Nagyon szépen köszönöm a készítő(k)nek, hogy nyilvánvalóan szabadidőt rááldozva elkészítették ezt a dokumentumfilmet. Sosem tudtam eldönteni, hogy random őrület, vagy trash-művészeti kísérlet ez az egész Dolly Rambó jelenség. Ez a videó pedig megerősítette a sejtésemet, hogy főképp inkább az előbbi, de szociológiailag mégis érdekes. Mindig is kíváncsi voltam Erikára és a többi tagra is. Előbbivel maximálisan szimpatizálok, szerintem egy végtelenül kedves nő, míg a tagok némelyikén egészen kiakadtam. Gusztustalan, ahogy cirkuszi majmot csinálnak Erikából. Pedig ők elvileg nincsenek olyan testi-lelki hátrányban mint Erika, nekik kéne képviselni valami pozitívat, mégis úgy érzem, hogy… nem tudok szebb szót használni: gecik. Mert nevetségessé tenni valakit, akit segíteni kéne, az szimplán geciség. Ettől függetlenül nekem a zene továbbra is tetszik, mindamellett, hogy néha nevetek rajta, mégis izgalmas számomra, ahogy tágítja a zene klasszikus határait. Remélem, Erika tényleg jól érzi magát, és örül a (pozitív vagy negatív) sikereinek. Ha valamikor a jövőben Pesten fog koncertezni, az első sorban fogok csápolni az fix :)
Gergely90 Nem tudhatod ezért megosztom veled,hogy Erikát a csapat tagjai barátjuknak tekintik,segítségünkre bármiben és bármikor számíthat. Több évtizedes barátság köt össze bennünket.
bu rai ilyen felvetésre mondhattál volna gergely 90nek vicces választ pl: igen egy geci vagyok aki évtizedek óta kihasználja erikát és menedzserként lenyulja a gázsi millóinak nagyrészét :D sokan nem annyira okosak hogy mindenféle emberrel barátkozzanak akik a társadalom minden szegmenséből jöttek, mert akkor nagyobb rálátásuk lenne a világra, több mint ha csak a magukhoz hasonlókkal állnak szóba , például festő a festővel, de a segédmunkást már lenézik
Azért jó látni, hogy Butt-head megtalálta élete párját Madam Toxic személyében. Ne kerteljünk, ennél szebb párt a világon találni sem lehet. :) Csak ne osztódjanak tovább.
Nagyon sajnálom ezzeket az embereket,ahogy a kommenteket figyelem azért elég szépeket írtak róluk,egy kicsit nem vagytok gerinctelenek ilyenneket írni 2-beteg emberről?Tiszta szívből kívánom azoknak,akik lenézzek,ki gúnyolják őket,hogy ugyan úgy járjatok egytől egyig mint ők ketten,és tudjátok meg milyen érzés!!!!Nyomorultak!!!!!!!!!
Végre egy értelmes ember. Azon gondolkodtam, hogy miért olyan lenéző a magyarok többsége online? Az amerikaiaknál azt baszogatják aki ilyen embereknek ilyen hülyeségeket ír. Itt fordítva van. Aki bunkó, az kapja a likeokat. Aki konstruktívan mond valamit, az béna.
Két őszinte és komoly kérdés! Melyik psychiátriai kórházból jöttél és mit szedsz hogy ilyen önbizalommal rendelkezel és boldogsággal? De most tényleg komolyan!
Ez nem lehet valós!Ez valami lázálom.Erre förmedvényre még kiadó is alakult , stáb lett hangmérnökökkel..Hajrá Erika..csak ne énekelj és ne mutatkozz!Köszi
Nagyon szépen köszönöm a készítő(k)nek, hogy nyilvánvalóan szabadidőt rááldozva elkészítették ezt a dokumentumfilmet.
Sosem tudtam eldönteni, hogy random őrület, vagy trash-művészeti kísérlet ez az egész Dolly Rambó jelenség. Ez a videó pedig megerősítette a sejtésemet, hogy főképp inkább az előbbi, de szociológiailag mégis érdekes.
Mindig is kíváncsi voltam Erikára és a többi tagra is. Előbbivel maximálisan szimpatizálok, szerintem egy végtelenül kedves nő, míg a tagok némelyikén egészen kiakadtam. Gusztustalan, ahogy cirkuszi majmot csinálnak Erikából. Pedig ők elvileg nincsenek olyan testi-lelki hátrányban mint Erika, nekik kéne képviselni valami pozitívat, mégis úgy érzem, hogy… nem tudok szebb szót használni: gecik. Mert nevetségessé tenni valakit, akit segíteni kéne, az szimplán geciség.
Ettől függetlenül nekem a zene továbbra is tetszik, mindamellett, hogy néha nevetek rajta, mégis izgalmas számomra, ahogy tágítja a zene klasszikus határait.
Remélem, Erika tényleg jól érzi magát, és örül a (pozitív vagy negatív) sikereinek. Ha valamikor a jövőben Pesten fog koncertezni, az első sorban fogok csápolni az fix :)
Gergely90
Nem tudhatod ezért megosztom veled,hogy Erikát a csapat tagjai barátjuknak tekintik,segítségünkre bármiben és bármikor számíthat. Több évtizedes barátság köt össze bennünket.
Á Bu Ha így van, akkor ezt jó hallani :)
bu rai ilyen felvetésre mondhattál volna gergely 90nek vicces választ pl: igen egy geci vagyok aki évtizedek óta kihasználja erikát és menedzserként lenyulja a gázsi millóinak nagyrészét :D sokan nem annyira okosak hogy mindenféle emberrel barátkozzanak akik a társadalom minden szegmenséből jöttek, mert akkor nagyobb rálátásuk lenne a világra, több mint ha csak a magukhoz hasonlókkal állnak szóba , például festő a festővel, de a segédmunkást már lenézik
VÉGRE EGY ÉRTELMES EMBER
Én imádom a Dolly Rambot. A "Pisi Kakát "mindíg dúdolom munkaközben. Hétköznapi, egyszerű, és maga a csaj aranyos! Imádom ❤
Szegények.Szerintem az a lényeg, hogy ők örülnek annak amit csinálnak,és így próbálnak örömet szerezni az embereknek.Nem kell őket bántani.
Szerintem nagyon nagyon aranyosak! Látszik rajtuk, hogy boldogok :) ez az igazi szerelem :) olyan szépek... :)
Sok sikert, egészséget, boldogságot!!!!!!!!!!!
Óriási, és egyben nagyszerű riportfilm, gratulálok a készítőnek és szereplőknek! :)
Ez csodálatos :) Boldog leszek ha ezt nézem. Őszinte,tiszta szeretett.
Csak gyereket ne csináljatok!!!
áá xdddd
Pont ezt akartam leírni én is! De megnyugodtam hogy nem csak nekem volt ez az első gondolatom :D :D
Prím példája a bunkó magyarságnak.
Akkor az emberek tahóbbik fele se szaporodjon ám..
Doktor Úr köszi! Igazi XXI. századi punk!! Imádom:)!!
Köszönöm, hogy létezel.
Óriási formák, imádom őket!
Azért jó látni, hogy Butt-head megtalálta élete párját Madam Toxic személyében. Ne kerteljünk, ennél szebb párt a világon találni sem lehet. :) Csak ne osztódjanak tovább.
xddd
Istenem..sirva röhögök :D
Miert lenne toxik? 58 szazalekban levan bénulva...
Ez a két ember beteg. Segítségre lenne szükségük.
Milyen segítségre gondolsz?Nem közveszélyesek.
Segitenek is nekik, kb mindenki, akit a videoban lattal :)
Ő a Titanicos srác a megasztárból!
Nagyon sajnálom ezzeket az embereket,ahogy a kommenteket figyelem azért elég szépeket írtak róluk,egy kicsit nem vagytok gerinctelenek ilyenneket írni 2-beteg emberről?Tiszta szívből kívánom azoknak,akik lenézzek,ki gúnyolják őket,hogy ugyan úgy járjatok egytől egyig mint ők ketten,és tudjátok meg milyen érzés!!!!Nyomorultak!!!!!!!!!
Végre egy értelmes ember. Azon gondolkodtam, hogy miért olyan lenéző a magyarok többsége online? Az amerikaiaknál azt baszogatják aki ilyen embereknek ilyen hülyeségeket ír. Itt fordítva van. Aki bunkó, az kapja a likeokat. Aki konstruktívan mond valamit, az béna.
Mennyi esèly volt rà,hogy ezek egymàsra talàlnak????
Úristen!!!
De megtörtént. És? Legalább boldogak. Megérdemelnek egy ennyit.
"Dolly Rambó vagyok énekes nő" szegenyt jól becsaptak ! :D HAHAHAH
Azt nem értem,hogy egyesek miért nem adják az arcukat az interjúhoz..
Ettől kikészültem 😱😱😂
Pszichotikus és kaotikus hatással/hangulattal bír ;D
Én nagyon szeretem a Dolly Rambó zenekart!
Minden jót a zenekar tagjainak, és
HAJRÁ ERIKA !!!
(Gyertek Pestre koncertezni!)
Ferivagyok. A pápa.
Igazi kuriozum...egyéniségek...:)
Taigetosz pozitív
Két őszinte és komoly kérdés! Melyik psychiátriai kórházból jöttél és mit szedsz hogy ilyen önbizalommal rendelkezel és boldogsággal? De most tényleg komolyan!
Az a fiú nem a 4 oktávos? Lehet nem mert nem néztem végig és lehet más a neve
De.. Ő az !
Az a lényeg, hogy boldogok
Ezért nem szabad szipuzni.
A mondat, hogy: " Az igazi érték a hangom" üt úgy fáj :D
bogár lászló kiakad
Jó ééééég
és ő nem takarja el a fejét, akkor milyen feje lehet annak aki eltakarja? :D
dejó hangot van vagy várj mégse
Te is csak írni tudsz mivel ha megszólalsz a géped inkább kikapcsol mint hogy a hangodat hallja
Ez nem lehet valós!Ez valami lázálom.Erre förmedvényre még kiadó is alakult , stáb lett hangmérnökökkel..Hajrá Erika..csak ne énekelj és ne mutatkozz!Köszi
Akkor a feletted lévő hozzászólása rád mindenképp igaz.
😂😂😂😂 Dolly Rambo is tha shit😂😂😂
Indeed
halálos kitérő hungarian version
Itt mindenki süket?
😆 Miért?
Uristen! Elkezdődött! Ő az UFO!!!
Ez tuti görbe tükör..
Olyan szar, hogy már jó!!!
Már-már...
ugy latom te osztodni akarsz sok sikert hozza
Jesus