De sajnálom, hogy csak 16 perc volt!!! Tudom nem éppen szép megfogalmazás, de hatalmas koponya!!! E mellett megmutatta, hogy valóban maradhat valaki a saját erőssége mellett, gyenge, sebezhető, ezáltal nagyon emberi. Az ilyen emberek az igazi tanítómesterek.
Én is pont ezt vettem észre. Lehet jobb lenne a tényeknél maradni. Esetleg nem feminista jellegűvé tenni a beszédet. Valósággal támadja a férfiakat a beszélő.
@@tundedioszegi7680 mi az, hogy nem feminista jellegűvé tenni a beszédet? igenis, hogy annak kell lennie, mert az a normális. feminizmus egyenlőséget jelent, nem támadást a férfiak felé.
@@lillabalogh6160a barátom is hallgatta és támadva érezte magát. A nemek segítik egymást és egyik nemet sem szabad úgy beállítani, hogy segítségre szorul, a másik meg az hogy nem lehet negatív tapasztalatokat a férfiak részéről halmozni, mert úgyanúgy hibáznak a nők is. Én inkább úgy látom, hogy kiegészítik egymást a nő és a férfi. A tudományos rész az elején jó, ellenállóbbak a nők, de evel a nők nem kell hencegjenek.
@@tundedioszegi7680 Nagyon is a tényekre alapozott beszéd, nem támadás. Az normális, ha a nőket félrelökik és harcolniuk kell, hogy ne legyenek ennek kitéve? Megértem, hogy sokan felnéznek apáikra, férjeikre, fiaikra, de ezzel csak tovább szítják a nők lebecsülését.
11:30-tól. Ha a mellette ülő négy másik ember is mind nő lett volna akkor lett volna jó? Akkor nem teszi be a fotót az előadásba? Akkor betesz egy olyat ahol a sífelvonón elétolakszik egy férfi? Ez a másik négy ember akik urambocsá férfiak biztos, hogy nem érdemelték meg azt a pályázatot? Biztos, hogy lett volna a helyükre ugyanolyan preferenciákkal jelentkező nő ugyanazon a területen ugyanazon eredményekkel és képességekkel? Nagyon bájos, hogy a feministák az istenért nem tudják feloldani azt az ellentmondást, hogy a tőke nem a nemek szerint hanem a tudás és haszon szerint dönt, hogy kit szponzorál. A tőke nem elfogult egyik nem felé sem! Mi annak az oka, hogy a női kutatók kevesebben vannak? Biztos, hogy az elnyomó férfi potentátorok? Azok a férfi döntéshozók akik a doktornőnek adtak pályázati lehetőséget? Ez az előadás csak egyetlen hajszállal kulturáltabb mint ha egy dagadt színes tüsihajú ukrán femen k***a adta volna elő. És ezt szomorúan tapasztalom mert egy ilyen szakmai képességekkel és megbecsültséggel rendelkező kutatóhoz méltatlan ez a random "gonosz patriarchátusozás". Azt már szóba se hozom, hogy a doktornőnek a közönség 90%-ban nőkből álló csoportjának nagy derültségére, még annak közlésébe is sikerült "szarkasztikus humort" csempészni, hogy az ő kutatási területe a férfiak és hímek életképtelen korcsosságának okai. Egy pillanatra fordítsuk meg a szitut. Nézőtéren 90% férfi, előadó férfi prof. a térlátás tájékozódás képességének nemek közötti különbségét kutatja és így szól: "... és ugye tapasztalatból ismerjük a gyomortájéki görcsöt amikor barátnőnk feleségünk a fél éves BMV-nk volánjánál ül és épp nekifog a tolatva parkolásnak két félroncs autó közé a pláza parkolójába ...." Nézőtéren morajló röhögés és néhány taps. No pontosan ezt a megnyilvánulást hallottuk a doktornőtől. És akkor innentől had kételkedjek a mindenkit gödörbe lökő magas rangú kollégáról , és arról, hogy a doktornőnek kiveszik a kést a kezéből a sültpulyka felvágásánál, mondván, "úgyis kiejted a kezedből". Ez inkább egy dumaszínházi fellépés volt ...... annak viszont nagyon gyatra.
Kitűnő, hiteles, őszinte, és szimpatikus fejlődő hölgy, na és persze okos. Jó volt hallgatni
szuper volt, inspiráló !Minden elismerésem dr. nő!
Hát ez nagyon jó!!!
Nagyon inspiráló !
Nagyon jó volt végig hallgatni, köszönöm szépen! Elképesztő a doktornő :) 😊
Szuper volt!!!! ❤
Aztaaaaa!
Jó volt ezt hallgatni reggel, köszönöm az útravalót! 😎
De sajnálom, hogy csak 16 perc volt!!! Tudom nem éppen szép megfogalmazás, de hatalmas koponya!!! E mellett megmutatta, hogy valóban maradhat valaki a saját erőssége mellett, gyenge, sebezhető, ezáltal nagyon emberi. Az ilyen emberek az igazi tanítómesterek.
Lenyugozo volt!
4:37 Férfi ezt a viccet nem értékelte! :D
Mert buta, mint a tök!
Én is pont ezt vettem észre. Lehet jobb lenne a tényeknél maradni. Esetleg nem feminista jellegűvé tenni a beszédet. Valósággal támadja a férfiakat a beszélő.
@@tundedioszegi7680 mi az, hogy nem feminista jellegűvé tenni a beszédet? igenis, hogy annak kell lennie, mert az a normális. feminizmus egyenlőséget jelent, nem támadást a férfiak felé.
@@lillabalogh6160a barátom is hallgatta és támadva érezte magát. A nemek segítik egymást és egyik nemet sem szabad úgy beállítani, hogy segítségre szorul, a másik meg az hogy nem lehet negatív tapasztalatokat a férfiak részéről halmozni, mert úgyanúgy hibáznak a nők is. Én inkább úgy látom, hogy kiegészítik egymást a nő és a férfi. A tudományos rész az elején jó, ellenállóbbak a nők, de evel a nők nem kell hencegjenek.
@@tundedioszegi7680 Nagyon is a tényekre alapozott beszéd, nem támadás. Az normális, ha a nőket félrelökik és harcolniuk kell, hogy ne legyenek ennek kitéve? Megértem, hogy sokan felnéznek apáikra, férjeikre, fiaikra, de ezzel csak tovább szítják a nők lebecsülését.
KOPF 4:37
meleg....meleg......leht még forró is......most lesz
11:30-tól. Ha a mellette ülő négy másik ember is mind nő lett volna akkor lett volna jó? Akkor nem teszi be a fotót az előadásba? Akkor betesz egy olyat ahol a sífelvonón elétolakszik egy férfi? Ez a másik négy ember akik urambocsá férfiak biztos, hogy nem érdemelték meg azt a pályázatot? Biztos, hogy lett volna a helyükre ugyanolyan preferenciákkal jelentkező nő ugyanazon a területen ugyanazon eredményekkel és képességekkel? Nagyon bájos, hogy a feministák az istenért nem tudják feloldani azt az ellentmondást, hogy a tőke nem a nemek szerint hanem a tudás és haszon szerint dönt, hogy kit szponzorál. A tőke nem elfogult egyik nem felé sem! Mi annak az oka, hogy a női kutatók kevesebben vannak? Biztos, hogy az elnyomó férfi potentátorok? Azok a férfi döntéshozók akik a doktornőnek adtak pályázati lehetőséget? Ez az előadás csak egyetlen hajszállal kulturáltabb mint ha egy dagadt színes tüsihajú ukrán femen k***a adta volna elő. És ezt szomorúan tapasztalom mert egy ilyen szakmai képességekkel és megbecsültséggel rendelkező kutatóhoz méltatlan ez a random "gonosz patriarchátusozás". Azt már szóba se hozom, hogy a doktornőnek a közönség 90%-ban nőkből álló csoportjának nagy derültségére, még annak közlésébe is sikerült "szarkasztikus humort" csempészni, hogy az ő kutatási területe a férfiak és hímek életképtelen korcsosságának okai. Egy pillanatra fordítsuk meg a szitut. Nézőtéren 90% férfi, előadó férfi prof. a térlátás tájékozódás képességének nemek közötti különbségét kutatja és így szól: "... és ugye tapasztalatból ismerjük a gyomortájéki görcsöt amikor barátnőnk feleségünk a fél éves BMV-nk volánjánál ül és épp nekifog a tolatva parkolásnak két félroncs autó közé a pláza parkolójába ...."
Nézőtéren morajló röhögés és néhány taps. No pontosan ezt a megnyilvánulást hallottuk a doktornőtől.
És akkor innentől had kételkedjek a mindenkit gödörbe lökő magas rangú kollégáról , és arról, hogy a doktornőnek kiveszik a kést a kezéből a sültpulyka felvágásánál, mondván, "úgyis kiejted a kezedből". Ez inkább egy dumaszínházi fellépés volt ...... annak viszont nagyon gyatra.