🗺 Az általunk használt egyik térkép hibás, ezért elnézést kérünk. 🙏 🌍 Általában az amerikai ISW által közreadott térképeket szoktuk használni, mert azokat fogadják el az elemzők/szakértők a legobjektívebbnek. 🤷♂ De úgy látszik, hogy az amcsik a térséget mégsem ismerik annyira jól. ✅ A jövőben ilyen, és ehhez hasonló hibákra jobban odafigyelünk. 🎥 A videóhoz meg jó szórakozást kívánunk, és köszönjük a megosztásokat! 👍
2014 előtt biztonságos volt a helyzet, és gazdaságilag is jól működött. Nem ijesztgetni kellene a lakosságot, hanem felfogni, hogy az igazi veszély NEM Oroszország felől, hanem az euro-köpedelemdiktatúra felől leselkedik ránk, az életminőségünkre, az életcéljainkra, a gazdaságunkra, a jövőnkre.
@@martonziegler2181 Iratában ez a jóember is Brüsszelt hibáztatja a kialakult helyzetért. Itt már mindenki tudja, hogy Európa Amerika játékszere: gyarmata. A többit bár ki összetudja rakni. Nekünk Amerikától kell félnünk, nem az Oroszoktól. Ez az én véleményem. Tisztelettel: T L.
Jogos jo is lenne ha a Muszkak a magyar hatarig jonnenek... mindig jo egy a szovetsegunk ellensege itt van a szomszedban plane ha tele van atomtoltettel...
@@anatoliiplokhotniuk Ukrajna politikaja elkepesztoen rossz, gonosz diktatura. A vezetosege megerdemelne hogy ki .sszak oket a hatalombol Gaz nincs, aram sincs! Egyszeru nem?
Nagyon köszönöm a tű pontos elemzését Vukics úr!❤ Jó volt hallani és látni önöket, Tisztelettem!👍🇭🇺 Legyen végre Tűzszünettet és Béke tárgyalások 🍊🕊️🕊️🕊️🇭🇺🇭🇺🇭🇺
@@betterfuture1x Igazad van,ha, komolyan harcolna az orosz már régesrég bevehette volna a dnyeperig.Egy totálisan legyengült ukrajnát akar látni,akinek a puszta létéért is küzdenie kell majd hosszú évtizedekig.
Háború folyik, csak Putyin is tudja, hogy vannak határok amit nem léphet át. Nem vethet be atomot és nem bombázhat porrá mindent a levegőből, főleg úgy nem hogy az utóbbi estében nincs meg a légi fölény, azaz a gépeinek a felét is leszednék.
@@ImrénéTar elso evben az oroszok nem is tamadtak polgari infrastukturat...csak azukrinok nem birtak lesllni a polgari lakossag tamadasaval,plusz kercsi hid,atomeromu es meg sorolhatnam!
*Elmeháborodott seggfejek vagytok, mind-egy szálig! **_Az orrotoknál se láttok tovább!_* Ma, 3 echte latorállam van a világon: _Oroszország, Kína és Észak-Korea_ ! *Oroszországot meghátrálásra kell kényszeríteni, Kínát el kell lehetetleníteni, Észak-Koreát meg mozgás-képtelenné kell tenni!* Ez a helyzet. \_(ツ)_/
Miért gondolja bárki?? Nézd meg a tempójukat. Három év alatt meddig értek?! Ebben a tempóban Kárpátalja, kb 30-50 év folyamatos háború.. Különben meg ne nézz annyi tévét!!!
@@SextansBazért ez így nagyon nem helytálló. Ez egy felőrlő háború, mint az 1.vh, ami addig tart, amíg az egyik fél ki nem merül, és feltétel nélkül fel nem adja. Na mármost ez a fél valszeg nem Or.o. lesz. Ha pedig feltétel nélkül feladja pl Ukrajna, akkor máris elfoglalták az egész országot lényegében, még ha a korábbi országhatártól nem is mozdultak el számottevően.
Ha Csapig eljutnak akkor azt nem fogják csak űgy odaadni. Ha a Kárpátokig akkor lehet hogy a ruszinok is űgy gondolják hogy azért jobb az EU-s magyar útlevél mint az orosz...
Ferenc én meg azt szeretném hogyha a spanyol határig elfoglalnának minden országot még jobban mint a régi szép időkben amikor itt voltak jó lenne hogyha megint itt lennének végre.
@@RóbertÁgoston-f1t Gondolkodj! Miből? Szerinted ingyen megy el a hadsereg odáig minden szükséges infrastruktúrával együtt? Vagy talán te állod a költségeit? Minden észlény azt harsogja ,hogy visszaállítja a cári oroszországot meg ,hogy elmegy Párizsig.... Ki fizeti ezt ki?
Kíváncsi vagyok hogy mikor kezdik el betelepíteni az új telepeseket.... a kipusztított elijesztett elzavart lakosság helyér..? Gondolom benjamin netán jehu...már tudja! .😂😂😂
a helyzet az, hogy most ugy kellene veget vetni ennek a haborunak mint tuzszunet, iny nincs nyertes es vesztes, ekeppen lehetne folytatni a kereskedelmet... Mindenkinek jo volna...
Istenem úgy beszélnek a sikerről egy háboruban mint egy videó játékban , de könyörgöm emberek százezreinek megöléséről van szó , csak azért mert hatalmi harcokat szítnak a politikusuk egymás között , ez egy vesztébe rohanó világ, amit az emberiség megkérdezése nélkül folytat néhány agyament politikus.
@azurefire7266 És csodálkozol rajta? Egyébként irónia volt, hogy megszoktuk. Ha a te tulajdonod vennék el, te nem háborognál? Itt egy ország több mint felét vették el. Nincs ezen csodálkoznivaló, hogy a nemzet nem felejtette el. Ha zseléék elvesztik a területük egy részét, majd háborognak mint mi, oszt jóccakát. Ráadásul a területünk egy jó része náluk van. Épp ezért fikarcnyit sem érdekel, hogy elvesznek tőlük. Csak a vérontást sajnálom. De bek...hatja mindegyik "nagyvezír " zselé is, meg a másik dinka is. Aki amúgy szintén nem bírja megemészteni, hogy oda a "nagy" ruszkibirodalom.
Ha Z egyedül marad veszélyes lesz,mert nincs tisztában tettei következményével Bármi megtörténhet ha sarokba szorítják Ha mellénk áll a jó szerencse akkor csak elmenekül miután be biztosítja a jövőjét
Kijavitalak specialista úr jelenleg putyin és Kim dzsong um csapatai harcolnak de harcoltak kadirov csapatai is egy értelmetlen különleges katonai hadműveletben .
"Az igazság mindig valahol a kettő között van." Ez egész jó mondás lehetne, ha a két dolog nem lenne előre meghatározott a beszélő által... Azonkívül szerintem az "igazság" mindig a dolgok felett áll, nem pEdig köztük, gondoltam szólok...bár ezt egy állítólagos patriótának elég nehéz lehet megértenie... Figyu! Szerintem Magyarország többet ér, mint putyin aprópénze...legalábbis nekem. Persze én nem is vagyok "patrióta"...
De hát hogy gondolták hogy legyőzik Oroszországot? 10szer akkora mint Ukrajna már akkor belekezdeni se kellett volna mert boritékolható volt a végkimenetel...
Nyugat felé menekülni..., hová -??? Németország sem biztonságosabb mint Magyarország. Ez valahogy nem állja meg a helyét. -, vagy még annál is nyugatabbra...???
Ukrajna NEM fog összeolani, kár ezt mantrázni. Vannak még 30 milióan, főleg ha azt nézzük, " az utolsó ukránig fognak harcolni". Nyugat tovább fogja támogatni minden szükségesel. A nyugatnak nincs már nincs veszteni valója, ha Oroszországot nem is tudja megszerezni, ukrajnát mindenkeppen. Szüksége van nyersanyagra!
Az Orosz góré szava se jött be pedig azt mondta az elején hogy ha bárki be mer avatkozni bármely ország a, különleges katonai akcióba,akkor szembesülni fog Oroszország megsemmistő csapásával. Én ha kijelentek valamit annak úgy kell lennie. Nem értem ezt mé nem lehetett beváltani, hiszen ereje bőven van hozzá hogy minket megsemmisítsen egy nap alatt akár
Az is benne van hogy Ukrajnát teljesen felszámolják.AZ USA hogy az Oroszokat leválasza Kináról felajálja Ukrajnát és középkelet europát az is megéri nekik hiszen rögtön csatát nyer aval Kinával szembe.Ha nem birja leválasztani nem csak Brics országok lesznek elefelei hanem a szővtségeseinek is egy része.Ami nagyhatalmi tronfosztásal jár együt...
Csak remélni tudom azt, hogy ezt a hozzászólást nem felejtitek el. Mindenkinek tanácsolni tudom a Biblia, Isten igéjének kutatását, tanulmányozását. A politikai és katonai elemzők nem ismerik a Szent Irást, a próféták jövendöléseit, ezért csak találgatnak. Ezek az emberek okosak, de nem bölcsek. Istennel semmi kapcsolatuk nincs, ezért minden elemző a pillanatnyi helyzetből találgat. E tekintetben az egyházak is sötétségben, tudatlanságban vannak.Ilyen, napjaink kereszténysége.
Hát elméletileg az ukránok kezdenek kifáradni, ha viszont oroszország mozgósit, akkor már más lesz a az orosz hadsereg tempója, heteken belül elfoglalják teljes ukrajnát, a mostani lehetséges alternativákat semmisnek fogják tekinteni, uj helyzet lesz☝️irány kiev☝️és nemszámit milyen árat fizetnek érte, de mégtöbbet ukrajna fog fizetni☝️
Jaj-jaj, akkor háború lesz, és nem évekig tartó párnapos különleges katonai művelet? .de mi lesz akkor a magyarországi "különleges katonai műveleti vészhelyzeti" kormányzással?
Hát nemtudni mitfog hozni a jövö számunkra☝️mindenesetre a majdani jövöben vissza áll az eredeti államformánk ami érvényben van az a magyar királyság, mert ugye azt senki nem szüntette meg, ahoz hogy az megszünjön arra a nemzetnek van joga alkotmányozni, és nem pedig mindenféle parlamenti képviselöknek, és az alkotmányosási idötartamra a szentkorona írott és íratlan törvényei érvényesek, az meg kimondja hogy aki a hatalmat felhatalmazásnélkül bitorokja annak büntetése fő vesztés, nos rendszer valtáskor igazoltan 840ezer komunista volt, ezek bitorolták a hatalmat, ezeknek buntetése fövesztés🤣 nos ha ez így alakult volna megtizedelödtünk volna, így az akkori kerek asztal ellenzék emberei az akkori MSZMP segitségével létre hozták a többpárt rendszert, az abban levö emberek minden pártot alapították, ezek édes testvérek, minden ugyan annak a kutyának a kölykei, édestestvérek, csak a szörük szinében külömboznek, sha nembántanák egymást☝️🤣egy a feladata mindegyiknek a gazdát szolgálni és védeni☝️nefelejtsük el hogy szerte a világban sok testvér nemzetünk van, akik csak hivó szavunkra várnak☝️minden területünk ami a szentkoronánk alá tartozik vissza fog kerülni, ha akarják hanem ez igyfog lenni☝️mondják sokan porrá zúztak bennünket, nemtehetünk semmit, nos egy porszem bizony nagyon kicsi, de ha az a emberszemébe megy az bizony igencsak kellemetlen tud lenni, de ha azokat a kis apró szemekek a szél fújja , az bizony a legerösebb acél bilincset is elkoptatja☝️🤝🇭🇺🍷
@@f3reg169azt ugye vagod hogy mdg ukrajna is par nap alatt at menne rajtunk dobrogi mentene a penzet,családjat te meg mehetsz a kolykeiddel a csatábba 😢ezert
@@laszlolutz1042 Ostoba. Tartom valoszinunek, hogy te elobb elhuznad a csikot, mint Orban! Amugy biztos, hogy budos agyhalott tiszas vagy, mert te vagy az egyeduli, akinek egybol Ooooooooban jut az eszebe.
A "Putyin nem gyozhet" narrativa elavult. Az uj narrativa szerint lehet akar beke is,es mindegy hol huzzak meg a hatarokat. A lenyeg,hogy Europa csak amerikai palagazt vasarolhat es akar hitelre is,de esz nelkul tarozzon be amerikai fegyvereket. Termeszetesen Ukrajna tovabbi finanszirozasa is ra marad,mert az Usa kiszall.
Viktor és Fico megállapodtak? Megcserélték a területeket? Szlovákok lettünk? Legalább annyira becsülnék a nézőket, hogy egy térképet a valóságnak megfelelően ábrázolnak! Szégyen 😞
Hol van ez a Vukics Ferenc? th-cam.com/video/JgMz_VLLvOg/w-d-xo.html (Én még ott voltam, meg Bösztörpusztán is.) Sohasem hittem volna hogy egy Vukics Feri lájkot kunyerál egy politikai kinézetű youtube csatornán.
Nem mondjátok...?!? 2023 augusztus 20-án a MOGY-on tettem fel a fogós kérdést 3 felkent szakértőnek (Robert C., Somkuti, Nógrádi Tanár Úr), hogy mi lesz, ha összeomlik az ukrán haderő és az oroszok elől menekülő ukrán katonák/szabadcsapatok átjönnek a magyar határon? Mi fogja ezt megakadályozni? Egyetlen értelmes választ sem kaptam, azóta sem, senkitől...!! (Akkor ott az volt a válasz, hogy áááá, ez nem fordulhat elő, a NATO úgysem hagyná stb... XD)
🗺 Az általunk használt egyik térkép hibás, ezért elnézést kérünk. 🙏
🌍 Általában az amerikai ISW által közreadott térképeket szoktuk használni, mert azokat fogadják el az elemzők/szakértők a legobjektívebbnek.
🤷♂ De úgy látszik, hogy az amcsik a térséget mégsem ismerik annyira jól.
✅ A jövőben ilyen, és ehhez hasonló hibákra jobban odafigyelünk.
🎥 A videóhoz meg jó szórakozást kívánunk, és köszönjük a megosztásokat! 👍
A műsorok 90%is hibás!!!😂😂
👍
@@paljanovszky2999
Paljamiafaszom ?nivszky...novszky...szopszki 😂😂😂😂
Köszönet,érdekes volt ez is! Hajrá magyarok, hajrá patrióták!
Édes istenem kik vagytok? Hol éltek? Miért
@@GyozoKerekes
Mit nem értesz?
@@GyozoKerekesMi nem tetszik a kommentben? Hogy szurkol nekunk, magyaroknak?
👍🇭🇺
2014 előtt biztonságos volt a helyzet, és gazdaságilag is jól működött.
Nem ijesztgetni kellene a lakosságot, hanem felfogni, hogy az igazi veszély NEM Oroszország felől, hanem az euro-köpedelemdiktatúra felől leselkedik ránk, az életminőségünkre, az életcéljainkra, a gazdaságunkra, a jövőnkre.
Te is politikai elemző vagy? 😁😂😂
@@laszlotanko5462 Ennek belátására bárki képes aki eltud számolni kettőig...
Mindíg is Oroszország volt a legnagyobb veszély Európára.
@@martonziegler2181 Iratában ez a jóember is Brüsszelt hibáztatja a kialakult helyzetért. Itt már mindenki tudja, hogy Európa Amerika játékszere: gyarmata. A többit bár ki összetudja rakni. Nekünk Amerikától kell félnünk, nem az Oroszoktól. Ez az én véleményem. Tisztelettel: T L.
Jogos jo is lenne ha a Muszkak a magyar hatarig jonnenek... mindig jo egy a szovetsegunk ellensege itt van a szomszedban plane ha tele van atomtoltettel...
Kedves Ukrajna , ha nincs gáz, akkor nincs âram !!
@@ZsoltKis-zq7cm Bár úgy lenne.!
Az így se úgy se lessz, mert a tranzitdíjat áramban kapták meg.
Miért akarsz ukrán vérrel kevert földgázt?
@@anatoliiplokhotniuk Ukrajna politikaja elkepesztoen rossz, gonosz diktatura. A vezetosege megerdemelne hogy ki .sszak oket a hatalombol
Gaz nincs, aram sincs! Egyszeru nem?
Pontosan igy legyen!!!! Mindennek van hatara.
Mi történik? Nehéz meghatározni? Zselés megugrik és utánna derül ki,hogy milliárdos segélyek felét ellopta!
Felét visszaosztja akiktől kapja ! Csak a másik feléből tud lopni!
Ezt már most szinte biztosra veszik
@@alexanderopal2144 te mennyit kaptál belőle?
@@CHARLIEtheCATofficial Szerintem annyit kapott, mint te.
Hacsak el nem viszi a CIA nyaralni 😂
Hajrá Oroszország irány Kijevig 💪🇷🇺❤🇭🇺
Nagyon valószínű hogy ez így is lesz!
Vereckéig!
@@johnsdorfer1593 lesz hon (vissza ) foglalás ???
REMÉLEM ,HOGY ADDIG MEGSEM ÁLLNAK ,HAJRÁ PUTYIN ÚR MINDENT BELE !!!HÚLJANAK AZ UKRÁN FÉRGEK!!!
A végcél Berlin.
Köszönöm szépen!
Nagyon köszönöm a tű pontos elemzését Vukics úr!❤ Jó volt hallani és látni önöket, Tisztelettem!👍🇭🇺
Legyen végre Tűzszünettet és Béke tárgyalások 🍊🕊️🕊️🕊️🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Dehogy legyen!
Köszönjük. Ismét érdekes volt.
Ukrajna árulta el Oroszországot.😊
mondjuk,valoban nem haboru folyik orosz reszrol.....
egy haboruban mar egne minden.....
@@betterfuture1x Igazad van,ha, komolyan harcolna az orosz már régesrég bevehette volna a dnyeperig.Egy totálisan legyengült ukrajnát akar látni,akinek a puszta létéért is küzdenie kell majd hosszú évtizedekig.
@@partitamas8813 Kezdhette volna a Dnyeper hidjaival,akkor az ukrinok csak neztek volna a tulpartrol!
Háború folyik, csak Putyin is tudja, hogy vannak határok amit nem léphet át. Nem vethet be atomot és nem bombázhat porrá mindent a levegőből, főleg úgy nem hogy az utóbbi estében nincs meg a légi fölény, azaz a gépeinek a felét is leszednék.
3.éve ég!
@@ImrénéTar elso evben az oroszok nem is tamadtak polgari infrastukturat...csak azukrinok nem birtak lesllni a polgari lakossag tamadasaval,plusz kercsi hid,atomeromu es meg sorolhatnam!
A Dnyeper egy ésszerű határ, de szerintem Ogyesszát is el kellene foglalniuk az oroszoknak, hogy a hoholoknak ne legyen tengerpartja.
Teljesen egyértelmű. Ha az orosz flottát szeretnék mozgatni a Fekete tengeren, akkor nem maradhat ukrán tengerpart...
Óh, mózes.......!!!
Forduljon.fel.zele.ukrajnával.eggyút.Kárpátalja.nélkúl❤🎉❤😊
Egyetértek! A lengyelek is megjaphatnák a maguk részét a szábákák országából!
F🇺🇦🇺🇦 UCKRAJNA!!!
*Elmeháborodott seggfejek vagytok, mind-egy szálig! **_Az orrotoknál se láttok tovább!_*
Ma, 3 echte latorállam van a világon: _Oroszország, Kína és Észak-Korea_ !
*Oroszországot meghátrálásra kell kényszeríteni, Kínát el kell lehetetleníteni, Észak-Koreát meg mozgás-képtelenné kell tenni!*
Ez a helyzet.
\_(ツ)_/
De miért gondolják azt a 21.században hogy az oroszok tovább fognak terjeszkedni és nem állnak meg ukrajnánál?
Mert a tortenelem erre tanitott minket.
Miért gondolja bárki?? Nézd meg a tempójukat. Három év alatt meddig értek?! Ebben a tempóban Kárpátalja, kb 30-50 év folyamatos háború.. Különben meg ne nézz annyi tévét!!!
@@SextansBazért ez így nagyon nem helytálló. Ez egy felőrlő háború, mint az 1.vh, ami addig tart, amíg az egyik fél ki nem merül, és feltétel nélkül fel nem adja. Na mármost ez a fél valszeg nem Or.o. lesz. Ha pedig feltétel nélkül feladja pl Ukrajna, akkor máris elfoglalták az egész országot lényegében, még ha a korábbi országhatártól nem is mozdultak el számottevően.
@@a.n.7984 Az elso vht ki adta fel?
Csak úgy csinálnak, mintha ezt gondolnák, de valójában csak az érdekeiket próbálják igazolni.
Remélem hamarosan megtudjuk!
Igen jo is lesz egy atomhatalom a szomszedban...
Sok-sok értelmetlen halál mindkét oldalon, egyszer úgy is vége lesz a csatározásnak, de a halottakat senki sem hozza vissza.
Értelmes halál van?
@jozsefmehesz-balazs3020 Ez csak bugyuta filozofálás, szójáték, de jelen esetben morbid.
Csapig jussanak el, aztán ünnepélyesen visszaadnák Kárpátalját az Anyaországának!❤
Ha Csapig eljutnak akkor azt nem fogják csak űgy odaadni. Ha a Kárpátokig akkor lehet hogy a ruszinok is űgy gondolják hogy azért jobb az EU-s magyar útlevél mint az orosz...
Legyen.vagy.az.oroszoké.vagy.kerúljón.az.ANYAországhoz.Le.az.ukrikkal❤
Csak a pontosság kedvéért: Lemberg Lviv német neve. Lviv magyarul Ilyvó.
akor hivjuk vov nak
Lvov.vagyis.lemberg🎉
Lvóv a lengyel neve, hiszen lengyel város.
És ez a lényeg??? Kit érdekel hogy hívják....
Sziasztok 2:08 nál A térképen fel van cserélve magyarország és Szlovákia. Tisztelettel :Attila
Hú, ez elég ciki.
Véletlenül se :D
3:46-nàl még mindig fel van cserélve az országunk a szlovákokéval...De miért?
És tényleg 😂😂😂@@hunmagyar7127
@@LaszloGabnaiés ott is😂😂hogy
Zelenskit ELŐBB UTÓBB VALAKI ELTESZI -- LÁB ALÓL !!
Minnél.hamarab.kéneSlava.Rossii❤
@@Melinda008 szerintem is, minel hamarabb a bandajaval egyutt
A saját bandája fogja elintézni, mint mindig idáig a történelembe.
@laci39y csak mar latnank, hallanank h megtortent
Vagy a sajat nepe...
Zelenszkij egyedül marad de iszonyú nagy vagyonnal
Nem lesz benne sok öröme.
@@petermeszaros5674 Amen.
Az kevès lesz dràga a kokain
Holtan nem veszi hasznát majd...
Azt már elköltötte a felesége 😂😂😂😂
Ugriknak VÉGE!! ZELENSZKYT KIFOGJÁK NYÍRNI!! (ÚGY LEGYEN)
János bár megtörténne már.
@daviddojcsak2293 Pár év betegség miatt vége !!
Ki FOGJÁK nyírni! Helyesen.
Pora.uze.ubrat.narkomana.Slava.Rossii.
Ideje lenne
Putyin úr győz ez nem téma sem kérdés!!!!!!!!!!! Éljen Putyin rl ők úr ❤❤❤❤❤
🍀🇭🇺❤️ Nagyon jó előadás.!!!
Zselé legfeljebb bilincsben jut el Moszkvába
:) köszönjük
Vesszen Zelenszkij!!!!!
Remélem kárpátajáig jönnek
🤣🤣
😂😂😂😂
ÁMEN!
Ferenc én meg azt szeretném hogyha a spanyol határig elfoglalnának minden országot még jobban mint a régi szép időkben amikor itt voltak jó lenne hogyha megint itt lennének végre.
@@daviddojcsak2293
Szerintem Putyinnak eszében sincs Európát lerohanni!
Miért tenné?
Itt NATO országok vannak!!
Hajrá Oroszország! 👏👏👏👏👍👍👍💯💯💯
❤❤❤❤❤❤❤❤ Jób szomszéd lenne
@@martatanacs3975 Jób...? A bibliai ...? 🤣🤣🤣🤣
@bendeguz7629 neked Bendegúz
Átlagos bekeparti nyugger
Amennyiben Trump viszi Grönlandot, Putyin viszi Ukrajnát. Ez lesz a deal.
Kina meg tajvant.
Az orosznak nem Kell az egész ukrajna csak a keleti fele ,egy termeszetes hatàr mentèn (folyam).
A nagy békepárti😂😂
Zalenszkijt meg Szájer Józsi😂😂😂
NE ALLJANAK MEG A KELET KARPATOKIG AZ OROSZOK
ez nem kívánság műsor, Putyin kiadta hogy minimum Svájcig el kell menni.
Robert bár igy lenne már hogy ez megtörténne végre.
Fel a Kárpátok bérceiig! ÉS MI IS!! Bár már voltak ott, és nem jöttünk jól ki ebből..
@@RóbertÁgoston-f1t
Osztán, Ezt mög ki mondta kendnek??
@@RóbertÁgoston-f1t Gondolkodj! Miből? Szerinted ingyen megy el a hadsereg odáig minden szükséges infrastruktúrával együtt? Vagy talán te állod a költségeit? Minden észlény azt harsogja ,hogy visszaállítja a cári oroszországot meg ,hogy elmegy Párizsig.... Ki fizeti ezt ki?
Az a legnagyobb baj,hogy ez mind csak feltételezés és ilyenkor szokták azt mondani, hogy okoskodnak az emberek 🤝
Mi történik ha Putyin győz?? Hat hónap múlva kapcsold be a tévét, megtudod.
Megölnek mindenkit téged is
Kíváncsi vagyok hogy mikor kezdik el betelepíteni az új telepeseket.... a kipusztított elijesztett elzavart lakosság helyér..? Gondolom benjamin netán jehu...már tudja! .😂😂😂
Az a helyzet, hogy leginkább ettől az aljas alaktól (zselétől) kell tartani, mert minden tisztesség távol áll tőle...
De amit el foglalt aut vissza nem adja 😂
Bármikor. 😂bármikor. 😂😂😂
👍👍👍
a helyzet az, hogy most ugy kellene veget vetni ennek a haborunak mint tuzszunet, iny nincs nyertes es vesztes, ekeppen lehetne folytatni a kereskedelmet... Mindenkinek jo volna...
Köszi 👍
Köszönöm!
Hajrá Putin !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Istenem úgy beszélnek a sikerről egy háboruban mint egy videó játékban , de könyörgöm emberek százezreinek megöléséről van szó , csak azért mert hatalmi harcokat szítnak a politikusuk egymás között , ez egy vesztébe rohanó világ, amit az emberiség megkérdezése nélkül folytat néhány agyament politikus.
Pont nem érdekel, hogy ezek területeket veszítenek.
Szokják meg.
Mi is megszoktuk.....
Dehogy szoktátok meg, 100 év után is megy a hiszti
@azurefire7266
És csodálkozol rajta?
Egyébként irónia volt, hogy megszoktuk.
Ha a te tulajdonod vennék el, te nem háborognál?
Itt egy ország több mint felét vették el. Nincs ezen csodálkoznivaló, hogy a nemzet nem felejtette el.
Ha zseléék elvesztik a területük egy részét, majd háborognak mint mi, oszt jóccakát.
Ráadásul a területünk egy jó része náluk van.
Épp ezért fikarcnyit sem érdekel, hogy elvesznek tőlük.
Csak a vérontást sajnálom.
De bek...hatja mindegyik "nagyvezír " zselé is, meg a másik dinka is. Aki amúgy szintén nem bírja megemészteni, hogy oda a "nagy" ruszkibirodalom.
@azurefire7266. Ezek szerint tetűhintás vagy!?
2:07 -nel megjelenő térképen Szlovákia és Magyarország nevei egymas helyén vannak.
Kedves specialista Úr!
Hogy lehet egy olyan térképet bemutatni, ahol nem tudják hol van Magyarország??? 3:46
Hat igen nehez idoket elunk 🥺
👍👍👌👌
👏👏köszi
Ha Z egyedül marad veszélyes lesz,mert nincs tisztában tettei következményével Bármi megtörténhet ha sarokba szorítják Ha mellénk áll a jó szerencse akkor csak elmenekül miután be biztosítja a jövőjét
Hová.menekúlne.Putin.ki.fogja.nyirni.Ámen😅
👌
Kijavitalak specialista úr jelenleg putyin és Kim dzsong um csapatai harcolnak de harcoltak kadirov csapatai is egy értelmetlen különleges katonai hadműveletben .
"Az igazság mindig valahol a kettő között van."
Ez egész jó mondás lehetne, ha a két dolog nem lenne előre meghatározott a beszélő által...
Azonkívül szerintem az "igazság" mindig a dolgok felett áll, nem pEdig köztük, gondoltam szólok...bár ezt egy állítólagos patriótának elég nehéz lehet megértenie...
Figyu! Szerintem Magyarország többet ér, mint putyin aprópénze...legalábbis nekem. Persze én nem is vagyok "patrióta"...
Ez kinek és most jó!
Azt tudjuk, hogy mi lesz ha leköszön az USA elnöke. De mi fog történni Putyin után ?
Köszönöm
Jelentések Ukrajnából,Jan 17...
Nagyon jó volt köszönjük szépen 👏♥️🇭🇺🇸🇰♥️
A cél oroszország térdrekényszerítése volt.
De hát hogy gondolták hogy legyőzik Oroszországot?
10szer akkora mint Ukrajna már akkor belekezdeni se kellett volna mert boritékolható volt a végkimenetel...
Románul ez úgy hangzik, hogy "specialistu' pulii".
Szertem,mikor "Feri bá"mondja a Frankót...👍😉
Nyugat felé menekülni..., hová -??? Németország sem biztonságosabb mint Magyarország. Ez valahogy nem állja meg a helyét. -, vagy még annál is nyugatabbra...???
2:06 Magyarország és Szlovákia fel van cserélve?! 😢😅😂
Putyin már győzött.
🤡🤡🤡
Hogy mit csinált?😂😂😂😂😂😂
@@istvanpatai2905
Rosszúl esik a fülednek...???
Óh, jahwe !!!
Pontosan győzött olvas utána már az 1 évben@@Roni-n7j
@@Roni-n7j Jo szelfiket csinaltal, tiszas!
Vukics úr mesejét hallottuk Andersen után szabadon. 👎
Ukrajna NEM fog összeolani, kár ezt mantrázni. Vannak még 30 milióan, főleg ha azt nézzük, " az utolsó ukránig fognak harcolni". Nyugat tovább fogja támogatni minden szükségesel. A nyugatnak nincs már nincs veszteni valója, ha Oroszországot nem is tudja megszerezni, ukrajnát mindenkeppen. Szüksége van nyersanyagra!
Ki csinálta azt a térképet az elejére? (2 min 10 sec)
Ki csinálta télen a hó embert. 😂😂😂😂😂😂
az Universal Exports
Rengeteg ilyen térkép van, ha a google-be beírod 'ukraine' az első felajánlás az ukraine war map, ami egy ehhez hasonló térkép google mapsen.
Kijiv ukránok csak az i magánhangzót ismerik
@@TamasKiss-yk4st 2perc 10-nél nézd meg jobban a feliratokat
ha elfoglaják kijevet akkor az bejev
(20:00 - ): Frank Ledwidge, Senior Lecturer in Military Strategy and Law, University of Portsmouth
144 mill oroszból telik katonára. Ukrán ellentámadás vicc. Nem ha győz hanem győz.😜😜😜😜😜😜😜
Jé van még egy Tóth Károly
@@karolytoth8778 👍
2:07 nél nem jó a térkép! Azt ki csinálta?
😂😂😂Csak Te!!! Csak nem emlékszel.😂😂😂
Ha Zselé egyedül marad akkor elmegyünk bevásárolni az Aldiba...Ja és ,ha nem akkor is...
2:05 érdekes az a térkép... Szlovákia? Magyarország?
Szeretem a műsort.
Tudom nem ez a lényeg, de 4:40 nél mit lőhettek ki az aknavetőből? a talplemez még csak meg sem mozdult. Csak az újságíróknak demonstrálhattak?
❤❤❤
Az Orosz góré szava se jött be pedig azt mondta az elején hogy ha bárki be mer avatkozni bármely ország a, különleges katonai akcióba,akkor szembesülni fog Oroszország megsemmistő csapásával. Én ha kijelentek valamit annak úgy kell lennie. Nem értem ezt mé nem lehetett beváltani, hiszen ereje bőven van hozzá hogy minket megsemmisítsen egy nap alatt akár
0.3 % Gdp értékel...amit nyugat ad fáradnak.😂 Oké ügynök bácsi.
Az is benne van hogy Ukrajnát teljesen felszámolják.AZ USA hogy az Oroszokat leválasza Kináról felajálja Ukrajnát és középkelet europát az is megéri nekik hiszen rögtön csatát nyer aval Kinával szembe.Ha nem birja leválasztani nem csak Brics országok lesznek elefelei hanem a szővtségeseinek is egy része.Ami nagyhatalmi tronfosztásal jár együt...
Ennyi marhaságot osszehordani😂😂😂
3-400 ezer katona Kijev elfoglalására?
Hajnalban elindulnak,már este ott vacsoráznak.
A felvidékért odaadtuk az országot? Miről maradtam le?
most kijeron nem trianon😂😂😂🤣🤣
Ki fog vérrel fizetni a 23:11 pénz papir de az élet az pénzel nem megvásárolható !
Mi van ha a cél az Orosz támadással elveszett?
2.08-kor levő térkép nem jó!
Mivel Magyarországot felcserélték a Szlovákiával!!!!!
Csak remélni tudom azt, hogy ezt a hozzászólást nem felejtitek el. Mindenkinek tanácsolni tudom a Biblia, Isten igéjének kutatását, tanulmányozását. A politikai és katonai elemzők nem ismerik a Szent Irást, a próféták jövendöléseit, ezért csak találgatnak. Ezek az emberek okosak, de nem bölcsek. Istennel semmi kapcsolatuk nincs, ezért minden elemző a pillanatnyi helyzetből találgat. E tekintetben az egyházak is sötétségben, tudatlanságban vannak.Ilyen, napjaink kereszténysége.
Ceterum censeo "Carthaginem" esse delendam...
th-cam.com/video/yOr0COlVj00/w-d-xo.html
Érdekes a térkép. Örülók, hogy a Felvidék visszatért, de mikor vesztettük el a csonkaországot?
Hát elméletileg az ukránok kezdenek kifáradni, ha viszont oroszország mozgósit, akkor már más lesz a az orosz hadsereg tempója, heteken belül elfoglalják teljes ukrajnát, a mostani lehetséges alternativákat semmisnek fogják tekinteni, uj helyzet lesz☝️irány kiev☝️és nemszámit milyen árat fizetnek érte, de mégtöbbet ukrajna fog fizetni☝️
Jaj-jaj, akkor háború lesz, és nem évekig tartó párnapos különleges katonai művelet?
.de mi lesz akkor a magyarországi "különleges katonai műveleti vészhelyzeti" kormányzással?
Hát nemtudni mitfog hozni a jövö számunkra☝️mindenesetre a majdani jövöben vissza áll az eredeti államformánk ami érvényben van az a magyar királyság, mert ugye azt senki nem szüntette meg, ahoz hogy az megszünjön arra a nemzetnek van joga alkotmányozni, és nem pedig mindenféle parlamenti képviselöknek, és az alkotmányosási idötartamra a szentkorona írott és íratlan törvényei érvényesek, az meg kimondja hogy aki a hatalmat felhatalmazásnélkül bitorokja annak büntetése fő vesztés, nos rendszer valtáskor igazoltan 840ezer komunista volt, ezek bitorolták a hatalmat, ezeknek buntetése fövesztés🤣 nos ha ez így alakult volna megtizedelödtünk volna, így az akkori kerek asztal ellenzék emberei az akkori MSZMP segitségével létre hozták a többpárt rendszert, az abban levö emberek minden pártot alapították, ezek édes testvérek, minden ugyan annak a kutyának a kölykei, édestestvérek, csak a szörük szinében külömboznek, sha nembántanák egymást☝️🤣egy a feladata mindegyiknek a gazdát szolgálni és védeni☝️nefelejtsük el hogy szerte a világban sok testvér nemzetünk van, akik csak hivó szavunkra várnak☝️minden területünk ami a szentkoronánk alá tartozik vissza fog kerülni, ha akarják hanem ez igyfog lenni☝️mondják sokan porrá zúztak bennünket, nemtehetünk semmit, nos egy porszem bizony nagyon kicsi, de ha az a emberszemébe megy az bizony igencsak kellemetlen tud lenni, de ha azokat a kis apró szemekek a szél fújja , az bizony a legerösebb acél bilincset is elkoptatja☝️🤝🇭🇺🍷
Prokopf, öl olvastad válaszom? Mert eltünt☝️🤣
@@endrelevai2081tudod mit is jelenthet a végtelen? Pl. minden nagy halnál van egy még nagyobb...
Szerinted hányan olvasgathatjuk a kommenteket?
Mi a garancia arra, hogy Ukrajna nem támadja meg Magyarországot? A NATO?
na és mivel fogja megtámadni Magyarországot? mert nem sok minden fog maradni a haderejükből
SZerintem semmi garancia, sajnos, Nato mint EU 💩
Orosz utan Magyarorszagot szeretne tamadni
@@f3reg169azt ugye vagod hogy mdg ukrajna is par nap alatt at menne rajtunk dobrogi mentene a penzet,családjat te meg mehetsz a kolykeiddel a csatábba 😢ezert
@@laszlolutz1042 Ostoba. Tartom valoszinunek, hogy te elobb elhuznad a csikot, mint Orban!
Amugy biztos, hogy budos agyhalott tiszas vagy, mert te vagy az egyeduli, akinek egybol Ooooooooban jut az eszebe.
A "Putyin nem gyozhet" narrativa elavult. Az uj narrativa szerint lehet akar beke is,es mindegy hol huzzak meg a hatarokat.
A lenyeg,hogy Europa csak amerikai palagazt vasarolhat es akar hitelre is,de esz nelkul tarozzon be amerikai fegyvereket. Termeszetesen Ukrajna tovabbi finanszirozasa is ra marad,mert az Usa kiszall.
Putyin valamikor olyan rendes volt ,talán valakik kihozták belőle az ördögöt .Szerintem ez emberi reakció.
Mikor lesz valasztas kiírva Ukrajnaban?
2:10-nél tekintsetek Magyarország és Szlovákia térképére 😂😂😂
Takarók😂
Vukics 🫡
Úgy hívják. Ügyes vagy
@@jamesbond4772 És tudod azt, hogy ez mit jelent: Vuk szláv nyelveken róka.
@@jamesbond4772😊
Viktor és Fico megállapodtak? Megcserélték a területeket? Szlovákok lettünk? Legalább annyira becsülnék a nézőket, hogy egy térképet a valóságnak megfelelően ábrázolnak! Szégyen 😞
Hol van ez a Vukics Ferenc?
th-cam.com/video/JgMz_VLLvOg/w-d-xo.html
(Én még ott voltam, meg Bösztörpusztán is.)
Sohasem hittem volna hogy egy Vukics Feri lájkot kunyerál egy politikai kinézetű youtube csatornán.
Nem mondjátok...?!? 2023 augusztus 20-án a MOGY-on tettem fel a fogós kérdést 3 felkent szakértőnek (Robert C., Somkuti, Nógrádi Tanár Úr), hogy mi lesz, ha összeomlik az ukrán haderő és az oroszok elől menekülő ukrán katonák/szabadcsapatok átjönnek a magyar határon? Mi fogja ezt megakadályozni? Egyetlen értelmes választ sem kaptam, azóta sem, senkitől...!! (Akkor ott az volt a válasz, hogy áááá, ez nem fordulhat elő, a NATO úgysem hagyná stb... XD)
Vivát Putyin Vivát !!!👍👍👍👍👍