Most találtam rád és erre a videóra, nagyon tetszett. Biztos vagyok benne, hogy sokkal több eszed van annál, hogy mindenféle random ökör kommentjéhez igazodj, és bármit is feladj a természetességedből. A fűszeresség meglepett, tekintve, hogy fél Indiát és Pakisztánt beköltöztették, és wasabit is Londonban ettem először egy sushi-bárban. Amihez az Erős Pista is nápolyi. Csak így tovább, tök jó ez!
Engem nagyon meglepett az amikor rajottem, hogy az angolok (legalabbis akiket en megismertem) jobban szeretik a csipos eteleket a magyaroknal. Es tobb olyan varos is van Angliaban ahol lassan tobb van az azsiai emberekbol mint az europai emberekbol.
Aki volt már Dél-Németországban, tudja, hogy ott is a Jézuska hozza az ajándékot karácsonykor és szenteste ünnepelnek, ugyanúgy, ahogy az egykori Monarchia nagyobb részén. Az angol angol marad mindenütt, eleve ritka, hogy egy angol Németországban karácsonyozzon. Franciaország még istenes egy angolnak, Père Noël meg Father Christmas egy és ugyanaz, sőt az észak-német Weihnachtsmann is elmegy, de a dél-németek már... hm, hm, hm...
Most dobott csak elém a TH-cam. Ügyes vagy, a kis önironikus gegek a videódban külön aranyosak, és érdekes a téma is. (Még csak ezt az egy videódat láttam, de feltételezem, hogy van még ott, ahonnan ez jött. :D ) Csak így tovább! 🤘🏼
Az osztrákok sem ismerik a főzeléket. Én úgy magyarázom, hogy egy liszt és tejföl keverékével sűrített zöldségleves. Húsokhoz, pörkölthöz, fasírthoz fogyasztjuk köretként. A szalagavatót érettségi bálként szoktam magyarázni. Az első bálozók hagyományosan az eladósorba került lányok, és fehér báli ruhában vannak.
A hangsuly a RÁNTÁS, az egyféle különleges ízt ... azaz más környezetet ad az ételnek .. ugyanez a habarással. Lehet sűrű-, vékony- na meg elrontott ... mint a csiriz is (kezdő főzőiskolások) ...
Most örülök igazán hogy magyarnak születtem! Szegény agymosott britek ,yenkik a karácsony Jézus születéséről szól nem pedig a pénzről üzletről....tipikus valentin napi hülyítelés....
@@tamasszulyak6191 a halloween nem mindenszentek, dátum szerint sem. okt. 31. Halloween - nov.1. Mindenszentek (akiknek nincs saját napjuk) - nov. 2. halottak napja
Kajákhoz 2 dolog, amíg kint éltem és dolgoztam egyszer csináltam gulyás levest, amire az egyik sznob kollegámnak ( ezt úgy képzeljétek el, hogy az angolok mondták rá, hogy az ő mértékletükkel nézve is az) Az volt a reakciója, hogy nem eszik kutya kaját. Na most ugyanez a volt kollegám a mai napig 4 havonta ír egy üzenetet, hogy küldjek neki hungarian magic spicy-t.... Na ez a megnevezés a vegetát takarja nála.
Haha igen! A vegeta az tényleg döbbenet volt az én lakótársaimnak is! Szerencsére az én barátnőim imádták a gulyást, amikor meglátogattak itthon. Szóval mindig mondják hogy főzzünk valamikor! De jó sztori, köszi a kommentet! )
Kisgyerekként én azt hittem hogy a kis Jézus is angyalka így úgy nőttem fel hogy egy angyalka hozza az ajándékot akinek a neve Jézuska. Nem vagyunk vallásos család, (legalább is a vallásokban nem igazán hiszek, de hiszek egy istenben, hiszek egy hazában) de ez igy meg maradt.
Tipp a fozelék elmagyarázására angoloknak: Példa - Zoldborsó fozelék = Green Pea Stew Ha még mindig nem értik, hasonlítsd a Baked Beanshez amit a tipikus British reggelihez esznek.
A keresztények a nevüket keresztelés kapcsán kapják meg. A kereszteléskor a gyermeket felveszik az egyház tagjai közé és számára a szentek sorából védőszentet választanak. A keresztségben kapott név a személy védőszentjének neve. A névnap ünneplése a védőszent ünnepe a családi vallásos közösségekben. Pl. A Mária oltalmába ajánlott fiúgyermek második vagy sokadik kereszt neve lehetett Mária.
Kossuth Lajosnak is a névnapját ünnepelték, mert a születési ideje bizonytalan volt. A névnap ünneplése biztosabb volt, a gyermek születésének bejegyzése az egyházi anyakönyvbe elodázódott sokszor.
Szallagtűző.... Képzelj el egy elektroműszerész szakközepet csupa fiúval. És képzelj el egy óvónőképző szakközepet csupa lánnyal. Őszi osztálykirándulás. A tanárok cselszövése lehetett, hogy ugyanoda ugyanakkor szerveztek programot. Összejött a két csapat. Na az lett a vége, hogy táncpróbák (utána hazakísérés, a kapuban végtelen csók) Aztán a szalagtűzők.... Jelmezkölcsönzői frakk a fiúknak (Ingmell, felér csokornyakkendő, stb), jelmezkölcsönzői báli ruha a lányoknak. (fehér, de nincs fátyol! nem esküvő.....) Két nyitótánc, merthogy két suli. Az én szalagtűzőm meghívója fent van a véndiák oldalamon. Az Icarus műv házban volt megtartva. Aztán a Bem-ben is eljártuk. Aztán a kislány azt mondta: Többé ne jöjj. Megtanított a szerelemre, (nem hágtam meg) , és többé nem mentem. Az érettségit nélküle tudtam le. Na annyi csak, hogy báli ruha a nyitótáncosoknak a fellépés idejéig, mindenki másnak amit akar....
Volt hogy szinte naponta ettem chunky soup konzervet. Ez 2019-ben volt, East-Midlands. Persze egészégtelen annyi konzervet enni. Különféle gyártóktól és különféle husokkal meg volt a hús nélküli verzió. Teljesen az én ízlésem szerinti nagyon finok kiadós leves elég sok volt. Nem tünt fel hogy más lenne a brit ízlés vagy hogy nem lenne eléggé füszeres a jobbfajta chunky leves. Igaz hogy nem voltak csípösek.
A németek egyáltalán nem ismerik, vagy az még nem nyugat?
3 ปีที่แล้ว +1
@@domonkosschottner2199 igen, az itt töltött bő 8 évem alatt pontosan ezt tapasztaltam, leveseik sem nagyon vannak, a főzelékekről meg fogalmuk sincs. Curry wurst mit pommes. :D
@@fibee6109 ja igen, azt se felejtsük el, hogy az angolszászoknál a "prom" az egyfajta parti, míg nálunk egy ünnepélyesebb bál, alkalmi ruhákban. Ezt nyugodtan el lehet nekik mondani, hogy nálunk kicsit olyan ez, mint egy fogadás a királyi palotában.
@@fibee6109 Szfváron(fideszsátán újmszmp felcsútisztán bicskeisztűán alcsút-hatvanpusztai führerbunkerisztán megyéje egyik legtöbb elcsalt földoligarchapályázatú megye FEJÉRnek székhelye sivatagi sárgára hetente 2napot/lakótelep nyirogatott füvekkel porló földdel,ezzel ellenben egyes vasútkörnyéki kertesház utcákban 120-140cmig leérő szemkicsapó faágakkal házak előtt,a 50-07éve érdemben feélnemújitott járdák éss csatornafedeles úttestszélek városa,a közvilágitsát éss padokat megtizedelő és koromsötében ledes párwattos szarokat éjjel-este 9kotr bekapcsoló fidesz ÉszakKorea mintájú városa) az orbánc féle KLIK iskolalopás előtt még a TÓPARTI gimiben nem ősszel-télen hanem februzárban (!9volt szalagavató.Amikor még napi 6-7tanórák voltak nem 8-9 (!!!),és léteztek a 6dolik óráig 15perces szünetek.1989től a fidesz-sátán bankár-nagygyáros né.pirtó népszegényitő fairtó műemlékirtó kilakoltató végrehajtómaffia (továbbtanulást utazsst egésszégügyet újra gazdagkiváltsággá tevő) kormány (2010-2024)fellépésének súlyosbodásáig.
Érdekes lett! :) Amúgy most, hogy így láttam commentek-nél, hogy néhány embert zavar, ha piszkálod a hajad, szerintem nincs vele semmi gond, alig észrevehető. És én aztán végképp megértem, mert ha unatkozok (bambulok), vagy ideges vagyok, akkor én is piszkálom a hajam😅 De a videó ettől függetlenül szerintem nem veszít az értékéből🤷🏽♀️🙂
Szia! Azt hiszem arról van szó, hogy nagyon hosszu ès kezelhetetlen. Itt csikiz, ott lóg. Szóval ezèrt nyúlok hozzá. De nem zavarnak a kommentek őszintén, mert azt feltételezem egyik kommentelőnek sem ér a derekáig 😄 köszönöm a kedves, bíztató kommentet! Tényleg jól esett
@@fibee6109 Amikor még bajszos voltam, mindig azt pödörgettem. Nehéz volt leszokni róla amikor leborotváltam. Ez a hajigazgatás hozzátartozik a személyiségedhez, ne törődj a véleményekkel!
Az alapanyagokrol annyit, h meg azokban is van cukor, peldaul a kenyerlisztben. Szoval megsem lehet ugyanolyat fozni mint mi. (Pedig h odavannak a cukros uditok miatt de azert mindenbe tesznek, abba is amibe nem kene)
A fűszerhiányt nagyon furcsállom. Ugyanis az egykori brit gyarmatbirodalom több évszázados múltra tekint vissza, így volt bőven lehetőség behozni és elterjeszteni a fűszereket, ezért furcsa, hogy nem nagyon éltek vele.
Az angolok ( ha már a Karácsony szóba kerűlt ) , nem énekelnek otthon Karácsonyi dalokat. Maximum kórusban a templomokban. Lehet, hogy sok száz évvel ezelőtt náluk is szokás volt otthon énekelni, de ez manapság nem jellemző.
Én 18 évvel ezelőtt voltam Angolba először, ott a karácsony előtt 2 hónappal a rádióból más sem szólt csak karácsonyra való muzsika, dal, zene. Most egy éve jártam ott utoljára és már nyoma sincs ennek, sajnos. A főzés,- főztem az udvaron bográcsban csirke paprikást, jóféle M. hagymával, na az egész utca odasettenkedett mint a kémek, megnézni mi készül, dicsérték de nem kaptak!
A disznósajtot hagyjad, a pacallal és a körömpörkölttel együtt, az nekik "weird". A madártejet el lehet adni pudinglevesnek. Itthon, cukrászdákban "Floating island" néven angolosították.
A karácsony és a névnapok a vallási különbségek miatt mások. Én Ausztriábsn dolgozom de ott sincs névnap, de ez csak az amerikanizálódás miatt van ( már a biciklizés se radfahren, hanem biken) ez a névnap a katolikus világkép miatt van. Nem Istenhez imádkoznak hanem a szentekhez , tehát léted maradandósága rajtuk áll. A névnap a védőszented lefejezéséne élve megnxúzásának kivégzésének mártír halálának a napja ami miatt garantáltan a Mennybe került. A nem mártír szentrk esetében is a halál a mennyei születésnap. A britek protestánsok náluk a megváltasod garantált ha elfogadod Jézust megvátódnak nincsenek közbenjárók. A karácsony érdekes mert a kisjézust Luther a reformátor találta ki Ugye a védőszent Szenmiklós helyett de mivel a Szent Római Birodalom ( ugye igy hivták a nemet rómainak tanítottat) része volt mindkét vallás, kultúrálisan a protestáns lett elterjedt a katolikus dominancia ellenére mivel a katolikus ünneplés csak templomi a protestáns pedig világi, ezért szem előtt van. Az amcsi esküvők is ezért vannak pl. kertben. Katolikusoknál ez érvénytelen lenne.
Nekünk pedig UK a furcsa (keverő csap hiánya, bal oldali közlekedés a kapcsoló fel az le stb...) A legdurvább az, hogy pl az álomáson nem csókolhatsz/öle4lhetsz meg senkit.
@@kornaxon3522 persze, minden országban sütnek-főznek valamit, ezért nem halnak éhen, de ettől ezt még "konyhának" nevezni, mint a magyart, kínait, olaszt, franciát, stb. nem lehet
@@kornaxon3522 Ok. Arra gondoltam, hogy ha random 100 embert megkérdezel a világ bármely táján, hogy soroljon fel ismert gasztro konyhákat, tuti, hogy nem lesz benne senkinél a top 5ben,de még a 10ben sem az angol. Nyilván főznek, vannak olyan kaják, amik máshol nincsenek, ettől nem lesz olyan, mint a fentebb említettek. A germánok is főznek, az argentinok is, de nem hiszem, hogy bárki világhírűnek gondolná bármelyik konyhát is. Csak ennyi
@@belescus9853 Tény, hogy Jézus nyáron született. De a "Karácsony" (téli napforduló) nem az ajándékozásról szólt. A rómaiaknál pl. ez egyfajta vallási ünnep volt. (Igaz, nekik sok istenük volt...) A Télapó legendája Szent Miklóshoz (270 - 343)Myra püspökéhez kötődik nem az orosz "gyed maróz"-hoz. Volt egy érdekes videó talán a Discovery Channel-en az orosz télapó mítoszáról, amiben természetes drogokat használó sámánokról volt szó, a színek különleges értelmezéséről. Érdemes megnézni, ha megtalálod a Net-en. A Coca Colá-t azért említettem, mert tipikus példája az ünnepet vásárlásra lealacsonyító kereskedelmi gyakorlatnak. Talán a Coca Cola volt az első cég, valamikor a 30-as években, aki ezt tudatosan tette. Ha megnézed azóta ez a fajta "Télapó" lett a minta a karácsonyra, a karácsonyi filmekhez. Tipikus amcsi agymosás...
A telapónak annyi a koze a coca colahoz,h ok alkottak meg a jelenleg is nepszeru "tipikus" telapo kulsot.(piros ruha, szakall,pocakos,kedves idos bacsi)
@@akosvarga8412 A Télapó név tényleg jöhetett a Gyed-Marózból, mert az 50-es években betiltották nálunk a Mikulás elnevezést. De maga a Mikulás legendája valóban Szent Miklóstól ered.
A főzelék nehéz téma, a magyarázat miatt. Ezért én a könnyebb utat választottam: a Google fordító "pottage - sűrű leves" néven hozza. Szerintem ennyit elég, ha mondunk, ez elég jól lefedi a témát.
A https //en wiktionary org/wiki/főzelék ezt írja a főzelék lehetséges fordításáról és egyéb adatokról a szóval kapcsolatosan: Etymology First attested in 1527. From főz (“to cook”) + -elék (noun-forming suffix). Pronunciation IPA(key): [ˈføːzɛleːk] Hyphenation: fő‧ze‧lék Rhymes: -eːk Noun főzelék (plural főzelékek) vegetable stew (a Hungarian boiled seasoned vegetable dish thickened with sour cream and flour, often eaten with egg and bread)
Sokszor csak gyönyörű az alapanyag, de íze nem sok van, mert génmódosított. Meg kevés fűszert is használnak. Amit meg használnak, sokszor azt is rosszul. A salátát pl. citrommal savanyították ecet helyett. Borzalmas volt, mintha teába áztatott saláta lett volna.
Szalagavatón bált játszanának, báli ruha lenne. De olcsójánosok vagyunk, a ruhakölcsönző csak esküvői ruhákat tart. Ezért válhatott ezzé. Talán lesz rá igény, pénz a ruhakölcsönzőnél, hogy estélyi ruhákat is tartsanak.
Nem egészen. Az elsőbálozó lányok hagyományosan is fehérben vannak. Innen lehetett tudni, melyik lányok kerültek eladó sorba. A bál úgynevezett white-tie dress-code esemény. A nők bál ruhában (abroncsos szoknya, dekoltált felső), a férfiak frakkban vannak. A menyasszonyi ruha megint más kérdés, ott sokkal szabadabb a választás színben, fazonban, szabásban. A fehér menyasszonyi ruha nem volt mindig divat, sokáig a nők a legjobb ruhájukat vették fel az esküvőjükre.
@@LittleLust1 Bár én a jelenről írtam, nem a múltról. Ne is zavarjon. De ha már múlt, az, hogy a legjobb ruhájukat vették fel, lehetne vitatkozni. Lásd kelengyés láda.
@@tiborbalogh4181 A bál pont az az esemény, ahol a múlt és a jelen összefonódik. A lányok abroncsos, fehér ruhája teljesen rendben van szalagavatón. Az elsősorban nem esküvői, hanem elsőbálozó ruha. Ettől még tökéletes menyasszonyi ruhának is.
@@LittleLust1 értelemszerűen erre válaszoltam: "sokáig a nők a legjobb ruhájukat vették fel az esküvőjükre." Bálba inkább estélyi, kisestélyibe mennek, bár biztos vannak abroncsos, menyasszonyi ruhát felvevők. Ugyanúgy jobbhíján.
@@tiborbalogh4181 Mondjuk az a bál típusától is függ meg attól is hogy melyik korszakról beszélünk és milyen társadalmi státuszról. És a szalagavató simán tükrözheti valamelyik régebbi időszakot ahol nem estélyi meg kisestélyi volt a szokás, mert a hagyományok nem mindig modernizálódnak és ez már hagyomány kategória.
Ha túl sok amcsi filmet nézel, vagy a szüleid úgy neveltek, akkor tényleg az angolszász dolgokat fogod természetesnek tartani, a magyar szokásokat meg zavarónak.
Azért van mèg jó pár,dolog... Pl hortobágyi húsos palacsinta,kocsonya,klasszikus csirke pörkölt,lecsó...stb Ha India nem lett volna Angol gyarmat.. most kb.mc-in ill fish and chipsen élne a sok beltenyészes Angol...persze ha még van ilyen...bár kétlem. Szép napot,sok sikert
A főzelék kérdést csak azért nem értem, mert Popeye is szerette. Ő nem főzeléknek ette? Igaz, ő inkább amerikai. Egy német évfolyamtársam sem értette először, hogy az étel nem lehet egyszerre meleg is meg hideg is. Amikor végeztünk, és hazament, 2 kiló őrölt csípős paprikát vitt magával.
Igen, mert mást értenek alatta: a németek és a franciák meghintik liszttel a zöldbabot, csirágot (spárga) és brokkolit... az is besűrít szűrt húslevessel felöntve és felfőzve (de rövid ideig...). A rántás viszont más... rakunk bele még fűszereket is .. A pörzsanyag a lényeg, ezt " ... majd A Budai..." nagyon jól elmagyarázza a "reformkonyha" adásain is bemutatta nemegyszer!
Angolul beszéltél a némettel? Mert akkor lehet ott volt egy kis félre fordítás, mert a "hot" sok mindent jelenthet, nem csak meleget. Többek közt csípőst is. És anna ktöbb értelme van ha a hideg ételre azt hiszi, hogy nem lehet csípős.
A karácsony Jézus születésének az ünnepe. Hogy az angolszászok már nem tudják ezt és összemikulásozzák az ünnepet, az legyen az ő bajuk. Nem menyasszonyi ruhákban flangálunk, az első bálozás színe a fehér. (Az, hogy mit kínál a kölcsönzői választék, más kérdés.) A névnap pedig a védőszentekkel függ össze. Na, ott meg még nem tartunk szerencsére, hogy az angoloktól tanuljunk főzni! A baj az, hogy te sem vagy képben, ezért mintha kissé szégyenkeznél a "buta" szokásaink miatt. Tájékozódj, és vállald fel bátran, semmi kivetnivaló nincs bennük!
@@henrikkramli484 de nem kis Jézusról van szó, hanem Jézus becézett alakjáról. Marika néni sem bébi. Általában gyereknek mondjuk azt, hogy az ajándékot a Jézuska hozza. Azt gondolom furcsa lenne azt mondani, hogy az ajándékot Jézus Krisztus hozza.
@@katechrysso pedig ezt így értik. Gondolj csak a betlehemes jászolra. Amikor azt látod, hogy felépítik és beleteszik a kisdedet, utána pár nap múlva számíthatsz az ajándékra. Kvázi "ő hozza". Ilyen értelemben kell érteni.
@@katechrysso Nem lenne furcsa azt mondani. De ebben az esetben (mivel kicsinyítő képzőről beszélünk és nem becézgetésről) a -ka a Jézuska végén tényleg arra utal, hogy a gyerek Jézusról van szó és nem a felnőttről. Főleg hogy a születését ünnepli a karácsony.
azért a híres angol konyha miatt nem meglepő a fűszeres rész, elsőbál meg szerintem simán van, vagy lehet, hogy az usa-ban, de ugye a csomó film szól erről (is)
Szinte látom is magam előtt a jelenetet: -Hallod, ezek a magyarok tiszta hülyék. Lencsefőzeléket esznek Újévkor. -Ja, ezt én sem értem. Borsóból finomabb. -🤨 -🙄
@@justria2615 Vettem már angol élelmiszerboltban mákot. Igaz, nem 200 grammos csomagolásban volt, nem 2 kilósban. Gyógyszertárban még nem próbáltam, de szerintem kiröhögnének, ha ott keresném.
Amerikában volt olyan, hogy valakit azért nem vettek fel, mert pozitív lett a drogtesztje. Pedig csak mákos brióst reggelizett. Sajnos a drogteszt alkaloidának érzékeli a mákot is, vigyázni kell vele. Európában csak nálunk népeledel a mák egyébként, vannak, akik emiatt azt is hiszik, hogy a magyarok azért "hülyék", mert állandóan be vannak állva... 😂
@@nyisziati Nem meglepő. Végül is köztudott, hogy a mákból drogot lehet készíteni. Ezért is nem szabad egész mákot enni (csak is ledarálva) és ezért illegális otthon termeszteni (azt nem tudom, hogy mennyi növény a megengedett, de nem is fogom most ezért megnézni a neten).
Sajnálom ha valakit zavar, hogy a hajamhoz nyúlok. :D Viszont a legtöbb videóm működik úgy is, ha nem nézed csak hallgatod, szóval ez megoldást jelenthet annak, aki nem bírja elviselni. :)
Miért is? ... Lehet valamirôl lemaradtam? Én attól függetlenül hogy 2010 óta itt kint élô magyar vagyok még, totál egyet értek a brexittel is. Szerintem sokkal jobban boldogul ez az ország ha nem fejik ôket, még akkor is ha az angol nem szeret dolgozni.
@@dikazdma Nem (csak) a brexit miatt. Ezek végeznek saját magukkal a brexit nélkül is. Taking the initiative party: jogszerűen bejegyezték, mint politikai pártot Nagy-britanniában. Ennek a pártnak az a célkitűzése, hogy a fehéreket rabszolgává tegye. 5 csillagos szállodákban szállásolják el az afrikai migránsokat. A migránsok előbb lettek letesztelve, mint az egészségügyi dolgozók. A BBC nem adja le többé a Rule Britanniát(mert sértő lehet valakinek), pedig ez a dal hozzátartozik a brit identitáshoz. Ez olyan mintha tőlünk a Szózatot vennék el. Persze mindez még csak a kezdet.
@@dobosbence1202 köszönöm az infót, bevallom nem követem a politikai dolgokat, de az is igaz, hogy a médiànak sem tudok hinni. Persze lehet hogy nem az angolok lejàratàsa a cèl, mert hàt a rossz és felzaklató híreket imàdja a mèdia, mert azon a szinten van a legtöbb követőjük. Ergo abból van több pènz. Ezèrt fura az, hogy màsok èrdekeit (rossz lehet màsoknak) előbbre soroljàk mint a sajàtjukat. De mint írtam is, semmit se tudok a politikàról. A szemèlyes integrításomat követve leginkàbb azt hiszem el amit magam tapasztalok meg. Egyenlőre ezek a mèdia szavai, legalàbbis ezt gondolom. De persze totàlisan elfogadom azt is, ha valaki màskènt gondol a fentiekre.
@@dobosbence1202 jó, azért nem eszik olyan forrón a kását. A Brexit se véletlenül volt. Az angolok nem olyan ostobák, mint az amerikaiak. A migránsok ha tényleg elkezdenek hülyülni, simán bekeményítenek.
Baba Jézus a fura nekik?! Bár látnám az arcukat,amikor megtudják,hogy winter fatert valójában a coca-cola találta ki(!!!)de,ha ő hozza az ajikat, az rendben van,mi?!Pfhh Gratula...
Miért hiszi ennyi ember, hogy a Télapót a Coca-Cola találta ki? Ezt valami hülye elkezdte terjeszteni és mindenki elhiszi vagy mi? Valós információ után nézni már lusták az emberek...
@@ShiftySzabolcs nézd meg, mennyi vírustagadó, oltásellenes, 5G ellenes, gyíkemberes, chemtrailes, laposföldhívő, háttérhatalomhívő, holdraszállás-tagadó stb. emberke van. Ezek mindent előbb elhisznek, mint az igazságot. Most, a XXI. században, amikor a Google és a Wikipédia segítségével szinte mindenről korrekt információnk lehetne. És emberek ÖNKÉNT visszamennek a sötét középkorba, tömegével. Egyszerűen döbbenet.
@@nyisziati Azért ajánlanám ideköltözni 10emelets panelba ide, ahol 5g és 4g antenna lakásunk felett van 10-20m nyire és 200m en belül megengedett smaximális sugárzás 10szeresért nyomja.Mindjrát a rákok infarttkusok tomrbózisok elöjjötte után mindjrát lenne valami elektroszmog elméletek tudományosna bizonbyitásának elhívése.ÉS beismerése hogy sátán izarelének fidzese hatástanulmány nélkül pártizmilliárdpos kenőpénzért eröltette át 5g-s szarok engedélyeit.Pedig a 4g és 5g egyes GHZs frekcvenciái blokkolják tüdő/vér o2 felvételét.,eredmény:vérsürüsödés,trombózis,infarktus,strike-agyvérzés,rákok,alvászavarok,depresszió,egyéb nyalánkságok.AJÁNLOM itt kell lennie, hogy elhiggye és átélje.Sőt a geci (mszmpből átöltözött)fidesz már orvosi rendelővel szembeni 4meletes tetejére is rakott Szfvár YBL M ltpn.,hogy ne csak a fideszcéges "épiíkezés"abezstporfelverés ("középiskoali campus") betegítse 2éve a rendelőbe(YBL M rendelő amely 1962után majdnem 60év telte el mire személyliftet kapott,rendelők 80%a emeleten van csak megjegyzem) járókat a mellette levő telektől henem szemből is a 4G-5G.,et irta alá fidezs 2017es Netanjahu paktumban ,hogy kiirtja magyarokat 6-7millióra vagy alá, a 13-15milliósról.de már 2015ös EBRD paktumban is részben.
A névnap nem csak Nagy Britanniában furcsa hanem Magyarországon kívül mindenütt. Amúgy én is hülyeségnek találom. Miért ünnepeljek valakit mert aznap van a nevének a napja? Plussz még többezer embernek is...
A Jézuska az nem a gyerek Jézus, hanem csak egy becézése Jézusnak. Most hallom először, h a Jézuska az gyerek... Ilyen hülyeséget! Azért becézik, mert gyerekeknek mondják.
Akkor rosszul tudod. A becézés a katolikus teológia része, ahol Máriát, mint "Isten anyját" imádják, és a képeken/szobrokon a gyermekével együtt ábrázolják.
A z angoloknak nem furcsa hogy mi magyarul beszélünk ? Miért kell nekik azt tudni pl. hogy mi a főzelék? Nekünk az a furcsa ami náluk normális. Te kiragadtál 5 dolgot,de lehetne több száz! Ezzel teljesen felesleges foglalkozni ! Válts témát !
Szia! Hat angol egyetemistával élek együtt egy házban, szóval ha valamit látnak, ami számukra furcsaság, arra rácsodálkoznak (például ha főzeléket főzök, vagy 6-7 féle fűszert használok egy egyszerű étel elkészítéséhez). Érdekesnek találtam, hogy más a realitásunk, szimplán, mert 1000+ kilóméterrel odébb nőttek fel, ezért jegyeztem meg és meséltem el néhány példát. :)
Egy angol ismerősöm jelenlétében hívott fel egy magyar barátom. Természetesen magyarul beszéltünk. Az angol hölgy közben csodálkozva hallgatózott. Majd mikor letettem, megkérdezte: Bocsánat, de milyen nyelven beszéltek? Belém bújt a kisördög és hirtelen azt mondtam neki: klingon nyelven. Elhitte. Aztán elmondtam neki, hogy vicceltem. Erre azt mondta, hogy azért hitte el, mert baromi furcsa és egzotikus nyelvnek találta a magyart. Ők így hallanak minket.
Amúgy egyszerű elmagyarázni a Jézuskás dolgot. Hiszen ő hozta az emberiségnek a legnagyobb ajándékot. És az nem kis autó vagy pulcsi volt ugye , de a gyerekek még jobban örülnek az ilyesminek és így beépült az ünnepbe , olyanyira hogy a hétköznapi ember már nem is tudja miért van ez.
2 évet éltem kint Angliában. A lengyelekkel több közös vonásunk van :)
Nagyon klassz videó. Kicsit olyan, mint egy utazás. Mindig is érdekeltek a távol élő népek szokásai. Ügyes vagy!
Ennek őszintén örülök! Köszönöm a kommentet ☺️
Most találtam rád és erre a videóra, nagyon tetszett. Biztos vagyok benne, hogy sokkal több eszed van annál, hogy mindenféle random ökör kommentjéhez igazodj, és bármit is feladj a természetességedből. A fűszeresség meglepett, tekintve, hogy fél Indiát és Pakisztánt beköltöztették, és wasabit is Londonban ettem először egy sushi-bárban. Amihez az Erős Pista is nápolyi.
Csak így tovább, tök jó ez!
Furcsa nekik a csípős?A curry az nem csípős?
Engem nagyon meglepett az amikor rajottem, hogy az angolok (legalabbis akiket en megismertem) jobban szeretik a csipos eteleket a magyaroknal. Es tobb olyan varos is van Angliaban ahol lassan tobb van az azsiai emberekbol mint az europai emberekbol.
Aki volt már Dél-Németországban, tudja, hogy ott is a Jézuska hozza az ajándékot karácsonykor és szenteste ünnepelnek, ugyanúgy, ahogy az egykori Monarchia nagyobb részén. Az angol angol marad mindenütt, eleve ritka, hogy egy angol Németországban karácsonyozzon. Franciaország még istenes egy angolnak, Père Noël meg Father Christmas egy és ugyanaz, sőt az észak-német Weihnachtsmann is elmegy, de a dél-németek már... hm, hm, hm...
Most dobott csak elém a TH-cam. Ügyes vagy, a kis önironikus gegek a videódban külön aranyosak, és érdekes a téma is. (Még csak ezt az egy videódat láttam, de feltételezem, hogy van még ott, ahonnan ez jött. :D ) Csak így tovább! 🤘🏼
Ooohh hát hogy ne lenne még 😄 köszönöm szépen, remélem a többi videóm is elnyeri a tetszésed ☺️
Az osztrákok sem ismerik a főzeléket. Én úgy magyarázom, hogy egy liszt és tejföl keverékével sűrített zöldségleves. Húsokhoz, pörkölthöz, fasírthoz fogyasztjuk köretként. A szalagavatót érettségi bálként szoktam magyarázni. Az első bálozók hagyományosan az eladósorba került lányok, és fehér báli ruhában vannak.
A fözeléket úgy szoktam magyarzni, hogy "kind of thick soup"
Az is jó megoldás! 😄
A hangsuly a RÁNTÁS, az egyféle különleges ízt ... azaz más környezetet ad az ételnek .. ugyanez a habarással.
Lehet sűrű-, vékony- na meg elrontott ... mint a csiriz is (kezdő főzőiskolások) ...
@@doktorovicsdoki9971 Nemcsak az. A főzelékben az a nagyszerű, hogy a zöldség szinte teljes tartalma bent marad az ételben.
és simán csak: "pottage".
Most örülök igazán hogy magyarnak születtem! Szegény agymosott britek ,yenkik a karácsony Jézus születéséről szól nem pedig a pénzről üzletről....tipikus valentin napi hülyítelés....
Meg még itt nem ünnepeljük a hallowent
Jó lett a vidi!
Bia Lyrics Igen! Teljesen igazad van ☺️ Lesz olyan videóm is, ami brit szokásokról szól, amit meg mi nem értünk! Köszönöm a tippet!
Tévedsz. Már van.
@@fibee6109 Trick or treat , hehehe :)
Nem hellowen van Magyarországon hanem mindenszentek napja.
@@tamasszulyak6191 a halloween nem mindenszentek, dátum szerint sem.
okt. 31. Halloween - nov.1. Mindenszentek (akiknek nincs saját napjuk) - nov. 2. halottak napja
Barátkozzál indiai lányokkal, egyből rájössz, mennyire bírják a csípőst! :-D
Most sajnos senkivel sem tudok barátkozni 😄
Kajákhoz 2 dolog, amíg kint éltem és dolgoztam egyszer csináltam gulyás levest, amire az egyik sznob kollegámnak ( ezt úgy képzeljétek el, hogy az angolok mondták rá, hogy az ő mértékletükkel nézve is az) Az volt a reakciója, hogy nem eszik kutya kaját. Na most ugyanez a volt kollegám a mai napig 4 havonta ír egy üzenetet, hogy küldjek neki hungarian magic spicy-t.... Na ez a megnevezés a vegetát takarja nála.
Haha igen! A vegeta az tényleg döbbenet volt az én lakótársaimnak is! Szerencsére az én barátnőim imádták a gulyást, amikor meglátogattak itthon. Szóval mindig mondják hogy főzzünk valamikor! De jó sztori, köszi a kommentet! )
Mi köze a gulyáshoz a vegetának???
@@gabi76 pontosan, szerintem sem illik bele
Ez két külön dolog, amit kaja ügyben írt.@@gabi76
@@gabi76Én mindent vegetával ízesítek később ha kell akkor adok csak hozzá sót.
Az olaszok azon botránkoznak meg ha reggelire szendvicset eszel paprikával ha delutàn capuccinot iszol ha pizzara ketchupot teszel...stb
Köszi a kommentet!!! ☺️ Mondjuk a ketchup-os dolgon èn is megbotrànkozom 😃
Teljesen én sem értem,hogy mit is keres egy pizzán ketchup?
Aki a szembesávban közlekedik, annak mi nem fura?
Nálunk, Erdélyben az angyal hozza a karácsonyfát és az ajándékokat!
Ja, erre mondta Felméri Péter, hogy bezzeg a magyarországi magyaroknak maga a főnök fia viszi ki az ajándékokat. :)
Kisgyerekként én azt hittem hogy a kis Jézus is angyalka így úgy nőttem fel hogy egy angyalka hozza az ajándékot akinek a neve Jézuska. Nem vagyunk vallásos család, (legalább is a vallásokban nem igazán hiszek, de hiszek egy istenben, hiszek egy hazában) de ez igy meg maradt.
Szaloncukor? Disznóvágás? Locsolkodás? Iskolai tablók? Ezek alapján persze, hogy nem vagyunk EU-kompatibilisek :D De már ők se azok.
Túró (Rudi)
Jaja simán legetne egy 100as lista is xdd
Angliában a föztök meglehetösen furcsàk. Mentaleveles miazisten..stb.🙃🙏😃👋
@@MorliHolectlángos 🙂
ja,europa meg nem HUNGARY kompatibilis mennek a vesztükbe.
Tipp a fozelék elmagyarázására angoloknak:
Példa - Zoldborsó fozelék = Green Pea Stew
Ha még mindig nem értik, hasonlítsd a Baked Beanshez amit a tipikus British reggelihez esznek.
A keresztények a nevüket keresztelés kapcsán kapják meg. A kereszteléskor a gyermeket felveszik az egyház tagjai közé és számára a szentek sorából védőszentet választanak. A keresztségben kapott név a személy védőszentjének neve. A névnap ünneplése a védőszent ünnepe a családi vallásos közösségekben. Pl. A Mária oltalmába ajánlott fiúgyermek második vagy sokadik kereszt neve lehetett Mária.
Ebben a formában ez így nem igaz.
@@attilamate2249 Ebben a formában pontosan így igaz! Amikor a névválasztáskor elkezdték az idegen neveket felvenni.... Na az már valóban nem igaz.
Kossuth Lajosnak is a névnapját ünnepelték, mert a születési ideje bizonytalan volt. A névnap ünneplése biztosabb volt, a gyermek születésének bejegyzése az egyházi anyakönyvbe elodázódott sokszor.
Szallagtűző....
Képzelj el egy elektroműszerész szakközepet csupa fiúval.
És képzelj el egy óvónőképző szakközepet csupa lánnyal.
Őszi osztálykirándulás. A tanárok cselszövése lehetett, hogy ugyanoda ugyanakkor szerveztek programot. Összejött a két csapat.
Na az lett a vége, hogy táncpróbák (utána hazakísérés, a kapuban végtelen csók)
Aztán a szalagtűzők....
Jelmezkölcsönzői frakk a fiúknak (Ingmell, felér csokornyakkendő, stb), jelmezkölcsönzői báli ruha a lányoknak. (fehér, de nincs fátyol! nem esküvő.....)
Két nyitótánc, merthogy két suli. Az én szalagtűzőm meghívója fent van a véndiák oldalamon. Az Icarus műv házban volt megtartva.
Aztán a Bem-ben is eljártuk.
Aztán a kislány azt mondta: Többé ne jöjj.
Megtanított a szerelemre, (nem hágtam meg) , és többé nem mentem.
Az érettségit nélküle tudtam le.
Na annyi csak, hogy báli ruha a nyitótáncosoknak a fellépés idejéig, mindenki másnak amit akar....
Minden nációnak vannak egyedi szokásai. Mi ebben a különleges?
Volt hogy szinte naponta ettem chunky soup konzervet. Ez 2019-ben volt, East-Midlands. Persze egészégtelen annyi konzervet enni. Különféle gyártóktól és különféle husokkal meg volt a hús nélküli verzió. Teljesen az én ízlésem szerinti nagyon finok kiadós leves elég sok volt. Nem tünt fel hogy más lenne a brit ízlés vagy hogy nem lenne eléggé füszeres a jobbfajta chunky leves. Igaz hogy nem voltak csípösek.
A főzelék azért furcsa, mert az nyugat-európai étel. Ennyire nem ismerik a saját történelmüket, hogy azt se tudják, milyen ételeket ettek az őseik.
A németek egyáltalán nem ismerik, vagy az még nem nyugat?
@@domonkosschottner2199 igen, az itt töltött bő 8 évem alatt pontosan ezt tapasztaltam, leveseik sem nagyon vannak, a főzelékekről meg fogalmuk sincs. Curry wurst mit pommes. :D
@@domonkosschottner2199 MÁR nem ismerik.
@@andreasebestyen8288 Igaz, használják is (szászok, thüringek) legalábbis ahol én nyarlgattam régebben! Csak jóval lájtosabban!!
@@domonkosschottner2199 dehogynem, csak ők különveszik a "general sauce"-t a zöldségtől.
Lehet mi vagyunk/voltunk a furák, a szallagavató ruhaink a ballagó ruhánk bolt. A lányok kosztümben táncoltak.
Sok iskolában sokféle szokás :). Nekünk utolsó év elején volt a szalagavató és a ballagás év végen.
@@fibee6109 ja igen, azt se felejtsük el, hogy az angolszászoknál a "prom" az egyfajta parti, míg nálunk egy ünnepélyesebb bál, alkalmi ruhákban. Ezt nyugodtan el lehet nekik mondani, hogy nálunk kicsit olyan ez, mint egy fogadás a királyi palotában.
@@fibee6109 Szfváron(fideszsátán újmszmp felcsútisztán bicskeisztűán alcsút-hatvanpusztai führerbunkerisztán megyéje egyik legtöbb elcsalt földoligarchapályázatú megye FEJÉRnek székhelye sivatagi sárgára hetente 2napot/lakótelep nyirogatott füvekkel porló földdel,ezzel ellenben egyes vasútkörnyéki kertesház utcákban 120-140cmig leérő szemkicsapó faágakkal házak előtt,a 50-07éve érdemben feélnemújitott járdák éss csatornafedeles úttestszélek városa,a közvilágitsát éss padokat megtizedelő és koromsötében ledes párwattos szarokat éjjel-este 9kotr bekapcsoló fidesz ÉszakKorea mintájú városa) az orbánc féle KLIK iskolalopás előtt még a TÓPARTI gimiben nem ősszel-télen hanem februzárban (!9volt szalagavató.Amikor még napi 6-7tanórák voltak nem 8-9 (!!!),és léteztek a 6dolik óráig 15perces szünetek.1989től a fidesz-sátán bankár-nagygyáros né.pirtó népszegényitő fairtó műemlékirtó kilakoltató végrehajtómaffia (továbbtanulást utazsst egésszégügyet újra gazdagkiváltsággá tevő) kormány (2010-2024)fellépésének súlyosbodásáig.
Én is.
Őknekik :) 2:58 A kislányom mondta így két évesen... Sőt még azt is mondta, hogy : Tiknektek... :)
Ez a baby Jesus még nekem is új... 🙄😮
Érdekes lett! :) Amúgy most, hogy így láttam commentek-nél, hogy néhány embert zavar, ha piszkálod a hajad, szerintem nincs vele semmi gond, alig észrevehető. És én aztán végképp megértem, mert ha unatkozok (bambulok), vagy ideges vagyok, akkor én is piszkálom a hajam😅 De a videó ettől függetlenül szerintem nem veszít az értékéből🤷🏽♀️🙂
Szia! Azt hiszem arról van szó, hogy nagyon hosszu ès kezelhetetlen. Itt csikiz, ott lóg. Szóval ezèrt nyúlok hozzá. De nem zavarnak a kommentek őszintén, mert azt feltételezem egyik kommentelőnek sem ér a derekáig 😄 köszönöm a kedves, bíztató kommentet! Tényleg jól esett
@@fibee6109 Amikor még bajszos voltam, mindig azt pödörgettem. Nehéz volt leszokni róla amikor leborotváltam. Ez a hajigazgatás hozzátartozik a személyiségedhez, ne törődj a véleményekkel!
Szervusz! Köszönöm, most már értem!! ... miért csak hajnalban rakják zokniba az ajándékot... (vagy alája)!! a gyerekeknek!
Az alapanyagokrol annyit, h meg azokban is van cukor, peldaul a kenyerlisztben. Szoval megsem lehet ugyanolyat fozni mint mi. (Pedig h odavannak a cukros uditok miatt de azert mindenbe tesznek, abba is amibe nem kene)
Nekem is volt szalagavatóm és mégse volt senki menyasszonyi ruhában
Iskolafüggő a dolog :) Nálunk a keringő nagy fehér habos-babos ruhában nézett ki igazán jól. :)
Szerintem a koszorucskára gondolt.mi igy hivtuk.
@@fibee6109 KIMONDOTT ÜZLET AZ ESKÜVŐI RUHAKÖLCSÖNZŐKNEK.
A fűszerhiányt nagyon furcsállom. Ugyanis az egykori brit gyarmatbirodalom több évszázados múltra tekint vissza, így volt bőven lehetőség behozni és elterjeszteni a fűszereket, ezért furcsa, hogy nem nagyon éltek vele.
Drága volt, emiatt nem használták az egyszerű emberek. Csak kereskedtek vele.
Curry tipusuakat használnak azért...
Az angolok ( ha már a Karácsony szóba kerűlt ) , nem énekelnek otthon Karácsonyi dalokat. Maximum kórusban a templomokban. Lehet, hogy sok száz évvel ezelőtt náluk is szokás volt otthon énekelni, de ez manapság nem jellemző.
Az brit himnusz, a God Save The Queen eleve olyan mint egy karácsonyi dal. Engem leginkább a Mennyből az angyalra emlékeztet :)
@@MorliHolect jaja, nekem is mostanában tűnt fel, hogy leginkább karácsonyi dalhoz hasonlít.
Én 18 évvel ezelőtt voltam Angolba először, ott a karácsony előtt 2 hónappal a rádióból más sem szólt csak karácsonyra való muzsika, dal, zene. Most egy éve jártam ott utoljára és már nyoma sincs ennek, sajnos. A főzés,- főztem az udvaron bográcsban csirke paprikást, jóféle M. hagymával, na az egész utca odasettenkedett mint a kémek, megnézni mi készül, dicsérték de nem kaptak!
@@laszlobozo9119 Erdekes helyzet lehetett. Kellemes napot s jo egeszseget kivanok neked es a szeretteidnek a csaladodnak!
Az utcán egész decemberben nyomatjak a Christmas Carol- okat 🙂
Mondjuk én a főzeléket utálom.
De nagyon.
Viszont ha nincs más és ezt úgy értem,hogy sem zombik vagy komposztált falevél..akkor megeszem.
Köszönöm!❤❤❤
Disznósajt- madártej ? Na ezt magyarázd el nekik
A disznósajtot hagyjad, a pacallal és a körömpörkölttel együtt, az nekik "weird". A madártejet el lehet adni pudinglevesnek. Itthon, cukrászdákban "Floating island" néven angolosították.
A madártej egy francia eredetű desszert 🙂
@@FootballIconic365 ezért nem szabad nekik így lefordítani. "Pudding soup"-ot kell mondani, vagy "Floating island"-et.
A karácsony és a névnapok a vallási különbségek miatt mások. Én Ausztriábsn dolgozom de ott sincs névnap, de ez csak az amerikanizálódás miatt van ( már a biciklizés se radfahren, hanem biken) ez a névnap a katolikus világkép miatt van. Nem Istenhez imádkoznak hanem a szentekhez , tehát léted maradandósága rajtuk áll. A névnap a védőszented lefejezéséne élve megnxúzásának kivégzésének mártír halálának a napja ami miatt garantáltan a Mennybe került. A nem mártír szentrk esetében is a halál a mennyei születésnap. A britek protestánsok náluk a megváltasod garantált ha elfogadod Jézust megvátódnak nincsenek közbenjárók. A karácsony érdekes mert a kisjézust Luther a reformátor találta ki Ugye a védőszent Szenmiklós helyett de mivel a Szent Római Birodalom ( ugye igy hivták a nemet rómainak tanítottat) része volt mindkét vallás, kultúrálisan a protestáns lett elterjedt a katolikus dominancia ellenére mivel a katolikus ünneplés csak templomi a protestáns pedig világi, ezért szem előtt van. Az amcsi esküvők is ezért vannak pl. kertben. Katolikusoknál ez érvénytelen lenne.
Nekünk pedig UK a furcsa (keverő csap hiánya, bal oldali közlekedés a kapcsoló fel az le stb...)
A legdurvább az, hogy pl az álomáson nem csókolhatsz/öle4lhetsz meg senkit.
Van egy újabb videóm pont erről! Szerintem tetszene :)
Igen, ebben az országban tényleg minden fordítva van, a józan paraszti ész pedig ritka, mint a fehér holló. 😄
@@Janka007 Nem véletlenül vannak szigeten, nehogy megszökjenek!
@@orangebulldog5948 nem, pont azért lettek ilyenek, mert évszázadokig csak a tükröt nézhették. 😂
Hülyék az anolok!
Az uccsó kettőhöz annyit, hogy talán ezért van. hogy magyar konyha létezik, angol meg nem :)
Létezik angol konyha, csak nem túl népszerű. Jó példa a húsos pite. Amúgy nem rossz.
@@kornaxon3522 persze, minden országban sütnek-főznek valamit, ezért nem halnak éhen, de ettől ezt még "konyhának" nevezni, mint a magyart, kínait, olaszt, franciát, stb. nem lehet
@@csabapal1092 Simán lehet, miért ne lehetne. Max nem ízlik.
@@kornaxon3522 Ok. Arra gondoltam, hogy ha random 100 embert megkérdezel a világ bármely táján, hogy soroljon fel ismert gasztro konyhákat, tuti, hogy nem lesz benne senkinél a top 5ben,de még a 10ben sem az angol. Nyilván főznek, vannak olyan kaják, amik máshol nincsenek, ettől nem lesz olyan, mint a fentebb említettek. A germánok is főznek, az argentinok is, de nem hiszem, hogy bárki világhírűnek gondolná bármelyik konyhát is. Csak ennyi
@@csabapal1092 Értem. Nem túl népszerű.
Az ugye megvan, hogy a Karácsony Jézus születésének az ünnepe, és nem az ajándékozásé ??? A "Télapó" pedig a Coca Cola ünnepe...
@@belescus9853 Tény, hogy Jézus nyáron született. De a "Karácsony" (téli napforduló) nem az ajándékozásról szólt. A rómaiaknál pl. ez egyfajta vallási ünnep volt. (Igaz, nekik sok istenük volt...) A Télapó legendája Szent Miklóshoz (270 - 343)Myra püspökéhez kötődik nem az orosz "gyed maróz"-hoz. Volt egy érdekes videó talán a Discovery Channel-en az orosz télapó mítoszáról, amiben természetes drogokat használó sámánokról volt szó, a színek különleges értelmezéséről. Érdemes megnézni, ha megtalálod a Net-en. A Coca Colá-t azért említettem, mert tipikus példája az ünnepet vásárlásra lealacsonyító kereskedelmi gyakorlatnak. Talán a Coca Cola volt az első cég, valamikor a 30-as években, aki ezt tudatosan tette. Ha megnézed azóta ez a fajta "Télapó" lett a minta a karácsonyra, a karácsonyi filmekhez. Tipikus amcsi agymosás...
A telapónak annyi a koze a coca colahoz,h ok alkottak meg a jelenleg is nepszeru "tipikus" telapo kulsot.(piros ruha, szakall,pocakos,kedves idos bacsi)
@@belescus9853 🤷♀️ Akkor en is tevhitben eltem.😂
@@akosvarga8412 Tény, hogy nem tudjuk, hogy Jézus mikor született.
@@akosvarga8412 A Télapó név tényleg jöhetett a Gyed-Marózból, mert az 50-es években betiltották nálunk a Mikulás elnevezést. De maga a Mikulás legendája valóban Szent Miklóstól ered.
Hát igen! -az angol konyha világhíres! - .....ja vagy nem..... 😂😂😂😂😂
A főzelék nehéz téma, a magyarázat miatt. Ezért én a könnyebb utat választottam: a Google fordító "pottage - sűrű leves" néven hozza. Szerintem ennyit elég, ha mondunk, ez elég jól lefedi a témát.
A https //en wiktionary org/wiki/főzelék ezt írja a főzelék lehetséges fordításáról és egyéb adatokról a szóval kapcsolatosan:
Etymology
First attested in 1527. From főz (“to cook”) + -elék (noun-forming suffix).
Pronunciation
IPA(key): [ˈføːzɛleːk]
Hyphenation: fő‧ze‧lék
Rhymes: -eːk
Noun
főzelék (plural főzelékek)
vegetable stew (a Hungarian boiled seasoned vegetable dish thickened with sour cream and flour, often eaten with egg and bread)
Ja valaki írta, hogy nem érti, hogy GB-ban azokból a gyönyörű alapanyagokból hogy tudnak olyan hitvány, szappanízű ételeket főzni
Úgyhogy nagyon gagyi a gasztronómiájuk!
UK ..? igaz... a franciák azért nem ennyire "enyhén" .... leszólják ízlésüket (vagy annak a hiányát) !?
Sokszor csak gyönyörű az alapanyag, de íze nem sok van, mert génmódosított. Meg kevés fűszert is használnak. Amit meg használnak, sokszor azt is rosszul. A salátát pl. citrommal savanyították ecet helyett. Borzalmas volt, mintha teába áztatott saláta lett volna.
Beef, gravy, falevélszósz (curry), korompérpüré. ennyi a gasztronomóiájuk.
Névnapot Amerikában sem ünnepelnek, meg úgy általában az angolszász országokban.
Szalagavatón bált játszanának, báli ruha lenne. De olcsójánosok vagyunk, a ruhakölcsönző csak esküvői ruhákat tart. Ezért válhatott ezzé. Talán lesz rá igény, pénz a ruhakölcsönzőnél, hogy estélyi ruhákat is tartsanak.
Nem egészen. Az elsőbálozó lányok hagyományosan is fehérben vannak. Innen lehetett tudni, melyik lányok kerültek eladó sorba. A bál úgynevezett white-tie dress-code esemény. A nők bál ruhában (abroncsos szoknya, dekoltált felső), a férfiak frakkban vannak. A menyasszonyi ruha megint más kérdés, ott sokkal szabadabb a választás színben, fazonban, szabásban. A fehér menyasszonyi ruha nem volt mindig divat, sokáig a nők a legjobb ruhájukat vették fel az esküvőjükre.
@@LittleLust1 Bár én a jelenről írtam, nem a múltról. Ne is zavarjon. De ha már múlt, az, hogy a legjobb ruhájukat vették fel, lehetne vitatkozni. Lásd kelengyés láda.
@@tiborbalogh4181 A bál pont az az esemény, ahol a múlt és a jelen összefonódik. A lányok abroncsos, fehér ruhája teljesen rendben van szalagavatón. Az elsősorban nem esküvői, hanem elsőbálozó ruha. Ettől még tökéletes menyasszonyi ruhának is.
@@LittleLust1 értelemszerűen erre válaszoltam: "sokáig a nők a legjobb ruhájukat vették fel az esküvőjükre."
Bálba inkább estélyi, kisestélyibe mennek, bár biztos vannak abroncsos, menyasszonyi ruhát felvevők. Ugyanúgy jobbhíján.
@@tiborbalogh4181 Mondjuk az a bál típusától is függ meg attól is hogy melyik korszakról beszélünk és milyen társadalmi státuszról. És a szalagavató simán tükrözheti valamelyik régebbi időszakot ahol nem estélyi meg kisestélyi volt a szokás, mert a hagyományok nem mindig modernizálódnak és ez már hagyomány kategória.
Lehet hogy angol vagyok, ezek engem is idegesítettek mindig.
Mi? A Jézuska vagy a névnap?
Ha túl sok amcsi filmet nézel, vagy a szüleid úgy neveltek, akkor tényleg az angolszász dolgokat fogod természetesnek tartani, a magyar szokásokat meg zavarónak.
Azért van mèg jó pár,dolog...
Pl hortobágyi húsos palacsinta,kocsonya,klasszikus csirke pörkölt,lecsó...stb
Ha India nem lett volna Angol gyarmat.. most kb.mc-in ill fish and chipsen élne a sok beltenyészes Angol...persze ha még van ilyen...bár kétlem.
Szép napot,sok sikert
Pacal...
A főzelék kérdést csak azért nem értem, mert Popeye is szerette. Ő nem főzeléknek ette? Igaz, ő inkább amerikai.
Egy német évfolyamtársam sem értette először, hogy az étel nem lehet egyszerre meleg is meg hideg is. Amikor végeztünk, és hazament, 2 kiló őrölt csípős paprikát vitt magával.
Igen, mert mást értenek alatta: a németek és a franciák meghintik liszttel a zöldbabot, csirágot (spárga) és brokkolit... az is besűrít szűrt húslevessel felöntve és felfőzve (de rövid ideig...).
A rántás viszont más... rakunk bele még fűszereket is ..
A pörzsanyag a lényeg, ezt " ... majd A Budai..." nagyon jól elmagyarázza a "reformkonyha" adásain is bemutatta nemegyszer!
Angolul beszéltél a némettel? Mert akkor lehet ott volt egy kis félre fordítás, mert a "hot" sok mindent jelenthet, nem csak meleget. Többek közt csípőst is. És anna ktöbb értelme van ha a hideg ételre azt hiszi, hogy nem lehet csípős.
A karácsony Jézus születésének az ünnepe. Hogy az angolszászok már nem tudják ezt és összemikulásozzák az ünnepet, az legyen az ő bajuk. Nem menyasszonyi ruhákban flangálunk, az első bálozás színe a fehér. (Az, hogy mit kínál a kölcsönzői választék, más kérdés.) A névnap pedig a védőszentekkel függ össze. Na, ott meg még nem tartunk szerencsére, hogy az angoloktól tanuljunk főzni!
A baj az, hogy te sem vagy képben, ezért mintha kissé szégyenkeznél a "buta" szokásaink miatt. Tájékozódj, és vállald fel bátran, semmi kivetnivaló nincs bennük!
A Jézuska nem feltétlenül jelenti azt, hogy baby Jesus. Ilyen alapon az apuka azt jelentheti, hogy baby father, az anyuka baby mother és így tovább...
A kis Jézus engem egyből arra enged következtetni, hogy kisgyermek. Ha baby, ha toddler, ha child, szerintem bőven elfér, ha baby-nek hívják. ✌
@@henrikkramli484 de nem kis Jézusról van szó, hanem Jézus becézett alakjáról. Marika néni sem bébi. Általában gyereknek mondjuk azt, hogy az ajándékot a Jézuska hozza. Azt gondolom furcsa lenne azt mondani, hogy az ajándékot Jézus Krisztus hozza.
@@katechrysso pedig ezt így értik. Gondolj csak a betlehemes jászolra. Amikor azt látod, hogy felépítik és beleteszik a kisdedet, utána pár nap múlva számíthatsz az ajándékra. Kvázi "ő hozza". Ilyen értelemben kell érteni.
@@nyisziati Te érted így. Engedtessék meg nekem, hogy én ne így értsem. De remélem ez nem annyira kardinális kérdés, hogy ezen egymásnak ugorjunk.
@@katechrysso Nem lenne furcsa azt mondani. De ebben az esetben (mivel kicsinyítő képzőről beszélünk és nem becézgetésről) a -ka a Jézuska végén tényleg arra utal, hogy a gyerek Jézusról van szó és nem a felnőttről. Főleg hogy a születését ünnepli a karácsony.
Érdekes dolgok, de miért piszkálod a hajad folyamatosan? (Elveszi a figyelmet a mondanivalódról.)
azért a híres angol konyha miatt nem meglepő a fűszeres rész, elsőbál meg szerintem simán van, vagy lehet, hogy az usa-ban, de ugye a csomó film szól erről (is)
Gyakorlatilag nincs is angol konyha. Talan a reggelijuk, a full English.
Szinte látom is magam előtt a jelenetet:
-Hallod, ezek a magyarok tiszta hülyék. Lencsefőzeléket esznek Újévkor.
-Ja, ezt én sem értem. Borsóból finomabb.
-🤨
-🙄
Már csak mákos tésztát vagy mákos bejglit kellene velük meg ismertetni😂
Mákos tésztát...?!
Elmentek otthonról??
Ezek az angolok azt hinnék még a végén , hogy el akarod őket kábítani... hehhehe
A mákot csak gyógyszertárban lehet beszerezni azthiszem. Ha bemész, és kérsz mondjuk 2 kiló mákot, kihívják a rendőrséget. Megtörtént eset.
@@justria2615 Vettem már angol élelmiszerboltban mákot. Igaz, nem 200 grammos csomagolásban volt, nem 2 kilósban. Gyógyszertárban még nem próbáltam, de szerintem kiröhögnének, ha ott keresném.
Amerikában volt olyan, hogy valakit azért nem vettek fel, mert pozitív lett a drogtesztje. Pedig csak mákos brióst reggelizett. Sajnos a drogteszt alkaloidának érzékeli a mákot is, vigyázni kell vele. Európában csak nálunk népeledel a mák egyébként, vannak, akik emiatt azt is hiszik, hogy a magyarok azért "hülyék", mert állandóan be vannak állva... 😂
@@nyisziati Nem meglepő. Végül is köztudott, hogy a mákból drogot lehet készíteni. Ezért is nem szabad egész mákot enni (csak is ledarálva) és ezért illegális otthon termeszteni (azt nem tudom, hogy mennyi növény a megengedett, de nem is fogom most ezért megnézni a neten).
K
Mi mi cm
Nagyon Kedvellek van barátod.Leszel a barát nőm.
A briteknél is van Ezer olyan hülye szokás amit Mi nem értünk turkálnak a nadrág lyukba köpködnek szemetelnek És még sorolhatnám
Meg szipog ak allandoan....
Hmmm... Szerintem mind az 5 inkább irigylésre méltó. Szegény angolok..
A szalagavarós képen 3:02 -nel a közepső csaj totál úgy nez ki mint Elena a Vámpír naplókból😳😳😳
És azt a szokást nem találják furcsának, hogy miközben beszélsz hozzájuk, folyamatosan a hajadat igazítod?
Sajnálom ha valakit zavar, hogy a hajamhoz nyúlok. :D Viszont a legtöbb videóm működik úgy is, ha nem nézed csak hallgatod, szóval ez megoldást jelenthet annak, aki nem bírja elviselni. :)
Sziiaaaa. Nem gondoltam hogy ilyenek vannak xD
Jézus(ka) nem hoz ajándékot, az ő születésnapjàt ünnepeljük!
Most örülök csak igazán ,hogy magyarnak születtem! Szegény agymosott britek ,yenkik a karácsony Jézus születéséről szól nem pedig a pénzről.....
Na ja
Legyszives ne igazgasd allandoan a hajadat! Sot a borodet se tapogasd. Ha csak neha tenned, ok, de igy nagyon idegesito, elrontja az eloadasodat!
Igen, kimaradt a felsorolasbol: a magyarok allandoan okoskodnak, es megmondjak, mit hogyan csinalj.
Szereted a High School Musical-t? Én imadooooom!!!!
a puszi köszönés kimaradt.
Thenk You - tetszik a videód
Sose mondtam volna h baby Jezus....en Little Jezusnak mondom.
Ha az én csajom lennél, nem volna mit lóbálnod ! 3cm-es hárid lenne !!!!
2:10 az eretnekeknek vicces...
csá ribuli
Angolok.....furcsa egy népség (amíg létezik,bár már nem sokáig)
adom.
Miért is? ... Lehet valamirôl lemaradtam? Én attól függetlenül hogy 2010 óta itt kint élô magyar vagyok még, totál egyet értek a brexittel is. Szerintem sokkal jobban boldogul ez az ország ha nem fejik ôket, még akkor is ha az angol nem szeret dolgozni.
@@dikazdma Nem (csak) a brexit miatt. Ezek végeznek saját magukkal a brexit nélkül is.
Taking the initiative party: jogszerűen bejegyezték, mint politikai pártot Nagy-britanniában. Ennek a pártnak az a célkitűzése, hogy a fehéreket rabszolgává tegye.
5 csillagos szállodákban szállásolják el az afrikai migránsokat.
A migránsok előbb lettek letesztelve, mint az egészségügyi dolgozók.
A BBC nem adja le többé a Rule Britanniát(mert sértő lehet valakinek), pedig ez a dal hozzátartozik a brit identitáshoz. Ez olyan mintha tőlünk a Szózatot vennék el. Persze mindez még csak a kezdet.
@@dobosbence1202
köszönöm az infót, bevallom nem követem a politikai dolgokat, de az is igaz, hogy a médiànak sem tudok hinni. Persze lehet hogy nem az angolok lejàratàsa a cèl, mert hàt a rossz és felzaklató híreket imàdja a mèdia, mert azon a szinten van a legtöbb követőjük. Ergo abból van több pènz. Ezèrt fura az, hogy màsok èrdekeit (rossz lehet màsoknak) előbbre soroljàk mint a sajàtjukat.
De mint írtam is, semmit se tudok a politikàról. A szemèlyes integrításomat követve leginkàbb azt hiszem el amit magam tapasztalok meg. Egyenlőre ezek a mèdia szavai, legalàbbis ezt gondolom. De persze totàlisan elfogadom azt is, ha valaki màskènt gondol a fentiekre.
@@dobosbence1202 jó, azért nem eszik olyan forrón a kását. A Brexit se véletlenül volt. Az angolok nem olyan ostobák, mint az amerikaiak. A migránsok ha tényleg elkezdenek hülyülni, simán bekeményítenek.
.le..aron,hogy egy angol mit gondol.
Baba Jézus a fura nekik?! Bár látnám az arcukat,amikor megtudják,hogy winter fatert valójában a coca-cola találta ki(!!!)de,ha ő hozza az ajikat, az rendben van,mi?!Pfhh Gratula...
Mindenhol mások a szokások☺️ Nekünk az furcsa, hogy van ahol a Napkeleti bölcsek “hozzák az ajándékot”.
Miért hiszi ennyi ember, hogy a Télapót a Coca-Cola találta ki? Ezt valami hülye elkezdte terjeszteni és mindenki elhiszi vagy mi? Valós információ után nézni már lusták az emberek...
@@ShiftySzabolcs nézd meg, mennyi vírustagadó, oltásellenes, 5G ellenes, gyíkemberes, chemtrailes, laposföldhívő, háttérhatalomhívő, holdraszállás-tagadó stb. emberke van. Ezek mindent előbb elhisznek, mint az igazságot. Most, a XXI. században, amikor a Google és
a Wikipédia segítségével szinte mindenről korrekt információnk lehetne. És emberek ÖNKÉNT visszamennek a sötét középkorba, tömegével. Egyszerűen döbbenet.
@@nyisziati Ez konkrétan így van sajnos :(
@@nyisziati Azért ajánlanám ideköltözni 10emelets panelba ide, ahol 5g és 4g antenna lakásunk felett van 10-20m nyire és 200m en belül megengedett smaximális sugárzás 10szeresért nyomja.Mindjrát a rákok infarttkusok tomrbózisok elöjjötte után mindjrát lenne valami elektroszmog elméletek tudományosna bizonbyitásának elhívése.ÉS beismerése hogy sátán izarelének fidzese hatástanulmány nélkül pártizmilliárdpos kenőpénzért eröltette át 5g-s szarok engedélyeit.Pedig a 4g és 5g egyes GHZs frekcvenciái blokkolják tüdő/vér o2 felvételét.,eredmény:vérsürüsödés,trombózis,infarktus,strike-agyvérzés,rákok,alvászavarok,depresszió,egyéb nyalánkságok.AJÁNLOM itt kell lennie, hogy elhiggye és átélje.Sőt a geci (mszmpből átöltözött)fidesz már orvosi rendelővel szembeni 4meletes tetejére is rakott Szfvár YBL M ltpn.,hogy ne csak a fideszcéges "épiíkezés"abezstporfelverés ("középiskoali campus") betegítse 2éve a rendelőbe(YBL M rendelő amely 1962után majdnem 60év telte el mire személyliftet kapott,rendelők 80%a emeleten van csak megjegyzem) járókat a mellette levő telektől henem szemből is a 4G-5G.,et irta alá fidezs 2017es Netanjahu paktumban ,hogy kiirtja magyarokat 6-7millióra vagy alá, a 13-15milliósról.de már 2015ös EBRD paktumban is részben.
:)
A névnap nem csak Nagy Britanniában furcsa hanem Magyarországon kívül mindenütt. Amúgy én is hülyeségnek találom. Miért ünnepeljek valakit mert aznap van a nevének a napja? Plussz még többezer embernek is...
Miert ne? Olyan keves alkalom van unnepelni.. .
👍
Én 3 nyelven tudok,magyar,román és angol te tudol románul 😁😂
@Total Speedcuber 198 Sztalinnak ebben tényleg igaza volt... lolz
A Jézuska az nem a gyerek Jézus, hanem csak egy becézése Jézusnak. Most hallom először, h a Jézuska az gyerek... Ilyen hülyeséget!
Azért becézik, mert gyerekeknek mondják.
Akkor rosszul tudod. A becézés a katolikus teológia része, ahol Máriát, mint "Isten anyját" imádják, és a képeken/szobrokon a gyermekével együtt ábrázolják.
Ha hátul összefognád a hajadat, nem kéne másodpercenként hozzányúlni mert elvonja figyelmet és idegesítő.
Nem Jézuska hozza az ajándékokat.. 😑 Jézus születésnapja van és a napkeleti bölcsek hozzák az ajándékot, Jézus születését ünnepelve. 🙄
Valójában a szülők veszik az ajándékot 🤫
@@fibee6109 na neee!
A z angoloknak nem furcsa hogy mi magyarul beszélünk ? Miért kell nekik azt tudni pl. hogy mi a főzelék? Nekünk az a furcsa ami náluk normális. Te kiragadtál 5 dolgot,de lehetne több száz! Ezzel teljesen felesleges foglalkozni ! Válts témát !
Szia! Hat angol egyetemistával élek együtt egy házban, szóval ha valamit látnak, ami számukra furcsaság, arra rácsodálkoznak (például ha főzeléket főzök, vagy 6-7 féle fűszert használok egy egyszerű étel elkészítéséhez). Érdekesnek találtam, hogy más a realitásunk, szimplán, mert 1000+ kilóméterrel odébb nőttek fel, ezért jegyeztem meg és meséltem el néhány példát. :)
Egy angol ismerősöm jelenlétében hívott fel egy magyar barátom. Természetesen magyarul beszéltünk. Az angol hölgy közben csodálkozva hallgatózott. Majd mikor letettem, megkérdezte: Bocsánat, de milyen nyelven beszéltek?
Belém bújt a kisördög és hirtelen azt mondtam neki: klingon nyelven. Elhitte. Aztán elmondtam neki, hogy vicceltem. Erre azt mondta, hogy azért hitte el, mert baromi furcsa és egzotikus nyelvnek találta a magyart. Ők így hallanak minket.
@@Waldbott Mondjuk a puszi, puszi elkösznést tényleg nem tudjék könnyen feldolgozni :D
😂
@@Meszlenyi egy amerikai komikus már be is vette ezt az egyik műsorába. 😂
Ugyanabból az alapanyagból készítik az angolok az ételeiket, mint amiből mi magyarok is főzünk, sütünk.
A különbség az ekészítés, tálalás módja.