Illetve fejleszteni a LAÉV-ot, mert 3 éve írja a helyi fideleszes Minap hogy felújítják, de a pénz eltünt, és csak eddig a KILIÁN-i végállomáshoz nyúltak.....
Hello!Bence! Nagy meglepi volt, hogy Téged is itt láthattunk. Köszönöm Neked és Rikárinak is a feltöltést. Rövid utazás volt... tényleg szép a kilátás a vonatból.
6 ปีที่แล้ว +6
Ha valóban Bicske és Székesfehérvár között járna, rendes utasforgalma és funkciója lenne. Talán az ország Budapest-központúsága, amin javítani lehetne, hiszen kevés az összeköttetés, ez pl. összekötné a tatabányai és fehérvári vasutat.
Jó lenne, kár, hogy erre nincs szakmai és politikai akarat. Még az üzemelő vonalakon sincsenek pl. rendes, jól használható összeköttetések a személyszállításban a fővonalakat leszámítva.
Lenne is, de nem Mk48-as mozdony vontatta fapados szeneskályhás kocsikkal 10-es meg 20-as lassújelekkel döcögő pályán. Viszont a nyomvonal jó, a falvakat jól felfűzi a kisvonat, szóval egy komfortosabb motorkocsikkal 60 km/h sebességgel haladva normális menetrenddel menne a dolog 60 km/h az még a földúton pattogó kocsival meg a busszal is versenyképes lenne. De ehhez új járműpark kell. És még van is benne egyéb lehetőség is ha az 1969 körül megszüntetett városi nyomvonalat is visszaépítenék. Azon már 1960 körül megvolt a 60 km/h és villamosítva is volt, villamosként működött.
A nyíregyházi kisvsút szerintem a városon belül és Sóstógyógyfürdőig üzemképes, akár városi közlekedési útvonalat is kiváltva ha az ötletednek megfelelően a városon belül épül újjá.
Épült egy másik kisvasút is Márianosztra és Nagyirtas között 8 km 800 millió ft körül két kisvasutat köt össze ez a visszaepitett szakasz azt nem is támadta senki. Ezt is csak azért mert ott épült ahol.
A nosztrain 2016-ban jártam. Akkor három különböző cég üzemeltette a kisvasutat, iszonyú fejetlenség volt, gyér menetrend, nem volt összehangolva semmi sem. Ráadásul ez egy vasárnapon volt, rengetegen jöttek volna kisvonatozni, de hát ilyen körülmények között nem volt kikapcsolódás a kirándulás. Remélem, azóta tanultak a hibákból.
Aki ért egy kicsit a szakmához, az elsősorban nem a politikai indítatás miatt kritizálja, hanem mert alássa egy budapesti elővárosi vonalakba integrálható vasútvonal újraindításának lehetőségét!
Tihanyban az apátságban is ki volt írva, hogy No phoho!, de annyira nem érdekelte a teremőrt, hogy 10 cm-re tőle fotózok, hogy konkrétan észre se vette! :D
Hát ez a kisvasút látvány (táj), táv és utaslétszám tekintetében nagy 0. Nézd meg a LÁEVet! És valahogy van egy olyan érzésem, hogy oda ennek a pénznek a töredéke se jut.
Oké, tömve nem volt a vonat, de azért voltak rajta szépen. Mondjuk ez nem főszezonban készült. Persze több kisvasút van, ahol jóval többen utaznak, és olyanok is, ahol jóval kevesebben. Ilyenformán én ezt inkább a középmezőnybe sorolnám. Azt amúgy említettem a videóban, hogy más kisvasutak sokkal kevesebb pénzből gazdálkodnak. Mondjuk lehet, hogy nem hangsúlyoztam ki eléggé.
Nem baj, ha ezen a kisvasúton kevesen utaznak, legalább nem kell nyomorogni, hogy tömeg van, és így nem lesz mérges az ember. 😂🙌 Hát ki szereti a tömegnyomort? Senki! Ennek kell örülni, hogy nincs tömeg! 😂
Láttam a híreket. 8 milliós veszteség. De szerintem nem a politikán kell rágódni, hanem örülni kell neki, hogy nem bocsáthatóak selejtezésre, mert nosztalgiajárművekként tartják meg. Ez is ugyanúgy kisvasút, mint a többi. Én meg nem politikai okból szeretem, hanem azért, mert nagy rajongója vagyok a régi járműveknek, meg azért is, mert életimádó vagyok. A kisvasutak közül azért ez a kedvencem, mert szép postazöld színük van. Elismerem, hogy fölösleges, de ezt el kell felejteni úgy, ahogy van, és azt kell nézni, hogy gyönyörűek a szerelvények, és nekem úgy is élvezhető, hogy kissé lepukkadt helyen közlekedik. Én híradót nem igazán szoktam nézni, mert engem a régi járművek kötnek le, meg a szép helyek többek között. De Felcsút se olyan rossz. Ott is érhet egy vagyont egy ház.
Én nem lepődök meg nagyon, a legtöbb kisvasútnál a tulajdonos/üzemeltető mélyen a zsebébe nyúl, hogy fent lehessen tartani. Ez csak a politikai újságíróknak újdonság, a szakmának nem.
Minden politikát meg egyebet félretéve, szerintem előbb a nyírvidéki és a kecskeméti kisvasutat kellett volna ilyen színvonalon rendbe tenni
Ezzel teljes mértéken egyet tudok érteni.
Illetve fejleszteni a LAÉV-ot, mert 3 éve írja a helyi fideleszes Minap hogy felújítják, de a pénz eltünt, és csak eddig a KILIÁN-i végállomáshoz nyúltak.....
@@rikaristudio Nyíregyházán jár még pályafenntartó vonat?
@@homelander7496 sajnos nem tudom.
@@rikaristudio nem jár
Hello!Bence! Nagy meglepi volt, hogy Téged is itt láthattunk. Köszönöm Neked és Rikárinak is a feltöltést. Rövid utazás volt... tényleg szép a kilátás a vonatból.
Ha valóban Bicske és Székesfehérvár között járna, rendes utasforgalma és funkciója lenne. Talán az ország Budapest-központúsága, amin javítani lehetne, hiszen kevés az összeköttetés, ez pl. összekötné a tatabányai és fehérvári vasutat.
Jó lenne, kár, hogy erre nincs szakmai és politikai akarat. Még az üzemelő vonalakon sincsenek pl. rendes, jól használható összeköttetések a személyszállításban a fővonalakat leszámítva.
@@rikaristudio 👍👍👍
nekünk megengedték a fényképezést a terepasztalról. Nagyon kedvesek voltak. A TEK-et nem lehetett csak fotózni.
Hát, gondolnom azóta megenyhültek. Azért az első években nagyon rájuk szállt a sajtó, gondolom azért volt az a nagy ellenállás.
Mikor lesz a Kelenföldi pályaudvar is ilyen szép?
Mire az új aluljáró is úgy lerohad, mint a régi, addigra tán felújítják az állomásépületet (vagy összedől).
Lenne is, de nem Mk48-as mozdony vontatta fapados szeneskályhás kocsikkal 10-es meg 20-as lassújelekkel döcögő pályán. Viszont a nyomvonal jó, a falvakat jól felfűzi a kisvonat, szóval egy komfortosabb motorkocsikkal 60 km/h sebességgel haladva normális menetrenddel menne a dolog 60 km/h az még a földúton pattogó kocsival meg a busszal is versenyképes lenne. De ehhez új járműpark kell. És még van is benne egyéb lehetőség is ha az 1969 körül megszüntetett városi nyomvonalat is visszaépítenék. Azon már 1960 körül megvolt a 60 km/h és villamosítva is volt, villamosként működött.
A nyíregyházi kisvsút szerintem a városon belül és Sóstógyógyfürdőig üzemképes, akár városi közlekedési útvonalat is kiváltva ha az ötletednek megfelelően a városon belül épül újjá.
Meg lehet nézni Bulgáriában a Rodope hegységi kisvasutat,sokkal korszerűbb mozdonyokkal üzemeltetnek sokkal hosszabb vonalat.
A sörözés elmaradt az utazás alatt. Vagy, alkoholt nem lehetett fel vinni az elvtárs kisvasút vagonjáa?😀
Akkoriban még autóztam, úgyhogy a sör szóba sem jöhetett részemről utazás közben. Max. este, otthon...
Épült egy másik kisvasút is Márianosztra és Nagyirtas között 8 km 800 millió ft körül két kisvasutat köt össze ez a visszaepitett szakasz azt nem is támadta senki. Ezt is csak azért mert ott épült ahol.
A nosztrain 2016-ban jártam. Akkor három különböző cég üzemeltette a kisvasutat, iszonyú fejetlenség volt, gyér menetrend, nem volt összehangolva semmi sem. Ráadásul ez egy vasárnapon volt, rengetegen jöttek volna kisvonatozni, de hát ilyen körülmények között nem volt kikapcsolódás a kirándulás. Remélem, azóta tanultak a hibákból.
Aki ért egy kicsit a szakmához, az elsősorban nem a politikai indítatás miatt kritizálja, hanem mert alássa egy budapesti elővárosi vonalakba integrálható vasútvonal újraindításának lehetőségét!
Sziasztok! Ami nyíregyen ment, azt nevezték Zsuzsinak?
A debreceni a Zsuzsi hivatalosan, de több helyen nevezték Zsuzsivonatnak a kisvasutat, vagy a mellékvonalat a helyiek.
Ez tetszett, jár egy megosztás!
Köszönöm! :)
nekem megengedték hogy levideózzam a terepasztalt
Ma már nem akkora újdonság ez a vasút, kevésbé lengi be a politika, gondolom normalizálódott a helyzet ott is.
A bajcsi uti villamosrol egy ilyet
"Az kizárt dolog, mert nem tudom!" 😁
Pozitívuma hogy a járművek nem rohadnak meg Nyíregyházán
A Nyírvidéki kisvasútnak legalább volt haszna is...
De az meg bezárt. :(
Mikor hosszabbítják meg
Sajnos nem tudom.
EU által csökkentett segítség miatt lett "csökkentve" a beltartalom és lett az 1435-s tervekből 760-as valóság
No, ezt nem tudtam, köszi az infót! :)
Tihanyban az apátságban is ki volt írva, hogy No phoho!, de annyira nem érdekelte a teremőrt, hogy 10 cm-re tőle fotózok, hogy konkrétan észre se vette! :D
Itt sajnos érdekelte őket, nem engedték. :(
Arról még, hogy "No photo!": th-cam.com/video/u9vnIL4uMbU/w-d-xo.html
:D
A Pogány Madonnát kerested? Megtaláltad? :D :D
Jó kis objektív riport!
Igyekeztem. ;)
@@rikaristudio 👍👍👍
Hát ez a kisvasút látvány (táj), táv és utaslétszám tekintetében nagy 0. Nézd meg a LÁEVet! És valahogy van egy olyan érzésem, hogy oda ennek a pénznek a töredéke se jut.
Oké, tömve nem volt a vonat, de azért voltak rajta szépen. Mondjuk ez nem főszezonban készült. Persze több kisvasút van, ahol jóval többen utaznak, és olyanok is, ahol jóval kevesebben. Ilyenformán én ezt inkább a középmezőnybe sorolnám.
Azt amúgy említettem a videóban, hogy más kisvasutak sokkal kevesebb pénzből gazdálkodnak. Mondjuk lehet, hogy nem hangsúlyoztam ki eléggé.
Jaja, emlékszem.
Nem baj, ha ezen a kisvasúton kevesen utaznak, legalább nem kell nyomorogni, hogy tömeg van, és így nem lesz mérges az ember. 😂🙌 Hát ki szereti a tömegnyomort? Senki! Ennek kell örülni, hogy nincs tömeg! 😂
Azért nem is pangott az ürességtől. Pont kényelmes volt.
Láttam a híreket. 8 milliós veszteség. De szerintem nem a politikán kell rágódni, hanem örülni kell neki, hogy nem bocsáthatóak selejtezésre, mert nosztalgiajárművekként tartják meg. Ez is ugyanúgy kisvasút, mint a többi. Én meg nem politikai okból szeretem, hanem azért, mert nagy rajongója vagyok a régi járműveknek, meg azért is, mert életimádó vagyok. A kisvasutak közül azért ez a kedvencem, mert szép postazöld színük van. Elismerem, hogy fölösleges, de ezt el kell felejteni úgy, ahogy van, és azt kell nézni, hogy gyönyörűek a szerelvények, és nekem úgy is élvezhető, hogy kissé lepukkadt helyen közlekedik. Én híradót nem igazán szoktam nézni, mert engem a régi járművek kötnek le, meg a szép helyek többek között. De Felcsút se olyan rossz. Ott is érhet egy vagyont egy ház.
Én nem lepődök meg nagyon, a legtöbb kisvasútnál a tulajdonos/üzemeltető mélyen a zsebébe nyúl, hogy fent lehessen tartani. Ez csak a politikai újságíróknak újdonság, a szakmának nem.
Fejér vármegye dísze ❤🤍💚🙏🙏🙏
Cégjelzést csak én nem láttam rajta? A MÁV-Start üzemelteti a vonalat? A forgalmi szolgálattevő és a jegyvizsgáló alapján nekem annak tűnik.
Tudtommal a Puskás Akadémia alapítványa üzemelteti, de ebben nem vagyok tutira biztos.
Vékony jég 🤔
Hát, nehéz erről objektíven beszélni. 🤔🤣
Nem könnyű téma, de én azért megpróbáltam. :)
@@rikaristudio te mindig olyan vagy mint egy règi-vasútas !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 👍👍👍