Igeidő - 2024.09.29.

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 30 ก.ย. 2024
  • Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont a lámpásukkal együtt olajat is vittek korsókban. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! Ekkor ezek a szüzek mind felébredtek, és rendbe hozták a lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak! Amíg azok vásárolni voltak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.
    Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!
    (Máté evangéliuma 25. fejezet 1-13. vers)
    Napindító áhítat Fukk Lóránttal

ความคิดเห็น • 27

  • @klaradoktor4803
    @klaradoktor4803 วันที่ผ่านมา +2

    Áldás békesség mindenkinék köszönöm a figyelmeztetést ÁMEN

  • @easygamebabesnehun6021
    @easygamebabesnehun6021 วันที่ผ่านมา +2

    Ámen. Áldás Békesség Mindnyájatoknak.

  • @ibolyalenart8265
    @ibolyalenart8265 วันที่ผ่านมา +1

    Ámen🙏! Áldás békesség!

  • @Citromtej
    @Citromtej วันที่ผ่านมา +1

    Ámen Jézus nevében!!!

  • @KatalinKatona-e3v
    @KatalinKatona-e3v วันที่ผ่านมา

    Köszönöm szépen. Dicsőség Istennek. ÁMEN.

  • @csulakkatalin2555
    @csulakkatalin2555 วันที่ผ่านมา

    Nagyon tetszett, a mondanivaló nekünk szólt, legyünk mindig "éberek" és készek. Ámen.

  • @IbolyaKato
    @IbolyaKato วันที่ผ่านมา

    Jézus kegyelem nélkül nem élhetünk nélküled sem légy velünk Amen

  • @bargeization
    @bargeization วันที่ผ่านมา

    Köszönöm. Áldás, békesség!

  • @LiliNagy-l3z
    @LiliNagy-l3z วันที่ผ่านมา

    Áldás békesség Istene a dicsőség

  • @ferencnenazar1116
    @ferencnenazar1116 20 ชั่วโมงที่ผ่านมา

    Ámen Áldás Békesség .

  • @laszlohorvath6705
    @laszlohorvath6705 วันที่ผ่านมา

    Áldás békesség! Ámen 🙏❤️!

  • @eleonorakamzikova4233
    @eleonorakamzikova4233 วันที่ผ่านมา

    SDG.

  • @joligerzsenyi3207
    @joligerzsenyi3207 วันที่ผ่านมา

    Ámen ! Áldás Békesség !

  • @evafabian7765
    @evafabian7765 วันที่ผ่านมา

    Áldás Békesség ! Ámen.

  • @IstvánnéDóczi
    @IstvánnéDóczi วันที่ผ่านมา

    Ámen. Áldás békesség.

  • @katinagyne9658
    @katinagyne9658 วันที่ผ่านมา

    Áldás Békesség . Ámen .

  • @janosnekeresztes1626
    @janosnekeresztes1626 วันที่ผ่านมา

    Ámen áldás békesség

  • @erzsebetposa9205
    @erzsebetposa9205 วันที่ผ่านมา

    Áldás békesség Ámen

  • @ZoltánGali
    @ZoltánGali วันที่ผ่านมา

    Köszönöm! Ámen!

  • @norberthangai9087
    @norberthangai9087 วันที่ผ่านมา

    Köszönjük.

  • @vantuserzsebetbodone2652
    @vantuserzsebetbodone2652 วันที่ผ่านมา

    Áldás, Békesség!

  • @magdikissjozsefne3393
    @magdikissjozsefne3393 วันที่ผ่านมา

    Áldás békesség!

  • @margitborbely9542
    @margitborbely9542 วันที่ผ่านมา

    Ámen.

  • @juliakiss3138
    @juliakiss3138 วันที่ผ่านมา

    Ámen !

  • @margitimre8574
    @margitimre8574 วันที่ผ่านมา

    Ámen 🙏.

  • @becseisandorne5214
    @becseisandorne5214 วันที่ผ่านมา

    Ámen.
    Áldás, békesség!
    Köszönöm szépen.