Nagyon nagy szinészünk volt,sajnos már nincs köztünk.Ő egy igaz, magyar ember volt.Nyugodjék békében.A Szózat a magyarok hitvallása,teljes mértékig egyet értek minden szavával.
Azoknak akik most tanulják: Így kell verset mondani. Átéléssel. A klasszikus iskolai versmondás a rímeknél felviszi a hanglejtést, ezzel egy ilyen hullámos dallamot adva a versnek - gyakorlatilag minden kötelező verset minden diák így ad elő evör. Ez azonban hiba. Sinkovits Imre és Latinovits Zoltán voltak talán Magyarország legjobb versmondói (bár Latinovits ma már kissé avíttas, kissé arisztokratikus stílusa mulatságosnak hat a modern fülnek), az ő kevés megmaradt előadásaikat érdemes hallgatni. Good Luck.
Köszönöm ezt a feltöltést. Meg kellett tanulni a Szózatot végig és ennek a videónak segítségével hamarabb sikerült mint gondoltam. Köszönöm szépen a feltöltést. ♥️
Nindig szívesen hallgatom, Sinkovits Imre müvész úr ,, remekül adja elő!.. Köszönöm szépen, hogy ismét hellagathattam.. Mindenkinek kellemes hétvégét kivánok!
Mondjon aki amit akar, tudom, az egész himnuszt meg a Szózatot!!! Mert 56 éves vagyok!!! De ezt nem lehet nem tudni!!!!! A tanàrnő, az én időmbe, megtanítatta velünk!!!! Ma 56 éves vagyok, a mai napon is tudom végig!!! Köszönöm!!!! Csizmadia Lajosnénak!!!! Valamikor Somogyudvarhelyen!!!
2021-ben nézem. úgy nagyon könnyű megtanulni,hogy megy közbe a videó és mondod vele az 1 verszakot majd mehetsz tovább a videóval és így fél óra allat megtanulsz 4 verszakot. Remélem tudtam segíteni
GigaMaxHD Sajnos sok nyugatmajmoló magyar is van akiket csak a szerelmes,erotikus ,külföldi akármik érdeklik.Nem kell mindjárt "nem magyarokra"gondolni,van köztünk is elég pelyva!!!
Nekem is nagyon tetszet!! Nekem Sinkovits hangja hasonlít a Drakula halott és élvezi című filmből Drakula magyar szinkronjára.(azaz egyik kedvenc vámpíros filmem főszereplőjére*-*)
LEGYEN ÁLDOTT AZ ÉDESANYAFÖLD MELY "ETAKAR! ÁLDOTT EMLÉKŰ, MAGYAR-SZÍVŰ SINKOVITS-IMRE- MŰVÉSZ ÚR! TUDOM HOGY" ÚGYIS ÉREZTED, AHOGYAN MONDTAD. ÁLD MEG ISTENEM AZ ITTMARADT CSALÁDOT IS. HANGJÁT IMÁDOM! MERT OLYAN IDEGNYUGTATÓ.
Istenem Sinkovits Imre!!! A legjobb! Hatalmasat alkotott a Sárkányszív c film szinkronizálásában is Draco (Számítógéppel, és robot bábokkal alakított Sárkány akinek eredetile Sean Connery volt a hangja)magyarhangjaként
player 2000 szerintem te sem irsz tokeletesen mindig ugyhogy kar is vitatkozni es lehet h 5 os nyelvtanbol az mev nem valtoztat rajta semmit hogy itt forditva irt ketto betut... 🤷🏼♀️🤷🏼♀️🤷🏼♀️
1| 0:13
2| 0:25
3| 0:37
4| 0:46
5| 0:55
6| 1:06
7| 1:22
8| 1:32
9| 1:39
10| 1:53
11| 2:06
12| 2:23
13| 2:38
14| 2:54
(szívesen😊)
Köszönöm
:)
Köszi
Thanks ❤️❤️😜
Ezt már szeretem
Valaki 2024?
Én💖✌🏼
Igen, mert ez a memoriter
Sokkal könnyebb volt úgy tanulni a verset, hogy olvastam és közben ezt hallgattam.... 🤗
Adommm
Adom
nem adom
talán adom
megprobalom en is
Nyugodjon bèkèben Sinkovics Imre.
Nagyon jò szìnèsz volt🕊
Nyugodjon bèkèben🕊
Nyugodjon Békében🕊
Ön örök nagy KIRÁLY volt és marad Sinkovits Úr!
Csak könnyes szemmel tudom hallgatni az előadásait!!
Ön mindig élni fog!!
... ennél még én aki egyébként elég balfasz vagyok a verselessel kapcsolatban is szebben mondom el...
@@Firx. Most komolyan elkezdél oltogatni egy halott versmondót? Szégyen...
@@BenjamintYT nem oltogatas volt. Egyébként meg nem tudtam hogy halott ✝
@@Firx. Milyen szerencsétlen vagy!
@@dndfszk22 köszönöm az építő jellegű kritikádat.
Az embernek a
szíve szakad meg.
Egy igazi hazafitol hallottuk ezt a nagy szerű költeményt.
Meghato Egy igazi magyar érzelmű szívnek. ❤🇭🇺
Ma van születésnapja Vörösmarty Mihálynak! Szeretettel őrzöm, ápolom emlékét! Csodálatos versmondást hallhattunk a színészóriás tolmácsolásában! 🥰😇🙏✍👋🌹☀🥰
Csodálatos vers mondás! Igy, soha, senki nem tudja elszavalni e verset!
Inenn tanultam meg a szózatot :)
én is
Gamer Super lehet az öcsém is megtanulja inenn,mert 2018.03.19.-ére meg kellett tanulnia. Nem tudom hogy sikerül majd neki.
Én is innen tervezem megtanulni :D (most van csütörtök) hétfőre kell megtanulni
Most tanulom en is
Én is :)
Elmondhatatlanul gyönyörű!!!!!!🇭🇺
Egyetértek🇭🇺
Biztos 😢 nagyon nehéz megtanulni 😓😔😩
Nagyon szép, köszönöm a feltoltest.
Wie schön wäre es, würden die deutschen ihre Land und ihre Kultur so sehr lieben wie die Ungarn.
Nagyon nagy szinészünk volt,sajnos már nincs köztünk.Ő egy igaz, magyar ember volt.Nyugodjék békében.A Szózat a magyarok hitvallása,teljes mértékig egyet értek minden szavával.
Csodás volt meghallgatni, szerencsém volt Öt szinházban jó párszor látni.
Azoknak akik most tanulják:
Így kell verset mondani. Átéléssel. A klasszikus iskolai versmondás a rímeknél felviszi a hanglejtést, ezzel egy ilyen hullámos dallamot adva a versnek - gyakorlatilag minden kötelező verset minden diák így ad elő evör. Ez azonban hiba. Sinkovits Imre és Latinovits Zoltán voltak talán Magyarország legjobb versmondói (bár Latinovits ma már kissé avíttas, kissé arisztokratikus stílusa mulatságosnak hat a modern fülnek), az ő kevés megmaradt előadásaikat érdemes hallgatni. Good Luck.
Egyetértek
Köszönöm ezt a feltöltést. Meg kellett tanulni a Szózatot végig és ennek a videónak segítségével hamarabb sikerült mint gondoltam. Köszönöm szépen a feltöltést. ♥️
Faluban laksz?
Mert lehet ismerlek
Vörösmarty heroikus verse,egy igaz magyar csodálatos előadásában.FELEJTHETETLEN!
a hideg kiráz, annyira megfog! éljen a haza! vesszen trianon!
Mi a fasz köze van trianonhoz?
Beteg vagy
Sinkovits Imre csodaszépen szavalta el a Szózatot 👏👏👏 nagyon jó volt hallgatni!:) Igazán beleélte magát és ez a lényeg!
Az a szenvedély, ahogy a "rendületlenül"-t tudja mondani a végén! Elszavalni egy verset ilyen szépen, ez azért képesség!
Gyönyörűen adja elő :)
👍
2024?
Nindig szívesen hallgatom, Sinkovits Imre müvész úr ,, remekül adja elő!.. Köszönöm szépen, hogy ismét hellagathattam.. Mindenkinek kellemes hétvégét kivánok!
Sokkal könnyebb volt úgy tanulni a verset, hogy olvastam és közben ezt hallgattam....
"Légy híve rendületlenül Hazádnak ó magyar! Ez éltetőd, s ha elbukál, hantjával ez takar."
ez egy gyönyörű vers és én is pont most tanulom és ahogy olvasom nagyon szép!!!!!!!
Na,sikerült?😆
szlovákiai magyarok vagyunk most tanulja a fiam .mert.adhs . így nagy segítség volt..ő még igazi magyar ember volt .
Szerintem nagyon szép.
Úristen de gyönyörű!
Mondjon aki amit akar, tudom, az egész himnuszt meg a Szózatot!!! Mert 56 éves vagyok!!! De ezt nem lehet nem tudni!!!!! A tanàrnő, az én időmbe, megtanítatta velünk!!!! Ma 56 éves vagyok, a mai napon is tudom végig!!! Köszönöm!!!! Csizmadia Lajosnénak!!!! Valamikor Somogyudvarhelyen!!!
köszönjük, hogy ezt megosztotta velünk...
Ez így előadva, profi!!!!!
2021?
KÖSZÖNÖM. ❤❤❤❤
Bendegúz Czeiler így ígaz. Ez tényleg csodálatos remekmű.GRATULÁLOK HOZZÁ:)
Likold ha most tanulod
Köszönöm szépen szeretettel Flóra.
Most ttanulom remélem jó lesz aki még igy van sok sikert!
Köszi
ez nagyon jó a tanuláshoz
Az véletlen lenne, hogy pont aznap került fel a videó, amikor "Magyar Köztársaság" helyett hivatalosan is "Magyarország" lettünk?
Nem
Összeesküvéselmélet 1000%
Szerintem egy jövőlátó utolsó kívánsága volt, hogy pont akkor töltsék fel
Sinkovits Művèsz Úr max respect!
2021-ben nézem. úgy nagyon könnyű megtanulni,hogy megy közbe a videó és mondod vele az 1 verszakot majd mehetsz tovább a videóval és így fél óra allat megtanulsz 4 verszakot. Remélem tudtam segíteni
Nekem holnapra kell es nem tudok semmit
@@Dora.channel nekem is xD
Nekem Hétfőre kell!
Gyönyörű, de aki dislike-olt, az vagy nem magyar vagy nem tiszteli azt hogy margyar, mert 14 dislike azért elég sok.
GigaMaxHD Sajnos sok nyugatmajmoló magyar is van akiket csak a szerelmes,erotikus ,külföldi akármik érdeklik.Nem kell mindjárt "nem magyarokra"gondolni,van köztünk is elég pelyva!!!
már 100 :(
Slenderkecske ツ 115
..és 1417 értékelés,tehát azért többen vagyunk akik szeretjük azt ami a mienk és meg is értjük miről van szó.
Már 131 hülye barmok...
A legnagyobb színész..LEGENDA!!!🙂
hát ez gyönyörű !!!!
Valak 2024
2020 ban is hallgatja az like
Nekem keddre kell
@@zsoltmolnar9064 már felmondam már í XIX század ot kell tanulni
Mindig ha verset kell tanulnom halgatom
Magyar vagyok, Magyarnak születtem és ez a hitet erősíti bennem!
Nagyon szép,gratulálok nemtudok rá szavakat mondani.
Nagyon jó! Aki nem isneri a Szózatot annak ajánlom
még mindig minden sora kincs
Él nemzet e hazán!Még tartjuk magunkat!
Konnyebb ugy megtanulni...hogy hallgatod.....szep
2022 és én itt vele tanulok❤️👍🏼
Énis! 😊
Én is✋
Nekem is nagyon tetszet!!
Nekem Sinkovits hangja hasonlít a Drakula halott és élvezi című filmből Drakula magyar szinkronjára.(azaz egyik kedvenc vámpíros filmem főszereplőjére*-*)
Úgy szeretem ezt!
Én most tanulom XD
Én is
@@gyenesviktoria8612 ugyanez
Én is
Énis
Én is!!😄
2020?
2021
Mintha 2020-at definiálja.
2021
2023?
❤❤❤
Ich liebe die LIebe der Ungarn zu ihrer Heimatliebe.
Most tanulom :D
Én most tanulom! Így sokkal könnyebb!!!!!!
Like aki 2020-ban tanulja👌
Én
Is 😂🙃
Őszinte, nemzeti imánk.
LEGYEN ÁLDOTT AZ ÉDESANYAFÖLD MELY "ETAKAR! ÁLDOTT EMLÉKŰ, MAGYAR-SZÍVŰ SINKOVITS-IMRE- MŰVÉSZ ÚR! TUDOM HOGY" ÚGYIS ÉREZTED, AHOGYAN MONDTAD. ÁLD MEG ISTENEM AZ ITTMARADT CSALÁDOT IS. HANGJÁT IMÁDOM! MERT OLYAN IDEGNYUGTATÓ.
Na kit rakott oda a tanárnője hogy tanulja? 😂😂
0:13
Nekem nagyon tetszett ❤️🩹
A SZABADSÁG! csak álom, itt! MAGYARORSZÁGON!
Nagyonjó😊😊😊
Nekem tanulás közbe a 3:16 perc volt a kedvencem
Majd ha idősebb leszel máshogy fogsz rá gondolni.
Ki az aki most tanulja?
Legjobb előadás a Tizedestől
De azér szép a hangja!😊
Nagyon szépen mondod😀
Csomortány Rebeka sajnos már eltávozot közülünk! Nyugodjon békében!
Ez nagyon szép Volt! :)
Van aki most tanulja rajtam kivul?
Én😊🤚🏻
Gyönyörű
Kicsit könnyebb így verset tanulni de akkor is gyönyörű🥰❤
Nem tevagy sztárbon sztárból🤔
@@janoslaszloszvetnyik7369 én?😅
Ez a legszebb vers számomra, a Hazámmal kapcsolatban.....
És a Himnusz?
Istenem Sinkovits Imre!!! A legjobb! Hatalmasat alkotott a Sárkányszív c film szinkronizálásában is Draco (Számítógéppel, és robot bábokkal alakított Sárkány akinek eredetile Sean Connery volt a hangja)magyarhangjaként
MINDEN MAGYARNAK MAGYARÓRSZÁGON VAN A HELYE!
vagy megsem
Ennek Egressy Béni volt a megzenésítője?
Igen, de ezt 7. Osztályban tanítják xd
nagyon jó☺
Holnap felelek remélem menni fog👌👌
Nagyon szép!
Az aki dislike-kolja az nem szereti magyarokat
😶
🙉
nem tudom hogy mért jelöltem ezt a videót
ez egy nagyon szép
Gratulálok!
player 2000 szerintem te sem irsz tokeletesen mindig ugyhogy kar is vitatkozni es lehet h 5 os nyelvtanbol az mev nem valtoztat rajta semmit hogy itt forditva irt ketto betut... 🤷🏼♀️🤷🏼♀️🤷🏼♀️
😍🙏♥️
❤
meg kell tanulnom mind a 14 versszakot
Legszebb!
Nagyon szép.
Kedves Szonja, ennek a"bácsinak" illene ismerni a nevét, még ha gyerek vagy, akkor is.Ő Sinkovits Imre.
Főleg, hogy odaírták az elején!
Becsüllek téged jó volt!
Patrik Benke 操傻逼ez jó
Mára kell 😭
Há ugyan ez
valaki még itt van 2022-ben?
Nincs
Nagyon szép
Nekem most kell meg tanulni de ìgy könyebb meg tanulni a verset ahogy hallgatom😀
reménykedjünk még jőni fog.