Beszédelemzés - Novák Katalin lemondó nyilatkozata

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 10 ก.ย. 2024
  • 💡Most hogy picit hűlt a téma, ideje szigorúan szakmai szemmel, arisztoteliánusként megnézni Novák Katalin egykori köztársasági elnök lemondó beszédét. Nincs pártpolitika, nincs ítélkezés, csak fejlesztjük a kritikai érzékünket és felteszünk magunknak három egyszerű kérdést:
    🤗 mit szeretnénk, mit érezzen a közönség? (PATHOS)
    🤓 mit szeretnénk, mit gondoljon rólunk a közönség? (ETHOS)
    ▶️ mit szeretnénk, mit csináljon a közönség? (LOGOS)

ความคิดเห็น • 346

  • @kacsasult
    @kacsasult 6 หลายเดือนก่อน +99

    Én nem éreztem őszinte megbánást a beszédben, sokkal inkább azt, hogy áldozatként tekint magára. Mint egy kivégzés előtti utolsó szó jogán mondott beszéd.

    • @gyorgynemeth4484
      @gyorgynemeth4484 6 หลายเดือนก่อน +1

      Mert nem is volt benne semmiféle megbánás. Egy csúsztatás volt benne, miszerint nem adna kegyelmet gyermekbántalmazónak. Ez igaz -ebben a megismert esetben- nem is gyermekbántalmazónak adott kegyelmet, hanem egy olyan elítéltnek, aki a gyermekbántalmazót segítette abban, hogy folytathassa a bántalmazást.
      Ráadásul miután elmondta, mekkora erkölcsi értéket és érzéket öröklünk, néhány mondattal később pedig kifejti, hogy ő abban hiszemben(!) döntött, hogy az illető ártatlan, számomra csak annyit fejez ki, hogy ennek az embernek nincs fogalma az erkölcsről, nem tudja, mi az a munka és alapvetően ez az egész beszéd egy érzelmi manipuláció annak érdekében, hogy ne kelljen felfedni a valóságat.

    • @nadember7888
      @nadember7888 6 หลายเดือนก่อน +13

      Mert ki is végezték.

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 6 หลายเดือนก่อน +2

      ​@@nadember7888Egy karrierista volt.
      Most rájön, hogy a férje többet ér mint az "Istene."

    • @gyurkovicsrita4524
      @gyurkovicsrita4524 6 หลายเดือนก่อน +1

      pontosan- VIII, Henrik felesége beszélhetett hasonlóan, kivégzése előtt- (volt erről egy dokumentumfilm)

    • @pingvintappancs
      @pingvintappancs 6 หลายเดือนก่อน

      @@nadember7888 Nincs igazán kivégezve. Kivégezve akkor lett volna, ha a Fidesz sürgősséggel meghoz egy azonnali hatályos törvényt még a lemondás előtt. Konkrétan a Lex Schmitt törvényt, ami alapján Katika is és özvegye is megkapja a nem kevés juttatást (mindenkori államfőnek járó díj, "lakás", iroda, személyzet, egészségügyi ellátás, tehát neki, és pár barátjának nagyon gondtalan élete lesz így is, csak szerepelnie nem kell. Egyedül az egoja sérült.
      Esetleg ha ebben a beszédében az utolsó mondata az, hogy úgy érzi, hogy méltatlan lett erre is, és ezen juttatásokról is lemond, akkor azt a gesztusát tudtam volna tisztelni.

  • @Peter-dj4ir
    @Peter-dj4ir 6 หลายเดือนก่อน +54

    Jó adag színészet is volt ebben a beszédben ! Elképzelhető , hogy valaki el is hitte amit mond :)! Köszi az elemzést !

    • @ilonacsenarnedrkozak21
      @ilonacsenarnedrkozak21 6 หลายเดือนก่อน +3

      Az indokot hittem el. Amit nem mondott ki, de sejtette. Vagyis, hogy már nem tehetett mást.

  • @mato92ful
    @mato92ful 6 หลายเดือนก่อน +78

    Egy Orbán beszéd elemzést is szívesen meghalgatnék, mert úgy vettem észre, hogy elég egyedi a komunikációja, akár mostani év értékelője vagy valamelyét.

    •  6 หลายเดือนก่อน +83

      Gyűjtöm hozzá a bátorságot.

    • @mariakatonka1625
      @mariakatonka1625 6 หลายเดือนก่อน +12

      Nagyon érdekelne engem is. Akár úgy, elővenni egyet a régmúltból és másikat a jelen időkből. Érdekes lenne az összevetés.

    • @horvathhencsi6548
      @horvathhencsi6548 6 หลายเดือนก่อน +6

      Nagyon érdekes volt a videó.
      Azt a részét a beszédnek még mindíg nem értem, hogy :A gyűlölet legyőzte a szeretetet. Kíváncsi lennék, hogy mire gondolt.

    • @inlay75
      @inlay75 6 หลายเดือนก่อน +5

      @ Félni kell ezektől?

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 6 หลายเดือนก่อน +2

      ​@
      A tavalyi, Budapesten rendezett amerikai jobboldali összejövetelen mondott borzalom- beszéd. 😢 De az
      évértékelő is elviselhetetlen volt.

  • @julcsinagygyorgy6608
    @julcsinagygyorgy6608 6 หลายเดือนก่อน +101

    Nagy segítség lenne ez a film azoknak, akik "annyira sajnálják" a katikát.
    Szerintem álszent, hazug volt az egész beszéd!

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน +4

      Ebben nagyon téved !
      Megtette azt amit megkellett tenniük a gyermekeink, unokáink biztonságának, egészséges fejlődésének érdekében.
      Bármi ami történik jó, rossz, mindig a megfelelő pillanatban érkezik.

    • @jollyjoker8163
      @jollyjoker8163 6 หลายเดือนก่อน +1

      ​​@@istvannemogyorosi3200mivel? hogy egy pedofil segítőt visszaengedett a gyerekek közé mert "szegény" bűnös kellemetlenül érezte magát a szobafogságban, ahová a meggyalázott gyerekek miatt került? Jajjjj katika köszönjük a gyerekek nevében. Jár a 30 ezüst

    • @sandormikloskorodi8582
      @sandormikloskorodi8582 6 หลายเดือนก่อน +6

      Ez persze csak egy hibbant balos rögeszmés véleménye!

    • @gaborkaracsonyi672
      @gaborkaracsonyi672 6 หลายเดือนก่อน +13

      @@istvannemogyorosi3200 Magyarországon a gyermekek biztonságban vannak és minden adott a szellemi és erkölcsi biztonságukért? Ne vicceljen már! Ugorjon már be egy mezei általános iskolába körülnézni! :-)

    • @gyorgynemeth4484
      @gyorgynemeth4484 6 หลายเดือนก่อน +15

      @@istvannemogyorosi3200 Érdekes fogalmai vannak önnek a gyerekek biztonságáról, ha azt képzeli, hogyha felmentenek és büntetlen előéletűvé tesznek egy embert, aki biztosította valaki számára, hogy évekig erőszakoljon és a halálba hajszoljon gyerekeket, a gyerekek érdekét szolgálja. Ez a felmentett ember már mehet is és folytathatja mit eddig.

  • @tothtibor4766
    @tothtibor4766 6 หลายเดือนก่อน +45

    Fogalmam sincs, hogy kerültem erre a csatornára, de ez egy borzasztó informatív videó lett, tetszik,nagyon edukatív! :) hajrá! :)

    • @krisztianrozincsak2084
      @krisztianrozincsak2084 6 หลายเดือนก่อน

      Same. 😁

    • @Schlkathy
      @Schlkathy 6 หลายเดือนก่อน +1

      én tudom, rákattintottam :) gondoltam, ha nem lesz jó, bezárom. hja, számomra nem volt borzasztó, nekem az informatív egy pozitív jelző

    • @tothtibor4766
      @tothtibor4766 6 หลายเดือนก่อน +1

      @@Schlkathy
      Ebben a szövegkörnyezetben a "borzasztó informatív" kifejezést azért használtam, hogy méginkább fokozzam a tetszésemet 😁
      Nem negatív jelzőként van jelen.

    • @andorsallai758
      @andorsallai758 6 หลายเดือนก่อน

      @@Gabor5777
      A "borzasztóság" állhat esetleg abban is, hogy - most minden az "esetre" vonatkozó megfontolást, ha egyáltalán érdemes egy média botrány ilyesmire, félretéve - a fiatal ember láthatóan úgy véli, a kategórákat, amiket alkalmaz vagy megpróbál alkalmazni (vagy a látszatát felvenni legalább), a hallgató ezeket az ő személyére nem fogja alkalmazni, pedig épp ez az első, amit minden cseppet is önálló gondolkozásra képes ember tenni fog. Az ő "célcsoportja" ezek szerint....

  • @Istvan-en5xo
    @Istvan-en5xo 6 หลายเดือนก่อน +122

    A videóból sokat lehet tanulni. Köszönet érte.
    Pártpolitika mentesen igyekszem én is leírni az észrevételemet. A volt köztársasági elnök beszéde, mondanivalója és gesztusai mellett a kontextushoz a helyzet ismerete is fontos. És az időrend is sokat számít az ügyben. Nem a szavakon akarok lovagolni. Viszont a lemondás az nem erkölcsi alapon és Katalin saját döntése alapján született meg.
    Az indoklásom. Miután kiderült a botrány napokig nem mondott le. Miután a miniszterelnök nyilvánosan kimondta, hogy nem elfogatható pedofil bűncselekményben érintett elítéltnek kegyelmet adni, még akkor sem mondott le. Katalin azt mondta, hogy egyetért és örömmel aláírja az új pedofiloknak kegyelem megadását tiltó törvényt. Utána szóltak neki, hogy le kell mondania, nem maradhat köztársasági elnök.
    Konklúzió: Ezért ez a lemondási beszéd nem volt se erkölcsös, sem őszinte.

    • @laszlovayrakoczy2520
      @laszlovayrakoczy2520 6 หลายเดือนก่อน +4

      Igy igaz!

    • @piroskaorbancsakgratulalni5642
      @piroskaorbancsakgratulalni5642 6 หลายเดือนก่อน +11

      Tudtommal Dohában volt, és utána azonnal lemondott. Ne forgassák ki a szavait. Amikor valaki elvállal egy ilyen komoly feladatot, akkor tudja mit miért tesz! Üdv.

    • @erikafirgi6926
      @erikafirgi6926 6 หลายเดือนก่อน

      ​@@piroskaorbancsakgratulalni5642, visszahívták onnan, másnap lett volna még tárgyalása... Ennél nagyobb szégyent elképzelni se tudok.

    • @Istvan-en5xo
      @Istvan-en5xo 6 หลายเดือนก่อน

      @piroskaorbancsakgratulalni5642 Tájékozódni kellene. Csütörtökön ment Dohába és vasárnapig lett volna ott, de szombaton hazarendelték.
      Február 2. robbant ki a botrány.
      Február 8. Mondott beszédet Orbán.
      Február 10. Mondott le Novák és Varga.
      A matek sem jön ki. Dohában 3 napig volt. A botránytól számított 10. nap mondott le.
      És ha ilyen komoly büntetőügyben kegyelmet ad, akkor tudja mit miért tesz. És az se véletlen, hogy a megkegyelmezett bűnöző házában nyaralt, mint Orbán felesége. Hogy Orbán személyesen terjesztette elő állami kitüntetésre a pedofil igazgatót 2016-ban miközben a gyerekek már 2011-ben kértek segítséget. És Orbán ügyvédje védte a bírósági tárgyaláson. Micsoda véletlenek.

    • @Klippvadasz-iv5xr
      @Klippvadasz-iv5xr 6 หลายเดือนก่อน +16

      Ja, azt gondolta, hogy köztársi elnök lesz még akkor és alá tudja írni + ez fejhajtás volt Orbán előtt, hogy örrömmel, hozzájárul ahhoz, hogy a saját jogkörét csökkentsék, csak kegyelmezzen meg neki Orbán és maradhasson elnök. Csakhogy Orbi egyből beáldozta, nehogy neki legyen baja belőle.

  • @editsebestyen8473
    @editsebestyen8473 6 หลายเดือนก่อน +23

    Mindenkit félrevezet, ha nem derül ki minden megy tovább!

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน

      Véletlenek nincsenek csak annak látszó dolgok.

  • @Klippvadasz-iv5xr
    @Klippvadasz-iv5xr 6 หลายเดือนก่อน +34

    6:35 Logikailag nem stimmel az érvelése. Azt mondja, hogy azért döntött a kegyelem mellett, mert azt gondolta ártatlan a személy, aztán egyből azt mondja, hogy hibázott. Miben hibázott? Már nem úgy gondolja vagy mi? El kellett volna mondania, hogy most utólag már miért tartja hibás döntésnek a kegyelmet. (Persze azon túl, hogy le kellett mondania miatta.)

    • @laszlovayrakoczy2520
      @laszlovayrakoczy2520 6 หลายเดือนก่อน +1

      G😅ndolat alapján, uha ezt ő se gondolhatta komolyan.

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 6 หลายเดือนก่อน +4

      Azért hibázott mert megharagudtak rá. Főleg egyvalaki!

    • @laszlovayrakoczy2520
      @laszlovayrakoczy2520 6 หลายเดือนก่อน +1

      Anikó

  • @laszlovayrakoczy2520
    @laszlovayrakoczy2520 6 หลายเดือนก่อน +34

    Sajnáltatja magát! Mivel nem volt soha döntés hozó helyzetben! Diktáltak neki, bele ment csicskaként, bebukott!

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน +1

      Ezt most komolyan is gondolja?

    • @laszlovayrakoczy2520
      @laszlovayrakoczy2520 6 หลายเดือนก่อน +5

      Ez így volt! Nem volt szuverén soha!

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน +3

      @@laszlovayrakoczy2520
      Miért bántják állandóan ?
      Hibázott, az igaz, de annak vonzata, volumene, a legdrágább kincs, a gyermekeink unokáink biztonságának egészséges fejlődésének érdekében.
      Gondolkodjon el, hogy miért is ?

    • @laszlovayrakoczy2520
      @laszlovayrakoczy2520 6 หลายเดือนก่อน +1

      Mogyorosi nem vagy észnél! Inkább beáldoznál minél több gyermeket!

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน

      @@laszlovayrakoczy2520
      Gondolkozzon egy Ici picit.
      Az interneten fent van a parlamenti közvetítés. Keressen rá és hallgassa meg a vitákat.
      Megtörtént dolgokat meg nem történtté tenni már nem lehet.
      Fölösleges ezen lovagolni.
      Arra kell törekedni, hogy ilyesmi ne történhessen meg a gyermekeinkkel, unokainkkal.
      Hallgassa meg a parlamenti közvetítést, sok mindent megért.

  • @krisztina6224
    @krisztina6224 6 หลายเดือนก่อน +14

    Mentette a menthetőt! Ennyi...véleményem szerint kizárólag a gyermekei miatt lett ilyen
    " drámai" .A havi apanázsról persze nem mondott le, hát nagyon tisztességes...hánytam tőle! Bocsi

    • @GSpommes
      @GSpommes 6 หลายเดือนก่อน

      Szerintem…..ez még vältozni fog……. Csak nem Veri 😂nagy dobra mint Dobrev a 20 maszkot😂😂😂😂😂

  • @Csili86
    @Csili86 6 หลายเดือนก่อน +1

    Zseniális, köszönöm ezt a videót! Nem tudtam megfogalmazni magamnak, hogy miért éreztem borzasztóan kellemetlenül magam ennek a beszédnek a hallgatása közben. Sem sajnálatot, de még dühöt sem éreztem. Egyszerű közönyt váltott ki belőlem a beszélő. Köszönöm, hogy elmagyaráztad, miért!

  • @istvanurbanyi4270
    @istvanurbanyi4270 6 หลายเดือนก่อน +4

    Engem főleg az érdekelt, hogy konkrétan bocsánatot kért-e az áldozatoktól, mert nem emlékeztem, mintha megtette volna - és valóban. (Ld. még Balogh úr esetét, ahol ez a hiány még karakteresebb.)
    Végig a sírás határán van a volt köztársasági elnők, de szerintem főként az önsajnálat miatt, ami mögött nem tudhattuk meg, hogy valamely kényszer állt, vagy sem?...
    Mindenesetre mielőtt elszabadult hajóágyúként átvette volna Orbán Viktor szerepét talán jobb is, hogy visszatérünk egy "klasszikus" köztársasági elnök feladatot ellátó személyhez - gondolva a kijevi, afrikai, ill. davosi szereplésekre, még mielőtt nagyobb baj történik - nemzetközi szinten.
    Az azért elég fura, hogy a fiatalokhoz, ill a nőkhöz a meg nem indololt kegyelmi határozat után erkölcsi magaslatokból szól, nyilván a családügyi háttérmunka bázisán.
    MINDENESETRE - ez a sok felesleges tényt sorolgató záróbeszéd nem helyttesítheti - és nem is teszi - a választ arra rövid, de fontos dologra, hogy: MIÉRT IS?

  • @NoComment_7
    @NoComment_7 6 หลายเดือนก่อน +6

    Én ezt ezen a példán keresztül nem érthetem.
    Novák tény szerint azt mondta, hogy most ne a teljes társadalom szociálpolitikájáról beszéljünk, hanem a mi családpolitikánkról.
    Innentől kezdve mindegy, hogy mit mondott, mert nem hiteles számomra.
    Értetlenül nézek ki a fejemből, hogy egyáltalán mivel tudott bizalmat kelteni bárkiben is.

  • @vilmosnearato7223
    @vilmosnearato7223 6 หลายเดือนก่อน +33

    Ebben nincs bocsánat minden vagyon elkobzása éljen a családjával menjen vissza dolgozni titkárnőnek éljen abból a pénzből!!!!!!!!!!!

    • @vaszilenkevaszilenke7885
      @vaszilenkevaszilenke7885 6 หลายเดือนก่อน +2

      Titkárnőnek túlképzett.

    • @Schlkathy
      @Schlkathy 6 หลายเดือนก่อน

      @@vaszilenkevaszilenke7885 vannak ám komoly titkárságok is, ahova nem elég egy tánciskola

  • @UnoVerzum
    @UnoVerzum 6 หลายเดือนก่อน +5

    Ment a feliratkozás, na meg a like. Egy eléggé érdekes egy videó volt amiből sokat lehet tanulni, főleg a beszéd vavyis a kommunikációnak a retorikájáról. Ilyan tartalmat vagyi s ilyen megközelítést még nem láttam, és figyelemmel fogom követni a következö ehhez hasonló tartalmakat. Hibák a videóban nem nagyon volt reakció volt, de egy nagyon ritka és sok esetben egy nagyon egyedi, és érdekes egy megközelítéssel. Csak így tovább!

  • @juditcsoka8798
    @juditcsoka8798 6 หลายเดือนก่อน +7

    Ez nagyon érdekes volt! Köszönöm!😊

  • @MrLotsie
    @MrLotsie 6 หลายเดือนก่อน +11

    1. Szerintem tutira megírták neki, 2. Látszik, hogy úgy olvassa

  • @bthomyka
    @bthomyka 6 หลายเดือนก่อน +7

    Milyen szép lemondóbeszédet írtak neki a rogánművek, őszinteség csak annyi van: elnézést, elkúrtam (lásd a könnyes szemek a kényszer hatására, a helyzet megoldására képtelenség - szépen elvitették vele a balhét jó nagy nyilvánosság előtt. Én így elemzek.

    • @Schlkathy
      @Schlkathy 6 หลายเดือนก่อน

      akartam is jelezni, a sminkről még nem beszéltünk, az volt a legjobb :)

  • @Kovirobi15
    @Kovirobi15 6 หลายเดือนก่อน +12

    Nagyon jó lett a videó. Jöhet még.

  • @jacquesmolay8502
    @jacquesmolay8502 6 หลายเดือนก่อน +8

    A legnagyobb hiba akkor történt amikor a Közt. Elnöki poziciora jelölték illetve megválasztották.

    • @nadember7888
      @nadember7888 6 หลายเดือนก่อน +3

      S a legnagyobb hibát akkor követte el amikor elvállalta.
      Aki k...nak áll ne sikongasson ha b...ák.
      A strigója beáldozta.

    • @jacquesmolay8502
      @jacquesmolay8502 6 หลายเดือนก่อน

      @@Gabor5777 egy zabigyerekkel minek vitáznom.. tünj el oda ****+

    • @nadember7888
      @nadember7888 6 หลายเดือนก่อน

      @@Gabor5777 ez a baj a répával nyuszkó.
      Megnyúlik a füled, s összemegy a farkad.
      Vedd is ki a seggedből.
      😂😂🤣😂🤣

    • @jacquesmolay8502
      @jacquesmolay8502 6 หลายเดือนก่อน

      @@nadember7888 egy zabigyerek nekem ne ugasson...hogy szolidan fejezzem ki magam.

    • @nadember7888
      @nadember7888 6 หลายเดือนก่อน

      @@jacquesmolay8502 beteg vagy te barátom.
      A világ többet nyert volna, ha egyik feled apád cipőjén szárad.
      😂😂🤣😂🤣

  • @kutyuvadi6858
    @kutyuvadi6858 6 หลายเดือนก่อน +1

    A nemzet egységének megjelenítésére legalkalmasabb egy csinos OV22, vagy Fidesz feliratú fülbevaló. Ezeknél semmi sem fejezi ki jobban a nemzet egységét! A szívem megszakad, ha arra gondolok, hogy most nem tud tovább munkálkodni a nemzet egységén!

  • @zsuzsajaczkovszky1798
    @zsuzsajaczkovszky1798 6 หลายเดือนก่อน +10

    Nekem ez a beszed egyaltalan nem tunt oszintenek.

  • @timeapenk3956
    @timeapenk3956 6 หลายเดือนก่อน +14

    De klassz, hogy elindult egy ilyen sorozat!

    • @juditheysa5634
      @juditheysa5634 6 หลายเดือนก่อน +1

      Nem tudott egyetlen pillanatra sem meggyőzni róla,hogy
      megbánta amit tett.
      Egész beszéd alatt saját magát igyekezett sajnáltatni.

  • @kardosbalint95bk
    @kardosbalint95bk 6 หลายเดือนก่อน +5

    Jó újra itt látni, G! Szép munka, még sok ilyet a népnek! 🔥

  • @klaralipka7065
    @klaralipka7065 6 หลายเดือนก่อน +4

    Fecó elemzésére nagyon kivancsi lennék!!!!

    • @evamagdolna373
      @evamagdolna373 6 หลายเดือนก่อน +1

      Igen! De a felesége Dobrevka sem lenne utolsó! Egyoldalú elemzés! Érzem benne a " lecsapok az áldozatra" ízét.

    • @vaszilenkevaszilenke7885
      @vaszilenkevaszilenke7885 6 หลายเดือนก่อน

      Egy alkoholistát nem lehetne elemezni, mert nem tud alakitani.Fecó józanon is hülyén alakit.

  • @user-dg5nl4qy9o
    @user-dg5nl4qy9o 6 หลายเดือนก่อน +8

    Senki nem látja,hogy felolvassa a neki megírr saját gondolatait?.!😂

    •  6 หลายเดือนก่อน

      Szerintem az emerek tudják, hogy súgógépet használ. Min változtat ez?

    • @user-dg5nl4qy9o
      @user-dg5nl4qy9o 6 หลายเดือนก่อน

      Elemezni a saját gondolatait és beszédét lehetne,egy felolvasott előre legyártott propagandaszövefen nem sok elemezni való van😁Isten,áldd meg a magyart,mert tiéd az ország...bla-bla-bla😁

    • @gyorgyiczikora3277
      @gyorgyiczikora3277 6 หลายเดือนก่อน

      @ egy százas skálán mennyire vagy biztos benne, hogy ő írta a beszédet?

    •  6 หลายเดือนก่อน +3

      @gyorgyiczikora3277 nulla.

  • @Beuska21
    @Beuska21 6 หลายเดือนก่อน +1

    Elnézést! Nem akarok kötözködni, de nekem azért zavarta a fülemet az elején a ‘felmondott’ szó.. Mindenképpen ebben az esetben a ‘lemondott’ szó a heyes. Aztán kiderült számomra, hogy ettōl függetlenül nagyon szépen helyesen beszélsz magyarul. 😊

  • @sandordios1400
    @sandordios1400 6 หลายเดือนก่อน +8

    Élveztem a műsort nagyon jó volt., csak az a baj, hogy a felét nem értettem ami nem magyarul paraszti ésszel felfogható részemről. Mi nap voltam orvosnál és meg kértem mondja el mi a bajom magyarul. Át váltott és elmondta mi a bajom, és milyen műtét vár rám. Ez csak egy példa volt. Kérnélek étosz pátosz meg a többi latin és vagy idegen nyelven kifejezett szavakat kérlek mond magyarul. Hangsúlyozom ennek ellenére élveztem a műsort.

    •  6 หลายเดือนก่อน +8

      Köszönöm a kedves visszajelzést. Végiggondolom, hogyan tudom ezt a részt finomítani. Lehet érdemes csinálni külön magyarázó videót.

    • @alv4120
      @alv4120 6 หลายเดือนก่อน +3

      Ezeknek a szavaknak a jelenteset meg lehet találni a Google-ban. Sose késő a tudást fejleszteni. Itt ráadásul idő is van rá ha megallitja a videót, nem úgy mint az orvosnál. Pátosz nekem ismerős volt irodalom óráról. logosz szóból jött a logika, ezt kikovetkeztettem, bár így még nem hallottam használni. Etoszt pedig megnezem.. Bár tény, hogy én sem vagyok jóban a görög eredetű szavakkal

    • @sandordios1400
      @sandordios1400 6 หลายเดือนก่อน +1

      @@alv4120 Azért vagyok magyar, hogy magyarul beszéljek és élvezzem azt, ember. De hát magyarázd már el nekem mit jelent ez . Megyek mert becsekkolok. Mi ez?

    • @alv4120
      @alv4120 6 หลายเดือนก่อน

      @@sandordios1400 hát kérlek ez pontosan az aminek látszik :idegen szavak átvétele a magyar nyelvbe. Kétségtelen, hogy nem mindegyik indokolt. Gondolok itt az általad hozott példára, mint a becsekkolás. A videóban és az orvosnál inkább tudományos megnevezés van. Amúgy nekem is a halálom amikor az orvos nem érthetően mond el valamit. Ilyen esetben a jövőben rá is fogok kérdezni ha valamit nem értek.

    • @sandordios1400
      @sandordios1400 6 หลายเดือนก่อน

      @@Gabor5777 Hát azért én nem vagyok biztos, hogy te kijártad a nyolc általánost. Hogy mersz így megnyilvánulni egy ismeretlennel szemben? Az IQ szinted a béka segge alatt van. Ne irigykedj nyuszi mert a hátad mögött fog dobbantani az igazi nyuszi.

  • @rolandtobias1665
    @rolandtobias1665 6 หลายเดือนก่อน +2

    Csak véletlenül találtam ide, de tetszett az elemzés! :) Köszönöm neked a videót, Elnök Asszony pedig Ádámnak, Tóninak és Barbarának az elmúlt két évet.

    • @Schlkathy
      @Schlkathy 6 หลายเดือนก่อน +1

      :))))

    • @rolandtobias1665
      @rolandtobias1665 6 หลายเดือนก่อน +1

      ​​@@Gabor5777Mi? Már poénkodni sem lehet? Kicsit átfogalmaztam, amit mondott a beszéd vége felé. :D

  • @juliagruber1227
    @juliagruber1227 6 หลายเดือนก่อน +3

    Micsoda remek ötlet!!!!
    Gratulálok ❤👍👌🤝 👏

  • @gyurkovicsrita4524
    @gyurkovicsrita4524 6 หลายเดือนก่อน +4

    Ez a "csatorna", szabad még ilyet írni? Nem tudom, de ez: hiánypótló és végre nem politikai megközelítés. (arra is szükség van persze, de már belefáradtam)

  • @tomfer5
    @tomfer5 6 หลายเดือนก่อน +17

    Szuper elemzés lett! Balog Zoltán lemondásáról is lesz hasonló?

    •  6 หลายเดือนก่อน +6

      Nem tudom, hogy ő elég fontos szereplő-e a köztudat szempontjából.

    • @robertbalogh1529
      @robertbalogh1529 6 หลายเดือนก่อน +3

      @a botrány után, igen az lett !!!

    • @robertbalogh1529
      @robertbalogh1529 6 หลายเดือนก่อน

      ⁠@pláne hogy beszéd közben nagyon, nagyon furcsa energiákat áraszt magából. Már mint a Balog. Nekem az jött lét hogy egy nagyon beteg elme

    • @gyurkovicsrita4524
      @gyurkovicsrita4524 6 หลายเดือนก่อน +1

      @ Nem mondja komolyan. Bár ahhoz szerintem a hit oldaláról is érdemes egy megközelítés, nem csupán szakmai beszédelemzési szinten- anélkül talán tévútra visz. Hogy egy imából, hogy fakad a végén konkrét fenyegetés.

  • @anettviraszko6150
    @anettviraszko6150 6 หลายเดือนก่อน +1

    Szuper elemzés! köszi a hasznos tartalmat! ÍGy tovább!!

  • @tamasnefazakas9544
    @tamasnefazakas9544 6 หลายเดือนก่อน +2

    A legnagyobb baj Katikával az, hogy a Jóisten elé helyezte a földi urait.

  • @kerekesimre56
    @kerekesimre56 6 หลายเดือนก่อน +21

    Egy dolgot nem veszel észre: az egész beszéd nem őszinte.

    • @gaborszabo3110
      @gaborszabo3110 6 หลายเดือนก่อน

      kit érdekel, a lényeg, hogy eltakarodott és a helyére nem egy újabb pofázógép jön, hanem valami noname hivatalnok, aki remélhetőleg kussolni fog és nem nyomja tovább a fidesz hányinger propagandáját

    • @gojdartamas34
      @gojdartamas34 6 หลายเดือนก่อน +7

      Meg némi sértődött egó is előbujt…

    •  6 หลายเดือนก่อน +9

      Miből gondolod, hogy nem vettem észre? Ez egy politikai beszéd. Természetéből fakadóan hamiskás, a metakommunikációja pedig kitett mindent az asztalra, amit kellett.

    • @kerekesimre56
      @kerekesimre56 6 หลายเดือนก่อน +4

      Ezt kellett volna kiemelni, mert így a beszéd telejesen értelmetlen és elfogadhatatlan. Csak mellébeszélés. Egyébként valóban lehetett látni a szemében, hogy csak kamu az egész.@

    • @agus504
      @agus504 6 หลายเดือนก่อน

      Még meddig rugóztok rajta? Jól megéltek belőle. Szánalmasak vagytok.

  • @fildodiferenc
    @fildodiferenc 6 หลายเดือนก่อน +1

    Mindig örülök, amikor egy számomra idegen területet egy másik (láthatóan szakèrtő) ember gondolatkészletén át fedezhetek fel.

  • @tamasherczeg8488
    @tamasherczeg8488 6 หลายเดือนก่อน +3

    A volt köztársasági elnök lemondó beszédében van egy jellegzetes döccenő, amikor hirtelen egyes szám harmadik személyben beszél magáról (9:40-9:46, majd 10:20-10:32. Hiba az elemzőtől, hogy ezt a gondolatsort megszakította!). Ez teljesen nyilvánvalóan önkéntelen elhatárolódást mutat a tettétől, mintegy éreztetve, hogy ezt külső körülmények kényszerítették rá, amelyek részleteiről viszont nem szándékozik semmit elárulni, ezért aztán gyorsan visszatér egyes szám első személyre.

  • @pingvintappancs
    @pingvintappancs 6 หลายเดือนก่อน +2

    13:01 innentől nekem úgy tűnik, mint egy Oscar-díj átadós sztár köszönőbeszéde. Rettenetesen felháborított. Nem azzal van bajom, hogy hálás nekik, legyen, de ez az ő magánügye, és nem ide tartozik. Legalább az utolsó szavai lettek volna őszinték!

  • @KovacsJosee
    @KovacsJosee 6 หลายเดือนก่อน +2

    Szia Gergő, elismerésem a pontos elemzésért. Egy észrevételt engedj meg: a nyilvános beszéd esetén a sorrendiséget, illetve azok hangsúlyát a rétor valós szándéka szabja meg, azaz a sorrend ma már nem kötött, hanem a struktúra kell hogy szolgálja a szónok célját. Ebből adódóan (valószínűleg), pontosan a valós szándék sikertelen elrejtése a zavarok oka.

    •  6 หลายเดือนก่อน +1

      Tudsz mondani olyat példát, ahol jól sül el a sorrend felbontása?

    • @csillakata1
      @csillakata1 6 หลายเดือนก่อน +1

      @ Milyen szempontból jól? A beszéd céljának átadása szempontjából? Illetve a sokból melyik oldalról nézve / ki(k) számára jól? Ez vagy bármely más verzió sem lehet jó / alkalmas mindenki meggyőzésére, narratívába történő bevonásra. Akkor pedig kell lennie egy célközönségnek.

  • @ChristaHorvath
    @ChristaHorvath 6 หลายเดือนก่อน +12

    Szerintettek Novákné, mit gondolhat a megaláztatás után!? Elég nagy papucs lehet. Tud valaki 6 hetes OKJ -s dandártábornok képzést?

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน

      Csak a nők tudnak ennyire ostobák lenni ?

    • @kuruczpeter3213
      @kuruczpeter3213 6 หลายเดือนก่อน

      Talán majd ő is elmondja a sajtónak. Utána már lesz valaki.😉

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน

      @@kuruczpeter3213 ő már most is több, mint bárki.
      Megtette azt a lépést amire senki sem mert bevállalni, vállalta a megaláztatást, stb;- a gyermekeink, unokáink biztonságának egészséges fejlődésének érdekében.
      Mivel is ? Beinditottak egy olyan lavinát ami lehetőséget ad a gyermek törvény, drasztikus, gyökeres szigorítást elősegítik , amit állandóan támadott az ellenzék és Brüsszel egyaránt.
      LMBTQ, GENDER őrületet a pedifilia meleg ágya Ezt akarták rá sózni hazánkra, a baloldal és a brüsszeli agytröszt, honatyáink. Talán ez a lavina elég horderejű lesz, hogy ezt ne tudják rá kényszeríteni hazánkra.
      Novák Katalin asszony,
      *Ami most fáj, amit most tűrni kell E szenvedés később majd fölemel* 🙏

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน

      Önmagáról nyilatkozik ugye ?

  • @pokolfajzat5485
    @pokolfajzat5485 6 หลายเดือนก่อน +1

    Hogy kerül a csizma az asztalra? :)

  • @ChristaHorvath
    @ChristaHorvath 6 หลายเดือนก่อน +14

    Olyanok vagytok. Novák megérdemel egy Oscar díjat a szereplésért. Jobb mint a hollowody starok, jobban tud hazudni.

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน

      Ha valaki hazudik az nem Novák Katalin, tévedésben vannak akik úgy gondolják.
      A politikusok, profitálni akarnak politikailag.
      Az ellenzéki pártok, miért nem a gyermekvédelmi törvényt szigorítását sürgetik ?
      Mert nem áll érdekükben.
      Az LMBTQ, GENDER őrülete mellett mellszélességgel támogatták, hol ott a pedofília meleg ágya. No, erről ennyit.

  • @robertkiss7525
    @robertkiss7525 6 หลายเดือนก่อน +4

    Nagyon jó elemzés volt, köszi! Nem is gondoltam volna, hogy Novák Katalin is meg tudta volna verni az Óóóóh!rbánt. Így már azért sok minden jóval érthetőbb...

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน +1

      Úgy gondolom, hogy, pontosan a lényeget nem érti. Gondolkodjon.
      Mindig, minden okkal történik, egy nemesebb ügy elérése érdekében.

    • @HannibalBC52
      @HannibalBC52 6 หลายเดือนก่อน

      ,,Nagyon jo elemzes,,..na aztan..elmondja a kritikajat, aztan a masodik mondataban azt mondja: ,,reszben teljesen erthetö,,..ha erthetö, akkor mi a gond vele?

  • @orbanbalazs5357
    @orbanbalazs5357 2 หลายเดือนก่อน

    Üdv, én most tévedtem először a csatornára, és biztos járok még erre, mert nagyon tetszik a tudományos megközelítés. Egy dolgot azonban nem tudok elfogadni: ha már ilyen alaposan elemzel egy videót, megemlíthetnéd, hogy ez egy AI által generált videó. Nem hiszem el, hogy ez senkinek nem tűnik fel. Több perces beszéd, nincs egyetlen nyelvbotlás (annak ellenére sem, hogy bizonyos szavakat szinte irreálisan gyorsan pörget, nincs egy darab "ööö", és még számtalan más jel utal erre.

  • @stephanl6280
    @stephanl6280 6 หลายเดือนก่อน

    ...nagyon kétkedöen szántam rá magam a video megtekintésére, kritikusan nézve elismerésemet kell kifejezni Sz G-nek, nagyon igényes kritikával, bátor bírálattal és emelkedett szándékkal gazdagított engem ez a video. Alapos munka, témához illö szerkesztés, biztos megalapozás. Tovább, tovább chapeau...M

  • @zsolttoth4320
    @zsolttoth4320 6 หลายเดือนก่อน +11

    Köptem egyet Katalin.

    • @kormendizsuzsa2791
      @kormendizsuzsa2791 6 หลายเดือนก่อน +2

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน +1

      Azzal tulajdonképpen, önmagát köpte szembe.
      Dicséretes.

    • @zsolttoth4320
      @zsolttoth4320 6 หลายเดือนก่อน +1

      @@istvannemogyorosi3200Egy faszt. Novák fideszbérenckatalint és téged köptem szembe. Nyomorult bérenc.

  • @benmol7654
    @benmol7654 6 หลายเดือนก่อน

    Nem tudom mi alapján dobta fel nekem az algoritmus ezt a videót, de iszonyat érdekesnek és hasznosnak találom! Így tovább! 🎉

  • @agnesszilagyi4911
    @agnesszilagyi4911 6 หลายเดือนก่อน +1

    Ez nagyon érdekes , jooooooó!🙏🏻👍

  • @agotaruzsa
    @agotaruzsa 6 หลายเดือนก่อน +1

    Szerintem nagyon ugyesen sikerult az erzelmek, bizalom es racionalitas egyensulyat meteremteni ugy, hogy egy kurta - mert neki most mar ennyi adatott - beszedbe beemelt tobb mondandot!
    Ui. 1. a lemondas tenyet, annak okat, ugy elmondani, hogy hibazott, hogy kozben ne hibaztassa magat, de ugyesen jelezze, hogy a szerepjogkoret erte serelem - szuverenitas - melyet o nem adhat fel, es a ferje es csaladja beemelesevel azt a hitvallasat is kozvetithesse, hogy a noknek - igenis- van helyuk es szerepuk a kozelet vezetoi dimenzioiban, mert akkor talan nem egy ilyen kegyetlen es kimeletlen politikai terben elunk. Vegul utoljara szolhasson elnokkent a hôn szeretett nepehez.

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 6 หลายเดือนก่อน

    Az ahogy beszélt oszintetlen volt!!!magát jobban sajnálja és a saját gyermekei jövője izgatja jobban!!

  • @gerev5555
    @gerev5555 6 หลายเดือนก่อน

    Bárkiről legyen is szó nincs értelme az utólagos elemzésnek. Lemondott és punktum. Azt, hogy ki milyen ember etikailag ez a nyilvánosságnak elmondott beszédből aligha lehet kikövetkeztetni, nem tükrözi teljesen. Ha csak két mondatot mondott volna akkor kevés munkát adott volna az elemzőknek, aki beállítottságának megfelelően mond véleményt. Viszont a köztársasági elnöktől elvárható, hogy tárgyilagosan nyilatkozzon ez megtörtént és a hallgató megtudhatta a valós tényeket.
    😀

  • @imreneszekely8688
    @imreneszekely8688 6 หลายเดือนก่อน +2

    Álszent!!!

  • @ildyszi2196
    @ildyszi2196 6 หลายเดือนก่อน +5

    Jó döntést hozott, hogy lemondott, méltatlan volt tisztségének betöltéséhez szavai és tettei erről tettek tanubizonyságot.

    • @vaszilenkevaszilenke7885
      @vaszilenkevaszilenke7885 6 หลายเดือนก่อน

      Nem,szavai ellentétben vannak a tettével.Lemondatták...

  • @jollyjoker8163
    @jollyjoker8163 6 หลายเดือนก่อน +2

    12:00 Mindig az jut eszembe erről a "szolgáljanak"-ot tartalmazó mondatból:
    A 200 éves emberből van: "a robot dolga a szolgálat"

  • @kalmankiss9976
    @kalmankiss9976 6 หลายเดือนก่อน

    Ez oké! A következő lehetne mondjuk Balog Zoltán magyarázkodása! Mint ember, mint lelkész ezután mennyit ér?

  • @tmsaskg
    @tmsaskg 6 หลายเดือนก่อน

    Feltennék egy szakmai kérdést:
    Egy beszéd felépítésében, hangulati felütésében nem lehetséges, hogy más utat követ egy működő, ereje teljében levő, buzdító vagy akár lázító politikus és egy másik utat egy rezignált, önmagára reflektáló, önmagát a szónoki posztból levezénylő távozó szereplő?
    Valamiért teljesen más felépítést követhet, kifejezetten ha magyarázatot is adni kell egy a levegőben lógó égető kérdésre, amit egyúttal ebben a beszédben próbál a lemondó még fel és levezetni tárgyalásként.
    Ókori politikusok lemondó beszédei hogyan épültek fel?

    • @gaborporempovics2415
      @gaborporempovics2415 6 หลายเดือนก่อน +2

      Szerintem nem alkalmaz más szerkezetet. A klasszikus szerkezetben az érzelmekre hat először, és az értelemre utoljára. Itt fejtetőre állt az egész. A klasszikus szerkezet nagyban segíti, hogy a szónok méltósággal, tartással tudjon lemondani. Az érzelmekkel záródó beszéd esetében a szónok könnyen szánalmassá válik, szánalmasnak látszik. Ahogy ez ebben az esetben meg is történt, véleményem szerint.

  • @sittesjeno2520
    @sittesjeno2520 6 หลายเดือนก่อน +1

    8:15 azt mondja hogy ő a saját gondolatai alapján nem add a kegyelmet azaz ő nem a saját döntése alapján adott kegyelmet hanem utasitasra röviden azt mondta
    "ő nem add a kegyelmet de utasitasra igen ezért mondott le

  • @halasimate
    @halasimate 6 หลายเดือนก่อน

    Gratulálok a videóhoz! 🎉
    Esetleg készíthetnél egy didaktikai ábrát, ahol egy klasszikus felépítésű szónoklat van illusztrálva. A görög szavak mellett a magyar jelentéssel.
    Várom a következőt! 👏

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 6 หลายเดือนก่อน

    Tetszett!!

  • @noemiszoke
    @noemiszoke 6 หลายเดือนก่อน

    Orban retorikai fogasairol van egy könyv, 2001-es. Erdemes lenne a legujabb beszedeit is elemezni. Kiraly Gábor: Ujbeszél-Orbán beszédeinek margójára

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 6 หลายเดือนก่อน +1

    A HATÁSOS Beszédet a SÓTER Klúbban 20-éve kb Benkő Péter színész tanította:arra emlékszem:"Az ÉRZELMEK KIFEJEZÉSE a döntő!" Katyinka beszédét akik megírták, tudták ezt! KÖZBESZÉDÍRÓK...

  • @user-pr1mf2jr9c
    @user-pr1mf2jr9c 6 หลายเดือนก่อน +1

    Az elobb irtam hosszut , ertelmezot de eltunt , roviden atverte gonoszul es bealdozta ot a fonoke , igen sunyiskodva gonoszul

  • @ritatasnadi
    @ritatasnadi 6 หลายเดือนก่อน

    szuper

  • @HulkuvEesti
    @HulkuvEesti 6 หลายเดือนก่อน +1

    Nehéz ezt a videót elemezni, hisz nem önszántából mondott le, és valószínűleg a beszédet sem ő írta meg, így igazából felolvas valamit, amivel talán egyet sem ért, és nem az ő gondolatai.

  • @sltmth4863
    @sltmth4863 6 หลายเดือนก่อน +1

    Nincs helye debate-nek, ez így van :)

  •  6 หลายเดือนก่อน +3

    Hát igen, ez a nő össze-vissza beszélt.(szeretek redukálni).Köszönet a videóért.

    • @inlay75
      @inlay75 6 หลายเดือนก่อน +1

      Dehogy, Oscar-díjas alakítás volt a művésznőtől

    •  6 หลายเดือนก่อน +1

      @@inlay75 na az meg rosszabb...

    • @inlay75
      @inlay75 6 หลายเดือนก่อน

      @ bizony

  • @janoskovacs3991
    @janoskovacs3991 6 หลายเดือนก่อน +3

    Bayer mikor mond le a Nagyapja miat amitt tett Kiskőrösön a Meztelenre vetkőztetett 17 -18 éves leányokkal

  • @egyresztmasreszt4292
    @egyresztmasreszt4292 6 หลายเดือนก่อน +1

    Legközelebb valami hitelesnek tűnő politikusét légyszi,.. Antal József.

    •  6 หลายเดือนก่อน +4

      A kommunikációs aktus aktualitása a lényeg számomra.

    • @egyresztmasreszt4292
      @egyresztmasreszt4292 6 หลายเดือนก่อน +1

      @ Na.. igen de a legjobb és a legpontosabb ha kikéred a szerzőtől, Rogán tónitól..😁 pontosabb forgatókönyvet ad 🥰🥰🥰 .Novák Katalinnak semmi köze.
      Ám ha a Trombiét nézed amit kitörölt...!

  • @timothylondon75
    @timothylondon75 6 หลายเดือนก่อน

    Ez minden csak nem beszéd elemzés. Nagyszerű a retorikai struktúra rámutatása a görög szavak használatával talán a címet kellene megváltoztatni

    •  6 หลายเดือนก่อน

      Kérlek ezt fejtsd ki, mert csak az állításig jutottál, nem támasztottad alá. A beszédelemzésnek különböző rétegei vannak, az arisztotelészi megközelítés csak az egyik. Ha fact checkelnék, az egy másik lenne, ha végig hanglejtést figyelnék, az is egy másik lenne. Mit jelent számodra a beszéd elemzés?

    • @timothylondon75
      @timothylondon75 6 หลายเดือนก่อน

      @ Olvasd el mėgegyszer figyelmesen amit írtam. A címben nem írod h ez milyen elemzés. Ez félre vezetõ.

    •  6 หลายเดือนก่อน

      @timothylondon75 én figyelmes vagyok, csak hiányolom az érvelést. Az általános kategória megvan jelölve, a címben szerintem nem szükséges oda írni, hogy milyen eszközzel elemzek. A leírásban szerepel a diszciplina. Szerintem az, hogy téged félrevezetett, nem jelenti azt, hogy félrevezető.

    • @andorsallai758
      @andorsallai758 6 หลายเดือนก่อน

      @
      Nem ide tartozik, de megkérdezném: egy elemzés, most mindegy, hogy hívjuk, egyáltalán milyen értékkel bírhat, ha nem veszi számításba, hogy az egész egy mondvacsinált cirkusz, amiben semmi az égvilágon nem valódi? Más szóval, ha magának a médiahírnek (vagy hírkomplexumnak, ha szabad így hívni) a valóság tartalmát nem vizsgálta meg. - Jöhet ki egyáltalán ilyesmiből valami értelmes? A média cirkuszt, akár pro akár kontra, még egy kis "tudományossággal" felcicomázni, mire jó ez? Készpénznek venni, és másokat is erre buzdítani, egy nagy sereg dolgot, ami a lehető legnagyobb mértékben kétes? Vajon ki fogja kielemezni EZT a magatartást - mondjuk a bedobott három szempont szerint?

  • @tamasalfoldi7706
    @tamasalfoldi7706 6 หลายเดือนก่อน

    ISTEN TIÈD AZ ORSZÀG ÈS A HATALOM ..( ALAH AKBÀR......AKKOR .......LEHET HOGY AZÈRT KELLET MOST LEMONDANOM.??

  • @Sammal22
    @Sammal22 6 หลายเดือนก่อน +1

    jéé de rég volt videó.

  • @klarabarna4153
    @klarabarna4153 6 หลายเดือนก่อน

    A félelem ellentettje a gyűlölet a szeretetnek nincs ellentettje párja egyedül álló csoda

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 6 หลายเดือนก่อน

    NLP-s szempontból is érdemes lenne megnézni! Hová néz? Jövőbe? Jelenbe? Múltba? Elképzelt múlt? Valós múlt? Vagy 20 éve, hogy NLP-t tanultam, én már kiestem az NLP gyakorlatából...Van 1 könyv:"Hazudj, ha tudsz" vagy ilyesmi a címe.

    • @annamariabakosi6482
      @annamariabakosi6482 6 หลายเดือนก่อน

      NLP:Neuro Lingvisztikus Programozás=Nyelvi Idegi Programozás

    • @SzilviaKovacs-xp4kf
      @SzilviaKovacs-xp4kf 6 หลายเดือนก่อน +2

      A sugogepre.....

  • @Robinsdogworldpoodle
    @Robinsdogworldpoodle 6 หลายเดือนก่อน

    Ezt a nőszemélyt már akkor sem fogadtam el amikor ukrán fülbevalót tett a fülébe. Szerintem ez az ügy csak az utolsó csepp volt a poharban. Rendkivül kártékonyan viselkedett egész ideje alatt.

  • @PeterSzalai-nq9kk
    @PeterSzalai-nq9kk 6 หลายเดือนก่อน

    Nem felmondott, hanem lemondott. Javasolnám, hogy hagyd el ezt a pályát. Mert láthatóan a sóbányászathoz jobban értenél.

    •  6 หลายเดือนก่อน

      Tudsz ajánlani sóbányász pozit valahol?

  • @archrodney
    @archrodney 6 หลายเดือนก่อน

    Nem vagyok otthon a retorikában, de az elemzés alapján az látszik hogy túlsúlyban van az étosz, a mentegetőzés és általánosságban az összevisszaság, a témák közti váltogatás. Ami a legfurcsább hogy azt mondja soha nem adna kegyelmet egy ilyen embernek, de mégis adott. Akkor most hogy is van ez?

  • @krisz71358
    @krisz71358 6 หลายเดือนก่อน

    Ugyan az a személyiség maradtt ahogy megismertem mondhatnak kigyot, békat.

  • @gaborszabo3110
    @gaborszabo3110 6 หลายเดือนก่อน +5

    A köztársasági elnök lemondott, nem felmondott, teeeeeeeeeeeee............ beszédelemző

    •  6 หลายเดือนก่อน +1

      Ezt beengedem, jogos.

    • @Seno.Rita.78
      @Seno.Rita.78 6 หลายเดือนก่อน +2

      Kedves Arctalan Gábor!
      Becsülendő, hogy a tudásoddal igyekszel pontosítani, de a stílus, ahogy ezt teszed, az bicskanyitogatóan alpári.

    • @gaborszabo3110
      @gaborszabo3110 6 หลายเดือนก่อน

      @ Nem szoktam a kommentjeim kommentjeire reagálni, de most kivételt teszek: a jó tanácsom, hogy soha ne olvasd el a kommenteket. Sokkal bátrabb vagy, mint én vagy bármelyik kommentelő, hiszen kiállsz és arccal vállalod magadat, én nem állhatok ki a nyilvánosság elé és nem mondhatom el, amit gondolok, ennek nincs olyan jellegű oka, hogy bármi közöm lenne az államhoz vagy a nerhez, egyszerűen csak nem akarom, hogy bárki felismerjen vagy ilyesmi. Szóval hajrá, csinálj sok videót és ne olvass kommenteket 😀

    • @gaborszabo3110
      @gaborszabo3110 6 หลายเดือนก่อน +1

      @@Seno.Rita.78 Kedves Széparcú Rita (mármint ha a Te arcod van a képen és ez a neved)! Szerintem félreérted a kommentelő szerepét és fontosságát... A kommentelő és a hozzászólásai nem fontosak és a szerepe pont az, hogy arctalan, különben ő csinálná a videót, nemde? Köszönöm, hogy becsülöd a tudásomat, a stílusom meg ilyen bicskanyitogatóan alpári - még szerencse, hogy senkit nem érdekel, hiszen csak egy kommentelő vagyok 😀

    • @Seno.Rita.78
      @Seno.Rita.78 6 หลายเดือนก่อน +2

      @@gaborszabo3110 én azt érzem ki ilyenkor a kommentből, hogy nem becsülöd azt a töménytelen munkát, energiát, figyelmet, időt, amit a másik beletesz egy ilyen videó elkészítésébe.
      Szerintem igenis fontos, hogy olyan formában fogalmazzuk meg az úgynevezett építő kritikát (is), hogy a célszemélyben ne keltsen negatív érzéseket.
      Bennem szorongást váltott ki, ahogy írtad a kommentedet, pedig nem nekem szólt.
      Én is ki szoktam igazítani a kollegáimat, amikor munkavállalónak nevezik magukat közalkalmazott helyett, vagy felmondást használnak lemondás helyett (rendszeresen ez történik), de a hogyan szerintem baromira nem mindegy.
      Köszi a válasz anyway.
      🤘🏼

  • @janosgrausza8790
    @janosgrausza8790 6 หลายเดือนก่อน

    Ez már nem érdekel senkit lehet törölni Jeti videóját!

  • @margaretaszabo8800
    @margaretaszabo8800 6 หลายเดือนก่อน

    Többféle hatás alatt,mozgástér zavar. Stb.nemcsodalkozom hogy zavarba jött és hibázott .ijenkor könnyebben hibádzik az ember

  • @elkerulokecskemet5055
    @elkerulokecskemet5055 6 หลายเดือนก่อน

    Sajnos az Ön retorikai munkája is érdekes!

  • @Robinsdogworldpoodle
    @Robinsdogworldpoodle 6 หลายเดือนก่อน

    A víz gereblyézeshez jól ért.

  • @barmicvo
    @barmicvo 6 หลายเดือนก่อน

    Alszent partkatona. Egy gazember.

  • @attilatoth3520
    @attilatoth3520 6 หลายเดือนก่อน

    Nem gondolom, hogy annak a cipőnek az asztalon lenne a helye.

    •  6 หลายเดือนก่อน

      Képzeld, nálam ez annyira jelentőségteljes metakommunikacios szempontból, hogy magabiztosabb vagyok, amiert ott van. Elhiszem, hogy fura, de biztos neked is van kabalád.

    • @andorsallai758
      @andorsallai758 6 หลายเดือนก่อน

      @
      Tudjuk, hogy a metakommunikáció micsoda? Vagy ez is csak egy kabala?
      Szerintem egy sofőr komolyságának nem feltétlenül jele a lópatkó a hűtőrácson. Stb.

    •  6 หลายเดือนก่อน

      @andorsallai758 a sofőr példa sántít, mert nem kapcsolódik a vezetéshez, csak szimbolikusan. A cipő viszont nem csak szimbolika, hanem kommunikációs eszköz. Persze nagyvonalú vagyok, mert a metakommunikációba tényleg bármi beleférhet. Fontos nekem, hogy ne vegyem ezt az egészet túl komolyan, ezért a geek dolgok mindenképp maradnak.

    • @andorsallai758
      @andorsallai758 6 หลายเดือนก่อน

      @
      Hogy ezt az egészet "nem veszi túl komolyan", nos, ez a gyanú fel sem merült. Mondhatni, egészen komolytalan. És ez azért nem ugyanaz. Éthoszról meg pátoszról, meg, horribile dictu, logosról beszél, mikor semmiféle erkölcsi norma a hazudozás kellős közepon fel sem merülhet, - a páthosz csak mint hazug páthosz, ami meg sem érdemel egy ilyen nevet... Ha már analizál, valamiféle interpretációig el kelll tudnia jutni, és megmondania, hogy ön szerint mit is vartyog ez a nő. Vagy: ön szerint a hazudozás és intelligencia (vagy bármilyen, valóban említésreméltó, emberi kvalitás) megfér egymás mellett?

  • @user-pr1mf2jr9c
    @user-pr1mf2jr9c 6 หลายเดือนก่อน

    Lehunyta szemet , azert mert sirasat foghatta vissza igy , es el kell hinnem neki ,,,,,,,.......

  • @hataskeltok
    @hataskeltok 6 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jó elemzés, mi Ruff-Kiss Ágnes beszédtanárral sportolói beszédeket elemzünk:
    th-cam.com/video/aWv7UfZB1M0/w-d-xo.htmlsi=Nig433UZykc5Mj-E

  • @horvathkristof2000
    @horvathkristof2000 6 หลายเดือนก่อน +2

    Jó újra itt látni youtube-on!

    •  6 หลายเดือนก่อน +1

      De kedves vagy, köszönöm!

  • @barmicvo
    @barmicvo 6 หลายเดือนก่อน

    Kar hogy nem kert bocsanatot az aldozatoktol. Szerintem Novak Katalinnak nimcs etosza. Novak Katalinnak az a dramaja h nem egy fuggetlen allamfő. Csak egy partot kepvisel.

  • @blackcelebrationbc9169
    @blackcelebrationbc9169 6 หลายเดือนก่อน

    N.K. nem felmondott, hanem lemondott(!)...

  • @vanyiszabi
    @vanyiszabi 6 หลายเดือนก่อน

    Lemondott, nem pedig "felmondott"
    ...retorika 😅

  • @jozsefgyorgykiss352
    @jozsefgyorgykiss352 6 หลายเดือนก่อน +1

    Aki kegyelmet adhatott, most kegyetlenül elbántak vele. Egy ideig, ezen fognak csámcsogni, akik megpróbálják felülről nézni, a felettük állót. Amint a kritikusok szokták, a művészekkel, alkotásaikkal.

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน

      A gyermekeinkért, unokáinkért minden áldozatra képes.
      Ezzel a hibával kapcsolatosan a törvényhozók esélyt kaptak a gyermekvédelmi törvény gyökeres, drasztikus szigorításához.
      Tudott dolog, hogy az ellenzék és az EU is támadták.

  • @2008BAK
    @2008BAK 6 หลายเดือนก่อน

    Ecsém! Pont ez az. a nyilatkozat, amit te most nem értesz. Kérlek, ne búsúlj! A magyar végül meggyőz téged is. Tisztellek fiatal
    dinamikádért!

  • @vencelsarosi1389
    @vencelsarosi1389 6 หลายเดือนก่อน

    Nem tudom (de szerintem nem ártana tudni), hogy miért nevezi az úriember "pátosznak" azt, ami semmi más, mint "pure" propaganda. Miért kell egyáltalán Arisztotelészt a háttérbe varázsolni, mint ami esetleg ennek az értelmetlen zagyvaságnak valami értelmet tudna adni. Ez egyrészt biztos jele annak, hogy a régiekről (illetve a filozófiáról) nincsen fogalma (ez utóbbinak léven kell hogy valami korrelációja legyen az igazság nevű dologgal), másrészt viszont, bár ez nem annyira világos, hogy itt szerecsenmosdatásról van szó. Mintha a régiek politikai élete a modern mocskos zűrzavarral bármilyen szinten is összevethető lenne...

    •  6 หลายเดือนก่อน

      Az igazság az, hogy logos szinten ez a komment nem működik, mert csak állítasz pár dolgot, de nem támasztod alá semmivel. Csak azért, mert valami propaganda, miért ne lehetne Pathos? Csak azért, mert valami nem igaz, miért ne lehetne arisztotelészi retorikával elemezni? Kérlek, próbálj érvelni.

    • @vencelsarosi1389
      @vencelsarosi1389 6 หลายเดือนก่อน

      @
      Mindent lehet, - csak éppen nemcsak hogy semmi értelme nincsen (vagyis a mondandója a zérus szintjén "mozog", a játék a "kategóriákkal" nem tölti ki ezt az űrt), hanem a legkimondottabban szolgálja a propagandát (még akkor is, ha nincs is ilyen kimondott szándéka).
      Aztán, ez nem "érvelés" kérdése. Mondtam egy két dolgot, ezekre nem reagált (kivéve, hogy a "logos szinten nem működik" -- -- honnan a bánatból veszi ezt nyelvet! vagy "nyelvezetet"?!) viszont akkor miért ez a pár mondat mégis? ...

    • @vencelsarosi1389
      @vencelsarosi1389 6 หลายเดือนก่อน

      ...Nos, ez itt egy politikai cirkusz a médiában, aminek célja illetve bizonyos agendája van. Ha itt nem foglal állást, vagy legalábbis nem utal valamilyen konkrét állásfoglalásra, akkor kitér az elől, hogy egyáltalán mondjon, egyáltalán hogy mondhasson valamit. Talán abban reményben, hogy ez a premanens kitérés a "logos szintjén remekül működik". Egy elemzésnek semmi de semmi értelme nincsen, ha nem reflektál magára a dologra. A politikai propaganda nem egy "textura" vagy valamilyen "texticitás", amit körbe lehet nyalogatni minden oldalról, és még talán pénzt is lehet vele keresni, hanem mocskos hazudozások bonyolult szövevénye, - és itt régesrégen semmi sem valódi. Még a kötőjelek sem. Én nem mondom vagy ajánlom, hogy a fiatalok ezzel foglalkozzanak, de ha már foglalkoznak, egy kicsit le kell ásniuk...

  • @mateshomebasedbusiness1806
    @mateshomebasedbusiness1806 6 หลายเดือนก่อน

    Addig nem sokat fog jobb lenni a világunk, amíg nem egymással, hanem egymásról beszélünk. A pletykáról, másokról a háta mögött beszélni, kibeszélni másokat, mára már olyan vélemények is vannak, hogy az fekete mágiának.

  • @Robinsdogworldpoodle
    @Robinsdogworldpoodle 6 หลายเดือนก่อน +1

    Robot.

  • @agotaszots2601
    @agotaszots2601 6 หลายเดือนก่อน

    Negédes,hadaró..

  • @agotaszots2601
    @agotaszots2601 6 หลายเดือนก่อน

    Miért kell beszédet elemezni?😂😂

    •  6 หลายเดือนก่อน +2

      Egyrészt hogy fejlődjön a kritikai érzéked és kihald, ki milyen eszközzel szeretne rád hatni. Másrészt pedig azért, hogy fejleszd a saját kommunikációdat.

    • @andrasnemeth6851
      @andrasnemeth6851 6 หลายเดือนก่อน

      ​@Üdv A lezárt szem itt nem atélést,atszellemülést jelent.Hanem a klasszikus közönség kizárást, önimádó ,kirekesztő gesztus .Magyarul: nem tud szembe nézni..Allan Pease:Testbeszéd

    • @andorsallai758
      @andorsallai758 6 หลายเดือนก่อน

      De miért egy épp aktuális botrány kapcsán kell "az embereket megtanítani" akarni, hogy mit is kell nézni? A média célja érzelmeket felkelteni és ezeknek manipulációjával "eedményeket" elérni, - úgyhogy teljesen "kontraintuitívnek" tűnik e már felkeltett indulatok jelenlétében valami racionális hűvösségre szólítani fel. Annyira az, hogy felmerül a gyanú, hogy......

  • @istvannemogyorosi3200
    @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน

    Sok komment itt is láthatatlanná válik.
    Miért is ?

    •  6 หลายเดือนก่อน +2

      Jó kérdés, amatőr vagyok TH-cam kapcsán. Ha ez számít, én nem hideoltam senkit.

    • @Schlkathy
      @Schlkathy 6 หลายเดือนก่อน

      nekem még soha nem tűnt el egy kommentem sem, sehonnan

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 6 หลายเดือนก่อน

      @@Schlkathy sajnos az én kommentjeim eléggé gyakran de nem mindegyik. Úgy gondolom hogy azokat a kommenteket törlik, tüntetik el ami közel áll a valósághoz. Ami valakik számára nem kívánatos ?🤔. Elképzelhető.

  • @istvanzoltanmelegh4345
    @istvanzoltanmelegh4345 6 หลายเดือนก่อน

    Nem is kellett neki felolvasnia, szerintem egy mesterséges intelligencia által generált videó a nyilatkozat 😂

  • @gabriellafetes1384
    @gabriellafetes1384 6 หลายเดือนก่อน

    😢