Annyira olasz (Speedzone S10E37)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 17 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 166

  • @hunormester
    @hunormester 2 ปีที่แล้ว +105

    Olaszországról az jutott eszembe, mikor első alkalommal voltam ott 2006-ban, navi és internet nélkül, offline gps-el (papír térkép) útba igazítást kértünk egy étteremben.
    Megkínáltak egy olyan kávéval ingyen, hogy láttam a hangokat tőle, a séf pedig eljött velünk megmutatni, hogy hová kell menjünk :O . Majd dolga végeztével telefonált egy haverjának aki hazavitte.
    Meló volt egy cégnél várakoztunk órákig, behívtak, leültettek, zuhany, kaja, alhattunk is. Esténként egy faluban sétálgattunk ahol a kocsmákból nemcsak a részeg férfiak hanem az egész család ott van és énekel. Zseniális hangulat, zseniális emberek. Azóta milliószor voltam és imádom, nem tudok betelni vele.
    Mondjuk a nagyon déli munkamoráltól néha agyérgörcsöt kaptam mikor 8-as nyitáskor fél 9 kor még sehol senki és délben úgy teszik le a munkát mintha Thanos csettintette volna el őket :)))

    • @Zsolt-re5xz
      @Zsolt-re5xz 2 ปีที่แล้ว

      Hunor, ez hogy jön ide? Ne mesélj itt ilyen bablatty-hababla sztorikat! Ez egy autós csatorna, nem egy női közösség! Ébredj már fel ember! Kötekedni akarsz? Kit a megszállt eget érdekel hogy hol voltál te 16 éve? És csak most meséled el? Aáá. de nem bírom az ilyet. Légy már férfi. Nőjjél fel, és akkor nem fogsz ilyenről beszélni, kritikán aluli komment

    • @hunormester
      @hunormester 2 ปีที่แล้ว +2

      @@Zsolt-re5xz Előbb nézd meg a videót!
      Hogyha pedig bosszant valami, akkor ne olvasd el.

    • @cashier6
      @cashier6 2 ปีที่แล้ว +3

      még ,még mesélj!!! imádom!

    • @sunblindX
      @sunblindX 2 ปีที่แล้ว +1

      Pont így. Attól agyfaxt lehet kapni néha, ahogy a munkahelyi stresszhez állnak, ahol komoly meló van, ott van egy skandináv vagy német manager. 😃

    • @hunormester
      @hunormester 2 ปีที่แล้ว +2

      @@sunblindX De csak egy ideig mert egy idő után ő is leszar mindent :DDD

  • @gyuszszanto3521
    @gyuszszanto3521 2 ปีที่แล้ว +13

    Hali!
    Szuperek vagytok! Petinek önálló humorestet, sziporkázik a srác!

  • @thomyakadjlife
    @thomyakadjlife 2 ปีที่แล้ว +14

    Peti sziporkázott, +hibátlan szóviccek! 😂😂😂😂

  • @hobbyhomemade118diecastmod7
    @hobbyhomemade118diecastmod7 2 ปีที่แล้ว +6

    2017-ben vettem kombit T-jet motorral legmagasabb felszereltséggel 5,6millióért... 100e km alatt két stab. pálcát kellett cserélni. Hatalmas, kényelmes, nagyon jó vétel volt, nagyon meg vagyok vele elégedve. Nem utolsó sorban jól néz ki, látszik, hogy olaszok tervezték. Ha le akarnám cserélni, nem látok alternatívát, hogy mire.

  • @adizillich6648
    @adizillich6648 2 ปีที่แล้ว +1

    Elképesztően minőségi lett. Köszönjük. Az autók is jók.

  • @bcsa
    @bcsa 2 ปีที่แล้ว +21

    Remélem jövőre összejön az olasz kollektív Speedzone trip. Ott is simán el lehet tölteni 1 hónapot. Amerre nézel történelem minden sarkon. Szerencsére Pista és Csikós át is tudja adni a Stilo Italianot.

  • @R.Kevin1021
    @R.Kevin1021 2 ปีที่แล้ว +12

    Ezeket a videókat imádom a legjobban. A Nyári Kálmán zene nagyon kellemes meglepetés volt, méltatlanul kevesen ismerik az országban.

  • @davidbencsik141
    @davidbencsik141 2 ปีที่แล้ว +3

    Szuper volt! Jól összetettétek!! Hajrá!

  • @zoltanboda6415
    @zoltanboda6415 2 ปีที่แล้ว +4

    Több Petit a műsorba! Hatalmas forma!👏👏👏👍

  • @bondjames7867
    @bondjames7867 2 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon jo kis video volt !!! Pedig ezt mar tényleg nem az auto miatt neztem! Egy igazi jo hangulatú felszabadult laza kis anyag! Nagyon szuper lett!! Pista is vegre kicsit kiengedve felszabadultan jo volt igy latni titeket!

  • @szabolcs8349
    @szabolcs8349 2 ปีที่แล้ว +1

    Én nagyon pozitivan csalódtam a fiatban. Asszonkartárs 500 C-jét szoktam vezetni és imádnivaló. Nem gondoltam, hogy ilyen jó lehet. Nagyon közvetlen, minden finoman klattyan, olyan olaszos. Nagyon kezdtem nézegetni az 500 Xet.

  • @ATTIS54
    @ATTIS54 2 ปีที่แล้ว +2

    “Kapcsold mar ki, egyunk!” 👌🙂

  • @robertlaszlo4759
    @robertlaszlo4759 2 ปีที่แล้ว +6

    Istenem,de gyönyörű!Forza Italia!!❤❤❤

  • @kuruczkrisztian
    @kuruczkrisztian 2 ปีที่แล้ว +4

    Tipo 10 milláért kizárt! 2019-ben még jó áron vettük a 4 hengeres szívót. Remélem tartós lesz, eddig mindent elnyelt a kombi csomagtartó! Hatalmas a hely benne. Az mk2 Focus kicsi ehhez képest kivül és belül egyaránt!

  • @erikbalint2904
    @erikbalint2904 2 ปีที่แล้ว +16

    2020ban 4.89ert vettuk tipo sw 1.4szivo lounge-t durva, hogy milyen arak lettek.

    • @atama-8964
      @atama-8964 2 ปีที่แล้ว +2

      6ért lehet el tudnád adni... legrosszabb esetben amennyiért te vetted , amilyen árak vannak most 😳😅

    • @erikbalint2904
      @erikbalint2904 2 ปีที่แล้ว

      @@atama-8964 plane hogy 8000km van benne:D

    • @atama-8964
      @atama-8964 2 ปีที่แล้ว

      @@erikbalint2904 az szép 👍

  • @YELLOW-Official
    @YELLOW-Official 2 ปีที่แล้ว +9

    Peti kap egy Sturcz Anti emlékplakettet, ezen kiégtem. De tényleg olyan volt. Több figyelmet Péternek! ;-) Vinni kellene Tónihoz egy kis továbbképzésre. Jajj, eszembe jut, szakadok rajta a busz indításos videón. :D

    • @davidszabo3009
      @davidszabo3009 2 ปีที่แล้ว

      Aki keresné a timestampet akkor 10:30

  • @kzs11235813
    @kzs11235813 2 ปีที่แล้ว +3

    "Bunkónak is elfelejtesz lenni." kész, besírok. 😊🤙

  • @nemka_muzik
    @nemka_muzik 2 ปีที่แล้ว +3

    Van egy másik kortárs énekes is, aki a jellemző stílusát "poperának" nevezi, mert vannak benne klasszikus operás elemek is, meg poposak is. Ismerik egymást Bocellivel, léptek is fel már együtt, ugyanazon az estén ugyanazon a színpadon. Együtt csak az öltözőben énekeltek (van róla videó a tecsőn).
    Óriási a srác, Bocelli is elismerően szólt róla. 28 éves fiatal kölök Kazahsztánból, aki a bariton szólamtól a tenoron át a koloratúr szopránig mindent énekel.
    Dimash Kudaibergen a neve, és érdemes lecsekkolni, pld az "OLIMPICO", az "S.O.S." a "SINFUL PASSION" vagy a "STRANGER" című nótáit.
    Nagyon hülyének kell lenni zeneileg ahhoz, hogy valakinek ne tűnjön fel, hogy ez a srác nagyon ott van a szeren.
    Az pedig, hogy még nem világsztár ez a Dimash, míg egy "BritniSzpírsz" igen, az nem az ő szégyene, hanem a nyugati zeneiparé.

  • @bandus65
    @bandus65 2 ปีที่แล้ว

    Gratulálok fiúk nagyon jó kis videót hoztatok össze :)

  • @andrasbenyovszki788
    @andrasbenyovszki788 2 ปีที่แล้ว +15

    Azért sajnálom,Pistáékat,amiért kétkézzel pofozza az élet néha őket. Italy,Toscana, bor,tengerpart, Andrea Bocceli nótázgat az ebédhez!!!!😉😇. Nekem nagyon tetszett,pont.!!!!!!

    • @thomyakadjlife
      @thomyakadjlife 2 ปีที่แล้ว

      Amellett, hogy irígylésre méltó helyekre jutnak el (és visznek el minket ezáltal), illik megirigyelni azt a rengeteg munkát is a háttérben, amit sokszor nem is látunk... 😉

    • @andrasbenyovszki788
      @andrasbenyovszki788 2 ปีที่แล้ว +1

      @@thomyakadjlife Szerinted,én nem tudom,hogy a törpök élete,nem csak játék és mese????? De ha nem érződik az izzadságszag,pedig meló van benne bőven,akkor k....va jó!!!🙃😉

    • @thomyakadjlife
      @thomyakadjlife 2 ปีที่แล้ว +1

      @@andrasbenyovszki788 Nem ismerlek, nem tudhatom, de a válasz alapján tudod te is! 😁😂
      Nem csak neked címeztem, hanem bàrkinek aki elolvassa és nem gondol ebbe bele... Lássuk be a legtöbb embernek fogalma sincs mennyi melóval jár ez, vagy bármi ami nem nehéz fizikai munka...😂

  • @Sztojanov414
    @Sztojanov414 2 ปีที่แล้ว

    Sziasztok Mindenki!
    Jó volt nagyon , köszönjük Speedzone-nak!👍🏼👌🏼

  • @laszlokocsis5862
    @laszlokocsis5862 2 ปีที่แล้ว +2

    Vegyük úgy, hogy idekommenteltem három A4-es lapot. Laponként más apropóból.
    Úgy ahogy van, az elejétől a végéig tetszett, köszönöm!🙃

  • @bondjames7867
    @bondjames7867 2 ปีที่แล้ว +3

    Nekem a jelenlegi tipo is nagyon tetszik föleg pirosban szerintem nagyon mutatós üde színfolt a sok doboz között csak a picike motorok amik lehuzzak nekem...valami jo kis abarth jo lett volna...legalabb a benzin era végére

  • @Kevin_b381
    @Kevin_b381 2 ปีที่แล้ว +1

    Olaszországban annyival jobb vezetni mint itthon. Hogy csak egy dolgot említsek amerre én jártam rengeteg körforgalom nagyon sok autó és nincs előtte dugo ! Tudnak haladni van lendület a vezetésükbe nem állnak meg indokolatlanul bénázva, imádtam ott vezetni az utakról meg a látványtól már nem is beszélve 🤤

  • @kristofbajai2455
    @kristofbajai2455 2 ปีที่แล้ว

    Egyszerűen imádom őket 🚘

  • @Dorax75
    @Dorax75 2 ปีที่แล้ว +1

    Hát ez most remek volt, hétvégén utazás oda 1 hétre, alig várjuk. A 10m-es áron meg nem kell már megdöbbenni, ha egy közel fullos Nissan Qashqai már 15m, akkor ez kimondottan bestbuy még. ;-)

  • @tamasszeles9662
    @tamasszeles9662 2 ปีที่แล้ว

    Jó videó.Igaz a kocsikról sok mindent nem tudtunk meg.

  • @braacz
    @braacz 2 ปีที่แล้ว

    Ezt így még bevonva Petiéket, zsenijó ahogy ökörködtök.

  • @gabosan2249
    @gabosan2249 2 ปีที่แล้ว +4

    Petit többet kamera elé mert igazán jó karakter. Sokra szeretnék szerintem, senkihez nem hasonlítható ő egy üde színfoltja lehetne a speedzon teszteken ha foglalkozna kicsit ezzel 🙂

    • @thomyakadjlife
      @thomyakadjlife 2 ปีที่แล้ว +1

      Akárcsak Dzsíí, ez mind igaz rá is! Bence is sokat hozzá tud adni, szóval lássuk be aki ott dolgozik mind egyéniség és jó arcok! 😉
      Természetesen a LaciSasMűhely (bocs, Car Classics Zoli 😂) ês Brúder, meg a többiek akik nêha feltűnnek, ràjuk is igaz ez!

  • @kzsotl1
    @kzsotl1 2 ปีที่แล้ว

    Szépek lettek a vágóképek👍

  • @gaborjeszenszky3177
    @gaborjeszenszky3177 2 ปีที่แล้ว +2

    "asztal mellett meghalna az is biztos" :-)

  • @thomyakadjlife
    @thomyakadjlife 2 ปีที่แล้ว +4

    Szép kis uszkár volt 😂

  • @lajgutpeter
    @lajgutpeter 2 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon durva, (nekem) bele gondolni abba, hogy már nem lehet majd benzines FIAT-ot venni. Meg úgy általában más új autót, nem mintha elérhető lenne akár most is! 🧐😅 Csak még is. Szép a táj, és jó képeket csináltál Peti, a Pisai téren mikor a oroszlános kápolnás kép volt, nagyon tetszett! Javíts ki ha nem ez a kompozíció volt. 😬😜 Jó hogy bevontad a Petit Pista!

  • @zoltangyafras8924
    @zoltangyafras8924 2 ปีที่แล้ว +9

    Tetszett hogy Petit engeded vezetni.

  • @lorekeeper666
    @lorekeeper666 2 ปีที่แล้ว +4

    Tök jó, hogy városi közlekedést illetően ajnározza a villanyautójukat a fiat-os ceo, de arról szó sem esett, hogy mennyivel bonyolultabb kimenni vele mondjuk Prágába egy Metallica koncertre, mint egy átlagos benzines autóval (és akkor a dízelről nem is beszéltünk). Szép és jó a villanyhajtás, de a korlátai miatt még közel sem ez a jelen és a közeljövő sem az és ezt elsősorban nem az ára miatt írom.

    •  2 ปีที่แล้ว

      Szerintem tök jó, hogy tudja, hol a helyük

    • @lorekeeper666
      @lorekeeper666 2 ปีที่แล้ว

      @ Ez rendben is lenne, csak lássuk be, hogy az a környezet, ahol vezettétek ezt a két autót, meglehetősen speciális. A jelenlegi árak mellett pedig valahogy nincs előttem az a kép, ahol egy átlagos (magyar) családban van egy autó városi közlekedésre és egy másik a hosszabb utakra.

  • @floriansarfi5412
    @floriansarfi5412 2 ปีที่แล้ว +1

    Ez a Peti beteg 😂😂😂 de jók a beszólások

  • @zokozk9450
    @zokozk9450 2 ปีที่แล้ว

    A fenébe,nem érdekel, olyan jók vagytok,,,,, kaptam egy nagy lebaszást mert csúszik a glettelés, akkor is végig néztem,köszi kaptam egy szelet Olaszországot,,, köszi

  • @TheBalla27
    @TheBalla27 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon jó videó volt ismét!

  • @gabcsi1985
    @gabcsi1985 2 ปีที่แล้ว +2

    Ez qrvajó volt! 😁👍

  • @laszloblue3611
    @laszloblue3611 2 ปีที่แล้ว +1

    A topolinot, több mint 20 éve ígérik.
    Annó 10-12e € rol volt szó, a belépő modellel. 2 légzsák, elekrtomos ablakok. Gondolom klíma, alufelni is felár lett volna.
    De mindig újra tervezik. Lassan 20.000€ lesz a belépő modell..

  • @szabomate9811
    @szabomate9811 2 ปีที่แล้ว +3

    Szia Pista! Tudom ez a kérdésem most első sorban nem az autóval kapcsolatos lesz (kövezzetek meg). Szóval a kérdésem az lenne, hogy ebben az adásban milyen órát viselsz? Nagyon elnyerte a tetszésemet, akár az olasz táj.

    •  2 ปีที่แล้ว +4

      Szia! Ez egy csaknem 80 éves Omega-beépítés

    • @robertdenemniro
      @robertdenemniro 2 ปีที่แล้ว

      @ Szia. Szerintem többen is kiszúrtuk ezt a csodát. Csak nem egy Phestom darab? Elképesztően gyönyörű beépítéseik vannak!

  • @axelvirag2239
    @axelvirag2239 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen ezt a remek videót!

  • @Enkeli344
    @Enkeli344 2 ปีที่แล้ว +2

    Varázslatos hely Olaszország, sosem voltam még ott sajnos. Nagyon szép mediterrán, hangulata is minden. Történelem a maffia konyhai szokások , a szieszta hmm

  • @szabolcs8349
    @szabolcs8349 2 ปีที่แล้ว +1

    A mosolygó autó nagyon érdekes. Ma, amikor minden autó egyre agresszívebb, kell valaki, aki másképp gondolja…

  • @stopi8270
    @stopi8270 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon jó rész volt . :) Marina di Massa ?? Imádom azt a helyet. 😁

  • @botisaghy3388
    @botisaghy3388 2 ปีที่แล้ว +6

    Morettiből a Rosso-t próbáljátok ki legközelebb, ha még nem vót

  • @jaredechelon9517
    @jaredechelon9517 2 ปีที่แล้ว +5

    Klassz az inged Pista !

  • @krisztianlazar7094
    @krisztianlazar7094 2 ปีที่แล้ว +2

    Miujsag a hanggal?:ff 30ason szol a tv vagy a 3 uveg bor a baj?:ff

    • @krisztianlazar7094
      @krisztianlazar7094 2 ปีที่แล้ว +1

      Lehet csak az elso 10p volt szar. Minsent hallani akarok. Nyommas nyommas:ff

  • @lcka81
    @lcka81 2 ปีที่แล้ว +3

    Viszonylag sokat voltam errefelé, itt nem az indiaiak próbálnak állandóan lehúzni hanem a feketék. Mutatják a torony mellett a parkolóhelyet 3 euroért és kifizeted mert nem akarod hogy véletlenül kilyukadjon a kereked. Aztán kicsivel később jön a bírság hogy tiltott helyen parkoltál. Ezen a vidéken 450e Ft bírságot csaptak ki rám, kurva kellemes emlék.

  • @tivadarzacharov2371
    @tivadarzacharov2371 2 ปีที่แล้ว +8

    Azért a végefelé az olasz kolléga marketingdumájától rendesen kifordult a számból a szalonna. Értem én, hogy már régóta nem a technika adja el önmagát, meg hogy mindenki ezt csinálja, de hogy mindezt röhögés nélkül teszik, attól a térdemet csapkodom néha.

  • @BB_Laccca
    @BB_Laccca 2 ปีที่แล้ว

    Ez az adás is szuper lett, mint bármelyik, jók vagytok srácok!
    Csak én látom így, vagy ez a Tipo az elejét leszámítva egy az egybe megegyezik egy Ford Focussal?

    • @szabolcs8349
      @szabolcs8349 2 ปีที่แล้ว +1

      Inkább a foka a tipoval…

  • @marcellvegh4729
    @marcellvegh4729 2 ปีที่แล้ว

    Ez volt az a műsor, ami autómániás létemre mégsem az autó miatt érdekelt, hiszen ezt a Tipót valójában kb. 2015-2016 óta ismerjük, hanem amiatt, hogy Pista mit tud még róla újat mondani (tudott, hiszen én még a szintén általa elkövetett dízel-kombi-automatánál tartottam Tipo-ügyben), meg kedvenc énekesem, Andrea Bocelli felbukkanása tette fel az "I"-re a pontot. Ha trollkodni és "mű-vicceskedni" akarnék, azt mondanám, hogy meghívhatnátok gyakrabban is a műsorba. ;)

  • @zsolttoth2786
    @zsolttoth2786 2 ปีที่แล้ว +1

    Tisztára azt hittem hogy Lotfi Begi van ott a háttérbe. Amikor a zenét tervezték.

  • @laszlovarga2469
    @laszlovarga2469 2 ปีที่แล้ว +11

    Mielőtt Pista elélvez Olaszországtól, meg az is aki még nem is volt ott és issza minden szavát, hozzátennék pár dolgot.
    Voltam az országban többször is( most jöttem vissza a héten legutóbb).
    Az olasz emberek veled mint turista nagyon kedvesek, segítőkészek.
    De! Idegen nyelvet nem nagyon beszélnek, a beleszarok, jól van az úgy stílus megvan.
    Olaszokkal dolgozni hidd el nem akarsz, 10-ből 8 rossz tapasztalat. Velük élni sem egyszerű, kiabálós, ajtó csapkodós népség.
    Vezetés:
    Index nem létezik, csomó autó törve-zúzva, mert mindegy nekik. Körforgalom előtt dupla sáv, de a forgó maga nem 2 sávos és ott megy aztán a tolakodás, letolás, bejön-kivág előtted story. Motorosok idióták, mennek mindenfele, előznek mintha szembe nem is jönne semmi. Kikerülni, akár álló járművet akár biciklist mindenféle távolságtartás nélkül csinálnak, ha éppen csak elfér az autó akkor már menni kell, néha akkor is ha nem.
    Ez mind tapasztalat alapján íródott, nem csak úgy hasra ütés szerűen.
    A táj meg az épületek tényleg gyönyörűek.

    • @petersas2660
      @petersas2660 2 ปีที่แล้ว +3

      Az a szép ebben az országban, hogy az is igaz amit Pista mond meg az is amit Te mondasz. Én 2018-ban voltam autóval pont ezen a környéken de minden évben vissza akarok menni😊

    •  2 ปีที่แล้ว +2

      Több, mint 20 éve játok oda, köszi. Dolgozni is.

    • @ragnolcristian2987
      @ragnolcristian2987 2 ปีที่แล้ว +7

      Ne is mond, elég közelről ismerem az olaszokat. Annyira utálok velük együtt dolgozni arra nincsenek szavak, arrogáns, ajtócsapkodós, nagypofájú, magát felsőbbrendűnek képzelő őszintétlen szrházi népség mind, akivel eddig összehozott a sors. A szép szóból nem értenek, le kell menni a szintjükre. Persze övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Nekem volt balszerencsém olaszokkal dolgozni, ha nem üvöltöztél velük és fenyegetőztél akkor nem haladt a munka sehova. Szinte csak rossz tapasztalataim voltak velük, és amit csináltak az is pár nap után széthullott (vö ferdetorony :D ).az olaszoknak az égvilágon semmihez nincs tehetségük és akaratuk csak az élethez. Nyaralás, pasta, káffe, apperol... abban verhetetlenek, de precíz ember 2 napot nem képes velük eltölteni munka jellegű tevékenységet végezve.
      A romantikus híres Róma is hatalmas csalódás volt, kosz, szrszag, elhanyagolt város, tele koldulókkal, közlekedési kutúra nulla, nevezetességeknek semmi varázsa, alá vannak oszlopozva modern anyagokkal, amiből akkor se látnék sokat ha levegőt kapnál a sok turistától. Egy Bled, Szlovénia százszor nagyobb élmény volt, persze olaszba is vannak nagyon szép helyek, ahogy romániában és albániában is..

    • @istvan9713
      @istvan9713 2 ปีที่แล้ว

      A fizika világ legnagyobb pofáraesésének díja is az övék. Történt ugyanis hogy olasz fizikusok bejelentették a világnak, hogy a fénynél gyorsabb neutrínókat találtak, ami cáfolja Einsteint. De aztán kiderült, hogy csak ROSSZUL DUGTÁK ÖSSZE A KÍSÉRLETI BERENDEZÉS KÁBELEIT :DDDDD

  • @mrbass1984
    @mrbass1984 2 ปีที่แล้ว +1

    Pár hete voltunk Nápolyban, hát ott egyfolytában térdig gázoltunk a szemétbe az utcán, de még a vonatról is csak a szemetet láttad minden fele Sorrento irányába, szóval azért nem az egész ország ilyen tiszta... Ettől függetlenül szép város, meg persze a belvárosban azért már egy fokkal jobb volt a helyzet, de messze állt a tisztaságtól még ott is... De jó volt, megéri elmenni

    •  2 ปีที่แล้ว +5

      Nápoly. Ez itt Toszkána

    • @negrusz
      @negrusz 2 ปีที่แล้ว +1

      Pedig azt mondjak, h az igazi olaszorszag delen kezdodik. Napoly utan. Nekem pl pont az a fajta legkor hianyzott, mikor voltam egy Trieste, Bibione, Lignano, Venice vonalon amit anno lattal egy Piedone filmben.

  • @fejestibor6891
    @fejestibor6891 2 ปีที่แล้ว

    Nekem nagyon bejön a Fiat Tipo csak DSGvel kérném.Úgy már talán megérné a pénzét.

  • @szucsi77
    @szucsi77 2 ปีที่แล้ว +1

    Jol nez ki a Tipo, csak az a baj h Fiat 😀. Frankon tetszik

  • @martonnemeth4808
    @martonnemeth4808 2 ปีที่แล้ว

    Jajj.... De ott lettem volna megint 😁

  • @estebanmm8868
    @estebanmm8868 2 ปีที่แล้ว +6

    Olaszországba nem sörözni járunk.

    • @randalgraves2883
      @randalgraves2883 2 ปีที่แล้ว

      hanem?

    • @k_g9336
      @k_g9336 2 ปีที่แล้ว

      Kóstolj meg egy közepes árfekvésű toszkán vörösbort és megérted, hogy miért járunk Olaszországba ;)

    • @randalgraves2883
      @randalgraves2883 2 ปีที่แล้ว +1

      @@k_g9336 ja, én ilyen alkoholos lötyiket nem iszok. meghagyom a "felnõtteknek".

  • @MrBucann
    @MrBucann 2 ปีที่แล้ว +6

    Kiraly, de mara a Nuvolarit vartam, egesz heten annak orultem, most csalodott vagyok 😊

    • @miklosvener
      @miklosvener 2 ปีที่แล้ว +2

      Jövőhét! :)

    • @r.cs.2424
      @r.cs.2424 2 ปีที่แล้ว

      Azért ne akaszd fel magad az első fára...

    • @MrBucann
      @MrBucann 2 ปีที่แล้ว

      @@r.cs.2424 nyugi, azt azért nem fogom 😂

    • @spartai1021
      @spartai1021 2 ปีที่แล้ว +2

      Én is azt várom :)

  •  2 ปีที่แล้ว +5

    Mikrofonnal jobb lett volna az eleje, szerintem. 🫣

  • @szapemi
    @szapemi 25 วันที่ผ่านมา

    Hulladék, drágán!

  • @Camari11a
    @Camari11a 2 ปีที่แล้ว

    Borzasztóan rá vagyok gerjedve az új ötszázasra, de a végén a gyári marketing bullshithalomtól a falat tudnám kaparni.

  • @krisztijanbeinstingel9375
    @krisztijanbeinstingel9375 2 ปีที่แล้ว

    MIKOR LESZNEK TESZTEK UJ LANCSAKROL?

  • @uutaker
    @uutaker 2 ปีที่แล้ว +3

    Srácok, hadd emeljem ki: A végén a vágóképek és a zene - a Fiat-os vezető elektromos jövőről szóló előadása alatt - telitalálok voltak. Mintha Michael Corleone vázolta volna, hogy a család minden üzlete teljesen legális, és fényes jövő előtt áll a Corleone-család előtt, közben meg Luca Brazzi kései utódai épp leszámolnak az ellenséges rosszfiúkkal. Nem tudom ez volt-e a cél, de bennem azt az érzést keltette, hogy egy Michael-féle "fényes jövő" áldozata lesz a benzines autózás. Lehet nem ezt akartátok sugallni, de az egész együtt már művészet volt!

    • @csababalint1174
      @csababalint1174 2 ปีที่แล้ว

      És a fények/színek egy az egyben a Keresztapa 2 :D

  • @zolyomi.z.balazs
    @zolyomi.z.balazs 2 ปีที่แล้ว

    Nem mindegy, hogy Nyári Kálmán, vagy gyári Harman... hamár a szóvicceknél járunk.

  • @bondjames7867
    @bondjames7867 2 ปีที่แล้ว +1

    Van olyan aki nem szereti az olaszokat..? Itt teljesen mindegy mit teszteltek a lényeg hogy ott legyetek:)

  • @palmaliget3824
    @palmaliget3824 ปีที่แล้ว

    A Tipo nagyon tetszik

  • @gverebone
    @gverebone 2 ปีที่แล้ว

    Mikroport nélkül rettenetesen idegesitö a hang. Tartalom ellenben jó

  • @androidreadya
    @androidreadya 2 ปีที่แล้ว +1

    Őszintén szólva én azt sem tudtam, hogy az 500-as verzióin kívül bármit gyárt még a Fiat. És ez nem az én hibám... Mondjuk ki is kopott az utakról Olaszországon kívül a fiatok többsége.

  • @luboskohler3690
    @luboskohler3690 2 ปีที่แล้ว

    Super video 👍

  • @Mr1yla-v7x
    @Mr1yla-v7x 2 ปีที่แล้ว

    Pistának olyan a haja mint Polgár Jenőnek amikor a mennyezet repedezett.

  • @petertaraszovics9018
    @petertaraszovics9018 2 ปีที่แล้ว +1

    Részvétem...
    Ilyen sok PR-os bullshit-et hallgatni... Baromira idegesítő lehet....

    • @petertaraszovics9018
      @petertaraszovics9018 2 ปีที่แล้ว +1

      De hogy valami pozitívat is írjak:
      A Boccelli koncert szép volt, még így TH-cam-on keresztül is.
      (Élőben biztos sokkal-sokkal jobb lehetett.
      Látszik; hogy a Pista meghatódott a koncert után.)

  • @zsolth.2874
    @zsolth.2874 2 ปีที่แล้ว +1

    Amikor a 10 milliós Tipo árat bemondtátok.. arra gondoltam most azonnal veszek egy kombi E osztályt 3-4 évesen. Az sem kerül feltétlen többe.

  • @TheBalla27
    @TheBalla27 2 ปีที่แล้ว

    A lángos mennyi? 😂

  • @zsoltmezolaky3385
    @zsoltmezolaky3385 2 ปีที่แล้ว

    Sturcz Anti emlékdíj... XD

  • @adrianeperjessy9211
    @adrianeperjessy9211 2 ปีที่แล้ว

    A Fiat konfiguratoron 11,6 tol indul a Tipo combi (RED) kivitelben.....

  • @linsgream9889
    @linsgream9889 2 ปีที่แล้ว

    Toldi farka is verte Pisa tornyát...

  • @zoli124mb
    @zoli124mb 2 ปีที่แล้ว +1

    Hát ez egy pénteki tesztnek kiváló lett volna de egy várva várt szombati adásnak kicsit gyengécske

  • @TheCherios007
    @TheCherios007 2 ปีที่แล้ว +1

    Belül ugyanaz a tipo mint 5 éve, csak akkor 4 millió volt…de pont ugyanazok a műanyagok.

  • @zsoltadam9487
    @zsoltadam9487 2 ปีที่แล้ว +3

    Sziasztok Andrea Bocellivel nem lenne egyszerű együtt nézegetni a fényképeket mivé nem nagyon látná

    • @oldfirehand789
      @oldfirehand789 2 ปีที่แล้ว

      Ezért mondta. Ez volt benne a poén. Sézemletrégevösz.

    • @petersas2660
      @petersas2660 2 ปีที่แล้ว +5

      Humorérzéket nem lehet venni bótba...

  • @Lordmotor
    @Lordmotor 2 ปีที่แล้ว +6

    Újfent nem sikerült büdösmagyarozás nélkül leadni egy adást...

    • @Deam0007
      @Deam0007 2 ปีที่แล้ว +3

      Senki nem büdösmagyarozott!

    • @Lordmotor
      @Lordmotor 2 ปีที่แล้ว +2

      @@Deam0007 16:40 - 16:58 nyilván mindenbe mindent bele lehet magyarázni, de nálam ez már kiüti a biztit. És az ilyen szintű "büdösmagyarozás" kb minden speedzone részben előjön. a legjobb autós csatorna, csak ezt nem tudom miért kell mindig....

    • @sandorhalasz544
      @sandorhalasz544 2 ปีที่แล้ว +2

      Teljesen egyet kell értsek veled! Kezd elegem lenni belőle nekem is...

    • @Deam0007
      @Deam0007 2 ปีที่แล้ว +3

      @@sandorhalasz544 Fáj az igazság ?

    • @sandorhalasz544
      @sandorhalasz544 2 ปีที่แล้ว

      @@Deam0007
      Nem ez az igazság, gondolom, neked ez fáj!
      De ha neked is annyira sz@r itt, meg minden olyan rossz, tényleg el lehet húzni! Felejtsd el ezt a "büdös" (kurva) országot, ezt a "büdös" népet, a nyelvet, és mindent! Legyél boldog valami illatos helyen! Nem kell itt rontani a levegőt, meg epét hányni mindenbe, ami szép is lehetne!

  • @pucoka4272
    @pucoka4272 2 ปีที่แล้ว +3

    Jó retkes volt a kamera lencséje. Amúgy jó videó lenne.

    • @thomyakadjlife
      @thomyakadjlife 2 ปีที่แล้ว +4

      Látom a lényeget megértetted, ja nem... 😂
      Amúgy meg másik kamerával kezdték, de ezt el is mondták, csak nem figyeltél...
      Amúgy meg nem kosz volt szerintem amit láttál, csak sütött a nap ezerrel és attól lett fátyolos, mert a teló kamerája nem tudott mit kezdeni vele, de talán túlêlted azt az 1-2 percet amikor nem volt tökéletes a kép, nem mintha számítana...

    • @JP13698
      @JP13698 2 ปีที่แล้ว +2

      Lényeg, hogy ezt beírhatta.

  • @dropika
    @dropika 2 ปีที่แล้ว +9

    Imádom a Pistát, de ezt az olasz mániáját sosem fogom megérteni. Én voltam párszor ott, de mindig menekülök haza. Egyrészt az őrületbe kergetnek azzal, hogy nem ehetek akkor, amikor akarok, másrészt, ez a jól van az úgy, meg ez az állandó ordítozás kiborító sztem :D Sokkal jobban bírom a németeket meg az angolokat, ahol rend van, ha valami 5 óra, az 5 óra és nem 5 óra tíz vagy fél 8 mint az olaszoknál :D Ott rend van, minden sorban van, minden annyiba kerül, amennyi ki van írva, nem annyiba, amennyire éppen emlékszik a pincér :D

    • @matyusv
      @matyusv 2 ปีที่แล้ว +9

      Te bajod!

    • @tamastakacs1994
      @tamastakacs1994 2 ปีที่แล้ว +17

      Kinek mi 😀 nekem meg pont a két felsorolt országod egy sótlan, unalmas közeg

    • @RobZsadanyi
      @RobZsadanyi 2 ปีที่แล้ว +2

      Nem sajnállak, megérdemed.

    • @laszlovarga2469
      @laszlovarga2469 2 ปีที่แล้ว +1

      Teljesen igazad van.

    • @JP13698
      @JP13698 2 ปีที่แล้ว +1

      Többször nem kell odamenni. Probléma megoldva.

  • @attilacsisztu9291
    @attilacsisztu9291 2 ปีที่แล้ว

    azért ezek a kapcsolók,klíma, a 12 évvel ezelőtti mito,giuk-ban van...volt a polcon.

  • @gaborszegedi127
    @gaborszegedi127 2 ปีที่แล้ว +1

    Jééé, Speedzone videó --> szar a hang semmi érdekes

  • @megiribagiri
    @megiribagiri 2 ปีที่แล้ว +1

    Pista az új James May.

    • @dr.killjoy5001
      @dr.killjoy5001 2 ปีที่แล้ว

      Stilusa inkabb kozelebb all Clarksonhoz mint Mayhez.

    • @megiribagiri
      @megiribagiri 2 ปีที่แล้ว +2

      @@dr.killjoy5001 ja, de kinézetre, kiengedett hajjal tiszta May itt.

  • @zoltanschaffler8453
    @zoltanschaffler8453 2 ปีที่แล้ว +12

    Ahhh még mindig a maszkozás , elképesztő mennyire hülyének nézik ott a is a népet ... pff.

    • @pucoka4272
      @pucoka4272 2 ปีที่แล้ว +27

      Te vagy az okos egyedül a világon. Ez megnyugtató

    • @baszaskozbendudoloedesapa7648
      @baszaskozbendudoloedesapa7648 2 ปีที่แล้ว

      mármint hol "ott is"? A Magyarországból Olaszországba repülő amerikai repülőgépen, amit ír cég üzemeltet, Kanadából lízingeli és lengyel zászló van rajta? Tehát melyik országnak a kurvannya?

  • @richarddrbozar2073
    @richarddrbozar2073 2 ปีที่แล้ว

    De kar a felvétel szar minőségért …

  • @8justbecause
    @8justbecause 2 ปีที่แล้ว

    Gyenge a tartalom,
    mint a Magyar forint.
    Lejtőn a Speedzone és Spíkzone.
    Istvánék egyszerűek, és közönségesek.

    • @peternemeth6453
      @peternemeth6453 2 ปีที่แล้ว

      Akkor minek nezed? :D Minden kommented fika. Mazochista vagy?

  • @gergelyvarga8921
    @gergelyvarga8921 2 ปีที่แล้ว +4

    Lehet én vagyok béna, de sem a cím, sem a leírás, sem az intro wikipédia bevezetője nem nagyon mutatta meg nekem konkrétan mi is lesz bemutatva.
    Ellenben mikor próbáltam kicsit belepörgetni, akkor hajhátrasimítás, nótázás, a saját fogyasztas (kaja) mutogatása ment öncélúan, meg a közhelyes olaszoskodás és a saját poénokon való vigyorgás. Hát nemtom, inkább nem dislikeolom, mert biztos valami saját belső tábornak készült.

  • @belaszatmari-bimbo-4178
    @belaszatmari-bimbo-4178 2 ปีที่แล้ว

    🤗😍🤗🕉

  • @zoltandobor4246
    @zoltandobor4246 2 ปีที่แล้ว +1

    A tipo nagyon jó , a többi elég gyenge , a Fiat 500 már milliomodik bőr lehuzas :) nem tudom minek kell így ra feszülni h milyen hangot játszon le…. Én pont leszarom , van elektromos autóm és állíthatom ez csak a fingreszelés! Mondjuk a Fiat nagy szarban van az autóik szarok az eladasaik olyanok amilyenek persze abban a kis szar kategóriában jó h az 500 as a király , de egy ioniq 5 ös v egy Kia Ev… siman jobb! Értem én kell az olasz életérzés meg a nagy hajp körülötte , de “nem kell” ! Bocellivel v anélkül. Ra borítottak azt a rengeteg lóvét mert nincs más autójuk amiből pénzt lehet csinálni! Az adás jó persze nagyon fasza az olasz életérzés stb, ott jo!:)

    • @profemeritus534
      @profemeritus534 2 ปีที่แล้ว +1

      A Hyundai/KIA villanyautó sajnos nem létező kirakattermék. Ugyanaz a sztori, mint a Jaguar I-Pace vagy többi compliance car esetén: bezsebelték érte az Év Autója díjat, aztán kiderült, hogy csak annyit fognak gyártani, amivel kiegyensúlyozhatják a Santa Fe meg többi dömping-SUV kibocsátását a flottaátlagban - ha azokból sokat adnak el akkor villanyautóból is, ha meg nem akkor nem lesz villanyautó sem, mert önmagában túl nagy a veszteség rajta. Ahhoz képest a Fiat termékpolitikája sokkal egyenesebb: ahogy leírtad is ez a fő termék a portfólióban, ezt kell értékesíteni - ha nem sikerül, akkor éhen halnak.

    • @zoltandobor4246
      @zoltandobor4246 2 ปีที่แล้ว +1

      @@profemeritus534 aham a Santafé Tucson stb modellek hybrid plug in mild hybrid ben vannak:) mit kell kiegyensúlyozni? Egy jó autó az 500 as abban a szegmensben, de ennyi . A Fiat már rég életérzés eladásból él:) a Jeep eladásai tartják el a márkát ,plusz a belföldi eladások ! Nem fikázni akarom csak azt mondtam az egész túl van lihegve :) bocelli meg akit akarsz nekem ha jimmy énekel se kene 10millaert :)

    • @xeraoh
      @xeraoh 2 ปีที่แล้ว

      az 500as fiat 22ezer euró a tipo is 20 körül van, közben a ioniq5 43ezer a kia ev6 51ezertöl kezdődik ami kurvasok (ezt irom úgy hogy hibrid niro-m van)

  • @tamasfraunberger5131
    @tamasfraunberger5131 2 ปีที่แล้ว

    2027

  • @skypatrik
    @skypatrik 2 ปีที่แล้ว

    Srácok mi van Pere Lacival? Rég volt a képernyőn! @perelaci