Vágy❤️‍🔥, vízió💡, illúzió🩷 - újrakezdés vidéken

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 22 ต.ค. 2024

ความคิดเห็น • 143

  • @Attexi
    @Attexi หลายเดือนก่อน +4

    Őszinte álmom, hogy egyszer a kezemben tarthassam a könyveiteket. Igazi példaképek vagytok számomra innen Erdély szívéből. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy egy 1.5 hektár kölcsön földön megtermelhetem a friss nyári fogyasztásra és egy kevés téli elrakásra szánt élelmiszerünket. Számomra csak egy álom a saját föld, ami hitel nélkül lehetetlen, de örülök ennek is. Isten áldását kérem a további szolgálatotokra és folytassátok a kincsek gyűjtését a mennyben 😊

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  หลายเดือนก่อน +1

      Hamarosan lesz Erdélyben egy előadásunk! A Facebookon lesz hirdetve!

  • @juditboth1015
    @juditboth1015 7 หลายเดือนก่อน +23

    66 éves vagyok, nemrég egy kisebb kertbe költöztem, mint ahol eddig laktam, mert a tisztesség úgy kívánja, hogy a föld műveletlenül nem maradhat. Annyit vállalok, amit elbírok.
    Ez is egy döntés.
    De nem ezért írok Misi!
    Kétszer bőgtem el magam videón eddig életemben. Először, mikor Gyulai Iván a földjén térdepelve, már elfelejtkezve arról, hogy forog a felvevő, átszellemülten osztályozta, hogy milyen magoknak kell egymás mellé kerülni, mit mikor vet majd, miből mennyit, stb. Egyszercsak benne volt a szívemben az érzés, hogy azt az embert az Isten küldte arra a földre, mert ő képes. Képes megtenni azt, amit éppen ott meg kell tenni.
    Most, miközben láttalak, hallottalak, megragadott egy láthatatlan és olyan magasra húzott, ahol te voltál Misi és nem lehetett már megúszni a sírást.
    Millió dolgról lehetne beszélni a téma, témák kapcsán, amit Balázs és Te bemutattok nekünk. De az biztos, hogy az Isten, aki téged oda tett, ahova kellett, tudta, hogy mit csinál.
    Ezt a valóságlátást ezzel a szenvedéllyel maradandó élmény volt látni, hallani.
    Minden jót kívánok nektek és a közösségnek, jó egészséget mindnyájatoknak!

  • @ildyszi2196
    @ildyszi2196 8 หลายเดือนก่อน +54

    Köszönjük Misinek az ördögöket és a sziszegő kígyókat megszégyenítő őszinteségét. Ahhoz, hogy jó döntést tudjunk hozni valami mellett, ahhoz tudnunk kell a teljes gyakorlati valóságot. Isten áldásával kívánok eredményes munkát és életet minden újrakezdőnek tanyán, vagy bárhol a világban.

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +8

      Nagyon szépen köszönöm! ❤

    • @Sisy-ip7nn
      @Sisy-ip7nn 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@zsuzsakiss9042
      Hol található a település?

  • @gergelynagy9097
    @gergelynagy9097 7 หลายเดือนก่อน +14

    Általános iskolában kellene ezt levetíteni, már ott el kellene kezdeni. Le a kalappal.👏👏🙏🌺😊

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +1

      Nagyon szépen köszönöm!

  • @jozsefstefankovics
    @jozsefstefankovics 2 หลายเดือนก่อน +1

    Én még ilyen LENDÜLETES előadás, lendületes előadót NEM láttam!!!!
    Imádtam MINDEN másodpercét!!!!
    (...néha Puzsér ilyen vehemens....)
    Imádlak!

  • @belav1655
    @belav1655 7 หลายเดือนก่อน +2

    12-éve küzdök mint egykori városi. Én is tartottam nyulat,kecskét,jelenleg tyúkot.Termesztek növényeket is ámbár visszafogottan,azaz nem piacra termelek,mert nem tudnák megfizetni. A lényeg az,hogy nekem se úgy alakult,ahogy megterveztem. Az első pár évben azt gondoltam,megőrülök.Mikor minden jónak tűnt, egy hét leforgása alatt 40- nyulam pusztult el. A kecskéktől azután váltam meg,miután egy éjjel egy medve rendet rakott.Nem esett jól,de eladtam őket. Akkor megfogadtam,hogy többet olyan állatot nem tartok,aminek kaszálni kell,és amelyiket egyedúl nem tudok levágni. A levágással csak a kecskékkel volt gondom,mert sajnáltam. Na a múltkor levágtam egy baromfit,de előre bocsánatot kértem tőle.
    Jelenleg nem vagyok önfenntartó,csak részben.

  • @peterdanieljakim6218
    @peterdanieljakim6218 2 หลายเดือนก่อน +2

    Kiváló előadás! Mihály Köszönöm szépen!

  • @Szaszoka
    @Szaszoka 8 หลายเดือนก่อน +22

    Köszönöm! Nagyon józan, de mégis lelkesítő előadás! Mi kicsivel több mint 6 hónapja élünk a tanyán, 5 gyerekkel költöztünk. Nehéz, de édes ez a teher, a fa vágás, az állatok gondozása, betegen, fáradtan, tudom, hogy egy jobb életet teremtünk, ketten a férjemmel, Isten segítségével a gyerekeinknek. Életünk legjobb döntése volt a költözés!

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +2

      Kedves Alexandra! Sok sikert és kitartást kívánok! Merre van a tanyátok?

    • @Szaszoka
      @Szaszoka 8 หลายเดือนก่อน +5

      @@siposmihaly Köszönöm! Tolna megyében Tengelicen. Itt nincs olyan közösség mint a tiétek, de hiszem azt, hogy okkal vezetett minket ide Isten ☺️

    • @Petya-kj8fm
      @Petya-kj8fm 7 หลายเดือนก่อน +4

      Jó döntés volt. Gratulálok.
      Egy tanyán élek és villág leg jobb döntés volt. Öt éve.
      A jó isten kísérje utunkat.

  • @fanni940
    @fanni940 7 หลายเดือนก่อน +1

    Kriszti könyvét sikerült megszerezni, annyira várom már a szezont, hogy szép sorban kipróbálhassam a recepteket! 😍 Teljesen érthető, step by step minden és egy laikus számára is teljesen jól követhető. Minden recepnél érződik, hogy bitang sok munka van benne, innen is köszönöm Kriszti, hogy megírtad 🙏🏻

  • @erzsebetkaskoto2609
    @erzsebetkaskoto2609 7 หลายเดือนก่อน +7

    Köszönöm, hogy láthattam ezt a videót 🙂

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +1

      💚😉

  • @pappgabor5544
    @pappgabor5544 7 หลายเดือนก่อน +4

    Nyugodt vagyok és békés.
    Ez az előadás megerősítette azt a gondolatomat hogy ez a dolog amiben oly sokan gondolkozunk és vágyunk ott csúszik el hogy kapaszkodunk ( mi vagy a családunk ) a megszokott civilizációs körülményekhez.
    Kényelemhez és biztonsághoz.
    A tudás és tapasztalat hiány mellett a legnagyobb gát a cél eléréséhez, az önellátáshoz.
    A sikerhez évszázadokat kell visszalépni az igényekben.
    Vállalni kell a gyaloglást, a kézi munkát,a cipekedést, a gyötrelmeket, a harcot ...
    Le kell mondani a gépjárművekről, az elektromos berendezésekről stb
    Vállalni kell adott esetben az éhezést, a fázást, azt hogy azt eszel amit találsz , ha kell legelsz, gyüjtögetsz ...
    Azod van, amit a talált dolgokból elő tudsz állítani.
    Ha ezt tudjuk vállalni, kibírjuk, túléljük, eljuthatunk egy 18-19. századi szintre az önellátásban.
    SZABADOK lehetünk.
    Itt azonban közbelép a világrend ami nem tűrheti el azt hogy nélküle létezz és ne szolgáld, hiszen az az ő végét jelentené. Így megkezdődik a megsemmisítésünk.
    A lovagok háborúja.
    A Harc a végsőkig.
    :)

    • @101Mercedess1
      @101Mercedess1 7 หลายเดือนก่อน +1

      😂 igaz

    • @AttilaFridmann
      @AttilaFridmann 2 หลายเดือนก่อน +1

      Tűpontos, köszönöm!

    • @nagytamasgabor2167
      @nagytamasgabor2167 หลายเดือนก่อน

      Az arany és az ezüst lesz újra a pénzfedezete vagy nem lesz pénz Ha nem lesz pénz akkor is az arany és az ezüst csereeszköz lesz sok minden mással együtt....

  • @NagyGuti
    @NagyGuti 7 หลายเดือนก่อน +5

    Kedves Misi! Mindig tisztelettel hallgatom az előadásaidat. Fantasztikus a lelkesedésed, hogy nem csapod be az embert a jó élet illúziójával. Mi is elköltöztünk a városból, de visszajárok dolgozni. Egy kis kertünk van, amit azért vettünk, hogy majd együtt gondozzuk, de hamar kiderült, csak rám marad minden, mert a családom inkább megveszi a zöldséget gyümölcsöt, minthogy termesztéssel időt töltene. Így legalább nem ért olyan mértékű csapás, amit anyagilag dalóra küldött volna. Egy ilyen elhatározáshoz család kell. Várom további előadásaidat. Isten Áldjon!

  • @bertabokor1086
    @bertabokor1086 7 หลายเดือนก่อน +6

    Annyira csodálatos előadás volt ! További sok sikert kivánok egy ilyen super élethez !

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +1

      🙏🏼♥️

  • @boxmulti9886
    @boxmulti9886 7 หลายเดือนก่อน +9

    Remek előadás volt köszönöm. A vágy és a kép már megvan jenleg gőzerővel ezen dolgozok Ausztriába hogy az anyagi része meglegyen egy kertesház vagy esetlegesen zártkert vásárláshoz , igaz ez a fajta élet engem jobban vonz mint a páromat de mivel látja hogy ez engem mennyire lelkesít és az ész érvekkel megtudtam őt győzni hogy hosszú távon kifizetődöbb ha mi otthon egy élhetőbb jövőt tudunk majd biztosítani a lehendő gyerekeinknek mint a panel 7. Emeleti 4 fal között. A közösség egy szuper dolog lenne viszont a tanya világba nemtudok beköltözni mert jogosítvány nélkül nemtudok A ból B be eljutni mert sok esetbe ezekben a külterületekre nem járnak buszok, én vendéglátásban dolgozom szóval olyan helyet kell találnom/házat vennem ahol 10km körzetbe van város munkalehetőséggel mert azt a csirkét vagy húsnyulat valamiből megkell venni aztán szép lassan tudok majd a várostól elszakadni és megprobálkozni az élelmiszer önellátással, ez hosszú folyamat lesz.

    • @nandorterenyei9579
      @nandorterenyei9579 2 หลายเดือนก่อน

      Szia!
      Melyik térségben szeretnél letelepedni Magyarországon?

    • @boxmulti9886
      @boxmulti9886 2 หลายเดือนก่อน +1

      @@nandorterenyei9579 szia már sikerült a választás egy kis faluban sikerült vennem nagykanizsa melett már megy a felujítás és a hónap végén költözünk párommal.

  • @sokasodjunk
    @sokasodjunk 8 หลายเดือนก่อน +7

    Köszönet. A tényszerű buktatók mellett a legfontosabb a vágy említése amely nem mámoros állapotban születik. Párok számára talán nehezebb mert szerencsés ha kettejük vágya azonos (ahogy Pál is írja a elérő hitű, mondhatjuk felfogásúnak vagy világnézetűnek). Ha ez a vágy megvan akkor is jöhet a vihar és nem kíméli az ö házukat sem de nem dől össze mert erős alapra építtetett. Más esetben könnyen összedől a ház és a kudarc borítékolva van. 🙏

  • @GyulaTube
    @GyulaTube 8 หลายเดือนก่อน +10

    A jó Istennek hála, hogy annak idején voltak tehenes poszterek és ki tudtad tenni a szobád falára!
    Csodálatos előadás!

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +2

      Nagyon szépen köszönöm!

  • @MateoDombi
    @MateoDombi 2 หลายเดือนก่อน +1

    Az Úr áldjon és őrizzen titeket Mihály .

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  2 หลายเดือนก่อน

      💚🙏🏼

  • @solenosern
    @solenosern 7 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm a kendőzetlen összefoglalót. Sokat segítettél ezzel mindenkinek, még aki benne van az is tud tanulni belőle.

  • @imregergely269
    @imregergely269 7 หลายเดือนก่อน +3

    Köszi nagyon tiszta igaz minden szava és érzem hogy tiszta tapasztalatbol beszél. Isten segitse önt hogy továbra is maradjon ilyen talpra esett ember.Ezt a élet tapasztalatot sok embehez eltudja juttatni. Ezt érdemes meghalgatni emberek. Nagy Tiszteletem az élőadoknak. Imádkozzunk hogy az az összeomlás a világunkban nagyon messze legyen az eljövetele.

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +1

      Nagyon szépen köszönjük! Biztosan rossz lenne az az összeomlás?

  • @andreakondor
    @andreakondor 7 หลายเดือนก่อน

    Gratulálok a témacsokorhoz!

  • @laszlosimon1768
    @laszlosimon1768 7 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon jo volt!!!!

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen!

  • @geiger64
    @geiger64 8 หลายเดือนก่อน +5

    Naggyon jó! Az MTZ vásárlás szenzációs! :)

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +1

      ☝🏼♥️

  • @istvanpeto6558
    @istvanpeto6558 8 หลายเดือนก่อน +3

    Köszönjük Mihály a tartalmas elmefeszegető előadásod. Rendületlenül Előre!

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน

      Kedves István! Nagyon szépen köszönöm!

  • @biniboo7242
    @biniboo7242 7 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon tetszik ez a Józan paraszti ész. Köszönöm és hálás hogy végre közéletbe kerül ezen videók által ez a sok információ ami baromi hasznos és sok segítséget nyújt. ❤❤❤🎉

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen! Holnap jön a 2. rész!

  • @SalaKaland
    @SalaKaland 8 หลายเดือนก่อน +5

    Szia Misi!
    Ismét egy értékes előadás.
    Nagyon köszönöm!
    Isten Áldjon !

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +2

      Nagyon szépen köszönöm!

    • @SalaKaland
      @SalaKaland 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@siposmihaly Igazán nincs mit.
      Viszont lenne egy kérdésem. Lassan már talán egy hónapja is ban hogy írtam Neked egy mailt,de nem válaszoltál rá.
      Nyilván 1000 dolgod van,semmi baj,de majd egyszer örülnék ha vissza írnál.
      Tisztelettel.

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +1

      Kérlek küld el újra és az itteni neved írd be a tárgyba! szelidmezogazdasag@gmail.com

    • @SalaKaland
      @SalaKaland 8 หลายเดือนก่อน

      @@siposmihaly Sajnos már nincs meg,úgyhogy nem tudom. De azt mondják semmi sincs véletlen. Nincs semmi gond.
      Ki tudja,talán személyesen kell találkoznunk egyszer.

  • @HarmoniaTanya
    @HarmoniaTanya 8 หลายเดือนก่อน +9

    Újra és újra megerősítenek a szavaid Misi, hogy a kevesekhez tartozóhoz hasonlóan megfelelő utat választottuk erre a hátralévő 20-30 évre!!! ;-) Ölelés, Anik és és Sanyi

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +1

      ♥️ köszönjük szépen Sanyi!

  • @balogzoltan4301
    @balogzoltan4301 7 หลายเดือนก่อน +1

    Lemaradt a egy része a hozzásólasomnak sok sikert erőt egészséget kívánok.

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +1

      Nagyon szépen köszönöm! 💚🙏🏼

  • @thomasp.martin7333
    @thomasp.martin7333 7 หลายเดือนก่อน +2

    Előfutára voltam Cegléden. A város önállátását akartam megszervezni. Megakadályozták!!!!

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +3

      Nekem is van tapasztalatom...

  • @Daniel-ks7cx
    @Daniel-ks7cx 8 หลายเดือนก่อน +7

    Nagyon jo az eloadas

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm szépen! A vágatlan verzió meredekebb volt azért.

  • @janosnemeth8471
    @janosnemeth8471 7 หลายเดือนก่อน +1

    Szuper!

  • @laszloneimre8698
    @laszloneimre8698 8 หลายเดือนก่อน +5

    Nagyon hálásak lehetnek Misinek, amiért ilyen vezető-személyiség van segítségére a csoportjuknak!! Olyan értelmes, okos és észszerű dolgokat hallottunk tőle, amelyeket csak kevesektől hallhattunk volna!!

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน

      Nagyon szépen köszönjük! ♥️🌷

    • @richardehleiter9223
      @richardehleiter9223 7 หลายเดือนก่อน

      Sok igazság van benne, de néha elveszi az emberek kedvét akik bele akarnak fogni. Igen az illúziókat ábrándokat le kell rombolni, de pl ne tehénnel kezdjen, ha nincs 3 hektár földje kaszálója, meg lóval disznóval főleg ha nem ért hozzá. Lehet tyúkkal nyúllal kezdeni szerintem igen kevés pénzből munkával megoldható főleg a nyúl és olyan kertel ami szinte mindig bejön ( hagyma, fokhagyma, paradicsom, cékla, tök, bab stb) nem batátával mert az menő. " Drágább a saját magam előállított zöldség" Igen a vetőmag árak elszálltak, megoldás meg kell fogni a magokat egymás között kell cserélgetni (ha lenne olyan szomszédom de örülnék neki) és azért ne mondja senki, hogy 500 ft/kg -os uborka árak mellett nem érdemes 3 magot elszórni egy bokorba néha meglocsolni.
      Szőlőt nem tudom eladni ennyiért pedig azzal sokkal több a gond. Közgazdász vagyok, nem lehet mindent pénzben számolni és csak nyers költségekben ( vetőmag, munkaóra, üzemanyag stb..) és ez alapján csinálni és mérleget vonni hogy megéri-e. Vidéki vagyok jószág is föld is volt otthon és hála istennek nagyszülők neveltek így ami a legfontosabb tőlük még meg tudtam tanulni és ugye csinálni is kellett. Elmesélték mi volt az átkosban mennyit dolgoztak mit hogy csináltak (főleg gépek nélkül pl aratás kaszával, kenyérsütés.. ) és ez hatalmas segítség sokszor jutnak eszembe szavaik, de rakom hozzá a saját tapasztalatom megnézem az ilyen videókat ki hogy csinálja. Igyekszem majd pici lányomnak továbbadni kedvet csinálni neki. És még egy nagymamám tejfölből csinálta a vajat nem tejszínből :)

  • @KovacsErika-lh1tw
    @KovacsErika-lh1tw 8 หลายเดือนก่อน +2

    Köszönöm, hogy így együtt hallgathatom ezt a két értékes embert a youtube-on, de azért jó lenne, ha a regisztráció nem Facebook privilégiuma lenne, mert nekem az nincs, és áldoztam volna időt, pénzt, hogy elutazzak Pestre erre az előadásra. Amúgy Hajrá nektek, nekünk! :)

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +1

      A Facebook nem más, mint egy kommunikációs felület. Semmi több!

  • @csababoza8466
    @csababoza8466 7 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm, érdekes és tanulságos volt!
    Ha sikerül is megtartani a gyerekeket ebben a világban, akkor is felvetődik a kérdés, hogy mi lesz, ha megöregedtek és már nem fog menni?

  • @balogzoltan4301
    @balogzoltan4301 7 หลายเดือนก่อน +1

    Fantasztikus előadás minden szava igaz, az eu szakbizottsága most készít elő egy határozatott az önellátás teljes ellehetelenítése érdekében spanyol példa szinte tökéletes iskolapéldálya.

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +1

      Kedves Zoltán! Ennek hol tudnék utánanézni?

    • @balogzoltan4301
      @balogzoltan4301 7 หลายเดือนก่อน +2

      Az euro new- zon volt egy napi téma vagy mia címe azon mondták hogy a klímavédelmi bizottság arra megállapításra jutott hogy a kistermelők és a háztáji gazdaságok jelentik a legnagyobb veszélyt a klímara ezért ezeket korlátozni kell, de valamelyik netes blogon is olvastam róla de megpróbalom vissza keresni.

    • @balogzoltan4301
      @balogzoltan4301 7 หลายเดือนก่อน

      @@siposmihaly Már a konyhakert sem elég környezetbarát
      MAGYAR NEMZET
      Forrás: V4NA
      2024.03.03. 06:05

      Túl nagy karbonlábnyomot hagyunk magunk után, ha zöldséget termesztünk otthon, a kertben - legalábbis néhány kutató és a Világgazdasági Fórum (WEF) szerint

    • @101Mercedess1
      @101Mercedess1 7 หลายเดือนก่อน

      ​​@@balogzoltan4301 idióták. A háztáji csak Európában veszélyes.

    • @101Mercedess1
      @101Mercedess1 7 หลายเดือนก่อน

      ​@@siposmihalyA szlovák törvényhozás cca.4 évvel ezelőtt eu-s előírásra hivatkozva törvényt hozott, hogy bárki ingatlanját, házát, kertjét, lakását, földjeit el lehet venni, ha a közérdek megkívánja. A kisajátítást akár a járási elöljáró is elrendelheti. Ennek nyomán több ügyfelem igyekezett fölösleges ingatlantól megválni.

  • @rozsalevi
    @rozsalevi 8 หลายเดือนก่อน +1

    Szuper

  • @Kull_
    @Kull_ 7 หลายเดือนก่อน +3

    Örültem és vidultam annál a résznél, amikor elmondtad miképpen oldalaztad le a "helyi fizetőeszköz" megkereséseket. Diplomatikusan adtál mattot. Bárcsak pédaképnek tekintenének téged és leülnének őks is az ágyuk szélére! Na most én is diplomatikus voltam 🤣😉

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +2

      😁🙏🏼💚

  • @mihalyandrassinka3591
    @mihalyandrassinka3591 8 หลายเดือนก่อน +5

    Tisztelettel szeretnék kérdezni valamit, felteszem önellátó egy közösség valami csoda folytán, ha beüt a baj, és az emberek elkezdenek egymásnak menni, vajon az önellátás mellett, az önvédelemhez is megvan a kellő erő?- mert anélkül bukta az önellátás.

    • @SalaKaland
      @SalaKaland 8 หลายเดือนก่อน +4

      A kérdésed jogos. De ha valakinek meglenne az az erő/ami kétséges/ akkor sem hiszem hogy bölcsen tenné ha megosztaná a neten.

    • @mihalyandrassinka3591
      @mihalyandrassinka3591 8 หลายเดือนก่อน +1

      @@SalaKaland értem én, csak a hivatkozott államhatalom, vagy a svédek, kampóra vágják a teljes élelem, víz állományt, és lehet sajnos menni a levesbe....

    • @SalaKaland
      @SalaKaland 8 หลายเดือนก่อน +2

      @@mihalyandrassinka3591 Egy háborús helyzet/államcsőd esetén ez könnyen előfordulhat.
      De a városban még annyi esélyed sincs,mint esetleg tanyán.
      Elzárják hétfőn a vizet,kedden annyi mindennek.

    • @petertoth1272
      @petertoth1272 8 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@mihalyandrassinka3591Régen is úgy oldották meg, hogy amit csak lehetett elraktározták/elrejtettek az ilyen rossz időkre. Jelenleg elszokott ettől a társadalom nagy része, de érdemes a hasznosságán elgondolkozni, majd tettekre váltani a gondolatot.

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +2

      Mi önellátással foglalkozunk béke időben! Önvédelemmel nem.

  • @zizzenzizzen6219
    @zizzenzizzen6219 7 หลายเดือนก่อน +1

    A 80-as MTZ-t Isten is nektek szánta, és minden volt rajta, mit tud az új traktor, amit ez nem tudott?

  • @bozsipali4074
    @bozsipali4074 7 หลายเดือนก่อน

    👑👑👑

  • @tamasvarga4774
    @tamasvarga4774 8 หลายเดือนก่อน +1

    A felülről határozottság a célját elérte, az alulrólhatározottságot leigázta...ez van ,boldogulj élve...

    • @tamasvarga4774
      @tamasvarga4774 8 หลายเดือนก่อน

      ...vagy állj ellen!De minek?Elsőként legyen a Te felelős döntésed,annak is örülni lehet,de bízva megéri...a cél:az út,a többi a megélőjé!Ne féljetek,nincs halál!

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +2

      Továbbra sem értem 😂😂😂

  • @sandorhegedus2127
    @sandorhegedus2127 8 หลายเดือนก่อน +1

    Üdvözlök mindenkit! TH-cam csatornát nèzve, millió dolgot tudnèk kèrdezni, de irkàllni nemfogom ide. Sok nyitott dolog van a tanyàn amit napi szinten megkell tudni oldani.......Sziasztok.

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน

      Pedig itt személyesen szoktam válaszolni.

  • @gabordr.domjan62
    @gabordr.domjan62 8 หลายเดือนก่อน +2

    Kedves, Mihály! Nagy öröm volt hallgatni az előadását, bennem is él még a remény, hogy ez a térség lehet egy új Noé bárkája. Ha megenged egy kritikai megjegyzést, azelőtt viszont értetlenül állok, mi szükség van az országban maradt kevés haszonállatos orvos becsmérlésére? Épp talán a szövetségest kellenne bennük látni! TBC, brucellosis szűrés lényegtelen lenne? Ön is említette a tömegélelmiszerek és a rákos megbetegedések kapcsolatát, hol lenne az a szellemi műhely , aki tudná az emberek szemét nyitogatni, nem az állatorvosoknál? Ehelyett megjegyzést tesz kiszállási tarifára, terepjáróra...Gondolom Ön is járt autószerelőnél, fogorvosnál stb., stb. Maradok tisztelettel: Domján G.

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +4

      "Haszonállatos állatorvos" ritka, mint a fehér holló. A hatósági állatorvos, pedig ha praktizál, akkor inkább olt, herél, fülszámoz és papírokat tölt.
      Nem volt célom bántani őket, csak egy rossz tapasztalatot meséltem el az egyik ceglédi 'haszonállatos állatorvosról".
      Egy csomó beavatkozás egyébként teljesen felesleges és értelmetlen. Ilyen a TBC szűrés bőrpróbája. A pozitív állatok nem betegek, nem fertőznek nagytöbbségükben, csak szeropozitivitást mutatnak...
      Az évente történő veszettség elleni vak*cináz*ás nettó pénzbeszedés ebben a formában. A 45 Ft-os oltóanyag, igen 45 Ft/adag kerül 100szoros szorzóval értékesítésre és a gyártó szerint 2 évre védettséget biztosít. Na ez kell évente az új terepjáróhoz, javarészt a jó kommunista alapon egyetemet végzett idős, fehér köpenyes főorvos úrnaknak, akik semmi máshoz nem értenek. Csak oltanak és szavatossági időt ellenőriznek a teszkóban. Persze van kivétel is közöttünk!
      Cegléden mindenkinek szeretettel ajánlom a két nagy tudású, általunk kipróbált állatorvost: Dr. Boldizsár Jánost és Dr. Csapó Istvánt. Csak jó tapasztalataim vannak velük! Emberileg és orvosilag is nagyszerűek!

  • @erikalissai1304
    @erikalissai1304 7 หลายเดือนก่อน

    Falusi gyermekkorom volt. Saját állatokkal, rokonsági disznóvágással. Szöllösben horoltunk, kacsoztunk, nagymamám mutatott meg mindent. Közben bár nem költöztünk el de városlakó lettem. Meg kellet szüntetnünk a csikreólat a disznótartást. Kertváros lettünk... Azóta is sóvárgok egy tanya után, azonban tisztába vagyok a pénzügyi lehetőségeimmel. Így marad a kertben nevelt zöldség és gyümölcs, ( már ami marad belőle mivel nem permetezek semmit) Még a rigók is hozzán járnak cseresznyézni.) A kertészkedés nem jár szagokkal (trágyázás kivéve).

  • @tamasszabo3429
    @tamasszabo3429 8 หลายเดือนก่อน +6

    És én mit csináljak? Falun élek, és családi gazdálkodó vagyok, még a kolbászt is magam füstölöm. 😐

    • @SalaKaland
      @SalaKaland 8 หลายเดือนก่อน

      Még mindig sokkal jobb,mint városban.

    • @BRea82
      @BRea82 8 หลายเดือนก่อน +6

      Örüljél! 😊

    • @szabiracer
      @szabiracer 8 หลายเดือนก่อน +3

      talán most megúszod, de sajnos újra fogsz születni, és kezdődik minden elölről(időhurok)

    • @tamasszabo3429
      @tamasszabo3429 8 หลายเดือนก่อน +3

      Hát szomorú nem vagyok. Sokszor adtam hálát a jó istennek, hogy panelba nem kényszerültem! Pedig füvet nyírni nagyon utálok. 😀

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +1

      ♥️

  • @researchesmy5255
    @researchesmy5255 7 หลายเดือนก่อน

    Kedves Mihály, majd mesélsz a kereszténységedről is? Többször elejtettél mondatokat ezzel a témával kapcsolatban, de még nem látom át teljesen, hogyan gondolkodsz a kereszténységről. Köszi.

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน

      Örömmel! Személyesen...

    • @researchesmy5255
      @researchesmy5255 7 หลายเดือนก่อน

      @@siposmihaly Fizikailag kicsit távol vagyok, de oké.

  • @katalinlenky3322
    @katalinlenky3322 7 หลายเดือนก่อน

    Egyébként miért kéne helyi pénz, ha a készpénz ki van nyomtatva. Csak azt kell tovább kell használni egymás között.
    Jó lenne, ha szerte az országban létrejönnének ilyen közösségek, azoknak az elveknek megfelelően, amit itt Mihály felvázolt.

  • @Orlov54321
    @Orlov54321 7 หลายเดือนก่อน

    Nagyon rosz, hogy csak saját profilképpel lehet csatlakozni a Tulipános tanya csoportjához. Küldtem fényképet magamról, mert ez a lehetetlen feltétel, de ezért az egy csoportért nem akarom minden idióta számára láthatóvá tenni a fb-on!!! Ettől még nem vagyok kamu profil!!! A kamuprofil kamuképpel jön, ő nem hibáza el, én meg nem tudok csatlakozni😢😢😢
    HELP🙏

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +1

      Mi viszont "mindent láthatóvá teszünk"...

  • @nagashg60
    @nagashg60 5 หลายเดือนก่อน +1

    A tojás téma ebben a formában nem igaz. Sőt helyben még a csirkét is megsütheted neki. Ezt leszámítva tényleg elég nyakatekert. Ez mondjuk őstermelőkre igaz.

  • @ingatlannaltancolo
    @ingatlannaltancolo 7 หลายเดือนก่อน

    A kérdezőkön a félelmet, irigységet, tehetetlenséget,primitívséget jól lehet érzékelni...maradtak volna inkabb csendben...

  • @egonispanovity6136
    @egonispanovity6136 7 หลายเดือนก่อน +5

    Sajnos János és Anna szomorú története minden hasonló városlakóra leselkedik,akik felkészületlenül és tudatlanul vissza szeretnének aklimatizálódni a természetbe.Jánoson és Annán egy egyszerű falusi kölyök többet tudott volna segíteni,mint egy egyetemi professzor,tehát legelőször is abban tévedtek,hogy nem olyasvalakire támaszkodtak a tapasztalat szerzésben,aki falun született, természet közelben nőtt fel,és pofon egyszerűen meg tud oldani olyan problémákat,amelyekbe a szerencsétlen pár belebukott.Miről van szó.Legelőször is szemlélet váltásról.Hogy jól érezd magad egy tanyasi környezetben,messze a civilizációtól,le kell választanod magadról a városlakók beteges luxus igényeit.Autó és villanyáram nélkül is lehetsz boldog,ha megvan az a képességed,hogy magadévá tedd az új életfeltételek diktálta életvitelt.Ez a legnehezebb része a váltásnak,s rendszerint a városlakók ebbe buknak bele.Magamról szólva (63) elmondhatom,gyerekkorom áram és autó nélkül kezdődött,petróleum lámpa mellett.Maradéktalanul boldog voltam,mert nem voltak belémültetve a fent említett luxus igények.Szüleim házépítéssel voltak elfoglalva,s jómagam 2 évesen a baromfiudvarba voltam bezárva napközben,mert az volt az egyedüli biztos hely,ahonnét nem kallódhattam el.Első játszótársaim a csirkék voltak.Ez óriási jelentőségű tapaszutalat szerzés volt a számomra,ui.megtanultam szeretni az állatokat és örülni nekik,legyen szó egyszerű lábasjószágról.Hat évesen anyám már megtanított libát tömni,ugyancsak hat évesen nagyanyámnál tehenet fejtem.Mindezeket a praktikumokat tiszta játékból sajátítottam el.Azt akarom tehát kifejteni,egy falusi kölyök összehasonlíthatatlanul többet tud az életről,mint a vídeóban említett városi házaspár,akik szerencsétlen próbálkozásuk közben kudarcot valottak a természethez való visszatérésük kísérletében.Meg kell állapítani a sajnálatos tényt,miszerint a városlakók menthetetlenül elszakadtak a természettől,örök időkre.A Jóisten se tud segíteni rajtuk.Az életbenmaradáshoz az a létfeltétel,hogy természet közelben teljenek el gyermekéveid,így megtanulhatod azt a filozófiát,hogy a nagyon kevéssel beérjed.Ha mérhetetlen természet szeretettel áldott meg a Teremtő,semmi sem lesz nehéz a számodra,amikor a körülmények arra kényszerítenek,hogy egy primitívebb létformába lépj vissza.

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  7 หลายเดือนก่อน +1

      Egyetértek! Teljesen! 💚🙏🏼

  • @tiborgergely4625
    @tiborgergely4625 7 หลายเดือนก่อน +1

    Mindeközben a filmekben 100 halott van egy óra alatt. Tehát a sex nem bűn, ábrázolni igen. A háború bűn, ábrázolni lehet.

  • @katalinlenky3322
    @katalinlenky3322 7 หลายเดือนก่อน

    A TELJES IGAZSÁG!😂

  • @csabatari1924
    @csabatari1924 8 หลายเดือนก่อน +3

    Na ebben volt kakaó...

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +1

      😉💚

  • @csobeecsobee
    @csobeecsobee 8 หลายเดือนก่อน +1

    csúcsfejek vagytok!

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน

      😁👍🏼💚

  • @gyorgyfias3144
    @gyorgyfias3144 8 หลายเดือนก่อน +11

    MÁR MEGVALOSÍTOTTÁK A TÖKÉLETES RENDSZERT ANNO..1989 ELÖTT ÚGY HÍVTÁK....SZÖVETKEZETI-SZOCIALISTA-GAZDASÁGI RENDSZER...EZT A BANKÁROKNAK MINDENKÉPP FEL KELLETT SZÁMOLNIUK...MERT OLYAN JÓL MÜKÖDÖTT HOGY VESZÉLYT JELENTETT RÁJUK.

    • @siposmihaly
      @siposmihaly  8 หลายเดือนก่อน +1

      Erről még nem hallottam.

    • @mihalykun6715
      @mihalykun6715 7 หลายเดือนก่อน +2

      ​@@siposmihalySzerintem,az MGTSZ rendszerre gondol az úr,ami 1991-ben széthullott.🕊

    • @Orlov54321
      @Orlov54321 7 หลายเดือนก่อน

      A paraszti gazdaságok alapból voltak önellátók, mert máshogy nem is lehetett volna, ehhez óriási organikus tudás tartozott - aztán a háború után jött ez a szocialista izé, és minden ment a levesbe, fájdalmas halála volt! Most kapargatjuk a romok között a maradékot...

    • @benceandrascseke9813
      @benceandrascseke9813 7 หลายเดือนก่อน

      S teljesen életképtelen volt.

  • @janosholptalicskavaltolomk446
    @janosholptalicskavaltolomk446 8 หลายเดือนก่อน +3

    Vannak bajok.😂😂😂

    • @SalaKaland
      @SalaKaland 8 หลายเดือนก่อน

      Mire gondolsz? Mwrt ebből a két szavas hozzászòlásbòl nagyon nehéz kitalálni.

    • @szabiracer
      @szabiracer 8 หลายเดือนก่อน +1

      anyagi sík ilyen, folyamatos túlélés

    • @geiger64
      @geiger64 8 หลายเดือนก่อน +1

      Nocsak,milyen bajaid vannak? Mesélj, hátha tudok segíteni :)

    • @janosholptalicskavaltolomk446
      @janosholptalicskavaltolomk446 8 หลายเดือนก่อน +2

      Az is baj, ha nincs semmi baj .😂