Nem olvastam a könyvet, először azért mert én az a típus vagyok, aki mindig megvárja míg lecseng a hype. Mire ez megtörtént annyi negatív véleményt láttam, hogy úgy voltam vele, hogy ahhh akkor lehet inkább nem kéne elolvasni. Aztán meg is feledkeztem róla, mostanáig. 😂 Most is kb csak a rosszat láttam én is, de annyira átéreztem, amit át szerettél volna adni ezzel a videóval, hogy úgy döntöttem elolvasom. Nem szeretnék az az ember lenni, aki kizárólag azért nem olvas el vagy néz meg valamit, mert mások így vagy úgy vélekednek. Szeretnék önálló véleményt megfogalmazni önmagam számára és ez csak úgy fog menni ha elolvasom. Köszönöm az emlékeztetőt! ❤️
Már vagy két éve olvastam a könyvet, de azóta is a szemem előtt lebeg a történet és emlékszem el is sírtam magam a végén. Szuper videó lett és szerintem jól összefoglaltad. És ahogy mondtad is nem értem, hogy lehet valamit kritizálni úgy, hogy valaki nem olvasta vagy nem is látta. Emlékszem korábban is támadták már az írónőt, hogy romantizálva van a könyvében az erőszak én meg így elgondolkodtam, hogy biztosan ugyanazt olvastuk??, mert 100% egyértelmű és értelmezhető, hogy pont, hogy az ellenkezőjéről írt és én örülök, hogy megfilmesítették.
Én mindkét könyvet olvastam. Imádtam. ❤ Nagyon vártam a filmet. Nem csalódtam. Csodálatos lett és órákig a hatása alatt voltam. A film jól követte a könyvet, a kiválasztott színészek tökéletesek voltak számomra. Én nem olvastam előtte semmit a filmről, hogy előre ne befolyásoljon. Nagyon-nagyon szerettem az egészet. Nem tudom jól láttam-e, de Colleen Hoover is benne volt a filmben? Mintha a szülinapi bulin a háttérbe láttam volna. 🤔 Eredeti nyelven én is szeretném megnézni. 😉 Köszi a szuper videót Edmond.
Egyetértek fantasztikus könyv fontos téma. Úgy megírva hogy, nem hoz le az életről, de átjön a fontossága. Imádok minden ilyen módon megírt romatikust. Biztos vagyok hogy a film is fantasztikus, alig várom hogy lássam, és örük hogy ilyen fontos könyveket megfilmesítenek. Így ahoz is eljuthat akik nem olvassák nagyon fontos.. Remélem a második részt is megfilmesítik..hiszen akármennyire is kegyesebb volt ott CoHo ott is fontos témáthoz be...az is megérne egy misét.☺️☺️🥰🤩
A külföldi negatív visszhang főként azért kritizálja Blake Lively-t mert a film kapcsán reklámozza az alkohol és a hajápolási márkáját, ami valóban nem igazán ízléses és mert amikor a film kapcsán a családon belüli erőszakról kérdezik, akkor nem hajlandó róla normálisan beszélni, hanem eltereli a beszélgetés irányát pl a virágos ruhákra vagy a Deadpool plakátjára. Blake kb úgy reklámozza a filmet, mintha ugyanolyan könnyed nyári film lenne mint a Barbie volt, pedig itt azért jóval megrázóbb témáról van szó. Az meg, hogy romkomként van promózva a film azért váltott ki ellenérzéseket mert ha vki családon belüli erőszak áldozata és úgy ül be a filmre, hogy nem tudja pontosan miről szól akkor megrázó lehet számára a film néhány jelenete (nagyon sok ilyen élményt osztottak meg nézők), szükséges lenne egy trigger warning a film hirdetéseibe.
3 หลายเดือนก่อน
Én itt azzal tudok csak tényleg érvelni, az előzetes nem árul zsákbamacskát és ki van rá írva, hogy romantikus dráma. Nicholas Sparks adaptációk is szerintem nagyon hasonló kategória. Blake valóban furcsán reagál interjúkban, de ettől elvonatkoztatva nagyon jól alakít.
Családon belüli erőszakról is szóló filmben alkoholt reklámozni több mint undorító. Nagyon sok családon belüli erőszak áldozata él a világban, a legtöbb esetben ezek ki sem derülnek, elképesztően traumatizáló és káros egy ilyen bagatelizáló marketing az áldozatoknak. Nekem ez kizárja azt, hogy megnézzem, viszont a könyvet szívesen elolvasom az ajánlásodra.
Nekem nem tetszett a velünk véget ér. Szerintem ezt nem romantikus könyvként kellene promotálni, mert semmi romantikus nincs benne. Amikor befejeztem a könyvet kifejezetten átverve éreztem magam, mert ha tudtam volna miről szól, akkor bele se kezdek vagy másképp állok hozzá. Azt hozza kell tennem, hogy tapasztalanatlanabb olvasó voltam, mint most. Spoiler: az sem tetszett, hogy romantizálva volt Ryle. Attól, hogy ilyen viszonylag jó figuraként (kivéve azt a pár abúzust) meg helyes hapsiként volt felvázolva, sok tini megbocsátott volna neki. Nemelyik kifejezetten csalódott volt, hogy nem Ryle al kötött ki Lily. Azt vágom, hogy CoHo a saját életéből merített, de szerintem a mondanivalója veszélyes 🙁. Nem minden apuka, aki bántalmazta a párját/feleségét bánik jól a gyerekkel. Sőt… Szerintem ezt meg kellett volna említenie CoHonak a fiatal olvasoi miatt. A levelei Lilynek Ellenhez (nem tudom magyarul is így volt e fordítva, mert angolul olvastam) kifejezetten röhejes volt. A nevvalasztasrol ne is beszéljünk. Lily Blossom Bloom - the florist. Eye roll. Hadd ajánlják egy alternatívát, ami sokkal jobban kezelte a témát (meg az írás is jobb volt): Kennedy Ryantől a Hook Shot. De megviselo olvasmány szóval akkor olvasd el csak ha olyan lelkiállapotban vagy. Azon csodálkozom, hogy Emily Henry nincs úgy felhypolva otthon, mint külföldön. Ha teheted és megjelenik magyarul vagy angolul is könnyű olvasni szerintem - mindenképp olvasd el a Funny Storyt. Nagyon jó volt!!
Én éppen amiatt szerettem ezt a könyvet, mert Ryle nem olyan, mint az esetek nagy százalékában a bántalmazó fél. Azonban számomra pont ezért volt borzasztóan életszerű és ezért örültem annak, hogy így lett megírva a könyv, mert közvetlen közelről tudtam megtapasztalni azt, hogy igenis van olyan bántalmazó, mint Ryle. Szerintem is nagyobb hangsúlyt kellett volna ettől függetlenül arra fektetni, hogy a valóságban a párkapcsolati abúzus nem feltétlenül így néz ki. Azt hiszem az írónő az utószóban talán írt is erről, ennek ellenére úgy gondolom, hogy mivel ennyire népszerű lett ez a könyv, sokkal inkább sulykolni kellett volna ezt az olvasókba. Ezen kívül mindenképpen pozitívan értékelendő az is, hogy nagyon hitelesen le van írva Lily vívódása, valamint az is, hogy végül úgy döntött, kilép ebből a kapcsolatból. A végén, amikor mondta, hogy vagy mi törjük meg a sablont vagy a sablon tör meg minket (nem tudom szó szerint így volt-e írva), ezzel a mondattal szerintem sokan erőt tudnának meríteni ahhoz, hogy a körforgás velük érjen véget. Ez nagyon felelős döntés volt Lilytől, hiszen esetében is, mivel ezt látta és ebben nőtt fel, akaratán kívül is ugyanebbe csöppent, viszont a kislányával ez már nem fog megtörténni.
Attól, hogy a bántalmazó nem egy barom állat, még nem lesz romantizálva a bántalmazás. Nem tudom honnan az a gondolat, hogy a valóságban aki bántalmazó, az rögtön egy elmebeteg állat, akit elhagysz és szevasz. Pontosan az a történet lényege, hogy már az apró jeleket is felismerd és hiába akar megváltozni az illető, ne adj neki több esélyt, mert ebből nem lehet csak úgy kigyógyulni. Az meg hogy jó apa, hát szerintem ebben sincs semmi elrugaszkodott, sok bántalmazó nem nyúlna a gyerekeihez úgy, mint a feleségéhez. Ez egyfajta történet a témában, nem értem, miért ne férhetne el a millió másik között, ha lehet, hogy valaki szemét ez nyitja fel.
@@lbd_Lia Ryle nem simán különbözik a többi bántalmazótól, hanem teljesen irreális. Aki bánt valakit, az nem szereti, főleg, ha nem csak a pillanat hevében csattan el egy pofon, hanem többször, előre megfontolt szándékkal megtámadja és megpróbálja megerőszakolni. Az ilyen ember az utolsó, akinek oda kéne adni a gyereket felügyelet nélkül vagy akár mellett, nem számít, milyen kis cukin sírdogál a szép kis pofijával. Az is tetszik, hogy Ryle, szívszerelme elvesztésén kívül, a világon semmilyen büntetést nem kap, Lily (és Atlas!) nem rohan az illetékes helyen feljelentést tenni, hiszen Ryle szomojú🥺, nem számít, hogy egy embert már megölt és kettő életét veszélybe sodorta, hát megbánta a lelkem... Hagyják, hadd erőszakoljon meg másokat is. Ez a könyv olyan, mint CoHoe összes könyve: életszerűtlen, végtelenül káros és gusztustalan
Nem olvastam a könyvet, először azért mert én az a típus vagyok, aki mindig megvárja míg lecseng a hype. Mire ez megtörtént annyi negatív véleményt láttam, hogy úgy voltam vele, hogy ahhh akkor lehet inkább nem kéne elolvasni. Aztán meg is feledkeztem róla, mostanáig. 😂 Most is kb csak a rosszat láttam én is, de annyira átéreztem, amit át szerettél volna adni ezzel a videóval, hogy úgy döntöttem elolvasom. Nem szeretnék az az ember lenni, aki kizárólag azért nem olvas el vagy néz meg valamit, mert mások így vagy úgy vélekednek. Szeretnék önálló véleményt megfogalmazni önmagam számára és ez csak úgy fog menni ha elolvasom. Köszönöm az emlékeztetőt! ❤️
Már vagy két éve olvastam a könyvet, de azóta is a szemem előtt lebeg a történet és emlékszem el is sírtam magam a végén. Szuper videó lett és szerintem jól összefoglaltad. És ahogy mondtad is nem értem, hogy lehet valamit kritizálni úgy, hogy valaki nem olvasta vagy nem is látta. Emlékszem korábban is támadták már az írónőt, hogy romantizálva van a könyvében az erőszak én meg így elgondolkodtam, hogy biztosan ugyanazt olvastuk??, mert 100% egyértelmű és értelmezhető, hogy pont, hogy az ellenkezőjéről írt és én örülök, hogy megfilmesítették.
Köszönöm. 🥰 Örülök, hogy te is így gondolod!
Én tegnap fejeztem be a könyvet, nagyon-nagyon tetszett! Most pedig kezdem a folytatását. Jövő hétre van betervezve a film. 😉
@@adrienneblaner7028 Szuper beosztás 😍😍😍
Én mindkét könyvet olvastam. Imádtam. ❤ Nagyon vártam a filmet. Nem csalódtam. Csodálatos lett és órákig a hatása alatt voltam. A film jól követte a könyvet, a kiválasztott színészek tökéletesek voltak számomra. Én nem olvastam előtte semmit a filmről, hogy előre ne befolyásoljon. Nagyon-nagyon szerettem az egészet. Nem tudom jól láttam-e, de Colleen Hoover is benne volt a filmben? Mintha a szülinapi bulin a háttérbe láttam volna. 🤔 Eredeti nyelven én is szeretném megnézni. 😉 Köszi a szuper videót Edmond.
Egyetértek fantasztikus könyv fontos téma. Úgy megírva hogy, nem hoz le az életről, de átjön a fontossága. Imádok minden ilyen módon megírt romatikust.
Biztos vagyok hogy a film is fantasztikus, alig várom hogy lássam, és örük hogy ilyen fontos könyveket megfilmesítenek. Így ahoz is eljuthat akik nem olvassák nagyon fontos..
Remélem a második részt is megfilmesítik..hiszen akármennyire is kegyesebb volt ott CoHo ott is fontos témáthoz be...az is megérne egy misét.☺️☺️🥰🤩
Remélem tetszeni fog neked is a film! 🥰
A külföldi negatív visszhang főként azért kritizálja Blake Lively-t mert a film kapcsán reklámozza az alkohol és a hajápolási márkáját, ami valóban nem igazán ízléses és mert amikor a film kapcsán a családon belüli erőszakról kérdezik, akkor nem hajlandó róla normálisan beszélni, hanem eltereli a beszélgetés irányát pl a virágos ruhákra vagy a Deadpool plakátjára. Blake kb úgy reklámozza a filmet, mintha ugyanolyan könnyed nyári film lenne mint a Barbie volt, pedig itt azért jóval megrázóbb témáról van szó. Az meg, hogy romkomként van promózva a film azért váltott ki ellenérzéseket mert ha vki családon belüli erőszak áldozata és úgy ül be a filmre, hogy nem tudja pontosan miről szól akkor megrázó lehet számára a film néhány jelenete (nagyon sok ilyen élményt osztottak meg nézők), szükséges lenne egy trigger warning a film hirdetéseibe.
Én itt azzal tudok csak tényleg érvelni, az előzetes nem árul zsákbamacskát és ki van rá írva, hogy romantikus dráma. Nicholas Sparks adaptációk is szerintem nagyon hasonló kategória.
Blake valóban furcsán reagál interjúkban, de ettől elvonatkoztatva nagyon jól alakít.
Családon belüli erőszakról is szóló filmben alkoholt reklámozni több mint undorító. Nagyon sok családon belüli erőszak áldozata él a világban, a legtöbb esetben ezek ki sem derülnek, elképesztően traumatizáló és káros egy ilyen bagatelizáló marketing az áldozatoknak. Nekem ez kizárja azt, hogy megnézzem, viszont a könyvet szívesen elolvasom az ajánlásodra.
Nekem is nagyon tetszett a filmadaptacio es tetszett,hogy CoHo is feltunik benne😉
Örülök! 🥰 Igeeeen én is nagyon örültem, mert egyáltalán nem számítottam rá! 😍
Mindennel egyetértek!
Nekem nem tetszett a velünk véget ér. Szerintem ezt nem romantikus könyvként kellene promotálni, mert semmi romantikus nincs benne. Amikor befejeztem a könyvet kifejezetten átverve éreztem magam, mert ha tudtam volna miről szól, akkor bele se kezdek vagy másképp állok hozzá. Azt hozza kell tennem, hogy tapasztalanatlanabb olvasó voltam, mint most.
Spoiler: az sem tetszett, hogy romantizálva volt Ryle. Attól, hogy ilyen viszonylag jó figuraként (kivéve azt a pár abúzust) meg helyes hapsiként volt felvázolva, sok tini megbocsátott volna neki. Nemelyik kifejezetten csalódott volt, hogy nem Ryle al kötött ki Lily. Azt vágom, hogy CoHo a saját életéből merített, de szerintem a mondanivalója veszélyes 🙁. Nem minden apuka, aki bántalmazta a párját/feleségét bánik jól a gyerekkel. Sőt… Szerintem ezt meg kellett volna említenie CoHonak a fiatal olvasoi miatt.
A levelei Lilynek Ellenhez (nem tudom magyarul is így volt e fordítva, mert angolul olvastam) kifejezetten röhejes volt.
A nevvalasztasrol ne is beszéljünk. Lily Blossom Bloom - the florist. Eye roll.
Hadd ajánlják egy alternatívát, ami sokkal jobban kezelte a témát (meg az írás is jobb volt): Kennedy Ryantől a Hook Shot. De megviselo olvasmány szóval akkor olvasd el csak ha olyan lelkiállapotban vagy.
Azon csodálkozom, hogy Emily Henry nincs úgy felhypolva otthon, mint külföldön. Ha teheted és megjelenik magyarul vagy angolul is könnyű olvasni szerintem - mindenképp olvasd el a Funny Storyt. Nagyon jó volt!!
Végre egy ilyen véleményt is látni Magyarországon is! Undorító a könyv, ahogy CoHo(e) teljes életműve és ő maga is
Én éppen amiatt szerettem ezt a könyvet, mert Ryle nem olyan, mint az esetek nagy százalékában a bántalmazó fél. Azonban számomra pont ezért volt borzasztóan életszerű és ezért örültem annak, hogy így lett megírva a könyv, mert közvetlen közelről tudtam megtapasztalni azt, hogy igenis van olyan bántalmazó, mint Ryle.
Szerintem is nagyobb hangsúlyt kellett volna ettől függetlenül arra fektetni, hogy a valóságban a párkapcsolati abúzus nem feltétlenül így néz ki. Azt hiszem az írónő az utószóban talán írt is erről, ennek ellenére úgy gondolom, hogy mivel ennyire népszerű lett ez a könyv, sokkal inkább sulykolni kellett volna ezt az olvasókba. Ezen kívül mindenképpen pozitívan értékelendő az is, hogy nagyon hitelesen le van írva Lily vívódása, valamint az is, hogy végül úgy döntött, kilép ebből a kapcsolatból. A végén, amikor mondta, hogy vagy mi törjük meg a sablont vagy a sablon tör meg minket (nem tudom szó szerint így volt-e írva), ezzel a mondattal szerintem sokan erőt tudnának meríteni ahhoz, hogy a körforgás velük érjen véget. Ez nagyon felelős döntés volt Lilytől, hiszen esetében is, mivel ezt látta és ebben nőtt fel, akaratán kívül is ugyanebbe csöppent, viszont a kislányával ez már nem fog megtörténni.
Attól, hogy a bántalmazó nem egy barom állat, még nem lesz romantizálva a bántalmazás. Nem tudom honnan az a gondolat, hogy a valóságban aki bántalmazó, az rögtön egy elmebeteg állat, akit elhagysz és szevasz. Pontosan az a történet lényege, hogy már az apró jeleket is felismerd és hiába akar megváltozni az illető, ne adj neki több esélyt, mert ebből nem lehet csak úgy kigyógyulni. Az meg hogy jó apa, hát szerintem ebben sincs semmi elrugaszkodott, sok bántalmazó nem nyúlna a gyerekeihez úgy, mint a feleségéhez. Ez egyfajta történet a témában, nem értem, miért ne férhetne el a millió másik között, ha lehet, hogy valaki szemét ez nyitja fel.
@@lbd_Lia Ryle nem simán különbözik a többi bántalmazótól, hanem teljesen irreális. Aki bánt valakit, az nem szereti, főleg, ha nem csak a pillanat hevében csattan el egy pofon, hanem többször, előre megfontolt szándékkal megtámadja és megpróbálja megerőszakolni. Az ilyen ember az utolsó, akinek oda kéne adni a gyereket felügyelet nélkül vagy akár mellett, nem számít, milyen kis cukin sírdogál a szép kis pofijával. Az is tetszik, hogy Ryle, szívszerelme elvesztésén kívül, a világon semmilyen büntetést nem kap, Lily (és Atlas!) nem rohan az illetékes helyen feljelentést tenni, hiszen Ryle szomojú🥺, nem számít, hogy egy embert már megölt és kettő életét veszélybe sodorta, hát megbánta a lelkem... Hagyják, hadd erőszakoljon meg másokat is. Ez a könyv olyan, mint CoHoe összes könyve: életszerűtlen, végtelenül káros és gusztustalan
@@chilling_koala igen… kifejezetten megbocsátó volt a könyv Ryle-al és semmilyen konzekvenciái nem voltak a tetteinek.