Ezt meghallgatva én egyáltalán nem félteném Magyar Pétert a nyilvános vitától, mert bárkit lebeszél a tempójával. Például Deutsch Tamás két "őőő"-zése között simán elmondja a Tisza párt EU-s programját!
"bárkit lebeszél a tempójával" ha ezt bírálatnak mondtad elfogadom.Mert MZP is erre faragott rá gyorsan még ennél is gyorsabban beszélt Csak gyakran butaságot.Nem elég a gyors beszéd
Ha az m1-es "vitára" érted, ott sajnos nem lesz vita a kiírt formátum miatt. Mindenki elmondhatja pár percben amit az előre meghatározott témákban hagynak csak, aztán minimális idő lesz a válaszokra, majd vége. Egyéb nyilvános vitát már nem szerveznek. Másodpercekre kiszámolt, előre betanult előadások lesznek.
Annyira jó végre olyan embert hallgatni, aki nem végletekig maníros és nem úgy beszél mintha szellemi fogyatékosokból állna a hallgatósága. Mintha egy nomrál embert látnál beszélni. Nincsenek széles gesztusok, idétlen hanghordozás, ijesztő mimika. Már önmagában ez üdítő újdonság a politikában.
@@sgtben88hun17 pontosan ezért, O1G a brüsszeli harcosunk elfelejtette (én pl. nem) hogy honnét is indult, valamikor egy megélhetési politikusból családját ma már ezer milliárdossá tevő arrogáns ócska szélhámos - részemről egy megvetendő - senki.
@@tamasstancig2936Felesleges lesz mert, az 5% sem lesz meg nekik! És onnan az MHM szavazatai semmit nem fognak érni.. Összpontosítani kellene (sajnos soha nem fog össze jönni) és a mindenki számára a legjobb mellett voksolni!
Úgy látom, Péter OLVAS KOMMENTEKET és képes az önreflexióra.....Most sokkal bölcsebben nyilatkozott például a NOlimpiáról, az EU-ról. Azt hiszem, sikerült visszakormányoznia magát középre, amit én és sokan nagyon tudunk támogatni. Például az EU-s választásokon.... I.i Áradni fog a TISZA!!!!!!
Nagyon körültekintően kell fogalmazni. Sok oldalról ugrunk a TISZA-ba. Ki kell forrni magát..tolerancia és segítség...ez kell most részünkről..TISZA❤️🤍💚
Túlzás Magyar középre pozícionálása, mert igencsak relativízálja a Fidesz bűneit, s hazudozik arról, hogy Gyurcsány Ferenc azonos felelőséggel tartozik Orbán Viktorral a választók felé.Kifelejtette Medgyessy kormányát, amely közel 2 évig volt, Gyurcsánynak pedig kb egy ciklusnyi ideje volt, majd Bajnainak kb. 1 éve, Orbánnak viszont 14 éve volt egyben a legjobb világgazdasági környezetben a covidig, vagyis Orbán alatt épült le szinte minden szolgáltatás, ráadásul úgy, hogy Orbán alatt kezdett beérkezni az eus támogatások kb.80%-a. Az eus munkával is igencsak csúsztat, mert az ellenzéki képviselők közt nagyon sok magyar ellenzéki képviselőt választottak a legaktívabb képviselőnek, abban a megmérettetésben, amelyre Magyar is hivatkozik.Minden uniós ellenzéki képviselő jól beszél most is angolul, és vannak akik még több nyelven is, pl.Dobrev Klára is köztük van, tehát az nem valami nyomós érv, hogy azért kell a Tisza jelöltjeire cserélni a demokratikus ellenzék képviselőit, mert rosszul tudnak angolul, vagy más nyelveken.Magyar azt is hazudja, hogy rossz bizottságokban ültek be a magyar ellenzék képviselői, pedig a Momentum képviselőinek köszönheti a saját felemelkedését, hiszen az, hogy ekkora elégedetlenség kialakult az országban nagyrészt az eus újjáépítési alapok elzárása miatti megszorítások miatt alakult ki.Donáth Anna és Cseh Katalin jól dolgozott azon, hogy sokszorosan megnövekedjen az önkormányzatoknak, és civil szervezetnek a kormányok jóváhagyása nélküli direkt pénz, ezzel kikerülve a Fidesz tolvaj kezeit. Ezenkívül szintén a Momentum dolgozott azon, hogy ne lehessen mese csatorna nézés közben a szülőknek pártpropagandát sulykolni két mese közben, nos ez már törvényben van, tehát Tisza pártosnak ezért nem kell megküzdeni. Magyar majd 10 év NERben töltött korrupt időtöltés után önreflexió nélkül beszél arról, hogy mennyire korrupt volt az utóbbi húsz év, s eközben egy kicsit sem érez szégyent, vagy megbánást. Sajnos a riporter hagyja, hogy Magyar monologizáljon egyszer sem szakítja meg azzal, hogy ellentmondjon ténybeli tévedéseknél sem, mint pl.amikor összemossa a Fidesz rendszerszintű korrupcióját az egyéni korrupcióval, amely előfordult az MSZP SZDSZ kormányban is.
@@peterhu7513 Ennyi bmeg, ennyi. De már az régen rossz, hogy az embereknek rossz az EU pénz megvonása. Mi mikor kaptunk utoljára pénzt vagy bármit? 70-80%-át kicsatornázzák off-shore számlákra, aztán megy Putyinhoz. Orbánt meg barakkban tartatja, mert hogy nézne ki, ha neki lenne nem majorsága, hanem olyan dollár milliárdos kastélya, mint Putyinnak. Úgyhogy Orbán, rendes kis ruszki helytartó módjára kicsibe nyomja. Minden pénz, amit ő nem kap meg, az nekünk segítség. Magyar meg a "szakpolitika". Ha szerinte jobb, ha Orbán megkapja a pénzt, hogy abból egzecírozzon minket, akkor inkább bssza el egy autó, mint hogy kapjunk még egy Orbánt még 40 évig. Elég volt! A krv életbe.
Itt is jó volt hallgatni,reálisan beszél minden témában naprakész. Nem az tölti ki az interjú 90%át,hogy HÁBORÚ,SOROS,MIGRÁNS.... Áradjon a Tisza,mossa el e szemetet!
Hajrá Magyar Péter! Ami meg történt Magyar Péter színre lépésével az maga a varázslat! Ő a remény, a tudás. Ki fogja söpörni a mocskot, a NER két hét múlva. Itt az idő hogy össze fogjunk! Mindenki támogassa amivel tudja! Én zenékkel támogatom, az össze fogás, a változás dalait írom és osztom meg! Árad a Tisza!
zsuzsadnnez2393 Mocskolódni tud, de hogy konkrétan mit akar csinálni, arról kussol, fogalma nincs!! Ez a szivar évekig Fideszes volt és NER lovag volt, természetes, hogy megtanult normálisan beszélni, érvelni!! A becsülete ott is kitelt, kirúgták!!! Valami azért ott is hibádzott, mert tisztséget nem kapott!!
Ha megengeded nekem, én az Orbánt gyűlölöm, amiért visszaél a bizalommal és kirabol minket. Ámbár velem 'tisztességes' mert nem szavaztam rá. Te is én is madár voltunk eddig. Boldogságot kívánok a családodnak és neked is !@@crazysnowman6
Lehet Pétert szidni… de Ő az első politikus aki kimondja azt a tényt, hogy erős kis/nagy vállalkozások, egyéni vállalkozók, nélkül nincs jó gazdaság. Támogatni kellene őket és nem kizsákmányolni!
Ezt Viktorka is mondja, csak szólok. Az más, hogy lefekszik a multiknak, de mindig ugatnak a kkv-kről. Amúgy nagyvállalkozó van rengeteg. Te is fizeted őket.
Sok mindent adnék én neki... Mondjuk egy vagyonelkobzási határozatot. (A ruháját is beleértve) Úgy is veszélyhelyzet van nem? Rendeletekkel is lehet kormányozni...
Lépésről lépésre, tégláról téglára......Köszönjük ezt a riportot a telexnek, jók votak a kérdések és Magyar Péter szokás szerint brillirozott! Gartulálok Péter! A haza mindenelőtt.
Láthatjuk, hogy milyen bunkóságra képes ha valaki arra "vetemedik", hogy rá "merészeli" bizonyítani a hazudozást. Egyre láthatóbban elhatalmasodik rajta a patológikus pszihológiás jellembetegség! Ez egy nárcisztikus őrült, akinek orvosi segítségre van szüksége!!
Te is keményen hajtanál ha ezen múlna a pénzed az eddig megszokott életviteledhez. Neki sok millió esett ki havonta miután már nem Varga Judit férje. Így keményen hajt. Csak hát ugye a fideszes hátszél megszűnt és kellett egy másik finanszírozót keresnie. Mivel az eddigi ellenzéki finanszírozóknak már elege van a sikertelenségből most benne találták meg a lehetőséget.
@@ara-kovacsbela1873 És ha jelentős pénzre van szüksége a kampányolásukhoz, akkor az a megoldás szerintük, hogy kicsikarják a mint ahogy hírdetik a "mélyszegénységben" élő emberektől vagy esetleg határon kívülről szerezzék be? Ez lenne a megoldás pszichopeti módra?
@@agibagi6742 Nem értem a reakciót. Én csak arra céloztam, hogy - így vagy úgy, - ez a politikai szereplés nagy, mint ahogy az ezt megelőző és kevésbé hangos funkciója is, nagy, illetve nagyon nagy, polgari léptékkel, bevételt jelent a számára. (Én a privát bevételét vagy hasznát értem!) Akinek ez kétséges, az olvasson vagy menjen moziba, és/de kerülje a médiát-propagandát. (Aztán meg hogy a semmiből ugrott elő... Ezen is "vitatkoznak", - "hátha mégis", "de nem", "de tegyük fel" - és így tovább, már hónapok óta.) - (Aztán: nem kell "kicsikarni", az "ostor vége" mindig a "mélyszegénység", ez egy egyszerű és triviális tény, nem történhet máshogy. Még ha, tegyük fel, külföldről kapja is azokat meglehetősen tetemes összegeket, amiket az ilyesmi felemészt, ez akkor is így marad. Minden felelőtlen költekezést csak a szegényt teszi még szegényebbé. Ez szerintem elég egyszerű.)
ja, mert az eletutja a tisztessegrol es a becsuletrol szolt eddig is... most meg felkapta a ballib media ha mar a blackrock biztatasara elarulta a regi gazdait, csak az a baj, hogy nem valtozast fog hozni, csak a masik oldalrol a kulat. De amit az orrotok ele raknak ti azt meg is eszitek. Ne a reklamokbol meg tv-bol tajekozodjatok mar a politikarol...
@@attilanagy8521 ha kevesebb devizahiteles veszíti el általa az otthonát, mindenképpen! Amúgy, még az egyszerű vidéki emberek sem hiszik el, - hallható volt az országjárás során, - hogy a másik tudta nélkül történt. De állja a sarat, védve még mindig a gyermekei anyját! Ez mutat szintén egy jellemet! akinek van szeme hozzá!
Szuper ertelmes interju, nem kerdes, hogy ma Magyarorszagon keves olyan politikus van, aki ilyen atfogoan, tisztan, szavahihetoen beszel komplex dolgokrol. Sokat komolyodott MP a feb 12 Partizan interju ota. Bizakodo vagyok, h jon vmi jobb korszaka az orszagnak! Fontos az is, h az EU es a vilag véleménye pozitiv legyen ujra rolunk! Koszi Peter, es csapata!
Hát elég érdekes, hogy mennyit hazudik, hogy a Fidesz aljasságával összemossa a demokratikus ellenzéket.Nem tudom, hogy képzeli, hogy majd mindenki mellé áll ezek után.
😂🤣😂 Magyartalan poloskapeti külföldi érdekeket kiszolgáló nemzetellenes globalista manipulátor, nárcisztikus pszichopata nőalázó, menekül a vitáktól, példaképe a háborúpárti Macron, oltástálibokkal és hazaáruló bűnözőkkel van körülvéve, túlárazott szerződések, nincs programjuk csak lopott szlogenek, 4 évet ült fegyházban piramisjátékért MP gazdasági vezetője nemrég szabadult, a Tisza alelnöke a szintén piramisjátékos DeákBoldizsár egy III/II-es besúgó volt, MP a népírtó és háborúpárti UrsulavonDerLeyen pártjához akar csatlakozni, EP listájának 6. helyezettje migránsokat telepítene be, stb.! TISZA = besúgók, árulók, bűnözők gyülekezete ! Igérgető senkikkel (mint m.p.) tele a padlás, a Mi Hazánk viszont egyedüli pártként bizonyit évek óta, képviseli a magyarok érdekeit, övék a szavazat 💚 a többi csak kész átverés show
Én ötven feletti vagyok és az országért dolgozok, mivel eszméletlen sok adót fizetek! Ellenben nekem az állam nem ad semmi kedvezményt. Persze tudom, hogy a politikusokra gondolsz a mondatodban.
Ennek az országnak nagyon sokáig lesz szüksége nemcsak az 50 felettiekre, de félő, hogy a 70 felettiekre is. Nem mindenki lesz rá alkalmas, igaz. Ám, minden hatékonyan dolgozni tudóra szükség lesz - nagyon lecsúsztunk! - évtizedekig, akár, kortól függetlenül. Ember kell mindenhová! Szaktudás kell! Ha egy idős ember mást már nem tud tenni egy munkahelyen/ szakmában, mint megtanitani, hogy hogyan van egy munka rendesen elvégezve, akkor is nagyon sokat lendit előre az országon. Szükség van tapasztalatra. Fiatalon ezt nagyon nehéz lehet belátni, de egy jó szakember holtig tanul, és a tudása/ tapasztalata nagy veszteség, ha elmegy.
Gratulalok Peter . Egyszeruen kuldetesed van , amit osztonosen es egyre jobban tudatosan , bamulatos tehetseggel teljesitesz. Jo egeszseget , jo szerencset Isten aldasat neked . Ostehetseg vagy fiam .❤
A tanácsadói és a szövegíróit illeti a dicséret. Meg a riportert, hogy tartotta magát az előre egyeztetett szöveghez. Ha nincs előre leegyeztetve miről és hogyan kérdezhetik akkor Péter el sem megy.
Nem értem azokat az embereket akik kifogást keresnek hogy miért ne szavazzon Magyar Péterre, éljétek akkor ezt a nyomorúságos életet ha ez jobb nektek. Esélyt nem adtok magatoknak hogy jobb legyen, ezért tart ott ez az ország.
Ez nem feltétlen van ìgy ahogy gondoljátok, én rühellem a fideszt, de MHM szimpatizáns vagyo és rájuk is szavazok. Nem patikamérlegen méregetem ,hanem az nem fér bele ,hogy 12 évig látta, tudta mi folyik, és ennek ellenére várt, mìg 100.000-ek eladósodnak megint, mìg sok ezzret az utcára raknak. Most pedìg higyjem el ,hogy ő a mindenható! Aki elvek szerint él az ilyen módon nem cselekszik.És 12 év fidesz 2/3-ad után nem szeretnék 2 év múlva MP 2/3-adot!!!
@@LPeter38Megbecsülni MP céljait, na ne röhögtessen, hisz ő a globalisták céljait képviseli, nem a magyar népet! Nem hisz a programokban a nyomorult, miért nem, mert akkor nincs mit számon kérni rajta! Rohadék! Szomorú, hogy van aki bedől ennek a mézes mázas mesének! Össze nem hasolítható a tevékenysége azzal a munkával és eredményekkel amit a Mi Hazánk végez!
A CEU-s monológ azért odaver a fejeknek. Teljesen igaza van, amíg az alapvető dolgok nincsenek rendben az országban, ne ez legyen az egyik legfontosabb probléma, hogy mi van a CEU-val. Fontos téma az is, de annál ezerszer fontosabb dolgok vannak jelenleg az országban, amikről többet is írhatna minden médium.
Ez egy leegyszerűsítő, mondhatnám egyszerű érvelés, egy 9,7 milliós ország nem együgyű, hanem komplex rendszerként működik és bőven van idő és tér az alapvető társadalmi problémákon túl is foglalkozni ügyekkel. A 89 utáni Mo., de főleg Budapest egy ideig a nyitottságról, a gazdag kulturális örökségről és rengeteg külföldi munkavállaló, diák ide áramlásáról szólt. A CEU ennek a folyamatnak a zászlóshajója volt, kelet-európai diákok ezrei kaphattak itt Európában és az USA-ban is elfogadott diplomát és persze tanárokat is idevonzott, a régió legjobb könyvtára működött/működik és nem magyar adófizetői pénzből, hanem komoly hozzájárulással a magyar költségvetéshez, többszáz munkavállaló és többszáz diák költötte el itt a pénzét. Egy ilyen nemzetközi, minőségi egyetemet ellehetetleníteni (a kormány lehetetlen feltételeket szabott és elzárkózott az egyetemmel való tárgyalásoktól) árulás az ország fejlődése ellen és a 89 utáni pozitív folyamatok drasztikus, szimbolikus lezárása.
Számomra is két okból hajmeresztő amit a CEU-ról mond. 1. Aki az oktatás helyzetén panaszkodik, az nem mehet el amellett, hogy a CEU az ország egyik legtöbb EU-s kutatási pénzt elnyerő egyeteme volt, egy olyan ami képes volt felvenni a versenyt más neves nemzetközi egyetemekkel és úgy hogy ez az adófizetőknek sem került semmibe. 2. Ez egy intézmény, ami munkahelyeket teremt a magyar államnak teljesen ingyen, és megmutatja, hogy hogyan lehet magyarokat visszacsábítani külföldről, hiszen rengeteg kutató jött vissza amerikából a CEU-nak köszönhetően. Úgy látom ezzel próbálkozik, de így nehéz lesz. (+1 a gondolatmenete is szörnyű. Egy egyetem elmegy, mert jogilag olyan helyzetet teremtenek aminek nem tud megfelelni, a megadott rövid időn belül. Ez az egyetemnek nagyon-nagyon költséges. Nyilván utana lehet ez a jogi helyzet megváltozott, de most tényleg csodálkozunk, hogy amikor a földesúr a saját szórakozásából felgyújtja a házad, majd amikor valaki azt mondja, hogy hát figyelj igazából nincs nagy kár benne vissza tudsz jönni, miközben a földesúr lángszóróval ámokfut a jobbágyok között a háttérben, akkor azért ne lepődjünk meg a döntésen.)
es kibaszott szegyen, hogy a telexes, full balos agymosott gyerek mennyire nincs tisztaban az uggyel es csak az balos picsogast mondja vissza. MP-nek is, de nekem is, mint nezonek kinos volt latni. Hihetetlen.. Mit varunk az orszagtol, ha az "ellenzeki" ujsagiro is csak picsog es hamarabb kerdezi meg a ceu-s rinyat, mint az embereket erinto fontos dolgokat... Komolyan, eszmeletlen!
@@jozsefcsaszar963 szerintem ő taktikus. Arról szeret beszélni, ami az egyszerű embereket érdekli és amit értenek. Kicsikét populista, de sajnos, csak így érhet el valamit is ebben az országban. Sajnos, a CEU jelentőségét kevesen értik.
@@sandorsipos5413a valódi beszéd, így egy komment is, mindig érveken alapul, s az írójáról mesél. Pl. "azért kritizálok, mert nem találom magamban azokat az értékeket, amiket a másikban látok".
nem most lett, ezek a gondolatok, tapasztalatok belülről látva a szennyet benne voltak. Most érik a szemünk láttára be ez a sok visszásság és válik remek politikussá...
Ne tűnjek szerénytelennek, de én is ilyen kiváló politikus lennék, hiszen én is úgy látom a dolgokat, ahogy ő. De én nem bújtam ki a kövem alól a napfényre. Ő meg annyira telítődött a szeretett (volt) pártja szemétségeivel, hogy kilőtt, mint a rakéta. Mostmár én is előbújtam, na nem rakétaként, csak fáradt teknősként, de kint vagyok, mert végre látom értelmét. Végre lehet hallgatni egy politikusra, lehet rá szavazni, lehet róla beszélni anélkül, hogy a hányinger kerülgetne. Árad a Tisza? Áradjon csak, a teknősök jó úszók... 😉
Vegre valaki ki meri mondani, hogy a parlamenti kepviselök zöme nem beszel idegen nyelvet es alig jarnak be az ülesekre. Ezen kellene azonnal valtoztatni. Ezen is.
Talán akkor kellene alakítanod egy pártot, a következő kétpontos programmal: 1) Minden képviselőjelöltünk legalább 3 felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik; 2) Minden képviselőnk bent fog ülni a bizottsági és plenáris üléseken nyitástól zárásig, kivétel nélkül. Szerintem nagy siker lesz. 😍🤡
Ennél az embernél többet jelenleg senki nem tud átfogóbban az országról. Végigjárja az összes megyét, kis falvaktól, kis, közepes és nagyvárosokig, rengeteg emberrel találkozik. Nagy vágta ez, de iszonyú mennyiségű hatás érheti. Ld. pl. Ózd, Bódis Kriszta. Sok mindent másképp látok, de amiket az ország jövőjéről mond, ég és föld lenne a különbség a között a világ között, amit ő szeretne, és a jelenlegi totális csőd között.
@@TTI76 Az a baj hogy a mi hazánk egy szélsőséges párt. A szélsőségesek eddig mindig háborút generáltak. Illetve pusztulást hoztak. Az ilyen pártok max arra jók a mai világban hogy listázzuk és nyomon kövessük az szélsőségeseket
Ezt a beszélgetést valóban érdemes végighallgatni , nagyon fontos kérdéseket tettek fel a Magyar Péternek , a válaszokat átt gondoltan megfontolva hallhattuk Péter részéről ! Igaz őszinte Politikus . Szavazunk 9-én , a biztosra , a változásra ! Hajrá Magyar Péter ! Hajrá Tisza Párt ! 🇾🇪🙏❤️🤍💚
A riporter szinte semmiben sem mondott ellent a riport alany súlyos tévedéseire, csúsztatására, vagy hazugságaira sem.Csak a CEU-nál ellenkezett egy kicsit. Rendkívül gáz a demokratikus ellenzéki pártokat megélhetési politikusoknak nevezni, vagy Fidesz kollaboránsoknak, vagy Tüttő Katát a tengerből kilovagló nőnek alázni, mintha Tüttő nem azon dolgozott volna, s eredményesen, hogy ne dőljenek be a főváros Fidesz által megsarcolt közmű cégei.
@@Vikivitni Akkor írd már mellé, ezt miből feltételezed. Mi utalt erre a beszélgetésből, vagy esetleg milyen plusz információval rendelkezel, amiből ezt ennyire tudod? Várom a válaszod, kedves névtelen akárki
@@danielr.8107 A DK emberei minden liberális médiában ott vannak. És tudják mire kell figyelni, hiszen több hónapos kiképzést kaptak róla. Petike és riportere az adás előtt 10 perccel is arról egyeztetett még papírocskájukat kézben tartva mik lesznek a kérdések és azok sorrendje hogyan kapcsolódik egymáshoz. Ilyen egyeztetés nélkül Petike be sem tette volna a lábát a stúdióba. A névtelenségemet meg kérd számon a youtube-on, mert amikor indok nélkül törölték a csatornámat az useremet is elvették.
ja, hát a profi háttérmunka mindig sokat segít...a legjobb szélhámosoknak van a legjobb dumájuk...no meg sármjuk. És meg kell hagyni, neki mindkettőből jutott bőséggel.
Ez egy tartalmas interjú, amiben sok fontos kérdés kerül szóba ! Magyar Péter is nagyon jó, ha lehet mondani, egyre jobb. Most azonban szeretnék Fábián Tamás újságírónak is gratulálni. Okos, remekül kérdez ! hiszen ez is elengedhetetlen ahhoz, hogy egy jó beszélgetést halljunk és lássunk .
A kérdéseket és a válaszokat napokkal előtte egyeztették ahogy az Péternél már szokás ha ilyen műsorba megy. A riporter számára a spontanitás tilos, mert ha olyat kérdez ami nncs az előre megírt szövegkönyvben akkor Péter blokkol és kiakad.
MP öt mondattal előrébb jár fejben, mint amit kit tud ejteni a száján. Ha ennél gyorsabban beszélne, az már érthetetlen lenne. Ijesztően gyors a pasi. Én még ilyet nem láttam és rendszeresen elcsodálkozom ezen a képességén. Neumann is ilyen volt a matematikában és a kvantumfizikában.
@@evaolah7621 Igen. Én is láttam anno azokat a műsorokat. Akkor még volt egy értékes köztelevíziónk. Vagyis csak az volt, de mindkét (M1, M2) csatornán értékes műsorok mentek. Leszámítva a hétfői napokat, ahol sokáig csak a hangyákat nézhettük.
@@szilviaadam4117 Mi? Lehet kommentelni az M1 oldalán? 10 éve már az Origón sem lehet, pedig mi mocsok ömlött onnan a komment szekcióból, te jó ég! 😵💫
Bizonyára a bodrogkeresztúri kilátóról beszélsz, viszont rosszul tudod, ugyanis a kilátó csupán 40 centiméter magas, mivel az építésénél igenis figyelembe vették a gazdasági szempontokat. Az lett volna a felesleges pénzszórás, ha oda egy több tíz méter magas kilátót építenek teljesen feleslegesen, hiszen a panoráma már így is, önmagában is lélegzetelállító.
Hihetetlen energiával rendelkezik, értelmes, és a váratlan kérdésekre is képes értelmesen, logikusan és a lényeg: nem támadva válaszolni. Hol élünk bazeg, h lassan elfelejtjük, hogy ilyen is lehetett volna az elmúlt 20év.
A felesége pont erről beszélt, amikor kérdezték tőle, hogy miért nem vált el hamarabb!? Azért mert tudott normális is lenni, amikor elborult, akkor olyan volt, mint amikor orditozott a templomból kijövő emberekkel.
Judit Bicskey, hát épp ez az. Ha tájékozódnál, tudnád, hogy nem az emberekkel kiabált, hanem a polgármesterrel, akinek ha utána keresel egy gyönyörű beszédet köszönhet a haza (ja, nem mert kisebb gyűlöletbeszédnek is elmegy). Na azt nem fújja fel a propaganda... Részleteket vágnak össze azért hogy megvezessék a zembereket. Tájékozódj de ne csak a közmédiából és origóból.... Ja, és szavazz a TISZA-ra. 😉
Semmi újat nem mond.Ugyanezeket a problémákat százezerszer elmondták a demokratikus ellenzéki képviselők, csak a társadalom, amíg jobban működött a rendszer, nem volt ekkora infláció stb.addig süket fülekkel érdektelenül hagyta, hogy leépítsék a jogait, s leépítsék az őt kiszolgáló rendszereket.
@@aladarwendriner3694 Aki csak a ballib sajtóból tájékozódik, az joggal hiszi, igen. Ha csak a parlamenti munkát figyelnéd, akkor tudnád, hogy kurvára nincs így. :) Ez egy ócska hazugság. Ennyi erővel Magyar Péterre is ráhúzhatnátok ugyanezt, hogy egy szimpla csali a NER részéről. ;)
@@KatiArvaynevan miről! Orbán miről kinyilatkozgat? A valódi problémákról,hogy fizetünk Tb.t, de éves várólista van pl egy sima szívultrahangra? Vagy az oktatásról kinyilatkozgat, ahol tanárhiány van? Mi úgy halljuk a háború szó van ,meg a szokásos Brüsszel, a felsoroltak helyett!
Péter ! Arról is kellene valamit mondani, hogy a magyar kormány Észak-Korea, Oroszország, Kína, Szerbia és még néhány más ország mellett, nem szavazta meg az Ensz-ben a srebrenicai tömeggyilkosság emlékére, hogy július 11-e legyen emléknap. Szégyen és gyalázat.
Szeretnék egy becsületes, büszke nemzet tagja lenni. Screbrenica egy kötelmúltbeli torténelmi iszonyatra kell, hogy emlékeztessen. A magyar népet nem kérdezte senki, pedig ezt a tömegmészárlást minden jóérzésű ember egészen biztosan elitéli.
Nem kell erről beszélni, ez magáért beszél. Ez is egy ásónyom a gödörben, amiben vannak. Egyre mélyebben, egyre gyorsabban. Egyszercsak rájuk omlik a fala, aztán végre le lehet térkövezni az egészet. Kétszer...
❤Most kell az előre hozott választást is szorgalmazni,addig ütni a vasat míg meleg, mielőtt még ellopnak mindent...Ez a banda nem maradhat tovább hatalmon ,itt az idő leszámolni velük, eltüntetni a színről őket!
előrehozott választást csak a parlament többsége tud megszavazni, vagyis a fidesz. Amely csak akkor dönt így, a neki előnyös. Vagy ha lemond a kormány és nem tud új kormány alakulni, akkor a köztársasági elnök feloszlathatja a parlamentet.
Úgylátom, hogy tályékozott az unióban is papir nelkül összeszedetten beszél logikus felxtegetés, hogy lehet jobb irányitás.. prog ramja ésszerű, es logikus. Korrupt elherdált uniós pénzek mentése.
18:18 De jól mondod, Péter! Egyszerűen már hányok a Fideszesek szövegétől, stílusától, hangsúlyozásától, gesztikulálásától meg úgy en bloc a kinézetüktől.
Hogy van pofaja a kemeny munkarol beszelni, mikozben vilag eleteben a fidesz kitartottja volt, aki csak azert kapott poziciokat hogy a felesegenek ne egy idegbeteg munkanelkuli mellett kelljen elnie?
@@annamariavolgyesi5017Szeged meg szebb lett, mint az áradás előtt, 1879-ben. Szóval de, hoz jót is, el kell mosnia ezt a fertőt aztán új lappal kezdeni.
Élveztem hallgatni a tudást, a beszélődet, okos, szinte mindent tudó emberségeddel, TE kellesz már ma, szegény országunk kimentéséhez, mielőtt megfullad!!!! Hajrá!!!!!❤🤍💚
Magyartalan poloskapeti külföldi érdekeket kiszolgáló nemzetellenes globalista manipulátor, nárcisztikus pszichopata nőalázó, menekül a vitáktól, példaképe a háborúpárti Macron, oltástálibokkal és hazaáruló bűnözőkkel van körülvéve, túlárazott szerződések, nincs programjuk csak lopott szlogenek, 4 évet ült fegyházban piramisjátékért MP gazdasági vezetője nemrég szabadult, a Tisza alelnöke a szintén piramisjátékos DeákBoldizsár egy III/II-es besúgó volt, MP a népírtó és háborúpárti UrsulavonDerLeyen pártjához akar csatlakozni, EP listájának 6. helyezettje migránsokat telepítene be, stb.! TISZA = besúgók, árulók, bűnözők gyülekezete ! Igérgető senkikkel (mint m.p.) tele a padlás, a Mi Hazánk viszont egyedüli pártként bizonyit évek óta, képviseli a magyarok érdekeit, övék a szavazat 💚 a többi csak kész átverés show
Én nehezen de végig vergődtem az Orbán felé patriótás interjút ahol csak a háború szót a miniszterelnök úr minden mondatában legalább egyszer használta. De a DK-tol se hallunk sokkal többet annál hogy azt kell csinálnunk amit Európa diktál. Aki nyitott és hajlamos tájékozódni, annak egyértelműen kirajzolódik, kinek van konkrét programja és víziója.
Petikét hallgatva nekem is feltűnt pár dolog. Az ő konkrét programja hogyan tudná eddigi életszínvonalát megtartani miután már nem Varga Judit férje és a kitartottsága megszűnt.
@@Vikivitni Bár nem igazán értem, hogyan kapcsolódik a kommented a témához, de Deutsch Tamástól eltanulhattad, hogy kell a másik mellett elbeszélni. Legalább megvédhetted volna a fidesz programját! Ja nincs... Hát igen így nehéz, megértem. Azt állítod, hogy Magyar Péter a volt igazságügyi miniszter miatt kapta az állását, fizetését. Tehát a fidesz nem az alapján dönt egy politikai pozíció betöltése esetében, hogy ki alkalmas a feladatra, viszont szívügye, hogy a családjukat és fontos pozíciót betöltő személyek családjának is munkát adnak pusztán szimpátia alapján.
@@fantabarack Kaptál 4 ropit azért, hogy írtam egy kis igazságot? Nem semmi ! Amúgy amiatt volt kisvezetői beosztásban, mert Varga Judit férje volt. És nem azért, mert ő Magyar Péter. Már nem Varga Judit férje és már nem kisvezető. Mondhatni semmiféle vezető szerepe nincs jelenleg a magyar gazdaságban. A magyar politikában egy szerepet kapott, vezetheti az ellenzék leváltását. Amit ahogy látom aránylag megfelelően el is végez. A jelenlegi célja, hogy EP képviselő legyen, hiszen így tudja pótolni azt a pénzt ameddig csak azért kapott, mert ő volt Varga Judit férje. Ha más motiváció látsz az csak a képzeleted műve.
A pedofityisz csalni fog...egyszerűen a vèrûkbe van!!Nem a tisztessèg pèldakèoe!Magyar Pèter egy normàlisan gondolkodò ,szèleslàtòkôrű ember!!Jò miniszterelnôkünk lesz!❤
Jaj de szeretném megélni, hogy szabadon haljak meg. Most elmegyek szavazni utoljára. A fidesz nem jött be. Igaz az régen volt a szemkilövés után. Azóta nem politizáltam.
Helyes. Lehet, hogy akkor sem kellett volna rájuk szavazni. Látszott az elég jól, már akkor, hogy mit művelnek. Én alig hittem el, de vannak szemtanuk, akik szerint az a történet is másképp volt.
Teljes erőbedobással hajt egyéni céljáért! Ebbe a "mindent bele" hajtásba a gyanutlan elégedetlenkedő embereket gyűlölködéssel feltöltve "beeteti" és most már együtt hajtanak a céljáért. Csak arra nem gondolnak ezek a megvezetettek, ha ez a petibohóc eléri célját, akkor azokra akik segítettek neki kikaparni a gesztenyét, már nem lesz szüksége.
Győrben, a "gazdagok városában" is iszonyatosan magas a külföldi munakerő jelenléte. Ez már az egész országot érinti. Diplomásként, 49évesen nem találok munkát 1éve Győrben. Még betanított munkásnak sem vesznek fel, mert ott vannak a fiatal távol-keletiek. Mi lesz velem 10év múlva?
Akkor vagy te diplomás amikor a kutyám....ha te diplomásként a kicsi filippinoval küzdesz a munkaerő piacon, akkor vagy nem vagy diplomás, vagy könyvtárberendező szakon végeztél. Vagy a filippinok túlképzettek a sormunkához. Szóval: hazudsz.
@@karisabnyi3137 Művelődésszervezői (büfé és ruhatár) diplomám van (ELTE-PPK főiskolai kara), plusz angolul beszélek. A végzettségemnek megfeleő munkakörben soha nem tudtam elhelyezkedni, mert kb kitörölhetem ezzel a "semmilyen" diplomával, de ennek ellenére is diplomásnak számítok. Gyártósorra nem vesznek fel sem a korom miatt, sem pedig a végzettségem alapján. Konkrétan le kell tagadnom még a gimnáziumot is, de úgy sem sikerül, mert soha nem dolgoztam gyártósoron. Bármennyire is életszerűtlennek hangzik ez számodra, mégis ezek a tények. A külföldről hozott fiatal sori munkások sokkal jobb opció a munkáltatók részére, mint én. A letagadott felső- és középfokú végzettségemmel sem tudom felvenni velük a versenyt. Őket nem az érdekli, hogy milyen végzettségem van. Nekik az olcsó és hatékony mukaerő a fontos, amibe a 40 felettiek már nem nagyon rúgnak labdába.
@@richardszelenyi1003 Vajon melyik erkölcstelen,jellemtelen, becstelen semmirekellő kezdte el ezt a mantrát? De mindegy is, a baj az, hogy a sok hozzá hasonló fújja ezt a szrt megállás nélkül, mintha az lenne a normális.
kedves @evaolah7621 > idézlek: "meg kell változtatni hogy 2 millió Fideszes elég és 7 millió ellene szavaz". Vannak országok ahol ezt úgy küszöbölik KI, hogy mindenkinek állampolgári KÖTELEZETTSÉGE a szavazás. FELMENTVE az egészségügyi problémásokat. . Ilyen rendszer kizárná, hogy 20... 30% akarata-, szimpátiája-, v érvényesül vallása-, gusztusa uralkodjon a többség! 🙃...
@@richardszelenyi1003 Már megint ez az ócska mantra! Kíváncsi lennék melyik erkölcstelen, jellemtelen lény dobta be a köztudatba ezt a szöveget, mintha az lenne a normalitás!
Csodás hallgatni és oszinte és mindent meg magyaráz érthető és itt van cél van követelmény !!!❤❤ Magyar Peter ebben az évben új kormányt kell létrehozni mert Fidesz importálja a kínait!!!! Nincs Fideszre szükség lejáratták a Nemzetünket !!!!! Európa és Brüsszel varja hogy együtt tudjunk működni❤❤❤❤
Néha azért aludj egy pihentetőt. Látszik, hogy brutál szétnyúztad magad. Ilyenkor könyebb rossz döntéseket hozni. Az egészégedre is megy a dolog.
7 หลายเดือนก่อน +45
Február óta figyelemmel kísérem Magyar Pétert. Sokat változott a kommunikációja ( jó irányban) Úgy gondolom, hogy az országjárás hatására történt mindez. Jó dolognak tartom, ha egy politikus nem szakad el a valóságtól - ami valljuk be, hogy sokszor nagyon lehangoló. Az eltelt 34 év restanciája hatalmas. Nagyon sok mindent elölről kell kezdeni úgy, hogy az emberek türelme fogytán. Az igazi valóság majd június 10-én köszönt ránk. Remélem, hogy a Tisza Párt győzelmével. Az igazi munka akkor fog kezdődni.
@@katalinrobin6222 Ez a tiszavirág nem tart addig. Ez egészen biztos. Ez a nem az az idióta, akit tartós frontmennek választanak, vagy hogy akarná, hogy annak válasszák. Persze nem tudhatom, - mint ahogy nem tudhatja senki. Talán le van kötelezve és csinálnia kell. (Mellesleg a valóságra nem kell várni, az nem egy olyan dolog, - vagy most itt van, vagy soha nem fog eljönni. Innen van minden politika és politikus veszedelmes irrealitása.)
Tényleg nem sok értelme van róla beszélni. Ennyi erővel a rézfa*zú bagolyról meg a mumusról is beszélhetnénk, azokkal is riogattak anno. Milyen aktuális kérdést fog ez megválaszolni? (hacsak nem félünk még ma is attól a bagolytól...)
@@donjoee Ez is tipikus libsi/balosellenzeki telex kerdes. Hamarabb kerdez sorosrol, brusszelrol, ceurol, mint a szuleszetek bezarasarol, a videkrol, az egeszsegugyrol es minden olyan dologrol, ami a magyarokat erinti. MP probal korrigalni, nyilvan erdekbol is, hogy a lenyegrol beszeljunk, de ez a szinvonal botrany. Ennyi megy telex?
@@gdsaffdas nézz meg egy élőt. napi 6-7 helyszín;mindenhol több ezer / tízezer ember újra hisz, még vár egy kicsit mielőtt külföldre költözik / elmegy újra szavazni stb.
Többek között, nemzetbiztonságról, szuverenitásról, évek óta tartó rendeleti "kormányzás"-ról, jogállamisági eljárásról, a vagyonnyilatkozatról, vendégmunkások behozataláról, korrupcióról is szó esett, fantasztikus összefoglaló. Fékek és egyensúly.🤗
A racionalitás az ami egyáltalán nem jellemző rá. Elég ehhez megtekinteni pár vidéki kiruccanásáról készült felvételt. Nem azokra gondolok amiket hivatalosan kitesznek, hanem az előtte és utána felvételeket. Valószínűleg ezek is hamarosan kikerülnek majd, mert a DK nem igazán komálja Petike műsorát.
Egêszen elkêpesztõ , zseniális ez a fickó ! Ezért fog nyerni , mert az emberek pontosan ezt akarjàk , amirõl beszél ! Egy élhető Magyarországot ! Lenyűgöző és rendkívül intelligens személyiség ! Hiszem , hogy a magyar emberek nemsokára nagyon - nagyon büszkék lesznek rá ! Köszönet az Indexnek a remek , nívós riportért ! Hajrá !
Telex , de lényegtelen hiszen egykutya. Az, hogy miről beszél és hogyan csupán kampányfogás és betanult szöveg. Azt mondja amit az emberek hallani akarnak. Éppúgy mint Gyurcsány 2006-ban. És utána pont azt tenné amit nem mondott, mert az emberek azt nem akarják. Pont úgy mint Gyurcsány 2006 után. Sajnos még mindig sok a hiszékeny ember országunkban akiket ilyen kisstílűen meg lehet vezetni.
@@Vikivitni Miert a mostani hogy vezeti te szerencsetlen? Ha fidelitaszos vagy, ostoba vagy es megertem a kommented. De ha ez egy generalt user, igy kaptal 4ezer forintot, amit elverhetsz egy doboz cigire a par kommentedert. Mondd mar meg, hogy mi nem igaz abban, amit mond te nagyon hulye? Nem a hiszekeny ember sok, hanem az ostoba fideszes meg mindig, akiket altatni kene, mint a veszett kutyakat. Copy pasteled a fonoktol kapott hulye dumat, mikozben nyomorogsz. szegyeld magad.
Megdobbentett az amit Magyar Peter mondott Orbanrol, azt, hogy nepszeru nyugaton. 35 eve elek Nagy Britanniaban, itt szereztem a diplomaimat is. A UK iskolazott kozeposztalyana 100% -ban utasitja el Orbant! Sot felveti a magyar nep felelosseget is Orbannal kapcsolatban.
Érdekes és 15 évet éltem kint, és nem ezt tapasztaltam. Sőt olyan banki vezetővel is találkoztam, aki kezet fogott velem és megköszönte a határkerítést :D
Ezt meghallgatva én egyáltalán nem félteném Magyar Pétert a nyilvános vitától, mert bárkit lebeszél a tempójával. Például Deutsch Tamás két "őőő"-zése között simán elmondja a Tisza párt EU-s programját!
Nem is kell, le fogja őket mosni 😂
ez jó
"bárkit lebeszél a tempójával" ha ezt bírálatnak mondtad elfogadom.Mert MZP is erre faragott rá gyorsan még ennél is gyorsabban beszélt Csak gyakran butaságot.Nem elég a gyors beszéd
Ha az m1-es "vitára" érted, ott sajnos nem lesz vita a kiírt formátum miatt. Mindenki elmondhatja pár percben amit az előre meghatározott témákban hagynak csak, aztán minimális idő lesz a válaszokra, majd vége. Egyéb nyilvános vitát már nem szerveznek. Másodpercekre kiszámolt, előre betanult előadások lesznek.
Az egy dolog, de mi lesz utána? Isten óvjon MP-től!
Annyira jó végre olyan embert hallgatni, aki nem végletekig maníros és nem úgy beszél mintha szellemi fogyatékosokból állna a hallgatósága. Mintha egy nomrál embert látnál beszélni. Nincsenek széles gesztusok, idétlen hanghordozás, ijesztő mimika. Már önmagában ez üdítő újdonság a politikában.
Pont ez is az ami miatt az emberek szimpatizálnak vele. Úgy beszélt mint mi, nem a magas lóról mint a Viktor. És nem a háború minden 2. szava!
Köszi TELEX, hiszen az M1 - orbán abszurdisztán - propaganda szintjére süllyedt csatorna már szégyen
@@sgtben88hun17 pontosan ezért, O1G a brüsszeli harcosunk elfelejtette (én pl. nem) hogy honnét is indult, valamikor egy megélhetési politikusból családját ma már ezer milliárdossá tevő arrogáns ócska szélhámos - részemről egy megvetendő - senki.
Igen, Klárát és Orbánt lehetetlen meghallgatni.
Valóban üdítő..főleg, közvetlenül a patriótás orbán internyú után...
Menjünk szavazni!! Fontos!!!
Megyünk MHM✌️
@@tamasstancig2936 Egy helyre kell összpontosítani az erőt, és ez nem úgy tűnik, hogy Toroczkainál lenne.
Igen nagyon fontos, Hajrá fidesz,!!!
@@gabor89Pedig ellenzékből sokat tett hozzá a WHO pandémiaszerződésének megszűneséhez. Ezek a fontos dolgok, nem az O1G-zés. ;)
@@tamasstancig2936Felesleges lesz mert, az 5% sem lesz meg nekik! És onnan az MHM szavazatai semmit nem fognak érni.. Összpontosítani kellene (sajnos soha nem fog össze jönni) és a mindenki számára a legjobb mellett voksolni!
Úgy látom, Péter OLVAS KOMMENTEKET és képes az önreflexióra.....Most sokkal bölcsebben nyilatkozott például a NOlimpiáról, az EU-ról. Azt hiszem, sikerült visszakormányoznia magát középre, amit én és sokan nagyon tudunk támogatni. Például az EU-s választásokon.... I.i Áradni fog a TISZA!!!!!!
Nagyon körültekintően kell fogalmazni. Sok oldalról ugrunk a TISZA-ba. Ki kell forrni magát..tolerancia és segítség...ez kell most részünkről..TISZA❤️🤍💚
Túlzás Magyar középre pozícionálása, mert igencsak relativízálja a Fidesz bűneit, s hazudozik arról, hogy Gyurcsány Ferenc azonos felelőséggel tartozik Orbán Viktorral a választók felé.Kifelejtette Medgyessy kormányát, amely közel 2 évig volt, Gyurcsánynak pedig kb egy ciklusnyi ideje volt, majd Bajnainak kb. 1 éve, Orbánnak viszont 14 éve volt egyben a legjobb világgazdasági környezetben a covidig, vagyis Orbán alatt épült le szinte minden szolgáltatás, ráadásul úgy, hogy Orbán alatt kezdett beérkezni az eus támogatások kb.80%-a.
Az eus munkával is igencsak csúsztat, mert az ellenzéki képviselők közt nagyon sok magyar ellenzéki képviselőt választottak a legaktívabb képviselőnek, abban a megmérettetésben, amelyre Magyar is hivatkozik.Minden uniós ellenzéki képviselő jól beszél most is angolul, és vannak akik még több nyelven is, pl.Dobrev Klára is köztük van, tehát az nem valami nyomós érv, hogy azért kell a Tisza jelöltjeire cserélni a demokratikus ellenzék képviselőit, mert rosszul tudnak angolul, vagy más nyelveken.Magyar azt is hazudja, hogy rossz bizottságokban ültek be a magyar ellenzék képviselői, pedig a Momentum képviselőinek köszönheti a saját felemelkedését, hiszen az, hogy ekkora elégedetlenség kialakult az országban nagyrészt az eus újjáépítési alapok elzárása miatti megszorítások miatt alakult ki.Donáth Anna és Cseh Katalin jól dolgozott azon, hogy sokszorosan megnövekedjen az önkormányzatoknak, és civil szervezetnek a kormányok jóváhagyása nélküli direkt pénz, ezzel kikerülve a Fidesz tolvaj kezeit.
Ezenkívül szintén a Momentum dolgozott azon, hogy ne lehessen mese csatorna nézés közben a szülőknek pártpropagandát sulykolni két mese közben, nos ez már törvényben van, tehát Tisza pártosnak ezért nem kell megküzdeni.
Magyar majd 10 év NERben töltött korrupt időtöltés után önreflexió nélkül beszél arról, hogy mennyire korrupt volt az utóbbi húsz év, s eközben egy kicsit sem érez szégyent, vagy megbánást.
Sajnos a riporter hagyja, hogy Magyar monologizáljon egyszer sem szakítja meg azzal, hogy ellentmondjon ténybeli tévedéseknél sem, mint pl.amikor összemossa a Fidesz rendszerszintű korrupcióját az egyéni korrupcióval, amely előfordult az MSZP SZDSZ kormányban is.
Ígergetésben minden pártunk profi volt, Petya is ott tanult 14 évig.
@@peterhu7513 Ennyi bmeg, ennyi. De már az régen rossz, hogy az embereknek rossz az EU pénz megvonása. Mi mikor kaptunk utoljára pénzt vagy bármit? 70-80%-át kicsatornázzák off-shore számlákra, aztán megy Putyinhoz. Orbánt meg barakkban tartatja, mert hogy nézne ki, ha neki lenne nem majorsága, hanem olyan dollár milliárdos kastélya, mint Putyinnak. Úgyhogy Orbán, rendes kis ruszki helytartó módjára kicsibe nyomja. Minden pénz, amit ő nem kap meg, az nekünk segítség. Magyar meg a "szakpolitika". Ha szerinte jobb, ha Orbán megkapja a pénzt, hogy abból egzecírozzon minket, akkor inkább bssza el egy autó, mint hogy kapjunk még egy Orbánt még 40 évig. Elég volt! A krv életbe.
egyet ertek, szerencsere valoban figyel a külsö hangokra, remeljük ez igy is marad
"A miniszter szó jelentése: Szolga."
Igen, köszönöm.🇭🇺❤️🤍💚🇭🇺
♥️🤍💚
servo, servare= szolgálni
A TISZA kezdi elmosni a narancsföldeket.
Ugyan már. Az ellenzéki szavazókat vonzza magához.
Csak rá ne ba..unk.
😂😂😂😂
Apátok f.szát. 😅
a Tisza elfolyik Spanyolországig :)
Itt is jó volt hallgatni,reálisan beszél minden témában naprakész. Nem az tölti ki az interjú 90%át,hogy HÁBORÚ,SOROS,MIGRÁNS....
Áradjon a Tisza,mossa el e szemetet!
Pedig az a valóság. Latszik, hogy fogalmad sincs a világról, mint egy átlag csőlátású ballibnek.... Nem értem, hogy lehettek ennyire önpusztítóak.
Hanem GYÚRCSÁNY.....GYURCSÁNY......GYURCSÁNY
majd az egyre jobban közelgő háborúban el lesztek mosva, nyugi.
Hanem amazok amazok meg amazok. A sajàt programja és terveiről megint semmit nem mond. Mert nem kapta még meg a forgatókönyvet.
Hajrá Magyar Péter!
Ami meg történt Magyar Péter színre lépésével az maga a varázslat! Ő a remény, a tudás. Ki fogja söpörni a mocskot, a NER két hét múlva. Itt az idő hogy össze fogjunk! Mindenki támogassa amivel tudja! Én zenékkel támogatom, az össze fogás, a változás dalait írom és osztom meg!
Árad a Tisza!
Bravó Magyar Péter! Nagyszerű víziója van az országunkról! Amit Sorosról, és a CEU-ról elmondott azért nagy respekt!
Minden tiszteletem! 🫡
zsuzsadnnez2393
Mocskolódni tud, de hogy konkrétan mit akar csinálni, arról kussol, fogalma nincs!!
Ez a szivar évekig Fideszes volt és NER lovag volt, természetes, hogy megtanult normálisan beszélni, érvelni!!
A becsülete ott is kitelt, kirúgták!!!
Valami azért ott is hibádzott, mert tisztséget nem kapott!!
Nektek is nagy köszönet TELEX !!! 🙏👍
Köszi TELEX, hiszen az M1 - orbán abszurdisztán - propaganda szintjére süllyedt csatorna már szégyen
Köszönet, hogy a Dollárokat oda toljátok, ahová mondják! 🙏🏻🙏🏻 Nincs 👆🏻 a ☀ alatt! 🤷🏻♂
Ha hiszed, ha nem téged is szeretünk !
@@attilatoth173 ebben nem volt kételyem Attila! Csak a MP szándékaiban, és propagátor beszédében. A szónoki képességeit elismerem!
Ha megengeded nekem, én az Orbánt gyűlölöm, amiért visszaél a bizalommal és kirabol minket. Ámbár velem 'tisztességes' mert nem szavaztam rá. Te is én is madár voltunk eddig. Boldogságot kívánok a családodnak és neked is !@@crazysnowman6
Lehet Pétert szidni… de Ő az első politikus aki kimondja azt a tényt, hogy erős kis/nagy vállalkozások, egyéni vállalkozók, nélkül nincs jó gazdaság.
Támogatni kellene őket és nem kizsákmányolni!
Toroczkai (2019), de mindegy is 😊
@@RealKutchaő egy konteos megélhetési politikus , aki abszolút a fideszt szolgálja ki !!
Ezt elmondta az MSZP, az LMP, a Momentum, a DK is.
@@RealKutchaToroczkai es a 3-4%-a semmit sem er :) Meg az autista konteoval sem.
Ezt Viktorka is mondja, csak szólok. Az más, hogy lefekszik a multiknak, de mindig ugatnak a kkv-kről. Amúgy nagyvállalkozó van rengeteg. Te is fizeted őket.
Magyar Péter...egyszerűen nem kérdés, hogy hová adjam a szavazatom!
Gratulálok!
Hajrá Tisza Párt
Orbànnak nem pozíciót kell adni ,hanem cellàt !
az is egy pozició...
neked meg gyogy szert
Sok mindent adnék én neki... Mondjuk egy vagyonelkobzási határozatot. (A ruháját is beleértve)
Úgy is veszélyhelyzet van nem? Rendeletekkel is lehet kormányozni...
De, kell neki a pozíció!
A cellában az ülő pozíció... ;) :) :D
@@attilagm Áh... Kossuth téren odabilincselve a zászlórúdhoz egy szál genyóban... A többivel egyetemben.
Lépésről lépésre, tégláról téglára......Köszönjük ezt a riportot a telexnek, jók votak a kérdések és Magyar Péter szokás szerint brillirozott! Gartulálok Péter! A haza mindenelőtt.
jo kutya, jar a keksz :D
Előre megírt kérdések és válaszok okán nem volt nehéz brillírozni.😂
@@Vikivitni
Először nézd meg..
Aztán lépj be szépen a profilodba és bátorkodj úgy írni 😉
Láthatjuk, hogy milyen bunkóságra képes ha valaki arra "vetemedik", hogy rá "merészeli" bizonyítani a hazudozást.
Egyre láthatóbban elhatalmasodik rajta a patológikus pszihológiás jellembetegség! Ez egy nárcisztikus őrült, akinek orvosi segítségre van szüksége!!
Nem sok hangja van már szerencsétlennek. Elképesztő az a munka, amit az elmúlt hetekbe beletett. 👏👏👏
S mekkora az összeg, amit kivett?
Ezek az emberek ugyanúgy "pénzből élnek", mint a kisemberek, de inkább jobban, sokkal jobban.
Te is keményen hajtanál ha ezen múlna a pénzed az eddig megszokott életviteledhez.
Neki sok millió esett ki havonta miután már nem Varga Judit férje.
Így keményen hajt.
Csak hát ugye a fideszes hátszél megszűnt és kellett egy másik finanszírozót keresnie.
Mivel az eddigi ellenzéki finanszírozóknak már elege van a sikertelenségből most benne találták meg a lehetőséget.
@@ara-kovacsbela1873köszönjük Emese! 😂
@@ara-kovacsbela1873 És ha jelentős pénzre van szüksége a kampányolásukhoz, akkor az a megoldás szerintük, hogy kicsikarják a mint ahogy hírdetik a "mélyszegénységben" élő emberektől vagy esetleg határon kívülről szerezzék be? Ez lenne a megoldás pszichopeti módra?
@@agibagi6742
Nem értem a reakciót. Én csak arra céloztam, hogy - így vagy úgy, - ez a politikai szereplés nagy, mint ahogy az ezt megelőző és kevésbé hangos funkciója is, nagy, illetve nagyon nagy, polgari léptékkel, bevételt jelent a számára. (Én a privát bevételét vagy hasznát értem!) Akinek ez kétséges, az olvasson vagy menjen moziba, és/de kerülje a médiát-propagandát. (Aztán meg hogy a semmiből ugrott elő... Ezen is "vitatkoznak", - "hátha mégis", "de nem", "de tegyük fel" - és így tovább, már hónapok óta.) - (Aztán: nem kell "kicsikarni", az "ostor vége" mindig a "mélyszegénység", ez egy egyszerű és triviális tény, nem történhet máshogy. Még ha, tegyük fel, külföldről kapja is azokat meglehetősen tetemes összegeket, amiket az ilyesmi felemészt, ez akkor is így marad. Minden felelőtlen költekezést csak a szegényt teszi még szegényebbé. Ez szerintem elég egyszerű.)
Magyarul: " Divatba " jön ismét a tisztesség! Nemzeti igényünk van rá!
Jó látni Svájcból ami otthon történik most!!!Szurkolunk nektek mert HAZAVÁGYUNK!!!😘😘😘
....szépen írtad le.
ja, mert az eletutja a tisztessegrol es a becsuletrol szolt eddig is... most meg felkapta a ballib media ha mar a blackrock biztatasara elarulta a regi gazdait, csak az a baj, hogy nem valtozast fog hozni, csak a masik oldalrol a kulat. De amit az orrotok ele raknak ti azt meg is eszitek. Ne a reklamokbol meg tv-bol tajekozodjatok mar a politikarol...
Hát, ha az a tisztesség, hogy hangfelvételt csinálsz a szeretteidről........lelked rajta
@@attilanagy8521 ha kevesebb devizahiteles veszíti el általa az otthonát, mindenképpen! Amúgy, még az egyszerű vidéki emberek sem hiszik el, - hallható volt az országjárás során, - hogy a másik tudta nélkül történt. De állja a sarat, védve még mindig a gyermekei anyját! Ez mutat szintén egy jellemet! akinek van szeme hozzá!
Csak a Tisza. Családból 4 voks a tied Magyar Péter. Köszönjük szépen Telex ezt a riportot ( is ).
Szuper volt! Telexnek megy a támogatásom továbbra is, Tiszára meg a szavazatom! ❤
Szuper ertelmes interju, nem kerdes, hogy ma Magyarorszagon keves olyan politikus van, aki ilyen atfogoan, tisztan, szavahihetoen beszel komplex dolgokrol. Sokat komolyodott MP a feb 12 Partizan interju ota. Bizakodo vagyok, h jon vmi jobb korszaka az orszagnak! Fontos az is, h az EU es a vilag véleménye pozitiv legyen ujra rolunk! Koszi Peter, es csapata!
Hát elég érdekes, hogy mennyit hazudik, hogy a Fidesz aljasságával összemossa a demokratikus ellenzéket.Nem tudom, hogy képzeli, hogy majd mindenki mellé áll ezek után.
Hajrá Péter és Magyarok!
Szóról -szóra leirtad a véleményemet
1:13:55
😂🤣😂 Magyartalan poloskapeti külföldi érdekeket kiszolgáló nemzetellenes globalista manipulátor, nárcisztikus pszichopata nőalázó, menekül a vitáktól, példaképe a háborúpárti Macron, oltástálibokkal és hazaáruló bűnözőkkel van körülvéve, túlárazott szerződések, nincs programjuk csak lopott szlogenek, 4 évet ült fegyházban piramisjátékért MP gazdasági vezetője nemrég szabadult, a Tisza alelnöke a szintén piramisjátékos DeákBoldizsár egy III/II-es besúgó volt, MP a népírtó és háborúpárti UrsulavonDerLeyen pártjához akar csatlakozni, EP listájának 6. helyezettje migránsokat telepítene be, stb.!
TISZA = besúgók, árulók, bűnözők gyülekezete !
Igérgető senkikkel (mint m.p.) tele a padlás, a Mi Hazánk viszont egyedüli pártként bizonyit évek óta, képviseli a magyarok érdekeit, övék a szavazat 💚 a többi csak kész átverés show
50 alattiak dolgozzanak az országért. a levitézlett mszmp kisz tagokból már elég
miért
@@HUBAsztikus🤣
Én ötven feletti vagyok és az országért dolgozok, mivel eszméletlen sok adót fizetek! Ellenben nekem az állam nem ad semmi kedvezményt. Persze tudom, hogy a politikusokra gondolsz a mondatodban.
50 felett is lehet valaki kiábrándult és hasznos a társadalomnak, aki eddig nem tartozott sehová!
Ennek az országnak nagyon sokáig lesz szüksége nemcsak az 50 felettiekre, de félő, hogy a 70 felettiekre is.
Nem mindenki lesz rá alkalmas, igaz.
Ám, minden hatékonyan dolgozni tudóra szükség lesz - nagyon lecsúsztunk! - évtizedekig, akár, kortól függetlenül.
Ember kell mindenhová!
Szaktudás kell!
Ha egy idős ember mást már nem tud tenni egy munkahelyen/ szakmában, mint megtanitani, hogy hogyan van egy munka rendesen elvégezve, akkor is nagyon sokat lendit előre az országon.
Szükség van tapasztalatra.
Fiatalon ezt nagyon nehéz lehet belátni, de egy jó szakember holtig tanul, és a tudása/ tapasztalata nagy veszteség, ha elmegy.
Áradjon a Tisza! Péter köszönjük ,h felnyitottad az emberek szemét reméljük most sikerülni fog. Kívánok hozzá erőt egészséget minden jót!🇹🇯💞🇹🇯💞🇹🇯🍀🇹🇯
Gratulalok Peter . Egyszeruen kuldetesed van , amit osztonosen es egyre jobban tudatosan , bamulatos tehetseggel teljesitesz. Jo egeszseget , jo szerencset Isten aldasat neked . Ostehetseg vagy fiam .❤
Ő egy messiás!:)
@@robertadam7080 Nem messiás, de őstehetség valóban.
A tanácsadói és a szövegíróit illeti a dicséret.
Meg a riportert, hogy tartotta magát az előre egyeztetett szöveghez.
Ha nincs előre leegyeztetve miről és hogyan kérdezhetik akkor Péter el sem megy.
Nem értem azokat az embereket akik kifogást keresnek hogy miért ne szavazzon Magyar Péterre, éljétek akkor ezt a nyomorúságos életet ha ez jobb nektek. Esélyt nem adtok magatoknak hogy jobb legyen, ezért tart ott ez az ország.
Még nem térdeltek le eléggé, kell nekik további 50 év NER, hogy megbecsüljék Magyar Péter céljait.
Aki most patikamérlegen méregeti Magyar Pétert, annak nincs is igazán baja a nerrel.
Ez nem feltétlen van ìgy ahogy gondoljátok, én rühellem a fideszt, de MHM szimpatizáns vagyo és rájuk is szavazok. Nem patikamérlegen méregetem ,hanem az nem fér bele ,hogy 12 évig látta, tudta mi folyik, és ennek ellenére várt, mìg 100.000-ek eladósodnak megint, mìg sok ezzret az utcára raknak. Most pedìg higyjem el ,hogy ő a mindenható! Aki elvek szerint él az ilyen módon nem cselekszik.És 12 év fidesz 2/3-ad után nem szeretnék 2 év múlva MP 2/3-adot!!!
@@laszlokovacs2605
Pedig, már nincs olyan társadalmi csoport, akit meg ne rövidítettek volna.
@@LPeter38Megbecsülni MP céljait, na ne röhögtessen, hisz ő a globalisták céljait képviseli, nem a magyar népet! Nem hisz a programokban a nyomorult, miért nem, mert akkor nincs mit számon kérni rajta! Rohadék! Szomorú, hogy van aki bedől ennek a mézes mázas mesének! Össze nem hasolítható a tevékenysége azzal a munkával és eredményekkel amit a Mi Hazánk végez!
A CEU-s monológ azért odaver a fejeknek. Teljesen igaza van, amíg az alapvető dolgok nincsenek rendben az országban, ne ez legyen az egyik legfontosabb probléma, hogy mi van a CEU-val. Fontos téma az is, de annál ezerszer fontosabb dolgok vannak jelenleg az országban, amikről többet is írhatna minden médium.
Ez egy leegyszerűsítő, mondhatnám egyszerű érvelés, egy 9,7 milliós ország nem együgyű, hanem komplex rendszerként működik és bőven van idő és tér az alapvető társadalmi problémákon túl is foglalkozni ügyekkel.
A 89 utáni Mo., de főleg Budapest egy ideig a nyitottságról, a gazdag kulturális örökségről és rengeteg külföldi munkavállaló, diák ide áramlásáról szólt.
A CEU ennek a folyamatnak a zászlóshajója volt, kelet-európai diákok ezrei kaphattak itt Európában és az USA-ban is elfogadott diplomát és persze tanárokat is idevonzott, a régió legjobb könyvtára működött/működik és nem magyar adófizetői pénzből, hanem komoly hozzájárulással a magyar költségvetéshez, többszáz munkavállaló és többszáz diák költötte el itt a pénzét.
Egy ilyen nemzetközi, minőségi egyetemet ellehetetleníteni (a kormány lehetetlen feltételeket szabott és elzárkózott az egyetemmel való tárgyalásoktól) árulás az ország fejlődése ellen és a 89 utáni pozitív folyamatok drasztikus, szimbolikus lezárása.
Magyar Péter CEU-s monológja is tükrözi, hogy milyen zárt fideszes buborékban élt és szemszögből gondol a világra.
Számomra is két okból hajmeresztő amit a CEU-ról mond.
1. Aki az oktatás helyzetén panaszkodik, az nem mehet el amellett, hogy a CEU az ország egyik legtöbb EU-s kutatási pénzt elnyerő egyeteme volt, egy olyan ami képes volt felvenni a versenyt más neves nemzetközi egyetemekkel és úgy hogy ez az adófizetőknek sem került semmibe.
2. Ez egy intézmény, ami munkahelyeket teremt a magyar államnak teljesen ingyen, és megmutatja, hogy hogyan lehet magyarokat visszacsábítani külföldről, hiszen rengeteg kutató jött vissza amerikából a CEU-nak köszönhetően. Úgy látom ezzel próbálkozik, de így nehéz lesz.
(+1 a gondolatmenete is szörnyű. Egy egyetem elmegy, mert jogilag olyan helyzetet teremtenek aminek nem tud megfelelni, a megadott rövid időn belül. Ez az egyetemnek nagyon-nagyon költséges. Nyilván utana lehet ez a jogi helyzet megváltozott, de most tényleg csodálkozunk, hogy amikor a földesúr a saját szórakozásából felgyújtja a házad, majd amikor valaki azt mondja, hogy hát figyelj igazából nincs nagy kár benne vissza tudsz jönni, miközben a földesúr lángszóróval ámokfut a jobbágyok között a háttérben, akkor azért ne lepődjünk meg a döntésen.)
es kibaszott szegyen, hogy a telexes, full balos agymosott gyerek mennyire nincs tisztaban az uggyel es csak az balos picsogast mondja vissza. MP-nek is, de nekem is, mint nezonek kinos volt latni. Hihetetlen.. Mit varunk az orszagtol, ha az "ellenzeki" ujsagiro is csak picsog es hamarabb kerdezi meg a ceu-s rinyat, mint az embereket erinto fontos dolgokat... Komolyan, eszmeletlen!
@@jozsefcsaszar963 szerintem ő taktikus. Arról szeret beszélni, ami az egyszerű embereket érdekli és amit értenek. Kicsikét populista, de sajnos, csak így érhet el valamit is ebben az országban. Sajnos, a CEU jelentőségét kevesen értik.
Péterünk kissé berekedt. Én már leadtam rájuk a szavazatom levélben.
Amennyit beszél szegény csoda,hogy még van hangja...
Vittünk neki Felcsútra hársmézet ☺️!
@@JuditHorváth-p7n nagyszerűek vagytok, köszönjük!
❤@@JuditHorváth-p7n
Köszönjük szépen ❤️🤍💚
Péter zseniális. Mindent helyrarak, pontosan emlékszik, mikor mit, hogyan mondott. Hogy lehet ez? Úgy, hogy nem hazudik!
Nagyon sokat változtatott a szövegein a Partizán beli riportja óta.
Pontosan.
Hiteles figura.
@@ErikaGazdag-xl2th pontosította, kiegészítette a korábbi válaszait. két nap után vártak választ olyan kérdésekre, mint háboró, EU, gender.
Ne csak a valódit, az igazat mondd! (Mondta a költő.) Magyar Péter egy médiahekk!
@@sandorsipos5413a valódi beszéd, így egy komment is, mindig érveken alapul, s az írójáról mesél. Pl. "azért kritizálok, mert nem találom magamban azokat az értékeket, amiket a másikban látok".
Ez a Magyar Péter pár hónap alatt kiváló politikus lett..ha lehet ilyen, a lehető legjobb értelemben! Hajrá TISZA párt! Hajrá MP!🎉🎉🎉🎉
nem most lett, ezek a gondolatok, tapasztalatok belülről látva a szennyet benne voltak. Most érik a szemünk láttára be ez a sok visszásság és válik remek politikussá...
Ne tűnjek szerénytelennek, de én is ilyen kiváló politikus lennék, hiszen én is úgy látom a dolgokat, ahogy ő. De én nem bújtam ki a kövem alól a napfényre. Ő meg annyira telítődött a szeretett (volt) pártja szemétségeivel, hogy kilőtt, mint a rakéta. Mostmár én is előbújtam, na nem rakétaként, csak fáradt teknősként, de kint vagyok, mert végre látom értelmét. Végre lehet hallgatni egy politikusra, lehet rá szavazni, lehet róla beszélni anélkül, hogy a hányinger kerülgetne. Árad a Tisza? Áradjon csak, a teknősök jó úszók... 😉
❤Ez a Telexes kis kócos fiú nagyon szimpatikus, és köszönjük,hogy Péter ki fejthette a zsenialitását! Hajrá Tisza Párt!🇹🇯
"kis" nelkül is hihető az üzeneted.
A Tamás - amellett, hogy nagyon szimpatikus -, egy sokéves tapasztalattal rendelkező, elismert, vér profi riporter. Minőségi kettős!
Fábián Tamás remek interjúkat készít!
Vegre valaki ki meri mondani, hogy a parlamenti kepviselök zöme nem beszel idegen nyelvet es alig jarnak be az ülesekre. Ezen kellene azonnal valtoztatni. Ezen is.
Talán akkor kellene alakítanod egy pártot, a következő kétpontos programmal:
1) Minden képviselőjelöltünk legalább 3 felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik;
2) Minden képviselőnk bent fog ülni a bizottsági és plenáris üléseken nyitástól zárásig, kivétel nélkül.
Szerintem nagy siker lesz. 😍🤡
@@veszelynem ez a probléma, hanem úgy vannak nemzetközi beosztásban, hogy felveszik a pénzt közben fordító nélkül azt se tudják mit csinálnak.
@@Egyvalaki007 fordítóval se.
Hatalmas energia, tetterő, elszántság!
Hajrá Tiszta!
Tegnap láttam a Heti napló interjút,most ezt...tiétek a szavazatom TISZA..
A hazádé😂
Ezeket a nagyon hosszú interjúkat nem szoktam megnézni, de ez kivétel. Köszi!
Nagyon
jó Pétert hallgatni, összeszedett, lényegre törő, világos és tárgyilagos beszélgetés volt! Köszönet a Telexnek is!
DETTÓ!!!
Ennél az embernél többet jelenleg senki nem tud átfogóbban az országról. Végigjárja az összes megyét, kis falvaktól, kis, közepes és nagyvárosokig, rengeteg emberrel találkozik. Nagy vágta ez, de iszonyú mennyiségű hatás érheti. Ld. pl. Ózd, Bódis Kriszta. Sok mindent másképp látok, de amiket az ország jövőjéről mond, ég és föld lenne a különbség a között a világ között, amit ő szeretne, és a jelenlegi totális csőd között.
A Mi Hazánk évek óta azt csinálja...
Perszepersze😅
@@TTI76 A Mihasznák?😂🤡
@@TTI76 Az a baj hogy a mi hazánk egy szélsőséges párt. A szélsőségesek eddig mindig háborút generáltak.
Illetve pusztulást hoztak.
Az ilyen pártok max arra jók a mai világban hogy listázzuk és nyomon kövessük az szélsőségeseket
@@mln_83 a populistákat is látjuk, hova viszik országaikat...
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr! Hajrá Tisza!!! 🌊🌊🌊🌊
Azért (egyelőre) a víz van alul! (by Hofi)
.
Na, de szép lassan emelkedik, jön az ár...
Ez a Tisza nagyon büzlik!
@@arpadhenrikgabrisdaddy3159 jó étvágyat a propagandához
@@arpadhenrikgabrisdaddy3159 meg anyád is
A viz az az a nép az Úr, ez a versekben is és a bibliában is a viz népet kell érteni.
Vigyàzzon Magára! Szeretjük! ❤
Ezt a beszélgetést valóban érdemes végighallgatni , nagyon fontos kérdéseket tettek fel a Magyar Péternek , a válaszokat átt gondoltan megfontolva hallhattuk Péter részéről ! Igaz őszinte Politikus . Szavazunk 9-én , a biztosra , a változásra ! Hajrá Magyar Péter ! Hajrá Tisza Párt ! 🇾🇪🙏❤️🤍💚
A riporter szinte semmiben sem mondott ellent a riport alany súlyos tévedéseire, csúsztatására, vagy hazugságaira sem.Csak a CEU-nál ellenkezett egy kicsit.
Rendkívül gáz a demokratikus ellenzéki pártokat megélhetési politikusoknak nevezni, vagy Fidesz kollaboránsoknak, vagy Tüttő Katát a tengerből kilovagló nőnek alázni, mintha Tüttő nem azon dolgozott volna, s eredményesen, hogy ne dőljenek be a főváros Fidesz által megsarcolt közmű cégei.
Na akkor sokadszorra is leírom.
Minden kérdés és minden válasz előre le volt egyeztetve és betanulva.
És ez nem vicc.
@@Vikivitni
Akkor írd már mellé, ezt miből feltételezed.
Mi utalt erre a beszélgetésből, vagy esetleg milyen plusz információval rendelkezel, amiből ezt ennyire tudod? Várom a válaszod, kedves névtelen akárki
@@danielr.8107 A DK emberei minden liberális médiában ott vannak.
És tudják mire kell figyelni, hiszen több hónapos kiképzést kaptak róla.
Petike és riportere az adás előtt 10 perccel is arról egyeztetett még papírocskájukat kézben tartva mik lesznek a kérdések és azok sorrendje hogyan kapcsolódik egymáshoz.
Ilyen egyeztetés nélkül Petike be sem tette volna a lábát a stúdióba.
A névtelenségemet meg kérd számon a youtube-on, mert amikor indok nélkül törölték a csatornámat az useremet is elvették.
Annyi témában tud átfogó tudással beszélni, amit nem látni politikusoktól 30 éve
Ajánlom figyelmébe Orbán Viktort. Szerintem ő ennél is jobb, ha politikáról, és távlati tervekről van szó, nem csak szépencsomagolt számító öncélról
@@crazysnowman6Ajánlom figyelmébe..háború,háború,háború...és megint ua.😢
@@ildikosimon4477 a legfontosabbra hívja fel a figyelmet, ami itt áll a küszöbön. Nem bírja a valóságot? Ölelje keblére MP önámító Egóját!
ja, hát a profi háttérmunka mindig sokat segít...a legjobb szélhámosoknak van a legjobb dumájuk...no meg sármjuk. És meg kell hagyni, neki mindkettőből jutott bőséggel.
@@crazysnowman6Mert ha az EP meg önkori választáson nem a Fidesz nyer akkor atomot dobnak magyarországra vagy mi? :DDDD
Ez egy tartalmas interjú, amiben sok fontos kérdés kerül szóba ! Magyar Péter is nagyon jó, ha lehet mondani, egyre jobb. Most azonban szeretnék Fábián Tamás újságírónak is gratulálni. Okos, remekül kérdez ! hiszen ez is elengedhetetlen ahhoz, hogy egy jó beszélgetést halljunk és lássunk .
A kérdéseket és a válaszokat napokkal előtte egyeztették ahogy az Péternél már szokás ha ilyen műsorba megy.
A riporter számára a spontanitás tilos, mert ha olyat kérdez ami nncs az előre megírt szövegkönyvben akkor Péter blokkol és kiakad.
@@Vikivitni Ezt alá tudod támasztani bármilyen bizonyítékkal?
Hajrá Magyar Péter veled vagyunk 🙏👍
Gratulálunk Fábián Tamásnak a műsorvezetéshez és a Telex csapatának ! Köszönjük !
Kossuth díjat nekik. De neked is, benyalásért.
szopd le a riportert és a csatornát követőket is...
gyökér alkalmatlan de azért hajrá :D pénzt azért ne küldjetek neki!
@@iiglo Te milyen alapon osztod itt az észt ?
Hajrá Tisza!
Kell néha egy árvíz, hogy elmossa a sok mocskot...
MP öt mondattal előrébb jár fejben, mint amit kit tud ejteni a száján. Ha ennél gyorsabban beszélne, az már érthetetlen lenne. Ijesztően gyors a pasi. Én még ilyet nem láttam és rendszeresen elcsodálkozom ezen a képességén. Neumann is ilyen volt a matematikában és a kvantumfizikában.
Ja, ijesztően.
Megörökölte a nagyapját egy zseniális híres de marha igazságos bíró volt
Jogerős Pálnak ismertek jogi műsorát ezrek nézték én is ❤❤❤
@@evaolah7621 Igen. Én is láttam anno azokat a műsorokat. Akkor még volt egy értékes köztelevíziónk. Vagyis csak az volt, de mindkét (M1, M2) csatornán értékes műsorok mentek. Leszámítva a hétfői napokat, ahol sokáig csak a hangyákat nézhettük.
Annyit beszélt az elmúlt hetekben, hogy berekedt. De nem áll meg. 😏
Ijesztő gyorsasággal kritizálja a Fideszt (ahonnan jött) de valódi megosztó kérdésekről szinte semmit nem mond.
Köszönjük!
Nem túlzás azt állítanom, hogy a szemünk előtt nő ki egy korszakos politikus. Nagyszerű látni, hogy milyen iramban fejlődik.
Már most szerintem a rendszerváltás utáni korszak legnagyobbja . Szerintem Széchényi,Kossuth ez a kaszt
peternyari2282
De túlzás, sőt VALÓTLAN állítás!!!!
😁
De túlzás.
Nem politikus, hanem egy kényszerzubbonyra érett nárcisztikus őrült!!!!
Ezt a beszélgetèst leadná az M1 Garantált lenne a Tisza győzelme!!❤❤😊😊
:D
Az M1-et senki nem nézi...
Egy fideszvallásban hívőt semmiféle érv nem győzi meg, amit nem Viktor mond. Ez az évtizedes agymosás eredménye.
😅 Oszd meg a linket az m1 oldalán!!!
Nem annyira hülye azért mindenki, plusz a fideszhívőket nem lehet meggyőzni. Ugyanolyan csürhe tapsol ennek is.
@@szilviaadam4117 Mi? Lehet kommentelni az M1 oldalán? 10 éve már az Origón sem lehet, pedig mi mocsok ömlött onnan a komment szekcióból, te jó ég! 😵💫
Peter a 60 centis kilátót meg sem említetted, vagy a falut, ahol 11 kilátó épült eu-s pénzből.
Ha minden mutyiról beszélt volna, nem lett volna elég a 70 perc
Bizonyára a bodrogkeresztúri kilátóról beszélsz, viszont rosszul tudod, ugyanis a kilátó csupán 40 centiméter magas, mivel az építésénél igenis figyelembe vették a gazdasági szempontokat. Az lett volna a felesleges pénzszórás, ha oda egy több tíz méter magas kilátót építenek teljesen feleslegesen, hiszen a panoráma már így is, önmagában is lélegzetelállító.
@@belakovacs4163 attól hogy ezt mondják a Megafonos fiúk, nem kell bevenni ezt a marhaságot
Tyukodon is épültek kilátók, Szabolcsban. 😊
Még az kellett volna. Így is szörnyű baromságokat mondott
Hihetetlen energiával rendelkezik, értelmes, és a váratlan kérdésekre is képes értelmesen, logikusan és a lényeg: nem támadva válaszolni. Hol élünk bazeg, h lassan elfelejtjük, hogy ilyen is lehetett volna az elmúlt 20év.
A legváratlanabb kérdésekre is habozás nélkül jön a határozott válasz. Kezdő politikusként. Mintha egész életében erre készült volna.
A sok hülye amit , irnak rola.Tessék megnézni , milyen nyugodtan beszél, és papir nélkül❤🎉❤!
A felesége pont erről beszélt, amikor kérdezték tőle, hogy miért nem vált el hamarabb!? Azért mert tudott normális is lenni, amikor elborult, akkor olyan volt, mint amikor orditozott a templomból kijövő emberekkel.
@@juditbicskey véletlenül sem azért, mert fent kellett tartani a nemzethy konzervatív családi idill látványpékségét
@@juditbicskeykicsit nézz utàna mi történt a templomnàl . Ne a propaganda sajtóból tàjékozódj.
Igen mindíg így nyomja !!!!
Judit Bicskey, hát épp ez az. Ha tájékozódnál, tudnád, hogy nem az emberekkel kiabált, hanem a polgármesterrel, akinek ha utána keresel egy gyönyörű beszédet köszönhet a haza (ja, nem mert kisebb gyűlöletbeszédnek is elmegy). Na azt nem fújja fel a propaganda... Részleteket vágnak össze azért hogy megvezessék a zembereket. Tájékozódj de ne csak a közmédiából és origóból.... Ja, és szavazz a TISZA-ra. 😉
Ez az Péter! Még jobban,Még hangosabban! Mindenkinek meg kell hallania hogy mi folyik Ki Hazánkban!👍👍👍
Nem merted azit írni mi, hogy Mi hazánkban 🤣🤣🤣🤣? Péter egy lemez. És ahogy minden lemez, hamarosan....
@@crazysnowman6 lejaaar
A víz, te húgyagyú!
Ordibálj te gyökér ner-es kancsó, dörgölőzz a komcsikhoz
Ritkán lehet politikust ilyen témákról beszélni. Igazi felüdülés volt. Respect.
Egyben hibáztál.
Nem politikus és soha nem is lesz az.
bazsikai6808
Há'Isten ritkán lehet hallani ilyen dumát!!!
Ezt a pszichopata szörnyeteget több mint túlzás "politikusnak" nevezni! EZ CSAK EGY HATALOMSÓVÁR ALJADÉK!!!!!
Talpra Magyarok ❤
Inkább 1000 Magyar Péter mint egy OV
Platón köztársaságát ide!
@@velavalloPlatón filozófuskirályról álmodott
értsd: ő a király:)
Csak Fideszesek közül lehet választani?
Inkább MSZP! Nemnem.... Inkább MZP.... Nemnem... Inkább MP....ööööö...inkábbb....a P#°ˇába!
Orbán sem hülye,tudja manipulálni a közönségét.
Sajnos ez elég sok embernek.
Milyen furcsa olyan magyar politikust hallgatni aki értelmesen beszél szakpolitikáról és problémákról. Meg tudnám szokni
Semmi újat nem mond.Ugyanezeket a problémákat százezerszer elmondták a demokratikus ellenzéki képviselők, csak a társadalom, amíg jobban működött a rendszer, nem volt ekkora infláció stb.addig süket fülekkel érdektelenül hagyta, hogy leépítsék a jogait, s leépítsék az őt kiszolgáló rendszereket.
MH, azok is tudnak normálisan beszélni. Hajrá, használjátok agyacskáitokat! ;)
@@ludoviquewilde8221 az hogy nem látod hogy a Migatyánk egy fideSS csali a szélsőjobb idomítására azért elég gáz
@@aladarwendriner3694 Aki csak a ballib sajtóból tájékozódik, az joggal hiszi, igen. Ha csak a parlamenti munkát figyelnéd, akkor tudnád, hogy kurvára nincs így. :) Ez egy ócska hazugság. Ennyi erővel Magyar Péterre is ráhúzhatnátok ugyanezt, hogy egy szimpla csali a NER részéről. ;)
@@aladarwendriner3694 ennél nagyobb marhaságot nem is mondhatnál..
Végre érdemi beszélgetés valódi problémákról, nem hatalmas lózungok. 🇭🇺
Beszélgetés? Csak mondja a magáét, nem nagyon érdekli a partnere. Ő nem beszélget, kinyilatkoztat.
Jé...! Én meg pont lózungokat hallok...
(Csak tudnám, a lónak melyik része a zung... 🤔?!)
@@KatiArvaynevan miről! Orbán miről kinyilatkozgat? A valódi problémákról,hogy fizetünk Tb.t, de éves várólista van pl egy sima szívultrahangra? Vagy az oktatásról kinyilatkozgat, ahol tanárhiány van? Mi úgy halljuk a háború szó van ,meg a szokásos Brüsszel, a felsoroltak helyett!
@@KatiArvayne(...mellesleg pont lózungokat...☝️🥴)
Ne csak a valódit, az igazat mondd! (Mondta a költő.) Magyar Péter egy médiahekk!
Hihetetlenül értelmesen beszél. Higgadt, érthető, összeszedett.
Ez teljesen normális és elvárható egy előre megírt kérdezz-felelek előadásban.
Az lenne a meglepő ha ebben hibázna.
@@VikivitniEz nem a kossuth rádió Vityával bro, miről beszélsz tulajdonképpen?
@@danielr.8107 Az igazságról amit te nem akarsz elfogadni.
Gratulálok! Megyek szavazni a Tisza Pártra!🥰🥰🥰
imádom,úgy beszél,hogy szemébe néz a partnerének,amit eddig nem nagyon láttunk
Szerelem,messiás....
Igen ez csak a Fidesz politikusainál szokás.
Ez legalább meg tudta tanulni a mestereitől.
Hajrá TISZA Párt! Hajrá Magyar Péter! Jún. 9-én a 9-es lista = TISZA
Péter ! Arról is kellene valamit mondani, hogy a magyar kormány Észak-Korea, Oroszország, Kína, Szerbia és még néhány más ország mellett, nem szavazta meg az Ensz-ben a srebrenicai tömeggyilkosság emlékére, hogy július 11-e legyen emléknap. Szégyen és gyalázat.
Kint leszünk a szég:enfalon
Igen!Nálam totálisan kiverték a biztosítékot!Nem tagadom sírva fakadtam itthon,egymagamban 😢EZ MINENKINÉL KI KÉNE VERJE A BIZTOSÍTÉKOT!😢
Izraelt is mindig védik - minden egyes szavazásnál. Mintha fizetést kapnának azért Netanjahutól, hogy ha a NEM gombot nyomkodják minnél többször... 😡
Szeretnék egy becsületes, büszke nemzet tagja lenni. Screbrenica egy kötelmúltbeli torténelmi iszonyatra kell, hogy emlékeztessen. A magyar népet nem kérdezte senki, pedig ezt a tömegmészárlást minden jóérzésű ember egészen biztosan elitéli.
Nem kell erről beszélni, ez magáért beszél. Ez is egy ásónyom a gödörben, amiben vannak. Egyre mélyebben, egyre gyorsabban. Egyszercsak rájuk omlik a fala, aztán végre le lehet térkövezni az egészet. Kétszer...
❤Most kell az előre hozott választást is szorgalmazni,addig ütni a vasat míg meleg, mielőtt még ellopnak mindent...Ez a banda nem maradhat tovább hatalmon ,itt az idő leszámolni velük, eltüntetni a színről őket!
előrehozott választást csak a parlament többsége tud megszavazni, vagyis a fidesz. Amely csak akkor dönt így, a neki előnyös. Vagy ha lemond a kormány és nem tud új kormány alakulni, akkor a köztársasági elnök feloszlathatja a parlamentet.
Nem lesz előrehozott választás. Miért lenne? A fidesznek kétharmada van, nyugodtan csinálhatják tovább amit eddig.
@@ferenckovacs2267 Ki van ez találva, egy brancs ezek...
Úgylátom, hogy tályékozott az unióban is papir nelkül összeszedetten beszél logikus felxtegetés, hogy lehet jobb irányitás.. prog ramja ésszerű, es logikus. Korrupt elherdált uniós pénzek mentése.
Magyarországnak olyan kommunikációra és működésre van szüksége amit Magyar Péter képvisel.
Végre nem kéne szégyenkeznünk, ha ő képviselné az országot külföldön.
vagy Vitézy.
Ha ilyen lenne a jelenlegi kormány kommunikációja már régen románia mögött kullognánk mindenben.
@@Vikivitni Most is Románia mögött kullogunk.
@@Vikivitni agyatlan vagy, már románia mögött vagyunk
18:18 De jól mondod, Péter! Egyszerűen már hányok a Fideszesek szövegétől, stílusától, hangsúlyozásától, gesztikulálásától meg úgy en bloc a kinézetüktől.
Abszolút penge ez az ember.
Hogy van pofaja a kemeny munkarol beszelni, mikozben vilag eleteben a fidesz kitartottja volt, aki csak azert kapott poziciokat hogy a felesegenek ne egy idegbeteg munkanelkuli mellett kelljen elnie?
abszolút semmitmondó karizmátlan hülye
Végtelenül felkészültnek tűnik, azt meg kell hagyni.
"... hogy kihozzák ebből a maximumot, vagy akár még annál is többet." Én vagyok eltévedve a maximum definíciójával kapcsolatban? xD
@@kristofkovacs1742 Figure of speech. Olyan minthogy csinálj annyi fekvőt amennyit tudsz, és utána még 10-et
Régen a nagyapja szavait itták a magyar emberek esténként a tv előtt, most az ő szavait hallgatjuk szájtátva. Hajrá Péter, hajrá Tisza párt.
Mádl Ferenc?
@@laszloodor3850 Erőss Pál
@@laszloodor3850 igen, a hithű Mazsihisz tag
klarisszavirag2310
Vajon miért tűnt el a "kedves"nagypapi a nyilvánosság elöl? Erre a pszichopata örült szörnyetegre is ilyen csönd vár!!!
Őszintén ki az aki még a fideszre szavaz és miért?
Nézd meg a Telex és a 444 videóit, megkapod a választ.
Reméljük senki, úgy ahogy erre a sunyi szarkeverőre sem.
Én mindenképpen, mert soha nem szavaznék 2 hónapos pártra, amelyikből egy embert ismerhetek, azt is csak felületesen!
@@laszloferenczi6405 akkor tessék jobban tájékozódni!
A sunyi gombák.
Most nem lenne jobb őt nézegetni, mint a Vityát? Hajrá, Tisza!🇭🇺🇭🇺
Nekem is ugyanez jutott eszembe, mennyivel másképp lenne képviselve Magyarország. Viktort mindenhol kifütyülik külföldön...
Árad a Tisza???? A Tisza áradása csak rosszat hozott!!!
@@annamariavolgyesi5017 Szerintem ami most van annál rosszabb semmi semmi sem lehet.
@@annamariavolgyesi5017Szeged meg szebb lett, mint az áradás előtt, 1879-ben. Szóval de, hoz jót is, el kell mosnia ezt a fertőt aztán új lappal kezdeni.
@@annamariavolgyesi5017😂
Élveztem hallgatni a tudást, a beszélődet, okos, szinte mindent tudó emberségeddel, TE kellesz már ma, szegény országunk kimentéséhez, mielőtt megfullad!!!! Hajrá!!!!!❤🤍💚
Emberek!
Áradjon a TISZA, mossa el az elmúlt 20 év szemetét!
Menjetek el most, és '26-ban is szavazni a TISZÁra!
Szèp ígéretek,de mit bizonyított eddig bármiben is.? Eddig miért nem hallottunk róla,pedig megtehette volna.
Ja,biztos szeretnéd vissza böszmét,mert olyan jól éltünk alatta!
@@kisscsaba1747így van
Miért 20 év???
nem
Jó ügyèrt emelted fel a szavát,egy ország lètèèrt!Támogatunk mindenben,veled vagyunk,együtt vagyunk.!
Magyartalan poloskapeti külföldi érdekeket kiszolgáló nemzetellenes globalista manipulátor, nárcisztikus pszichopata nőalázó, menekül a vitáktól, példaképe a háborúpárti Macron, oltástálibokkal és hazaáruló bűnözőkkel van körülvéve, túlárazott szerződések, nincs programjuk csak lopott szlogenek, 4 évet ült fegyházban piramisjátékért MP gazdasági vezetője nemrég szabadult, a Tisza alelnöke a szintén piramisjátékos DeákBoldizsár egy III/II-es besúgó volt, MP a népírtó és háborúpárti UrsulavonDerLeyen pártjához akar csatlakozni, EP listájának 6. helyezettje migránsokat telepítene be, stb.!
TISZA = besúgók, árulók, bűnözők gyülekezete !
Igérgető senkikkel (mint m.p.) tele a padlás, a Mi Hazánk viszont egyedüli pártként bizonyit évek óta, képviseli a magyarok érdekeit, övék a szavazat 💚 a többi csak kész átverés show
Csávó jól beszèl 🙃. Komolyan mondom azt mondja amit hallani akarok. X-et neki!!
Láttad a lényeget.
Azt mondja amit hallani akarsz.
Viszont ha bizalmat kap nem azt teszi.
Az ukránoknál is éppen ez működött zselé kampányában.
@@Vikivitni A kamuprofil már csak tudja...
Hajrá Magyarország! ❤️Talpra Magyarok!♥️🤍💚Hajrá Tisza🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Hajrá Péter! 🇭🇺
Igen ő az az ember akire büszkék lehetünk ! Hajrá Tisza !
Áradjon a Tisza. Végre valami történik. Húljanak a férgesei.❤️🤍💚
Azok ti vagytok 😂😂
fogtok nemsokára a háborúban. ;)
@@k-pax8704 ha háború lenne akkor azt gondolod a saját szavazóit küldené elsőnek és nem a fideszeseket?
@@zsoltbocsi7546 ne "lenne" LESZ. majd titeket értelem szerűen, az alja senkiket.
@@k-pax8704 én biztos nem szavazok rá, ötletem sincs miről beszélsz.
Árad a TISZA 🇭🇺 Veled vagyunk Magyar Péter💝🤝🙏
Lefolyik a klotyoba. 😊
Én nehezen de végig vergődtem az Orbán felé patriótás interjút ahol csak a háború szót a miniszterelnök úr minden mondatában legalább egyszer használta.
De a DK-tol se hallunk sokkal többet annál hogy azt kell csinálnunk amit Európa diktál.
Aki nyitott és hajlamos tájékozódni, annak egyértelműen kirajzolódik, kinek van konkrét programja és víziója.
Petikét hallgatva nekem is feltűnt pár dolog.
Az ő konkrét programja hogyan tudná eddigi életszínvonalát megtartani miután már nem Varga Judit férje és a kitartottsága megszűnt.
@@Vikivitni Bár nem igazán értem, hogyan kapcsolódik a kommented a témához, de Deutsch Tamástól eltanulhattad, hogy kell a másik mellett elbeszélni. Legalább megvédhetted volna a fidesz programját! Ja nincs... Hát igen így nehéz, megértem.
Azt állítod, hogy Magyar Péter a volt igazságügyi miniszter miatt kapta az állását, fizetését. Tehát a fidesz nem az alapján dönt egy politikai pozíció betöltése esetében, hogy ki alkalmas a feladatra, viszont szívügye, hogy a családjukat és fontos pozíciót betöltő személyek családjának is munkát adnak pusztán szimpátia alapján.
@@Vikivitni ujabb 4 ezer forint a frocsogesedert. Feltunt, hogy vezeto beosztasban volt? :D Te szerencsetlen.
@@fantabarack Kaptál 4 ropit azért, hogy írtam egy kis igazságot?
Nem semmi !
Amúgy amiatt volt kisvezetői beosztásban, mert Varga Judit férje volt.
És nem azért, mert ő Magyar Péter.
Már nem Varga Judit férje és már nem kisvezető.
Mondhatni semmiféle vezető szerepe nincs jelenleg a magyar gazdaságban.
A magyar politikában egy szerepet kapott, vezetheti az ellenzék leváltását.
Amit ahogy látom aránylag megfelelően el is végez.
A jelenlegi célja, hogy EP képviselő legyen, hiszen így tudja pótolni azt a pénzt ameddig csak azért kapott, mert ő volt Varga Judit férje.
Ha más motiváció látsz az csak a képzeleted műve.
Igen, a Mi Hazánknak van konkrét programja és víziója. Ennek a szöszinek nincs. :)
Árad a Tisza! Végre elkezdődött a változás! Rohad a narancs!❤️🤍💚
😂😂😂😂😂
@@Ben-7711mi olyan vicces ezen?🙄
@@mystyc9 nem tudja, így született
Lessz meglepetés megint😂😂
A pedofityisz csalni fog...egyszerűen a vèrûkbe van!!Nem a tisztessèg pèldakèoe!Magyar Pèter egy normàlisan gondolkodò ,szèleslàtòkôrű ember!!Jò miniszterelnôkünk lesz!❤
Jaj de szeretném megélni, hogy szabadon haljak meg. Most elmegyek szavazni utoljára. A fidesz nem jött be. Igaz az régen volt a szemkilövés után. Azóta nem politizáltam.
Erőt egészséget magának és Magyarországnak is!
A szemkilövèst is orbán emberei csinálták! A fradi kopaszaival!!!
Helyes.
Lehet, hogy akkor sem kellett volna rájuk szavazni.
Látszott az elég jól, már akkor, hogy mit művelnek.
Én alig hittem el, de vannak szemtanuk, akik szerint az a történet is másképp volt.
Vigyázz, ez rosszabb minta a FIDESZ!
Ne hazudj te kis beépített ügynök! poloska hívő lettél? 😆
Brutál ez a pali..terminátor üzemmódba kapcsolt 2 hónapja.
ez az erõlködve affektáló kis töpszli prolimessiás brutál lenne? nem úgy tūnik
Ez nem terminátor program, hanem egy agysérült patológiás nárcisztikus lény csapkodása!!!!!
Azért rettegnek tőle és próbálják ilyen senkiházi megmondó emberkékkel lejáratni 😅 rohad a narancs barátom.. @@k.laszlo1304
@@machbox9661 A k. lászló ugy fest h.csak a narancsot szereti , és nem szeretné ha más jönne
Teljes erőbedobással hajt egyéni céljáért! Ebbe a "mindent bele" hajtásba a gyanutlan elégedetlenkedő embereket gyűlölködéssel feltöltve "beeteti" és most már együtt hajtanak a céljáért. Csak arra nem gondolnak ezek a megvezetettek, ha ez a petibohóc eléri célját, akkor azokra akik segítettek neki kikaparni a gesztenyét, már nem lesz szüksége.
Győrben, a "gazdagok városában" is iszonyatosan magas a külföldi munakerő jelenléte. Ez már az egész országot érinti. Diplomásként, 49évesen nem találok munkát 1éve Győrben. Még betanított munkásnak sem vesznek fel, mert ott vannak a fiatal távol-keletiek. Mi lesz velem 10év múlva?
Tisza part❤❤❤❤
Akkor vagy te diplomás amikor a kutyám....ha te diplomásként a kicsi filippinoval küzdesz a munkaerő piacon, akkor vagy nem vagy diplomás, vagy könyvtárberendező szakon végeztél. Vagy a filippinok túlképzettek a sormunkához.
Szóval: hazudsz.
Milyen diplomával? 49 évesen betanított munkásnak? Bocs de ez elég életszerűtlennek hangzik.
Anélkül,hogy részletezném: Budapesten detto ez a helyzet. Körülöttem min.2-3 ember biztosan ugyanebben a cipőben jár. Rajtam kívül.
@@karisabnyi3137 Művelődésszervezői (büfé és ruhatár) diplomám van (ELTE-PPK főiskolai kara), plusz angolul beszélek. A végzettségemnek megfeleő munkakörben soha nem tudtam elhelyezkedni, mert kb kitörölhetem ezzel a "semmilyen" diplomával, de ennek ellenére is diplomásnak számítok. Gyártósorra nem vesznek fel sem a korom miatt, sem pedig a végzettségem alapján. Konkrétan le kell tagadnom még a gimnáziumot is, de úgy sem sikerül, mert soha nem dolgoztam gyártósoron. Bármennyire is életszerűtlennek hangzik ez számodra, mégis ezek a tények. A külföldről hozott fiatal sori munkások sokkal jobb opció a munkáltatók részére, mint én. A letagadott felső- és középfokú végzettségemmel sem tudom felvenni velük a versenyt. Őket nem az érdekli, hogy milyen végzettségem van. Nekik az olcsó és hatékony mukaerő a fontos, amibe a 40 felettiek már nem nagyon rúgnak labdába.
El kell menni szavazni, hajrá Tisza! 🇭🇺
Azokban a településekben ahol ballibsi vezetés van valóban őrületes a feszültség!!!!!
Azt is meg kell változtatni hogy 2 millió Fideszes elég és 7 millió ellene szavaz ???
Kell új választási szabály a számokat illetően. !!
@@juditkiss7491talán mert felesleges?! Akárki kerül oda, úgyis lopni fog🤷🏻♂️.
@@richardszelenyi1003 Vajon melyik erkölcstelen,jellemtelen, becstelen semmirekellő kezdte el ezt a mantrát? De mindegy is, a baj az, hogy a sok hozzá hasonló fújja ezt a szrt megállás nélkül, mintha az lenne a normális.
kedves @evaolah7621
> idézlek:
"meg kell változtatni hogy 2 millió Fideszes elég és 7 millió ellene szavaz". Vannak országok ahol ezt úgy küszöbölik KI, hogy mindenkinek állampolgári KÖTELEZETTSÉGE a szavazás. FELMENTVE az egészségügyi problémásokat.
. Ilyen rendszer kizárná, hogy 20... 30% akarata-, szimpátiája-, v érvényesül vallása-, gusztusa uralkodjon a többség! 🙃...
@@richardszelenyi1003 Már megint ez az ócska mantra! Kíváncsi lennék melyik erkölcstelen, jellemtelen lény dobta be a köztudatba ezt a szöveget, mintha az lenne a normalitás!
Judit Kiss nagyon pesszimista vagy. Ne terjeszd legalább ezt a kórt!
Magyar Péter, végre jó hallgatni józanúl gondolkodó ember véléményét kis hazánk életéről. Június 9-én szavazni megyünk! Árad a Tisza!✌
Csodás hallgatni és oszinte és mindent meg magyaráz érthető és itt van cél van követelmény !!!❤❤
Magyar Peter ebben az évben új kormányt kell létrehozni mert Fidesz importálja a kínait!!!!
Nincs Fideszre szükség lejáratták a Nemzetünket !!!!!
Európa és Brüsszel varja hogy együtt tudjunk működni❤❤❤❤
Úristen... 🤯🙈
Néha azért aludj egy pihentetőt. Látszik, hogy brutál szétnyúztad magad. Ilyenkor könyebb rossz döntéseket hozni. Az egészégedre is megy a dolog.
Február óta figyelemmel kísérem Magyar Pétert. Sokat változott a kommunikációja ( jó irányban) Úgy gondolom, hogy az országjárás hatására történt mindez. Jó dolognak tartom, ha egy politikus nem szakad el a valóságtól - ami valljuk be, hogy sokszor nagyon lehangoló. Az eltelt 34 év restanciája hatalmas. Nagyon sok mindent elölről kell kezdeni úgy, hogy az emberek türelme fogytán. Az igazi valóság majd június 10-én köszönt ránk. Remélem, hogy a Tisza Párt győzelmével. Az igazi munka akkor fog kezdődni.
az igazi valóságra még 2 évet várni kell
@@katalinrobin6222
Ez a tiszavirág nem tart addig. Ez egészen biztos. Ez a nem az az idióta, akit tartós frontmennek választanak, vagy hogy akarná, hogy annak válasszák. Persze nem tudhatom, - mint ahogy nem tudhatja senki. Talán le van kötelezve és csinálnia kell. (Mellesleg a valóságra nem kell várni, az nem egy olyan dolog, - vagy most itt van, vagy soha nem fog eljönni. Innen van minden politika és politikus veszedelmes irrealitása.)
Félelmetes agya van Magyar Péternek! 😮 👍🤗
Igazi manipulátor/illuzionista 😉
Igen. Mint a legtobb pszichopatanak.
Kérdés, hogy jóra fogja-e használni? Elválik, az EP képviselők hogy fognak muzsikálni.
@@1gykakukk Ennél a tróger tolvaj brancsnál bármi jobb lenne, még Gyurcsány is! 🤷♂️👍
Csúnya lenne ha előre jól betanult szövegben hibázna.
- "Beszéljünk Soros Györgyről"
- "Miért?"
🙂
Tényleg nem sok értelme van róla beszélni.
Ennyi erővel a rézfa*zú bagolyról meg a mumusról is beszélhetnénk, azokkal is riogattak anno. Milyen aktuális kérdést fog ez megválaszolni? (hacsak nem félünk még ma is attól a bagolytól...)
Soros Gyorgy a tamogatoja..
@@donjoee Ez is tipikus libsi/balosellenzeki telex kerdes. Hamarabb kerdez sorosrol, brusszelrol, ceurol, mint a szuleszetek bezarasarol, a videkrol, az egeszsegugyrol es minden olyan dologrol, ami a magyarokat erinti. MP probal korrigalni, nyilvan erdekbol is, hogy a lenyegrol beszeljunk, de ez a szinvonal botrany. Ennyi megy telex?
Csak a Tisza 🎉
Követem minden megmozdulását, nagyra értékelem amit értünk tesz!
Eddig mi is az amit tett értünk? 🤔 azon kívül, hogy elmondja, hogy mondjon le... Program? 🤔
@@gdsaffdas Hallgasd meg esetleg.
@@gdsaffdas nézz meg egy élőt. napi 6-7 helyszín;mindenhol több ezer / tízezer ember újra hisz, még vár egy kicsit mielőtt külföldre költözik / elmegy újra szavazni stb.
@@tgergot néztem de magam sem tudom minek. 🤷♂️ nekem az kevés hogy o1g és mindenki mondjon le, ettől nem lettem okosabb...
Többek között, nemzetbiztonságról, szuverenitásról, évek óta tartó rendeleti "kormányzás"-ról, jogállamisági eljárásról, a vagyonnyilatkozatról, vendégmunkások behozataláról, korrupcióról is szó esett, fantasztikus összefoglaló.
Fékek és egyensúly.🤗
Hajrá Péter! Hajrá Tisza!🇭🇺❤️
Engem Magyar Péter mindig odaszegez a monitor elé. Öröm hallgatni. Végre egy racionálisan gondolkodó ember!
A racionalitás az ami egyáltalán nem jellemző rá.
Elég ehhez megtekinteni pár vidéki kiruccanásáról készült felvételt.
Nem azokra gondolok amiket hivatalosan kitesznek, hanem az előtte és utána felvételeket.
Valószínűleg ezek is hamarosan kikerülnek majd, mert a DK nem igazán komálja Petike műsorát.
Magyar Pétert miniszterelnöknek, amint békésen lehetséges!
isten ments!!!!!
@@ytbalazs 'Csak megfontoltan MP ‼️ Még van 2 év 👍👍
57:50 A kormány áskálódását a főváros ellen nem szabad elfelejteni.
Így igaz.Szzuper,hogy MP megmozdította a vidéket.váltsa le a kormányt,de Budapestet hagyja békén.
Egêszen elkêpesztõ , zseniális ez a fickó ! Ezért fog nyerni , mert az emberek pontosan ezt akarjàk , amirõl beszél ! Egy élhető Magyarországot ! Lenyűgöző és rendkívül intelligens személyiség ! Hiszem , hogy a magyar emberek nemsokára nagyon - nagyon büszkék lesznek rá ! Köszönet az Indexnek a remek , nívós riportért ! Hajrá !
Telex. A többi stimmel. ✌️
Telex , de lényegtelen hiszen egykutya.
Az, hogy miről beszél és hogyan csupán kampányfogás és betanult szöveg.
Azt mondja amit az emberek hallani akarnak.
Éppúgy mint Gyurcsány 2006-ban.
És utána pont azt tenné amit nem mondott, mert az emberek azt nem akarják.
Pont úgy mint Gyurcsány 2006 után.
Sajnos még mindig sok a hiszékeny ember országunkban akiket ilyen kisstílűen meg lehet vezetni.
@@Vikivitni Miert a mostani hogy vezeti te szerencsetlen? Ha fidelitaszos vagy, ostoba vagy es megertem a kommented. De ha ez egy generalt user, igy kaptal 4ezer forintot, amit elverhetsz egy doboz cigire a par kommentedert. Mondd mar meg, hogy mi nem igaz abban, amit mond te nagyon hulye? Nem a hiszekeny ember sok, hanem az ostoba fideszes meg mindig, akiket altatni kene, mint a veszett kutyakat. Copy pasteled a fonoktol kapott hulye dumat, mikozben nyomorogsz. szegyeld magad.
fordítva: arról beszél, amit az emberek akarnak... (ami nem feltétlenül azonos azzal, ami valóban jó lenne nekik)
@@pocok5902 És nem azonos azzal amit cselekedne hatalmon.
Péterből egy új Gyurcsány lenne.
Hajrá Péter! ❤❤Hajrá Tisza Pàrt! 🇾🇪🇾🇪
Megdobbentett az amit Magyar Peter mondott Orbanrol, azt, hogy nepszeru nyugaton. 35 eve elek Nagy Britanniaban, itt szereztem a diplomaimat is. A UK iskolazott kozeposztalyana 100% -ban utasitja el Orbant! Sot felveti a magyar nep felelosseget is Orbannal kapcsolatban.
Nyilván nem az általd említett körökben. Azonban sok olyan (feltörekvő) politikus van, akik szívesen másolnák a hatalomtechnikáját.
Érdekes és 15 évet éltem kint, és nem ezt tapasztaltam. Sőt olyan banki vezetővel is találkoztam, aki kezet fogott velem és megköszönte a határkerítést :D
@@minarikede9833
Ez nem egy másolando a lopás és hazugsag és 50 év kommunizmus után egy olyan tudatlan nemzetet félre vezetni bűncselekmény ?
70 évesen egy megromlott pokhendi embert látok és soha nem volt való az emberek bizalmara ??
bármennyire is utálod orbánt, de ez nem igaz. a migráns kérdés óta nyugaton kifejezetten szeretik a nem liberális körökben.
Áradjon a Tisza! Mossa el az elmúlt 20 év mocskát!