❤️🙏Rózsafüzér🙏❤️

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 4 ต.ค. 2024
  • A Rózsafüzér Örvendetes szentolvasó imádkozása
    🙏Az Örvendetes Szentolvasó🙏
    1. A keresztre:
    HISZEK AZ EGY ISTENBEN, mindenható Atyában,
    mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.
    Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,
    aki az Atyától született az idő kezdete előtt.
    Isten az Istentől, világosság a világosságtól,
    valóságos Isten a valóságos Istentől.
    Született, de nem teremtmény,
    az Atyával egylényegű és minden általa lett.
    Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből.
    Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától
    és emberré lett.
    Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették,
    kínhalált szenvedett és eltemették.
    Harmadnapra föltámadott az Írások szerint,
    fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján,
    de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat
    és országának nem lesz vége.
    Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben,
    aki az Atyától és a Fiútól származik,
    akit éppúgy imádunk és dicsőítünk
    mint az Atyát és a Fiút,
    Ő szólt a próféták szavával.
    Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.
    Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.
    Várom a holtak föltámadását
    és az eljövendő örök életet. Ámen.
    2. A különálló szemre egy Miatyánk következik.
    Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy,
    szenteltessék meg a Te neved;
    jöjjön el a Te országod;
    legyen meg a Te akaratod,
    amint a Mennyben, úgy a földön is;
    mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
    és bocsásd meg a vétkeinket,
    miképpen mi is megbocsátunk
    az ellenünk vétkezőknek;
    és ne vígy minket a kísértésbe,
    de szabadíts meg a gonosztól.
    Ámen
    3.A következő 3 szemre egy egy Üdvözlégy Mária a megfelelő titokkal.
    Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled, áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus.
    (titok)
    Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.
    Ámen
    A titkok:
    Az 1. szemre: aki hitünket növelje,
    A 2. szemre: aki reményünket erősítse,
    A 3. szemre: aki szeretetünket tökéletesítse.
    Ezután keresztet vetünk és egy Dicsőséget és Fatimai fohászt mondunk:
    Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek, miképpen kezdetben, most és mindörökké.
    Ámen
    Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől! Vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokét, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.
    4.Ezután a különálló szemre egy Miatyánkot mondunk, majd elkezdjük az első tizedet.
    Minden szemre egy Üdvözlégy Máriát imádkozunk az első titokkal:
    1. akit te, Szent Szűz a Szentlélektől fogantál;
    Ha elmondtuk a 10 Üdvözlégyet következik egy Dicsőség és egy Fatimai fohász.
    A különálló szemre egy Miatyánk, majd kezdjük a második tizedet, újjabb 10 Üdvözlégy a következő titokkal:
    2. akit te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál;
    A végét ismét egy Dicsőséggel és egy Fatimai fohásszal zárjuk.
    A különálló szemre egy újabb Miatyánk, majd kezdjük a harmadik tizedet és így tovább:
    3. titok: akit te, Szent Szűz a világra szültél;
    4. titok: akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál;
    5. titok: akit te, Szent Szűz a templomban megtaláltál.
    Ha elimádkoztuk mind az 5 tizedet, a végét egy Dicsőség, Fatimai fohász és egy Oltalmad alá futunk Istennek Szent Anyja imával zárjuk:
    Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja,
    könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején,
    hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől,
    mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz,
    Mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi Szószólónk,
    engeszteld meg nekünk Szent Fiadat, ajánlj minket Szent Fiadnak,
    mutass be minket Szent Fiadnak. Ámen.
    Az Rozsafüzér imádságot keresztvetéssel zárjuk.
    Nagyon erős hatású imádság, használjuk bölcsen és mély alázattal!
    😇🙏❤️
    Szerző:Sz.T.M. ‪@szentfenyvarazs‬ ‪@holdfenyvarazs‬
    Minden jog fenntartva.
    Zene:
    Varázslatos dallamok 528Hz

ความคิดเห็น • 3

  • @magdolnanagy179
    @magdolnanagy179 ปีที่แล้ว

    Dicsőség Istennek mindörökké Ámen 🙏😇❤️🙏

  • @jozsefneburda7452
    @jozsefneburda7452 ปีที่แล้ว

    Dicsőség istennek mindörökké Ámen 🙏🙏🙏

  • @juliarita9317
    @juliarita9317 ปีที่แล้ว

    Mindörökké Ámen🙏🙏🙏