Jó lenne szerintem ha a vendégeidet legalább pár mondat erejéig bemutatnád a nézőknek. Tök szimpatikus ez a srác is, de nekem például fogalmam sincs, hogy kicsoda és gondolom nem vagyok egyedül. Csak így tovább!
Kiváló rész! Jó látni, hogy vannak még olyan (igazi!) zenészek akik ennyi munkával és tudással a hátuk mögött is tudnak szerények maradni. Lamm Dávidot szívesen megnézném :)
Jajjdejóvolt ez IS!!! Libabőrzés meg minden… Még mindig nagyon csípem a csatornádat Tomi. Rendszeresen nézem a videjókazettáid (a’la Dandó Z.). Már máskor is megjegyeztem, de most is le kell írjam, hogy HIÁNYPÓTLÓ!!! Bence meg… Őrület!!!
No, most, hogy a végére értem elmondhatom, hogy nem értem, hogyan sikerült eddig összeválogatnod ezeket az embereket, akik a videóidban szerepelnek (akár figcsis, akár celebes), de mindőjük irtó jó fej. Köszönet érte! Ezt a srácot nem ismertem eddig, de szintén csak emelte a színvonalat. Ha 40-50 évvel ezelőtt lennénk, mikor még jóval kisebb volt a gitáros dömping (legalábbis akik a nyilvánosságig eljutottak és túlélték), ez a srác mára egy legenda lenne. Persze még lehet és bízom benne, hogy így is lesz. 30 év múlva, mikor egy gitáros táborba a fiatal zenészeknek meghívnak egy-egy régi, nagy nevű legendás gitárost, Petával, Bencével te is ott leszel, tuti! Majd elmegyek nézőnek (urnában). 😁😂 Grat meg minden! Faxa lett!
@@koroditomi Még nem hallottam róla (kivétel talán egy Guitar Clutch video, amit én is használok, asszem Ő tesztelte). eszméletlen jó gitáros, le a kalappal! :)
Az említett Deep Purple gitáros Steve Morse, elképesztő zenész, érdemes néhány szólóját megtekinteni, akár elemezni, pl.: th-cam.com/video/4C-QuE1Pbb8/w-d-xo.html&ab_channel=guitarman2233
Remek volt,köszönettel!Őstehetség a srác,reméljük nem veszik bele az útkeresésbe,hanem megtalálja a helyét,méltó társakra lel és maradandókat alkot majd.
Kertész Márton-ra kiváncsi lennék, tudom könnyű a fotelből tanácsot adni - de ő szerintem érdekes lenne. (ex Special Providence). Király a csatorna, nem győzőm hangsúlyozni, hogy hiánycikk ebben a szférában.
Nagyon jók ezek az interjúk. Ha még esetleg bele tudnád venni, hogy ki milyen vastagságú húrokon játszik, milyen pengetőt használ, illetve melyik a kedvenc erősítője/effektje, az nagyot dobna a nézettségen, mert szerintem sokakat érdekel még rajtam kívül ez.
Bencét nem ismertem de ilyen amikor valaki modernül és komplexen közelíti meg a gitározást szépen összehangolva a bal kezet a jobb kéz hibrid pengetési rendjeivel könnyed legato hangzást hozva létre. Ez az a stílus amit metodikával felvértezve tanítani kellene.
Amúgy egy nagyon fontos kérdéskört hozott be. A kész cuccok vs. helyben improvizálás dolog. A legtöbb zenésznél(nem csak gitárosoknál) folyamatosan ugyanazokat a figcsiket hallom. Bekapcsol az autopilot és nem igazán áll le és játszik valami tök váratlant és újat(ami saját magának is új).
Eijj, dejó volt Bencét is látni, sajna jó régen volt szerencsém vele is játszani, besza-behu volt.... :D és most is odarakta a könyörtelent... :D hol maradt a nevetős játék?? Nem vállalta? :D
Igen jó kérdés ki ez a fiú? Mondjuk annak tökre örültünk volna hogyha bemutatod az elején zenei munkásságát hogy el tudja helyezni az is a zene életbe aki nem ismeri.
Csak belenéztem a vendég csatornájába, szóval nem biztos, hogy igazságos vagyok, de... 14 megtekintés??? Látom/hallom én a tudást, intelligenciát(és áhitattal néztem/hallgattam a műsort), de... azért a repülabálna még mindíg több lelket/lábat mozgat meg, amiről bárki döntse el, hogy jó vagy nem... kell e átnevelőtábor azoknak, akik nem akarják érteni a ráfigyelős művészetet... akiknek annyi elég, hogy ennyi nem elég(bocsi)
Teljesen értem amit mondasz de pont erről szól a műsor hogy azok az emberek is előtérbe kerüljenek akiket nem ismernek nagyon sokan de nagyon durván megérdemelnék! 🙏
Sajnos én minden vendéged és melletted is ezt érzem😁😁😁 Csodálom a szebbnél szebb gitárokat és mikor valaki az enyémhez hasonló gitáron olyat tol, hogy leesik az arcom, akkor mindig rájövök, hogy én vagyok a szűk keresztmetszet, a gitárom pedig bőven többet tud mit amit én ki tudok belőle hozni a kevés tudásommal😉😁
Drága Tomikám Mèrt nem látok ...1 Pusztai Tonyt 1 Balogh Rolandot 1 Lakatos Palit 1 Botos Tibor Ilyen nézett műsorba kellene szerintem ..hogy megismerjék a nèzoid H világszintű gitárosok is vannak. Remélem történik valami
🔥 A brutális figcsik kottáját itt tudjátok letölteni: www.patreon.com/posts/tanits-egy-becsy-54960943
Jó lenne szerintem ha a vendégeidet legalább pár mondat erejéig bemutatnád a nézőknek. Tök szimpatikus ez a srác is, de nekem például fogalmam sincs, hogy kicsoda és gondolom nem vagyok egyedül. Csak így tovább!
Kiváló rész! Jó látni, hogy vannak még olyan (igazi!) zenészek akik ennyi munkával és tudással a hátuk mögött is tudnak szerények maradni. Lamm Dávidot szívesen megnézném :)
Jajjdejóvolt ez IS!!! Libabőrzés meg minden… Még mindig nagyon csípem a csatornádat Tomi. Rendszeresen nézem a videjókazettáid (a’la Dandó Z.). Már máskor is megjegyeztem, de most is le kell írjam, hogy HIÁNYPÓTLÓ!!! Bence meg… Őrület!!!
Yess! Nagyon szépen köszönöm 🙏🙏örülök hogy tetszik!
Bence a legjobb tanár és kiváló fazon!
No, most, hogy a végére értem elmondhatom, hogy nem értem, hogyan sikerült eddig összeválogatnod ezeket az embereket, akik a videóidban szerepelnek (akár figcsis, akár celebes), de mindőjük irtó jó fej. Köszönet érte!
Ezt a srácot nem ismertem eddig, de szintén csak emelte a színvonalat. Ha 40-50 évvel ezelőtt lennénk, mikor még jóval kisebb volt a gitáros dömping (legalábbis akik a nyilvánosságig eljutottak és túlélték), ez a srác mára egy legenda lenne. Persze még lehet és bízom benne, hogy így is lesz. 30 év múlva, mikor egy gitáros táborba a fiatal zenészeknek meghívnak egy-egy régi, nagy nevű legendás gitárost, Petával, Bencével te is ott leszel, tuti! Majd elmegyek nézőnek (urnában). 😁😂
Grat meg minden! Faxa lett!
😄😄😄hát ez nagyon kedves! Bence tényleg elképesztő!!! Nekem meg már az megtisztelő hogy ilyen emberekkel lehetel egy videóban!
Én amikor előszőr láttam a gimiben, kb 16 éves lehetett, már akkor tátott szájjal néztük.Brutál 😀💪
🙏🙏🙏
Ez az eddigi egyik legjobb rész! Gratulálok :)
Köszönjük szépen!🙏
@@koroditomi Még nem hallottam róla (kivétel talán egy Guitar Clutch video, amit én is használok, asszem Ő tesztelte). eszméletlen jó gitáros, le a kalappal! :)
@@mettyugabor igen igen az ő volt!🙏
Esküszöm, mintha zongora szólna! Nagyon klassz!
Zseni a Bence!!
Az említett Deep Purple gitáros Steve Morse, elképesztő zenész, érdemes néhány szólóját megtekinteni, akár elemezni, pl.: th-cam.com/video/4C-QuE1Pbb8/w-d-xo.html&ab_channel=guitarman2233
Remek volt,köszönettel!Őstehetség a srác,reméljük nem veszik bele az útkeresésbe,hanem megtalálja a helyét,méltó társakra lel és maradandókat alkot majd.
Biztos hogy így lesz!🙏
Szuper lett ez a rész is Tomi :) Czifra Mikit jó szívvel nevezném egy részbe :)
🙏🙏Köszi szépen!!
Kertész Márton-ra kiváncsi lennék, tudom könnyű a fotelből tanácsot adni - de ő szerintem érdekes lenne. (ex Special Providence). Király a csatorna, nem győzőm hangsúlyozni, hogy hiánycikk ebben a szférában.
Nagyon szépen köszönöm!🙏
@@koroditomi Marci a jazz mellett a blackmetálban is istentelen:)
Vééégre!!!
🥳🥳🥳
Nagyon jók ezek az interjúk. Ha még esetleg bele tudnád venni, hogy ki milyen vastagságú húrokon játszik, milyen pengetőt használ, illetve melyik a kedvenc erősítője/effektje, az nagyot dobna a nézettségen, mert szerintem sokakat érdekel még rajtam kívül ez.
Köszönöm szépen 🙏az ötletet is 👍
@@koroditomi Én köszönöm szépen a műsort. Tudom, hogy rengeteg munka van vele.
Nagyon beteg figcsi...👍🍻
Még csak 02:30-nál tartok, de nehezen hihető, hogy ezt lehet fokozni. Már most sírok. :-D
😃😃😃
Hát a szájról olvasós játéknál a borsófőzelék a monitoron landolt :D Zseniális!! :D
😄😄😄🙏
Ez is nagyon jó rész volt, köszi! Benkő Zsoltot nincs kedved meghívni? :)
Áron Andrist Apey-t a figcsibe !!!!4!4!444!
Halper Lacit please!
Bencének minden lepengetett hangját tanítani kellene, szerintem. Ehhez nagyon hasonló Ádáméihoz.
Egyetértek!!
Bencét nem ismertem de ilyen amikor valaki modernül és komplexen közelíti meg a gitározást szépen összehangolva a bal kezet a jobb kéz hibrid pengetési rendjeivel könnyed legato hangzást hozva létre. Ez az a stílus amit metodikával felvértezve tanítani kellene.
Szia Tomi! A target tones-ról készíthetnől egy oktatós videót. :D
Huhhh megpróbálok de rég volt már az nekem…😄
Amúgy egy nagyon fontos kérdéskört hozott be.
A kész cuccok vs. helyben improvizálás dolog.
A legtöbb zenésznél(nem csak gitárosoknál) folyamatosan ugyanazokat a figcsiket hallom.
Bekapcsol az autopilot és nem igazán áll le és játszik valami tök váratlant és újat(ami saját magának is új).
Nagyon nehéz azt az autopilotot kikapcsolni…😄
Szia Tomi, korábban voltak timestampek, nem lehetnek újra? 🙂
Szia! Megprobalom csak nagyon sok meló 😃
nem kell az, úgyis end-to-end végignézzük!
@@kakalakiakka4545 😄😄ebben bízom én is!
Most az egyszer én is előre akartam menni hogy mi ez a strato potis, p90es őrület
Eijj, dejó volt Bencét is látni, sajna jó régen volt szerencsém vele is játszani, besza-behu volt.... :D és most is odarakta a könyörtelent... :D hol maradt a nevetős játék?? Nem vállalta? :D
Hát sajna nem mindenkinek tudtam kitalani nevetős játékot...
Mit kérdezett Gáspár Lacitól?
Mit játszana egy félszűkített akkordra!?
Szia Tomi
Kovetkezonek lehet a Depressziobol az egyik tag?😄
érdekes lenne meghívni a Petruskát egy "akusztik figcsi"-re :)
Olajat a zsanérra! 😉😀
🤣🤣🤣nagyon kéne!
Olyan legatója van a Bencének, pfff !!! Brutál!!!
Legbrutálisabb!!🔥🔥
Atyagatya!!! Ki ez az UFO???? A legmélyebb tiszteletem az eddigi részek gitárosainak, de ez a csávó agyonvágja az összeset!!!
Kegyetlen a Bence 🔥🔥
Rocco Monterossora emlékeztet a technikája.
Igen jó kérdés ki ez a fiú? Mondjuk annak tökre örültünk volna hogyha bemutatod az elején zenei munkásságát hogy el tudja helyezni az is a zene életbe aki nem ismeri.
Király ez a sorozat. Takács Vilkóra esetleg nem gondoltál?😎
Nagyon szépen köszönöm!🙏
2:09 Imádom, hogy a kisípolás alatt tökéletesen hallatszik a "baszogat". :D
😄😄😄
35:10 Kurvajó! :D
Pont oda tekertem ahol Tomi azt mondja " Örülnék ha megmutatnád nekünk, azzal is tanulunk" XDD sorry
Maróthy Zoltánt valamikor?
Atyaég! Már a "bemelegítésnél" kiderült, hogy ez egy másik dimenzió!
Kegyetlen a Bence 🙏
@@koroditomi Bevallom szégyellve, nem ismertem Őt!
Hála Neked ismét 🙏
Ez a csávó tuti nem ember, ez már bizonyos.. :D
Egyetértek 🤟🤟
Csak belenéztem a vendég csatornájába, szóval nem biztos, hogy igazságos vagyok, de... 14 megtekintés??? Látom/hallom én a tudást, intelligenciát(és áhitattal néztem/hallgattam a műsort), de... azért a repülabálna még mindíg több lelket/lábat mozgat meg, amiről bárki döntse el, hogy jó vagy nem... kell e átnevelőtábor azoknak, akik nem akarják érteni a ráfigyelős művészetet... akiknek annyi elég, hogy ennyi nem elég(bocsi)
Teljesen értem amit mondasz de pont erről szól a műsor hogy azok az emberek is előtérbe kerüljenek akiket nem ismernek nagyon sokan de nagyon durván megérdemelnék! 🙏
Ebben sorozatodban is mindig rájövök, hogy egyáltalán nem tudok gitározni😂
Bence mellett én is…😃
Sajnos én minden vendéged és melletted is ezt érzem😁😁😁
Csodálom a szebbnél szebb gitárokat és mikor valaki az enyémhez hasonló gitáron olyat tol, hogy leesik az arcom, akkor mindig rájövök, hogy én vagyok a szűk keresztmetszet, a gitárom pedig bőven többet tud mit amit én ki tudok belőle hozni a kevés tudásommal😉😁
Jónás Tomi ? 😉
Neki mindenképpen kell egy részben szerepelni.
Drága Tomikám
Mèrt nem látok ...1 Pusztai Tonyt
1 Balogh Rolandot
1 Lakatos Palit
1 Botos Tibor
Ilyen nézett műsorba kellene szerintem ..hogy megismerjék a nèzoid H világszintű gitárosok is vannak.
Remélem történik valami
Szia! Köszi az ötleteket! Rolandot természetesen hivtam sokszor meg nem érkezett válasz tőle! Tibit is szívesen látnam csak hozza nincs kontakt!
Bence nem kapott whiskeyt!
Azt a másik sorozatban szoktam csak!😄