Dekoratív felületképzés, faldíszítés egyszerű közönséges anyagokból.

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 13 ก.ย. 2024
  • Szia, üdvözöllek a csatornán!
    A videóban látható felületképzéshez lehet kapni direkt erre a célra kifejlesztett profi anyagokat. ( ajánlom figyelmedbe a Novacolor termékeit) Ebben a videóban a prioritás az volt, hogy olcsóbb közönséges anyagokból készítsek el egy szép dekoratív felületet. Természetesen profi anyagokkal ettől szebb végeredményt is el lehet érni, és a munka menete is egy kicsivel rövidebb, de néha (és ez a jelenlegi helyzetben halmozottan érvényes) a költséghatékonyság is egy nagyon fontos szempont. Az alábbiakban leírom pontosan a munka menetét.
    1. Az alap egy korábban diszperzittel festett felület, erre közvetlenül glettvassal felhordjuk az univerzális glettanyagot. Ezt a megszokottnál egy kicsivel vékonyabbra keverem, de nem folyik le a glettvasról. Én a videóban hézagoló glettet használok, de inkább finiselő glettet ajánlanék mert az keményebb száradás után. Felhordás után a friss anyagot 9 mm szálhosszúságú Teddy hengerrel strukturálom. Az anyagot félig megkötött állapotában egy tiszta nedves spaklival, vagy glettvassal finoman lesimítom, hogy ne legyenek éles hegyes kiálló részek.
    2. A sablonminta pozíciójának megtervezése, és kijelölése.
    3. Anyagkeverés és sablonálás, (ez már nem annyira vékony, kb. normális anyagvastagság amit gletteléshez is használunk) és a minta száraz hengerrel való átgurítása, finomítása félig megkötött állapotban.
    4. Mélyalapozás. (a felvételen kefével csinálom, de azt javaslom lágyabb glettanyagoknál használjatok inkább hengert)
    5. Falfestés színhatár képzéssel. (a színhatár képzést az előző videóban bemutatom)
    6. A felület szivacsos átdörzsölése efektfestékkel 2 munkafázisban.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------
    A 7,5 m2 felületre az alábbi anyagokat használtam:
    Az árak 2022 októberében érvényesek.
    7,5 kg Knauf Uniflott gipszkarton hézagoló gipsz.(2x5kg = 7830Ft)
    1 liter mélyalapozó pl. düfa, polifarbe, stb. (1330Ft)
    2,5 liter sötét szürke falfesték. Én Caparol indeko Plus-t használok a videóban ez elég drága festék, olcsóbbal is megoldható. A jelenlegi anyagárak mellett, elfogadható minőségű 2,5 liter falfesték színre kevertetve kb. 6000 Ft
    Efektfesték. Ehhez a munkához művészellátóban kapható paszta állagú, akril bázisú, ezüst effektfestéket használok. Kb. 5600 Ft
    Egészen pontosan ilyet:
    www.hornbach.c...
    Ebből összesen két tubussal fogyasztottam el 200ml-t. Valószínű, hogy ezt a fajtát nem lehet kapni a környékeden, azt javaslom nézz szét a neten, illetve érdeklődj festékboltokban és művészellátóban.
    A sablont a wishről rendeltem 782 Ft-volt. A rendeléstől számítva kb. 2 hét múlva érkezett meg a termék. Ha Te is szeretnél ilyen, vagy valamilyen más terméket rendelni a Wish-ről, akkor az oldalon használd a következő regisztrációs kódot és az első vásárlásodnál kapsz 2158 Ft kedvezményt. Kód: cmkbyysh Ha ezt teszed akkor elméletileg én is kapok valamilyen ajándékot, és ezzel segítheted a munkámat. Nem tudom ez mennyire működik, de mindenképp megéri kipróbálni. Nézz szét az oldalon mert több fajta is van, én anno 7 különböző sablont rendeltem, és érdemes a méretet is nézni, mert van egészen kicsi és teljesen nagy is. Amit a videóban használok az 30x30-as sablon linkje itt található:
    www.wish.com/s...
    Az anyagköltség a szerszámokat nem számolva összesen kb. 22000 Ft volt.
    Munkaidő száradási idő kivételével tételesen:
    Alap textúra kialakítása. 1,5 óra
    A sablonminta kijelölése 1,5 óra
    Sablonálás 4,5 óra
    ---------------------------------------------------------------
    Alapozás 0,5 óra
    Falfestés színhatár képzéssel 2,5 óra
    Díszítés (szivacsos dörzsölés) 4,5 óra
    Előkészületekkel együtt kb. 2 munkanap
    Egy tipp. Mivel nem ismertem ezt az efekt festéket korábban, így először 50x50-es próbatáblán teszteltem, és gyakoroltam. Ha szeretnél önállóan ilyen munkát végezni otthonodban, azt javaslom próbáld ki Te is egy mintatáblán, hogy némi tapasztalatot gyűjts az anyagokkal kapcsolatban.
    Remélem érdekes volt számodra ez a videó, ha igen támogass meg egy hüvelykujjal felfelé, írj hozzászólást, és találkozzunk újra a következő videóban!
    Jó munkát és vidám napot! :)
    Csaba
    #dekorglettelés #dekorfestés

ความคิดเห็น • 76

  • @attilakaso8878
    @attilakaso8878 ปีที่แล้ว +13

    Nagy-nagy gratula a szép alkotásodért és az önzetlen közösség építő megosztásért!
    😊✌

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      Köszi szépen Atti! ✌️

  • @szilviahorvath9433
    @szilviahorvath9433 21 วันที่ผ่านมา

    Szia Csabi gyönyörűek a munkáid 😮

  • @juliannafarkasneszoke4113
    @juliannafarkasneszoke4113 ปีที่แล้ว +3

    Gyönyörű lett a fal.
    A részletes és precíz leírás, ktg kalkuláció nagy segítség.
    Köszönet a fáradozásaidért!

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szívesen kedves Julianna!

  • @besa200
    @besa200 ปีที่แล้ว +5

    Nagyon tetszik és profi munka. Jó szakember vagy 💪👍

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว +2

      Örülök ha tetszik Sanyi! Köszi! 🙏

  • @krisztinafarkas641
    @krisztinafarkas641 ปีที่แล้ว +5

    Nagyon jó ez a videód is, mint a többi. Sokat tanulok belőlük. Részletesek és tényleg segítség egy nem hozzáértőnek is, mint én. Köszönjük hogy időt és energiát fordítasz arra, hogy segítséget nyújts nekünk!

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว +2

      Örömmel teszem! Köszi szépen kedves Kriszti! 🙏

  • @ircsinageldesignerin8140
    @ircsinageldesignerin8140 ปีที่แล้ว +3

    Ez is valami csoda!
    Nagy köszönet érte!🥰

  • @Folty
    @Folty ปีที่แล้ว +12

    Nagyon jó lett csak az életem értelme ne lássa mert a végén még meg kell csinálni, nem lesz elég neki a sima festés 😆

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว +2

      Szia Feri! 😂 Akkor csak egyedül nézd a videókat, mert a jövőben lesz még hasonló tartalom! 😂 Szép estét Neked és a kedves párodnak! Csaba

  • @erikaserban4749
    @erikaserban4749 ปีที่แล้ว +1

    Szerintem gyönyörű❤️
    Én szeretem az ilyen kúlönleges falakat

  • @MrSultanDesign
    @MrSultanDesign 5 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm Csaba! Kiváló munka. Nagyon tetszik. Kedvet is kaptam, hogy kipróbáljam. Jó nézni a szakértő mozdulatokat. Tetszik és elismerésem az önzetlen, teljeskörű megosztásokért. Ami kiváltképpen tetszik, hogy nem tolod túl sem a kommentárt, sem nem emeled a dolgot valami szuperdrága, s csak specialisták által elvégezhető tevékenységek közé.
    Nagyon jó példa vagy. "Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok." Máté 10.8
    Erőt és egészséget a folytatáshoz!

  • @lajosnebalogh9239
    @lajosnebalogh9239 ปีที่แล้ว +1

    Fantasztikus, művészi munka, gratulálok!

  • @margitkozma2605
    @margitkozma2605 ปีที่แล้ว +1

    Ez gyönyörű , nagyon tetszik . Köszönöm .

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว +2

      Részemről a szerencse! Köszönet! 🙏

  • @beatamlinko3440
    @beatamlinko3440 ปีที่แล้ว +1

    Szuper szép lett!

  • @nore-b
    @nore-b ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jó kis oktatóanyag ismét, "szakmai szemmel" is :) Ha gondolod, nézz rá a csatornámra. Élethű márvány hatású falakat csinálok dekorglettekkel, van fent róluk pár video. Csak érdekességként, ha esetleg foglalkoztatnak az ilyen dolgok :)

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      Nagyon prof! Polírozni is szoktad?

    • @nore-b
      @nore-b ปีที่แล้ว +2

      @@festocsaba köszönöm! Attól függ, milyen minta kell és mennyire kéri fényesre a megrendő. Ha erezett, akkor csiszolom és polírozom is minden esetben.

  • @peterparndorf9001
    @peterparndorf9001 ปีที่แล้ว +1

    Szerintem ez nagyon szép lett!!

  • @annalorincz7040
    @annalorincz7040 ปีที่แล้ว

    Szia Csaba! Sokat tanultam tőled. Köszönöm. Ez a dizàjn tetszik, de szerintem ezek a komor színek csak lerontjàk az alatta lévő gyönyörűséget. Tudom ízlések és pofonok... Érdemes lenne ugyanezt két màsik színben is bemutatni. Tovàbbi sok sikert kívánok!!😘

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว +3

      Szia kedves Anna! Köszönöm a hozzászólást! 🙏 Igen, ez egy kicsit mindig szubjektív, ahogy szokták mondani van akinek a pap van akinek a lánya... Én hajlottam a sötét barna alap felé bronz effekt festékkel, de végül sikerült meggyőzni, hogy ilyen legyen. :) Szép vasárnap estét kívánok! Csaba

  • @CsKR
    @CsKR ปีที่แล้ว

    Király lett, köszi szépen!!!

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen! Én is köszönöm, hogy megnézted és leírtad a véleményed!

  • @gyorgysetet9414
    @gyorgysetet9414 3 หลายเดือนก่อน

    Szia nagyon tetszik ez a művelet és azt szeretném kérdezni hogy honnan lehet be szerezni ezt a mintát vagy valami hasonlót... Előre is köszönöm tisztalettel..

  • @bernadettszecsko7283
    @bernadettszecsko7283 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon szép! 😍

  • @balazsszabo1317
    @balazsszabo1317 7 หลายเดือนก่อน

    Tetszetős lett ez a fal.
    Komolyan elgondolkodtam ezen a megoldáson a hálóba....

  • @karolyzsiga4396
    @karolyzsiga4396 ปีที่แล้ว

    Szép munka és nagyon jól sikerült videó! Gratulálok! :-)

  • @Csaba19881019
    @Csaba19881019 ปีที่แล้ว +1

    Ez kurva szép lett, elismerésem!

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      Köszi szépen! 🙏

  • @eviferenczi22
    @eviferenczi22 ปีที่แล้ว

    Kedves Csaba :) Nagyon szuperek a munkáid ❤ A kérdésem az lenne, hogy ennél az effektnél nem kell lakkot használni a végén? Illetve, hogy ha nem effekt festéket használok, hanem egy sima világosabb színt például akkor azt kell lakkozni, vagy lakkot keverni bele? Előre is nagyon köszi a választ 😊

  • @zoltankovacs4857
    @zoltankovacs4857 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon szép nekem nagyon tetszik! 👍 A végén esti fénynél nagyon adja! Szuper videó! Egy kérdésem lenne ilyen műanyag sablont hol lehet szerezni?

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      A leírásban minden info.

  • @laszlokovacs6929
    @laszlokovacs6929 7 หลายเดือนก่อน

    Eszméletlen jó.

  • @can206
    @can206 9 หลายเดือนก่อน

    cool

  • @crottipeter5218
    @crottipeter5218 ปีที่แล้ว

    ✌️ Nagyon ügyes!👍
    ✌️😎

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      Csáó Peti! 🙏😎

    • @crottipeter5218
      @crottipeter5218 ปีที่แล้ว

      @@festocsaba Szia Csabi! Nagyon meg ihletetett ez a sablonos díszítés, ma a hobbi boltba tévedve, egy rakás sablonot találtam, vettem is 3 at.. 👍✌️😎

  • @csabamolnar9102
    @csabamolnar9102 ปีที่แล้ว +2

    Gyönyörű munka nekem ez a szin nem tetszik de a struktúra kialakítás és a technika nagyon jó!

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      Szia Csabi! Igen ez mindig megosztja a véleményeket egy kicsit. Köszi a kommentet! Üdvözöllek! Csaba

  • @rodmanheinz986
    @rodmanheinz986 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon szép Csaba! Köszönjük! Márványglettet probáltad már? 😀

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว +1

      Szia! 🤗 Igen csináltam. Jó lenne róla videó!!! Lesz is de, hogy mikor???? 😀 én is köszönöm, h itt voltál és megnézted! 🙏

  • @andreat6325
    @andreat6325 11 หลายเดือนก่อน

    Szuper!!! 🎉

  • @gergelyszucs2628
    @gergelyszucs2628 ปีที่แล้ว

    Igen menő lett!!

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว +1

      Szia Geri! Nagyon örülök neki, hogy tetszik! Igyekszem minél többet videózni, és a leírásban minden fontos infót megadni. Köszi, hogy itt jártál a csatornán, legyen szuper heted! 🙋‍♂️ Üdvözöllek! Csaba

  • @georginahorvath6193
    @georginahorvath6193 4 หลายเดือนก่อน

    Akkor nem muszáj a falat először glettelni ? Mint egy másik videódban ahol a konyha készült ?!

  • @syrac00
    @syrac00 ปีที่แล้ว +1

    Ma délelőtt végeztem egy szoba felújításával - padlószigetelés, falvakarás, glett, festés - és egészen eddig tökre meg voltam elégedve magammal.
    Na de ez... bazz, elment az életkedvem is. :D

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      👍😀 Szia Tomi! Előfordul velem is! 😀 Végül eltakarta a wallkyd szigetelő festék?

    • @syrac00
      @syrac00 ปีที่แล้ว

      @@festocsaba Határestet. A zsíros foltokra jó volt, bár az eltérő nedvszívásra figyelni kellett, viszont az ajtókeret körüli tizenpár éves akril tömítő fölött a Wallkyd rétegre másfél nap múlva felvitt Dulux tele lett mikrorepedéssel. Szerencsére a régebben akrillal és hálóval kezelt falrepedéseket már végigvéstem (mert a háló mellett megint hajszálrepedés volt) és kiszedtem az akrilt, ami még mindig olyan volt mint a félkeményrágógumi. Gipsztégla válaszfal, hungarocell betéttel.

  • @TundeEszlari
    @TundeEszlari ปีที่แล้ว

    Varázslatos volt a premier.🤩

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      Köszönöm! Kb. hárman néztük élőben, de nekem is tetszett kedves Tündi! :)

  • @jozsefhorvath173
    @jozsefhorvath173 ปีที่แล้ว

    Ez remek.

  • @somedaw69
    @somedaw69 ปีที่แล้ว

    👍👍

  • @istvanp3714
    @istvanp3714 ปีที่แล้ว

    Gratula! Szép munka. Azt szeretném kérdezni, hogy hol vetted a stencilt?

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว +1

      Szia Pisti! Köszi szépen! A leírásban minden info, és természetesen a link is. Van ott egy kód amivel ha regisztrálsz az első vásárlásnál kedvezményhez juthatsz. Nem tudom működik-e ha esetleg rendelsz légyszíves jelezz már vissza, h működött-e vagy sem! Köszi szépen, remélem tudtam segíteni! Üdv. Csaba

    • @istvanp3714
      @istvanp3714 ปีที่แล้ว

      @@festocsaba Köszönöm Csaba, megtaláltam mindent, és már rendeltem is! Szép napot

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      @@istvanp3714 Köszi szépen! :) Neked is!

  • @EKE0099
    @EKE0099 ปีที่แล้ว

    Szia Csabi. A glettet betudom színezi feketére, ha igen mit ajánlanál hozzá?

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      Szia! Nem. Ezekkel a színezőkkel festékből is csak pasztel színt lehet keverni. Viszont ha Héra prémium belső (fekete) falfestékbe raksz glettet az működhet, de úgy is lesz egy kis színveszteség. És így a normális glett a festékben nagyon lassan köt meg, ezért mielőtt beleszórod érdemes lehet modell gipszel keverni. Kb 1:1 vagy 1:2 arányban. Ki kell kísérletezni. És nem szabad hagyni rászáradni a sablonra, csak nedvesen lehet róla letisztítani vízzel.

    • @EKE0099
      @EKE0099 ปีที่แล้ว

      Köszönöm a választ. A+ is jó lehet ehez a strukturához?

  • @gameplayzsolti102
    @gameplayzsolti102 ปีที่แล้ว

    Szia Csaba ! Egy szakmai kerdés . Adott egy fa előtető ami vastaglazúrral van lekenve sötét színnel most matt fehérre szeretnék kenetni milyen festéket ajánlanál hozzá ? Nekem azt mondták a fehér lazur nem fogja eltunteni ezt a sotet színt

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว +2

      Szia! Igen jól mondták, a lazur nem fedő festék hanem transzparens, és átlátszódik a faerezet. Matt festéket semmiképp nem ajánlok kültéren. 3 fényességi fok van a leginkább elterjedve amik közül lehet választani. Selyemmatt, selyemfényű, és fényes. A matt felülethez a selyemmatt áll legközelebb. Kül és beltéri mázoláshoz mi caparol termékeket használunk. Alapos csiszolás és portalanítás után, az első réteget rövid szálú velúr hengerrel, és ezzel az alapozóval festeném:
      www.caparol.hu/termekek/zomancok-lakkok-mazoloanyagok/vizes-bazisu-termekek/alapozok/capacryl-haftprimer
      A második (és ha szükséges harmadik) réteghez ami már selyemmatt felületet ad ezt használnám: www.caparol.hu/termekek/zomancok-lakkok-mazoloanyagok/vizes-bazisu-termekek/capacryl-koernyezetbarat-lakkok/capacryl-pu-satin
      Érdemes a fehér festéket egy csepp fekete szinezővel megtörni, h hosszútávon sárgulás ne jelentkezzen.

    • @gameplayzsolti102
      @gameplayzsolti102 ปีที่แล้ว

      @@festocsaba szia Csaba ! Megvettem a a festéket olyan markaju nem volt amilyet linkeltél így a faktor pergola lett nos a gondom annyi , hogy megcsiszoltam a lamberiát aztan portalanitottam elkezdtem ecsettel festeni de nagyon csikoz pedig vizes bázisuhoz való ecsetet használok hengerelni nincs lehetősegem mert nagyon sokat kell snejdolni a lamberia miatt ez második rétegkor elfog tűnni nem fog csíkozni ?

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว

      Nem használtam még ezt a festéket amit írtál, nem tudom mennyire terül és milyen gyorsan szárad. Így érdemben nem tudok a kérdésedre válaszolni. Lambériát is lehet gurítani velúr hengerrel. A nútokat ecsettel kifestjük, kb 1-1,5 m hosszú szakaszon az időjárástól és a száradás gyorsaságától függően 2-3 léc szélességben, és utána gurítjuk a lapját. Csak annyira szabad a snájdolással előre haladni, amit még frissen gurítani lehet. Mert ha megszáradna az ecsetelés ami a lapjára átfordul, az a száradás után meglátszik. Ezért ezt még frissen hengerrel el kell dolgozni. Az ablak mázolós videóban beszélek ezekről és ha jól emlékszem link is van a hengerről.

  •  ปีที่แล้ว

    Pazar!

  • @nisz17
    @nisz17 ปีที่แล้ว

    Szia 👋 A stencilt hol szerezted be ?

    • @festocsaba
      @festocsaba  ปีที่แล้ว +2

      Szia! A leírásban minden info olvasd el. Ha rendelsz használd a regisztrációs kódot, így elméletileg az első vásárlásnál kapsz 2158 Ft kedvezményt.

  • @andraskovacs9058
    @andraskovacs9058 ปีที่แล้ว +1

    Nekem nem tetszik ez a stílus, viszont a munkafolyamat és a zsenialitás az kibaszott gecire jó, így ment a 2 dislike és az 1 like :D

  • @balucapt1986
    @balucapt1986 11 หลายเดือนก่อน

    Szia Csabi! Megcsináltam a vintage falat a tőled kapott videó alapján. Egész jó lett, viszont nem jött vissza a vizes átmosás alkalmával az elvárt festékréteg. Valami ötlet a következő munkához?