Mit kezdjünk az idős szüleinkkel? / Csengei Andrea & Veiszer Alinda / Mozinet Nagylátószög
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 2 ธ.ค. 2023
- Csengei Andrea, idősgondozó és Veiszer Alinda, műsorvezetőa Valami madarak című film kapcsán beszélgetett arról, milyen állapotban vannak ma Magyarországon az idősgondozó intézmények.
Béla (Szacsvay László) egyedül élő makacs öregúr, aki nehezen viseli a változásokat. Amikor egy kisebb baleset után a fia egy idősek otthonába rakja, úgy érzi, az egész világ összeesküdött ellene. Ettől kezdve egyetlen cél vezérli, hogy minél hamarabb kijusson az intézményből. Tervében egy másik kívülálló lesz a társa, a 17 éves, vadóc Zoé (a berlini Ezüst Medve-díjas Kizlinger Lilla - Rengeteg - Mindenhol látlak; Magyarázat mindenre), aki büntetésből dolgozik az otthonban. Hiába van csaknem hatvan év korkülönbség közöttük, hasonló karakterük, a magányuk, és az érzés, hogy mindenkinek csak az útjában vannak, gyorsan szövetségessé teszi őket.
Valami madarak december 14-től a mozikban!
Műsorvezető/szerkesztő: Veiszer Alinda
Rendező: Orzói Kristóf
Operatőr: Rotera
Vágó: Jókuti Fruzsi
Kreatív menedzser: Bertók Andrea, Csata Hanna
Producer: Böszörményi Gábor
Látványterv: Nanavízió
Smink: Nevelős Emma
Hangmester: Lukács Péter Benjámin
A film hivatalos felületei:
/ valamimadarak
/ valamimadarakfilm
A Mozinet hivatalos felületei:
Facebook: / mozinet
Instagram: / mozinetfilmek
TikTok: / mozinet.tiktok
TH-cam: / @mozinet
Spotify: open.spotify.com/show/0htXZSj...
Apple Podcast: podcasts.apple.com/us/podcast...
Google Podcast: podcasts.google.com/feed/aHR0...
Weboldal: mozinet.hu - ภาพยนตร์และแอนิเมชัน
Ennek a videónak a címe is nagyon megalázó. Szerencsére a beszélgetés tartalma őszinte volt és Andrea azon kevesek közé tartozik, akik ezt a nem megbecsült, nehéz munkát empátiával, szakszerűen végzik. Mostmár így 83 évesen tudom, hogy ezt a megoldást nem választhatom. Köszönöm!
Pontosan erre gondoltam, hogy érzéketlen, megalázó a cím.
Megnézem majd ezt a filmet. Szimpatikus gondolatai vannak Csengei Andreának. Idősotthonban voltam vezető ápoló, míg meg nem öregedtem én is. Rosszabb aranybán dolgoztunk, több ellátott jutott egy gondozóra. Rendkívül megterhelő munka fizikálisan és mentálisan is, a bérezés kizsákmányolóan alacsony, a megbecsültsége semmi. Óriási felelősség is, mert ilyen kevés dolgozóval lehetetlen minden rászorulót a nap 24 órájában felügyelni. A munkaerőn tudnak leginkább spórolni. Ha baj történik, akkor pedig meghurcolják őket. A hozzátartozók többsége pedig valóban mindig mindent jobban tudott, mint a szakemberek. Egyetértek a hölggyel, hogy saját frusztrációjukat, bűntudatukat azokon verik le, akik amúgy a legtöbbet teszik meg a szeretteikért. Voltak szerencsére kivételek is. Amíg nem lesz megbecsültsége a szakmának, nem lesz utánpótlás. De hát az egész pedagógiai szakmát is most tapossák a mocsárba és az egész szociális szféra teher az államnak, amitől szabadulni akar. Közben milliárdok mennek el lovardára. És ez részemről még csak nem is panasz, hanem egyszerű ténymegállapítás. Ha a társadalomnak ez így jó, akkor szokjunk hozzá, sőt vegyük tudomásul, hogy folyamatosan romlik a helyzet. Mindenki felelős saját magáért, a hozzátartozóiért, mindenki oldja meg gondjait-bajait ahogy tudja és "jónapot". Hát nem ilyen rendeletet hoztak a szociális gondokra? De igen, ilyet. Volt probléma, nincs probléma. Akkor ugyan mi itt a probléma?
Érdekes lenne egy ilyen kérdés feltevése, mikor megszületik a gyerek, ugye? A megfogalmazása a kérdésnek már a tömény lenézés kategória. Nem kell semmit sem "kezdeni" a szülőkkel. Talán az adódó problémákat kellene megoldani, velük együtt, mert róluk szólna a dolog. Én ha elrontok egy ételt, akkor szoktam azt kérdezni, most mit kezdjek ezzel a vacakkal. Eszembe nem jutnának ezek a szavak a szüleimmel kapcsolatban. Persze maga a téma nagyon fontos, beszélni is kell róla, na de ne úgy kezdődjön, hogy már a címében kiskorúsítjuk Őket.
Köszönöm szépen, 79 éves egyedülálló vagyok. . .
részvétem. kicsit fiatalabb, de egyedülálló, betegeskedő, épp csak élő ember.
Az embert próbáló élmények miatt vállalkozásban csinálom ugyan ezt csak az a különbség hogy a saját lakásán és. Ez így szuper jó !
👍Nagyon jó beszélgetés volt, kár hogy az emberek nem szeretik ezt a témát, mert félnek az elmúlástól, pedig akkor ha szembenéznének ezzel a problémával akkor talán tenni is tudnának valamit a saját és szeretteik érdekében!
A nálunk általános "néni, bácsi" megszólítás is a kiskorusítás része és nem kedveskedés. Mi "lenénizünk, lebácsizunk ", semmi tisztelet, megértés, szeretet nincs a szavak mögött.
Nagyon tanulságos beszélgetés volt, köszönjük !
Bizony, a tiszteletteljes megszólítás hiánya mindent elmond arról, hogyan viszonyulunk az idősekhez.
Néni Bácsi egyáltalán nem le kicsinyíto"
Attól függ hogyan ejtjük ki a szavakat mondatokat
..Így hívtuk valaha az időseket soha nem voltunk tiszteletlenek.
Szerettük becsült 29:30 29:30 ük
Én házi idősgondozásban dolgoztam, és nyilván való, hogy nagyon sok pluszt adott az életemhez.
Ugyanazt éltem át, amiről a hölgy beszél az idősekkel való kapcsolatáról.
Nagyon nehéz társként működni velük, de ez a cél, és ha sikerül fantasztikus élmény amikor megnyílnak.
Sok öröm és fájdalom is, de ez így teljes.
Nagyon szimpatikus a Gondozó hölgy szakmában dolgozom Isten áldja meg ! A kormányunk pedig Tanuljon Tőle !
Sajnálom azokat az idős embereket akit , akiket idős otthonba küldenek 83- éves apósom itt lakik velünk aki demens beteg és mégsem bocsánat nem dobjuk el öt ! Nagyon nehéz de kitartunk ezt szeretne vele vagyunk ! Köszönöm a riportot !
Pedig sajnos neki már mindegy. Fogalma sincs hol van 😢
Minden, ami emberségesen EMBERI, az lényegtelen ebben a társadalomban. Kétségbeejtő mentális és pszichés állapotok uralkodnak...
Köszönöm a riportot, köszönöm Andreának az őszinte bátorságát és megrendült szívvel hallgattam alázatát!
Két világot láttam, sőt hármat ebben a riportban.
Az Úr ragyogjatok be az önök életét!
Köszönet még egyszer!
Köszönet a finoman őszinte riportért.
Köszönöm a beszélgetést!
Rendkivül rokonszenves a hölgy!
Mindenki fél akinek nincs sok pénze ettől a helyzettől
Majd kérdezze meg, amikor maga lesz idős ember.
Az én életem úgy alakult,hogy elvált szülőkkel a hátam mögött,nem kellett róluk gondoskodnom.Utólag így lettem szerencsés.Most öregen egy dolog mozgat,hogy én se legyek úgy általában se a gyerekem családjára se más emberek terhére .Karsai Dánielt követem nap-nap után.
Persze, hogy ilyen helyek.
Igen, vannak átcsoportosìtható pénzek...
Köszönöm a videót!
kedves Alinda, régi riportjaidat is mind végignéztem, nagyon tetszettek. Láttam az említett Valami madarak c. filmet, és mivel én is elég régen születtem, a feledékenység kezd rajtam is mutatkozni. Ugyan egyszer normálisabb lányom megemlítette, szerintem pillanatnyi elmezavarában, hogy "anyu, hogy képzeled, hogy egyedül hagyunk vagy beteszünk valahová?" párja, a vőm pedig azt jelentette ki, hogy ha romlik az állapotom, magukhoz vesznek. Természetesen ezek ideális szövegek, de - ők sem egészségesek már, pedig csak ötven körül járnak. Sosem lehet tudni, hány évesen kerül az ember gondozandó helyzetbe, jöhet egy újabb infarktus, agyvérzés, netán fizikai jellegű probléma, amikor már gyakorlatilag ők is gondozásra szorulnának, és én még mindig élek. Ezért én még fentiek ellenére is félek, hogy bekerülök vadidegen, hozzám hasonló - esetleg elhülyült - betegek közé, akiknek úgymond meg kell mondani, mi legyen nekik a jó. Ez szörnyű. Úgyhogy megnéztem a filmet, és eleinte igazat adtam a szabadságra vágyó férfinak, akit Szacsvay László zseniálisan alakított, nem lettem boldog. A filmet nyilván inkább fiataloknak, öreg szülők gyerekeinek kellene megnézniük - de akkor is, ki tudja, átérzik-e egy másik ember érzéseit? egyáltalán nem érzik át szerintem, hiszen nem tudunk mások bőrébe bújni és az ő mentalitásából megítélni a helyzetet. Ők jelenleg szerintem csak azért féltenek engem, hogy minél tovább életben tartsanak, hogy ne kelljen a halálom körülményeivel sem foglalkozni, mert az kiderült egy éve meghalt apjuk miatt, milyen sok utánajárás egyáltalán a fennmaradt mindenféle tekervényes hivatalos intézkedéseket "túlélni". Egy év után jutottak el odáig, hogy az ócska házat, melyben volt apjuk élt, egyáltalán meg tudták hirdetni - jóval a hivatalosan felbecsült ár alatt. Vagy pedig húzódik még akármeddig az egész, mindenkit csak idegesít a történet. Egyszóval azt hiszem, megoldatlan a helyzet, és ilyenkor szoktam az eutanáziáig eljutni gondolatban - nagyon sok, inkább tömérdek öreg, beteg, sokszor járásképtelen, de leginkább depressziós beteggel találkoztam már, akiknek második mondata az volt: istenem, bár már odaát lennék - igazat adok nekik. Mert én is olyan fájdalmakkal élek, hogy esténként kérem a feljebbvaló erőket, szabadítsanak meg ettől a szenvedéstől, amikor már épp csak el tudjuk végezni a házban adódó, létfenntartáshoz szükséges életet, takarítás, bevásárlás, főzés, főleg a horribilis árak miatt. Hiszen sarjaim csak akkor lépnek valamit, ha 1. meghalok végre, 2. komolyan, jóvátehetetlenül demens leszek.
Köszönöm szépen ezt a beszélgetést. Csengeri Andrea hol érhető el? Nagyon szeretnék egy személyes beszélgetést Vele🙏🌸
Inkább nélkülük mihez kezdjünk...
ha az öreg betegekre, demensekre gondol, jobb, ha átgondolja - már nem segítenek nekünk, a legtöbb gyerek magasan tojik az apja-anyja véleményére. Mert már úgyse tud értelmesen gondolkodni... háláról régen nincs szó, nagyon fals, ha egy szülő arra hivatkozik, hogy "bezzeg én mindent feláldoztam érte" - ezek ócska, át nem gondolt szavak. Aki gyereket vállal, gondolja is át, de ne csak a következő három évet, hanem a későbbieket is.
Milyen büszkeség??? Nincs jogom egyedül élnem a saját lukamban?????? mert az büszkeség?????
ha el tudod látni magadat, jogod van egyedül élned. A baj ott kezdődik, ha már kezdesz hülyülni és nem vagy képes fölmérni már a közlekedési lámpák változásait sem.
Azt gondolom, hogy a drágán megfizetendő helyekben is hiány van.
szerintem pedig az nagy üzlet - tudom, hogy megvetetik veled a lakást, utána pedig levonnak a nyugdíjadból 80 %-ot - mire is? milyen jogon? ez a nagy üzlet, évtizedek óta tudnivaló.
Nem demens, de végbélrákos(oldalán kivezetve) (nemtúl)idős férfit ismertem meg egy német idősek otthonában. Az én feladatom csak az ételek, italok kiosztása volt. Nem mozdult ki a szobájából. Nem tudtam "meggyőzni", hogy nem akarok neki rosszat. Mindenkit utált. Legfőképpen a saját életét...
Teljesen érthető.
Nem értem a kérdést. Miért nem természetes, hogy törődni kell az idősödő szülőkkel? Régen nem volt ennyi demens, ennyi pelenkás idős ember. Én soha nem adtam volna be a szüleimet idösek otthonába, ahol nagyobb a külcsín, mint a belbecs. A mi családunkban ilyen nem fordulhatna elő. Más dolog, ha valakinek nincs hozzátartozója. Az egész úgy rossz, ahogy van.
Ha már nem tudom magam egyedül ellátni akkor egy hűvösebb-hidegebb napon kinyitom magamra az ablakot és hagyom magam teljesen kihűlni.
Vagy vannak gyógyszerek is 😢
@@zoltanvarga4600Igen, de hadd tudjam én, hogy mit akarok, hogy akarom.
Tiszteletem a szocialis gondozononek! Nagyszeru ahogogy gondolkodik a munkajarol , es ahogy viselkedik, tesz ebben a munkakorben.
Nincs megkeseredve , bar ertheto volna. Ahogy modta, nembecsulik meg a sajat munkahelyen sem. A tarsadalomban pedi tudjuk , hogy van ez.
Milyen szivtelen cim ez???!!!
Szerintem nincs erre jobb cím. Valamiféle nyálas cím sem fedné a valóságot. Mit kezdjenek öreg szüleikkel az életük derekán robotoló gyerekek - otthon se idejük, se helyzetük nincs ápolni őket, tehát beteszik egy otthonba, aztán ha nagyon ráérnek, meg is látogatják, eltöltenek vele fél-egy órát, aztán fellélegzenek, ha kimennek a kapun. Már vidéken sem él több generáció együtt, pedig az volt a boldog idő. A nagyszülő legalább lekötötte, tanítgatta unokáját, a gyerek jól viselte szülője gondját. Hol van még ilyen manapság? talán a cigányoknál, mert tudvalevő, akármennyire is olyanok, amilyenek, a család náluk szent.
Adná az ég, hogy ilyen intelligens, érzékeny, felkészült gondozók népesítsék be az otthonokat, mint Andrea. Sajnos távolról sem így van. Magyarországon idősotthonba kerülni, főleg demensként, nem a pokol küszöbe, hanem a maga a pokol.
Nagyon sokat számít a családi háttér, akinek odahaza is nehézségekkel kell megbírkóznia, nincs hol feltöltődnie egy nehéz nap után, attól nem elvárható, hogy megússza a kiégést. Szívesen váltana, de életpálya modell hiányában nincs hová. A gondozó is ember, mindennapi problémákkal, sokan irreális elvárásokat támasztanak velük szemben. A megbecsülésük ott kezdődne, hogy nem általánosítunk és ítélkezünk velük kapcsolatban.
külföldön a hospice szolgálatot nagyon jól megfizetik. Mégis, az ilyen ápolók többsége maga is lelkibeteg lesz a sok szenvedés láttán.
Sajnos ezt nem lehet csak vegetalasnak nevezni, erre jó az eutanázia, ha kérik.
Sajnos, azt hiszem, nálunk még nem engedélyezik valami kitalált fennkölt okból - pedig az a megoldás valóban. Az államnak is - kevesebb nyugdíjat kell havonta küldeni...
Sajnos nagyon alábecsült szakma a gondozóké.
Minden tiszteletem azoké az embereké, akik ezt a feladatot ellátják.
Sajnos szembe kell nézni azzal, hogy a hozzátartozókat sokan elítélik, ha idős szüleiket "eldobják"!
Pedig én is rá leszek szorulva, hogy édesanyámat idősotthonba adjam, ha úgy alakulnak a dolgok.
24 órás felügyeletet nem tudok biztosítani, ha ágyban fekszik, forgatni, tisztába tenni nem tudom.
Minden oldalról nehéz ez.
Én nem adom be anyukamat, otthon van velem és én foglalkozom vele
vannak ilyen nemes lelkek is - ne változzon a véleményed később sem...