Havas Henrik: „Orbán még azt is elhazudta, hogy Újpest-drukker.”
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 23 พ.ย. 2023
- Havas Henrik, akit szinte az egész ország csak Tanár úrnak szólít, interjút adott a frisshirek.hu Magyar Közöny című podcastjának. Így végre megkérdezhettük tőle, hogy mit gondol Orbán Viktor állítólagos ügynökmúltjáról, de azt is, hogy hogyan fogadta őt Mészáros Lőrinc Felcsúton. Sőt, a beszélgetésből az is kiderül, hogy ki lehetne szerinte a magyar miniszterelnök alternatívája, és hogy a mai magyar közállapotok kialakulásáért mennyiben felelős a hazai értelmiség.
Nem lett szimpatikusabb.
Csak lassan a Havassal mert nagy hóhányó volt és az még most is!!!!!!!
Nekem már hiányzott Havas Henrik. Ő egy külön kategória a magyar közéleti véleményformálók között. Ugyanabban a korosztályban vagyunk, hasonlóan térd és szívproblémákkal küzdök. Így külön öröm, hogy újra aktívnak látom őt.
Jaja, hogyha az ostoba, tudatlan, rabulisztiukus, nárcisztikus hiú sznobot kéne kőbe faragni, én is őt javasolnám.
ILYEN UNDORÍTÓ STÍLUSBAN BESZÉLŐ BALLIBBANT MEGMONDÓEMBER A BALLIBEK KÖZÖTT IS A LEGVISSZATASZÍTÓBB, LEGÖNELÉGÜLTEBB, LEGGUSZTUSTALANABB, LEGALJASABB, PÖKHENDI, HAZUG BUKOTT TAHÓ AVAS "TANÁR ÚR"!!!!4
Az elmeállapotát is megsztod ?😂
Jó egészséget Havas Henriknek!
Jó hallani!
Az agyadat nem vizsgálták? Micsoda hiba, te nyegle senki...
Nagy idők , nagy tanúja . Jó volt látni , hallani .
Sunyi és mocskos idők, gazember tanúja.Ideje lenne neki egy R.I.P-et kívánni.
Nagy tanú?? Egy mocskos kommunista!
Nyugodj meg, neki is eljön az ideje, ahogy abba is nyugodt lehetsz, hogy neked is. Csak ő nem tud rólad, de ha tudna, akkor sem lenne ilyen bunkó, hogy ilyet kívánjon. Nagyon magabiztos vagy, pedig ha most lennél egy éves, akkor kb 80 éved lenne hátra, mivel ismered a betűket, nyilván nem egy éves vagy, akkor vond le a meglévő éveid a 80-ból, és kicsit legyél filozofikusabb az életet illetően. @@farkastoth4160
@@diverkund **Mi kommunisták halhatatlanok vagyunk. Ennyit azért tudhatnál.Meg aztán a Napkeltében **akinek a főnöke épp most áll bíróság előtt gyilkosságra való felbujtás vádjával**, KINNPADON nevű a magyar sajtó történelem talán legmocskosabb terméke volt, amelyet Havas az azóta köztörvényes bűnözőként elítélt Forró haverjával közösen csinált, naponta gyalázott le, embereket, minden ok nélkül. Nem is ismerte őket, nem is beszélt velük. Csak éppen sárba döngölte őket.Ezek hárman ezt sportból, szinte élvezettel csinálták. Tudod mit szigorítok. Legyen még neki 72 órája. slusssz.Kopogjon a kaszás nála.
Jó egészséget kívánok tanár úr! Szerepeljen többet, ha lehetséges!
Nem ismerem Firiderikuszt, ezért nem tudom megitélni a munkàjàt, de egy Bohàrral egy mondatban emliteni... - Kicsit eros.
Kedvelem Havas Henriket. De azért a nagyképűséget, önelismerést kicsit szabad lenne lejjebb venni. Nem lehet mindenki egyforma! És nem árthat meg az egónak, ha néha másokat is elismerünk.
Friderikusz évtizedekre visszanyúlva fantasztikus műsorokat készített a magyar tv-ban, amiket mostanra kipötyögtetett a yt-ra, s lássunk csodát, hatalmas a nézettségük. És csinál podcasteket, iszonyú jó témákban, szuper vendégekkel.
Havast kedveltem régen is, leginkább amikor Forróval ágyú alá paszíroztak egy-egy riportalanyt vagy esetleg témát.
Kedves Henrik! Egyszer mindnyájan megöregszünk, de úgy istenigazán, és tudomásul kell venni, hogy előttünk az utódunk!
Teljesen egyetertek. Csodas megfogalmazas.Megorulok a nagykepusegetol. Csak egy tuhegynyi lenne az en agyamban ami a Frderikuszeban van.
Egyet értek! Megjegyzem, Fiderikusz Sándor ma is a legjobb!
Többen beszélnek nagykepusegrol, jonagy tevedesben vannak, sajátos mentalitás, egészséges vaganysag némi humorral fűszerezve.,hosszu munkásságát, jellemzi. 40 evel ezelőtt is az volt ami ma,. Mindig sokan kedvelték, többen mint akik nem.
Henriket annak ellenére kedvelem hogy nagyon nagy az arca.Bár ő úgy gondolja hogy a haza bölcse,de ez nem így van.
Jó,jó,csak a szokásos média..g..ci.
Csípem,de egy önimádó pali,aki azt hiszi hogy az ő seggéből süt a nap.
Már nem változik,de tény hogy vannak jó dumái.
Egy börtönben lakó egyénnek, vajon mennyi pénz jut ebédre, és egyébre naponta?
Nem kertel--végre egy ember aki az igazi véleményét mondja és nem hazudik
Nem hazudik amíg ki nem nyitja a száját,ebben igaz ad van.
😂😂😂😂 éppen ahonnan és amilyen szél fúj!!!
Jobbikosnak is egész jó volt.
@@istvanmagyar5830 Havas, soha nem volt jobbikos. Az, hogy a vonáról könyvet írt, nem jelenti azt.
Henrik úr, nagyon nagyképű vagy még mindig. Ezért, lehet sokan még tisztelnek is. Parasztozol. faszozol. Az élet-elixír illatának tartod magad. Három gyermekem tanúl egyetemen. Nem szeretnélek közelükben látni mint tanár. Kis szerénységet. Jobban állna. Jó egészséget és hosszú életet kívánok
Van benne valami, amit mondasz, de nem tudom mennyi ebből a rájátszás, egy kis vagányság. Van akinek ez tetszik őszintén szólva én sem rajongok érte, viszont ez egy műsor, a tanárság kérdésében abszolút igazat adok neked.
A parlamentünkben ezek jobban hangzanak, meg hogy "boldog karacsonyt" válasz képviselő kerdésre, ugye?!?😂
Teljesen igaza van a mohó suttyókkal nap mint nap ezt a sok suttyó magyart látom
Es ? Diploma? Hova sz,rjak
Geci a csávó még mindig hallgathatatlan. Össze-vissza csapong a témák között, mint egy iszákos hajléktalan.
Fura, hogy azonnal lehülyéz egy házigazdát ez az ember, mert azt hiszi intellektuálisan megteheti…
Sajnálatosan látszik rajta a kor, mert már gyakran elveszti a fonalat. Én régebben bírtam egyes okfejtéseit, de már eljárt felette az idő!
Az idő ""KÚRVÁRA"" eljárt felette.Ideje lenne egy R.I.P-et kívánni neki.Még a levegő is tisztább lenne,a patak vize is ihatóbb, az ég is kékebb.
Ön miért gyűlöli ennyire? Mi az oka?@@farkastoth4160
@@farkastoth4160te fideszbérenc…
Szoval abba a kórhazba bárhonnan lehet menni ha szükseg van rá..azonnal szolok szomszédasszonyomnak..mar 4 hónapja vár.
Kifogyhatatlan történetek, nagyon érdemes sokszor megkérdezni Havas Henriket! 👏
Henrik! Az Orbán- fóbiádat is kezeltesd!
sok embernek van Orbán-fóbiája, sokat tett érte a Vezért az elmúlt 35 évben... Orbán, amikor liberális volt, már akkor is g@ci volt.
Minek? Orbán Brüsszel,Soros, Amerika fobiàja sincs kezelve,mégis jó
Hol /is/ voltál még Henrik a gerincklinikán,minek? 4:05-4:09
Kit tudna most elképzelni Orbán helyett?
Hát ööö... öööö, blabla blabla... hááát nem tudom... blabla blabla. :D :D :D :D :D
Jah addig marad amíg mindenedet el nem veszi
Bakker, köszönd meg, hogy meggyógyítottak! Az a fontos nem a parízer!
A DK-soknak színház, a Jobbikos kórházban meg parizer. :')
Egész jó volt a beszélgetés,csak ìgy tovább.😂
Maffia allam.
Magyar balintot kell olvasni. Havas jol latja
Minden nap nezek valami jo kis informaciot Magyarorszagrol, mint pl ezt. Ezek nagyon jol emlekeztetnek arra, hogy kerek egy evvel ezelott miert adtunk el mindent es huztunk el onnan a fenebe, jopar ezer km-re. Sajnalok mindenkit aki ebben a tragyaleben el.
Ha elhúztál innen és még büszke is vagy magadra akkor nem kérünk a hazaböfögésedből. Szarni is az új hazádba szarjál.
Jaj ..te meg a más tollával ékeskedsz. Hurrá
@@tibormiklos1701hany krumplit kapsz egy ilyen kommentert? Viccesek vagytok innet nezve, hogy erre tartanak fent ilyen orkokat mint te, hogy balfasz kommentekkel probald meg a latszatot fenntartani 😂 a sok ketbites buta meg bekajalja a gyulolkodest, es ezzel el lehet terelni a figyelmuket arrol, hogy fulladnak bele a szarba eppen. Nem baj, orulj neki, a gazdaid meg hosszabb hajokat vesznek, amig te eszed a ferges krumplit, amivel kilora megvettek 😂
BÉRSZENVEDJÉL CSAK TOVÁBBRA IS TE SZÁNALMASAN ÉS MENTHETETLENÜL AGYMOSOTT BALLIBBANT LIBERNYÁK SENKIHÁZI BIRKA!!!!4;-)
te is ebben a trágyalében nőttél fel, ezt nem tagadhatod.
Hű Havas úr !Gyomorforgató!
havas a tapogatos enber
En is zseniális vagyok...🤔!
Bv- intézetekben, évekkel ezelőtt 1.350.- Ft volt a napi háromszori étkezés napi normája...
4:25-től beszél Havas úr a kórházi étkeztetésről. Az ebéd a füredi szívkórházban ízletes, bőséges. Párizsi, szalámi stb. reggeli és vacsora volt. Tudom, a novembert Zalaegerszeg és Balatonfüred szívgyógyászatán töltöttem.
Hogy hasonlíthatja magát a Friderikuszhoz? A nyomába nem érhet . Mikor mondta a Friderikusz hogy ő riporter? Szuper műsorokat csinál . Ő meg gagyi Annácskáról írt könyvet
Teljesen egyetertek.
Friderikusz még beszélni sem tud, pösze a lelkem, egy logopédushoz igazán elmehetett volna az évek folyamán.
@@csokibonbonHavas meg egy mondatot nem tud kinyögni dadogás nyekegés nyökögés nélkül
Ez az ember a múltban él, a sajátos meglátásait pedig jól elnyögdécseli. Friderikusz színvonalas podcastjait fikázza, mintha ő sokkal jobbat produkálna, kín kivárni mire kinyög valamit.
Egy nagyon, de nagyon magányos véglény monológja a múltról, jelenről, aki jobban tenné, ha egy szakember fordulna 01g-vel karöltve.
Nehéz hallgatni.
"Gyógyulni mentél,nem zabálni"!
(Irónia)
Ki ez a Havas, mihez èrt? Nem Ő írta a Grafok alkalmazása a logisztikában című könyvet?
Havas úrnak nagyon elgurult a tablettája!!
Jó leszel csak tanulj,tanulj,tanulj!!!!
Annál van Harri?
Szóval az ötvenes évek sportsikerei az előző rendszerben született, nevelkedett ,sőt a sportolásra nevelt fiatalok sikere volt!
Ha nem ismert lenne,már rég megdöglött volna a
csóri!
Az átlagember ìgy jár,csak ha nincs egy kissebb vagyona,a magyar egézségügyre....
23.73 - nál érdekes a feltett kérdés: miért nem elég, ami van...
Nagyon el volt tűnve a tanár úr most már értem miért
Nézték a gerincét csak nem találták
@@stephengopp9734
😁👍
@@stephengopp9734 **Még a nyomát sem.
Na ez a majom! Ki szólt a gödör a lyukból!
Kedves Havas Úr! Ezen a "magafényezésen" kivül mindenbe egyetértek Önnel, már csak azért is,mert én is DÓZSÁS vagyok. '1986-87-ben a dobogókői MB üdülő dolgozójaként szerencsém volt találkozni Törőékkel sőt, barátok is lettünk mert én voltam akkor az úszómester (másodállásban)aki hajlandó volt kinyitni az uszodát a GYerekek miatt is.Talán én voltam az akire felnézett, mert hogy abban az időben ott pihent Kádár János és felesége akik minden hétfőn,szerdán és pénteken átjöttek az uszodába, 13 és 14 óra között az uszodába.Még Ő volt meglepődve,hogy mekkora "elismert" lettem Ha tudta volna,hogy mekkora drukk volt bennem mert hogy akkor már nem volt egészségen szegény Öreg .Sokat tudnék mesélni arról az időről de minek és főleg kinek?
Nagyon érdekes volt.
Havas őszintesége kiméletlen . Ezért szeretem.
MÁSOK IRÁNT valóban "őszintén kíméletlen", magát mindig tömjénezi...
@@user-wc9vl1vt6e de más riporterek meg csak seggetnyalnak.
Tisztelt Tanár Úr! A kórházi fertőzésekről csak annyit szeretnék hozzátenni,hogy hatágyas kórteremben három hajléktalant helyezték el.Azthiszem,nem kell ecsetelnem,hogy milyen ruházatban,és állapotban kerültek be. Látogatóik is zömében hajléktalanok voltak,akik a találkozás örömére,ott fogyasztottak el kétliter kannás bórt.
Heti hetes! 😅
Havas urnak nagy igaza van. Györi kisfaludi szinhàz 1950. D.kovàcs jozsef nem kaphatott föszerepet, mert 4 és fél év gulag utàn nem irta alà a vörös könyvet. halàlàig 1980-ban halt meg .
Forró ügynök illik hozzà
Megtanulhatna szabatosan beszelni a tanar ur
Ez hatalmas műsor volt👍
Szívesen segítenék Havas úrnak. Gondolom hogy tul van savasodva. stb.
Szegény műsorvezető kitartóan félreértette a vendéget , aki - bár igaz, tőle talán szokatlan módon - nagyrészt nem ironizált, amikor az egészségügyről beszélt. A kaja nem tetszett neki, de végsősoron nem volt elégedetlen. Nekem volt kellemetlen hallgatni, ahogy több alkalommal is - szakszóval - rátromfolt a nem létező kritikára. Érdemes a vendéget hallgatni és az általa mondottakat értelmezni, nem pedig abból dolgozni, amit saját tök fejünk kitalált...
Nincs igazad. Szerencsétlen riporter akkor még óvodás volt. Nincs képben a régi dolgokkal, nem őt, kellett volna kijelölni vagy ezt az ócska trógert hagyni a fenébe.
szoktam nézni régi heti hetes-eket.
eleinte fidesz-ellenzékinek tűnt.
a későbbi időkben (szerintem) simán fideszessé lett.
kedves henrik, kérdezze meg a kormányfőt, ha gondja akad..
Nagyon hiányzott már. Ne tűnjön el ilyen nagyon. Jó ez a beszélgetés.
Nagyobb gazember mindenkinél te vagy, nem az Orbán Viktor.
Mire jó, hiszen hazudik mint a vízfolyás.Pozsgay akira hivatkozik vagy 10 éve kifingott, na akkor ellenőrizd le mit hazudott vele kapcsolatban. Figyeld meg egyetlen ember sem él már akikre storizik egyet.
Állandóan henceg a pénzével kapcsolatban .Borzasztó .
Mint az a nyomorúlt Klapka aztán amikor kifingott a fia egy rendes lakást nem tudott venni az örökségből.
nekem félév a kardiologushoz bejutni
"Orbán viselkedésének megértéséhez szakemberre lenne szükség" > A "TANÁR ÚRÉHOZ" MÉG SZAKEMBERRE SE...
Pffuj pffuj Tanár úr. Egy ország utálta Önt a Heti Hetes idején. Most meg kellene térnie ISTENHEZ. Azért JOBBULÁST.
Hat hiszen komcsi!
Én szerettem a Heti Hetesben! Nagyképű? Igen! Tessék utána csinálni, amit letett az asztalra! Persze hogy nemkívánatos a jobboldalon. Meg is próbálták kicsinálni! Felsült a Rogán féle propaganda vele!
Nagyon egyetértek.😊
Henrik nagyon érdekesen beszél, nem kéne időnként belekottyanni! Szerencsére nem nagyon hagyja magát kitéríteni. Na: hallgassuk tovább!
2/3. Van a nép ezt akarta, akinek nincs pénze az TEMETŐ. 😢😢😢
Aki kommunista annak kéne temető!
A "műsorvezető" nagyjából egy kocsmapolitikus értelmi színvonalán kérdezősködik, úgyhogy, remélem Havas ezért a háromnegyed óráért tisztességes honort kapott.
Köszönöm!!!
2.900 vállalatot szüntettek meg,. ezért vagyunk lecsúszva!
Meg a politikusok miatt, akik teljesen lezüllesztették ezt a gyönyörű országot!
@@D.G.77 Úgy is mondhatjuk, maga a politika, kell nekünk? Nem!
Most hallottam eloszor ezt a Havas Henriket az eletemben , de ugy gondolom nem vesztettem semmit!
Egy elkényeztetett, nagyképű bunkó!
Ja, a lift karbantartás és felügyelet az egy állam az államban. Maffia.
Ez is telipofával szíd mindent ebben az országban! Miért nem külföldön megy orvoshoz???
Ebben igazad van. Vén köcsög libsi👍😊
Józanodj ki!
@@tippmixathkalman2091 Te pedig ne szivjál többet🤪😜
😊
Nyíltan beszél de sokmindenben van igaza!
Henrik már ne igyál többet jó ?
Remek!
Kicsit gyűrött, de jó dumás....
FRIDERIKUSZ PODKASZTJAIBÓL NEM AZT TUDOM MEG, HOGY Ő MILYEN FASZA GYEREK.
Tisztelt Havas úr, hol van az a sármos úriember aki korábban volt? A tudása továbbra is tiszteletre méltó de én várom a régi Havas urat vissza aki mindig elegáns és mindegy hogy hány éves.Tisztelettel egy korabeli nagymama.
Henrik tökös srác!
az
Na ez vicces.
Igen. Lehet,hogy van neki ..,de ki tudja merre tapogatÓzik néha.
29.59- nél is érdekes...
Érdekel ez valakit?
Nagy arca van, de van is mire. Én nagyon csipem! A faszert nincs már saller! Imádtam!
egy link alak, nem is értem, miért nem az RTL-en vagy a TV2-n van, oda való.
Tamas.....mire is??
Nagyon jó volt :)
Tanár Úr,örülök,hogy ismét itt van!
Havas Henrik meg arra sem kepes hogy valakit foleg a miniszterelnokot megtisztelje hogy legalabb a teljes neven emlegetse...Csakugy mint a tobbi hosonlo...
A tisztelet nem jár, azt ki kell érdemelni! Neki nem sikerült. :P
Mért, Gyurcsány nevét szokta maga teljes névvel említeni? Na ugye...
Persze elhiszem,hogy ez nem kerül pénzbe....mint ahogy az unikornisokban is hiszek
Nagyon csípem Henrik sztorizgatásait. Kár, hogy az alkesz ribi Baukó Éva kettétörte a karrierjét.
Kettétörte a karrierjét? 😂😂 Te ezt komolyan gondolod? Ha igen, akkor neked szakemberhez kéne fordulnod! Megpróbálta a Fidesz karaktergyilkolni Havast a Baukó sztorival. Nem jött be neki! 😂😂
Persze, 1 milliót kellett kifizetnie Évának. Hol érdekli havast
Ez a felcsuti tortenet a mai napig igaz par honapja en is kivancsisagbol elmentem megnezni es a kornyezo utak dobbenetesen szarok de bicske es felcsut kozott olyan mint a tukor a faluban a foout elsoosztalyu... van mu to mu vasut minden a hazak felujitva persze ha ket sarokkal beljebb megyunk a faluba akkor azert 80-as evek ugranak szembe
Halisten......Mär nem enekel, amikor beszel..???????
Emberröl azt mondani,hogy AZ!!!
GRATULÁLOK SZARHÁZI DÓZSÁS...remélem.még lesz ügyed a kórhazakkal
Laszlo....es meg "tanar" is😂😂!! Raadaskent!
Jó volt látni a nagy " Öreget " !!!
Nagynak nagy de fasznak.
Értjük. Nem háború, "különleges hadművelet" ... 🤔
Henrik egy ,beképzelt hólyag!Kész!!
35:49
Tényleg érdekel valakit hogy egy vénember miben haldoklik ? Három perc. Kikapcs.
Muszáj ezt?...
Felhaborito a nagykepusege fokent hogy Fridit ocsarolja ez hajmereszto.
VALÓBAN EZ EGY SZÁNALMASAN PRIMITÍV BALLIBBANT ÉS MENTHETETLENÜL NEOMARXISTA LIBERNYÁK NAGYKÉPŰ BALF...!!!!4
Aki egy kicsit is ért a politikához, az soha nem akar benne részt venni.
Szazszor hallott tortenetek, kar volt az idoert...
Hú, nem néz ki jól....
A szervezet a végső kifújás, leeresztés és hátas dobása előtt még egyszer összeszedi magát.A normalitás látszatát képes kelteni, aztán kifúj, leereszt mint egy defektes belső.Mindenesetre neki is jár a R.I.P. Emlékét megőrizzük, valamit ""Rakás"" és ""Kupac"" néven majd emlékgyűrűt alapítunk rézből amelyeket a születése napján osztunk majd ki.olyan embereknek mint pld. Kéri László stb.
Nyugaton menüből lehet választani ugy hallottam!😂😢
5:38
Jól tudod. Semmit nem kell vinni. Pucéran bemehetsz, mindent kapsz.
Kórházban dolgozom.
Ausztria ❤❤❤🙏🙏🙏
😂😂😂😂
@@juliagruber2246🤣🤣🤣🤣
Jól hallottad, tapasztalat...kicsit más liga,igaz "àgypénzt"fizetni kell,de üsse kavics mikor "luxus" ellàtàs van.
Kínos a "riporter". Elég lett volna ha odaadja Henriknek a sorvezetőt.
ez a focirol most mi EB-re kijut a a csapat ? es ? alig van stadion ahol jatszani lehet felcsuton is csak 3500 néző hely van ... ez ugyan ketszerese a falunak de meindegy VAN es szep is
De unalmas már a Henrik. Minden megszólalásaban úgyazt mondja.
KASSAI LAJOS
HOSSÓ ANDREA
VUKICS FERENC
Egy gerinctelen ember miert megy a gerincklinikara?
Jó egészséget kívanok.
😂