Mátra shaggy meat You will love every moment @ Szoky's kitchen

แชร์
ฝัง

ความคิดเห็น • 454

  • @szokykonyhaja
    @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +35

    Hozzávalók: 2 db 450 g sertés szűz, 1100 g vékony héjú krumpli, 5 - 7 gerezd fokhagyma mérettől függően, 3 - 4 szál zöldhagyma, 250 g félkemény sajt ebben az esetben Gouda volt, 250 g 20 % tejföl, 2 evőkanál sertés zsír, 1 csokor petrezselyem, 1 db tojás, só, tört színes bors , tört koriander mag, Cayenne bors. Mátrai Borzaska a sütőben elkésztve amit ha kipróbáltok nagy kedvencetek lehet a jövőben! Mint látni fogjátok az elkészítése roppant egyszerű és bátran mondhatom csodálatos a végeredmény. Három fontos dolog van , az első a húsok elősütése amit nem szabad sokáig sütni úgy szaftos marad a tartalom. A második ebben az esetben nem szabad teljesen puhára főzni a krumplit hogy a szálak reszelés után szépen látszanak majd a szeleteken , a harmadik az összerakás , ne a sajt kerüljön a tetejére hanem a szálas majdnem puha krumpli ! Jó étvágyat nektek is hozzá ! Zoli

    • @mariabajka5104
      @mariabajka5104 3 ปีที่แล้ว

      Köszönöm szépen kívánók nektek egy bekes szép este

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@mariabajka5104 Aranyos vagy nagyon szépen köszönjük és neked is nagyon kellemes estét kívánok ! Zoli😍🧡😘

  • @szatya1
    @szatya1 3 ปีที่แล้ว +4

    Szia Szoky , jól indul a Vasárnap . Ismét egy remek étel . Köszönöm . Szatya

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Szatya ! Örülök hogy tetszett és neked és kedves családodnak is jó étvágyat hozzá ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍

  • @gyorgypragai5913
    @gyorgypragai5913 3 ปีที่แล้ว +1

    Halihó Szoky Mester!
    Őrületesen,jóságosan finom receptet kaptunk tőled! Látod ilyent még nem készítettem, de
    ami késik az nem múlik! Köszönjük, jó egészséget kívánunk nektek!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Gyurikám ! Hogy finom és változatos ételeket tudjak mutatni aminek én örülök a legjobban !
      Szuper jó étvágyat Kívánok hozzá nektek is, egy igazán finom ételben lesz részetek !
      Jó egészséget nektek is és szép vasárnapot !
      Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍

  • @lenkevarga5863
    @lenkevarga5863 3 ปีที่แล้ว

    Aranyos
    Zolikám ez a finomságot jóságos finom étel a kedvencem főleg ahogy
    Te készítetted .
    Köszönöm millió puszi Lenke.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves lenke ! Nagyon örülök hogy tetszett a recept, mi is nagyon szeretjük .
      Neked , nektek is jó étvágyat kívánok hozzá váljon kedves egészségetekre !
      Sok szeretettel puszillak Zoli🧡😘😘😘

  • @ikmester56
    @ikmester56 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon finomnak látszik, kifogom próbálni! Köszönöm szépen, Zoli!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen István , nem fogsz benne csalódni isteni finom étel ! Baráti üdvözlettel küldöm a mai finomságot is: th-cam.com/video/BmKDfxzid_8/w-d-xo.html Zoli

  • @belaneifsics9245
    @belaneifsics9245 3 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm szépen! Hú de elnyerte tetszésem...elfogom készíteni. ..szuper vagy nagyon érthető minden ....imádom a videoidat. .. . ..

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Köszi és nagyon örülök hogy megtetszett a recept és jó étvágyat hozzá nektek is ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk !
      Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡

  • @zoltankocsis6927
    @zoltankocsis6927 3 ปีที่แล้ว +3

    Meg kell hagyni Szoky, hogy igazán jó videókat csináltok!Mind az ételek guszták, és mind a karaktered egy fantasztikus hangulatot ad az egésznek. Úgyhogy le a kalappal!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Zoli ! Nagyon szépen köszönjük és örülök hogy jól érzed magad nálunk, ez a legfontosabb ! Küldöm neked a mai finomságot is érdemes elkészíteni hatalmas élmény : th-cam.com/video/5IY3p6kmAXc/w-d-xo.html Üdv Zoli 👍👍👍

  • @martabodrogi2235
    @martabodrogi2235 3 ปีที่แล้ว +3

    Zoli! Ez a recept is szuper, végre nem kell zsírban sütögetni! Köszönöm szépen!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Márta ! Igen ez a recept több szempontból is kényelmesebb és kalória szegényebb mint zsírban sült változata .
      Próbáld ki, hatalmas ízek és szépmegjelenés ! Sok szeretettel Zoli

    • @martabodrogi2235
      @martabodrogi2235 3 ปีที่แล้ว

      @@szokykonyhaja Kedves Zoli! Köszönöm szépen a válaszodat, tutira kipróbàlom, gondolom ez is mint már annyi más receptet, unokáim kedvence lesz. Várom további szuper receptjeidet! Szeretettel üdvözöllek: Márta

    • @gabriellahamor96
      @gabriellahamor96 3 ปีที่แล้ว

      Kedves Zoli,ez az uj receptednek a vegeredmenye nagyon jol nez ki ,el fogom kesziteni.Koszonom es nektek is jo etvagyat kivanok!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@martabodrogi2235 Nagyon szívesen kedves Márta ! Jó étvágyat nektek is hozzá és szerintem az unokád is oda lesz érte ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@gabriellahamor96 Kedves Gabi ! Köszönjük szépen és amennyire jól néz ki annyira finom is :-) Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli

  • @Tibcsiable
    @Tibcsiable 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia Zoli nagyon csinos a kaja éreztél a törődést és csodálatos egyszerűen csodálatos héjában van a vitamin További jó étvágyat Baráti üdvözlettel Tibi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Tibikém ! Örülök hogy tetszett a recept és ajánlom neked is ha egy finom és tartalmas ételre vágynál ! Barát üdvözlettel Zoli

  • @zolijonas6747
    @zolijonas6747 3 ปีที่แล้ว +1

    Szep estet szoky!!! Eloszor is boldog nevnapot kivanunk a legnagyobb szakacsnak!!!!! Tisztelettel jonas z.

    • @zolijonas6747
      @zolijonas6747 3 ปีที่แล้ว +1

      Ja es alig varom elkeszitsem !!!!!!!! Koszonjuk !!!!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Zolikám ! Kedves tőled nagyon szépen köszönöm a köszöntésedet ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@zolijonas6747 Tuti nagy élményben lesz részed ! Jó étvágyat majd hozzá ! Üdv Zoli👍👍👍👍

  • @jolanstefanideszneberek407
    @jolanstefanideszneberek407 3 ปีที่แล้ว

    Szia Zoli! Vasárnap ekészítettem szűzből illetve 2 szelet csirkemellből a fiam számára. A családnak ízltt, de a fiamat hiába győzködtem , hogy kóstolja meg, délben nem evett belőle, de vacsorára bevágta az egyik szeletet, ma ebédre pedig a másikat. Azt mondta, hogy ez az új kedvence, ez borzasztó nagy dicséret, mert alig eszik húst. Köszönöm ezt az új receptet! Joli😉

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Jolán ! Nagyon örülök neki és akkor vakóban nagyon finomra sikerült gratulálok hozzá ! Lehet több husis finomságot kellene elkészítened és a fiaid is lehet megszeretné ezeket a típusú ételeket ! Érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk és nagy szeretettel kívánok nektek is kellemes húsvéti ünnepeket 🧡továbbá küldöm neked egy húsvéti finomság gyanánt a tegnapi finom sütit : th-cam.com/video/24KcuCe_ThI/w-d-xo.html Zoli

  • @wavruschanenagyjulia7159
    @wavruschanenagyjulia7159 3 ปีที่แล้ว +2

    Szia Zoli! Nagyon fincsi lett. A hús egyik felét krumplival csináltam, a másik felét reszelt zellerrel. Nagyon jó lett az is.
    Köszi a sok finom receptet. 🥇🥇🥇🥇🥇🥇🥇🥇🥇🥇🏅🎖️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Juli ! Gratulálok hozzá és ügyesen alakítottad, úgy is biztos hogy tökéletes ízvilág lett , kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli 👍👌🧡😘

  • @ritapal6006
    @ritapal6006 3 ปีที่แล้ว

    Én kicsontozott csirkefelsőcombbal készítettem( bocsi) ... Isteni lett így is... Imádom a receptjeidet... Rengeteg jó ötletet, tanácsot szívok magamba.. Köszike 👩‍🍳

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Rita ! Tökéletes abból is az tel , amúgy én is imádom a csirkét sok csontozott comb receptet találsz nálunk ! Küldöm neked a mai finomságot is : th-cam.com/video/Wh3EsRkK-AE/w-d-xo.html Sok szeretettel Zoli🧡

  • @beatamagyar8569
    @beatamagyar8569 3 ปีที่แล้ว

    Draga Zoli. Ma csinaltam meg ezt az etelt. Csaladot megleptem vele es isteni lett. Igaz en karajbol keszitettem el. Koszonom a receptet. Fantasztikusan fozol es megosztod velunk. Koszonom.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Bea ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett és karajból is tökéletes, kedves egészségetekre ! Holnap reggel egy finom Sacher tortával érkezünk 🧡Sok szeretettel Zoli

  • @irenamoravcik6031
    @irenamoravcik6031 3 ปีที่แล้ว

    Szervusz Szoky kedves! Jujj ismét egy finomságot mutattál be a videódban, köszönöm szépen, lessz miből válogatni, mert minden recepted finom. Szervusz! Üdv. az egész családodat szép Vasárnapot kívánok!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Irena! Nagyon szívesen és ha gondolod próbáld ki szerintem az egész család imádni fogja ! Köszi és nektek is gyönyörű derűs vasárnapot kívánok ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @istvanpalinkas2471
    @istvanpalinkas2471 3 ปีที่แล้ว +3

    Kedves Zoli! Most van a sütőben, alig várjuk, hogy elkészüljön! Nekem nagy segítség, hogy feliratot készítesz, ezt külön köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen István és ha lesz elég időm majd a régebbi videókra is megpróbálom oda tenni ! Jó étvágyat nektek is hozzá ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍

  • @אילדיבוטיקאי
    @אילדיבוטיקאי 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia kedves Zolikam. Szuper kis guszta borzaska. Koszi szepen ezt meg ma kiprobalom. Fincsinek nezki es biztos az is. Jo egeszseget neked es a kedves csaladodnak. Nagyon orulnek ha egyszer a malackakat is megmutatnad ahogy esznek a " malac muvekben" .🐇🐇😆😆 Szuper boldog vasarnapot nektek . Sok szeretettel sok puszi Ildi.♥️♥️♥️😊😊😘😘💯💯👍👍👍👍👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Ildikém ! Nagyon kellemes kis húsi és nagyon finom ízekkel van megáldva 😊👍😍és éppen aki készíti az áldja meg ezekkel az ízekkel ! Azt hiszem már a valamelyik grilles vieóban mutattam de majd akkor valamikor még egyszer 👍🧡Vigyázzatok magatokra és sok boldogságot kívánok ! Sok szeretettel puszillak Zoli😘😘😘

  • @editababka2664
    @editababka2664 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon tetszik, nagyon fantasztikus recept ez is ki lesz próbálva,. 👏👌🙋‍♀️

  • @gabortanai4940
    @gabortanai4940 3 ปีที่แล้ว +3

    Köszi mester te vagy a lkirály

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Köszi Gabi kedves tőled , próbáld ki imádni fogod ezt a kis finomságot !
      Baráti üdvözlettel Zoli

  • @czinkklaudia9613
    @czinkklaudia9613 3 ปีที่แล้ว

    Szia kedves Zoli !
    Hú de guszta ez az ételed is és biztos nagyon finom . Ki fogom majd próbálni.*************
    Köszönöm szépen a recepted.
    Szép vasárnapot kívánok Nektek. Puszi ...Klau

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Klau !Nagyon örülök hogy tetszett a recept és neked is tiszta szívből merem ajánlani ezt a finomságot!
      Legyen nagyon szép a vasárnap estétek és minden jót kívánok !
      Sok puszi Zoli🧡🧡🧡

  • @marikaszego1855
    @marikaszego1855 3 ปีที่แล้ว

    Kedves Zoli nagyonn sok boldog névnapot kívánok sok szeretettel,és köszönöm a sok sok finomsagot. Amiota a receptjeidből főzök azóts a családom a konyhába lakik.Üdvözlettel Marika Vácról.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Marika ! Nagyon kedves vagy és neked nagyon boldog Nőnapot kívánok sok szeretettel! Érezzétek továbbra is otthon magatokat náluk ! Puszi Zoli 🌹🧡😘

  • @klaralajko8482
    @klaralajko8482 3 ปีที่แล้ว

    Kedves Zoli! Köszönettel tartozom neked mint általában mindig.Nagyon szeretem az ételeid,és ahogy készíted,nagyon profi módon .Egyszóval,a kedvencem lettél!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Klára ! Aranyos vagy és nagyon szépen köszönöm a szavaid ! Boldog vagyok hogy jól érzed magad nálunk és ez a legfontosabb ! Reggel egy nagyon finom Sacher tortával várlak ! Sok szeretettel Zoli

  • @janosdrevno9901
    @janosdrevno9901 3 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm a receptet! Szép hétvégét kívánok Nektek!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Janikám ! Nagyon szívesen és nektek is szép vasárnapot kívánok! Üdv Zoli

  • @zsuzsannakaufman9249
    @zsuzsannakaufman9249 3 ปีที่แล้ว

    Drága Zoli!Köszönöm a sok jó tanácsot.Boldog Névnapot Kívánok a családunk nevében!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Zsuzsi ! Nagyon szívesen mindent és nagyon boldog Nőnapot kívánok neked is ! 🌹🧡🧡🧡Zoli

  • @ildikopocsine9555
    @ildikopocsine9555 3 ปีที่แล้ว

    Kedves Zolikám. Isten nagyon sokáig névnapodon családod körében. Puszi és szép napot nektek.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Ildikém ! Köszönöm szépen neked nagyon boldog Nőnapot kívánok sok szeretettel ! Zoli🧡

  • @mihalynekelemen3917
    @mihalynekelemen3917 3 ปีที่แล้ว

    Köszönöm ezt és a sok,sok finomságot .Kellemes Húsvétot a. Sál adod dal együtt.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen és küldöm a mai finomságot is : th-cam.com/video/Tq2riHBcE84/w-d-xo.html

  • @lizaszonyi8880
    @lizaszonyi8880 3 ปีที่แล้ว

    Kedves Szoky, pár napja találtam rá erre a videódra és azóta várom, hogy kipróbálhassam. Hát eljött a nap, a mai családi ebédnél minden kiderül ... EZER KÖSZÖNET!

  • @istvanboczor1181
    @istvanboczor1181 3 ปีที่แล้ว +2

    Imádom a receptet!
    Mindig szívesen készítem el itthon s nagyon finom!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia István ! Próbáld ki akkor ezt a sütőben készült változatot is ez is egy remek módozat ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @juliatamasynenyari8791
    @juliatamasynenyari8791 3 ปีที่แล้ว

    Nagyon szépen köszönöm fantasztikus ízek mindig tanulok tőled,tőletek köszi .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Julia ! Köszönjük szépen és küldöm neked a mai finom levest is : th-cam.com/video/-afPoO6WZd0/w-d-xo.html

  • @horvathkrisztian75
    @horvathkrisztian75 3 ปีที่แล้ว +4

    Nagyon Király!!!🙌🙌😎😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Köszi és jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Zoli👍😊👌😎

  • @gezalakatos6660
    @gezalakatos6660 3 ปีที่แล้ว +2

    Üdv Szoky ! Teljesen amatőrként , szinte konyhai tudás nélkül készítettem el a a családnak 😊 A végeredmény engem is meglepett , annyira finom lett . A gyerekek imádták , asszonykám úgyszint , anyósom mintha írigy lett volna 😂Köszönjük neked ezeket a csodás ételeket ! Érthetően , gyakorlatiasan mondod el a dolgokat , ezért szeretünk ennyire♥️ Tisztelettel: Géza

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia Géza ! Nagyon boldog vagyok hogy szuperül sikerült kedves egészségetekre ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk és próbálj ki még sok finomságot tőlünk ! Neked és kedves családodnak is nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánok ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍👍

  • @kupszakriszta
    @kupszakriszta 3 ปีที่แล้ว

    Szia! Ez volt a mai ebéd, isteni volt. Eddig bármit készítettem a receptjeid közül mind sikerült. A család meg elégedett és jóllakott. Szép hétvégét ! : )

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Kriszti ! Nagyon köszönöm a visszajelzésedet, kedves egészségetekre ! Holnap reggel is várlak vissza mutatom neked a kedvenc top 10 ételek egyikét ! Legyen szép a hétvégétek ! Zoli🧡🥩

  • @annajakab6900
    @annajakab6900 ปีที่แล้ว

    Köszike kiprobálom!!❤😊😊

  • @csillacustura763
    @csillacustura763 3 ปีที่แล้ว

    Hát ez a borzaska ....borzasztoan jól néz ki ....brassóbol én is kérek. Sok sikert kívánok neked továbra. Pusz

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Csilla ! Nagyon szívesen vinnék neked ha lenne lehetőség rá :-) Sok puszi és nektek is jó étvágyat hozzá ! Üdv Zoli🧡

  • @margoroutsis9541
    @margoroutsis9541 3 ปีที่แล้ว +1

    DRAGA SZOKYKA! NAGYON SZEPEN KOSZONOM A NONAPI JOKIVANSAGODAT ESZMELETLEN VAGY ! KOMOLYAN! YOU ARE AMAZING!!!!!! SOK PUSZI NEKED ES A CSALADNAK IS .KOSZI A SOK SOK SOK ISTENI FINOM KAJAT ES A FARADSAGOT AMIERT NEKUNK IS MEGTANITOD! IMADOM !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Margó ! Nagyon szívesen tettem és örülök hogy látlak ! Még egyszer nagyon boldog Nőnapot kívánok neked, és jó egészséget kívánok sok szeretettel ! Jövünk folyamatosan a finomságokkal ! Puszi Zoli🧡

    • @margoroutsis9541
      @margoroutsis9541 3 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja KOSZONOM SZEPEN NAGYON ARANYOS VAGY ! PUSZIKA

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@margoroutsis9541 Sok puszi , nagyon szívesen ! 🧡🧡🧡

  • @mariannabartal7809
    @mariannabartal7809 3 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Zoli😊. Ismét egy újabb finomság amit biztos szeretni fogok és elkészítek. Köszönöm szépen 🥰🥰😍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Marianna! 😊nagyon szívesen , próbáld ki imádni fogod minden pillanatát ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @bernadettgal1702
    @bernadettgal1702 3 ปีที่แล้ว +3

    Wouwww wouww ez aztan a vasarnap reggeli kezdes!!! Ez pontosan a mi allandoan elkeso baratainknak valo recept....innentol nem fognak kitolni velem 😁👍 erkezeskor csak betolom a borzas a sutobe!!
    Nekunk stiglicunk van - Kiki - Ö is imadja a petrus meg koriander szarakat 😁
    Es yessss meg is borotvalkoztal ahogy igerted!! 😁😁🤣🤣🤣
    Mar erdemes volt felkelni! 👍🥇😉🌞🌞

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Berni ! Akkor jó tudod ezt a receptet majd használni 😊 a notórius későkre van megírva 🤣🤣🤣
      Ahogy ígértem letoltam a felesleget magamról , de sajnos a kilókat ennél nehezebb 🤣🤣🤣🤣
      Örülök hogy ma is meglátogattál és legyen agyon szép a vasárnapotok ! Sok puszi és minden jót kívánok nektek ! Zoli🧡😍😘😘😘

  • @judyder3607
    @judyder3607 3 ปีที่แล้ว +1

    I’m watching this from far away in Vancouver Canada, nagyon élvezem a recepteket! Jó hallani a Magyar nyelvet! Nekem egy kicsit nehéz, de nagyon akarom meg próbálni eszt a receptet! Köszönöm szépen! Kézi csókolom!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Judy ! Boldog vagyok hogy jól érzed magad nálunk és ha lesz kedved próbáld ki ezt a finomságot nem fogsz csalódni benne ! Küldöm neked a mai finomságot is : th-cam.com/video/7dPW8hdDcAU/w-d-xo.html Sok szeretettel Zoli 🧡

  • @gyongyinemeth9616
    @gyongyinemeth9616 3 ปีที่แล้ว

    Nagyon gusztusos és valóban egyszerű Köszönöm....majd próba..

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Gyöngyi ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat hozzá ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @ildikopocsine9555
    @ildikopocsine9555 3 ปีที่แล้ว

    Jó reggelt Zolikám! Megint nagyon finomat hoztál. Alig várom hogy elkészítsem. A másik változat is nagy nagy kedvenc. A rántott húsit ezzel ki tudom váltani hiszen nálunk a vasárnapi ebéd fő szereplője. Nekem az így első látásra is nagyon be jön
    Köszi neked. Legyen szép napotok. Jó egészséget kívánok.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Ildikém ! Köszi és igen ennek a receptnek is több előnye van : nincs bő zsiradék , a liszt is teljesen ki van hagyva és korlátozott, minimális a tojás felhasználása is !Nektek is szép napot és jó étvágyat az aktuális finomsághoz ! Zoli

  • @jurkiewicz1975
    @jurkiewicz1975 3 ปีที่แล้ว +18

    Szoki! Ez megint nagyon profi lett... Imadunk. Udv, Moni es Robi Sydney-bol.☺

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +3

      Szia sztok kedves Móni és Robi barátom ! Aranyosak vagytok nagyon szépen köszi ! Minden jót kívánok nektek sok szeretettel ! Zoli

  • @csabavarga4234
    @csabavarga4234 3 ปีที่แล้ว +3

    Szia Zoli te vagy a király nagyon jó recept megint!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Csaba ! Köszi kedves tőled és jó étvágyat majd hozzá , tuti kid finomság !
      Baráti üdvözlettel Zoli

  • @varazoli
    @varazoli 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm, isteni finom lett!!!!

  • @evakovacs1803
    @evakovacs1803 3 ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen így mèg nem kèszítettem nagyon guszta legalább nem mindig kell olajban sütni

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Kedves Évikém ! Igen itt lehet az olajjal is spórolni és fantasztikus a végeredmény ! Legyen szép a hétvégétek ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @imrenehajszan5433
    @imrenehajszan5433 3 ปีที่แล้ว +1

    Ez nagyon szuper recept Zoli!!! Köszönjük!!!!👍👍👍👍👍👏👏

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen és nektek is jó étágyat hozzá ! 😊👍😍

  • @tunderkebongeszo
    @tunderkebongeszo 3 ปีที่แล้ว +1

    Erre a változatra vártam. Nagyon köszönöm. A "felszabadulásunk" utáni első nagy vendéglátás egyik menüje lesz.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Tündike ! Szuper kis vendégváró étel , de ehhez vendégek sem kellenek :-) :-) Jó étvágyat kívánok hozzá ! Zoli🧡

  • @mariabajka5104
    @mariabajka5104 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon köszönöm Zoli megint egy csodálatos recep

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Maria ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @mariannakiss1687
    @mariannakiss1687 3 ปีที่แล้ว

    Kedves Szoky !
    Több ételt is elkészítettem a videói alapján, nagy sikerrel. Köszönöm és várom az újabbakat.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Marianna ! Nagyon örülök hogy ízlenek az ételek és érezd továbbra is otthon magad nálunk !
      Küldöm neked a mai finomságot is : th-cam.com/video/ethyWA4qXwE/w-d-xo.html Sok szeretettel Zoli

  • @dezsogagyi1498
    @dezsogagyi1498 3 ปีที่แล้ว +1

    Király. Szoki. Bemutatás. 😇😇😇😇😇

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Nagyon szépen köszönjük 👍🍻🍻🍻

  • @katalinbalint5959
    @katalinbalint5959 3 ปีที่แล้ว +1

    Ez nagyon szuper!! Sokkal egyszerűbb így kèsziteni! köszönöm☺️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Kati ! Igen ez egy egyszerű és nagyon finom formája , kihagyva bő zsiradékot és a lisztet belőle , és a tojás mennyisége is visszafogott ! Nagyon szívesen ! Zoli

  • @mariaballa622
    @mariaballa622 3 ปีที่แล้ว

    Minden nap meg jelenik a receptei es sokat mar csinaltam is belole van ami tobb kevesbe sikerult de van ami fantasztikusan sikerult

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Örülök hogy sok mindent elkészítettél már tőlünk és mindig várlak vissza nagy szeretettel ! Zoli🧡

  • @adamtakacs8215
    @adamtakacs8215 3 ปีที่แล้ว +3

    Már édesanyám is ha épp főz valamit, akkor szól,hogy Fiam keress már rá Szoky hogyan csinálja ezt vagy azt...🙂😄 Köszönöm az ő nevében is a videókat!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Ez nagyon kedves tőled , tőletek és köszönöm a visszajelzést ! Érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk ! Küldöm anyukádnak is a mai finomságot: th-cam.com/video/-afPoO6WZd0/w-d-xo.html 😉👌👍Üdv Zoli

  • @balazsmeszaros1425
    @balazsmeszaros1425 3 ปีที่แล้ว +1

    Köszönjük nagyon guszta el fogom készíteni !👍👌

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Balázs ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍

  • @gabihamar7100
    @gabihamar7100 3 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Szoky! Elkészítettem, szuper jó lett! Köszönjük ezt a csodás receptet! Mindjárt sütöm a krumplis pogit! Millió puszi😘❤️😍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Gabi !🧡 Nagyon szívesen kedves egészségetekre ! Küldöm nektek a tegnapi finomságot is : th-cam.com/video/3xL3IwV6MuM/w-d-xo.html Sok puszi Zoli 😘😘😘

  • @gabriellagervai5968
    @gabriellagervai5968 3 ปีที่แล้ว +2

    Keves Zoli! Szuper! Szerintem ez jobb mint a frissensült változat. Köszi.
    🥰😘🍾

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Gabi ! Szuper kis húsi , próbáljátok ki nem fogtok csalódni benne ! Sok szeretettel Zoli 🧡😘

  • @zsuzsannaviola2359
    @zsuzsannaviola2359 3 ปีที่แล้ว

    Kedves Zoltán,köszönöm ezt a szuper receptet,így egyben van a köret is és nem lesz zsírszagú a lakás!További szép napot kívánok az egész családnak!szeretettel:Zsuzsanna

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Zsuzsikám ! Nagyon szívesen és igen valóban így meg is van oldva a köret is. Csuda finom étel amihez jó étvágyat kívánok nektek is ! Sok szeretettel Zoli🧡

    • @zsuzsannaviola2359
      @zsuzsannaviola2359 3 ปีที่แล้ว

      @@szokykonyhaja Kedves Zoltán,ezúton kívánok nagyon boldog névnapot!szeretettel:Zsuzsanna

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@zsuzsannaviola2359 Aranyos vagy nagyon szépen köszönöm , neked nagyon boldog Nőnapot kívánok sok szeretettel ! Zoli🧡🧡🧡😘😘😘

    • @zsuzsannaviola2359
      @zsuzsannaviola2359 3 ปีที่แล้ว

      @@szokykonyhaja Köszönöm szépen Zoltán!:)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@zsuzsannaviola2359 Nagyon szívesen 🧡

  • @szabolcscsuzdi7926
    @szabolcscsuzdi7926 3 ปีที่แล้ว +1

    Mátrai gyereklévén ezt meg kell csinállni!!!Király vagy Zoltán!!(ja és jó a sérod is)😁👋

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Szabi ! Büszke leszel , nem rám manem magadra olyan finom ételt fogsz kapni ! Köszi gyorsan megnyírtam magam 🤣🤣🤣😎👍🥃

  • @bagosjanosne9595
    @bagosjanosne9595 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia Zolikám!
    Még el sem készítettem, máris imádom, isteni finom kaja, köszi, hogy feltetted, további szép napot nektek, puszi Era!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Era ! Örülök hogy tetszett és nektek is jó étvágyat ehhez a kis finomsághoz ! Sok puszi és szép vasárnapot kívánok ! Zoli🧡🧡😘😘

  • @ghejjas7998
    @ghejjas7998 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon ötletes. Köszönjük a receptet! Jò egèszsèget nektek is!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen Gergő próbáld ki a Szoky féle sütős változatot , nem fogsz csalódni benne ! Baráti üdvözlettel Zoli

    • @ghejjas7998
      @ghejjas7998 3 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja Tudod, èn mentem a recepteket.😅😁 Üdv.: Gergő

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@ghejjas7998 Szuper jön majd a könyv is ! Üdv Zoli👌👌👌👍👍

    • @ghejjas7998
      @ghejjas7998 3 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja Van mit papírra vetni😃 Sok sikert hozzá!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      @@ghejjas7998 Van bizony egybe bele sem fér 😊😊😊😊

  • @janosnevigh1122
    @janosnevigh1122 3 ปีที่แล้ว +2

    Szia nagyon guszta köszönöm szépen a receptet legyen szép a napod puszi 😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Sok szeretettel puszillak Zoli😘😘😘

  • @katicsaki5774
    @katicsaki5774 3 ปีที่แล้ว

    Nagyon jól néz ki,ki fogom próbálni köszönöm a receptet szép napot.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Kati !Szuper finom étel amihez nektek is jó étvágyat kívánok ! Sok szeretettel Zoli

    • @katicsaki5774
      @katicsaki5774 3 ปีที่แล้ว

      @@szokykonyhaja köszönöm szépen.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@katicsaki5774 Nagyon szívesen !

  • @holedancer
    @holedancer 3 ปีที่แล้ว +1

    Még hogy ennek a fenséges éteknek nincs buktatója?
    Dehogy nincs! Ki a fene tud ilyenkor uralkodni magán?
    Ezek azok a falatok, ahol az ember és fia/lánya előre kitervelten és megfontoltan bevállalja a "bűnözés" összes ódiumát :)
    Holnap vagy Fiaker, vagy "Borzalmaska" ahogy itthon becézzük. Így újra gondolva eszünkbe sem jutott.
    Köszönjük a Szoky Családnak!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Hát igen ebben is van igazság nehéz megállni hogy ne essen neki az ember még az utolsó jelenet elött , úgy nehéz lenne befejezni a videót :-) :-) ezért nem húzom sokáig a búcsúzást :-) :-) Bármelyik is legyen h a holnapi menü ahhoz nektek jó étvágyat kívánok !
      Érezzétek továbbra is nagyon jól magatokat nálunk ! Barátiüdvözlettel Zoli

  • @katibalazs5904
    @katibalazs5904 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyszerű recept. Biztos ki lessz próbálva. Köszönjük.
    Valaki kért egy jó Sacher-torta receptet. Nagyon jó ötlet. Ha lehetséges lepj meg minket egy jó recepttel. Nagyszerű lenne, mivel TE mindent tudsz.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szépen köszi és nektek is jó étvágyat hozzá ! Igen és meg is lesz el fogom készíteni mi is nagyon szeretjük !
      Sok szeretettel Zoli

  • @istvanszijjarto5283
    @istvanszijjarto5283 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia Zoli! Köszönjük a receptet , a bakancslistára feljegyezve!!! Szép Vasárnapot nektek, jó pihenést. Űdv: István

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves István ! Valóban ott a helye ha még nem kóstoltad , nem fogsz csalódni benne !
      Szép vasárnapot és nektek is jó pihenést kívánunk ! Zoli

  • @szabitm3220
    @szabitm3220 3 ปีที่แล้ว +1

    Boldog névnapot zoltán !!! Koszi a receptet *,*

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szépen köszönöm Szabi ! 😊👍🍾

  • @ZsuzsaHF
    @ZsuzsaHF 3 ปีที่แล้ว

    Milyen aranyos a neve 😀.... szépen indul... micsoda finomság lesz ez !!? Ezt biztosan elkészítem! Köszönet Zoltán 🌷

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Fantasztikus étel sokszor készítem, a fiaim nagyon szeretik , és persze mi is a felségemmel imádjuk,👍😊🧡Szívesen mindent ! 😘

  • @tiborpinter8811
    @tiborpinter8811 3 ปีที่แล้ว +3

    Most néztem csak meg a videót meg voltam győződve arról a neve alapján hogy ez egy sütemény na ennyit értek a főzéshez (már említettem géplakatos vagyok)mielőtt kifiléznek a nézők,brutálisan jó recept nem tudom hogy mikor de tuti hogy elkészítem köszi Zoli az ilyen ételekért vagy a legnagyobb tudod már írtam 100 M.csillag aztán Zoli holnap ne főzz guríts le egypár fröccsöt bulizzatok egyet a kedves feleségeddel megérdemlitek,sokat a jóból üdv.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +2

      Szia Tibikém ! Nagyon örülök hogy tetszett a recept és ha nem is édesség :-) de egyben biztos vagyok hogy nektek is be fog jönni !
      Szerintem senki sem filézne itt ki téged sok, sok jó ember van a csapatban és ennek nagyon örülök !
      Köszi a csillagokat de a csillag mindig az aktuális komment az pont elég nekem ! Hát próbálnék lazítani és talán meg is lesz egy kicsit de sok a dolog :-) de rád hallgatok iparkodom kicsit lazítani ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍👍

  • @andrasneforizs151
    @andrasneforizs151 3 ปีที่แล้ว

    Szia Zolikám.Kívánok Neked Nagyon Sok Boldog Névnapot,És Jó Egészséget az Egész Családnak isSzeretettel Jutka.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Jutka ! Aranyos vagy köszönöm szépen, neked igazán boldog Nőnapot kívánok ! Zoli🧡🧡🧡

  • @tulipanpentek470
    @tulipanpentek470 3 ปีที่แล้ว

    Hali, hús, köret egyben, tökéletes étel, nagyon örülök ennek is, ez a mai menü nálunk, minden van hozzá, igaz nem szűzérme, de husi 😍
    Rántani akartam, de ez jobb lesz most. 😊❤️
    Köszönöm szépen

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Tulipán ! Próbáld ki fejedelmi étel és igen a köret egyben van a húsival, fantasztikus tartalmat fogsz kapni !
      Csodás vasárnapot és minden jót kívánok ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡

    • @tulipanpentek470
      @tulipanpentek470 3 ปีที่แล้ว

      @@szokykonyhaja köszönöm, nagyon fincsi volt 😍🌷

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      @@tulipanpentek470 Nagyon szívesen kedves egészségetekre ! 😍😘😊🧡

  • @MrTibor53
    @MrTibor53 3 ปีที่แล้ว +1

    Meg csináltam nagyon finom, a feleségem azt mondja nekem ,, te már a zsiroskenyeret is Zolival csinálod", persze azért mert nagyon sokat halja a hangodat.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia Tibi ! Királyság és üdvözlöm a kedves feleségedet is , remélem nem hatragszik rám hogy ot pofázok egész nap :-) :-) Baráti üdvözlettel küldöm a mai jóságos ételt is : th-cam.com/video/-afPoO6WZd0/w-d-xo.html

  • @marikaschneider3192
    @marikaschneider3192 3 ปีที่แล้ว

    Az előadás és természetesen az étel pompás. Köszi az újabb receptet. Kellemes hétvégét az egész családnak.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Marika ! Aranyos vagy köszi szépen és nektek is jó étvágyat majd ehhez a kis finomsághoz!🧡 Sok szeretettel Zoli

  • @evaszokolai4624
    @evaszokolai4624 3 ปีที่แล้ว

    Szia Kedves Drága Druszám!Ma elkészítettem eme finomságot és észbontó sikert aratott!Köszönöm,hogy megosztottad velünk!A profik között is a legjobb vagy!🧡💚🧡💚🧡💚🧡💚🧡💚Kellemes vasárnap délutánt kívánok szeretettel és nagy öleléssel!Lelkes rajongód : Évi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Évikém ! Örülök hogy írtál és annak is hogy szuperül sikerült és mindenkinek ízlett 👍👍👍👍👍🧡🧡
      Csak a törődés kedvéért küldöm neked a mai finom levesünket is ez is megér egy misét ! th-cam.com/video/AwmVmV9NAEc/w-d-xo.html
      Sok puszi Zoli🧡🧡🧡🧡

    • @evaszokolai4624
      @evaszokolai4624 3 ปีที่แล้ว

      Nagyon köszönöm!És a gyors válaszodat is!Szeretem a babot,el fogom készíteni a te változatodat is!Pusz!🧡💚🧡💚🧡💚🧡💚

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      @@evaszokolai4624 Ennek igazán örülök, vigyázzatok magatokra és minden jót az egész családnak ! Sok puszi Zoli🧡🧡🧡🧡

  • @jozsefneszakonyi2353
    @jozsefneszakonyi2353 3 ปีที่แล้ว

    Ma ez lesz az ebéd, tényleg nem egy bonyolult recept, és nagyon finom!!! Imádom ezeket a recepteket!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is! Küldöm a mai finomságot is : th-cam.com/video/aOrlGqrqW0c/w-d-xo.html

  • @andrasgimesi1968
    @andrasgimesi1968 3 ปีที่แล้ว +3

    Nagyon finom lehet. Ma elkészül edébre! 👍😎

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia András ! Jó étvágyat nektek is hozzá ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍😎

  • @beatamagyar8569
    @beatamagyar8569 3 ปีที่แล้ว

    Szia Zoli. Ez megint nagyon finom lehet ma kiprobalom. Ezuton kivanok boldog nevnapot kivanok neked.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat hozzá, szuper kis finomság ! Köszi neked nagyon boldog Nőnapot kívánok ! Zoli🧡

  • @attilanenemeth5371
    @attilanenemeth5371 3 ปีที่แล้ว

    Összefutott a nyál a számban.Imádom amit csinálsz!Köszönöm a sok jó ötletet!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia ! Nagyon szépen köszönöm és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Küldöm a tegnapi finomságot is : th-cam.com/video/AwmVmV9NAEc/w-d-xo.html Sok szeretettel Zoli🧡

  • @MarinaIoan
    @MarinaIoan 3 ปีที่แล้ว +1

    Termeszetesen ez îs "bombosztikus".Koszonom szepen,nagyon sokat tanitasz..

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen teszem és küldöm neked a mai finomságot is , fantasztikus leves : th-cam.com/video/AwmVmV9NAEc/w-d-xo.html 👍👍👍

  • @gyongyimezo8061
    @gyongyimezo8061 3 ปีที่แล้ว +3

    Isteni!Köszönöm szépen Zoli.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Gyöngyi ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat hozzá ! Sok szeretettel Zoli🧡😘

  • @user-hk54pk68
    @user-hk54pk68 3 ปีที่แล้ว

    Nagyon jól nézz ki r,szia Zolikám,ő is elkészül majd valamikor köszönöm szépen Zolikám

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Katikám ! Örülök hogy tetszett és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @patriciasuta7101
    @patriciasuta7101 3 ปีที่แล้ว

    Szia kedves Zoltán! Köszönjük ezt a változatát is a borzoskának 😋. Ez is elkészül a közeljövőben es mar tudom előre hogy ez is nagyon fincsi lesz, 👍. Kívánok neked és kedves családodnak nagyon szép estét és egy szép új hetet!! 😘😘😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Patrícia ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat ehhez a kis finomsághoz 👍👌😍érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk és folyamatosan érkezünk a finomságokkal ! Csodás új és szép hetet nektek is ! Zoli🧡😘😘😘

    • @patriciasuta7101
      @patriciasuta7101 3 ปีที่แล้ว

      @@szokykonyhaja köszönjük és alig varjúk!! 😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      @@patriciasuta7101 Nagyon szívesen ! 😘😘

  • @tundeszekely3799
    @tundeszekely3799 3 ปีที่แล้ว +2

    Hát persze , hogy imádni fogom ! 👍Külön köszi amiért ilyen profin és részletesen mutatod 😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Tünde ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat hozzá !
      Sok finomsággal érkezünk még ! Zoli🧡😘😘

  • @arankarusak4774
    @arankarusak4774 3 ปีที่แล้ว

    Szoki nagyon köszönöm nagyszerü secept.Ez is kedvenc lesz.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Aranka ! Nagyon szívesen és jó étvágyat majd hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @varszegibori527
    @varszegibori527 3 ปีที่แล้ว

    Köszönöm,ki fogom bróbálni.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Nagyon szívesen kedves Bori és küldöm a mai finomságot is : th-cam.com/video/7AV-H_Csiec/w-d-xo.html Zoli

  • @marikanenimarikaneni8906
    @marikanenimarikaneni8906 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia Zolikám 👍🏽 megint remekeltél 💯💯 guszta volt🍀🍀elkészittem köszi szép napot 😍Családodnak is 💖💋

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Marikám ! Köszi és nektek is nagyon jó étvágyat kívánok hozzá ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @Juliana-iq3qq
    @Juliana-iq3qq 3 ปีที่แล้ว

    Nagyon finom lehet kiraly nah le a kalapal en meg csinalom de csak keden mert ma másvalami az ebèd zöltseges hùsòs tarhonya a te recepted szerint es zsiros pogácsa imadom koszonom a receptet puszilak es jo egeseget neked es jo napot !😁😘😘😘😘😘❤✌✌👍👍👍👍👍👍👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szuper akkor már láttad is 👍😊akkor majd kedden gondolok rátok és majd meg is írhatod miként ízlett nektek is ez a finomság !
      Köszi a bizalmat 😍és nekem az öröm hogy a receptjeinkből van a mai ebéd is , kedves egészségetekre👍👌👌👌 ! Sok puszi és nektek is minden jót sok egészséget kívánunk ! Zoli🧡🧡😘😘😘

    • @Juliana-iq3qq
      @Juliana-iq3qq 3 ปีที่แล้ว

      @@szokykonyhaja 😘😘😘👍❤❤❤❤❤

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +2

      @@Juliana-iq3qq 🧡🧡😘😘😘😍

  • @istvankasza4996
    @istvankasza4996 3 ปีที่แล้ว +1

    Szoktam csinálni nagyon finom köszi mester :-)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon szívesen István és küldöm a mai finomságot is : th-cam.com/video/kMWFGTJvoNA/w-d-xo.html Üdvözlettel Zoli 👍👍👍

  • @czifraagnes4320
    @czifraagnes4320 3 ปีที่แล้ว

    Lànyom sūtött màr több alkalommal borzaskàt. Egyūtt néztūk a videòt ,ès ez egyszerűbbnek tűnik. Ha Fiona mondja igy is van. Köszönjūk ezt a vàltozatot. Sok szeretettel ūdvözlūnk Fiona ès Àgi.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Ági és Fiona ! Igen nagyon egyszerű és nagyszerű kis étel amit nektek is nagy szeretettel ajánlok ! Majd egyszer írjátok meg miként ízlett ez a változat ! Minden jót kívánok nektek ! Zoli 🧡😘

  • @icunovakne3048
    @icunovakne3048 3 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Szoky! Kétszer megcsináltam,nagyon finom lett. Köszönöm szépen!👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Icu ! Nagyon örülök hogy neked is ízlett kedves egészségetekre ! Küldöm a mai finomságot is : th-cam.com/video/Wh3EsRkK-AE/w-d-xo.html Sok szeretettel Zoli🧡👍

  • @zsuzsannahorogszegi5082
    @zsuzsannahorogszegi5082 3 ปีที่แล้ว

    Kedves Zoli! Neked és kedves családodnak nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
    Köszönöm a sok finom receptet!
    Horogszegi Zsuzsi ❤️🐇❤️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Zsuzsikám! Nagyon szépen köszönjük a jó kívánságot és nektek is kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk sok szeretettel ❤❤❤😘Zoli

  • @balazstoth7794
    @balazstoth7794 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia Zoli! Boldog névnapot!
    Pont kapóra jött ez a recept. A hét végén vendégeket várunk (ők is nagy rajongóid) és ez került az asztalra.
    Először a fokhagymás sváb szelet lett volna a terv.
    Ja még valami. Fiadat látuk már főzni, de a kedves párod is szívesen látnánk egy videóban.
    Üdv; Balázs. 🙂

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Balázs !
      Nagyon szépen köszönöm a köszöntést !
      Örülök hogy nálatok is az asztalra került ez a finomság és majd a Sváb szeletet is pótoljátok be az is fantasztikus húsi !
      Lehet egyszer a feleségem is a kamera elé áll ez már az ő döntése lesz 😊
      Baráti üdvözlettel Zoli

  • @mariaciasi5850
    @mariaciasi5850 3 ปีที่แล้ว

    Gratulálok imádom a recepteit

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Nagyon szépen köszönjük és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá

  • @annamariahorvath5254
    @annamariahorvath5254 3 ปีที่แล้ว

    Szia Zoltán! Köszi szépen ezt a csodás receptet.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Annamária ! Igazán nincs mit nagyon szívesen !
      Jó étvágyat nektek is hozzá !Sok szeretettel Zoli

  • @baggio1060
    @baggio1060 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia Szoky bácsi!Az a hús igazán gyönyörű.Amint lesz időm rá startolok!Én ma nyuszit csinálok, fokhagymával,szalonnával tűzdelve.Megnézek hozzá valami zöldségköretes videódat, mert azt szeretnék hozzá csinálni!Üdv a csapatnak!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia Zolikám ! Szuper majd én is teszek fel nyulat és jó étvágyat hozzá nektek is biztosan nagyon finom lesz ! Minden jót neked és kedves családodnak is ! Zoli👍👍👍

  • @ferencnekincses4363
    @ferencnekincses4363 3 ปีที่แล้ว

    Már nem találok szavakat! Fantasztikus, és sokkal jobban tetszik mint az olajban sütött!! BOLDOG NÉVNAPOT KIVÁNOK!!👏👏🍾🥂

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia ! Nagyon örülök hogy tetszett nektek is jó étvágyat hozzá ! Köszi a kedves köszöntésedet, neked is igazán boldog Nőnapot kívánok sok szeretettel ! Zoli👍🧡🌹

  • @tamasmolnar1462
    @tamasmolnar1462 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia ezt fogom jövőhèt szombaton elkészíteni nagyon jól néz ki és biztos finom is. Üdv Tamás

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Tomikám ! Imádni fogjátok minden pillanatát ahogy a címben is benne van ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍

    • @tamasmolnar1462
      @tamasmolnar1462 3 ปีที่แล้ว +1

      Szia egy kérdésem lenne olyan kèzi fűszer őrlőket hol lehet kapn? úgy értem azt a fajtát ami neked van! Szeretnék venni gondolom utántölthető. Üdv Tamás

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      @@tamasmolnar1462 Szia ! Időszakosan lehet kapni a Lidl és utántölthető mindegyik nagy őrlő ! Üdv Zoli

  • @krisztinagoger
    @krisztinagoger 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia Zoli! Tegnap elkészítettem, isteni finom! Köszönjük a receptet! Utólag is Isten eltessen nevnapod alkalmából❣️

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Kriszti ! Nagyon örülök hogy ízlett kedves egészségetekre ! Küldöm a mai finomságot is : th-cam.com/video/AwmVmV9NAEc/w-d-xo.html Köszi a kedves köszöntésedet ! Sok puszi Zoli🧡

    • @krisztinagoger
      @krisztinagoger 3 ปีที่แล้ว +1

      @@szokykonyhaja Nem fogod elhinni, de épp bablevesre készültem be mára, erre reggel pont ezt postoltad. Épp most fő a finom kis bableves. Telepátia 😊. Köszi! Pussz 😙

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      @@krisztinagoger Ennek nagyon örülök és nektek is jó étvágyat hozzá ! Lélekben ot vagyok veletek 😊👍👌

  • @szpetra26
    @szpetra26 3 ปีที่แล้ว

    Szia Szoky, elkészítettem, szuper recept, mindenkinek nagyon ízlett! Köszönöm! 😊😊😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Petra ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Küldöm nektek a tegnapi finomságot ez is nagy kedvenc : th-cam.com/video/AwmVmV9NAEc/w-d-xo.html Sok szeretettel Zoli🧡

  • @gasparzsoka
    @gasparzsoka 3 ปีที่แล้ว

    Szia Zoli!
    Imádjuk a Mátrai borzaskát, sokszor készítem, de eddig csak az olajos változata került az asztalra.
    Legközelebb ezt a receptet készítem el.
    Csuda jól néz ki. Köszi a fantasztikus ötletet.
    Itt ragadom meg az alkalmat, hogy a "nemzetközi" Zoltán nap alkalmából fogadd szeretettel köszöntésemet.
    🥂🍾🍷😘
    Üdv. kedves családodnak is. 😘
    Nőnap alkalmaból feleségednek is minden jót kívánok. 🌹🍷😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Zsóka ! Igen a hagyományos borzaska egy egy csodálatos étel , itt igazából elhagytam a lisztet, a bő zsiradékot és az emelt számú tojás tartalmat is , igy ez kalória számban is kevesebb, és isteni finom étel. Jó étvágyat nektek is hozzá akinek eddig megmutattam sokan azóta is gyakran készítik 👌👍😊Köszönjük szépen a jó kívánságokat és mi is szeretnénk nagyon boldog nőnapot kívánni sok szeretettel ! Sok puszi vigyázzatok magatokra ! Zoli🧡😘😘😘😘

  • @marcsiszabone
    @marcsiszabone 3 ปีที่แล้ว

    Szia drága Zolikám! Most időben "szaladtam rá" erre a mennyei receptedre! Nagyon köszönöm, fantasztasztikus alkotás, szenzációs ötlet, gratulálok! Mondanom sem kell, hogy ez sem marad ki a repertoárunkból! :D
    Hálás köszönet a sok jótanácsodért, a fáradozásotokért! További kellemes, szép estét, derűs, vidám új hetet kívánok és természetesen nagyon jó egészséget! Sok-sok puszi nektek!M.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      Szia kedves Marcsikám ! Nagyon szívesen és tudom hogy neked is tetszeni fog ez a finomság ! Jó étvágyat majd hozzá és nagyon kellemes hete kívánok neked és kedves családodnak ! Sok puszi Zoli🧡🧡🧡

    • @marcsiszabone
      @marcsiszabone 3 ปีที่แล้ว

      @@szokykonyhaja Köszönöm szépen drága Zolikám, sok szeretettel puszillak benneteket! M.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      @@marcsiszabone Nagyon szívesen kedves Marcsikám ! Sok puszi Zoli🧡

    • @marcsiszabone
      @marcsiszabone 3 ปีที่แล้ว

      @@szokykonyhaja Puszi-puszi! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว +1

      @@marcsiszabone 🧡🧡🌹🌹🌹

  • @anitaszarka8846
    @anitaszarka8846 3 ปีที่แล้ว

    Szia Zoli! Sosem néztem főzős műsorokat...de végre valaki aki magyaros kajákat készít...hallelujja...és baromi egyszerűek🤗

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 ปีที่แล้ว

      Szia kedves Anita ! Köszönjük szépen és örülök hogy jól érzed magad nálunk ! Valóban az ételek 90 %magyar , magyaros ételek és lehet bőséggel válogatni közülük ! Jó étvágyat majd ehhez a finomsághoz is ! Sok szeretettel Zoli👌👍😊