gyere mindenképpen. Nagymamám egykori udvarlója '56-ban menekült el itthonról, Amerikában mindent elért, amit csak akart, mégis az élete alkonyán minden évben jött meglátogatni minket és távoli rokonait. Aztán egyszer nem jött többé és tudtuk, hogy ez csak egyet jelenthet.
Van egy szomszédom, aki 56-ban megszökött, és jó barátok lettünk, de már majdnem egy éve elhunyt. Mindkét nagyszülőm az 1900-as évek legelején érkezett Amerikába. 6 gyerekük született és csak egy él...Imre bácsi 95 éves. Bárcsak megtanultam volna magyarul, és nem kellett volna google fordítót használnom! Ismerek néhány szót, de nem eleget ahhoz, hogy folytassam a beszélgetést.@@vitapont7338
Nem értem egyes kommentelők értetlenkedő hozzászólását. Ez egy 8 mm-es házi amatőrfelvételekből készített összevágás, a zene valszeg most lett alákeverve.
Nem is nagyon volt min járniuk (ld. 1:38-nál a még leszakadt hidat), nem is nagyon tehette meg mindenki. 1:27-nél nem túl "tiszta" lehetett az a füstölő kémény sem... Ebből a megjegyzésből inkább a régenmindenjobbvót-mentalitást érzem ki. Budapest mostanában páratlanul szép és sok-sok részét helyretették.
Az 1. perc környékén azok a sorfák (a Margitsziget déli fel/lejáróján, fajukat tekintve nyugati ostorfák) részben még most is megvannak, persze, ritkásabban állnak már, és sokkal nagyobbak. Igaz, hogy "csak" fák, meg sem közelítik pl. valamely jól/rosszul létesített, de mégiscsak történelmi, monumentális, hangsúlyos (stb.) épület értékét, de azért na, azóta még ezek a "fa-mércével" nézve nem túl idős (talán legfeljebb 80-90 év körüli) fák is láthattak már egyet s mást... a náluk kétszer idősebb tölgyekről, platánokról nem is beszélve. Ha valamik, hát akkor a fák igazi időutazók lehetnek, a maguk komótos módján. 👍
1955-ös Buick Century 4ajtós Riviera. Ilyen Matyibának nem hiszem, hogy volt, de persze nem lehetetlen. 1956-ban ugye megbukott. Szóval szűk 1éve volt ilyet beszerezni és parolázni vele.
Hihetetlen. A csonka Erzsébet-híd (mik azok a hajódaruk ott?), a kisföldalatti felszíni szakasza a régi kocsikkal még pótkocsik nélkül, és a vidámpark neonfelirata olyan régi lenne???
Micsoda más világ volt! Működött az Andrássy úton a ma Terrorházának mondott kínzó hely s akasztottak. A hullákat eldugták a ma 301-es parcellában hátul. Hajnalban vitték ki meg éjjel. Lőttek 1956-ban, s diktatúra volt. De jó, hogy nem akkor éltem. Ma sokkal több érdekesség van s használhatóság van. Mondom ezt 1964-es születésűként, aki villamosozott az Erzsébet-hídon, s mint a Bochkor , Geszti akkor születtek. S minden iskolai szünetben fent nyaraltam Budapesten. Ja és romantikából elmondom csak a vörös csillag volt kivilágítva a parlament és az Erzsébet kilátó tetején. Szó szerint minden sötét volt abban a rendszerben. Ezt a fiataloknak, hogy tudják!!!
a nosztalgikus 'régen minden jobb volt" propagandát toló időseknek általában annyiban igazuk van, hogy nekik személyesen akkor tényleg jobb volt, mert fiatalok voltak, naívak ("a hanyatló nyugat" stb.), voltak terveik, álmaik, barátaik, kifogástalan egészségük, jövőjük. De ha azt nézzük, milyen korszakban volt jobb fiatalnak lenni, akkor tuti nem az 1950-es években.
Sávoly Pál, az új Erzsébet híd tervezője, úgy építette meg a hidat, hogy az utókor ha akarja, visszaállíthatta volna a régi híd ornamentikáját, s azzal visszanyertük volna a régi pompát, s a híd arányai sem igen változtak volna. Csak annyi változott a szecessziós díszítés elhagyása mellett, hogy a gyalogjárdák a régi híd vonalán kívülre kerültek, illetve a láncszerkezet helyett acélhuzalok tartják a hidat. De ez utóbbit is be lehetne takarni korhű módon. Tehát a szándék megvolt, de az utókor sajnos nem akarta. Pedig az orbán rezsim most gőzerővel épít vissza mindenféle lovardát, meg főörségi, meg egyéb haszontalan épületet a Budai várban, de arra ügyel, hogy semmi hasznos ne épüljön Budapestnek.
0:40 -nél az egy amerikai autó. Csikós Zoltánnak van egy videója, amiben beszél az 50-es 60-as évek magyar autós világáról, és azt mondja (meg efféle felvételekkel bizonyítja), hogy a pártfunkcionáriusok egyáltalán nem akartak Volgával meg Pobjedával járni. Inkább Chevrolet-tel, Mercury-val, Buick-kal, ilyesmivel. Amikor éjszaka jött az ÁVO a fekete autóval, az is amerikai autó volt.
Vegyesek az érzések. Az biztos, hogy a brutális budapesti bombázások után fantasztikus lehettek a békés tavaszi / nyári napok a városban. Ettől függetlenül tombolt az AVH terror de ez keveseket érintett. Az ország újra feleakkora lett de ezt a korabeli sajtó "normális" állapotként mutatta be. A magyarok amúgy sem kaptak szívrohamot még Trianon után sem. Hát az 50-es években ez még inkább így lehetett.
Elég volt svábnak lenni, a nagyfatert minden hónapban elvitték megverni a csepeli ÁVH pribékjei ... késöbb már nem vitték, mert Recsken találta magát , majd Pécsen a bányában ... osztály és rendszer idegen ...
Ez nem igaz. Én éltem a 60-as, 70-es években s feketék voltak a házak falai a koromtól. Na meg ha figyelmesen nézed a Duna látképben hátul ontja ám a gempát a magas kémény! Szénnel .és fával fűtöttek az emberek. Úgy hordták fel a pincéből a cserépkályhába. Mert nem volt távfűtés.
@@gaborhajnal6159 hozzátenném, hogy az akkori gépjárműveknek a motorja nagyon környezetszennyező volt. Kevesebb volt belőlük, az igaz, de ha elment egy előtted, azt még hosszú percekig szagolhattad te is, meg mindenki. Csak az bolondul ezekért a régi időkért, aki előtt már nincs semmi perspektíva és a nosztalgia nevű drogba dugja vissza a fejét a még hátralevő életében.
A filmfelvevő gép, a kamera, a fordítós film nyersanyag, az átmásolás nulla volt. Az 50-es, 60-as években a főváros tele volt amerikai meseautókkal. Ma már egyet sem látunk, csak az EU meg ázsiai vacakokat.
_"Az 50-es, 60-as években a főváros tele volt amerikai meseautókkal."_ *Ne röhögtess!* De tényleg. Én, 1955-ben születtem. 5 és fél éves koromig a _IX. kerületi _*_Ráday utcában_*_ laktunk,_ elég közel a _Kálvin térhez,_ ami csaknem belváros. Az általános iskolai tanulmányaimat _a _*_Bakáts téri iskolában_*_ kezdtem._ (Ami szintén a IX. kerületben van, és még nem külváros ...) Az első 3 osztályt a Bakáts téri suliban is végeztem el, aztán "átigazoltam" a szintén IX. kerületi, _Szamuely utcai iskolába_ (ma, Lónyai utcai iskola), ami _még közelebb is van_ a Kálvin térhez. Ott végeztem el a 4, 5. általános éveket. Idő közben átköltöztünk a VIII. kerületbe, a _Százados útra._ Nemcsak a költözés okán, de végül a VIII. kerületi _Práter utcai iskolában_ abszolváltam a 6., 7. 8. osztályt. Az az iskola pedig a _Nagykörúthoz_ volt (van) igen közel. *Lerövidítve:* Édesanyámnak akkoriban két fontos barátnője volt. Egyikük a Kecskeméti utcában lakott (az, már belváros, V. kerület), a másikuk pedig a _Hőgyes Endre utcában_ (igen közel a Bakáts térhez), és kisgyerek koromban (5-6-7 évesen) gyakran sétálgattunk hozzájuk, meg az _Úttörő térre_ (ma, _Markusovszky tér_ ), és a _Vámház körúti Nagycsarnok_ felé, meg a Duna-part közelében is. Ezen évek alatt (tehát 5-6-7 éves koromig) *_egyetlen-egy "amerikai" autó látványára sem emlékszem!_* Pedig _imádtam az autókat vizslatni_ ! Amiket viszont láttam, az egy korabeli _Mercedes_ (ha jól emlékszem 190-es),_ meg egy _DKW_ (ma, _AUDI) márkájú autók. A Merci-t a _Lónyai utca_ és a _Kinizsi utca_ kereszteződéséhez közel, a DKW-t meg talán néhány utcával arrébb láttam parkolni, akkoriban. Ja! És a Bakáts téren, az iskolától alig 100 méterre, sokszor állt egy _Volga M21-es._ (Nyilván, állami kocsi lehetett ...) *A lényeg:* Amerikai autót (ami alatt a klasszikus amerikai "dromedárokat" értem), talán 9-10 éves koromban (cca. 1964. táján) láttam először, Pesten! Aztán 11-13 éves korom idején, már igen gyakran átruccantam Budára is, és akkor és ott - közelebbről: 1965, táján, a _Gellért szálló_ előtti parkolóban - már láttam többféle "USA-autót" is "díszelegni"! *Az azonban **_erős túlzás,_** miszerint "az 50-es, 60-as években a főváros tele volt amerikai meseautókkal" ...* Ez a helyzet. \_(ツ)_/.
csakegysas. A film az 50es évek eleje,mivel még láthatóak a magyar villamasok,amiket a56 után állítottak ki mikor a komcsik rá erőltették a szar cuccaikat,a zene meg szalon Jazz az abármikor feljátszahtták mivek dinamikus a felvétel,ilyen minőséget meg az 50 években nem tudtak produkálni mivel még a sztereó se létezett csak a 60 as évek elejéttől lett jobb minőség valamivel.
a forradalom előtt készülhetett még a film. A Kilián laktanya még nincs szétlőve, meg látni a böszme nagy vörös csillagot a villamos tetején. De talán a Nagy Imre féle erjedés korában járhatunk, ugyanis a filmen már nem veri a népet az ÁVH, de a fotóst se.
Sempre será linda a doce Budapeste. Seja no passado, presente ou futuro, esta cidade pertence ao coração do Brasil.
Lindíssimo video.
50%-ban magyar vagyok, és 3-szor jártam Magyarországon, és újra KELL mennem, és újra meglátogatnom a családot, mielőtt elhagyom ezt a világot!
Senki sem 100% magyar ugyanis több szaz eve keveredunk a Karpat medencében es körülotte is...
Azt hiszem ez igaz lesz~~~ köszönöm!
Én is hasonló helyzetben vagyok ,magyarországon születtem😢
gyere mindenképpen. Nagymamám egykori udvarlója '56-ban menekült el itthonról, Amerikában mindent elért, amit csak akart, mégis az élete alkonyán minden évben jött meglátogatni minket és távoli rokonait. Aztán egyszer nem jött többé és tudtuk, hogy ez csak egyet jelenthet.
Van egy szomszédom, aki 56-ban megszökött, és jó barátok lettünk, de már majdnem egy éve elhunyt.
Mindkét nagyszülőm az 1900-as évek legelején érkezett Amerikába. 6 gyerekük született és csak egy él...Imre bácsi 95 éves.
Bárcsak megtanultam volna magyarul, és nem kellett volna google fordítót használnom! Ismerek néhány szót, de nem eleget ahhoz, hogy folytassam a beszélgetést.@@vitapont7338
Remek.köszönjük............
Köszönöm ezt az élményt! Van még több is?
Nem értem egyes kommentelők értetlenkedő hozzászólását. Ez egy 8 mm-es házi amatőrfelvételekből készített összevágás, a zene valszeg most lett alákeverve.
Alig vannak autók. Tiszta a város. Jó nézni.
Nem is nagyon volt min járniuk (ld. 1:38-nál a még leszakadt hidat), nem is nagyon tehette meg mindenki.
1:27-nél nem túl "tiszta" lehetett az a füstölő kémény sem...
Ebből a megjegyzésből inkább a régenmindenjobbvót-mentalitást érzem ki.
Budapest mostanában páratlanul szép és sok-sok részét helyretették.
Ehelyett a villamosok lépcsöin lógtak. Jujjdejó volt.
@@myfluteatemyhomework
Valóban páratlanul szép.
Sok helyen bokáig lehet gázolni a kutyaszarban és a hajléktalanokban, a kéregetőkben.
@@myfluteatemyhomework Igen. Tarlós úr. Most megint megy a pöcegödörbe karácsony alatt.
Az 1. perc környékén azok a sorfák (a Margitsziget déli fel/lejáróján, fajukat tekintve nyugati ostorfák) részben még most is megvannak, persze, ritkásabban állnak már, és sokkal nagyobbak. Igaz, hogy "csak" fák, meg sem közelítik pl. valamely jól/rosszul létesített, de mégiscsak történelmi, monumentális, hangsúlyos (stb.) épület értékét, de azért na, azóta még ezek a "fa-mércével" nézve nem túl idős (talán legfeljebb 80-90 év körüli) fák is láthattak már egyet s mást... a náluk kétszer idősebb tölgyekről, platánokról nem is beszélve. Ha valamik, hát akkor a fák igazi időutazók lehetnek, a maguk komótos módján. 👍
Valaki nagyon vigyázott rájuk, minden teljesen rendben volt.
Manapság az emberek teljesen elkanászodtak.
Köszi .
Nem volt jó világ. Sok munka és szegénység, de a háború után volt reménység. Aztán jött '56. 😢
0:40= Vajon kié lehetet ez a hodáj amerikai kocsi ?
Mákosi Rátyásé
Hodály - ha szabad szólnom...
1955-ös Buick Century 4ajtós Riviera. Ilyen Matyibának nem hiszem, hogy volt, de persze nem lehetetlen. 1956-ban ugye megbukott. Szóval szűk 1éve volt ilyet beszerezni és parolázni vele.
Hihetetlen. A csonka Erzsébet-híd (mik azok a hajódaruk ott?), a kisföldalatti felszíni szakasza a régi kocsikkal még pótkocsik nélkül, és a vidámpark neonfelirata olyan régi lenne???
A hajódarukkal emelték ki a Dunából a felrobbantott híd elemeit
A kis földalá még a bal oldalon ment előre...1973-ig. A 25-ös villamos a cirkusz előtt!
ezt a rázást nem lehetne kivenni belőle?
Dehogynem. Letöltöd, kiveszed belőle, feltöltöd.
Ez egy 70 évvel ezelőtti felvétel!!! Csoda hogy előkerült és megvan még!!!
Micsoda más világ volt! Működött az Andrássy úton a ma Terrorházának mondott kínzó hely s akasztottak. A hullákat eldugták a ma 301-es parcellában hátul. Hajnalban vitték ki meg éjjel. Lőttek 1956-ban, s diktatúra volt. De jó, hogy nem akkor éltem. Ma sokkal több érdekesség van s használhatóság van. Mondom ezt 1964-es születésűként, aki villamosozott az Erzsébet-hídon, s mint a Bochkor , Geszti akkor születtek. S minden iskolai szünetben fent nyaraltam Budapesten. Ja és romantikából elmondom csak a vörös csillag volt kivilágítva a parlament és az Erzsébet kilátó tetején. Szó szerint minden sötét volt abban a rendszerben. Ezt a fiataloknak, hogy tudják!!!
a nosztalgikus 'régen minden jobb volt" propagandát toló időseknek általában annyiban igazuk van, hogy nekik személyesen akkor tényleg jobb volt, mert fiatalok voltak, naívak ("a hanyatló nyugat" stb.), voltak terveik, álmaik, barátaik, kifogástalan egészségük, jövőjük. De ha azt nézzük, milyen korszakban volt jobb fiatalnak lenni, akkor tuti nem az 1950-es években.
A Vörösmarty tér 4-ben volt az óvodám. 56-ban a második emeleti ablakból láttuk, ahogy a Vigadó akkor szintén romos épületénél lőtték az embereket.
Nagyon negatív vagy. Ne rontsd mások boldogságát.
Kár,hogy nem a régi Erzsébet hidat építették vissza!Az volt a legszebb híd.A pesti kapuja megvolt.A többi része a Dunában.
Milyen egyen gondolkozunk epp azt gondoltam miert kellett egy modernebb hidat epiteni amikor a regi sokkal szebb volt. 🎉
Sávoly Pál, az új Erzsébet híd tervezője, úgy építette meg a hidat, hogy az utókor ha akarja, visszaállíthatta volna a régi híd ornamentikáját, s azzal visszanyertük volna a régi pompát, s a híd arányai sem igen változtak volna. Csak annyi változott a szecessziós díszítés elhagyása mellett, hogy a gyalogjárdák a régi híd vonalán kívülre kerültek, illetve a láncszerkezet helyett acélhuzalok tartják a hidat. De ez utóbbit is be lehetne takarni korhű módon. Tehát a szándék megvolt, de az utókor sajnos nem akarta. Pedig az orbán rezsim most gőzerővel épít vissza mindenféle lovardát, meg főörségi, meg egyéb haszontalan épületet a Budai várban, de arra ügyel, hogy semmi hasznos ne épüljön Budapestnek.
@@erikas974 a komcsik miatt
@@f3reg169 hülye
@@erikas974 Mert használhatatlanul keskeny volt.
Kevés az autómobil de nagyon sűrűen járnak a villamosok és még így is tele vannak. Jó volna ha ma is így lenne.
Alig voltak járművek is és az also rampart is forgalom mentes de nincs sétáló tömeg sem ezekben az időkben.
Az emberek akkoriban dolgoztak és nem éjjel-nappal bulikáztak és korzóztak. Ahogy még akár bő tíz éve is.
@@sziriuszkibernetikaitarsas542
Vagy inkább 20 az a 10 év. .-)
0:57= Egy ember csűng a busz hátsóján ‽ 🤣
Igen. Csúcsforgalomban ilyen bőven előfordult, főként villamosokon.
De visszamennék kicsit sétálgatni abba a világba.
Biztos érne egy két meglepetés,főleg 56 elött. Amit nem látni a filmen. Az ami kocsi 56 utáni. Hát az az időszak sem volt éppen éppen totál happy.
@@gaborgredely1848 Hát bizonyára. Ma is ér nem kevés.
ha orbánon múlna, vissza is térne az a világ.
S ha kritikai észrevételed lenne elvinne az ÁVÓ vagy az ÁVH.
@@gaborgredely1848 "Hát az az időszak sem volt éppen éppen totál happy." Napjaink fiatalsága a legboldogtalanabb az utóbbi száz évben....
0:40 -nél az egy amerikai autó. Csikós Zoltánnak van egy videója, amiben beszél az 50-es 60-as évek magyar autós világáról, és azt mondja (meg efféle felvételekkel bizonyítja), hogy a pártfunkcionáriusok egyáltalán nem akartak Volgával meg Pobjedával járni. Inkább Chevrolet-tel, Mercury-val, Buick-kal, ilyesmivel. Amikor éjszaka jött az ÁVO a fekete autóval, az is amerikai autó volt.
Csikós Zsolt...
Kár, hogy a Corvo-ról ennyi képkocka került felvételre, a BME-ről szívesebben néztem volna többet.
De jó volt látni a végén a kis földalattit a városligeti felszíni pályán. De vissza mennék egy időgéppel, mert nem éltem akkor!
Vegyesek az érzések. Az biztos, hogy a brutális budapesti bombázások után fantasztikus lehettek a békés tavaszi / nyári napok a városban. Ettől függetlenül tombolt az AVH terror de ez keveseket érintett. Az ország újra feleakkora lett de ezt a korabeli sajtó "normális" állapotként mutatta be. A magyarok amúgy sem kaptak szívrohamot még Trianon után sem. Hát az 50-es években ez még inkább így lehetett.
Elég volt svábnak lenni, a nagyfatert minden hónapban elvitték megverni a csepeli ÁVH pribékjei ... késöbb már nem vitték, mert Recsken találta magát , majd Pécsen a bányában ... osztály és rendszer idegen ...
Akkor még rendezett volt a város, nem volt szemét eldobálva, nem hugyoztak, szartak, hánytak oda, kultúra volt!
éS lőn LEVEGŐ TISZTA.
Ez nem igaz. Én éltem a 60-as, 70-es években s feketék voltak a házak falai a koromtól. Na meg ha figyelmesen nézed a Duna látképben hátul ontja ám a gempát a magas kémény! Szénnel .és fával fűtöttek az emberek. Úgy hordták fel a pincéből a cserépkályhába. Mert nem volt távfűtés.
@@gaborhajnal6159 Télen szmogos volt, nyáron tiszta. Most néhány nagyobb szélvihart leszámítva mindig közepesen dzsuvás.
@@gaborhajnal6159 hozzátenném, hogy az akkori gépjárműveknek a motorja nagyon környezetszennyező volt. Kevesebb volt belőlük, az igaz, de ha elment egy előtted, azt még hosszú percekig szagolhattad te is, meg mindenki. Csak az bolondul ezekért a régi időkért, aki előtt már nincs semmi perspektíva és a nosztalgia nevű drogba dugja vissza a fejét a még hátralevő életében.
A filmfelvevő gép, a kamera, a fordítós film nyersanyag, az átmásolás nulla volt. Az 50-es, 60-as években a főváros tele volt amerikai meseautókkal. Ma már egyet sem látunk, csak az EU meg ázsiai vacakokat.
_"Az 50-es, 60-as években a főváros tele volt amerikai meseautókkal."_
*Ne röhögtess!*
De tényleg.
Én, 1955-ben születtem.
5 és fél éves koromig a _IX. kerületi _*_Ráday utcában_*_ laktunk,_ elég közel a _Kálvin térhez,_ ami csaknem belváros. Az általános iskolai tanulmányaimat _a _*_Bakáts téri iskolában_*_ kezdtem._ (Ami szintén a IX. kerületben van, és még nem külváros ...) Az első 3 osztályt a Bakáts téri suliban is végeztem el, aztán "átigazoltam" a szintén IX. kerületi, _Szamuely utcai iskolába_ (ma, Lónyai utcai iskola), ami _még közelebb is van_ a Kálvin térhez. Ott végeztem el a 4, 5. általános éveket. Idő közben átköltöztünk a VIII. kerületbe, a _Százados útra._
Nemcsak a költözés okán, de végül a VIII. kerületi _Práter utcai iskolában_ abszolváltam a 6., 7. 8. osztályt. Az az iskola pedig a _Nagykörúthoz_ volt (van) igen közel.
*Lerövidítve:* Édesanyámnak akkoriban két fontos barátnője volt. Egyikük a Kecskeméti utcában lakott (az, már belváros, V. kerület), a másikuk pedig a _Hőgyes Endre utcában_ (igen közel a Bakáts térhez), és kisgyerek koromban (5-6-7 évesen) gyakran sétálgattunk hozzájuk, meg az _Úttörő térre_ (ma, _Markusovszky tér_ ), és a _Vámház körúti Nagycsarnok_ felé, meg a Duna-part közelében is.
Ezen évek alatt (tehát 5-6-7 éves koromig) *_egyetlen-egy "amerikai" autó látványára sem emlékszem!_* Pedig _imádtam az autókat vizslatni_ ! Amiket viszont láttam, az egy korabeli _Mercedes_ (ha jól emlékszem 190-es),_ meg egy _DKW_ (ma, _AUDI) márkájú autók.
A Merci-t a _Lónyai utca_ és a _Kinizsi utca_ kereszteződéséhez közel, a DKW-t meg talán néhány utcával arrébb láttam parkolni, akkoriban. Ja! És a Bakáts téren, az iskolától alig 100 méterre, sokszor állt egy _Volga M21-es._ (Nyilván, állami kocsi lehetett ...)
*A lényeg:* Amerikai autót (ami alatt a klasszikus amerikai "dromedárokat" értem), talán 9-10 éves koromban (cca. 1964. táján) láttam először, Pesten! Aztán 11-13 éves korom idején, már igen gyakran átruccantam Budára is, és akkor és ott - közelebbről: 1965, táján, a _Gellért szálló_ előtti parkolóban - már láttam többféle "USA-autót" is "díszelegni"!
*Az azonban **_erős túlzás,_** miszerint "az 50-es, 60-as években a főváros tele volt amerikai meseautókkal" ...*
Ez a helyzet.
\_(ツ)_/.
a zenéből ítélve ez inkább a 60 as évek.. 😝
de a viccet félretéve, még áll a hősök terén a felrobbantott templom.!
Az összeállítás lehet, hogy a hatvanas években készült, - így a háttérzene alájátszása is, - de a felvételek az ötvenes évekből valók.
ha .. @@lospadresapa6028
csakegysas. A film az 50es évek eleje,mivel még láthatóak a magyar villamasok,amiket a56 után állítottak ki mikor a komcsik rá erőltették a szar cuccaikat,a zene meg szalon Jazz az abármikor feljátszahtták mivek dinamikus a felvétel,ilyen minőséget meg az 50 években nem tudtak produkálni mivel még a sztereó se létezett csak a 60 as évek elejéttől lett jobb minőség valamivel.
a forradalom előtt készülhetett még a film. A Kilián laktanya még nincs szétlőve, meg látni a böszme nagy vörös csillagot a villamos tetején. De talán a Nagy Imre féle erjedés korában járhatunk, ugyanis a filmen már nem veri a népet az ÁVH, de a fotóst se.
Meglátszik hogy itt még nem a karigeri volt a vezér 😂
Igen, itt még az elvtársaid voltak a vezérek.
@@melchizedekful Nekem nincsenek elvtársaim
@@MrVadallat ó dehogynem, az összes gazember és/vagy fideszes/mihasznákos gyökér halmazának eleme vagy.