Téves infó, amely szerint 1 hét után reagált csak Magyar Péter az orosz hekkertámadással kapcsolatban. Minden vidékjáró beszédében azóta is téma, azonnal lereagálta. Valóban ma volt ezzel kapcsolatban az első írásos posztja, de beszédeiben azonnal téma volt. Ajánlom figyelmetekbe az ÉLŐ-ket visszanézni.
Nagyon szeretem hallgatni Ruff Bálintot, de azt hiszem most téved Magyar Péterrel kapcsolatban. Ez a Momentumos dolog nem egy elszólás, politikai hiba vagy fáradtság volt, hanem nagyon is tudatos megjegyzés. Mit is mondott MP az említett mondatok előtt az interjúban? "A Momentum még létezik?" Hát mint párt igen, még létezik, de a szavazótábora már nem igazán. Én is közéjük tartozok. Két éve a Momentumra szavaztam, idén a TISZÁ-ra fogok. Úgy gondolom ez a megjegyzés nagyon is tudatosan hangzott el. Lehet, hogy veszít vele néhány egykori Momentumos szavazót, de túl sokat biztos, hogy nem. Azt gondolom a Momentumra a legtöbb ember csak azért szavazott, mert nem volt jobb. Túl mélyen nem kötődtek a szavazók ehhez a párthoz. Szóval lehet, hogy veszít vele néhány szavazatot, de sokkal több csalódott/elbizonytalanodott, de mégis nemzeti érzelmű Fideszest nyerhet meg magának ezekkel a mondatokkal. Én azt hiszem, Magyar Péter itt már teljesen tudatosan a Fideszes szavazókra vadászik, hiszen az ellenzéki oldalon már szinte minden lehetséges szavazatot megszerzett, amit csak lehetett.
Igen. Ezt én is nehezen nyeltem le. A Momentum nem a bűn, hanem a demokrácia iránti vágyunk szülötte. Ez MP véleménye, túléljük. Olimpia meg nem mostanában lesz, oszt' ennyi. Hála a Momentumnak. MP nem tud kibújni a bőréből, de legalább nem köpönyegforgató. Figyelni kell, meg azt is, ki tűnik fel mellette.
Mások írták több helyen, hogy adott a momentumnak egy koncot, hátha visszamegy pár ember és bejutnak😀Én mondjuk nem hiszem, hogy tényleg ennyire rafkós, de ez is egy vélemény
De meg lehet érteni, hogy MP-nek más a világlátása. JA és simán meg lehetett volna szervezni az olimpiát is ha nem lopják el az ezer milliárdokat és nem folytják meg Budapestet
Tényleg felfoghatatlan számomra hogy a momentumról Fideszre váltanak az emberek (igen MP az ő utal rá minden nap). Annyira akkor csak nem elégedetlenek az ellenzéki szavazók, ha mégis jó a fideszes mentalitás.
Nem. Nem volt jó a közönség a vitán. Borzasztó kocsmai hangulat volt az egész, és amellett, hogy a vitázók (főleg Dobrev meg Donáth) is elviselhetetlenek voltak, az nézhetetlenné tette, hogy ott ujjongtak, meg fújjoltak mintha kutyaviadal lenne.
Nem volt vita. Performansz volt. Meg megmutatták, hogy tudnak fizetni pár statisztát. Elviselhetetlen volt, ahogy ki be léptek a szerepükből, és bárgyún mosolyogtak közben.
Aktivisták voltak, nem szimpla szavazók... Azért éjjeneztek,mert vagy meg vannak fizetve,vagy mindták nekik,hogy éjjenezni kell. Ez nem szenvedély,Marcit nem ilyen naívnak ismerem.....
1. MP nem mindenkit hívott ki vitára, csak Orbánt és Gyurcsányt. Elfogadta az ellenérvet, hogy ez EP választás, itt a listavezetők vitázzanak. Így lett bele is ment a Dobrev Deutsch vitába. Miért kellene mindenkivel vitáznia? Az ország érdekét egy ÉRDEMI vita szolgálná csak. Végül is, ilyen alapon, nem kellene feltételekhez (érvényes jelölt vagy lista állítás stb.) kötni magát a választást sem. Aki akar elindul, kap annyi szavazatot, amennyit kap és kész. Demokráciában ennek is bele kellene férnie, csak értelme nem lenne. 2. Tisztázzuk: 8 perc... első percben mindenki bemutatkozik, majd 6 percben kifejti az előre meghatározott témákban az álláspontját a jelölt, végül, miután mindenki elmondta a magáét, megszólalási sorrendben, egy percben reagálhat a többiek által elmondott dolgokra. Ez nem vita, nem véleményütköztetés, ez bohózat. 3. Tisztán, jól érthető, hogy nem szól ez másról, mint az érdemi vita elkerüléséről a Tisza párt és a Fidesz között. 4. Azt mondták, európai felmérés alapján, az első négy helyen levő pontokról lehet vitázni. Ordas nagy hazugság a (köz)média részéről, mert az európai lista első négy helyén nem azok a pontok szerepelnek, amiket ők felsoroltak. Nem mellesleg, a magyarországi felmérés első négy pontja megegyezik az európaival, csak a sorrend más. Tehát, az m1 nem arról akar vitát rendezni, ami az embereket leginkább érdekli/érinti! 5. A moderátorok, akiket megjelöltek, nem független újságírók, hanem 1000 szállal kötődnek az m1-hez, meg a jelenlegi kormányhoz. Vicc.
A demokráciának az a lényege, hogy mindenki ugyanolyan feltételek között mérettetheti meg magát a versenyben. Ha egy demokratikus választáson induló politikai szereplő azt mondja, hogy ő csak egyik-másik ellenfelével óhajt vitázni, azzal következetesen meg is tagad egy demokratikus alapelvet, mert azt mondja, hogy bizonyos indulóknak nem jár ugyanaz a fajta megjelenési lehetőség. Az teljesen más kérdés, ha egy médium mondja azt, hogy ő csak a szerinte legfontosabb 2-5-10 jelöltet vitáztatja, az a médium saját döntése, de egy demokratikus elvek mellett elkötelezett politikus ilyet nem követelhet. Aki ilyet követel, az hatalomtechnikai játékot játszik.
1. Ha Magyar Péter nem hajlandó olyanokkal vitázni, akikből ő nem tud hasznot húzni, akkor ne csodálkozzunk, ha mások is erre hivatkozva pattintják le. A vita nem a pártérdekről szól, hanem a választópolgárról, ez azt jelenti, hogy aki rajta van a szavazólapon, az ugyanabban a ligában játszik, és majd a választás eldönti a tényleges erőviszonyokat. 2. Ha nem is ideálisak a vita körülményei, ez még mindig azt jelenti, hogy 8 percig beszélhet egy olyan közönséghez, akiket másképp nem ér el. Deutsch miatt sok fideszeshez is. Aki ebből nem tud kihozni valamit, az ne menjen politikusnak. 3. Magyar eddig minden vitalehetőséget lepattintott, tehát amíg ez Magyaron nincs számon kérve, addig a fideszt se kérjék számon a Magyar-rajongók. 4. A fidesz ezen pontok mentén hazudozik az ellenzékről. Itt lenne a lehetőség, hogy a köztévében ezekben a pontokban megcáfolják ezeket a hazugságokat. 5. Ez így van, de azt, hogy az MTV propagandacsatorna, és propagandisták ülnek benne, Magyar akkor is tudta, amikor követelte, hogy ott legyen vita, mert csak ott van értelme. Most rájönni arra, hogy a propaganda csatornán nem nekünk lejt a pálya, kicsit naiv.
Ők ezt az álláspontot képviselték, de megkérdezték volna a szavazókat arról, hogy mit akarnak. Magyar kenyéradói döntöttek úgy, hogy nincs népszavazás, nem lesz olimpia. Rossz ajtón kopogtat.
Szerintem,de sokak szerint is jó stratégiát választott Magyar Péter a tűntetéssel!!Milyen kicsinyes a fidesz propaganda tévé 8 percben elmondani és vitatkozni a 14 év alatt felhalmozódótt problémákról!Ez csak kibúvó a fidesz részéről és egyben megalazó!
Tele a gatyája a vitára alkalmatlan kifogásokat kereső pszichopetikének és a fideszesnek is, be vannak ijedve Toroczkaitól nem kicsit, tudják h esélyük nincs ellene !
@@tamasvarga8597 Legalább végre költenék valamire a 150 milliárdot. A 8 perc az komolyan vehető? Szerintem jobb ,ha egyik sem megy el ,mert semmi értelme
@@dorkaekes8299 ...Hölgyem ott leszünk a vitán a Május 30. Várkert Bazár, jöjjön Ön is, ott lesz Magyar Péter is és még nagyon sokan, és együtt meghallgathatjuk a vitát és Péter véleményét, várjuk Önt is szeretettel, mi azt akarjuk, hogy Ön is egy jobb országban éljen! Hajrá TISZA!
Nem szoktam kommenteket olvasni, meglepett, amit Marci mondott a végén, hogy sok kommentelő szerint rossz ötlet volt közönség előtt tartani a vitát. Én ott voltam a 11 éves fiammal együtt, fantasztikus élmény volt nekem is, neki is! Végre történik valami, és mi a részesei lehetünk! Köszönöm a Partizánnak, hogy megnyitották előttünk a kapukat!
Marci nem nézők voltak,hanem aktivisták. Ez nem futball meccs,itt nincs helye a szurkolásnak. Megtéveszti a az embereket az, hogy a Momentum fanok milyen hangosak,miközben csak politikusok és haverjai ejjeneznek,szavazótábor már nincs mögötte....
A nap végén csak a tőke, tulajdonolt eszközök és az egészség számít, minden más chit-chat és small talk, amivel elterelik a figyelmet és pár év múlva emlékezni se fog rájuk senki, még a témákra sem... Visszakeresheti bárki, mi volt a téma pl 2014-ben (akár akkori ATV-s videók, vagy bármi ami elérhető), ma már mintha nem is létezne, vagy egy teljesen más világ lenne, de akkor lefoglalt és elvette az idődet, amit soha nem kapsz vissza. Ugyanez igaz lesz a jelenre is, ha 10 év múlva visszanézi valaki és egyedül az profitál belőle, aki a témákat szolgáltatja és elemzi.
55:08 Ne okoskodj, nem az a lényeg, hogy többen nézik-e az MTV-s vitát, mint a Partizánt, hanem az, hogy az MTV-t olyanok is nézik, akik a Partizánt nem. A sok vidéki nyugdíjas azt se tudja mi az a Partizán, internetet se használja, idős már ezekhez!
Pontosan! Ez volt az egyik fő szempont! a köztévét mindenhol lehet fogni, mindenki számára elérhető! Azon keresztül tud olyan emberekhez is elérni, megszólítani azokat, akiket másképp nem lehet. Ráadásul nem kevesen vannak...Nem véletlen, hogy a köztévé a legfőbb propaganda csatornája a Fidesznek!
Igaza van Magyar Péternek à vita musorrol ez nem az!!en franciaorszagban elek es tegnap csutortokon este fo musorban 20h15 tol à france2 teveben egyenes adasban 2 ember vitatkozott egymassal à Macron kepviseloje à masik oldalon à Le Pen kepviseloje 2 oran keresztul nem mas ok ketten hat igy kell csinalni!!!!
“A Momentum CSAK egy népszavazást kezdeményezett, hogy legyen lehetőségünk eldönteni, hogy akarunk-e vagy nem olimpiát.” 😂😂😂 Nem azt mondták, hogy ne legyen, csak véletlenül NOlimpia kampánynak hívták. Ennyi erővel a propaganda is a No War szlogennel, csak azt akarja elérni, hogy gondolkozzunk el rajta, hogy akarunk, vagy nem háborút… Legyünk már komolyak… ne hímezgessük tovább a Momentum eredetmítoszának kopott ágyterítőjét… Hiszen azóta sem tettek semmit, néhány kordonbontáson és két gardrób elegáns női ruha beszerzésén kívül. Ugyan nem értek egyet vele, de Magyar Péternek joga van véleményt formálni a NOlimpia kampányról… hiszen valószínűleg ő igennel szavazott volna a “csak egy népszavazáson” és valószínűleg ma is azt tenné.
MP igazából azt szorgalmazta volna, amiért ma is harcol. Helyi ügyekben a helyi lakosok döntsenek (gyárak), országos ügyskben pedig az összes állampolgár, aki magáénak érzi az ügyet. Nemzeti ügy lett volna az Olimpia, ha a nemzet nemzeti üggyé teszi. Péter csak a lehetőség elkaszálását nehezményezte, az már szubjektív, hogy neki mi a magánálláspontjs.
Marci, én Mi Hazánkos vagyok, egyáltalán nem vagy a kedvencem és a csatornára sem vagyok feliratkozva, de feltétlenül le a kalappal azelőtt, hogy ti megszerveztétek ezt a vitát, korrekt feltételekkel! Volt-e közönség vagy nem, ez részletkérdés, senkit nem érdekel. Jó vita volt! Nem írtam a vita alá, de az csak +1 komment lett volna, amit mindenki látott, hogy Toroczkai nyert. Az, hogy Deutsch és Magyar nem vállalták a vitát, az tiszteletlenség és patkányság volt a választópolgárokkal szemben, teljesen mindegy, hogy milyen médiumról beszélünk, nem kell itt magyarázatokat gyártani. Itt úgysem mondod el, de kíváncsi lettem volna a véleményedre, hogy te mit gondolsz erről, mint a csatorna embere, aki lényegében elindította Magyar Pétert, hogy ezek után nem jött el ide.
Tudod, MP csak tartotta a szavát. Azt mondta, nem megy addig sehova, amíg a köztv nem beszél róla, mármint a pártról, illetve nem hívja be interjúra. Nos, ezt nem megtenni jelenti a jelzőidet. Nem a fi*eszé a köztv. Küzdjön csak MP a jogainkért, Hadházy is folyton ezt hangoztatja. Eddig csak ő, az ellenzéki pártok egyike sem.
@@bigskywalka6176 Az elemzőknél is Toroczkai nyert ! Arrol árulkodik h vannak még igaz magyarok, akik nem kérnek a globálfasiszta diktatúrából (FideszDkMomentum), ahogy a feladatra teljesen alkalmatlan vitáktól menekülő külföldi érdekeket kiszolgálni készülő pszichopetikéből és annak magyartalan tisza bandájából sem. Valódi 3. utat a Mi Hazánk mutat 💚a többi csak kész átverés show
Igen, van mit csinálni, és kezd enyhülni legalább a bal oldalon, (lassan DKlára is érti), köszönet a résztvevőknek, a Partizán is és a többiek is keményen dolgoznak... (Örülök, hogy a kutyákat is érti az ország.) :))
Nem tudom miféle nemzeti ügy lenne, amiről csak a nemzetet nem lehet megkérdezni... Valószínűleg nagyon keresni kellene, hogy bármi más közös véleményt, vagy elképzelést találjak Donáth Annával(legalább is politikai téren, a tökfőzelékről akár lehet is közös álláspontunk...) , de a nolimpia ügyben igazat tudok neki adni! Úgy, hogy magamat nemzeti érzelműnek tartom és alkalmas időben örülni tudnék egy budapesti olimpiának... De ahhoz itt eléggé gatyába kellene rázni itt előbb a dolgokat...
Aki ezt elfogadja, az az Ő narratívájukat követi és megalkuszik ezzel a helyzettel. Mivel megalkuszik és elfogadja, meg is alázkodik a helyzet előtt. Én sem adnék ilyen embereknek több percet, ennyit érdemelnek.!!!!!!!! Aki tartja magát valamire is, az ezt nem vállalja, midegy milyen pártot képvisel, ebben nincs kivétel. . Sem emberileg, sem politikusként nem fogadnék el ilyen keretet, soha!!!!!!.
A közönség reakciója nem volt spontán. Ha ez kontrollárhatatlanná válik, a műsort nézhetetlenné teszi. Ez egy intellektusi szinten tartandó dolog, az érzelmeket hagyják a tüntetőkre.
Nem lehet hogy azért nem vitte tovàbb senki a vitán való részvételét mert a Partizànnak az reklámoz hozott volna neadjisten? azt pedig nem akarták, inkább nem is osztottak meg róla semmit, nem híresztelték a résztvevők utólag.
Magyar P. helyében, én "elvállalnám" a vitát és az első alkalommal, amikor megkapja a felszólalás jogát, kisétálnék a teremből, "nem igazságos feltételekre hivatkozva". Annyit hozzátéve, hogy ez nem vita lesz, hanem káosz, mert a 8 perc/11 embernél az nevetségesen kevés idő és ez a stratégia a fidesz részéről gusztustalan...Viszlát a választáson...
😂Az nem lehet,h M.P-ezekből a vitákból,amelyek folynak..., tanulságot,infót,von le???(és így könnyebb felkészülnie,az összes párt nézeteire,reakcióira.)
Nincs elpazarolt szavazat, pláne a tisztán arányos választáson. Viszont nem értem, mi köze van ennek ahhoz, amit írtam? A mi hazánknál kevés gusztustalanabb embereket tudok elképzelni, úgyhogy ha ez a kérdés, nem rájuk és nem is a fideszre, nyilván. Ettől te még azt gondolsz amit akarsz, de azt ne jelentsd ki mások nevében, hogy mi volt a vitáról a véleményük, mert ez így nem igaz és Marci sem kizárólagosan értette az egész kommentszekcióra.
@@klaudiatavi6018 ja hogy szégyelled h kire akarsz, értem 😂 Gusztustalan a DK és a Momentum, rajtad kivül persze. Az ugye megvan agymosottka hogy hamis prókátor Petike nemzetellenes, globalista manipulátor, nárcisztikus pszichopata nőalázó, menekül a vitáktól, külföldi érdekeket kiszolgáló, példaképe a háborúpárti Macron, oltástálibokkal van körülvéve, túlárazott szerződések, nincs programjuk csak lopott szlogenek, a Tisza alelnöke DeákBoldizsár egy III/II-es besúgó volt, 4 évet ült fegyházban piramisjátékért MP gazdasági vezetője nemrég szabadult, MP a népírtó és háborúpárti UrsulavonDerLeyen pártjához akar csatlakozni, EP listájának 6. helyezettje migránsokat telepítene be, LMBTQ ideológia iránti elkötelezettség, stb.! Valódi 3. utat a Mi Hazánk mutat 💚 a többi csak kész átverés show
A mihazánkos fanok a legelvakultabbak, ahol megjelenik Toro főni, máris ott teremnek és kijelentik, hogy ő nyerte meg a bármit is.😂Mondjuk a roncsderbit felőlem akár meg is nyerhette.😂
Amit szerveztek,az nem vita! Nevetséges monologizálás,felesleges,a programok hozzáférhetők. Hogy mi vaaaan? 1 perc a válaszra? NOORMÁLIS?(Berényi Pista bácsi) A nézők kinevezése ez a műsor.
A zsebszerződések, azaz Sulyok Tamás ügyhöz: mintha a fidesz elfogadott volna egy törvényt a külföldiek magyarországi földtulajdon szerzésével kapcsolatban, jelesül ezek soha el nem évülésével. Tehát a törvénytelen cselekedet nem évült el, amelyben Sulyok is részt vett. 🫶
Magyar: Legyen a köztévén a vita! Ruff: Végre valaki politizál! Magyar: Nem megyek el a köztévébe! Ruff: Nem is értem, hogy a többi ellenzéki párt, hogy képes elmenni. Többi ellenzéki párt nem megy el... Ruff: Nem értik mi a politika. Megint beálltak Magyar mögé és még a saját szavazóikat sem tartják meg. Ruff mindig mond mindent, de azt a lehető legnagyobb meggyőződéssel.
Ruff Vétó műsoránál semmi nem ártott jobban a demokratikus ellenzéknek, ott a folyamatos hiteltelenítése ment az ellenzéki pártoknak, s a Fidesz dicsérgetése.Azt hiszem arra jött létre a Vétó, hogy a Fideszt fényezze a választások előtt. Ruffnak üzenem, van pofája Gyurcsány felett azért ítélkezni, hogy nagyot mondott, s utána nem történt semmi, viszont Magyar is nagyot mondott, azt mondta készülhet a menekülésre Rogán, mert ő olyan bízonyítékokat mutat be, hogy Rogán rögtön helikopterre száll, és menekülőre fogja, nos láttuk, hogy nem történt semmi.Vagyis Magyar is nagyokat mondott, de neki a szektája mindent elnéz, ahogy a Partizán is.
@@user-px9iz8Annamária lehet... Bár én mindig úgy érzem, hogy Ruff túl magabiztosan mond, nem feltétlenül egyértelmű megállapításokat, stratégiákat. Másrészről én meg pont azt érzem fidesz tempónak, hogy bárki, aki próbált bármit tenni eddig az rossz volt, amit meg most MP csinál az jó.
@@erzsebethercegh7212 itt nem a szavazókról van szó, hanem a vezetőjükről. Neki meg kellene gondolnia mit mond, bár neki így is-úgy is lesz jól jövedelmező állása, ha sok szavazót veszítene is. Valószínű, hogy a hőn áhított vágya nem teljesül, nem lesz belőle miniszterelnök. Sajnálom, de nem szeretem semennyire sem, mert csak hatalomvágyó.
A Nolimpia idején egyetlen haverom volt, aki egyetértett velem, amikor mondtam, hogy ez teljes baromság, úgyis fel fognak építeni mindent, csak NOB pénz nélkül. Nem melldöngetésből, de igazam lett sajnos. Szóval nem hiszem, hogy akik akkor aláírták, most ne látnák, hogy semmi értelme nem volt az egésznek. Nem volt ez hiba, hogy beleállt.
Nem építettek fel mindent, rengeteg olyan sport van, melynek nincs meg a pályája, vagy csarnoka.Egyébként a Momentum nem arra írt ki népszavazást, hogy ne legyen Olimpia, hanem arra, hogy lehessen népszavazni róla, s ebbe Orbán nem mert beleállni, pedig beleállhatott volna.Magyar valójában az ellenzéket akarja megsemmisíteni, hiszen már minden ellenzéki pártba beleállt.
Nem, nem lett igazad. Dániel pontosan arra mutatott rá, hogy egy olimpia nem csak a sportlétesítményekből áll, és a szükséges infrastruktúra - szálláshelyek, megfelelő közlekedési lehetőségek, egyéb kiszolgálólétesítmények - most is hiányoznak. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a sportba feleslegesen elfolyatott milliárdok így is hozzájárultak ahhoz, hogy most milyen gazdasági helyzetben van az ország.
Kedves @@BotloB! Látom, nem jól értelmezted, amit írtam. A sportba elfolyatott pénzek mehettek volna nem csupán az adóforintjainkból. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság komoly anyagi támogatást ad a szervező országoknak. Simán rosszabbul jártunk így, hogy tul.képp megépült minden hozzá szükséges létesítmény. Aki járt már a világ különböző pontjain, az tudja, hogy Budapest tömegközlekedése valójában elsőrangú. Ami hiányzik, az a vasút a reptértől. Lehet, jobb lett volna erre nem kínai hiteleket felvenni, mint a mostani tervek? Na, ugye? Az olimpiai falu valóban hiányzik, de az például a lakhatási problémákon nagyban segített volna hosszútávon. Dániel arra "világított" inkább rá, hogy a NOlimpia "CSAK" egy népszavazási kezdeményezés volt. LOL. Jó lenne nem fekete-fehéren látni a dolgokat. Üdv.
@@davidsimon8804 az ebben a bökkenő, hogy az Olimpiai Bizottság hivatalosan nem finanszíroz építési beruházásokat az olimpia szervezési költségein belül, azokat minden esetben a fogadó ország költségvetése kezeli.
@@BotloB a kiadási oldalon nem csupán az építkezés van, illetve van egy bevételi oldal is. Sokkal több bevétel, mint egy atlétikai vb esetében, ami miatt mondjuk megépült tavaly egy stadion értelmetlenül brutális összegből. A reptéri vasútnak mind látnánk a hasznát hosszú távon gazdaságilag is. Az olimpiai falu a lakhatási gondokra adhatna választ, diákoknak például. Szóval olyan dolgokra kéne fordítani, amire amúgy is szükség lenne. Nem hinném, hogy ez egy fekete-fehér téma lenne.
Csak somolyogni (mosolyogni) értenek,meg Magyar Pétert kritizálni,de,hogy elmennének dolgozni arra nincs eszűk.Tehetnenek már valamit,mivelhogy ok is esznek a kezük is járhatna már,ne csak a szájuk.Tulsagosan nagy az órcajuk,de a végén csattan az ostor.
Az adás rendben volt, köszönjük, de sajnos a 24.hu-s kollégák videós szereplései továbbra is szinten aluliak. Az együttműködés jó öttlet, de ha lenne olyan szakember aki nem csak újságot írni, hanem kamerába beszélni, a többi vendéggel beszélGETni is tudna, az lenne az igazi. Rebeka és Dániel szereplésének sutaságát főleg Bálint és Marci gyakorlott magabiztossága emeli ki. Semmi személyes, csak építő kritikát próbálok írni. :)
Rebeka és Dániel elég régóta csinálnak néhány kollégájukkal saját, kamerák előtti beszélgetős műsort. Az adások számából kiindulva több tapasztalatuk is van, mint Ruff Bálintnak. Semmi baj nem volt a szereplésükkel.
@@BotloBÉrtelek, de talán a saját kamera, saját kollégák, saját műsor más jellegű feladat / kihívás mint egy partizán élő. De akkor pontosítok: nem volt nézhetetlen, de nem is voltak jók, számomra továbbra is nagy a különbség a ‘házigazdák’ teljesítményéhez képest.
A Vár kert vitát a szereplők minősége ,rátermettségük fogja eldönteni, megmutatni.Bármennyire is ellenszélben és a rendszer nyomása alatt kell vitázni.
Egy embert nem lehetett hívni, aki a vita mellett érvelt volna? Könyörgöm, Partizán, nem lehetett volna a szakértőkben kevésbé egyoldalú társaságot összeszedni a műsorra?
Ennek a vitának sok értelme nem volt. A köztévében kell zajlania a listavezetők részvételével. Dobvrev fölösleges oda, a DK-t már jó lenne elfelejteni VÉGRE!!!
Ruff Bálinttal az egyetlen probléma, hogy olyan szemüvegkeretet hord mint Gyurcsány Ferenc, ez a keret számomra a pszichopaták elsődleges indikátora. Sürgősen el kéne felejteni ezt a keretet, könyörgöm!
Végre egy csapat, ahol normális tempóban halad az eszmecsere, nem kell végigásítoznom az egészet. Bocs, de ha nem tudod követni a tempót, akkor lassítsd le a lejátszást (van rá dedikált gomb) és ne a szellemi tempóddal kérkedj fellengzősen.
@@Qwerty-tr1vhezek aztán érvek/ ellenérvek. Ebből is látszik, hogy a megvezethető, tájékozatlan, ostoba, korábbi 🍊zabálók csapódtak le, a beteg-náci-homofób 🌳szfejnél.
Magasan nyert, nyugodj bele és lemosta volna a 2 gyávát is! Tele a gatyája a vitára alkalmatlan kifogásokat kereső pszichopetikének és a fideszesnek is, be vannak ijedve Toroczkaitól nem kicsit, tudják h esélyük nincs ellene !
Szomorú,hogy akinek nincs pénze a felirarkozásra az nem láthat bizonyos interjúkat,stb ! Emberségből,te is megbuktál nálam ! Csak a pénz,ilyen a magyar !!!
A felatkozás egy fillérbe sem kerül!!! Ezt honan szedted, hogy a felitlratkozásért hogy láthasd a videókat pénzbe kerül??? Ha szeretnél nekik segíteni /mert őket nem az állam pénzeli milliárdokból/ akkor szíved rajta...... de nem kötelező!
@@csjohnnyd7694 OV-vel együtt takarodhat a fenébe a csak platóról pofázni tudo gyáva nőverő poloskapetike a gázos EP jelöltjeivel együtt ! Magyar érdekeket képviselő, tiszta politikai erő = Mi Hazánk Mozgalom 💚
Magyar Péter jó pár vidéki élőjét megnéztem, azokban mindben napok óta beszél a Szijjártó ügyről.
Igen mar mult szombaton is beszelt rola
Ruff Bálint ismételten le a kalappal előtted ! 🇭🇺
Téves infó, amely szerint 1 hét után reagált csak Magyar Péter az orosz hekkertámadással kapcsolatban. Minden vidékjáró beszédében azóta is téma, azonnal lereagálta. Valóban ma volt ezzel kapcsolatban az első írásos posztja, de beszédeiben azonnal téma volt. Ajánlom figyelmetekbe az ÉLŐ-ket visszanézni.
Igy van!
Ruff Bálint for president
Ennyi 🙌
100%
+1
Nagyon szeretem hallgatni Ruff Bálintot, de azt hiszem most téved Magyar Péterrel kapcsolatban. Ez a Momentumos dolog nem egy elszólás, politikai hiba vagy fáradtság volt, hanem nagyon is tudatos megjegyzés. Mit is mondott MP az említett mondatok előtt az interjúban? "A Momentum még létezik?" Hát mint párt igen, még létezik, de a szavazótábora már nem igazán. Én is közéjük tartozok. Két éve a Momentumra szavaztam, idén a TISZÁ-ra fogok. Úgy gondolom ez a megjegyzés nagyon is tudatosan hangzott el. Lehet, hogy veszít vele néhány egykori Momentumos szavazót, de túl sokat biztos, hogy nem. Azt gondolom a Momentumra a legtöbb ember csak azért szavazott, mert nem volt jobb. Túl mélyen nem kötődtek a szavazók ehhez a párthoz. Szóval lehet, hogy veszít vele néhány szavazatot, de sokkal több csalódott/elbizonytalanodott, de mégis nemzeti érzelmű Fideszest nyerhet meg magának ezekkel a mondatokkal. Én azt hiszem, Magyar Péter itt már teljesen tudatosan a Fideszes szavazókra vadászik, hiszen az ellenzéki oldalon már szinte minden lehetséges szavazatot megszerzett, amit csak lehetett.
Az érveiddel egyetértek, a véleményeddel kevésbé.
Igen. Ezt én is nehezen nyeltem le. A Momentum nem a bűn, hanem a demokrácia iránti vágyunk szülötte. Ez MP véleménye, túléljük. Olimpia meg nem mostanában lesz, oszt' ennyi. Hála a Momentumnak. MP nem tud kibújni a bőréből, de legalább nem köpönyegforgató. Figyelni kell, meg azt is, ki tűnik fel mellette.
Mások írták több helyen, hogy adott a momentumnak egy koncot, hátha visszamegy pár ember és bejutnak😀Én mondjuk nem hiszem, hogy tényleg ennyire rafkós, de ez is egy vélemény
De meg lehet érteni, hogy MP-nek más a világlátása. JA és simán meg lehetett volna szervezni az olimpiát is ha nem lopják el az ezer milliárdokat és nem folytják meg Budapestet
Tényleg felfoghatatlan számomra hogy a momentumról Fideszre váltanak az emberek (igen MP az ő utal rá minden nap). Annyira akkor csak nem elégedetlenek az ellenzéki szavazók, ha mégis jó a fideszes mentalitás.
Nem. Nem volt jó a közönség a vitán. Borzasztó kocsmai hangulat volt az egész, és amellett, hogy a vitázók (főleg Dobrev meg Donáth) is elviselhetetlenek voltak, az nézhetetlenné tette, hogy ott ujjongtak, meg fújjoltak mintha kutyaviadal lenne.
Nem volt vita. Performansz volt. Meg megmutatták, hogy tudnak fizetni pár statisztát.
Elviselhetetlen volt, ahogy ki be léptek a szerepükből, és bárgyún mosolyogtak közben.
Pánik van . Mindenki le van fagyva , döbbenve .
Ha spontán reakció lett volna a közönség reakciója, elviselhető lett volna.
Ez a kommunizmusra emlékeztetett, mégha több mint egy párt is volt jelen.
Pedig valamiért Magyar is ragaszkodott a közönséghez az MTV vitán.
Aktivisták voltak, nem szimpla szavazók... Azért éjjeneztek,mert vagy meg vannak fizetve,vagy mindták nekik,hogy éjjenezni kell. Ez nem szenvedély,Marcit nem ilyen naívnak ismerem.....
1. MP nem mindenkit hívott ki vitára, csak Orbánt és Gyurcsányt. Elfogadta az ellenérvet, hogy ez EP választás, itt a listavezetők vitázzanak. Így lett bele is ment a Dobrev
Deutsch vitába.
Miért kellene mindenkivel vitáznia? Az ország érdekét egy ÉRDEMI vita szolgálná csak. Végül is, ilyen alapon, nem kellene feltételekhez (érvényes jelölt vagy lista állítás stb.) kötni magát a választást sem. Aki akar elindul, kap annyi szavazatot, amennyit kap és kész. Demokráciában ennek is bele kellene férnie, csak értelme nem lenne.
2. Tisztázzuk: 8 perc... első percben mindenki bemutatkozik, majd 6 percben kifejti az előre meghatározott témákban az álláspontját a jelölt, végül, miután mindenki elmondta a magáét, megszólalási sorrendben, egy percben reagálhat a többiek által elmondott dolgokra. Ez nem vita, nem véleményütköztetés, ez bohózat.
3. Tisztán, jól érthető, hogy nem szól ez másról, mint az érdemi vita elkerüléséről a Tisza párt és a Fidesz között.
4. Azt mondták, európai felmérés alapján, az első négy helyen levő pontokról lehet vitázni. Ordas nagy hazugság a (köz)média részéről, mert az európai lista első négy helyén nem azok a pontok szerepelnek, amiket ők felsoroltak. Nem mellesleg, a magyarországi felmérés első négy pontja megegyezik az európaival, csak a sorrend más. Tehát, az m1 nem arról akar vitát rendezni, ami az embereket leginkább érdekli/érinti!
5. A moderátorok, akiket megjelöltek, nem független újságírók, hanem 1000 szállal kötődnek az m1-hez, meg a jelenlegi kormányhoz. Vicc.
Pontos összefoglalás Péter.
A demokráciának az a lényege, hogy mindenki ugyanolyan feltételek között mérettetheti meg magát a versenyben. Ha egy demokratikus választáson induló politikai szereplő azt mondja, hogy ő csak egyik-másik ellenfelével óhajt vitázni, azzal következetesen meg is tagad egy demokratikus alapelvet, mert azt mondja, hogy bizonyos indulóknak nem jár ugyanaz a fajta megjelenési lehetőség.
Az teljesen más kérdés, ha egy médium mondja azt, hogy ő csak a szerinte legfontosabb 2-5-10 jelöltet vitáztatja, az a médium saját döntése, de egy demokratikus elvek mellett elkötelezett politikus ilyet nem követelhet.
Aki ilyet követel, az hatalomtechnikai játékot játszik.
1. Ha Magyar Péter nem hajlandó olyanokkal vitázni, akikből ő nem tud hasznot húzni, akkor ne csodálkozzunk, ha mások is erre hivatkozva pattintják le. A vita nem a pártérdekről szól, hanem a választópolgárról, ez azt jelenti, hogy aki rajta van a szavazólapon, az ugyanabban a ligában játszik, és majd a választás eldönti a tényleges erőviszonyokat.
2. Ha nem is ideálisak a vita körülményei, ez még mindig azt jelenti, hogy 8 percig beszélhet egy olyan közönséghez, akiket másképp nem ér el. Deutsch miatt sok fideszeshez is. Aki ebből nem tud kihozni valamit, az ne menjen politikusnak.
3. Magyar eddig minden vitalehetőséget lepattintott, tehát amíg ez Magyaron nincs számon kérve, addig a fideszt se kérjék számon a Magyar-rajongók.
4. A fidesz ezen pontok mentén hazudozik az ellenzékről. Itt lenne a lehetőség, hogy a köztévében ezekben a pontokban megcáfolják ezeket a hazugságokat.
5. Ez így van, de azt, hogy az MTV propagandacsatorna, és propagandisták ülnek benne, Magyar akkor is tudta, amikor követelte, hogy ott legyen vita, mert csak ott van értelme. Most rájönni arra, hogy a propaganda csatornán nem nekünk lejt a pálya, kicsit naiv.
@@BotloB Nem hiába hívta ki csak a tolvajokat!!!!
@@lydon5595 Nem hiába hívta ki csak a tolvajokat!!!!
Jó stratégia, ezekkel a feltételekkel. 11 ember egyszerre össze-vissza beszél?- az piaci kofa módú politikai szemfényvesztés.
Szerintem Ruff Bálintnak 100% igaza van.
31:55 Nem igaz, NOlimpia volt a név, azaz ők előre megmondták, hogy nem akarják, nem a népszavazás volt a lényeg.
Ott a pont
Ők ezt az álláspontot képviselték, de megkérdezték volna a szavazókat arról, hogy mit akarnak. Magyar kenyéradói döntöttek úgy, hogy nincs népszavazás, nem lesz olimpia. Rossz ajtón kopogtat.
@@lydon5595két külön dologról vam szó. Az olimpia ellen kampányoltak és mellette a népszavazásra gyűjtöttek aláírást.
És hibásan gondolták? Még az országunk infrastruktúrális fejlesztését sem tudjuk kézben tartani.
@@szabobence8764nem ez a vita tárgya, hanem az, hogy miért küzdöttek.
Szerintem,de sokak szerint is jó stratégiát választott Magyar Péter a tűntetéssel!!Milyen kicsinyes a fidesz propaganda tévé 8 percben elmondani és vitatkozni a 14 év alatt felhalmozódótt problémákról!Ez csak kibúvó a fidesz részéről és egyben megalazó!
Egyetértek!!
Lehet negyedjére is át kell majd adniuk a Várkert Bazárt... :D
Azért a 11*8 perc olyan is lehetne, hogy 1*8p Fidesz és 10*8p ellene
Tele a gatyája a vitára alkalmatlan kifogásokat kereső pszichopetikének és a fideszesnek is, be vannak ijedve Toroczkaitól nem kicsit, tudják h esélyük nincs ellene !
Szerintem egy vitát hetekkel előtt el kell ett volna kezdenie az MTVA -nak és egy az egy ellen minden nap
Főműsoridőben 1 óra minden nap
@@lukacsgabor4344 Mármint az összes kombinációban? mert akkor ha jól számolom 55 vita lenne, azért ez nehezen komolyan vehető
Ezt 2-3 szeteplővel meg sinálta volna bármelyik újság, ha kérik. Eszükbe sem volt, csak a facén üzengetni.
@@tamasvarga8597 Legalább végre költenék valamire a 150 milliárdot. A 8 perc az komolyan vehető? Szerintem jobb ,ha egyik sem megy el ,mert semmi értelme
@@tamasvarga8597 Kevesebb, mint 2 hónapnyi vita. Mindenki túlélné.
Hajrá TISZA! Hajrá Magyarok! A változás elkezdődött! Építsünk fel együtt egy élhetőbb és békésebb országot!
Na te is ugyanazokat a kliséket mondod amit hallunk már 34 éve. Olyan dobreves-horngyulás-feris...
Egy valamire való politikus minden vitába bele áll. MP járja az országot, mindenhol elmondja ugyanazt. Nem sokban tér el viktorétól minden lépése.
@@PugacsovJemeljan Hajrá TISZA! Érted is tesszük, még van remény, gyere Te is május 30. Várkert Bazár és hozz még 2 embert! Szép estét!
@@dorkaekes8299 ...Hölgyem ott leszünk a vitán a Május 30. Várkert Bazár, jöjjön Ön is, ott lesz Magyar Péter is és még nagyon sokan, és együtt meghallgathatjuk a vitát és Péter véleményét, várjuk Önt is szeretettel, mi azt akarjuk, hogy Ön is egy jobb országban éljen! Hajrá TISZA!
@@tibibara Köszönöm az invitálást. Nem állok be olyan ember mögé, akit nem tudok teljes szívvel támogatni.
Örülnék ha Ruff Bálintot felvenné a csapatába a TISZA.
Fedor
Már benne van.
Ennyi ;-)
Jó lenne, még petíciót is aláírnék ezért :D
Igen. ❤
@vilmosprima1861 🤣🤣🤣
8:30-nál kezdődik.
Ruff Bálint for President!❤️🥹 Szuper adás volt.😇
Nem szoktam kommenteket olvasni, meglepett, amit Marci mondott a végén, hogy sok kommentelő szerint rossz ötlet volt közönség előtt tartani a vitát. Én ott voltam a 11 éves fiammal együtt, fantasztikus élmény volt nekem is, neki is! Végre történik valami, és mi a részesei lehetünk! Köszönöm a Partizánnak, hogy megnyitották előttünk a kapukat!
Marci nem nézők voltak,hanem aktivisták. Ez nem futball meccs,itt nincs helye a szurkolásnak. Megtéveszti a az embereket az, hogy a Momentum fanok milyen hangosak,miközben csak politikusok és haverjai ejjeneznek,szavazótábor már nincs mögötte....
Ruff Bálint viszi itt a prímet! Gratulálok! Öröm volt látni.
Ruff Balint a leghitelesebb
Ellenzék gyalázásban feltétlenül.
A nap végén csak a tőke, tulajdonolt eszközök és az egészség számít, minden más chit-chat és small talk, amivel elterelik a figyelmet és pár év múlva emlékezni se fog rájuk senki, még a témákra sem... Visszakeresheti bárki, mi volt a téma pl 2014-ben (akár akkori ATV-s videók, vagy bármi ami elérhető), ma már mintha nem is létezne, vagy egy teljesen más világ lenne, de akkor lefoglalt és elvette az idődet, amit soha nem kapsz vissza. Ugyanez igaz lesz a jelenre is, ha 10 év múlva visszanézi valaki és egyedül az profitál belőle, aki a témákat szolgáltatja és elemzi.
Ez kizsákmányolás, főleg ha a tartalommal összevetjük a platformot, ami addiktív módon lett megtervezve, hogy minél több időt tölts rajta.
55:08 Ne okoskodj, nem az a lényeg, hogy többen nézik-e az MTV-s vitát, mint a Partizánt, hanem az, hogy az MTV-t olyanok is nézik, akik a Partizánt nem. A sok vidéki nyugdíjas azt se tudja mi az a Partizán, internetet se használja, idős már ezekhez!
Pontosan! Ez volt az egyik fő szempont! a köztévét mindenhol lehet fogni, mindenki számára elérhető! Azon keresztül tud olyan emberekhez is elérni, megszólítani azokat, akiket másképp nem lehet. Ráadásul nem kevesen vannak...Nem véletlen, hogy a köztévé a legfőbb propaganda csatornája a Fidesznek!
Partizán+24 = remek, igényes, hiánypótló politikai tájékoztatás!! Köszönet minden résztvevőnek és a mű szakoknak! Sok ilyet még!
Nagyo jó ötletnek,truvájnak tartom a FÜGGETLEN újságírók együttműködését egymás népszerűsítését.
Igen ! És klassz dolog visszajelzést kapni a gondolkodásunkról, én mindegyiket nagyon kedvelem.
En azt csodalom hogy a NATObol meg nem ba****tak ki meg minket
De jó volna!!!!
Ismerni kéne a NATO működését
Igaza van Magyar Péternek à vita musorrol ez nem az!!en franciaorszagban elek es tegnap csutortokon este fo musorban 20h15 tol à france2 teveben egyenes adasban 2 ember vitatkozott egymassal à Macron kepviseloje à masik oldalon à Le Pen kepviseloje 2 oran keresztul nem mas ok ketten hat igy kell csinalni!!!!
Yes, this is the same in Australia. Political debates take 1-2 hrs and many times we three debates before an election just to be sure.
“A Momentum CSAK egy népszavazást kezdeményezett, hogy legyen lehetőségünk eldönteni, hogy akarunk-e vagy nem olimpiát.” 😂😂😂
Nem azt mondták, hogy ne legyen, csak véletlenül NOlimpia kampánynak hívták.
Ennyi erővel a propaganda is a No War szlogennel, csak azt akarja elérni, hogy gondolkozzunk el rajta, hogy akarunk, vagy nem háborút… Legyünk már komolyak… ne hímezgessük tovább a Momentum eredetmítoszának kopott ágyterítőjét… Hiszen azóta sem tettek semmit, néhány kordonbontáson és két gardrób elegáns női ruha beszerzésén kívül.
Ugyan nem értek egyet vele, de Magyar Péternek joga van véleményt formálni a NOlimpia kampányról… hiszen valószínűleg ő igennel szavazott volna a “csak egy népszavazáson” és valószínűleg ma is azt tenné.
MP igazából azt szorgalmazta volna, amiért ma is harcol. Helyi ügyekben a helyi lakosok döntsenek (gyárak), országos ügyskben pedig az összes állampolgár, aki magáénak érzi az ügyet. Nemzeti ügy lett volna az Olimpia, ha a nemzet nemzeti üggyé teszi. Péter csak a lehetőség elkaszálását nehezményezte, az már szubjektív, hogy neki mi a magánálláspontjs.
@@dothraek Lehet így is értelmezni. Nem könnyű, de lehet.
@@dothraekMP-ből kilóg a fideszes lóláb nem ritkán.Ezzel kapcsolatban is.
Rettenetesen zavaró, ahogyan a férfiak lekeverik a Rebekát mindig. Picit több reflexiót pls
Marci, én Mi Hazánkos vagyok, egyáltalán nem vagy a kedvencem és a csatornára sem vagyok feliratkozva, de feltétlenül le a kalappal azelőtt, hogy ti megszerveztétek ezt a vitát, korrekt feltételekkel! Volt-e közönség vagy nem, ez részletkérdés, senkit nem érdekel. Jó vita volt! Nem írtam a vita alá, de az csak +1 komment lett volna, amit mindenki látott, hogy Toroczkai nyert. Az, hogy Deutsch és Magyar nem vállalták a vitát, az tiszteletlenség és patkányság volt a választópolgárokkal szemben, teljesen mindegy, hogy milyen médiumról beszélünk, nem kell itt magyarázatokat gyártani. Itt úgysem mondod el, de kíváncsi lettem volna a véleményedre, hogy te mit gondolsz erről, mint a csatorna embere, aki lényegében elindította Magyar Pétert, hogy ezek után nem jött el ide.
Tudod, MP csak tartotta a szavát. Azt mondta, nem megy addig sehova, amíg a köztv nem beszél róla, mármint a pártról, illetve nem hívja be interjúra.
Nos, ezt nem megtenni jelenti a jelzőidet. Nem a fi*eszé a köztv.
Küzdjön csak MP a jogainkért, Hadházy is folyton ezt hangoztatja. Eddig csak ő, az ellenzéki pártok egyike sem.
Toroczkai László 💚 MHM 💚 a többi csak kész átverés show
TH-camon 10/10-szer a radjobber jelölt nyerne a kommentszekcióban, ez max a platform demográfiájáról árulkodik
@@bigskywalka6176 Az elemzőknél is Toroczkai nyert !
Arrol árulkodik h vannak még igaz magyarok, akik nem kérnek a globálfasiszta diktatúrából (FideszDkMomentum), ahogy a feladatra teljesen alkalmatlan vitáktól menekülő külföldi érdekeket kiszolgálni készülő pszichopetikéből és annak magyartalan tisza bandájából sem.
Valódi 3. utat a Mi Hazánk mutat 💚a többi csak kész átverés show
Nem gond, hogy ez marxista csatorna? Olyan viccesek vagytok, elképesztő.🤣 Kognitív disszonancia kimaxolva.
Az okos lány meséje....
Ment is,
meg nem is.
Köszönt is,
meg nem is.
Vitt ajándékot,
meg nem is....
Igen, van mit csinálni, és kezd enyhülni legalább a bal oldalon, (lassan DKlára is érti), köszönet a résztvevőknek, a Partizán is és a többiek is keményen dolgoznak... (Örülök, hogy a kutyákat is érti az ország.) :))
Nem tudom miféle nemzeti ügy lenne, amiről csak a nemzetet nem lehet megkérdezni...
Valószínűleg nagyon keresni kellene, hogy bármi más közös véleményt, vagy elképzelést találjak Donáth Annával(legalább is politikai téren, a tökfőzelékről akár lehet is közös álláspontunk...) , de a nolimpia ügyben igazat tudok neki adni! Úgy, hogy magamat nemzeti érzelműnek tartom és alkalmas időben örülni tudnék egy budapesti olimpiának... De ahhoz itt eléggé gatyába kellene rázni itt előbb a dolgokat...
Ezzel a kormánnyal már nem lehet. Persze, fogalmam sincs, hogy lehet.
Talán a TISZA-val közösen.
Tetszik ez a formátumotok !
Aki ezt elfogadja, az az Ő narratívájukat követi és megalkuszik ezzel a helyzettel. Mivel megalkuszik és elfogadja, meg is alázkodik a helyzet előtt. Én sem adnék ilyen embereknek több percet, ennyit érdemelnek.!!!!!!!! Aki tartja magát valamire is, az ezt nem vállalja, midegy milyen pártot képvisel, ebben nincs kivétel. . Sem emberileg, sem politikusként nem fogadnék el ilyen keretet, soha!!!!!!.
M.P. a kecskeméti beszédében (2 napja) is nagyon nekiment Szíjjártónak...súlyos dolgokat említett, és ő beszél erről.
Ez nem demokrácia. Még közepesen se. Ébredjetek már fel.
Annyira kár,hogy mindenki ennyire hadar.
A képernyő jobb sarkában katt a kis fogaskerékre ott katt a lejátszás sebességre és lehet választani hogy milyen sebességgel menjen a video! 🙂
@@barbaratomori Kipróbáltam hát igazán olyan mintha mindenki részeg lenne és egy kocsmában vették volna fel a beszélgetést 😂 0.5 40:00
De mások fogják nézni a köztévés kétperceket mint a Partizánét!
A "zseb szerződések"...
el évülhetnek???(v.nem.!😮)
A közönség reakciója nem volt spontán.
Ha ez kontrollárhatatlanná válik, a műsort nézhetetlenné teszi. Ez egy intellektusi szinten tartandó dolog, az érzelmeket hagyják a tüntetőkre.
Sztem történelmi családból kell h jöjjön a következő Köztársosági elnök. Választással! Ott lehet van tanult morál, a megfelelő háttérrel!
Majd ha kikerül, vagy látni a kormányzás irányát egyáltalán. Eddig csak beszélt, de azt nem nehéz.
Nem lehet hogy azért nem vitte tovàbb senki a vitán való részvételét mert a Partizànnak az reklámoz hozott volna neadjisten? azt pedig nem akarták, inkább nem is osztottak meg róla semmit, nem híresztelték a résztvevők utólag.
Magyar P. helyében, én "elvállalnám" a vitát és az első alkalommal, amikor megkapja a felszólalás jogát, kisétálnék a teremből, "nem igazságos feltételekre hivatkozva". Annyit hozzátéve, hogy ez nem vita lesz, hanem káosz, mert a 8 perc/11 embernél az nevetségesen kevés idő és ez a stratégia a fidesz részéről gusztustalan...Viszlát a választáson...
Nagyon szeretném, hogy meggyötört anyanyelvünket IS honfoglalnánk!
Mindennap eggyel kevesebb megbélyegzést, besorolást, olyan mint-et.
Levegőt!
😂Az nem lehet,h M.P-ezekből a vitákból,amelyek folynak...,
tanulságot,infót,von le???(és így könnyebb felkészülnie,az összes párt nézeteire,reakcióira.)
Ha így teszi,hát jól teszi!😉😅
szerintem MP nem megy el a köztévébe, megtrollkodja őket...
Sztem meg leginkább szét kellene trollkodni az egész vitát
A vita nagyon ocsmány volt
Honnan tudják előre ,hogy milyen lesz ????¿
Köszi h kiemeltétek h Toroczkai nyerte a Partizán vitát, az elemzők és a kommentelők szerint is.
Nem minden kommentelő szerint, pl. számomra biztosan nem.
@@klaudiatavi6018 Kire akarod elpazarolni a szavazatodat ?
Nincs elpazarolt szavazat, pláne a tisztán arányos választáson. Viszont nem értem, mi köze van ennek ahhoz, amit írtam? A mi hazánknál kevés gusztustalanabb embereket tudok elképzelni, úgyhogy ha ez a kérdés, nem rájuk és nem is a fideszre, nyilván. Ettől te még azt gondolsz amit akarsz, de azt ne jelentsd ki mások nevében, hogy mi volt a vitáról a véleményük, mert ez így nem igaz és Marci sem kizárólagosan értette az egész kommentszekcióra.
@@klaudiatavi6018 ja hogy szégyelled h kire akarsz, értem 😂 Gusztustalan a DK és a Momentum, rajtad kivül persze.
Az ugye megvan agymosottka hogy hamis prókátor Petike nemzetellenes, globalista manipulátor, nárcisztikus pszichopata nőalázó, menekül a vitáktól, külföldi érdekeket kiszolgáló, példaképe a háborúpárti Macron, oltástálibokkal van körülvéve, túlárazott szerződések, nincs programjuk csak lopott szlogenek, a Tisza alelnöke DeákBoldizsár egy III/II-es besúgó volt, 4 évet ült fegyházban piramisjátékért MP gazdasági vezetője nemrég szabadult, MP a népírtó és háborúpárti UrsulavonDerLeyen pártjához akar csatlakozni, EP listájának 6. helyezettje migránsokat telepítene be, LMBTQ ideológia iránti elkötelezettség, stb.!
Valódi 3. utat a Mi Hazánk mutat 💚 a többi csak kész átverés show
A mihazánkos fanok a legelvakultabbak, ahol megjelenik Toro főni, máris ott teremnek és kijelentik, hogy ő nyerte meg a bármit is.😂Mondjuk a roncsderbit felőlem akár meg is nyerhette.😂
A Toroczkai-t nem emlitheted Facebookon mert ő ott tiltott személyiség. Ott is.
Amit szerveztek,az nem vita! Nevetséges monologizálás,felesleges,a programok hozzáférhetők. Hogy mi vaaaan? 1 perc a válaszra? NOORMÁLIS?(Berényi Pista bácsi) A nézők kinevezése ez a műsor.
A zsebszerződések, azaz Sulyok Tamás ügyhöz: mintha a fidesz elfogadott volna egy törvényt a külföldiek magyarországi földtulajdon szerzésével kapcsolatban, jelesül ezek soha el nem évülésével. Tehát a törvénytelen cselekedet nem évült el, amelyben Sulyok is részt vett.
🫶
Magyar: Legyen a köztévén a vita!
Ruff: Végre valaki politizál!
Magyar: Nem megyek el a köztévébe!
Ruff: Nem is értem, hogy a többi ellenzéki párt, hogy képes elmenni.
Többi ellenzéki párt nem megy el...
Ruff: Nem értik mi a politika. Megint beálltak Magyar mögé és még a saját szavazóikat sem tartják meg.
Ruff mindig mond mindent, de azt a lehető legnagyobb meggyőződéssel.
Ruff Vétó műsoránál semmi nem ártott jobban a demokratikus ellenzéknek, ott a folyamatos hiteltelenítése ment az ellenzéki pártoknak, s a Fidesz dicsérgetése.Azt hiszem arra jött létre a Vétó, hogy a Fideszt fényezze a választások előtt.
Ruffnak üzenem, van pofája Gyurcsány felett azért ítélkezni, hogy nagyot mondott, s utána nem történt semmi, viszont Magyar is nagyot mondott, azt mondta készülhet a menekülésre Rogán, mert ő olyan bízonyítékokat mutat be, hogy Rogán rögtön helikopterre száll, és menekülőre fogja, nos láttuk, hogy nem történt semmi.Vagyis Magyar is nagyokat mondott, de neki a szektája mindent elnéz, ahogy a Partizán is.
Kiragadsz szavakat szövegkörnyezet nélkül.....nem mindenki hülye....amúgy ez tipik fidesz módszer.....
@@user-px9iz8Annamária lehet... Bár én mindig úgy érzem, hogy Ruff túl magabiztosan mond, nem feltétlenül egyértelmű megállapításokat, stratégiákat. Másrészről én meg pont azt érzem fidesz tempónak, hogy bárki, aki próbált bármit tenni eddig az rossz volt, amit meg most MP csinál az jó.
Én is el vagyok rajta hűlve, hogy egyesek ezt gondolják zsenialitásnak :D.
Hú, Ruff Bálint nagyon fején találta a szöget!
Jó az inged, Marci!
Ekkora lehetőséget kihagyni, hogy Bálint arcát nem vágtátok be a rózsaszín farok rész bevezetésénél😂
Ha MP nem brusztolta vonlna ki, a DK nem vitázhatna az M1-en. Szóval, kezet csókolhatnának Magyarnak a primitív savazás helyett.🤓
A véleményét elmondhatatlanul mindenkit nem lesz leragaszva a szája.
@@erzsebethercegh7212 itt nem a szavazókról van szó, hanem a vezetőjükről. Neki meg kellene gondolnia mit mond, bár neki így is-úgy is lesz jól jövedelmező állása, ha sok szavazót veszítene is. Valószínű, hogy a hőn áhított vágya nem teljesül, nem lesz belőle miniszterelnök.
Sajnálom, de nem szeretem semennyire sem, mert csak hatalomvágyó.
De ha MP részéről jön a primitív savazás, az 5d sakkjátszma részéről gondolom
Köszönöm!
Ne utolag klene kritizálni?????
A Nolimpia idején egyetlen haverom volt, aki egyetértett velem, amikor mondtam, hogy ez teljes baromság, úgyis fel fognak építeni mindent, csak NOB pénz nélkül. Nem melldöngetésből, de igazam lett sajnos. Szóval nem hiszem, hogy akik akkor aláírták, most ne látnák, hogy semmi értelme nem volt az egésznek. Nem volt ez hiba, hogy beleállt.
Nem építettek fel mindent, rengeteg olyan sport van, melynek nincs meg a pályája, vagy csarnoka.Egyébként a Momentum nem arra írt ki népszavazást, hogy ne legyen Olimpia, hanem arra, hogy lehessen népszavazni róla, s ebbe Orbán nem mert beleállni, pedig beleállhatott volna.Magyar valójában az ellenzéket akarja megsemmisíteni, hiszen már minden ellenzéki pártba beleállt.
Nem, nem lett igazad. Dániel pontosan arra mutatott rá, hogy egy olimpia nem csak a sportlétesítményekből áll, és a szükséges infrastruktúra - szálláshelyek, megfelelő közlekedési lehetőségek, egyéb kiszolgálólétesítmények - most is hiányoznak. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a sportba feleslegesen elfolyatott milliárdok így is hozzájárultak ahhoz, hogy most milyen gazdasági helyzetben van az ország.
Kedves @@BotloB! Látom, nem jól értelmezted, amit írtam. A sportba elfolyatott pénzek mehettek volna nem csupán az adóforintjainkból. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság komoly anyagi támogatást ad a szervező országoknak. Simán rosszabbul jártunk így, hogy tul.képp megépült minden hozzá szükséges létesítmény.
Aki járt már a világ különböző pontjain, az tudja, hogy Budapest tömegközlekedése valójában elsőrangú.
Ami hiányzik, az a vasút a reptértől. Lehet, jobb lett volna erre nem kínai hiteleket felvenni, mint a mostani tervek? Na, ugye?
Az olimpiai falu valóban hiányzik, de az például a lakhatási problémákon nagyban segített volna hosszútávon.
Dániel arra "világított" inkább rá, hogy a NOlimpia "CSAK" egy népszavazási kezdeményezés volt. LOL.
Jó lenne nem fekete-fehéren látni a dolgokat. Üdv.
@@davidsimon8804 az ebben a bökkenő, hogy az Olimpiai Bizottság hivatalosan nem finanszíroz építési beruházásokat az olimpia szervezési költségein belül, azokat minden esetben a fogadó ország költségvetése kezeli.
@@BotloB a kiadási oldalon nem csupán az építkezés van, illetve van egy bevételi oldal is. Sokkal több bevétel, mint egy atlétikai vb esetében, ami miatt mondjuk megépült tavaly egy stadion értelmetlenül brutális összegből. A reptéri vasútnak mind látnánk a hasznát hosszú távon gazdaságilag is. Az olimpiai falu a lakhatási gondokra adhatna választ, diákoknak például. Szóval olyan dolgokra kéne fordítani, amire amúgy is szükség lenne.
Nem hinném, hogy ez egy fekete-fehér téma lenne.
Puszi💋
Csak somolyogni (mosolyogni) értenek,meg Magyar Pétert kritizálni,de,hogy elmennének dolgozni arra nincs eszűk.Tehetnenek már valamit,mivelhogy ok is esznek a kezük is járhatna már,ne csak a szájuk.Tulsagosan nagy az órcajuk,de a végén csattan az ostor.
Megpróbálnád akkor most ezt magyarul is? 😂
De tényleg: mit akartál mondani ezzel a sok, idehányt betűvel?
Legokosabb Petya fan be like
@@theremay Amikor a "szófosás" kifejezés új értelmet nyer. 🤣
Tetőzik a Tisza 😄
Remelem a tetozes meg messze van, aradjon meg, szukseg van ra
NOVÁK KATALINT LEVÁLTANI kÓCZIÁN PÉTERRE!!‼‼
Végre itt van Ruff Bálint és nem tudja Marci dugdosni tovább! Hajrá Ruff Bálint! Fő a közszolgálatiság.
Ez az ember is csak egy zaj. Nem Márki-Zay, hanem Magyar-Zaj Péter. Nem? Hát de!
Az adás rendben volt, köszönjük, de sajnos a 24.hu-s kollégák videós szereplései továbbra is szinten aluliak. Az együttműködés jó öttlet, de ha lenne olyan szakember aki nem csak újságot írni, hanem kamerába beszélni, a többi vendéggel beszélGETni is tudna, az lenne az igazi. Rebeka és Dániel szereplésének sutaságát főleg Bálint és Marci gyakorlott magabiztossága emeli ki. Semmi személyes, csak építő kritikát próbálok írni. :)
Rebeka és Dániel elég régóta csinálnak néhány kollégájukkal saját, kamerák előtti beszélgetős műsort. Az adások számából kiindulva több tapasztalatuk is van, mint Ruff Bálintnak. Semmi baj nem volt a szereplésükkel.
El a kezekkel Rebekától!❤
@@BotloBÉrtelek, de talán a saját kamera, saját kollégák, saját műsor más jellegű feladat / kihívás mint egy partizán élő. De akkor pontosítok: nem volt nézhetetlen, de nem is voltak jók, számomra továbbra is nagy a különbség a ‘házigazdák’ teljesítményéhez képest.
@@theremay Elismerem, hogy vannak jó minőségű kiadott munkái, de ez a vendégszereplés más élő műsorában nem az ő terepe. No offence és no hands…
A Vár kert vitát a szereplők minősége ,rátermettségük fogja eldönteni, megmutatni.Bármennyire is ellenszélben és a rendszer nyomása alatt kell vitázni.
Mindig leicsinli a DK tetteit
Pedig már nem sok maradt.
Toroczkai nevét le sem lehet írni a facebookon. Szóval Dúró bejegyzését le is tiltották volna, ha nem az oldalát.
Személyesen őket kellene eltiltani az egészséges társadalomtól.
A valódi néven kell említeni: Tóth Lacika a zselés hajú- nemzeti😂😂😂
@@misiandras6850 konteoLaci és a feketeDzsekisek -> esélyesek a Sziget Nagyszínpadra is, ha így folytatják a haknit ;-)
@@tibibara emberek közé???? Ezeket????
Állítólag ez nem igaz, cáfolták valahol.
Mikor ki derült, hogy az USA le hallgatja a szövetségeseiket abból se lett semmi botrány, a világ így müködik 😕
Egy embert nem lehetett hívni, aki a vita mellett érvelt volna? Könyörgöm, Partizán, nem lehetett volna a szakértőkben kevésbé egyoldalú társaságot összeszedni a műsorra?
Ennek a vitának sok értelme nem volt. A köztévében kell zajlania a listavezetők részvételével. Dobvrev fölösleges oda, a DK-t már jó lenne elfelejteni VÉGRE!!!
Ruff Bálinttal az egyetlen probléma, hogy olyan szemüvegkeretet hord mint Gyurcsány Ferenc, ez a keret számomra a pszichopaták elsődleges indikátora. Sürgősen el kéne felejteni ezt a keretet, könyörgöm!
Ha tudnátok egy kicsivel jobban hadarni, még jobb lenne a műsor. Kitől tanultatok beszélni?
Végre egy csapat, ahol normális tempóban halad az eszmecsere, nem kell végigásítoznom az egészet. Bocs, de ha nem tudod követni a tempót, akkor lassítsd le a lejátszást (van rá dedikált gomb) és ne a szellemi tempóddal kérkedj fellengzősen.
57:22 57:36 Nem tetszik a magyar nyelv partizánka? Establishment = intézmény!
Vita nélkül élünk 14 éve, ebben Magyar Péter csak hozza szokásos fideszes pragmatizmust. Ez kell nekünk... 😵💫
Nana.... torockai a trolljaival "nyerhetett" max. Hívei jól alkalmazták a ctrlC ctrlV-t.
Lacinak igaza volt mindenben IS. Aki mást mond vagy hazudik, vagy agymosott.
@@Qwerty-tr1vhezek aztán érvek/ ellenérvek. Ebből is látszik, hogy a megvezethető, tájékozatlan, ostoba, korábbi 🍊zabálók csapódtak le, a beteg-náci-homofób 🌳szfejnél.
Vagy csak több híve van, mint gondolnád...
Magasan nyert, nyugodj bele és lemosta volna a 2 gyávát is!
Tele a gatyája a vitára alkalmatlan kifogásokat kereső pszichopetikének és a fideszesnek is, be vannak ijedve Toroczkaitól nem kicsit, tudják h esélyük nincs ellene !
@@alulnezetinkább arról van szó hogy a youtubeon van sok fanja
Szomorú,hogy akinek nincs pénze a felirarkozásra az nem láthat bizonyos interjúkat,stb !
Emberségből,te is megbuktál nálam !
Csak a pénz,ilyen a magyar !!!
A felatkozás egy fillérbe sem kerül!!! Ezt honan szedted, hogy a felitlratkozásért hogy láthasd a videókat pénzbe kerül??? Ha szeretnél nekik segíteni /mert őket nem az állam pénzeli milliárdokból/ akkor szíved rajta...... de nem kötelező!
Rebeka olyan szép nő, de az öltözködése nem valami előnyös.
(Nem akarlak megbántani, ha olvasod! )
Bálint, Toroczkai nem vállalta a kényelmetlen helyzetet a Partizánban és nem jött ki jól belőle?
Ki az a Magyar Péter?
Nézd meg a mai székesfehérvári tömeget, s megtudod !
Egy a feladatra teljesen alkalmatlan vitáktól menekülő külföldi érdekeket kiszolgáló globálfasiszta.
@@Bogoss794🤣🤣🤣
@@Bogoss794meg ha igazad is van. Egy konyvben fogod osszeszedni hogy milyen jelzoket irnal mondjuk Orbanrol? 😂
@@csjohnnyd7694 OV-vel együtt takarodhat a fenébe a csak platóról pofázni tudo gyáva nőverő poloskapetike a gázos EP jelöltjeivel együtt !
Magyar érdekeket képviselő, tiszta politikai erő = Mi Hazánk Mozgalom 💚
Ha legitimimálja az MTVA-t akkor eddig jogosan nem mentek be és nem nyilatkoztak? Ez az érv nem áll meg a saját lábán.
Nem a jobboldali közösség ilyen hanem a Fidesz 1:06:10
Jó lenne, ha ez az együttműködés június 9. után is továbbélne.
Ruff 47:02 : "Te se hiszed el, amit mondasz!" Óriási a csávó!
Persze, hogy jót. A hatalmi monstrum csak a nyomában.
Bita Dani kék színű plasztikkártyája hová tűnt? Kérem vissza!!! :D
A magyar föld a haza színtere! Adjuk el? Hol fogunk élni , ha már eladtuk? Nem helyes kijelenteni :"az nem fontos ."