Gazdasági Versenyhivatal
Gazdasági Versenyhivatal
  • 85
  • 40 842
Digitális fogyasztóvédelem konferencia 2024
☝️ A Gazdasági Versenyhivatal Digitális fogyasztóvédelem 2024 című konferenciáján olyan fontos témákat vitattak meg szakértők, mint a digitalizáció és a fogyasztóvédelem alapvető kapcsolata, az online térben lefolytatott vásárlások kockázatai, valamint a fiatalok edukációjának fontossága is előkerült.
➡ „A legjobb fogyasztóvédelem a verseny, ugyanakkor a verseny szereplőinek piaci magatartása sosem sértheti a fogyasztók érdekeit.”- hangsúlyozta a rendezvényen Rigó Csaba Balázs a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.
➡ Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitóelőadásában kiemelte: „a Kormány számára elsődleges cél a családok és a hazai kkv-k védelme. Ennek érdekében egyenlő erőviszonyokat kell teremteni a hazai és külföldi webshopok, valamint az online és offline kiskereskedelem között.”
➡ gvh.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2024-es-sajtokozlemenyek/gvh-elnok-mindig-a-fogyaszto-az-elso
มุมมอง: 45

วีดีโอ

GVH Podcast: A piaci verseny, a koncentráció és az innováció alakulása Magyarországon és Európában
มุมมอง 21628 วันที่ผ่านมา
A GVH a Magyar Nemzeti Bankkal együttműködésben 2023 végén hozta nyilvánosságra a megújult Versenystatisztika adatbázist (amely ingyenesen elérhető a GVH honlapján: gvh.hu/gvh/versenykultura_fejlesztes/gvh-mnb-versenystatisztika-adatbazis/gvh-mnb-versenystatisztika-adatbazis), ennek felhasználásával készült el a hazai piaci koncentráció és a verseny alakulásáról szóló elemzés, amely a Verseny é...
A GVH is aktívan foglalkozik az MI-vel, például a magyar nyelv érvényesülését is vizsgálja
มุมมอง 177หลายเดือนก่อน
GVH Podcast: A GVH is aktívan foglalkozik a mesterséges intelligenciával, például a magyar nyelv érvényesülését is vizsgálja Élénk nemzetközi érdeklődés mutatkozik a Gazdasági Versenyhivatal piackutatása iránt, amit a nemzeti versenyhatóság év elején indított a mesterséges intelligencia hatásait vizsgálja a piaci versenyre és a fogyasztók ügyleti döntéseire. Erről is szó esik a GVH Podcast legf...
Gondolja Végig Higgadtan - A videó- és mobiljátékok veszélyei
มุมมอง 52หลายเดือนก่อน
A gyermekek körében egyre népszerűek a videó- és számítógépes-, illetve az okoseszközökre letölthető játékok. Egyes kutatások szerint az általános iskola alsó tagozatába járó gyerekek háromnegyede játszik valamilyen digitális játékkal. Sokszor nem egyértelmű a szülőknek, hogy az adott játék megfelelő-e a gyermekük korának, illetve milyen veszélyekkel kell számolniuk. Részletek: gvh.hu/fogyaszto...
GVH Podcast: Versenyhátrányt okozhat Európának a mesterséges intelligencia túlszabályozása
มุมมอง 2722 หลายเดือนก่อน
Augusztus elsején lép hatályba az Európai Unió átfogó, mesterséges intelligenciát szabályozó rendelete, az úgynevezett AI Act. A jogszabályt több lépcsőben kell alkalmazni, az ilyenkor megszokott procedúra értelmében 24 hónap múlva, azaz 2026 közepén válik csak kötelezően alkalmazandóvá. Erről is szó esik a GVH Podcast legfrissebb epizódjában, amelyben Dr. Tóth András, a Gazdasági Versenyhivata...
Competition unite us all - 50th European Competition Day - Budapest
มุมมอง 692 หลายเดือนก่อน
Competition unite us all - The European Competition Day has served as a forum to discuss the current European competition issues and trends for 25 years. This autumn the Hungarian Competition Authority will host the 50th European Competition Day, in the heart of Budapest. More info: gvh.hu/en/gvh/ecd_budapest_2024
#SaveTheDate - 50th European Competition Day - 2024/Budapest
มุมมอง 1922 หลายเดือนก่อน
The European Competition Day has served as a forum to discuss the current European competition issues and trends for 25 years. This autumn the Hungarian Competition Authority will host the 50th European Competition Day, in the heart of Budapest. More information: gvh.hu/en/gvh/ecd_budapest_2024 Competition unites us all
GVH Podcast: Mi a célja a Gazdasági Versenyhivatalnak a Digitális Tudatosság Programmal?
มุมมอง 1643 หลายเดือนก่อน
Sikeres a GVH tudatos internethasználatra nevelő programja A Digitális Tudatosság Program 2023 őszén kísérleti jelleggel indult, idén pedig már iskolák vagy akár egy-egy osztály is jelentkezhet az oktató programra. (www.gvh.hu/gvh/digitalis-tini-program/digitalis-tini-program) A GVH Podcast vendégei, dr. Szalatkay Judit a Gazdasági Versenyhivatal Döntéshozatalt Támogató Irodájának irodavezető-h...
Fellép a GVH a népszerű influenszereket követő fogyasztók érdekében
มุมมอง 413 หลายเดือนก่อน
A népszerű hazai influenszereket követő fogyasztók alapvető érdeke, hogy egyértelműen értesülhessenek az egyes tartalmak reklámjellegéről. A Gazdasági Versenyhivatal évek óta figyelmeztet ennek jelentőségére, illetve edukatív módszerekkel felhívja a figyelmet a jogkövetésre, illetve a lehetséges jogkövetkezményekre. A Manna FM 98.6 Valódi Nők című műsorának vendége volt Horváth Bálint, a Gazdas...
GVH Podcast: A Gazdasági Versenyhivatal minden esetben foglalkozik a hozzá érkező jelzésekkel
มุมมอง 1864 หลายเดือนก่อน
Milyen ügyek kapcsán tud eljárni a Gazdasági Versenyhivatal, azaz mikor van a GVH-nak hatásköre? A Gazdasági Versenyhivatalhoz évről évre egyre többen fordulnak panaszukkal, jelzésükkel. A növekvő szám egy fontos jelzés, azt mutatja, hogy a fogyasztók továbbra is bíznak a versenyhatóságban. A beérkező jelzések minden esetben alapos vizsgálat alá esnek, azonban ezek jelentős része nem tartozik a...
A Gazdasági Versenyhivatal 2023. évi tevékenységéről - összefoglaló
มุมมอง 904 หลายเดือนก่อน
A GVH munkatársai 2023-ban is a magyar fogyasztók, a magyar családok védelmében, a tiszta piaci verseny elősegítése érdekében végezték a feladataikat. Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal 2023. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolóját. gvh.hu/gvh/orszaggyulesi_beszamolok/2321_hu_orszaggyulesi_besza...
GVH Podcast: Fenntarthatóság és kommunikáció az élelmiszerek esetén
มุมมอง 1955 หลายเดือนก่อน
A GVH 2024 januárjában publikálta zöld állításokat vizsgáló piacelemzését (www.gvh.hu/dontesek/agazati_vizsgalatok_piacelemzesek/piacelemzesek/piacelemzes-a-kornyezetvedelemhez-kotodo-allitasok-piaci-szereplok-altali-kialakitasarol-es-alkalmazasarol), amelynek egyik fókuszában az élelmiszerek álltak. Ehhez kapcsolódóan a GVH Podcast vendége Szöllősi Réka független élelmiszerpolitikai elemző és ...
A GVH útjára indította a Magyar Compliance Akadémiát
มุมมอง 1566 หลายเดือนก่อน
Az MCA lényegében egy beszélgetés-sorozat, amelyben versenyjogi szakemberek és a gazdasági élet szereplői segítségével a versenyjogi megfelelés témakörét járjuk körbe a lehető legtágabb perspektívában. A rendezvény-sorozat a jogszerűtlen magatartások megelőzésére és az edukációra helyezi a hangsúlyt, így a piaci szereplők elsőkézből szerezhetnek iránymutatást és segítséget ahhoz, hogy milyen gy...
Valós lehet-e egy brutálisnak tűnő kedvezmény, és milyen esetekkel találkozik a GVH?
มุมมอง 767 หลายเดือนก่อน
Valós lehet-e egy brutálisnak tűnő kedvezmény, és milyen esetekkel találkozik a GVH?
GVH Podcast: Versennyel az infláció ellen, a gazdasági növekedés helyreállításáért
มุมมอง 3797 หลายเดือนก่อน
GVH Podcast: Versennyel az infláció ellen, a gazdasági növekedés helyreállításáért
Keresd a laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékeket az online Árfigyelő rendszerben!
มุมมอง 877 หลายเดือนก่อน
Keresd a laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékeket az online Árfigyelő rendszerben!
Bekerültek a laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékek az online Árfigyelő rendszerbe!
มุมมอง 897 หลายเดือนก่อน
Bekerültek a laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékek az online Árfigyelő rendszerbe!
A GVH hivatalosan is bejelentette a „Digitális Tinik” programját
มุมมอง 2658 หลายเดือนก่อน
A GVH hivatalosan is bejelentette a „Digitális Tinik” programját
Megjelent a Gazdasági Versenyhivatal ‘Versenytükör könyvek’ szakkönyv-sorozatának második kötete
มุมมอง 1398 หลายเดือนก่อน
Megjelent a Gazdasági Versenyhivatal ‘Versenytükör könyvek’ szakkönyv-sorozatának második kötete
Az online térben is védi a fogyasztókat a Gazdasági Versenyhivatal - Jazzy Rádió - 2024.01.10.
มุมมอง 738 หลายเดือนก่อน
Az online térben is védi a fogyasztókat a Gazdasági Versenyhivatal - Jazzy Rádió - 2024.01.10.
GVH Podcast: Fenntarthatóság és reklámok
มุมมอง 1379 หลายเดือนก่อน
GVH Podcast: Fenntarthatóság és reklámok
VI. Magyar Versenyjogi Fórum
มุมมอง 1059 หลายเดือนก่อน
VI. Magyar Versenyjogi Fórum
GVH Pdcast: Végleges a GVH jelentése az online szálláshelyfoglalási piacról
มุมมอง 1009 หลายเดือนก่อน
GVH Pdcast: Végleges a GVH jelentése az online szálláshelyfoglalási piacról
GVH Podcast: A mobiljátékok gyorselemzésének tapasztalatairól és eredményeiről
มุมมอง 10910 หลายเดือนก่อน
GVH Podcast: A mobiljátékok gyorselemzésének tapasztalatairól és eredményeiről
GVH Podcast: Milyen árfeltüntetési szabályoknak kell megfelelniük a vállalkozásoknak?
มุมมอง 93610 หลายเดือนก่อน
GVH Podcast: Milyen árfeltüntetési szabályoknak kell megfelelniük a vállalkozásoknak?
GVH Podcast: A versenyjogi jogsértések magánjogi igényérvényesítése
มุมมอง 21011 หลายเดือนก่อน
GVH Podcast: A versenyjogi jogsértések magánjogi igényérvényesítése
Új funkcióval bővült az Árfigyelő rendszer! - Térképes boltszűrő
มุมมอง 2Kปีที่แล้ว
Új funkcióval bővült az Árfigyelő rendszer! - Térképes boltszűrő
Így működik az Árfigyelő rendszer bevásárlólistája
มุมมอง 4.2Kปีที่แล้ว
Így működik az Árfigyelő rendszer bevásárlólistája
GVH Podcast: Bevásárlólista funkcióval bővült az ingyenes Árfigyelő rendszer
มุมมอง 983ปีที่แล้ว
GVH Podcast: Bevásárlólista funkcióval bővült az ingyenes Árfigyelő rendszer
Árfigyelő: Légy mindig naprakész!
มุมมอง 364ปีที่แล้ว
Árfigyelő: Légy mindig naprakész!

ความคิดเห็น

  • @laszlomilo9358
    @laszlomilo9358 10 วันที่ผ่านมา

    Gondolom beseatya volt

  • @mariavastag9919
    @mariavastag9919 22 วันที่ผ่านมา

    igy lett drága az élelmiszer és még rosszz a minősége is.

  • @J24345
    @J24345 3 หลายเดือนก่อน

    Oktatás lesz idősebbeknek (régóta fiatalok előnyben??)

  • @Lackooo84
    @Lackooo84 4 หลายเดือนก่อน

    Ez nagyon fontos téma, ez helyett inkább a sok kamuakcós, ok nélkül rendelést törölgető, ill. azokat soha ki nem szállító webshopokkal foglalkoznátok....

  • @Monclerfan1
    @Monclerfan1 5 หลายเดือนก่อน

    Vodafone-Tmobil-Telenor a legszebb pelda.

  • @J24345
    @J24345 5 หลายเดือนก่อน

    Magyarok csak Magyar mézt, Magyar almalevet használnak... mindenki egye a sajátját, helyben termett, 50km-en belülit!! Helyben ellenőrizze a sajátját és az idegen GMO szart!! Eat domestically.

  • @userncore23
    @userncore23 6 หลายเดือนก่อน

    jó duma! A GVH és a 10x -birság növekedés Márciustól és a magyar jogi környezet lehetővé teszi a kis és középvállalkozások megsarcolását is! Hajrá!

  • @janekgy
    @janekgy 8 หลายเดือนก่อน

    Nyuggerek szeritem szüleid is Nyuggerek szórakoz a szüleidel .

  • @J24345
    @J24345 8 หลายเดือนก่อน

    Fogyasztóként kissé másképp képzelem az egész ellenőrzést, adminisztrálását. Sérelem ér, észlelem, bejelentem datálva ( "nyomonkövethetőn"), visszaigazolva bejelentésem! Belátható időn beleül!! választ kapok... hol folytathatom tovább és mi módon kártérítésre, kártalanításra. v. megegyezéses folyamatra stb.. Mert nagyon emberivé és egyszerűn elérhetővé kell !!! ezt tenni, nemde?

  • @J24345
    @J24345 8 หลายเดือนก่อน

    Hol és melyiket ellenőrizhetik?! s mi alapján? Hol lehet ellenőrizni v ellenőriztetni gugl'-ban? Irországban v. az óbudai Árpádfejedelem útján? a yt-tól, netán a netfLIX-től? (woke" gender-rengeteg?) pl.: társkereső vs. 6*-közvetítők? Mi azaz melyik hivatal dönti majd el?

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 ปีที่แล้ว

    Gyógyszer-árak? Az "online" nem érdekel, CSAK patikákban vásárolnék - mert a szállítási díjak drágák...

  • @utalomAlibbantakat
    @utalomAlibbantakat ปีที่แล้ว

    👍👍👍 nekem tetszik, használom, bár a lidlben trükközni próbáltak a banánnal

  • @zoltanlakos4081
    @zoltanlakos4081 ปีที่แล้ว

    A boltok trükköznek, ne engedjék meg, hogy a saját hálózatukban bárhol a “legolcsóbb” terméket tüntessék fel amikor a többi boltjukban meg sokkal drágább ugyanaz a termék, ezért kötelezően egy terméknek a legmagasabb árát kellene feltüntetni velük! (Attól még egy-egy boltjukban lehet ennél alacsonyabb is ha nekik ez jó, de drágább ne lehessen )

  • @mariasebestyenneantal3612
    @mariasebestyenneantal3612 ปีที่แล้ว

    Nyuggerek figyelem! Itt lehet kideríteni, hol a legolcsóbb a csirke farhát.

  • @magdolnapeto8188
    @magdolnapeto8188 ปีที่แล้ว

    Ha majd a PRIMA ,CBA , REAL ÉS A COOP is itt lesz akkor lenne az igazi

  • @silverrain5478
    @silverrain5478 ปีที่แล้ว

    de ezmost letölthető applikáció?

  • @rengebimbus
    @rengebimbus ปีที่แล้ว

    Én megpróbáltam alkalmazni az árfigyelő rendszert, de nem tudtam belépni. Nem vagyok profi számítógépes, lap-topról próbálkoztam, Ha tudtok légyszi segítsetek. köszi

  • @istvankiss5712
    @istvankiss5712 ปีที่แล้ว

    A youtube cenzúra nyeli le a hozzászólásokat és a like-okat?😡 Halál biztos, hogy 11 nap alatt sokan hozzászóltak! Kizárt, hogy a 106 megtekintőből senkinek sem volt véleménye. Ez megérdemelt egy terjesztendő képernyőképet.

  • @sandorvigh3408
    @sandorvigh3408 ปีที่แล้ว

    Koszonjuk Orban! Hatalmas segitseg ez a nyugdijas szavazoitoknak akik ratok szavaznak. Vegul is ovek a jovo!

  • @nohabpapa
    @nohabpapa ปีที่แล้ว

    Mai hír. Már 25 millió letöltés! Igaz csak 10 millióan vagyunk. Gondolom kisbabák, öreg nyuggerek, mindegyikük mindkét kezében telefonnal töltögetnek.

  • @1Anonymu_S
    @1Anonymu_S ปีที่แล้ว

    Csirkefarhát nincs a rendszerben?

  • @RJ-zm3qk
    @RJ-zm3qk ปีที่แล้ว

    Az ~1500 eurós (540.000 ft) német minimálbérre is rakjatok már árfigyelőt légyszi. Nem az árakkal van a baj hanem a szar fizetésekkel amit a vezető elit mesterségesen alacsonyan tart.

  • @machzoli4882
    @machzoli4882 ปีที่แล้ว

    Ez most komoly? A kiskereskedéseknél próbálunk versenyt nyomozgatni, miközben a közbeszerzés NER világa nyiltan nagyságrenddel nagyobb gazdasági kárt okozva állami felhatalmazással juttat berkeken belüli cégeknek durván túlárazott megbízásokat. Az sem titkos, hogy ezekből eredő mesés vagyonnövekmények luxus ingatlanjait, légi-vizi járműveit a kormány tagjai is akár sajátjukként használják. A GVH-nak vajon miért nem feladata a NER ügyeit nyomozni? Hogy tud egy különleges nyomozati jogkör nelküli szimpla újságíró a kartelszerű összefonódásokról jóval többet kideríteni, mint az állami bűnüldöző szervek?

  • @TillAnilla
    @TillAnilla ปีที่แล้ว

    Szuper podcast, ez alapján (is) biztos vagyok benne hogy Miranda rendkívül értékes tagja a csapatnak! 😊

  • @vinvin941
    @vinvin941 ปีที่แล้ว

    Sajnos nálunk a kiskereskedelmet Európában példátlanul, teljes mértékben külföldi multik uralják. Pofátlanul nagy haszonnal dolgoznak, a spár pl ugyan azt az olasz tésztát 82%-kal drágábban adja itthon ,mint Ausztriába. Ekkora árkülönbséget nem lehet az áfa mértékével, meg az árstopal, meg az extraprofit adóval és még a logisztikai költségekkel sem indokolni. Főleg úgy nem ,hogy Magyarországon a legkisebb a társasági adó mértéke. A magyar bolti dolgozók pedig lehet hogy még a negyedét sem keresik meg egy osztrák vagy német kollégájuk bérének. A másik ami nagyon furcsa, hogy amikor gyenge volt a forint, rögtön árat emeltek az árfolyamra hivatkozva. Most hogy a forint 10%-ka erősödött az euróval, és 20% a dollárral szemben, az árakat nem csökkentették. www.google.hu/amp/s/www.penzcentrum.hu/vasarlas/20230124/nem-amitas-igy-kerul-ugyanaz-a-teszta-82-kal-tobbe-a-magyar-sparban-mint-egy-osztrakban-1133332/amp

  • @vinvin941
    @vinvin941 ปีที่แล้ว

    Sajnos nálunk a kiskereskedelmet Európában példátlanul, teljes mértékben külföldi multik uralják. Pofátlanul nagy haszonnal dolgoznak, a spár pl ugyan azt az olasz tésztát 82%-kal drágábban adja itthon ,mint Ausztriába. Ekkora árkülönbséget nem lehet az áfa mértékével, meg az árstopal, meg az extraprofit adóval és még a logisztikai költségekkel sem indokolni. Főleg úgy nem ,hogy Magyarországon a legkisebb a társasági adó mértéke. A magyar bolti dolgozók pedig lehet hogy még a negyedét sem keresik meg egy osztrák vagy német kollégájuk bérének. A másik ami nagyon furcsa, hogy amikor gyenge volt a forint, rögtön árat emeltek az árfolyamra hivatkozva. Most hogy a forint 10%-ka erősödött az euróval, és 20% a dollárral szemben, az árakat nem csökkentették. www.google.hu/amp/s/www.penzcentrum.hu/vasarlas/20230124/nem-amitas-igy-kerul-ugyanaz-a-teszta-82-kal-tobbe-a-magyar-sparban-mint-egy-osztrakban-1133332/amp

  • @krisztianerdelyi9842
    @krisztianerdelyi9842 ปีที่แล้ว

    Vizsgálják is. Remélem történik valami érdemi változás. Hülyének nézik az embert ezek a hiéna élelmiszer boltok.

  • @juliannalevai
    @juliannalevai ปีที่แล้ว

    Gyanítom, a kutyatáp árának emelkedése is érint sok, kevés pénzű gazdát - hacsak nem az a normalitás, hogy mindenki szabaduljon meg az ebeitől. A különböző szupermarketekben 2021-ben még 2000 Ft-ba került a 10 kg-os, legolcsóbb, tk. sajátmárkás száraztáp. Bár teljesen különbözőek ezek a tápok (látványra és elvileg összetételüket tekintve is), mégis egyszerre emelik azokat a különböző üzletek - így lett egy év alatt 3500, 4000 és most már 4500 Ft. a legolcsóbb táp. Ennyibe még a márkásabb tápok sem kerültek tavaly. Az ember magán egy bizonyos szintig még tud spórolni, de a kutyájával nyilván nem teheti meg, hogy fele annyi ételt ad neki.

  • @geraldv7576
    @geraldv7576 2 ปีที่แล้ว

    ░p░r░o░m░o░s░m░