileg, szocialisan, es egzisztencialisan is. Ez folyik most nagyban, ellened is. A gyerekeket is tonkretettek mar, lesz most egy vagy tobb mentalis es maskepp beteg generacio, paranoiaban es szolgasagban elve. Diohejban.
Örülök, hogy megemlítetted a Mátyás hegyet. A nagyapám is ott volt a kitörésnél. Ő egy kis csapattal a Mátyáshegyen voltak egy kis ideig miután inkább haza mentek. Mondhatjátok dezertált, de már inkább az értelmetlen halál elöl menekült. Persze hiába, mert később a "hős" szovjet hadsereg katonája (Ukrán) lőtte főbe, miután végig nézették vele a nagyanyám meggyalázását.....
@@bestdrawings2325 Most ez a politikai irány. Olyan, mint amikor a fideszes képviselő 6 (!) évesen hallotta, hogy azok a szovjet katonák, akik leverték '56-ot ukránul beszéltek...
*Ezzel párhuzamosan érdemes meghallgatni Számvéber Norbert csatornáját ahol sok 2. VH-ás előadás kapcsán van egy videó a Páncélosok Budapest ostromában címmel.*
Érdekesek a magyarországi hadmozdulatok. Margit vonalról,illetve a nagybajomi erdő legendájáról lehetne videó? Azt beszélik,hogy a bajomi erdőbe a mai napig nem lehet bemenni,mert a németek olyan szinten elaknásították.
Belehet menni, Magyarország egész területén nincs olyan terület, hogy aknák miatt ne lehetne bárhova is bemenni, Magyarország 100%-osan aknamentesített 1,5 méter mélységig. Nagybajom, a Hortobágy nyugati széle és kakukktojásként a magyar-horvát határ vonal horvát oldalon a szerbek 1991-ben elaknásítottak ,amit a horvátok felszedtek, de azért fokozott figyelmet igényel a bejárása. Visszatérve, napjainkban is tart a Hortobágy 1,5 méter alatti akna és bombamentesítése, azonban a Nagybajomi területhez a honvédség nem nyúl hozzá, mivel azon a területen mérges gázzal töltött üvegaknák és bombák is találhatóak.
@@oshazamagyar9790 a Hegyikastély és a Csillagvizsgáló körüli részre gondolsz, amit 45-ben a Konrád hadművelet alatt a németek főhadiszállásként használtak pár napig.Épp ezért is veszélyes a környéke, mivel a szovjetek erős tűz alatt tartották.Mára a fémdetektorosok jórészt kifosztották a helyet, de egy-egy tüzérségi eszköz még mindig előkerülhet.
Csinálhatnál egy videót a háborús városi legendákról. Amiket én ismerek: (Itt a dátumokra is érdemes figyelni): Az atombombára válaszként a szövetségesek Drezdában demonstrálták, hogy hagyományos bombákkal is tudnak ugyan akkora pusztítást végezni Sztálin Budapesten akarta demonstrálni, hogy nehéztüzérség segítségével is el tudnak pusztítani egy várost. A nehéztüzérség már felsorakozott, amikor a parancs megváltozott és inkább megostromolták a várost. (Az eredeti valami novellában volt) Mindkét nagyapám mesélte, hogy kiment a járőr az erdőbe (lőszer nélkül, hogy nehogy vadásszanak), egyszer csak a hóból fehér ruhás oroszok álltak fel és adták meg magukat, mert éhesek voltak. A magyar csapatokhoz visszaérve a tiszteket hátra küldték a hírszerző egységekhez, a "többiek nem jártak jól". A tolmács addig csavarta a szót, míg még egy katona mehetett hátra. Az egyik nagyapám mint járőr, a másik, mint tolmács mesélte a történetet. Nem voltak egy időben ugyanott. (valószínűleg ez is valami legenda)
Apró észrevétel: Mi az, hogy "fel kellett rúgni a Jugoszláviával kötött örök barátsági szerződést"? Nem egészen 5 hónappal az "örök barátsági szerződés" aláírása után Magyarország hadüzenet, vagy bármilyen követelés nélkül hátba támadta, az amúgy is szorongatott helyzetben lévő országot.
@@farkastoth4160 miért lett volna fasiszta nyilas katona.a honvédek nagyobb része nem volt se fasiszta,se nyilas.egyszerű magyar katonák voltak,akik a ruszkik ellen,az esküjükhöz hűen harcoltak,es védték a bolsevikoktól a hazát.ennyi.
Szomorú,hogy mit műveltek a fővárosunkkal ezek a férgek.. ebből egy külön kiállítás megérne tartani ,hogy akkor romokban hogy nézett ki a város, és ma hogy néz ki. Hiába a esztelen pusztítás , majdnem régi pompájában tündököl. A másik a Konrád hadműveletről is lehetne pár szót ejteni, az is hozzátartozik a Budapest ostromahoz.
Kedves Időutazó! Tudom a történelem tanárok nem szeretik a "mi lett volna ha" kérdéseket de Magyarországnak lehetett volna esélye arra hogy semleges maradt volna vagy esetleg át állt volna a szövetségesekhez? Bármi féle válaszodat köszönöm. U.I. Imádom a videóidat csak így tovább.
Volt próbálkozás, pl Horthy István kis kormányzó által, akinek nagyon jó kapcsolata volt az angolokkal. Sajnos erre a német gestapo és RAD hamar rá is jött
"Mi lett volna ha" , mórickának nem lenne farka ‽ Milyen kérdés ez ? Mi lett volna , ha gőring nem adta volna fel a légteret = " aki a levegőt úralja , az úra mindenek , mint a sas ! " mi lett volna ha " , ha hitler bevetette volna a már kész atombombáit ! " MI LENNE HA " A TÉNYEKET MEGVÁLTOZTAJUK ! = NA NE ,PUBI JÁTSZ A HOMOKOZÓBA ! stb...
@@LEK-we2hh A nagyapám felőli dédim volt szovjet és német fogságban is mind2 helyről megszökött. szovjet fogságból 3 indultak haza, de csak 2 értek haza csont soványan. Testvére Donkanyarban halt meg és másik rokonomat faluban agyonlőtték (szovjetek) miközben kútra ment vízért. Nagymamám felől volt egy olyan történet, hogy nem emlékszem hogy nagyapja vagy az apja meg talán testvérét előakarták állítani őket saját házukban és egyikőjük kiugrott az ablakon, de utána talán szovjet katonát megölték és elásták kertben hátul :D
Át kellett volna adni a varost, Ivánnak, stratégiai jelentősége úgysem volt, rengeteg szenvedéstől megkímélve a polgári lakosságot és nem pusztult volna el ez a gyönyörű város a műemlékeivel es épületeivel együtt, amit már nyilván eredeti állapotban visszahozni nem lehet.Iván egyszerűen bekerítette volna és a fősereg meg tovabb megy nyugat felé ennyi és nem több,!
@@szilard1267 Azoktól az emrektől , civilektől kellett volna megkérdezni, akik meghaltak az ostrom során, hogy megérte! Persze ez utólag nem megy, amúgy meg a muszka így is úgy is elfoglalta Berlint, tökmindegy hogy Budapest ostromával es elfoglalásával, vagy anélkül.Akkoriban nem volt az a sereg , ami feltartózhatta volna a vörös hordát.Rettenetes hadsereg volt, végtelen utánpotlassal,m Hitler is ugy szamolta el magát, nem volt tisztaba a hátorszag vegtelen erejével.Önála Szovjetunio csak az Uralig terjedt, vegtelenül ostoba felfogás, megis lett a végeredménye mind láttuk.Nekem ez a meglátasom, persze masnak meg megint mas , igy van ez jó,m egy biztos: a történelem kerekét visszaforgatni nem lehet.
Még is mit köszönsz a németeknek ?! Ők sem voltak különbek! Elmondanám neked , hogy az oroszok bevonulása előtt 4 nappal a németek több száz ezer magyar zsidó és nem zsidó embert szállítottak el halál táborokba ahol mindet elgázosították ! Ezek az elszállított emberek lehet túl élték volna az oroszok bevonulását , egyébként a háború alatt Magyarország volt az utolsó ország ahonnan a fasiszta Hitler még gyorsan transzportáltatott embereket a halálba ! Szóval így köszöntgesd a németeknek a történelem legnagyobb nép irtásait !
Kedves József Pityke!Gondolom ,szokott olvasni történelmet,akkor biztosan olvasta a Budapest ostromáról szóló könyvet az ostrom 53 napjáról levéltári feljegyzésekkel.Abban szépen fel vannak tüntetve az események .Egy vezérkari tiszt véleményét írom idézve,"akik a várban voltak németek,magyarok,azok gyilkosok haramiák voltak". Ha Önnek ezek a német és magyar fasiszták,nyilasok akik Budapestet romhalmazzá változtatták,a hidakat fölrobbantották, rengeteg embert legyilkoltak,kifosztottak,csak azért,hogy egy hónappal késleltessék,Bécs és Berlin elestét,ezeket nevezi Ön igazi tiszteknek,akkor nagy baj van az Ön Magyar hazaszeretetével.
A hazaszretet ertelem , elore latas , az erzelem nelkuli a haza erdeket szem elott tarto tevekenyseg nelkul ,... sot a pilanatnyi ellenseg erdeket szolgalni ....Oriasi gazemberseg , cseledeszuseg hazaarulas......Erre ne legyen senki buszke ....Kocsmai ivo cimboram , haverom ....felgyujtja a hazamat ...en meg segitsek is neki , mert hat haverok vagyunk.. Szalasit lehet , hogy a sajat birtoka , vagyona jobban izgatta mint az orszag jovoje... hisz 1943 oszen mar ismert volt . hogy a nemetek elvesztettek a haborut.. az angol -- amarikai legiero mar megkezdte az orszag bombazassaat ... Egy kis nemzetnek nem ilyen vezetok kellenek ......
@@istvanszecsko2126 ezt az undorító kommunista szöveget.kicsit jobban utána kellene nézni és akkor azt a 35ezer Magyar honvédet,akik a fővárost és a hazájukat védték,nem nevezné fasiszta hordának.a lakosság nagy része támogatta a honvédeket és segitett nekik és a nyugati bombázások és a ruszkik pergőtüze változtatta romhalmazzá Budapestet.mocskos bolsevik szöveg amit ideokádtál.szégyeld magad!
Sokan a mai napig nem képesek belátni (még azt se hogy tetszik vagy sem,de nem a németek nyerték a 2. vh-út) azokat a hibákat és tévedéseket,amit politikusaink hoztak és nekik köszönhetően százezrek haltak meg,mindhiába... Nekünk két vesztes világháború se volt elég ahhoz,hogy ezt egyesek belássák! Nem hiszek az agresszióban,ezt jó lenne belátnia minden nagyhatalomnak (és elmebeteg vezetőnek), amelyik háborúsdit akar játszani a 21.sz.-ban. Ha így folytatja az emberiség ezt a primitív gondolkodást,akkor megérdemeljük hogy kipusztuljunk.
jó videó.van benne pár tévedés,mint pl.,hogy 20nap alatt foglalták el erdélyt.ez mar csak azért sem igaz,mert a tordai csata 30napig tartott és azután adta fel a Magyar honvédség Tordát.
Mostanaban olvastam egy mar hosszab ideje nalunk elö KInai illetö velemenyet a magyar történelemröl :: -- Mi szerint , a magyarok a törtenelműk soran , sose a jozan eszűket hasznaltak , hanem valami hűlye ösi ösztön vezenyelte öket..................?????
Azért edukációs jelleggel teleportálnék oda sok mai habcsóknácit.....meddig bírnák vajon? Szerintem kb 10 perc a maximum azt behugyozva sírva futnának haza.....kb
A magyar vezetés itt is hozta magát. Románia ,Olaszország ki tudott ugrani mi nem ,helyette sok értelmetlen halál az ország romhalmazzá tevése jutott nekünk. Hogy mit kerestünk az orosz fronton arról meg már nincs is mit írni.
De Olaszország szövetségesek által megszállt területe (Szicília, Dél Olaszország) ugrott ki csak. Valójában létrejött az Olasz Szociális Köztársaság. Rómát azt is csak később az olasz maffia segítségével tudták nehézkesen elfoglalni.
@@gaborszadai1992 Nem voltak csak a fronton, illetve amikor a front elérte a román határt, a király átált. A király nem volt elszigetelve, mint Horthy a budai várban. 1944. augusztus 23-án, amikor a szovjet csapatok elérték a román határt, a katonai diktatúra megdőlt. A király vezetésével puccsot hajtottak végre és Románia sikerrel kiugrott a németek szövetségéből. A kiugrást többek között az tette lehetővé, hogy Hitler feltétlenül megbízott Ion Antonescu marsallban, így - ellentétben Magyarországgal - semmilyen kísérletet nem tett egy esetleges kiugrás megakadályozása érdekében.
Nem kellett volna 2 fronton harcolni.:( Stalin tárgyalni akart a Németekkel egy ponton mikor eljutottak a Németek Oroszország belsejébe de Hitler nem válaszolt.Mindegy már. Ezért vagyunk ilyen szerencsétlenek mert elveszettünk mindkét háborút.Ezért ilyen szegény az ország. :( nagyon,nagyon szomorú ez ami történt. :(
Ritka szemét ládák voltak ezek a szövetségesek...egyszer remélem ugyanezeket ők is átélik amit a mi őseink ...És ezek amiket itt a videóban elmondtak csak a töredékei annak amit tudunk.!
Idős kollégáim elmondták, a "felszabadító" szovjet katonák nemcsak fiatal nőket és gyermeklányokat becstelenítettek meg, hanem 70-80 éves idős asszonyokat is.
Mi köze egy mai orosznak az akkori eseményekhez ? Ennyi erővel akkor legyünk haragban minden néppel,akivel bármiféle konfliktusunk volt... Ugyan már ember,senki nem élteti csupán más idők járnak és azt gondolom,hogy a történelmi sérelmeinken ideje lenne túl lépnünk.Éljen (de inkább legyen örökké) a szabad,független,frusztrált emberektől mentes,élhető Magyarország !
Végülis, a franciák se azért, vesztettek az oroszok ellen, mert olyan jó volt az orosz katonai vezetés, vagy mert a olyan jó volt felszerelés minősége…. Kicsit se a hideg miatt. 😅 Te is egy vagy a sok sok degenerált orosz imádó és hazaárulóból. 😀
@@Zsirkenyer Utalom az oroszokat. Mar gyerekkent utaltam, bar a csaladunkban politikarol nembeszeltunk. Kb etrek minden szlav nyelvet. Majdnem ket oraig beszeltem Vorobjov generalissal. Tudom hogy az oroszok direkt szetvertek aBudapestet. Tudom miket meg terveztek magyarok ellen. Tehat szamodra meg egyszer: orosz medve. Eszt nem kene elfeledni!
A sok elvtelen beszari hájzsák vitéz, górf és egyéb politikus érdemelte volna meg. Nem ez a szerencsétlen nép, ami mindig bele lett hergelve valami agymenésbe. De közben az értelmes többség szenvedte meg az egészet.
@@attilahalmos1261szerinted megérdemelte sok család, sok kisgyerek, sok ártatlan magyar ember a halált? Agyatlan idióta.. Inkább gondold meg hogy mit írsz mert egy ezekből a szavakból kiindulva egy nem normális vagy
A videót Instagramon szavaztátok meg! Ha nem akarsz Te se lemaradni a következő szavazásról, kövess Instán is!
Instagram: instagram.com/idoutazo.yt/
Hogy is mondta ..:: Nem szamit , ha Budapest tizszer is elpusztul , ha ezzel Becset vedeni tudjak.. Ez a lenyeg..
..főleg "sz"-el !!
@@laszlonagy432916:08 nő
Egy kis érdekesség:
Én még beszélhettem olyannal aki mint magyar katona átélte az ostromot, beszélhettem olyannal aki mint német katona élte àt az ostromot, és olyannal is aki a kitörésből elhunyt embereket temette a vérmezőn 12 évesen.
Egy kicsit vitatkoznék ezzel a nem jutott elég lőszer dologgal.
Lőszer volt, ember nem volt aki használja, elmesélések alapján is tudom, mondták, hogy gyalogsági lőszerből nem volt hiány, leginkább a tüzérségi gránát és akanagránátok hiánya okozott nagy gondot.Továbbá volt szerencsém olvasni a Hadtörténeti Intézet és Múezum levéltárában sok korabeli dokumentumot, ami arról tanúskodik, hogy a magyar hadvezetés már 1944 szeptember-októberben kért a németektől jelentős hadianyag támogatást, főleg ismétlő fegyverek (öntöltő puskák, géppisztolyok, gépkarabèlyok), továbbá távcsöves mesterlövész fegyvereket is, mert tudták a szovjettel szemben máshogy nincs esély.
Ezekből viszont a töredéke jött meg , 1944 október végén, nagy része vagy a németeknél maradt, vagy megsérült a szállítás során, vagy szovjet zsákmányként landolt.
Érdemes megemlíteni, hogy budapest védelmében részt vett a Szent László hadosztály is, igaz mint német alárendeltségben.
Illetve a németek részéről volt próbálkozás a felmentésre a Konrad hadműveletekben, amik a videóban említett Ardenneki csatából átvezényelt páncélosokból állt, a legtöbb sikert a 12. Német páncélgránátos és 14. Páncélos hadosztály érte el a Vértesben, ők nyomták vissza egészen Bicske-Zsámbék vonaláig a szovjetet, azonban vissza kellett vonulniuk , mert az utánpótlási vonalak megnyúltak, és a katlanba zárás veszélye fenyegette őket.
Ők voltak a Pape harc csoport.
Az utolsó magyar huszár hadosztály is ekkor vívta utolsó harcait, 1945 januártól 1945 március végéig tartották fel a szovjeteket, majd Britteknek adták meg magukat 1945 április végén, és francia fogságba kerültek '45 szeptemberéig.
Még egy kis saját érdeksség: ahol én lakom, Tatán a szovjet nem követett el erőszakot a nők ellen, nem vitte el malenkij robotra a lakosságot, sőt egy családhoz a szovjet katona vitt kenyeret és tejet.
Nem minden szovjet volt barbár, mint ahogy nekünk magyaroknak is voltak ekete foltjaink (délvidék-hideg napok)
Egy kis önreklám: saját haditechnikai kiállításom van, a 2. Világháború korából, ha esetleg ilyen jellegű kérdés merül fel bárkiben, állok rendelkezésre amiben tudok válaszolok.
Ui nagyon sokra becsülöm a munkásságod, csak így tovább!
Jól beszélsz honfitárs !
A délvidéki hideg napokat Tito megtorlása követte, azért nem tennék oda egyenlőség jelet. Számomra érthetetlen, hogy Horthy miért nem tudott Molotov ajánlatárol Erdély kapcsán.
@@szabolcs9992 Az áldozatok számában tízszeres az eltérés de ilyen esetekben nem is az a lényeg, hogy hány embert végeztek ki hanem az, hogy minden oldalon voltak katonai túlkapások és ebből senki sem kivétel.
@@szabolcs9992 Mert Bárdossy nem tájékoztatta róla állítólag. Nyilván, ha tudott is volna Molotov ajánlatáról, Horthy akkor is megtámadta volna a Szovjetet...
Szerintem fontosak az arányok.
Az, hogy nem mindenki volt barbár igaz, de ez azt is jelentette, hogy a túlnyomó többség viszont az volt.
Tudtommal Budapest megszállása után 3 napig hivatalosan is szabadrablás volt.
A videó kiváló lett!
Kis késéssel, csak még pár apróság, kiegészítés.
Az ostrom végére a Budai Várban már áldatlan állapotok voltak. Január végétől már az élelmiszer fejadag is minimálisra csökkent (klf. információkról lehet olvasni, kb. fél szelet kenyér lehetett a napi fejadag). A Sziklakórház többszörös túltelítettséggel viszont üzemelt az ostrom legvégéig. Saját generátorról még áramuk is volt, de ez lehetett az összes "pozitívum": egymás hegyén-hátán feküdtek a beteg levegő hiányosan, szalmazsákokon, amputálni pedig csak érzéstelenítés nélkül tudtak. Egy beteg szoba állítólag február 12-én sem adta meg magát, őket a szovjetek megsemmisítették.
A Várban fokozta a gondokat a vezetékes víz teljes leállása. Ráadásul ezt valószínűleg egy német technikus hibájából következett be. Ugyanis amikor január végén az Ostrom utca alján kialakított védműveknél egy harckocsi árkot akartak készíteni robbantással, a robbantásban megsérültek a Vár ellátásáért felelős vízvezetékek. Egész februárra a Vár vízellátás nélkül maradt, nem maradt gyakorlatilag más lehetőség a kitörésen vagy a megadáson kívül.
A pusztítás is a Várnegyednél volt a legnagyobb. 400 házból összesen 1 maradt sértetlen, a többi részben vagy teljesen megsemmisült vagy jobb esetben megrongálódott. Olyan heves volt a tüzérségi tűz, hogy amikor február 10-én, a kitörés előestéjén a német-magyar-nyilas csapatok a Bécsi kapu téren gyülekeztek, már a kitörés megindítása előtt is többen áldozatul estek a tüzérségi tűzben. Egész Budapestre nézve, akkoriban a városban kb. 40 ezer épület volt összesen, ebből kb. 10 ezer vészelte át csupán sértetlenül az ostromot.
További ajánlott irodalom (a videó leírásában szereplőkön kívül):
Mihályi Balázs: Budapest ostromkalauz (2014) - egy elég részletes gyűjteménye az ostrom eseményeinek, sok helyen utca szintű részletességgel.
Polcz Alaine: Asszony a fronton (1991, több kiadás, hangoskönyv is van TH-cam-on) - nem csak Budapestről, de egy elég nyers képet ad a Magyarországon átvonuló frontról egy civil nő szemén keresztül. Kiváló, de sokkoló könyv.
Döbbenetes, hogy mennyi vér és fájdalom folyt Budapest utcáin.
Minden a mai napon magukat Orosz szimpatizánsnak valló Magyar embernek látnia kéne ezt a videót!
Köszönöm a videót, nagyon tartalmas és érdekes lett! Így tovább
Döbbenetes, hogy mennyi vér és fájdalom folyt Budapest utcáin.
Minden a mai napon magukat Orosz szimpatizánsnak valló Magyar embernek látnia kéne ezt a!
Hungarian Wikipedia address "A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947"
A németeken és a magyarokon kívül románok, olaszok, finnek, lettek, litvánok, ukránok vettek részt ebben a tevékenységben, ami a világtörténelem eddigi legkiterjedtebb, legtöbb áldozatot követelő népirtásába torkollott, és amelyben összesen mintegy 13,7 millió civil pusztult el. Csupán Ukrajna egyetlen közigazgatási területén, a Csernyigovi területen körülbelül 103 ezer polgári lakost és 24 ezer hadifoglyot öltek meg a német és a magyar büntetőosztagosok.
Na akkor nézhettük volna meg magunkat, ha Hitler nyeri a háborút. Jobb bele se gondolni.
Igazából, ha Oroszország, vagyis a Szovjetunió nem avatkozik bele a konfliktusba, akkor valószínűleg a Náci diktatúra és Hitler akarata az egész világra kiterjed, amit az Atombomba feltalálása még tovább fokozott volna. Ezek mellett, ahogy a videóban is hallható tulajdonképpen végig a németekért védtük Budapestet, ha sikerül a kiugrás vagy szimplán feladjuk a várost, lehet hogy mindez meg sem történik. Én nem az Oroszokat látom ebben hibásnak, ezt Hitler akaratáért tettük és védtük Budapestet.
Már bocsánat, de nem a Szovjeteket kell hibáztatni, hanem a Német és MAGYAR nácikat! A Szovjetek csak tették a dolgukat! Minden dicsőség a SZU FELSZABADÍTÓ CSAPATOKNAK! Reméljük nemsokára újra eljönnek, mikor az Unió utolsó mocskos csatlósaként fogjuk elveszteni a 3. vh.-t. 😃😃
balfácánka...azon nem szoktál elmélázni, hogy Bp-el szemben-3 havi ostrom-Bécs megkímélt város lett...feladták...csak átvonult a szovjet...Mibe került nekünk a Hitleri pcs...és hogy mentették a maguk területeit.?..Könnyen feszeleg a szemét , kiváltságos Ausztria...sok hülye magyar meg ámulja , hogy ők mennyire előbbre tartanak...Soroljam az utólagos kivételezettségeiket is?
Szavakkal leírhatatlan hogy mit kellett átélnie ezeknek az embereknek köszönet a videóid ért nagyon informatív
Leírható, ld. Kosztolányi Dezsőné.
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója is értékes kordokumentum Budapest ostromáról.
Imádom a videóidat remélem nem hagyod abba a gyártásukat soha
Miért hagyná abba?
@@vezertrojai Eljenek a meghalt hosok..
Mindig is utáltam a töriórát. Vagyis a tanulást kompletten. Köszönöm, hogy általad most élvezetes formában megérthetem a múltat. Hajrá, csak így tovább!
A történelem érdekes és izgalmas, csak a történelemtanítás unalmas :)
Köszönöm a részletes videót. Itt sokkal jobban megértettem a II. - dik világháborút. Nagyon tetszett a térkép is nyilakkal mutatta az irágy. Remélem több (hasonlót) láthatók még
Csepel szigetből hány van? (5:10) :)
1945 Március elején az én dédnagypapámat elvitték a 12 éves gyerekétől mert egy pár szovjet katona berugott és a fekete öltözetéd (kertész volt a Farkasréti temetőben) nyilas egyenruhának nézték.
Thanks for the interesting story of this beautiful city during the siege. Lots of detailed information. Greetings from Poland!
Tisztelet a hősöknek!
kik voltak itt a hősök? nácik és csatlósaik, akik hagyták szétlőni a várost, miközben már évek óta egyértelmű volt, hogy hitler bukni fog
@@kutyavacsi azok akik itt harcoltak, az életüket adták. Lehet számodra fura, vagy ismeretlen, de ezek az emberek hűek voktak arra, amire felesküdtek, és a szövetségesek oldalán maradtak. Nem úgy mint a románok. Ez különböztet embert, embertől. Valaki áruló, valaki hős. 😉
@@gabor.p a románok sosem voltak árulók, csak jól mozogtak diplomácia szinten és mindig tudták, hogy mikor kell lépni. És ezt a legtöbb ultramagyar nem akarja beismerni.
@@Stargate87 na igen, manapság nagy divat a gerinctelenség már itthon is.
Abszolút egyetértek!
Hortobágyi csatáról lesz videó?
Amia tőrtént,megtőrtént.
A jövőnket tegyük szebbé,ne bünbakokat keressünk.
Legyen végre egy normális társadalmunk.😭
Danke für die deutsche Übersetzung dieses Vortrag. Die Fotos im Video sind sehr eindrucksvoll. Der große Kampf um Budapest ist nur militärischen Kennern bekannt , war aber sicherlich so hart und grausam wie der Kampf um Berlin. Und die Soldaten haben bis zum Letzten gekämpft. Die Zivilbevölkerung litt sehr schwer.
Obwohl die Deutschen und Ungarn sehr verschieden sind verbindet beide Völker eine lange Geschichte und Nachbarschaft , insbesondere wegen der Österreich-Ungarischen Monarchie. Die Ungarn waren in beiden Weltkriegen treu an der Deutschen Seite bis zuletzt. Viel loyaler als die Italiener beispielsweise. Das ist heute in Deutschland vergessen, wie so viele andere Wahrheiten.
They were not loyal, hungary tried to capitulate ín 1944, but germans occupied hungary an put in power their puppet
COD2 zene alatta, tökéletes!
Ugyanakkor, nekem személyes kedvencem, ha lehet ezt mondani a Pest környéki Attila vonalakban történt események, úgy gondolom méltatlanul is keveset említik a könyvek és a történészek.Található pár adat, időpont, egységek megnevezései, de más-más hadműveletek sokkal részletesebben vannak összegyűjtve mint ez.Esetleg a három védőövről lehetne egy külön videót összevágni, vagy a fellelhető információk alapján nehézkes lenne?
2021, ujra vilaghaboru van, csak most mas, trukkosebb fegyverekkel. A modszerek viszont nagyreszt ugyanazok maradtak. Meg mindig nem tunik fel, kedves olvaso?
Hát ha ez világháború ami most van akkor a 2. Durvább volt
igazából ha úgy vesszük ma is egy holocaust megy az oltatlanok ellen
@@connorkenway3803 Es milyen alapon? Mert egeszsegesek, es nem szorulnak ra a drogra, es foleg nem hajlandoak behodolni az ujabb es ujabb drogoztatasnak. Ez az igazi orwelli remuralom. Lesznek itt meg nurnbergi perek es bunhodesek mindenkinek aki kenyszeritett masokat.
Miért volna világháború?
@@spartailukurgosz1392 Az elmed es a jozan eszed ellen, informacios vilaghaboru, megtevesztes, elarasztas, ez ezek menten veszhelyzeti, kvazi haborus intezkedesek, es egyre tobb helyen konkret kenyszeritesek is. Es szabadsagharcok felkelesek szerte a vilagban mindez ellen. Azert vilag, mert globalis, es azert haboru, mert ellened iranyulo eszkozokkel. Csak ezek most a mentalis egeszseget tamadjak meg, amivel viszont fegyver nelkul is tomegeket tudsz nyomorba donteni minden szinten, egeszsegileg, szocialisan, es egzisztencialisan is. Ez folyik most nagyban, ellened is. A gyerekeket is tonkretettek mar, lesz most egy vagy tobb mentalis es maskepp beteg generacio, paranoiaban es szolgasagban elve. Diohejban.
Egy bemutató videót a második világháborús Erdély és erdélyi harcokról készítenél? Erdélyi magyarok, határvonalak, román átállás stb stb.
Örülök, hogy megemlítetted a Mátyás hegyet. A nagyapám is ott volt a kitörésnél. Ő egy kis csapattal a Mátyáshegyen voltak egy kis ideig miután inkább haza mentek. Mondhatjátok dezertált, de már inkább az értelmetlen halál elöl menekült. Persze hiába, mert később a "hős" szovjet hadsereg katonája (Ukrán) lőtte főbe, miután végig nézették vele a nagyanyám meggyalázását.....
Honnan tudod, hogy ukrán volt ? A 2. Ukrán front-ban nem csak ukránok voltak, nem nemzeti alapon voltak elosztva a vörös hadseregben a katonák.
szegény sajnàlom ! mocskok egy nagy darab szar az ukràn !!! az is volt az is maradt !
@@bestdrawings2325 Most ez a politikai irány. Olyan, mint amikor a fideszes képviselő 6 (!) évesen hallotta, hogy azok a szovjet katonák, akik leverték '56-ot ukránul beszéltek...
@@maci6962венгерские солдаты вели себя отвратительно и на территории УССР и на территории РСФСР.
Nem szabadott volna a nácik oldalán harcolni. Köszönet a Szovjeteknek hogy bár drága áron, de megszabadították Magyarországot a náci németektöl🙏
*Ezzel párhuzamosan érdemes meghallgatni Számvéber Norbert csatornáját ahol sok 2. VH-ás előadás kapcsán van egy videó a Páncélosok Budapest ostromában címmel.*
Magyarok Electrája
Az emberiség sajnos, semmit nem tanult a múlt borzalmaiból...
Emberiseg nem valtozott.
Teknika valtozott !
Érdekesek a magyarországi hadmozdulatok. Margit vonalról,illetve a nagybajomi erdő legendájáról lehetne videó? Azt beszélik,hogy a bajomi erdőbe a mai napig nem lehet bemenni,mert a németek olyan szinten elaknásították.
Belehet menni, Magyarország egész területén nincs olyan terület, hogy aknák miatt ne lehetne bárhova is bemenni, Magyarország 100%-osan aknamentesített 1,5 méter mélységig. Nagybajom, a Hortobágy nyugati széle és kakukktojásként a magyar-horvát határ vonal horvát oldalon a szerbek 1991-ben elaknásítottak ,amit a horvátok felszedtek, de azért fokozott figyelmet igényel a bejárása. Visszatérve, napjainkban is tart a Hortobágy 1,5 méter alatti akna és bombamentesítése, azonban a Nagybajomi területhez a honvédség nem nyúl hozzá, mivel azon a területen mérges gázzal töltött üvegaknák és bombák is találhatóak.
Bicske mellett is van egy erdei rész ahol úgy szint annyi pirotechnikai eszköz van még mai napig, hogy nem ajánlott arra kószálni
@@oshazamagyar9790 a Hegyikastély és a Csillagvizsgáló körüli részre gondolsz, amit 45-ben a Konrád hadművelet alatt a németek főhadiszállásként használtak pár napig.Épp ezért is veszélyes a környéke, mivel a szovjetek erős tűz alatt tartották.Mára a fémdetektorosok jórészt kifosztották a helyet, de egy-egy tüzérségi eszköz még mindig előkerülhet.
Nagyon tetszett, kár hogy csak ilyen rövid volt!
KÖSZÖNET , TISZTELET
Csinálhatnál egy videót a háborús városi legendákról.
Amiket én ismerek:
(Itt a dátumokra is érdemes figyelni):
Az atombombára válaszként a szövetségesek Drezdában demonstrálták, hogy hagyományos bombákkal is tudnak ugyan akkora pusztítást végezni
Sztálin Budapesten akarta demonstrálni, hogy nehéztüzérség segítségével is el tudnak pusztítani egy várost. A nehéztüzérség már felsorakozott, amikor a parancs megváltozott és inkább megostromolták a várost. (Az eredeti valami novellában volt)
Mindkét nagyapám mesélte, hogy kiment a járőr az erdőbe (lőszer nélkül, hogy nehogy vadásszanak), egyszer csak a hóból fehér ruhás oroszok álltak fel és adták meg magukat, mert éhesek voltak. A magyar csapatokhoz visszaérve a tiszteket hátra küldték a hírszerző egységekhez, a "többiek nem jártak jól". A tolmács addig csavarta a szót, míg még egy katona mehetett hátra.
Az egyik nagyapám mint járőr, a másik, mint tolmács mesélte a történetet. Nem voltak egy időben ugyanott. (valószínűleg ez is valami legenda)
Apró észrevétel: Mi az, hogy "fel kellett rúgni a Jugoszláviával kötött örök barátsági szerződést"? Nem egészen 5 hónappal az "örök barátsági szerződés" aláírása után Magyarország hadüzenet, vagy bármilyen követelés nélkül hátba támadta, az amúgy is szorongatott helyzetben lévő országot.
Baranyi László színművész is részt vett a budai várból való kitörésben,kb 17 éves volt. Páran éltek túl az egységéből.
@@farkastoth4160 Miért? Gond? Benny Hill is részt vett a normandiai partra szálláson 1944 ben. Gondoltad volna?
@@andorkoppan2387 **Nem.
Sőt a Művész úr 56-ban is fegyvert ragadott a szovjet ellen.
@@farkastoth4160 miért lett volna fasiszta nyilas katona.a honvédek nagyobb része nem volt se fasiszta,se nyilas.egyszerű magyar katonák voltak,akik a ruszkik ellen,az esküjükhöz hűen harcoltak,es védték a bolsevikoktól a hazát.ennyi.
@@varadiat Kerestem Corvin közben de nem találtam.
bicskei vagyok es erről nm nagyon volt szó hogy itt kis lakóhelyünkön mi történt vagy milyen szerepet töltöttek be itt az emberek
@@lillaczirak4360 én is és durva
én is, ez durva
Szomorú,hogy mit műveltek a fővárosunkkal ezek a férgek.. ebből egy külön kiállítás megérne tartani ,hogy akkor romokban hogy nézett ki a város, és ma hogy néz ki. Hiába a esztelen pusztítás , majdnem régi pompájában tündököl. A másik a Konrád hadműveletről is lehetne pár szót ejteni, az is hozzátartozik a Budapest ostromahoz.
A nyilasok és a németek robbantották fel a hídjainkat és sok épületünket.
És arról mi a véleményed, hogy Adolf Hitler oldalán gyilkolászott a magyar hadsereg a Szovjetunióban?
Kedves Időutazó!
Tudom a történelem tanárok nem szeretik a "mi lett volna ha" kérdéseket de Magyarországnak lehetett volna esélye arra hogy semleges maradt volna vagy esetleg át állt volna a szövetségesekhez?
Bármi féle válaszodat köszönöm.
U.I. Imádom a videóidat csak így tovább.
Mivel ütköző állam voltunk, illetve a bécsi döntéseknek meg volt az ára így sajnos nem sok remény lett volna kimaradni...
@@oshazamagyar9790 nagyon szépen köszönöm a válaszodat már sok ideje gondolkoztam ezen a kérdésen
Volt próbálkozás, pl Horthy István kis kormányzó által, akinek nagyon jó kapcsolata volt az angolokkal.
Sajnos erre a német gestapo és RAD hamar rá is jött
Azon kívül szerepet játszhatott az attól való félelem is, hogy a románok jobb szövetségesként, helyzetbe kerülnek velünk szemben...
"Mi lett volna ha" , mórickának nem lenne farka ‽ Milyen kérdés ez ? Mi lett volna , ha gőring nem adta volna fel a légteret = " aki a levegőt úralja , az úra mindenek , mint a sas ! " mi lett volna ha " , ha hitler bevetette volna a már kész atombombáit ! " MI LENNE HA " A TÉNYEKET MEGVÁLTOZTAJUK ! = NA NE ,PUBI JÁTSZ A HOMOKOZÓBA ! stb...
Teleki öngyilkossága = ő írta a " útolsó írás " ?
En szavazato volt koszonom szepen ❤🤗
Magyarország szétdarabolásában,nyakig bent volt anglia.És akkor még meg is sértódzek.Rohely!
Remek videó
Az egyik rokonomat nem engedték fel a Margit hídi villamosra és szerencsére ezért élte túl
En apam szovjet fogsagba esett !
@@LEK-we2hh A nagyapám felőli dédim volt szovjet és német fogságban is mind2 helyről megszökött. szovjet fogságból 3 indultak haza, de csak 2 értek haza csont soványan. Testvére Donkanyarban halt meg és másik rokonomat faluban agyonlőtték (szovjetek) miközben kútra ment vízért. Nagymamám felől volt egy olyan történet, hogy nem emlékszem hogy nagyapja vagy az apja meg talán testvérét előakarták állítani őket saját házukban és egyikőjük kiugrott az ablakon, de utána talán szovjet katonát megölték és elásták kertben hátul :D
Át kellett volna adni a varost, Ivánnak, stratégiai jelentősége úgysem volt, rengeteg szenvedéstől megkímélve a polgári lakosságot és nem pusztult volna el ez a gyönyörű város a műemlékeivel es épületeivel együtt, amit már nyilván eredeti állapotban visszahozni nem lehet.Iván egyszerűen bekerítette volna és a fősereg meg tovabb megy nyugat felé ennyi és nem több,!
Szerinted.
Látom te is értesz mindenhez
@@szilard1267 Ja , aha , mindenhez hát, miért te nem?
@@Xbox360GamingFull hát akkor jó szar tábornok lennél ha nem látod budapest stratégia fontosságát bár többször is említve volt a videóban
@@szilard1267 Azoktól az emrektől , civilektől kellett volna megkérdezni, akik meghaltak az ostrom során, hogy megérte! Persze ez utólag nem megy, amúgy meg a muszka így is úgy is elfoglalta Berlint, tökmindegy hogy Budapest ostromával es elfoglalásával, vagy anélkül.Akkoriban nem volt az a sereg , ami feltartózhatta volna a vörös hordát.Rettenetes hadsereg volt, végtelen utánpotlassal,m Hitler is ugy szamolta el magát, nem volt tisztaba a hátorszag vegtelen erejével.Önála Szovjetunio csak az Uralig terjedt, vegtelenül ostoba felfogás, megis lett a végeredménye mind láttuk.Nekem ez a meglátasom, persze masnak meg megint mas , igy van ez jó,m egy biztos: a történelem kerekét visszaforgatni nem lehet.
Lejárt a dc link :(
sokat köszönhetünk a németeknek,kösziii
Még is mit köszönsz a németeknek ?! Ők sem voltak különbek! Elmondanám neked , hogy az oroszok bevonulása előtt 4 nappal a németek több száz ezer magyar zsidó és nem zsidó embert szállítottak el halál táborokba ahol mindet elgázosították ! Ezek az elszállított emberek lehet túl élték volna az oroszok bevonulását , egyébként a háború alatt Magyarország volt az utolsó ország ahonnan a fasiszta Hitler még gyorsan transzportáltatott embereket a halálba ! Szóval így köszöntgesd a németeknek a történelem legnagyobb nép irtásait !
Lehet szidni s Szovjetuniót, de nem szeretnék egy győztes náci Németország teremtette világban élni.
Kösszi
🔥
Tisztelet a magyar ès a nèmet igazi tiszteknek akik ott voltak a kitörèsnèl!! A várból!!
Kedves József Pityke!Gondolom ,szokott olvasni történelmet,akkor biztosan olvasta a Budapest ostromáról szóló könyvet az ostrom 53 napjáról levéltári feljegyzésekkel.Abban szépen fel vannak tüntetve az események .Egy vezérkari tiszt véleményét írom idézve,"akik a várban voltak németek,magyarok,azok gyilkosok haramiák voltak". Ha Önnek ezek a német és magyar fasiszták,nyilasok akik Budapestet romhalmazzá változtatták,a hidakat fölrobbantották, rengeteg embert legyilkoltak,kifosztottak,csak azért,hogy egy hónappal késleltessék,Bécs és Berlin elestét,ezeket nevezi Ön igazi tiszteknek,akkor nagy baj van az Ön Magyar hazaszeretetével.
A hazaszretet ertelem , elore latas , az erzelem nelkuli a haza erdeket szem elott tarto tevekenyseg nelkul ,... sot a pilanatnyi ellenseg erdeket szolgalni ....Oriasi gazemberseg , cseledeszuseg hazaarulas......Erre ne legyen senki buszke ....Kocsmai ivo cimboram , haverom ....felgyujtja a hazamat ...en meg segitsek is neki , mert hat haverok vagyunk.. Szalasit lehet , hogy a sajat birtoka , vagyona jobban izgatta mint az orszag jovoje... hisz 1943 oszen mar ismert volt . hogy a nemetek elvesztettek a haborut.. az angol -- amarikai legiero mar megkezdte az orszag bombazassaat ... Egy kis nemzetnek nem ilyen vezetok kellenek ......
@@istvanszecsko2126 ezt az undorító kommunista szöveget.kicsit jobban utána kellene nézni és akkor azt a 35ezer Magyar honvédet,akik a fővárost és a hazájukat védték,nem nevezné fasiszta hordának.a lakosság nagy része támogatta a honvédeket és segitett nekik és a nyugati bombázások és a ruszkik pergőtüze változtatta romhalmazzá Budapestet.mocskos bolsevik szöveg amit ideokádtál.szégyeld magad!
💯
Nem rossz de vannak hiányosságok. Ez is polkorrekt.
Szornyu belegondolni hogy mi tortent a sajat fovarosunkban. Es hogy menny ember halt bele vagy tunt el a harc miatt.
Sokan a mai napig nem képesek belátni (még azt se hogy tetszik vagy sem,de nem a németek nyerték a 2. vh-út) azokat a hibákat és tévedéseket,amit politikusaink hoztak és nekik köszönhetően százezrek haltak meg,mindhiába... Nekünk két vesztes világháború se volt elég ahhoz,hogy ezt egyesek belássák! Nem hiszek az agresszióban,ezt jó lenne belátnia minden nagyhatalomnak (és elmebeteg vezetőnek), amelyik háborúsdit akar játszani a 21.sz.-ban. Ha így folytatja az emberiség ezt a primitív gondolkodást,akkor megérdemeljük hogy kipusztuljunk.
Abszolút egyetértek
De hiszen a nemetek nyertek ......
@@laszlonagy4329 szerintem te beleélted magad Az ember a fellegvárban című regénybe XD
jó videó.van benne pár tévedés,mint pl.,hogy 20nap alatt foglalták el erdélyt.ez mar csak azért sem igaz,mert a tordai csata 30napig tartott és azután adta fel a Magyar honvédség Tordát.
Lehetne az alábbiakról is:
Normandiai partraszállás, áttörés St.Lo-nál, Monte Cassino, Falaise, stb. 🙄🧐
Jó volt, de a tárgyi háborús veszteségek is érdekeltek volna. A színpompás kastélyoktól a budai várig, rengeteg nemzeti kincs ekkor pusztult el. :(
Meg még mennyit elloptak!! :(
Mostanaban olvastam egy mar hosszab ideje nalunk elö KInai illetö velemenyet a magyar történelemröl :: -- Mi szerint , a magyarok a törtenelműk soran , sose a jozan eszűket hasznaltak , hanem valami hűlye ösi ösztön vezenyelte öket..................?????
a végén kirázott a hideg...
Aki magyar az csak így tud érezni.
Borzasztó sok hiba van benne. Hortobágy mióta 100 km Budapestől? 😂😂😂
Lesz érzésem hogy a történelem megismétli önmagát persze máshogy.
en is itt vagyok,az nézek hūlyén,nem semmi fejetlenség volt..isten áldja a jókat..
Borzasztó lelhetett ! 😢
Budapest ostroma volt a második leghosszabb város ostrom a 2. világháborúban. Lehet tippelni mi volt az leghosszabb ostrom!
Ez hulyeseg nem a budapesti volt a 2. leghosszabb
Berlin , vagy " stálingrád "
@@ToRaHUN < de nem bökted ki a város nevét , sőt semmit ! = 🥱
Leningrád a mai Szentpétervár 872napig tartott az ostrom
@@attilatasciko4817 Sztálingrád?
Azért edukációs jelleggel teleportálnék oda sok mai habcsóknácit.....meddig bírnák vajon? Szerintem kb 10 perc a maximum azt behugyozva sírva futnának haza.....kb
A magyar vezetés itt is hozta magát. Románia ,Olaszország ki tudott ugrani mi nem ,helyette sok értelmetlen halál az ország romhalmazzá tevése jutott nekünk. Hogy mit kerestünk az orosz fronton arról meg már nincs is mit írni.
"Románia ,Olaszország ki tudott ugrani"
Meg Finnország...
Románia, Olaszország meg Finnország kitudott ugrani, mert ők nem voltak német megszállás alatt.
De Olaszország szövetségesek által megszállt területe (Szicília, Dél Olaszország) ugrott ki csak. Valójában létrejött az Olasz Szociális Köztársaság. Rómát azt is csak később az olasz maffia segítségével tudták nehézkesen elfoglalni.
@@laszlohegedus4038 Romániában nem voltak német haderők...?
@@gaborszadai1992 Nem voltak csak a fronton, illetve amikor a front elérte a román határt, a király átált. A király nem volt elszigetelve, mint Horthy a budai várban.
1944. augusztus 23-án, amikor a szovjet csapatok elérték a román határt, a katonai diktatúra megdőlt. A király vezetésével puccsot hajtottak végre és Románia sikerrel kiugrott a németek szövetségéből. A kiugrást többek között az tette lehetővé, hogy Hitler feltétlenül megbízott Ion Antonescu marsallban, így - ellentétben Magyarországgal - semmilyen kísérletet nem tett egy esetleges kiugrás megakadályozása érdekében.
Oh mily csoda,hogy minden Magyar gyűlöli a romànokat.A jelenlegi kormànypàrtban a 135-ből 37 romàn...
te felületes..... 1941-ben (sőt még 1944-ben sem) NEM EZ volt a térkép. Ezzel az egész hiteltelen és ki is kapcsolom.
Nem kellett volna 2 fronton harcolni.:( Stalin tárgyalni akart a Németekkel egy ponton mikor eljutottak a Németek Oroszország belsejébe de Hitler nem válaszolt.Mindegy már. Ezért vagyunk ilyen szerencsétlenek mert elveszettünk mindkét háborút.Ezért ilyen szegény az ország. :( nagyon,nagyon szomorú ez ami történt. :(
Ritka szemét ládák voltak ezek a szövetségesek...egyszer remélem ugyanezeket ők is átélik amit a mi őseink
...És ezek amiket itt a videóban elmondtak csak a töredékei annak amit tudunk.!
Idős kollégáim elmondták, a "felszabadító" szovjet katonák nemcsak fiatal nőket és gyermeklányokat becstelenítettek meg, hanem 70-80 éves idős asszonyokat is.
Sajnállak. Ha nem tetszik akkor ne foglalkozz vele. Éljen a felszabadulás!
@@SZOVJET A te öreganyádnak biztos még tetszett is a dolog, mi?
Ez tetszett nagyon,nem olyan felületes,mint a jugoszláv háború.
Budapest ostroma 53 napig tartott, Becs ostroma 6 napig es Berlin ostroma 14 napig ! Erdekes es elgondolkoztato ! Gabor Czirjak USA
Én csak azt áldom, hogy nem akkor éltem....ellenben sok felmenőmmel....
Teleki Pál nem ezert halt meg! MEGGYILKOLTÁK!!! Tisztelettel...
Kik??Mesélj.
@@farkastoth4160 Gestapo
@@jmolnar76 **Talán rendben is lenne,nekem még az hibádzik, miért pont a fejét lőtték szét, testlövés helyett, ami ugye elég lett volna. Szerinted???
@@farkastoth4160 kivégzés volt!!!
Hihetetlen, hogy mindezek után az ország fele kitartóan élteti a magyar-orosz barátságot.
náluk van a gáz :D
azért egy szovjetunió és egy orosz föderáció között van egy kis különbség
Mi köze egy mai orosznak az akkori eseményekhez ? Ennyi erővel akkor legyünk haragban minden néppel,akivel bármiféle konfliktusunk volt... Ugyan már ember,senki nem élteti csupán más idők járnak és azt gondolom,hogy a történelmi sérelmeinken ideje lenne túl lépnünk.Éljen (de inkább legyen örökké) a szabad,független,frusztrált emberektől mentes,élhető Magyarország !
@@norberth.465 Nem sok. Mentalitás tekintetében legalábbis biztosan.
Egy dologra szeretném felhívni a figyelmét: a "szovjet" nem "orosz". A "szovjet":Ehrenburg. Az "orosz": Tolsztoj.
Szubijektív
Nagyon dúrva!
ハンガリー陸軍参謀本部は、私が居た
対ソビエト軍の通信情報部隊に、大戦中協力してくれた!と聴いてます!
ハンガリー陸軍に栄光あれ!と祈ります!
Orosz medve. Eszt nem kene elfeledni.
[- ezt !!!!! - ]
Eszt💀💀
Vagy az orosz féreg, inkább
Végülis, a franciák se azért, vesztettek az oroszok ellen, mert olyan jó volt az orosz katonai vezetés, vagy mert a olyan jó volt felszerelés minősége…. Kicsit se a hideg miatt. 😅
Te is egy vagy a sok sok degenerált orosz imádó és hazaárulóból. 😀
@@Zsirkenyer Utalom az oroszokat. Mar gyerekkent utaltam, bar a csaladunkban politikarol nembeszeltunk. Kb etrek minden szlav nyelvet. Majdnem ket oraig beszeltem Vorobjov generalissal. Tudom hogy az oroszok direkt szetvertek aBudapestet. Tudom miket meg terveztek magyarok ellen. Tehat szamodra meg egyszer: orosz medve. Eszt nem kene elfeledni!
Ez van amikor egy országban csak idióták élnek. Aki nem az, az vagy elmenekül vagy kinyírja 'valahogy' magát.
1956. ban nem az oroszok támadtak ránk, hanem az ukránok ! Pontosítva : az első, és a második ukrán hadosztály !
😪😪
Megérdemeltük!
A sok elvtelen beszari hájzsák vitéz, górf és egyéb politikus érdemelte volna meg. Nem ez a szerencsétlen nép, ami mindig bele lett hergelve valami agymenésbe. De közben az értelmes többség szenvedte meg az egészet.
@@peac-hun Ki hagyta mindig ezt?! A birka nép, a birka magyar!
@@attilahalmos1261szerinted megérdemelte sok család, sok kisgyerek, sok ártatlan magyar ember a halált? Agyatlan idióta..
Inkább gondold meg hogy mit írsz mert egy ezekből a szavakból kiindulva egy nem normális vagy
A külföldiek teljes elliminálása a Magyar érdek.
hahahaha magyarok mindég tudták hová kell állni hahaha
Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek!
Apád faszát!
Eljenek a meghalt hösök .........
szuper vidéo, mocsok ruszki k.b.aszott mocsok ukràn
szuper vidéo, mocsok ruszki