Vasi pecsenye világbajnok szaftos fokhagymás sült hús @Szoky konyhája

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 1 ต.ค. 2024
  • Vasi pecsenye egy igazán pompás és ízletes pecsenye amit ajánlok még annak is elkészíteni aki még soha nem tette be a lábát a konyhába , hiszen a recept tényleg nagyon egyszerű és egy kis előkészülettel és odafigyeléssel egy káprázatos fokhagyás pecsenye a végeredmény ! Eltudjátok készíteni tarjából , ha ajánlhatom hosszúkarajból , de rövidkarajból sem rossz , továbbá sertés szűzből is ,és akár egy csontozott csirkecombból is szuper ételt kaptok. Egy éjszakás fokhagymás tejes pácot ajánlok amit természetesen jéghideg hűtőben kell megtenni 3-6 C fok .Sütése oldalanként 3-3.5 perc 160 C nem túl magas hőfokú zsiradékban , de így is kellemes nemes pörzs anyag fog a húsokra sülni .Érdemes mindenképpen le fóliázni a pác edényt hogy a hűtőben ne legyen minden termék fokhagyma illatú. A leírt alapanyagok ebben a videóban 10 szelet 150 g húsra készültek de csak 4 x 150 g tarja szelet lett kisütve a többi húsnak más lett a sorsa. Hozzávalók: 10 szelet 150 g sertéstarja, 2 evőkanál sertészsír, 4.5 dl hideg tej és 4 gerezd fokhagyma a páchoz, 2 evőkanál só és 8-9 gerezd fokhagyma a fokhagymakrémhez, 140 g finomliszt, 12 g édes nemes pirospaprika , tört fekete bors.
    Fiaim és barátjuk nemrégiben indult csatornája : / @szokker259
    Az össze eddigi videót itt tudod megtekinteni : / mrszoky68
    Lejátszási listák : / mrszoky68
    Névjegy csatorna támogatás: / mrszoky68
    www.paypal.me/....
    Instagram: www.instagram....
    #Szokykonyhája

ความคิดเห็น • 917

  • @szokykonyhaja
    @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +88

    A leírt alapanyagok ebben a videóban 10 szelet 150 g húsra készültek de csak 4 x 150 g tarja szelet lett kisütve a többi húsnak más lett a sorsa.Hozzávalók: 10 szelet 150 g sertéstarja, 2 evőkanál sertészsír, 4.5 dl hideg tej és 4 gerezd fokhagyma a páchoz, 2 evőkanál só és 8-9 gerezd fokhagyma a fokhagymakrémhez, 140 g finomliszt, 12 g édes nemes pirospaprika , tört fekete bors.Vasi pecsenye egy igazán pompás és ízletes pecsenye amit ajánlok még annak is elkészíteni aki még soha nem tette be a lábát a konyhába , hiszen a recept tényleg nagyon egyszerű és egy kis előkészülettel és odafigyeléssel egy káprázatos fokhagyás pecsenye a végeredmény ! Eltudjátok készíteni tarjából , ha ajánlhatom hosszúkarajból , de rövidkarajból sem rossz , továbbá sertés szűzből is ,és akár egy csontozott csirkecombból is szuper ételt kaptok.Egy éjszakás fokhagymás tejes pácot ajánlok amit természetesen jéghideg hűtőben kell megtenni 3-6 C fok .Sütése oldalanként 3-3.5 perc 160 C nem túl magas hőfokú zsiradékban , de így is kellemes nemes pörzsanyag fog a húsokra sülni .Érdemes mindenképpen lefóliázni a pác edényt hogy a hűtőben ne legyen minden termék fokhagyma illatú.

    • @laszlookros952
      @laszlookros952 4 ปีที่แล้ว +2

      Ez nem fer Zoltán!
      Kint szenvedek ba....m a rezet és csak egy hónap múlva mehetek édes kis hazánk-ba.
      Hogy ki probáljam amit főz. 😂😂😂 szó szerint íz orgiákat tartok egy hétig!
      A videók alapján főzöm sütöm az ételeket.
      😁😁😁
      Az után vissza a "diétás" kajákra míg kint vagyok egy hónapig.
      😂😂😂
      De haláli az uborka reklám!!!
      😂😂😂
      Meg néztem és rá kellett jönnöm hogy az bizony kovi 19-es "müsor" 🤣🤣🤣
      Bármint a videó készítés ideje!
      😂😂😂

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +2

      @@laszlookros952 Szia Lacikám ! Akkor lesz mit bepótolnod 😉👍
      Nem tudom milyen reklám meg mert mindig váltakozik .
      Érezd továbbra is otthon magad nálunk és nagyon kellemes hétvégét kívánok neked !
      Baráti üdvözlettel Zoli👍

    • @gerykov
      @gerykov 4 ปีที่แล้ว +1

      ott van a szeren👍👍👍👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      @@gerykov Köszi szépen , szuper kis jóség !😉😉😉👌🤜🤛

    • @gerykov
      @gerykov 4 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja 🙂lesz pekingi kacsa? 🦆az is ütne rendesen😃

  • @jozsefgaal8668
    @jozsefgaal8668 3 ปีที่แล้ว +14

    Fantasztikus a precizséged és a szakma szeretete sugárzik rólad ,egyre több receptedet főzöm ,sütöm.
    Köszönjük Szoky innen Sydneyből. Ausztrál barátaink el dobják az izektől az agyukat..

  • @tiborszabo8328
    @tiborszabo8328 2 ปีที่แล้ว +8

    Szia!Vásároltam ma a piacon 6 szelet hatalmas,gyönyörű márványos tarját csak azért mert szép volt.Mondom magamba majd lesz vele valami.Mostmár tudom hogy mi lessz vele.Köszi ma szombat van vasárnapi fantasztikus ebéd lessz a feleségemme és a fiammal.😉😁😄😏

  • @katikissne9779
    @katikissne9779 ปีที่แล้ว +9

    Régi a főzök, de mégis sokat tanulok! Imádom a nagyon precíz, részletes bemutatást! Köszönöm, kedves Szoky!

  • @TheCellestiar
    @TheCellestiar 3 ปีที่แล้ว +11

    Minden tiszteletem az öné ! Nemrég csatlakoztam a csatornához mert egyszerűen imádom amilyen tisztelettel beszél az alapanyagokhoz, és milyen precizitással végzi a főzést. Szerintem a Magyar csatornák közt, főleg amely főzéssel foglalkozik , maga magasan hozza azt a minőséget amit kéne hozni egy "főző" csatornán... Elek Zoltán meg hasonlók jók, viccesek, de ha tartalmat keresünk ebben a témában maga felülmúlhatatlanan :) Örülök a csatornára tévedtem :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia Tibi ! Nagyon szépen köszönjük a szavaidat és a jövőben is érezd otthon magad nálunk ! Igaz mi nem vagyunk viccesek :-) :-) de viszont rengeteg a finom étel amihez neked is jó étvágyat kívánok, remélem sok kedvencet találsz a felhozatalból ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @NoisyBadAss
    @NoisyBadAss ปีที่แล้ว +8

    Nagyon köszönöm a videókat Szoky! Nem túlspilázott, egyszerű ember számára is érthető mind és nagyon jókat eszünk.

  • @csabaszabo2509
    @csabaszabo2509 4 ปีที่แล้ว +11

    Csúcs vagy Szoky!
    Nagyon közérthetően és részletesen, szakszerűen mondod el az ételek elkészítését. Kitérsz sok praktikus dologra is amiért külön köszönet! Még az ilyen koca szakácsoknak mint én is nagyon megkönnyíted a dolgát. Látszik, hogy nagyon szereted csinálni. Jól, csak így lehet: szívből!
    Sok ételt elkészítettem az útmutadásaid alapján és a családom szerint nagyon finomak lettek.
    Várom a további videókat!
    Üdv :Szabó Csaba

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +3

      Szia Csaba ! Igen fontosnak érzem hogy sok apró részletre is kitérjek mert sokszor pont az egyszerű részeknél vannak a buktatok , vagy éppen a javaslatok szerint még finomabb vagy éppen sokkal jobb állaga lesz az ételnek ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk és még sok finomsággal érkezünk a jövőben is ! Érdemes megnézned a tegnapi nagy kedvencemet is ! Baráti üdvözlettel Zoli th-cam.com/video/27HDO8x2nVI/w-d-xo.html

  • @silvercat2466
    @silvercat2466 4 ปีที่แล้ว +76

    Szuper! De nem szabad ezt este 11:00-kor nézni .. jól meg éheztem 😭

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +4

      Akkor van pár óra eltérés köztünk :-) Jó étvágyat hozzá majd nektek is ! Zoli🧡

    • @silvercat2466
      @silvercat2466 4 ปีที่แล้ว +4

      igen 9 óra .. de ha unalmas a film amit nézünk akkor megnézem a TH-cam - ot .. jaj mikor Szoky művésznek van ujj műsor ... muszály megnézni ... most érik a kovászos ubi .. mindenképpen meg lesz csinálva ez a fincsi sült is mellé .. 💕

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      @@silvercat2466 Kedves vagy és érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk 🧡
      Jó étvágyat majd az ubihoz is és ehhez a finomsághoz is ! Sok szeretettel Zoli🧡

    • @dianadorflinger2179
      @dianadorflinger2179 4 ปีที่แล้ว

      🤣😂🤣😂🤣😂

    • @geczygabor2126
      @geczygabor2126 4 ปีที่แล้ว +1

      Legalább lesz időd beáztatni :D

  • @peterdee1616
    @peterdee1616 2 ปีที่แล้ว +6

    Nagyon jó receptek mint mindig ,nagy király vagy Mester!

  • @gergoracsek5370
    @gergoracsek5370 2 ปีที่แล้ว +1

    FYI: fantazmagória
    agyrém, ábrándkép, rémlátás; jelenés, látomás; lehetetlen elképzelés, agyszülemény, üres képzelgés

  • @erikpolecsak1124
    @erikpolecsak1124 3 ปีที่แล้ว +25

    Legjobb magyar gasztronómiai csatorna a youtubeon. Nagyon tetszik a stílus ahogy sütsz/főzöl Zoli,mindig örömmel nézem a videóidat :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +4

      Szia Erik ! Nagyon szépen köszönjük a szavaidat és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Baráti üdvözlettel Zoli

    • @petraszabo2371
      @petraszabo2371 ปีที่แล้ว

      Dbdjdjdidocifóxdxbxxgxxhddndnxkkx♥️♥️♥️😊😊😅

  • @MrBmicu
    @MrBmicu ปีที่แล้ว +3

    Kedves Zoli! Úgy kezdted, "hogy ennek(!) a Szokynak.... nekem pedig Te vagy a Kedvencem!!! Hibátlan receptjeid vannak!

  • @evadrozgyik9196
    @evadrozgyik9196 4 ปีที่แล้ว +17

    Nagyon tetszik, szimpatikus a stílus, amivel előadod. Jó tanító vagy...

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Kedves Évikém köszi szépen és jó étvágyat hozzá nektek is ! És a mai finomság: th-cam.com/video/Zfx8vM_bymg/w-d-xo.html

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @SZ K th-cam.com/video/r9RrKru1Ojk/w-d-xo.html , th-cam.com/video/1_5mPrB7lkk/w-d-xo.html , th-cam.com/video/lBztlNj2M8U/w-d-xo.html

  • @czinkklaudia9613
    @czinkklaudia9613 4 ปีที่แล้ว +2

    Szia kedves Zoli !
    Nagyon finom és tényleg nem bonyolult receptet hoztál ma is.**************
    Ez egy nagyon finom étel én is szeretem. Köszönöm szépen a finom recepted.
    További szép napot és pihentető hétvégét kívánok Nektek . Puszi .....Klaudia

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Klau ! Az egyszerűségben minden fantasztikus íz és vaj puha tartalom bele van sűrítve , aki ezt elkészíti csak a mosoly lesz az arcán :-) Neked is nagy szeretettel ajánlom ! Sok puszi és legyen csodálatos a hétvégétek ! Zoli 🧡🧡🧡

  • @andreapapp6919
    @andreapapp6919 2 ปีที่แล้ว +4

    Én nem nagyon szeretem a főzős műsorokat. De itt folyamatosan nyelek és minden ízt és illatot érzek. Nagyon jó előadó vagy és látszik, hogy mennyire szereted amit csinálsz! Köszönjük!!!

  • @istvantibortoth1406
    @istvantibortoth1406 4 ปีที่แล้ว +1

    Mester ,voltal ,,Electric Beachen vagy csak a gyerekeid? nagyon tudomanyos fantasztikus a vasi pecsenye!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Tibi ! Azt nem tudom mi ?? nem voltunk ott igaz azt sem tudom hol :-) :-) Igen fantasztikus kis húsi !

  • @silverhorse62
    @silverhorse62 4 ปีที่แล้ว +3

    Köszi a receptet. Már a látvány is fantasztikusan étvágygerjesző. Most, hogy már tudom hogyan kelle csinálni , biztosan ki fogom próbálni , mert már most csurog a nyálam ahogy elképzelem az ízét ! És most mondja valaki , hogy nem a Magyar konyha a legízletesebb !? Nem azt mondom, hogy nem lehet találni ízletes ételeket az agyon dícsért "nagy nemzetek" konyháiból , de a Magyr konyha , bvármennyire is mellőzött , még is utólérhetetlen. Hányszor hallottam régen szereotip szövegeket, hiogy zsíros, egészégtelen stb. Még is amikor leültek a meghívott külfödi vendégek az asztalomhoz , úgy falták a Magyaros ételeket , hogy majd bele fulladtak a zabálásba. Nekem a legnagyobb élményem a nagybátyám Francia felesége volt aki elinte csak fintorgott , kotorászta az ételt aztán , utána úgy zabált mintha életében nem evett volna.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia Laci ! Örülök hogy megmutathattam neked is ezt a kis finomságot és te is bátran készítsd el , egy fantasztikus fokhagymás pecsenye a végeredmény .És teljesen egyet is értek szerintem is a magyar konyhának nincs párja , nagyon ízletes és gazdag recept választék van amit akár az ősöktől is megörököltünk és viszünk büszkén tovább ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍

  • @Laszlo034
    @Laszlo034 2 ปีที่แล้ว +2

    Szia Zoli! Évek óta próbálkozom egy finom vese-velőt csinálni, de valahogy a vesét nem tudom normálisan megtisztítani, és ez az íz nem harmonizál. Valamikor nagyon finomakat ettem, de én képtelen vagyok rá! Segíts légyszíves! Üdv! Laci

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 2 ปีที่แล้ว

      Szia ! A vesét kettévágod lapjával, az összes hártyás részt eltávolítod, alaposan átmosod és felteszel fűszeres vizet hagyma , fokhagyma, babérlevél, egész fekete bors, kevés ecet , só. Leforrázod azaz kissé előfőződ . Utána alaposan át öblíted és tudsz vele dolgozni !

    • @Laszlo034
      @Laszlo034 2 ปีที่แล้ว +1

      Szia!
      Nagyon szépen köszönöm a válaszodat!!!!
      Megpróbálom így mégegyszer!
      Majd beszámolok, hogy sikerült!

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 2 ปีที่แล้ว

      @@Laszlo034 Nagyon szívesen kedves Laci ! 👍🎄

  • @biroagnes8261
    @biroagnes8261 4 ปีที่แล้ว +12

    Ez annyira jól néz ki... Köszönjük Neked a sok fantasztikus receptet!Eddig mindegyik recepted sikert aratott nálunk :D Ez a következő projekt, csorog a nyálunk.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Ági ! Örülök hogy tetszett a recept és jó étvágyat ehhez a finomsághoz is ! Ha van kedved nézd meg a mai receptünket is ! th-cam.com/video/MkzwD5dLcLo/w-d-xo.html Sok szeretettel Zoli

    • @goreczkiandrasne1430
      @goreczkiandrasne1430 ปีที่แล้ว

      Klassz

  • @janostozser6394
    @janostozser6394 3 ปีที่แล้ว +2

    Most hajnali egy óra van. Megnéztem a videót és most megyek a hűtőbe a hideg sült oldalasért és az uborkáért. Ez van... :-D

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Jól tetted kedves egészségedre, ezek egészséges reakciók egy ilyen recept után :-) :-) Üdv Zoli

  • @attilanagy5162
    @attilanagy5162 4 ปีที่แล้ว +4

    Annak orulok a legjobban hogy soha nem megy alacsonyabra a minoseg . Ez is fergeteges cucc👏. Bar csak mindehol igy nezne ki egy pecsenye . Szep napot Zoli.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia Attila ! Köszönjük szépen a szavaidat és ha lesz kedved próbáld ki így ezt a finomságot , nem fogsz csalódni benne ! Baráti üdvözlettel Zoli👍🤜🤛👌

  • @zoltankobold
    @zoltankobold 4 ปีที่แล้ว +2

    Kedves Druszåm!Ócseny kefe jó purinåt sikerült megint produkálnod.Magam is szoktam ezt a takarmányt készíteni, de lenyűgöző számomra, hogy még ebbe az egyszerű silóba is milyen apró, de mégis meghatározó trükköt bele tudsz vinni.Gondolok itt a mozsaras trükkre.Fantasztikus, minden elismerésem.Drakula!Nem beszélve arról, hogy a tej szinte olvadóssá teszi a husit.Tenger mély tisztelettel: Zoli.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia Zoli ! Nagyon örülök hogy neked is tudtam valami újat és hasznosat mutatni és ezt a fokhagymakrémet rengeteg receptnél is tudod hasznosítani ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk és legyen szép a hétvégétek ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @robertszasz2610
    @robertszasz2610 ปีที่แล้ว +3

    Holnap szilveszterre fogom elkészíteni, remélem jól fog sikerülni :-) Boldog Békés Új Évet mindenkinek!

  • @zenebarat7700
    @zenebarat7700 3 ปีที่แล้ว +2

    Zoli, fagyasztóból kiolvasztott tarját is be lehet így pácolni, vagy mindenképpen friss hús kell hozzá?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia Gyula ! Friss a legjobb de természetesen azzal is lehet dolgozni ! Holnap reggel egy isteni vanília fagyival érkezem ! Baráti üdvözlettel Zoli

    • @zenebarat7700
      @zenebarat7700 3 ปีที่แล้ว +1

      Köszi, nem voltam biztos benne, mert ugye nem azonnali a felhasználás (sütés).

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@zenebarat7700 Nagyon szívesen , és tudsz vele dolgozni csak abben az esetben, és más cepeltnél nem ajánlanám a hosszabb pácot , de itt ok ! Üdv Zoli

  • @lne.ildiko9420
    @lne.ildiko9420 3 ปีที่แล้ว +4

    A műsorod minden percét élvezem, és mindig tanulok valamit..., pedig főzök vagy 50 éve...Köszönöm, Zildi

  • @IREKWWSL
    @IREKWWSL 4 ปีที่แล้ว +2

    Remek recept. Mindig új ízt kaphat. Mindenképpen meg fogom csinálni. Üdvözlettel

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia Jan ! Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @ferencsunda402
    @ferencsunda402 4 ปีที่แล้ว +3

    Szia! Zolikam nagyon ugyes vagy super magyaros kaja elkészitem tutti most lesz a barátokkal egy kis Buli remélem izleni fog nekik köszönöm szép napot egészséges életet kivánok a kedves caládoddal együtt

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Ferikém ! Hát ez pontosan egy nagy bulira való pecsenye és szerintem ezt mindenki tolni fogja ezerrel , pácold be egy nappal előtte de csak frissen sózd majd erre figyelj és tuti buli lesz ! Minden jót nektek is és szép hétvégét ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @amiaudboy39
    @amiaudboy39 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon Szuper receptjeid vannak..köszönjük szépen..megkérdezhetem milyen filéző késekkel dolgozol?köszönöm 😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Zsolt ! Köszönjük szépen és örülök hogy tetszenek a receptek ! Wüsthof Solingen Classic sorozatból való a kés .Baráti üdvözlettel Zoli👍😊

  • @zsoltarva1723
    @zsoltarva1723 4 ปีที่แล้ว +3

    Szia ! Szeretek főzni, sütni . Most ismét egy fantasztikus receptet hoztál, köszönöm!! Kifogom próbálni, mint már sok más receptedet is, idáig mind nagyon jól sikerült !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Zsolti ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat kívánok ehhez a kiváló kis Vasi pecsenyéhez !Szép hétvégét jó pihenést, baráti üdvözlettel Zoli

  • @rajmundbodis8895
    @rajmundbodis8895 4 ปีที่แล้ว +2

    Szabad megkérdezni milyen késekkel dolgozol márkára gondolok mert látom nagyon jó élesek már nagyon sokat költöttem kèsekre de vágnak ennyire jól

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Rajmund ! Igen, Wüsthof Solingen Classic késeim vannak nagy részben , továbbá van Dick és Victorinox is .Üdvözlettel Zoli

    • @rajmundbodis8895
      @rajmundbodis8895 4 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja köszönjük a választ

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      @@rajmundbodis8895 Nagyon szívesen ! Zoli

  • @zoltanbogdan6808
    @zoltanbogdan6808 4 ปีที่แล้ว +4

    Szép hétvégét kívánok Barátom Sok Sikert kívánok Barátom

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia Zolikám ! Nektek is minden jót szép hétvégét kívánok ! Zoli

  • @KatalinMajor75
    @KatalinMajor75 2 ปีที่แล้ว +1

    Kókusz olaj bay szezám olajon van.Azok is jók? Sajnos házi sertés zsírt,csontos katáng itt nem igen tudok beszerezni Hollndiában.Viszont emlékeim segítségével éreztem az ízeket.Nagyon köszönöm.Okvetlen megpróbálom megoldani hogy némileg hasonló legyen

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 2 ปีที่แล้ว

      Szia n4 Igen akár olajjal is tökéletesen el lehet készíteni! Üdv Szilvi

  • @Helga1102
    @Helga1102 2 ปีที่แล้ว +3

    Vasárnapi ebédnek kiváló. Mindenki nagyon szerette! Köszi Szoky, nagyon szeretjük a receptjeid.

  • @laszlomatyus3074
    @laszlomatyus3074 4 ปีที่แล้ว +1

    Anno karácsonykor mindig ez volt a menü nálunk,csak nagymamám sertés combból készítette,mert a könyvben,amiből kinéztem azt írt hozzá.).A köretnek pedig tarhonyának kellett lenni.:DHa valaki szeretne egy jót enni az mindenképp készítse el.))

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Laci ! Ez az étel bármely alkalomkor az asztalra tehető mint nálatok pl. karácsonykor is volt .Az alaprecept a szaftossága miatt tarjából van de természetesen szinte bármely hússal elkészíthető és imádnivaló. Baráti üdvözlettel Zoli

  • @piroskatothnegal570
    @piroskatothnegal570 4 ปีที่แล้ว +5

    Szia,Zoli!
    Téged és a főztöd nem lehet megunni!
    Egyszerűen fergeteges!
    Köszönet érte!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Piroska ! Köszi a szavaidat és ha lesz kedved mindenképpen próbáld ki ezt a finomságot is ! Nagyon szívesen mindent és legyen szép az estétek ! Zoli

  • @attilakanai7347
    @attilakanai7347 4 ปีที่แล้ว +2

    Emelem Kalapom..Példa értékű ahogy az alapanyagokkal bánsz..ezt a hivatást neked találták ki.. az eszközeid mindig makulátlanok és nem azért mert minden héten ujjat vásárolsz.. csak gratulálni tudok.. mondjuk nekem a magyarázat rész tetszik a legjobban ahogy a nézőidhez szólsz... sok sikert kívánok neked.. és Köszönet a rengeteg tartalomért..

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia Attila ! Nagyon szépen köszi a kedves szavaidat és örülök hogy jól érzed magad nálunk ! Valóban az eszközök nem újak csak egyszerűen vigyázok rájuk , nekem ez fontos és így érzem jól magam.Minden jót és nagyon szép hétvégét kívánok neked és kedves családodnak is ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @krisztinabaranyai1322
    @krisztinabaranyai1322 2 ปีที่แล้ว +3

    Ma elkészítettem, nagyon finom lett. Köszönöm szépen a szuper receptet ❤️

  • @ferenclukacs165
    @ferenclukacs165 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia Zoli, A klopfolas tulajdonkeppen a husrostok fellazittasa vegett erdekes sutesnel nem?Amugy kiralyvagy ,udvozlet
    Heggesztő Feri

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Feri ! Igen a rostok miatt, akár a töltés beállítására is .Köszi és boldog ünnepeket kívánok ! Zoli

  • @fodorzoltan3991
    @fodorzoltan3991 4 ปีที่แล้ว +3

    Kíváncsi lennék, hogy akinek nem tetszik, annak mi nem tetszik ezen recepten?
    Az biztos, hogy én kipróbálom.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Zoli ! Hát azon kívül hogy nem írják meg én nem :-) De tudnék pár dolgot említeni , inkább nem megyek bele .Jó étvágyat hozzá nektek is ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @tintus4831
    @tintus4831 2 ปีที่แล้ว +1

    Még egy kérdés ami nem lett mutatva : Amikor a fokhagymás tejből kivetted a szeleteket akkor szárazra törölted vagy csak lecsepegtetted?

  • @istvanhollo3068
    @istvanhollo3068 4 ปีที่แล้ว +3

    És tényleg igy van roppant egyszerü recept
    Én aki csak hobbibol szoktam főzni,még nekem is menni fog.
    Köszönjük szépen a fini receptet✌😎
    Üdv István.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia István ! Igen abszolút neked is zökkenő mentesen fog sikerülni amihez jó étvágyat kívánok ! Nagyon szívesen és legyen szép a hétvégétek ! Baráti üdvözlettel Zoli🤜🤛👍😉🍺

  • @ernobartalos2568
    @ernobartalos2568 4 ปีที่แล้ว +2

    Olyan szuper jó kajákat készítesz hogy ( bocsi ) rád is ragadt 5 kg. De ennyi finomság közt nem lehet kákicsot, vagy rukkolát enni😁🤔

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia Ernő ! Igen valóban feljött egy kicsi de az annyira nem is számít , majd teszek róla hogy eltűnjön 😉😉😉Hát nem vagyok egy nagy salátás de hús mellé jöhet .Üdv Zoli

  • @brunnerpeter5579
    @brunnerpeter5579 4 ปีที่แล้ว +4

    k. va èlet! nagyon ügyesek vagytok! étel, szöveg, videó. le a kalappal!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Köszönjük szépen Peti , nektek is jó étvágyat majd hozzá ! Üdv Zoli

  • @mr.pinter1080
    @mr.pinter1080 3 ปีที่แล้ว +1

    Zoli most miért kellett ezt csinálni? Itt csurog a nyálam, már egy vödörrel tele lett... :-D Viccet félre téve köszönjük a receptet! A videó szorakoztató és otthonias melegség árad belőle, jó volt nézni köszönöm. Jó egszséget

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia ! Nagyon örülök hogy tetszett a recept és remélem az asztalotokra is felkerül , isteni finom étel ! Érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @liza112
    @liza112 3 ปีที่แล้ว +4

    Nagyon ügyes. Gratulálok. Szívből főz.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Köszönjük szépen , nagyon kedves vagy ! Üdv Zoli

  • @andrasszabo9716
    @andrasszabo9716 3 ปีที่แล้ว +1

    A végén látszik, hogy van rajta valamilyen zöld fűszer.
    Ez említve se volt. Megtudhatom, hogy az mi?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia András ! Petrezselyem , zöld arany van rajta ! Üdv Zoli

  • @0304samu
    @0304samu 4 ปีที่แล้ว +3

    Szia Zoli! Na ez igen !!!! Pénteken reggel, nem kímélsz minket ! Remek recept köszönjük szépen, jó egészséget!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Samu ! Csak gondoltam hogy jó induljon a nap és legyen szép a hétvégétek ! Minden jót neked is ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @gellerthollosy
    @gellerthollosy 4 ปีที่แล้ว +2

    Szia Zoli! Annyira jól néz ki az ételed,hogy megindult a nyálelválasztásom. Köszönöm a receptet, megcsinálom és meglepem vele nejemet. Jó fokhagymásan, hogy örüljön. Aznap nem megyünk discóba, ahogyan eddig sem jártunk.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Gellért ! Hatalmas étel legalábbis a szememben és a számban :-) Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat hozzá , nem fogtok csalódni benne! És igen vámpíroktól aznap éjszaka nem kell tartani :-) Se discóba menni :-) Baráti üdvözlettel Zoli

  • @ildikopocsine9555
    @ildikopocsine9555 4 ปีที่แล้ว +3

    Jó reggelt! Megnéztem ezt fantasztikus finomságot. Vasárnap rántott husi helyett ez kerül az asztalra. Nagyon szeretjük a fokhagymát. Köszönjük neked a sok finomságot. Szép hétvégét nektek.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedve Ildikém ! Nagyon örülök hogy tetszett és nektek is jó étvágyat kívánok ehhez a finomsághoz ! Legyen szép a hétvégétek ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @karolyhorvath3921
    @karolyhorvath3921 3 ปีที่แล้ว +1

    Aki evett mar Tilalmasi kanaszpecsenyet az tudja hogy izletesebb mint a vasi pecsenye igaz mind a ket etel VAZSMEGYEI finim kaja

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Sok finom pecsenye létezik valóban , majd még teszek fel többet , a Vasi kanászpecsenye is nagyon kellemes : th-cam.com/video/u1IvP6hxC7w/w-d-xo.html

  • @ferencsunda402
    @ferencsunda402 4 ปีที่แล้ว +3

    Zolikam elkészitettem ugy ahogy mutattad valami eszméletlen

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szuper ! Azt hittem később lesz ez a buli ! Kedves egészségetekre , nagyon örülök hogy nektek is ízlett ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @gyorgypragai5913
    @gyorgypragai5913 4 ปีที่แล้ว +2

    Halihó Szoky Mester!
    Ezt a receptet még nem készítettem, köszönöm az ötletet.
    Fokhagymás tej? Talán hallal próbáltam már, de itt az ideje tarjával is kipróbálni!
    Mindenképpen elkészítem! Nagtyon jó egészséget kívánok neked és a családodnak!
    Kellemes hétvégét kívánok nektek!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Gyurikám ! Akkor ez egy belépő lesz egy más világba :-) :-)
      Igen fokhagymás tej átjárja a húst és másnap egy igazán szaftos és finom végeredményt fogsz kapni ! A lényeg ne sózd meg a tejbe !!!! csak a sütés előtt kerüljön rá.Minden jót nektek is kellemes hétvégét , és jó étvágyat majd hozzá !
      Baráti üdvözlettel Zoli

  • @tibifarkas3297
    @tibifarkas3297 4 ปีที่แล้ว +3

    Szia Zoli!
    Pont a közeljövőben lesz nálunk egy buli és ezt tuti megcsinálom.
    Van esetleg egy ütős bélszín receptet?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Tibi ! Akkor ezek szerint tuti buli lesz , imádni fogjátok !
      Lesz majd bélszín recept is .Üdv Zoli

    • @tibifarkas3297
      @tibifarkas3297 4 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja tuti jó lesz.Folyamatosan nézzük a videódat és nekünk nagyon bejött.
      Sok sikert a továbbiakban is.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      @@tibifarkas3297 Köszi és érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Zoli

  • @kalman1899
    @kalman1899 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jol nezz ki! Meg is fogom csinalni hetvegen. Azt szeretnem kerdezni, hogy milyen zold fuszer van raszorva a husra miutan keszen van a pecsenye? Koszonom szepen meg 1x ezt a fantasztikus receptet!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia Kálmán ! Isteni finom kis húsi és nektek is jó étvágyat majd hozzá ! A végén vágott zöld petrezselyemmel van szórva ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @katalinjuharosi5267
    @katalinjuharosi5267 4 ปีที่แล้ว +4

    És pont egy ilyen csodás tarját vettem ma a hentesnél. Néztem is a végét - gondoltam olyan mint a karaj... és tényleg. Szuper lesz ezt a pecsenyét elkészíteni belőle. Köszi! 😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Kati ! Akkor te is egy igazán szép részt tudtál beszerezni ez nagyon jó és meglásd az a első három szelet lesz a legfinomabb , de természetesen a többi is csúcs finom ! Jó étvágyat hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli👍😉

  • @laszlokubinyi4074
    @laszlokubinyi4074 4 ปีที่แล้ว +1

    Szia Zoli!Csak érdekességképpen a tarját Erdélyben nyakaskarajnak hívják.szuper a recept,imádom tarját.várom a következő receptet!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Laci ! Igen ezt már halottam régebben és végül meg van a valóság tartalma , lényegében az is .Jó étvágyat kívánok hozzá majd nektek is , hamarosan ismét érkezünk ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @TheKiakiraly
    @TheKiakiraly 4 ปีที่แล้ว +10

    a "fantazmagória" igazából agyrémet jelent, gondolom te a "fantasztikus"-ként akartad használni

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +14

      Nem ! Ezt akartam használni mert ez már egy agyrém olyan finom :-) :-)

  • @istvanvitezradich7507
    @istvanvitezradich7507 4 ปีที่แล้ว +2

    Szigorúan követve a receptet, kiválóra sikerült! Látom van a tarsolyodban még meglepetés. Zoli! Minden jót kívánok!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia István ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @melindamagyarosi52
    @melindamagyarosi52 3 ปีที่แล้ว +6

    Ez a recept is egy csoda ! Hálásan köszönöm a családom nevében Szoky ♡

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Köszi kedves Melinda, nagyon örülök hogy nektek is ízlett, kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli

  • @sandorbalint1854
    @sandorbalint1854 4 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon jól néz ki és biztos finom.Lenne egy kérdésem hogy sertéscombból elkészíthető e köszi a választ!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia ! A sertés comb nem alkalmas erre az eljárásra , inkább ha gondolod ami még ami nagyon jó húsrész hozzá az a karaj azon belül is a hosszú karaj , de a tarja a nyerő mindenképpen .Üdvözlettel Zoli

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Valóban comb az nem jó hozzá ! De hosszú karajból is tökéletes a végeredmény ! Zoli

    • @sandorbalint1854
      @sandorbalint1854 4 ปีที่แล้ว +1

      Köszi a választ!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      @@sandorbalint1854 Nagyon szívesen ! Zoli

  • @bagosjanosne9595
    @bagosjanosne9595 4 ปีที่แล้ว +3

    Szia Zolikám!
    Fantasztikus ez a vasi pecsenye! El kell készítenem, mert alig várom, hogy megkóstoljam! Köszönöm, hogy feltetted "őt" is, kellemes napot, hétvégét nektek, puszi! Era

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Era ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat majd hozzá , igazán egy szép hétvégére tervezhető fokhagymás pecsenye ! Minden jót és legyen szép a hétvégétek ! Sok puszi Zoli🧡

  • @csilladvorszky9495
    @csilladvorszky9495 ปีที่แล้ว +1

    Ma fog megcsinálni 😊 nagyon jól néz ki. Köszönöm a receptet. További szép napot nektek

  • @edlichrobert
    @edlichrobert 4 ปีที่แล้ว +3

    Szia Baràtom! Mintha testvérek lennénk! Írtam màr két receptednél hogy toplistàmban benne van! Az első 5-ben! Na nekem ez sokàig az első helyen volt! Sokszor ettem étteremben. Amíg egyszer egy nagy csalòdàs nem ért az egyik helyen. Nagyon hàlàs vagyok a receptért!!! Kívàncsian vàrom hogy mi lett a sorsa a maradék tarjànak? Legyen szép napotok! Üdv Robi barátod

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia Barátom ! A maradék 6 szelet egy másik recept része lesz természetesen :-) és örülök hogy megmutathattam ezt a kis finomságot nekem is benne van a top 10 listában ! És igen ezt is el lehet rontani , sajnos én is ettem már nagyon rosszat a hely nevét elfedve nekem is nagy csalódás volt .Na de ez itt vaj puha ólmos finomság .Baráti üdvözlettel Zoli

    • @edlichrobert
      @edlichrobert 4 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja Privátban ment a kép baràtom!! Mind a kettő ételről!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      @@edlichrobert Pár perc és nézem is barátom ! Zoli

  • @MsSlywer
    @MsSlywer ปีที่แล้ว +1

    Kedves Szoky; még nézni is finom,ahogy elkészíti az ételeket.Köszönöm szépen ezt a rentgeteg új,finom receptet,ami sokat segít abban is,hogy "mit főzzek ma". Biztos ki fogom próbálni.További szép napot és sok követőt kívánok.

  • @MShanfari
    @MShanfari 4 ปีที่แล้ว +5

    Love Hungarian food, amazing video

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Thank you very much, have a good time with me! Zoli

  • @tintus4831
    @tintus4831 2 ปีที่แล้ว +1

    SZia !Gondolom ez karajból száraz lenne...?

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 2 ปีที่แล้ว

      Hosszúkarajból és tarjából a legfinomabb !

  • @marikabellovai54
    @marikabellovai54 4 ปีที่แล้ว +14

    Olyan szepen beszelsz hozza, hogy nagyon megkivantam! Koszonom az otletet.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +2

      Szia kedves Marika ! Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli

  • @gaborbolla6935
    @gaborbolla6935 3 ปีที่แล้ว +2

    EZT NÉZNI IS ÉLVEZET! ..... köszönet a feltöltésért! Biztos,hogy napirendre kerül az elkészítése! :-)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia Gabi ! Köszönjük szépen és ezt is nagy szeretettel ajánlom a Vasi pecsenye után ! th-cam.com/video/dIksHn5DRaQ/w-d-xo.html Boldog ünnepeket kívánok ! Zoli

    • @gaborbolla6935
      @gaborbolla6935 2 ปีที่แล้ว

      @@szokykonyhaja Ennek az Új neve mert elneveztem! Miután jó magam is elkészítettem. - Az eredetiről átkeresztelve nálam már NEM Vasi-pecsenye, hanem az új név! ,,HASI_PECSENYE"!!!! Remek lett! Egyszerű és tényleg nagyszerű étel! Még egyszer köszönet a feltöltéséért! B.U.É.K. 2022! .

  • @MrKiszoltan74
    @MrKiszoltan74 4 ปีที่แล้ว +3

    Csak ránézek és érzem az ízét! Megint egy remekmű a chef től! 👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon örülök hogy tetszett a recept és kívánom hogy minél előbb legyen fent az asztalotokon ! Baráti üdvözlettel Zoli🤜🤛👍

  • @bytiti12roman
    @bytiti12roman 3 ปีที่แล้ว +1

    Maestre multumesc pentru modul profesional in care ati prezentat prepararea acestei retete cu felicitarile de rigoare .As fi curios daca se poate maestre,o prezentare din partea d,voastra de preparare cu ingrdientele folosite a unui pui gril la cuptor electric cu rotisor .Va multumesc inca odata cu felicitarile si toata consideratia mea ,chiar pe adresa mea de y,mail daca se poate ---titiromanul@yahoo.com

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Salut ! Vă mulțumesc foarte mult, veți găsi multe rețete de pui prăjit proaspăt prăjit! Cu respect Zoli

  • @evamonos9191
    @evamonos9191 4 ปีที่แล้ว +3

    Mi mit adhatunk ezekért a csodás receptekert ? A magam részéről hálából minden reklámot végig nézek . Ezt ajánlom a többi néző társaimnak is ! Koszi Zoli ! ❤️❤️❤️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia Évikém ! Nagyon kedves vagy , semmit nem kell adnotok nekem öröm hogy itt vagytok és követitek a csatornát ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡

    • @evamonos9191
      @evamonos9191 4 ปีที่แล้ว +1

      Szoky konyhája Köszönöm szépen !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      @@evamonos9191 Nagyon szívesen ! Üdv Zoli

  • @verah.4388
    @verah.4388 หลายเดือนก่อน

    Bocsánat ha bugyuta a kérdés, de puha lesz a hús? Én a temesvári sertésszeletnél jártam úgy, hogy míg Te pikk-pakk megsütötted, nekem kb. 2-3 órát kellett párolnom, hogy puha legyen! :(( (4 betűs élelmiszerláncban vettem a húst és nem csak egyszer fordult elő, nekem mindig ennyi idő, mire puha lesz...)
    Szóval nem merek belevágni, mert rágós husit nem szeretnék... Szerintetek mi tévő legyek?

  • @amandaolah8590
    @amandaolah8590 4 ปีที่แล้ว +3

    Nagyon ügyes sokat lehet tőlle tanulni !!! Leg jobb vagy esküszöm !!:)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Nagyon szépen köszönjük a kedves szavaidat ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Zoli

  • @ts-eeee
    @ts-eeee 4 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon jó receptjeid vannak! Ezt is el fogom készíteni! Nagyon profi vagy Zoli😀! További jó sütéseket, főzéseket!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Köszi Bálint és nektek is jó étvágyat ehhez a finom pecsenyéhez ! Baráti üdvözlettel Zoli🤜🤛

  • @jozsefnekosa1487
    @jozsefnekosa1487 4 ปีที่แล้ว +5

    Ez ismét szuper recept♥️😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Köszi és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Sok szeretettel Zoli😘😘😘

  • @tamasjoelle6568
    @tamasjoelle6568 3 ปีที่แล้ว +2

    Szia Zoli. Miért nem jut nekem is eszembe ilyen egyszerű, de biztosan finom dolog. Szerencsére itt vagy te. Köszi szépen. Ez jó lesz nekem szendvicsbe is. De persze melegen.

  • @szatya1
    @szatya1 4 ปีที่แล้ว +3

    Ismét egy pompás étel . Köszönöm .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen , nektek is jó étvágyat hozzá ! Üdvözlettel Zoli

  • @spiadpasak
    @spiadpasak 3 ปีที่แล้ว +1

    Ma cstörtök délután van. Holnap estére késziten´k. Miután más dolgom is van már ma bepácolnám. Szivesen hallgatam volna tanácsot aról hogy pácolhatom-e hosszabb ideig, Mondjuk 24-26 órát ? Kárt okoznék vele ?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia Árpi ! Ha ma pácoltad és holnap azaz pénteken este sütöd az teljesen tökéletes ! Bőven belefér a 24 órás pácolás .Üdvözlettel Zoli

    • @spiadpasak
      @spiadpasak 3 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja Köszönöm ! Nem gondoltam hogy választ kapok. Követöd lettem.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@spiadpasak Nagyon szívesen Árpi ! Érezd otthon magad nálunk a jövőben is, és jó étvágyat a Vasi pecsenyéhez ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @andrasneszabados1189
    @andrasneszabados1189 4 ปีที่แล้ว +3

    Szinte érzem az ízét és az illatát! Még jó, hogy délelőtt néztem meg. Köszönöm, ragyogó recept!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szívesen és örülök hogy tetszett ez a kis finomság .Holnap is egy igen finom étellel érkezünk ! Sok szeretettel Zoli

  • @robertborcsok7535
    @robertborcsok7535 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia Szoky!
    1 honapja talaltam a videoidra ra,de mar a harmadik kajat keszitem el az útmutatasaid alapjan..Azt gondolom egyebkent is 'tudok' fozni,van erzekem is hozza(talán ezt mondhatom így szerényen 😉),de ahogyan te keszited a kajakat,ahogyan a szakmai tudásod átadod minden egyes videódban,az valami fantasztikus!!!! Imadom a humorod,amióta veled főzök,peldaul en is tuti gorombára vágom a "zöld aranyat"..
    Köszönöm hogy tanítasz.
    Robi a pék 🍞🥐😀

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Robikám ! Nagyon szépen köszönöm a visszajelzésedet és örülök hogy jól érzed magad nálunk ! 👍😊👌
      A goromba stílust már sokan alkalmazzák és milyen jó is az 😂Gratulálok az elkészített ételekhez és ne hagyd abba van választék bőséggel sorban próbáld ki őket ! Akkor a virgolást nem is mutatom meg neked 😁de az neked úgyis jobban megy ! Minden jót neked és kedves családodnak is ! Küldöm nektek a mai finomságot : th-cam.com/video/7dPW8hdDcAUB/w-d-xo.htmlaráti üdvözlettel Zoli

    • @robertborcsok7535
      @robertborcsok7535 3 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja Köszi Zoli a válaszod,és a jókivánságaidat is!
      Biztosíthatlak,hogy továbbra is veletek főzök majd,van meg mit kipróbálni,a legújjabb kiszemeltem a finom citromtortád.
      Minden jót neked és családodnak!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@robertborcsok7535 Nagyon szívesen és igen a citromtorta is igazi nagy élmény amihez nektek is jó étvágyat kívánok !
      Holnap ismét egy jóság ! Neked és családodnak is minden jót kívánok ! Üdv Zoli

  • @realpearly
    @realpearly 4 ปีที่แล้ว +12

    Kedves Szoky! Olyan étvágygerjesztően és alaposan magyarázol, hogy szinte érzi az ember az ízét. 😂
    Hétvégén ez lesz az ebéd, köszi a receptet. ❤️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +2

      Szia kedves Ancsa ! Nem fogtok csalódni benne isteni finom étel , nálunk nagy kedvenc ! Jó étvágyat kívánok hozzá majd nektek is ! Sok szeretettel Zoli😘🧡😍

    • @realpearly
      @realpearly 4 ปีที่แล้ว +2

      @@szokykonyhaja Kedves Szoky! Megcsináltam, szuper finom lett! A párom kezet csókolt nekem...persze, miután az utolsó morzsát is eltüntette. 😄
      Köszönöm a receptet, étlapra felvéve! ❤️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +2

      @@realpearly Szia kedves Ancsa ! Ennek igazán örülök kedves egészségetekre ! Érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli 🧡😘

  • @gyula1ful
    @gyula1ful 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia Zoli! A Lányomék Vas megyében laknak, nekik fogom először elkészíteni ezt az ételt. Frikandóból szeretném, ha lesz hentes aki szakszerűen kiveszi a combból ezt a részt. Egy próbasütést már csináltam szűzből. Szeretem a szüzet is, mert bármit csinálok belőle, a rövid sütési igény miatt egyszerűen nem lehet elrontani. Nagyon jó a recept! Köszönjük !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia Gyula ! Tuti kis étel és akár combból is el lehet készíteni de én azt javasolnám hogy vagy tarjából vagy karajból készüljön el ez az étel, de sertés vagy borjú szűzből sem rossz ! Jó étvágyat kívánok hozzá majd nektek is ! Baráti üdvözlettel Zoli

    • @gyula1ful
      @gyula1ful 3 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja Tökéletesen igazad van, én a rántotthúst is tarjából szeretem, de a család a sovány húsokat kedveli.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      @@gyula1ful Értem akkor ahogy szereti a család , talán akkor én szűzből dobnám oda , de ez természetesen már a te döntésed, és még a rövid karajjal is szuper a soványságot figyelembe véve ! Üdv Zoli

  •  4 ปีที่แล้ว +3

    kedves Zoli,nem az első ételt készítem el amit nálad láttam,ez is kedvenc lesz, Csak győzzem elkészíteni!! Ölelésem Olinka

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Olinka ! Örülök hogy ezt is el fogod készíteni , nekem az egyik nagy kedvencem és szerintem nektek is ízleni fog , csuda finom tartalom és vaj puha húsi ! Sok szeretettel Zoli

  • @endtrisz8334
    @endtrisz8334 4 ปีที่แล้ว +2

    Jújj de jól néz ki:)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Köszi szépen és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Üdv Zoli

  • @zoltanneobert5165
    @zoltanneobert5165 4 ปีที่แล้ว +3

    Szia Szoky!Ismét egy tuti jó recept hétvégére!Köszi szépen!
    Az egész család imádja a receptjeidet.Szép hétvégét kívánunk!Adri és családom

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Adri ! Nagyon örülök hogy tetszett nektek is és jó étvágyat kívánok hozzá ! Továbbá sok szeretettel üdvözletemet küldöm a kedves családodnak is ! Legyen csodálatos a hétvégétek ! Zoli🧡

  • @miroslavbauko5977
    @miroslavbauko5977 4 ปีที่แล้ว +2

    Asszonyokat iskoláztató kajákat főzöl.😃Ahogy kinéz és amilyen íze lehet..Nagyon jó👍
    Tisztelettel:
    Miro

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Köszi szépen Miro , de az asszonyok is nagyon jól főznek 👍😉🤜🤛

    • @miroslavbauko5977
      @miroslavbauko5977 4 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja Igen.🙂👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      @@miroslavbauko5977 👍😉🤜🤛🍺

  • @fulopeniko70
    @fulopeniko70 4 ปีที่แล้ว +4

    Szoky a legjobb !
    Isteni vendégváró szeletek!
    Kedden elkészült, a névnapozoimat ezzel fogadtam😊
    Üdv Enikő

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Enikő ! Kedves vagy 😊👍nagyon örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Zoli🧡

    • @erzsebetsergopergoseregi1487
      @erzsebetsergopergoseregi1487 3 ปีที่แล้ว

      @@szokykonyhaja 340

  • @gonpoalitanomis
    @gonpoalitanomis 4 ปีที่แล้ว +1

    ATYAÚRITENEZNAGYONNAGYONSZUPERMINDENTVIVŐS.....!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Imádni fogjátok minden pillanatát ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @loboncandrea
    @loboncandrea 4 ปีที่แล้ว +3

    Szia Zoli! Hát ismét meg van a hétvégi menü! Köszönet érte!! 🙂 Legyen szép hétvégéd! 🤗

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen kedves Andi és nektek is jó étvágyat majd hozzá ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @J-G777
    @J-G777 3 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon szeretem fozesi stilusat.
    Rendkiuvul jo cookery.
    Csak kicsit sokat besszel.
    De ettol eltekintve.
    No 1...

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia George ! Köszi szépen és érezd továbbra is otthon magad náluk !
      Hogy sokat beszélek azt nézd el nekem :-)
      Baráti üdvözlettel Zoli

  • @erzsebetszabo402
    @erzsebetszabo402 4 ปีที่แล้ว +6

    Csodálatos a kinézete, és én is imádom:)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Világi étel , nagy kedvenc nálunk is ! Zoli

  • @robertkiraly4548
    @robertkiraly4548 3 ปีที่แล้ว +1

    Szokynak nem csak kedvencei vannak....Hanem fantasztikus rceptjei ..egyszeuen eloadva...

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia Robikám ! Kedves tőled és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Baráti üdvözlettel Zoli

    • @robertkiraly4548
      @robertkiraly4548 3 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja Zoli amolyan mesterunk vagy ...nehez kulhonban jo alapanyagot beszerezni ..de jo receptet es hasznos praktikakat egyszeruen elmondott es bemutatott trukkoket jo fogasokat Csak tolled es koszonjuk ..Legutobbi Fokhagymas mustaros borsos pac Szuper..

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      @@robertkiraly4548 Szia Robikám ! Nagyon szívesen teszem és örülök hogy ezzel azzal neked is tudok segíteni a receptekkel !
      Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍

  • @brigittafeher4600
    @brigittafeher4600 4 ปีที่แล้ว +3

    Szia Zoli!
    Ma elkészült ez is és hát imádjuk,nagyon finom lett! 👌🤪 Köszi a receptet, követhető, érthető és egyszerűen Isteni!♥️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Brigi ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett egészségetekre ! Érdemes a mai finomságot is átgondolni 👍😊😉th-cam.com/video/27HDO8x2nVI/w-d-xo.html Sok szeretettel Zoli

  • @gingo162
    @gingo162 9 หลายเดือนก่อน

    ezzel a fantasztikus technologiaval zutty a kánaánba---igazan rendkivüli jo szakacs es a imadom a keköpeseit is.......................

  • @ildikoszabo9322
    @ildikoszabo9322 4 ปีที่แล้ว +6

    Olyan éhség jött rám, a videó láttán, hogy ezt a "vasi pecsenyét" ki kell próbálnom!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Ildi ! Jó étvágyat hozzá nektek is nem fogsz csalódni benne ! Sok szeretettel Zoli

  • @zsoltjasper
    @zsoltjasper 3 ปีที่แล้ว +2

    Csak csodálattal nézek ki a fejemből, hogy mennyire magas szinten vagy képes elkészíteni az ételeket.
    Nem tudom, hogy hol tanultál főzni, de ez a Vasi pecsenye recept (és elkészítés is) lenyűgöző.
    Üdvözlet Vas megyéből,
    Zsolt

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Zsolt ! Kedves vagy nagyon szépen köszönjük a kedves szavaidat és érezd továbbra is otthon magad nálunk !
      Próbáld ki te is imádni fogod , nekem pl nagy kedvenc ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @sandornekadar884
    @sandornekadar884 4 ปีที่แล้ว +11

    Köszönöm szépen ezt a precíz, tökéletes receptet. Jó hogy vagy nekünk! Jó egészséget kívánok Neked és a családodnak

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Aranyos vagy és nagyon szívesen , nektek is j étvágyat kívánunk hozzá ! Sok szeretettel Zoli😍🧡

  • @Soprano1991
    @Soprano1991 4 ปีที่แล้ว +2

    fantasztikus étel, csodálatos előadással.. köszönjük szépen, minden sütésed egy élmény!👌🏻✌🏻⬆️🔥

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 ปีที่แล้ว +1

      Szia Matyi ! Köszi szépen a szavaidat és érezd a továbbiakban is otthon magad nálunk ! Tegnap is egy nagy kedvencet tettem fel : th-cam.com/video/27HDO8x2nVI/w-d-xo.html Baráti üdvözlettel Zoli 😎👍🤜🤛

  • @mariadrseelig9941
    @mariadrseelig9941 3 ปีที่แล้ว +7

    This meal looks amazing. I decided to make Chimichurri with caper instead of just drizzle parsley on it. Thank you for sharing. You make cooking and baking a fun experience.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +2

      Hi Maria ! Thank you very much for your kind words! Bake it you will enjoy delicious food! I'll send you a little interesting today: th-cam.com/video/5AKHFFha_K0/w-d-xo.html Zoli

  • @cc1965zeg
    @cc1965zeg 3 ปีที่แล้ว +1

    Hogy mondtad németül h langsam??? Nem tudom mit hallottam. Amugy jo a kaja

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Szilárd! Langsam lassú .Köszi próbáld ki szuper finom étel ! Üdv Zoli